/>

Zsenik a Fideszben

E-one 2012.12.05. 12:47

Nem, ezúttal tényleg nincs gúny a címben, teljesen komolyan gondolom, amit írok. Sok hibája van a Fidesznek, de hogy egy téren minden eddig látottnál jobb az a párt, az nem kérdés.

Itt van például ez, amit most a felsőoktatásban ámokfutnak. Lehet itt csűrni-csavarni a szavakat, de minden mögött a lényeg mégis az, hogy szinte mindenkinek fizetőssé teszik az egyetemet, főiskolát. Na és akkor most képzeljük el, mi történt volna, ha Gyurcsány csinálta volna ezt. Nagyjából rágyújtották volna a Parlamentet, nem? Már csak egy ilyenhez hasonló is elég volt arra, hogy kiírasson a Fidesz egy népszavazást, agyonnyerjék, aztán boruljon a koalíció. Most mi megy? Morognak a diákok magukban - és ennyi.

Nem sértett még magyar kormány annyi érdeket, mint most a Fideszé - gyakorlatilag a sokgyerekes gazdagokon és a nyugdíjasokon kívül nem is lehet olyan csoportot találni, akiknek nem ártottak. És nem, még mindig ők a legnépszerűbb párt, persze sokat vesztve a 2010-es népszerűségükből, de még mindig ők nyernék a választást, persze úgy, hogy ők írják a szabályait. Ennyinél jóval kevesebbért, mint amit ők most csináltak, belebukott a Horn-kormány, belebukott Gyurcsány, bukott Medgyessy, de a Fidesz még mindig kitart. Az emberek persze nem elégedettek, sőt, dühösek, nem szeretik a kormányt, és esetleg tömegesen költöznek el külföldre, de ettől még mindig megválasztanák őket újra jelen állás szerint. Haragudnak inkább a bankokra meg az elmúlnyolcévre.

És nekünk, akik tudjuk, hogy Machiavelli nem a sátán volt, hanem egy művész, ezt meg kell tapsolnunk.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr784948824

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.06. 09:45:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: MegHÖOKkentő.. 2012.12.05. 15:27:50

Megint megcsinálták. Megcsinálták azt amit nem lehet, amibe nem lehet belenyugodni, amit már nem lehet hagyni. A következő tanévtől 10 480-an lesznek azok, akiknek nem kell fizetniük az felsőoktatásért. Néhány éve ez a szám még többszöröse volt, de még...

Trackback: Írjatok kérdéseket, legyen népszavazás a tandíjról! 2012.12.05. 15:01:45

Itt most egy Jobbikról szóló cikknek kellene következnie, de majd hétfőn, addig egy felhívás. Előtte kezdjük messzebbről: 2008-ban szavazott az ország arról, hogy ne legyen egyetemi tandíj, most meg mégis lesz korábbi ellenzőik révén. Az legalább...

Trackback: Zsenik a Fideszben 2012.12.05. 13:12:01

Ennyinél jóval kevesebbért, mint amit ők most csináltak, belebukott a Horn-kormány, belebukott Gyurcsány, bukott Medgyessy, de a Fidesz még mindig kitart.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csak egy néző 2012.12.05. 15:29:25

Tudjátok ez a nagy mocskos gyűlőlködés,ami ebben az országban van ez az ami undorító.Ezért tartunk itt ahol(a béka segge alatt) és ez már rohadt unalmas.Nem vagyok se fideszes,se mszp-s,se jobbikos,csak szeretnék egy élhető országot ahol nem ilyen minden rendszernek megfelelni akaró nyalógépek (Fekete György,Kerényi et és nagyon hosszú a sor) akik megmondják,hogy ki a magyar,mi a magyar,ahol nem az számít,hogy kinek mi a vallása,világnézete és ne akarja rámeröltetni egyiket sem.Úgy szeretnék élni,hogy ne is tudjam a nevét,hogy ki vezeti az országot,és a parlamenti közvetítés ne anyázásról,nácizásról,komcsizásról,zsidózásról szólna,hanem azon vitatkoznának,hogy mitől lenne jobb,ha csak egy kicsivel is.Azt hiszem ezt ebben az országban még az unokám sem fogja megérni (mert az egyetemre sem jutna be)már ha itthon akarna maradni.

nem várt fordulat 2012.12.05. 15:30:08

@spontan: "hiszen ez a kormány csak jót tesz, tehát ezzel sincs gond?"

kb. az ő fejükben ez így van. ők simán benyelik azt, hogy ez nem tandíj, hanem hozzájárulás, vagy mi a tököm. az érzelmek...

