/>

“Ha az egyetemisták kinyitnák a fülük, akkor megértenék, hogy mit akar a kormány.” (Hoffmann Rózsa)

"A bankok a nyolcvanas években tovább éltették a kommunista rendszert.” (Szatmáry Kristóf)

“Az energiaszektornak egyáltalán nem volna szabad profitot termelnie.” (Rogán Antal)

“úgynevezett válság” (Z. Kárpát Dániel)

“Amit az új kormány szervez, az nem közmunka, hanem közfoglalkoztatás.” (Tállai András)

“Lehet, hogy nem mindenkinek tetszik a kormány gazdaságpolitikája, de az biztos, hogy a kormány kiszámítható politikát folytat.” (Matolcsy György)

“Minden képviselőtársam pontosan tudja, micsoda eredményt ért el Magyarország az elmúlt két és fél évben.” (Matolcsy)

“Nagyon fontos eredménye a 2013-as költségvetésnek, hogy minden eddigi eredményünket megőrzi, és mellé teszi a beruházási és növekedési fordulatot.” (Matolcsy)

“Költségvetési trükkök százairól nem volt szó, figyeljenek oda minden szóra ebben a kifejezésben!” (Veres János)

“Ez a költségvetés minden tekintetben az ellenkező irányba viszi az országot, mint amilyen az önök idején volt.” (Rogán Gyurcsánynak)

“Nem akarok visszamutogatni, de önök nyolc éven át szedték az adókat.” (Babák Mihály)

“A magyar közoktatás biztonságba kerül a 2013-as költségvetéssel” (Babák)

“Álljon oda a gazdák elé, és mondja azt, hogy nem akar se kiszámíthatóságot, se stabilitást!” (Jakab István Schiffernek arra, hogy az új alkotmánymódosítással bebetonoznák az oligarchák földszerzéseit)

“Schiffer úr, nem egy kicsit túl pesszimista ön? Mert ön mindig betegesen csak ugyanazokat a mondatokat ismételgeti, és már depressziós. Megvizsgáltathatná magát, mert önök csak bírálnak, igaz, csak eljátsszák ellenzéki szerepüket” (Babák)

“Lehet, hogy ezzel a legnagyobb társaságoknak teremtünk helyet? Mert nem ebben állapodtunk meg! Az államé lesznek ezek a földek? Államtitkár úr, csak erre kérek választ” (Ángyán József)

“Itt politikusok vannak a Parlamentben, a politikusoknak pedig a saját álláspontjukkal kell azonosulniuk.” (Budai Gyula)


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr294960403

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ha elég sokat magyarázzák, akkor majd megértjük? 2012.12.11. 21:12:46

A kormány csak magyaráz, meg magyaráz, az érintettek meg olyan csökött agyúak, hogy az istennek sem értik meg, hogy milyen szuper jó nekik, ami itt történik - kb. így foglalható össze Selmeczi Gabriella ma reggeli nyilatkozata  A Fidesz szóvivője...

Trackback: Kakisztokrácia: a szarkupac, ahol élünk 2012.12.11. 20:44:44

A kakisztokrácia az a kormányzási forma, amelyben a hatalom a legdilettánsabb és/vagy legjellemtelenebb emberek kezében van. Görög eredetű szó, a κάκιστος (kakistos, “legrosszabb”), és a -κρατια (-kratia, “kormányzás”) összevoná...

Trackback: Mennyivel drágább idén a karácsony, mint tavaly volt? 2012.12.11. 20:39:54

Egymás mellé tettem a TESCO friss és egy éve kiadott akciós újságját az élelmiszer árakkal. 20 tétel árát néztem meg, amelyeket a városomban a tavalyi és az idén december elején kiadott újság is tartalmazott. A bejgli ára ugyanannyi, mint egy éve volt,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

electric_woman (törölt) 2012.12.11. 20:14:21

történelem könyvbe illő, délceg magyar vitéz az összes. a technika lehet, hogy fejlődött, de ez az ország csak hülyébb lett.

azapistagyerek (törölt) 2012.12.11. 20:36:37

Rejtőt idézve (nem emlékszem már szó szerint): "Mr Theo, hogy sikerült így összegyűjteni a világ legnagyobb hülyéit?"

