/>

Tényleg ritka az olyan alkalom, amikor egy teljesen egyszerű politikai marketingötlet annyira jó, hogy már pusztán ezért, függetlenül minden háttértől megérdemelné a sikert. Semmi nagy dolog, nem akarja senki sem megváltani a világot, de nem is erre van szükség. Egyszerűen csak ilyenkor jön rá az ember, mennyire, de mennyire hiányoznak a politikai életünkből a jó ötletek. Kézhez kapjuk a pártoktól és a médiától az instant véleményt, igazán már ők sem törik magukat, hogy valami szokatlant csináljanak. Pedig ehhez sok minden még csak nem is kell, elég egy kicsit gondolkozni. Mondom, semmi különös. De ez most tényleg tetszik.

Március 16-án 15 órától
„LEMOSSUK A GYALÁZATOT!”
A Hősök teréről.

Ha te is úgy érzed, hogy a demokrácia, a béke, az elfogadás fontos és építő értéke Magyarországnak,
TARTS VELÜNK!

Az akció során a Hősök terének egy részét megtisztítjuk a március 15-i szélsőjobboldali rendezvények résztvevői által ott hagyott szeméttől.
Kérjük, hozz Magaddal valamilyen takarításra alkalmas eszközt!

Új Generáció

Ennyi.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr241002693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-d(-_-)b- 2009.03.15. 02:05:42

Ez valami vicc, ugye?

Esetleg vigyen ki az új generáció transzparenseket is, hogy "Nemet a kettős állampolgárságra!" meg hogy "23 millió román", szigorúan a nemzeti egység nevében.

Vihetnének még "Lop-stop" táblákat is az előzetesben levő ezdéeszesek névsorával.

Utána pedig, ha lehet egy kérésem, inkább maguktól tisztítsák meg az egész magyar közéletet.

Parasite 2009.03.15. 03:07:10

ez ott van! grat érte!

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2009.03.15. 03:21:32

-d(-_-)b-: Az is baj, hogy takarít valaki? Szerintem jó ötlet. Ha nem dolgoznék akkor, mennék én is.

ftxpmj 2009.03.15. 03:49:02

Az ötlet se nem új, se nem jó. Az előző ilyen akciónak sírás lett a vége.
Itt lehet tájékozódni:
kuruc.info/r/26/23097/

E-one 2009.03.15. 03:52:31

@ftxpmj: Juj, de komoly bünti. Csak tudjunk aludni. Hüpp-hüpp:)

neverlivetosee · http://klur.blog.hu 2009.03.15. 04:21:35

Ez ratyiság.
Pláne, hogy szemétszedésben sosem tudtam, mi olyan nem hétköznapi, bár biztos csak én vagyok olyan elbaszott, hogy ha véletlenül belerúgok pl egy szemétbe, akkor azt felveszem és kidobom...

Kopiás Attila Steve 2009.03.15. 04:45:06

Jegyzem az előző akciót nem a szadi szervezte, hanem szadival nem igazán szimpatizáló civilek. Engem nem zavar, nincs levédve, csak eredeti ötletnek titulálni kicsit erős...

states 2009.03.15. 05:30:49

További még ennél is jobb ötletek: Tisztítsuk meg a Pénzügyminisztériumot Veres Jánostól, az Igazságot Draskovicstól, az NBH-t Szilvásytól, a Gazdaságit Bajnaitól, az Önkormányzatit Gyeneseitől, egyáltalán az önkormányzatokat a Hunvaldoktól és a Verókoktól, a Szociálist Szücs Erikától. Sőt, ha lehetne még fokozni a jó ötleteket, az egész magyar közéletet Gyurcsánytól. Rajta szocik, itt az ideje a tavaszi nagytakarításnak...

bunkó paraszt 2009.03.15. 05:59:48

micsoda idiotizmus ez a takarítósdi. Mitől is jó ötlet ez? Ha mondjuk a Jobbik takarítana egy szélsőséges "liberális" rendezvény után, azt is jó ötletnek tartanád?

A szadesz nem fog bejutni a következő parlamentbe, hiába erőlködnek a szélső-"liberálisok".

Cselo 2009.03.15. 06:14:51

Hülye szadesz! Inkább a közéletet tisztítanák meg tolvaj mocskos liberális gazemberektől, akik szándékosan a szakadék szélére kormányozták az Országot. Vagyis maguktól kellene megtisztítani a világot!

kafferbivalybalamber 2009.03.15. 06:31:11

Új Degeneráció még a szemétszedést is mocskolódásra használja.
De legalább most a nekik való munkát csinálják majd. Nem is kéne semi mással foglalkozni: maradjatok meg utcaseprőnek, fiúk! Így legalább valami hasznosat csináltok.

Dzsuvásvili 2009.03.15. 07:49:31

A Jobbik minek takarítana?Elfáradtak ők az egész évi parlagfű elleni harcban.

joszip 2009.03.15. 07:52:10

Bocs de ez tényleg gáz. Postot ajánlom címlapról levenni.