Állandóan komcsiznak, pedig elég lenne csak a saját padsoraikban körbenézni. De az ő komcsijuk jó komcsi.

Nem tudom mire vélni, csak a buzgó és vak hitüknek tulajdonítom be.

pocaklakó minimanó 2012.12.05. 15:39:30

"Na és akkor most képzeljük el, mi történt volna, ha Gyurcsány csinálta volna ezt. Nagyjából rágyújtották volna a Parlamentet, nem?"

És mi tartja vissza a "demokratákat" (muhaha!) attól, hogy nekiinduljanak a naaaaagy elkeseredésükben a Parlamentnek?

Majd legfeljebb jönnek a sündőrök, kivernek néhány szemet, jól megkardlapozzák a csőcseléket és a végén meg jól kitüntetik azokat, akik ezt megtették.

Ha már a gyurcsányi példa ennyire ragadós.

Tessék, kérem, lehet menni. :)

Kivlov 2012.12.05. 15:40:36

@Sanyi az alvégről:
Terror? mit kell hisztizni? :D
Majd megtudnád, ha tényleg terror lenne...

Kakimaki0123456789 2012.12.05. 15:41:05

@csak egy néző: Oszd meg es uralkodj... nem a te erdeked, igazad van.
De nem szeretheted azt aki kest vag a hatadba, de legalabbis nem adsz neki ujabb keseket, igaz?

pocaklakó minimanó 2012.12.05. 15:42:31

A cikkből utaljunk a Tatai-Tóth András által elmondottakra: "A felsőoktatásban 2008 őszétől beinduló tandíjköteles rendszerről megjegyezte: erre elsősorban azért van szükség, hogy a hallgatók érdekeltek legyenek a saját képzésük minél színvonalasabb végzésében. Mindez pedig később olyan érdekeltségi folyamatot alakít ki, amely hozzájárul a felsőoktatási intézmények megújulásának felgyorsulásához."

ob.szerver 2012.12.05. 15:43:24

Az elégedetlenkedők nem verik szét a belvárost, pedig rosszabbul élünk mint 4 éve.

A gazdák nem látogatnak rendszeresen traktorral Budapestre, pedig még a talpuk alól is kilopják a földet.

Nincsenek rendszeres vasutas sztrájkok, pedig a vasutasok reálbére is brutálisan csökkent.

Ki érti ezt? Talán csak nem azért, mert most nincs aki megszervezze és finanszírozza a felfordulást?

pocaklakó minimanó 2012.12.05. 15:44:19

@Sanyi az alvégről:

"A mai állapot FEHÉR TERROR !!!
SOHA TÖBBET FIDESZ !!!
(ne küldj üzenetet, akármilyen fasiszta vagy is, mert nem érdekel)"

A mértékadó és visszafogott baloldali hang. :)

Sanyi az alvégről (törölt) 2012.12.05. 15:44:51

Orbánn és a fidezs becsapta a választókat,
és az egész országot!
(kivéve a gazdagokat, meg a nagyon gazdagokat)
Az új választási törvény csak a fidesznek
kedvez (nem kedvez, csak ezt lehet majd választani), és ha mégsem győz a Viktátor,
akkor jön a lövetés, a monarchia, a királyság, vagy a császárság.
Éljen a demokrácia !
SOHA TÖBBET FIDESZ !!!

pocaklakó minimanó 2012.12.05. 15:45:22

"Gyurcsány: a tandíj a szegényeket segíti."

Már akkor is orbánista volt. :)

pocaklakó minimanó 2012.12.05. 15:49:17

"Mégsem az utólagos, hanem a közvetlenül fizetendő tandíj mellett tette le voksát a kormány. A tervek szerint 2007-től vezetnék be az állami képzéseken is a tandíjat, amelyet először 2008-ban kell fizetniük az akkori másodéves egyetemi hallgatóknak – jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón."

Emmett Brown 2012.12.05. 15:51:27

@pocaklakó minimanó: nemnem!