2012.12.11. 20:43:25

én meg ingyen akarok tanulni, sokat akarok keresni, és nem akarok adót fizetni.

vallatas 2012.12.11. 21:01:25

én meg több kettős keresztet akarok látni az utcákon, meg több rovásírásos helység megnevezést!
a többi nem számít.

dr. Balta$ár 2012.12.11. 21:12:16

Bajnai takaroggy ! Bajnai mongyon le ! Bajnai takaroggy ! Bajnai mongyon le ! Bajnai takaroggy ! Bajnai mongyon le !

nemsirunk 2012.12.11. 21:43:41

“Az energiaszektornak egyáltalán nem volna szabad profitot termelnie.”

Tulajdonképpen egyáltalán melyik szektorban lenne jogos a profit? Nem valami kapitalista csökevény ez is?

Például az élelmiszeriparban sem kellene megengedni a profitot, hiszen a Nemzet Kenyerén ne élősködjön senki! Ebből következően ennek szállításában és elosztásában (korábban: kereskedelem) sem szabad megengedni a nyerészkedést. Az egészségügyben meg aztán pláne nincs helye profitnak. Az oktatásban úgyszintén. Az állami vállalatok esetén sem szabad a profithajhászás bűnébe esnünk, ezek a cégek nem erre lettek kitalálva: tömegközlekedés, állami mobil, Rába stb-stb. A bankokról szó se essék, eleget harácsoltak eddig. Úgyis államosítani fogják azokat, amelyek nem vonulnak ki.

Szóval egy igazi kommunista országba nem kell profit. Nincs szükség rá. Mindenki a képességei szerint fog dolgozni, és a szükségletei szerint részesedni a megtermelt javakból.

dr kíváncsivagyok 2012.12.11. 22:14:39

"Ez a költségvetés minden tekintetben az ellenkező irányba viszi az országot, mint amilyen az önök idején volt.” (Rogán Gyurcsánynak)"

jaa , igen...akkortájt volt némi GDP növekedés....

dr kíváncsivagyok 2012.12.11. 22:16:08

"Az energiaszektornak egyáltalán nem volna szabad profitot termelnie.” (Rogán Antal)"

Igen , Rogán elvtárs,...ez így is volt Rákisi alatt...

Makkasz 2012.12.11. 22:25:26

Az első mondatra, annak kellene történnie, amit a polgárok akarnak. A kormány végrehajt. Nincs akarata.

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít, hazudik, félrevezet, ködösít, megtéveszt.

Makkasz 2012.12.11. 22:26:17

Kommunisták, kommunisták!

pjm 2012.12.11. 22:36:38

@cadmagician: Legalábbis nem a közgépnek...

pjm 2012.12.11. 22:37:38

@Makkasz: Még azok is jobbak voltak. 40 évig tartották fenn a rendszert egy kemény hidegháborúban. Most meg kető év alatt kapituláltak egy kis recessziónál...

pjm 2012.12.11. 22:38:40

@dr kíváncsivagyok: ja, meg a profit kifejezést is valami őskommunista Marx találta ki?

Makkasz 2012.12.11. 22:39:09

Szép ám hogy a sajtó is bedől a hülyeségnek. ma portfolióban: 150 Mrd Ft-ot hoz az e-útdíj (35 mrd Ft beruházás). mit hoz? Kinek hozza? Esetleg ha az államkasszán ülő manócska írja ezt, értem. Ezt a pénzt elveszi a gazdaságból. Kiveszi adó helyett másként a zsebekből.