Bizonyára párezer ember tényleg legnagyobb problémája a szélsőjobb bohóckodása, nekem sajnos, meg még kilencmillió-kilencszázezer embernek asszem rengeteg ötlete volna, kiket kéne és honnan eltakarítani.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.03.15. 08:24:33

Ezek képesek és kib*sznak velük. Még a végén nem hagyank maguk után egy selyemcukor papírt sem. lol

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.03.15. 08:41:42

@ftxpmj: a cikkben linkelt videón 1:40-nél Tomcat van a háttérban bajusszal álcázva? :DDD

www.youtube.com/watch?v=p8mQY0zSJck#t=1m35s

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.03.15. 08:42:41

@ftxpmj: a cikkben linkelt videón 1:40-nél Tomcat van a háttérben bajusszal álcázva? :DDD

www.youtube.com/watch?v=p8mQY0zSJck#t=1m35s

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.03.15. 08:45:43

1. Az ötlet annyira nem eredeti, korábban már eljátszották ugyanezt mások.
2. Március 16-án 15 órakor semmilyen 15-ei szemét nem lesz a Hősök terén, mivel az éjjel az FKF Zrt. munkatársai már rég eltakarítanak mindent addigra. :)

Magyarnaba 2009.03.15. 08:48:17

Egy antiszociális társadalompolitikát folytató párt eleve esélytelen arra, hogy emberek nagyobb csoportját legyen képes levinni a térre.

Ez az ötlet úgy rossz, ahogy van.

proton1701 2009.03.15. 09:07:21

Nagyszerű az ötlet.Egy apró szépséghibája azért van.Kár volt a szélsőjobbos szöveget beleírni - de nagyon. Így elvesztette az értelmét és kiderült kik is írták ezt az egészet.Magyarán egy kala szart ér az egész.Szégyeljétek magatokat , hogy a mai politikai acsarkodásra felhasználjátok az elődeink halálát és hőstetteit.Elkeserítő, hogy egyes embereknek semmi sem szent..........

proton1701 2009.03.15. 09:09:12

@bunkó paraszt: Apám te megfogalmaztad ami a lényeg . Ezek a nagy dolgok........Tök igazad van

asztrov 2009.03.15. 09:42:03

@joszip: leginkább ezt a kilencmillió-kilencszázerzer gyűlölködő, ostoba, korlátolt, pöffeteg és öntelt magyart kéne innen kitakarítani, hogy végre nyugodtan élhessek.

Pala 2009.03.15. 09:46:59

A szélsőséges liberálisok nem nyugszanak, muszáj provokálniuk! Ráadásul egyszer már elsütötték ezt.

Abban bíznak, hogy a maroknyi injekciós mellé sikerül újabb szavazókat szerezni. Ehhez kisajátítják "a demokrácia, a béke, az elfogadás" értékeit és szélsőjobboldalinak nevezi a Magyar Gárdát. Igaz, a "toleráns" liberálisok mindig is nagyon szerették címkézni és kirekeszteni a velük egyet nem értőket.

És két költői kérdés:
- Miért a közismerten rendben zajló ünnepség után mennek "takarítani", miért nem az általuk is támogatott melegfelvonulás után, amikor a szemét, az ürülék és a vizelet beborítja az Andrássy út környékét?
- Vajon mit kapna az a bűnös, aki mondjuk egy Mazsihisz-rendezvény után vonulna ki a helyszínre "lemosni a gyalázatot"?

sztrugackij 2009.03.15. 09:49:17

@bunkó paraszt: "szélsőséges liberális rendezvény"? te érted amit mondasz?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.03.15. 09:52:02

Na a sok fotelforradalmár már be is ugatott :) Pedig tényleg jó az ötlet :D

rookielamer (törölt) 2009.03.15. 10:17:27

"Ha te is úgy érzed, hogy a demokrácia, a béke, az elfogadás fontos és építő értéke Magyarországnak,TARTS VELÜNK!"

vs.

„LEMOSSUK A GYALÁZATOT!”
"szélsőjobboldali rendezvények résztvevői által ott hagyott szeméttől"

Aha. Szóval az szdsz-esek nem szemetelnek, csak azok, akiknek más politikai nézetei vannak. Tényleg nem láthatott senki sem hónapokkal a választások után is otthagyott szdsz-es plakátokat meg falragaszokat...
De persze az "új generációnak" a fő értékei közé tartozik az elfogadás, meg ilyenek...
Nem lehetett volna "Szedjünk szemetet 16-án hajnalban! És 17-én is, meg úgy bármikor." akciót indítani? Na ez lenne egy jó ötlet. De ez így egy nagy szarság.

fr 2009.03.15. 10:26:07

@-d(-_-)b-: apropó!
Nem veszitek észre, kedves Új generáció, hogy mindenáron azt akarjátok alátámasztani, hogy ,,MAGYAROK VAGYUNK, HÚZZUNK SZÉT!!!,,
Mit jelent nektek egy ünnep?? Innen nézve (nem Magyarországról!), jó alkalom a bunkó viselkedésre, a tudatlanság kinyílvánítására...röhej tárgyává teszitek ,,saját,,-nak titulált ünnepeiteket.
Takarítsatok csak, valahol saját magatokban, jobban jártok!

joszip 2009.03.15. 11:26:56

@asztrov: egyetértek, de hova tegyük őket? Már egy ideje próbálom megtalálni a lehetséges helyszíneket.

csiribab 2009.03.15. 11:27:25

Hm, és még videót is csináltak:

www.youtube.com/watch?v=P3nzxrix1kI

A videó végén lévő szöveg nekem még jobban tetszik, mint ami a posztban szerepel, és szerintem korrektebb is.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.03.15. 11:35:18

Király, ott leszek.
Kíváncsi vagyok ki az aki közösséget mer még vállalni nemzeti ünnepünkön hazaárulókkal. :)

Mr.Edorwhat 2009.03.15. 17:54:59

a kurucinfo milyen jogon pakolgatja ki a személyes adatait az embereknek?
egyébként szerintem is hülyeség, a szemetet meg a kukába kell dobni. a provokáció meg már unalmas, bármelyik irányból.

Mitya Ivanov 2009.03.17. 10:59:37

volt valami takarítás, vagy takarítani való?
erről is lesz blog? Mert kiváncsi volnék rá
süti beállítások módosítása