Orbán lett mostanra Gyurcsányista ;)

pocaklakó minimanó 2012.12.05. 15:52:03

"Az SZDSZ-Új Generáció elnöke szerint a tandíj igazságosabbá teszi a felsőoktatási teherviselést, amiatt senki sem marad ki az egyetemi vagy főiskolai képzésből; Léderer András erről szombaton Nyíregyházán beszélt, az ifjúsági pártszervezet témával kapcsolatos vándorkiállításának megnyitóján."

pocaklakó minimanó 2012.12.05. 15:52:40

@Emmett Brown:

Nem, nem. Bizony, fordítva van ez. :)

Emmett Brown 2012.12.05. 15:54:36

@pocaklakó minimanó:

Orbán anno nem értett egyet a tandíjjal, most viszont igen. Egyértelmű, hogy ő Gyurcsány padavanja.

pocaklakó minimanó 2012.12.05. 15:55:27

Az orbánista ifjúszadesznyik Léderer: „Erős és egyértelmű érveink vannak, hiszen a korábbi rendszerrel ellentétben lehetőség van arra, hogy csak az fizessen az oktatásért, aki valóban használja azt, ne az ország összes adófizetője, ez csak így lehet igazságos – jelentette ki.”

pocaklakó minimanó 2012.12.05. 15:56:21

@Emmett Brown:

Gyurcsány korábban támogatta a tandíjat, most meg prüszköl ellene. Ergo megtagadta az Erő Sötét Oldalát.

pocaklakó minimanó 2012.12.05. 15:57:15

MDF 2010-ből: "Egyedül az MDF meri kimondani, hogy nincs szükség 77 akkreditált felsőoktatásai intézményre, szükség van viszont a szakképzés színvonalának javítására, a felsőoktatási intézmények közötti versenyre és a tandíjra - olvasható a közleményben."

Nem Penny hajója 2012.12.05. 15:58:45

Nyugi gyerekek, lesznek még ennél cifrább dolgok is. Például amikor 2014-ben a most lenácizott Jobbikkal koalícióra lép a Fidesz.
Persze majd akkor is lapítani fog mindenki.

Aztán pár évtized múlva meg milliók emlékeznek úgy vissza ezekre az évekre, hogy ők nagy ellenállók voltak.

Emmett Brown 2012.12.05. 15:59:42

@pocaklakó minimanó: kérek egy linket ahol prüszköl.

És még ha lenne is ilyen nyilatkozata, akkor sincs minőségi különbség kettejük között, hiszen mindketten "megvilágosodtak".

Szóval akkor Orbán most lépett át az Erő Sötét Oldalára? :D Jó tudni.

pocaklakó minimanó 2012.12.05. 15:59:48

Orbanizálódnak a sógorok is minden szinten. Kész csoda, hogy Bécs még ma is a legélhetőbb város: "Az osztrák kormány visszamenőleges hatállyal akarja bevezetni a tandíjtörvényt (...) 21 osztrák felsőoktatási intézmény közül nyolc június elsejétől saját szakállára tandíjat vezetett be."

pocaklakó minimanó 2012.12.05. 16:05:18

@Emmett Brown: A keblére ölelné netán? Lepj meg! :)

ZumaJoe 2012.12.05. 16:05:46

@Kivlov: @fülesboci:

Hol van az a máshol? Csak mert amerikában pl hason fekve röhögtek azon, hogy mi itt autókat gyújtogatunk mert egy politikus azt monda, hogy hazudott.

Lásd: www.thedailyshow.com/watch/mon-september-25-2006/headlines---hungary-man

Persze mivel Orbán meg azt mondta, hogy ő soha nem hazudik, így természetesen most nem is indokolt semmiféle hőzöngés, akkor sem, ha amúgy minden cselekedete ellentmond a korábbiaknak - lényeg, hogy nem mondta, hogy hazudik, tehát nem is hazudik, hisz csak az hazudik, aki kimondja, hogy hazudtam - ennyi, pont. Félázsiában elmegy.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.05. 16:07:02

@pocaklakó minimanó: "És mi tartja vissza a "demokratákat" (muhaha!) attól, hogy nekiinduljanak a naaaaagy elkeseredésükben a Parlamentnek?"
Az, hogy mi liberális értelmiségi demokraták nem mocskosnáci futball-hulligánok és aszfaltbetyárok vagyunk és főleg nem fideszdroid-birkák! Mi büszkén, demokratikus úton fogjuk megbuktatni ezt a vérgőzös rezsimet! Lesz még szép a világ, lesz még Magyar Köztársaság, álljon fel hát végre!!!

Zuzu Petás 2012.12.05. 16:08:21

@pocaklakó minimanó: Csak a leglényegesebb különbséget nem írod le!
Először is a mértéke megfizethető lett volna a diákhitel 1-ből simán, nem tette volna élete végéig adóssá a hallgatót. Másodszor: az a tandíj az egyetemeken maradt volna és az egyetemek gazdálkodását segítették volna. Ahogy a vizitdíj is ott maradt az orvosoknál, kórházaknál.

Szociknak vége 2012.12.05. 16:09:12

Ennek a posztnak meg mi értelme?

Zsidólistát, ügynöklistát azonnal!

Brix 2012.12.05. 16:10:45

"És nem, még mindig ők a legnépszerűbb párt, persze sokat vesztve a 2010-es népszerűségükből" Népszerűek, de már nem eléggé, hiszen 18-22% körül mérnek nekik,
a teljes lakosság körében, ami azt jelenti, hogy a támogatóik felét elveszették a választások óta.
Inkább az ellenzék gyenge, és jelenleg nem képes alternatívát nyújtani. A nagy népszerűség-vesztés még csak ezután fog következni. A fiatalokat is magukra haragítják a felsőoktatási tandíjjal, így az újonnan szavazók sem lesznek a fidesz támogatói

burbion 2012.12.05. 16:11:20

Hej, pocaklakó, te nagyon nyomod! Ehhez is gyomor, akarom mondani pocak kell:)

Scagnetti 2012.12.05. 16:15:19

"És nem, még mindig ők a legnépszerűbb párt, persze sokat vesztve a 2010-es népszerűségükből, de még mindig ők nyernék a választást"

Ez leginkább az ellenfeleket minősíti.

", persze úgy, hogy ők írják a szabályait."

Kihasználhatná az ellenzék is, csak nehéz úgy elhitetni a szavazóval, hogy érdemes őket választania, ha közben ugyanazok a levitézlett figurák próbálnak visszakapaszkodni a hatalomba, akiket két éve elzavart a nép.

Nem Orbán két szép szeme miatt vezet a Fidesz, nem is azért, mert a kormányzása miatt megérdemelné, hanem mert nincs kire lecserélni őket. És amíg ez így van, nagyjából azt csinálnak, amit akarnak, nem kell tartaniuk a következményektől.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.05. 16:15:20

@Erdélyben Miklós: Fónagy-Vona nagykoalíció? Muhh-ha-ha! Eljön (megint) a zsidónácik kora?

dr. pretender 2012.12.05. 16:15:35

több tényező szerencsétlen együttállása kellett hozzá, de igen, ez van...

csak egy néző 2012.12.05. 16:17:00

@Kakimaki0123456789:
Igazad van.Csak utópia volt,amit írtam.Nem is éremel mást a magyar csak az egymás gyalázását,anyázását,komcsizását,zsidózását,ez való nekünk.Ez a lúzer ország nem is érdemel mást.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.05. 16:25:01

@csak egy néző: Azt a kis szórakozást is sajnálod, köcsög? Dolgozunk, adózunk rendesen, 4 évente demokratikusan választunk, mit akarsz még???

csak egy néző 2012.12.05. 16:37:37

@dr. Kóser Malac:
Doktorkám,mielött köcsögözöl olvasd el az első bejegyzésemet.Megtennéd?? (15:29)

Netuddki. 2012.12.05. 16:40:01

Zsenik? Ugyan! Ebből is az látszik, hogy az utcai zavargásokat a fidesz szervezte. Mivel most nem szervezi senki nincs is. Ennyi...

Sir Galahad 2012.12.05. 16:40:45

A helyzet az, hogy a Fidesz azért őrzi a relatív népszerűségét, mert a túloldalon agyhalott töketlen barmok vannak. Persze, hogy irónia a címben a "Zsenik" - ez inkább a "vakok között félszemű a király"-effektus. És ezért nem a Fidesz a hibás.

rockjano 2012.12.05. 16:44:20

Hát feleim az van hogy sajnos SZOLGA NÉP VAGYUNK.

Ilyen egyszerű. Hortynak is elfogadtunk ám mindent..most is semmi különbség. Kádárt még szerettük is.

room_101 2012.12.05. 16:44:43

@clegane:
Nem is lesz leleplezve, mert úgy hazudnak, hogy maguk is elhiszik, így még a hazugságvizsgáló gépen is átmennének.
Ha meg mégsem: Isten nem hazudik.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.05. 16:48:07

@csak egy néző: Nem, mert kurvára zavaró, hogy nem tudsz rendesen írni.

smartdrive 2012.12.05. 16:55:22

nem ők a zsenik, hanem mi nem vagyunk parasztok. majd lerendezzük őket az x-szel

Csucsundra 2012.12.05. 17:01:37

Pont azért nyernének még moost,még így is, és ezért nyertek "2/3"-dal(azért idézőjel,mert az szavazati joggal bírók 40%-ának a kétharmada nagyon idézőjeles,de ez a szabály)legutóbb,sőt, megkockáztatom,hogy a rohattnácik-monnyanakle-jobbikék is azért kaptak 17%ot,mert nincs életképes baloldal,csak ez a suttyó társaság....

Netuddki. 2012.12.05. 17:02:13

@smartdrive: Az, hogy kiállsz az érdekeid mellett és nem hagyod, hogy a választott vezetőid (itt most mindegy, hogy a fideszre szavaztál-e) a fejedre szarjanak, az nem parasztság...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.12.05. 17:03:39

@Scagnetti:

" Nem Orbán két szép szeme miatt vezet a Fidesz "

Hát, nemis.

A pettyezett seggére vagytok rácuppanva.

Gusztus dolga.

csak egy néző 2012.12.05. 17:35:25

@dr. Kóser Malac:
Kisköcsög disznó,miért is nem tudok rendesen írni??

regress 2012.12.05. 17:40:55

@wmiki: te genetikai baleset,csak ennyi?

Stabilo 2012.12.05. 17:43:42

Orbánék egy teljesen eladósított országot vettek át. Innen kellett valamit tenni (persze most sem sokkal kevesebb az adósság).
Gyakorlatilag a mostani időszakban nincs példa Európában arra, hogy ilyen fokú megszorításokat, ennyire csekély társadalmi ellenállás mellett tudjon valaki véghez vinni.
Szerintem ehhez kell jó politikusnak lenni.
A titok pedig az, hogy talán most egy kicsit ütik végre a külföldi tehenet is, nem csak a magyart.
A németek már rég kiegyeznének egy Orbán Viktorral Görögországban, vagy Spanyolországban.

Stabilo 2012.12.05. 17:48:43

Ja és persze az is igaz, hogy nincs baloldal, csak szánalompártok és szánalom szervezetek (Együtt 2014).
Egyikre azért nem szavaznék mert politikailag még olyan naivak mint egy 2 éves a homokozóban, a másikra pedig azért nem, mert egy rakás megélhetési politikus (pl. alkoholista szanyi tibi) és bábszínházi kellék van.
Akkor nyugszom meg igazán, mikor nagy néha leülök informálódni és látom, hogy a baloldal egy olyan szerencsepista társaság, hogy messze Gyurcsány a legalkalmasabb bármilyen posztra is közülük. Rá pedig ugye nem szavaz a nép már...

2llkedő 2012.12.05. 17:58:03

@Stabilo: "Szerintem ehhez kell jó politikusnak lenni."

Szerintem meg ehhez egy birka nép kell.

2llkedő 2012.12.05. 18:00:26

@Stabilo: "(pl. alkoholista szanyi tibi)"

Azé a Pállfy gyerök se nem kutya.

csak egy néző 2012.12.05. 18:00:27

@dr. Kóser Malac:
Baromarcúkám,visszavehetnél a disznó arcodból.Mitől képzeled magad ilyen nagymenőnek,kiskancsó?

MACISAJT 2012.12.05. 18:00:55

" És nem, még mindig ők a legnépszerűbb párt, persze sokat vesztve a 2010-es népszerűségükből, de még mindig ők nyernék a választást"

Mintha némi rezignáltságot éreznék e sorok mögött..:D

Az agyonvert ballibák minden hullámhosszon revansról, bosszúról álmodoznak.

És még az sem jut az eszükbe, hogy 2014-re a "legreményteljesebb" titkos jelöltjük egy bohócforradalmár, meg egy házmesteri aki gyurcsány "cuslágos" államtitkára volt, és most a libaszakértő, gyurcsány volt gazdasági minisztere, a 2008-as mszp-s miniszterelnöki casting győztese...:)
A "programjuk" meg annyi hogy "vesszen Orbán".

Hát itt tartanak.
2014 tétje megint csak nem az lesz hogy ki kormányozzon.
HANEM HOGY KI NEM.
Nos ezek biztos nem.

épészmérnök 2012.12.05. 18:01:33

@morgás joga mindenkit megillet: "a diplomás munkanélküliség elég nagy Magyarországon"

hozzál számokat! - így csak városi legenda

2llkedő 2012.12.05. 18:03:14

@MACISAJT: "A "programjuk" meg annyi hogy "vesszen Orbán"."

Mesélhetnél arról, mi is volt a fidesz programja a vesszen Gyurcsányon kívül.

agatsu 2012.12.05. 18:14:38

A felsőoktatásban a fiatalok 95 %-a éppen olyan ostoba, mint a kocsmában könyöklő alkoholisták...Franciaországban, Görögországban, Angliában, Olaszországban hónapok óta demonstrálnak a diákok,ennél kevesebbért, csak a híradókban ezt nem lehet leadni, oda a meggyilkolta, leégett,megverte kezdetű "hírek" jutnak csak be, nehogy megtudja ez a barom ország, hogy vannak helyek ,ahol kiállnak a jogaikért az emberek!

jo20000 2012.12.05. 18:14:54

@Sanyi az alvégről: Ennél még tovább mennék: Hornék - NSZK mintára, és itt nem csak a szocdemekre, hanem pl. Franz Josef Straussra gondolok - elkövették azt a bizonyos önkorlátozást a bizottsági helyek elosztásánál (94 után). Ilyet soha senki nem tett a magyar politikában 90 óta. Le a kalappal utólag is ezért. Sok baj van az MSZP-vel, de legalább fel tudnak mutatni a múltjukban pár pillanatot, amikor nagyvonalúak és elegánsak voltak. Ugyanez most nem megy nekik persze, de ez már másik téma.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.12.05. 18:17:46

@wmіkі: Az evolúció egy hülyeség.
És erre te magad vagy a legjobb bizonyíték!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.05. 18:54:29

@csak egy néző: Na mi van faszkalap? Nem találtál senkit a környéken, aki már elvégezte az általános iskolát? (Elég az alsó tagozat is).

is 2012.12.05. 18:57:55

@poszt: Bizony. Orbán 1995 óta nevelgeti a szavazóit, és elveszett itt egy generáció (a fiatal harmincasok) akik ezt csont nélkül beszopták.

Másrészt viszont ha bevinni a népet 15 évbe telett, akkor kihozni sem lesz gyorsabb, sőt. Kb. 30 évet veszít el Magyarország Orbán miatt. De lehet, hogy ebből is lesz 40, mint előtte az oroszokból. Aztán megint megkérdezhetjük magunktól, hogy merre is tovább.

Hertelendi 2012.12.05. 19:01:29

@GUMIMACISAJT: "2014 tétje megint csak nem az lesz hogy ki kormányozzon.
HANEM HOGY KI NEM.
Nos ezek biztos nem."

GUMIMACIKA álmodik a nyomor, igaz?:)))))
Olyan komolyan írod, hogy az ember már hajlik rá, hogy higgyen neked...aztán rájövünk, hogy hazudsz, mint orbán és folyamatosan...

is 2012.12.05. 19:03:20

@MACISAJT: Az elmúltnyolcévet ajánlanám figyelmedbe, ahol minden FIDESZes revansról álmodozott 2002-ért. Te a sját kisebbrendűségi érzéseidet és kognitív disszonanciádat próbálod kivetíteni másokra onnan a minisztériumi szobából. Nem vagy szánalmas, de sajnálatra méltó, az vagy. Te fiatal harmincas, aki csak szopja, szopja Orbán dumáját, a világot sosem látta, nem is érdekli már, az álomképben él, és azt tolja. Be vagy kábítózva, minden nap, és már észre sem veszed.

csak egy néző 2012.12.05. 19:03:48

@dr. Kóser Malac:
Mondom én,hogy te vagy a Lencsés Pisti.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.05. 19:10:18

Örülök, hogy az ellenzék is kezdi észrevenni. Még nem nagyon tudatosult bennük, de talán lassan megértik.

A helyzet a következő: a nép továbbra is többségében a Fideszben bízik, az ellenzéket meg akármilyen formában is szarnak tartja.

is 2012.12.05. 19:11:28

@Sir Galahad: "mert a túloldalon agyhalott töketlen barmok vannak"

hát nálad is működött akkor a 15 éves karaktergyilkolászás. szó nincs róla. mindekét oldalon 80% az agyhalott töketlen barmok aránya, csakúgy mint a népben (le van mérve, 2008), de a maradék 20%-ból sokkal jobb a FIDESZen kívüli világ. szó nincs róla, hogy a FIDESZ nyújtana itt jobbat, csak a magyar társadalom meg van kergülve, és nem tud józanul ítélni. Mario, a varázsló lengeti kalapját Orbán előtt, ahogy megmanipulálta a tömegeket.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.12.05. 19:32:52

@OrangeOrder: Tényleg ?

Akkor miért nem jó Orbánnak az eddigi választási rendszer ...?

Ha áll a kétharmada, mint a cövek, akkor azzal próbálna újrázni.

De nem meri megpróbálni.

Úgy látszik ő jobban ismeri a közvéleménykutatási számokat, mint te.

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.05. 19:34:51

Kedves szerző! Menj el a kurvaédesanyád sírjához és rebegj el egy imát, amiért nem érte meg ezt a posztodat!
Méghogy nem ártottak a nyugdíjasoknak... fulladnál bele abba a sok jótéteménybe, ami mostanság a nyugdíjasokat érte!
Keress fel párat, kérdezd meg tőlük, mennyivel jobban élnek! Aztán ne csodálkozz, ha valamelyik fejszét ragad és azzal kerget el!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.12.05. 19:35:07

@OrangeOrder: Tényleg ?

Akkor miért nem jó Orbánnak az eddigi választási rendszer ...?

Ha áll a kétharmada, mint a cövek, akkor azzal próbálna újrázni.

De nem meri megpróbálni.

Úgy látszik ő jobban ismeri a közvéleménykutatási számokat, mint te.

Kábé csak azok szeretik, akik sosem éltek Orbániában.

A külföldiek szavazatára számíthat biztosan.

A többieket inkább távoltartja a választástól.

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.05. 19:35:56

@dr. Kóser Malac: pl. hogy a magadfajta náci tetvek eltakarodjanak még a földrészről is...

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.05. 19:36:42

@is: el vagy tévedve! Max. a minisztérium gépterméből... Egy szánalomra méltó (ex?) rendszergazdával társalogsz! :DDD

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.12.05. 19:37:50

@Dr. simonmondja.: Bizonyára nem kapott elég pálinkát meg száraztésztát, nem tudom. Vagy csak úgy látja, hogy félanalfabéta, impulzus-alapú szavazókra mégsincs akkora szükség? De ki lehet vele baszni, regisztráljatok minél többen, és szavazzatok valami általatok jónak és erősnek gondolt ellenzéki pártra!

Dr. Kende írógépe szorgalmasan kattog-füstöl már az újabb nagy Leleplező Művön? Mi lesz az új csodafegyver vajon? Bárcsak megint visszajöhetne az MSZP-SZDSZ-tandem, olyan rendesen vezették ezt az országot, és a Nép még nekik is hálátlan... :(((

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.05. 19:39:27

@MACISAJT: mondd nyilaskám! Láttad már a BKV buszokra pakolt reklámjaitokat? Megjegyzem, a jobbikot és a fideszt kivéve minden pártnak van programja. Csak ti vagytok ilyen dilettáns faszkalapok. Az egyetlen baj ezzel, hogy nem csak magatoknak ártotok vele, hanem az ország valamennyi lakójának.
Ti nyugodtan felfordulhatnátok tőlem, de élünk sokan, tisztességes emberek is, nem csak magadfajta aljanép... :D

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.05. 19:41:37

@Tyss: aki szerint a kulturált hosszú ú-val írandó... hmmmm... az nekem ne ugasson kultúráról. :D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.12.05. 19:53:54

@OrangeOrder:

A félanalfabéta, impulzus alapú szavazó te vagy bélám, te bizony.

Merthogy te vagy a kétharmados fülketömeg egyeskéje.

Hát, sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod,
de az a tömeg, amiben élsz, az a rongyosgárda,

és nem az eszéről híres.

Inkább az erősen szorongatott 300 forintjáról.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.05. 20:00:35

@A fidesz a betegek kiirtására készül: Pont Te nácizol, kisnyilas troll?! Minden blogban csak a szar proli fajtádat szopatja mindenki! Nem vetted még észre???

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.05. 20:04:12

@Tyss: neked viszont nincs hová, kicsi, álruhás, szarcsimbók...

@dr. Kóser Malac: Tudom, tudom, te sem vagy náci, mert a gerinced helyén takony van, a nácik meg bármekkora gazemberek, legalább rendelkeztek ezzel az alkatrésszel. :D

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.05. 20:06:51

@A fidesz a betegek kiirtására készül: Azt hiszed, ha agyatlanul össze-vissza nácizol mindenkit, akkor erkölcsi fölénybe kerülsz? Szar proli komcsi vagy. Ez nem a Klubrádió, itt ezen mindeki csak röhög.

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.05. 20:07:48

@dr. Kóser Malac: azt hiszem, hogy egy tetves, gerinctelen féreg vagy, aki náciként gondolkodik, náciként viselkedik, miközben még szégyelli is a "nagy" elődeit.

nyisziati 2012.12.05. 20:08:32

Tláló a blog neve: gulyásdemokrácia.

Egyedi, magyaros készítmény, évezrednyi tapasztalattal.

És tudod mit? Ha ez kell a plebsnek, hogy egy velejéig korrupt, hazug, diktatórikus párt ráerőszakolja az akaratát a választóira, akkor láss csodát, megkapják! És sokan még mindig tapsolnak nekik.

Nem is dühösködök tovább miatta. Ezt választották, ezt nyomják le a torkukon. Max. az a ciki, hogy velük együtt a miénken is, akik nem rájuk szavaztunk. De megmondták: el lehet innen menni, ha "nem tetszik a rendszer". Sokan ezt is választották, én még kivárok. Ha nagyon gáz lesz (vállalhatatlan), akkor csomagolok, de az utolsó szalmaszálig még nem.

Hunor Levente 2012.12.05. 20:19:49

@wmіkі: Nem tűnt még fel? Az evolúció egy tudományos elmélet, a teremtés meg nem az. A kreacionisták hiába tudományoskodnak.

Scagnetti 2012.12.05. 21:51:59

@Dr. simonmondja.: Vagyunk? Tényleg? És ezt neked ki mondta hülyegyerek? Szövegértelmezésből nem vagy túl erős.

Sir Galahad 2012.12.06. 07:54:46

@is: Ühüm. És akkor miért nem Mesterházy vagy Vona előtt lengeti mondjuk?

ilyr 2012.12.06. 09:24:38

Megzsarolnak 3 millió embert, aztán ebből 2.9 milliónak azt mondják, hogy "be-be, hazudtunk...". És mi az emberek reakciója? Semmi...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.06. 12:50:17

@clegane:

Nem kell felvétel.

Lassan már nem tud két mondatot úgy kimondani, hogy az egyikben ne legyen hazugság.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.06. 12:58:54

@spontan:
"Illetve a balosok is érdekesek, akik annak idején Fletót pártolták, nekik most illene örülni, hogy Viktor racionalizálja a felsőoktatást. "

- Önmagában a tandíj nem ördögtől való.
DE:
- Milyen már 2008-ban népszavaztatni, majd kormányon egyből bevezetni? Az ilyen pártnak mennyi a hitelessége?
- Miért kell olyan magas költségtérítést meghatározni, ami sokakat kizár?
- Miért kell ezt ilyen hirtelen, hogy a jelenleg érettségizők már szívjanak?

sunika 2012.12.06. 14:11:27

Kedves balos barátaim.
Nem volt még magyar kormány?......
De volt. 1948-49 50...államosítás, TSZ szervezés,aki ellenállt-vagy csak nem tetszett a pofája,internálás, börtön. Ezek is ti voltatok. 1956-58...szabadságharc letörése, kemény kolhozosítás, börtön, akasztás.1983-90 ország eladósítása,átalakulási, társasági törvény spontán privatizáció, a nagy lenyúlások megalapozása, érvényesítése.
1995-98:Bokros ámokfutása.Bérek, nyugdíjak lefaragása, foghíjas emberek ,energia, víz kiárusítás.
Nem vagytok egy kissé amnéziások?

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.06. 16:43:54

@sunika: és ez most hogy jön ide? Kisebbíti a fidesz gazemberségeit, a jobbik neonáciságát? Vagy mit akartál ideokádni?
Horthy és szálasi testvéreid vezénylete alatt mi történt?
Antall elvtársék tán nem baszták szét mindazt, ami még jó volt ebben az országban?

pocaklakó minimanó 2012.12.10. 22:23:55

@dr. Kóser Malac:

"Az, hogy mi liberális értelmiségi demokraták nem mocskosnáci futball-hulligánok és aszfaltbetyárok vagyunk..."

Ó, dehogynem. Abból is a rosszabbik típus. A sunyin röfögve mozgolódó.

pocaklakó minimanó 2012.12.10. 22:25:08

@Zuzu Petás:

"Először is a mértéke megfizethető lett volna..."

a) A "VOLNA" nem releváns esetünkben.
b) Csak annyira, mintha az ellenkezőjét írnád le.
c) Örülök, hogy segíthettem.
süti beállítások módosítása