Ha hátrébb lépek, nem a zembereket nézem, akkor rontja a gazdaság versenyképességét. Csak egy újabb ostort kaptak a végrehajtók. mi ebben a plusz bevétel. Sírni tudnék.

Ez olyan kommunizmus, ahol utáljuk az uralkodó pártot, szeretjük és elvárjuk hogy megmentsenek hülye döntéseinktől, azt hisszük hogy a cégektől elvett pénz, extraprofit lol, az jó, mert szétosztják a nyugdíjasoknak.

A hülyeség kommunizmusa.

Ahol emberek százezrei hitték el hogy megmentették a nyugdíjukat. Ahol most ébredeznek az egyetemisták a tandíj miatt, de a visszamenőleges jogalkotás, a bosszúállás, az alkotmányozgatás, a baromságok kőbevésése nem ütötte meg a mércét. A 27%-os áfa sem. Csak a nyomorult tandíj.

Hülyék országa ez kéremszépen.

Makkasz 2012.12.11. 22:40:15

@pjm: Mármint nem a kommunistáknak szurkolok, hanem ezek kommunisták. Kádár kutya fasza volt ezekhez a szarjancsikhoz képest.

pjm 2012.12.11. 22:40:27

@nemsirunk: na végre egyet értünk, igazad van. Ez az igazi fidesz-kommunizmus, vagyis bolsavizmus...

pjm 2012.12.11. 22:41:37

@Makkasz: Kádár egy zseni volt, 40 évig irányított úgy, hogy még vissza is sírjuk...Ő legalább kivégeztette az ellenfeleket. Ezek simán éhen halatják...

Netuddki. 2012.12.11. 22:43:51

@cadmagician: "én meg ingyen akarok tanulni, sokat akarok keresni, és nem akarok adót fizetni."

Igen B+, pont ilyen országot épít a fideszes "elited". Saját magának, a családjának és szűk haveri körének...

Makkasz 2012.12.11. 22:50:49

@pjm: Én nem sírom vissza. Valódi, felelősségen és szabadversenyen alapuló kapitalizmusért sírok. Ma reggel miket olvastam: "a tandíjrendszer a gazdagoknak kedvez", nekik 100-200 ezer Ft zsebpénz. A másik kontráz: " A gazdagok degenerált gyerekei".

Megállt az idő? Büntetni kell aki több adót fizet? Aki megpróbálja a legjobbat biztosítani a gyerekének? nem sújtaj ugyanúgy a romló oktatást a sokat adózót?

Tombol a hülyeség, a kommunizmus.

Kuncze kezdte el a rászorultsági alapon járó sulinet kedvezménnyel. Az 50-en éven át sulykolt rosszak a gazdagok, tőkések, kizsákmányolók (tudod, gyerekeknél, én leszek a magyar, te a német, harcoljunk:)), na ezt az alapbutaságot és az emberi írigységet lovagolják meg ezek a marhák, bármelyik van hatalmon.

Ráadásul függőségben, kiszolgáltatott helyzetben tartják folyamatosan a polgárokat, a szavazók többsége mindig az állam haszonélvezője (támogatója) legyen. 3m nyugdíjas, 800ezer közalkalmazott, 200 ezer közmunkás, 200 ezer állami cégnél dolgozó.

Ez az ahol az ország "elitje" -ostoba piócák- kihasználja az embereket. Olvasd el jaksity úr cikkét, nagyon jól leírja hogy megy ez.

dekol84 2012.12.11. 22:51:05

@nemsirunk: Mindig mondtam, hogy ennek a tetű zorbánnak az agya helyét még az átkosban megfertőzte a kommunista eszme. Mindig is ott volt a tudata alatt, de csak most a 2/3 birtokában jön elő belőle teljes mértékben a mocskos büdös kommunista diktátor szellem. Érdekes, hogy ehhez mennyi seggnyaló asszisztál neki, akikről nem is gondolta volna az ember fia.

Makkasz 2012.12.11. 22:56:32

@dekol84: És milyen későn ébrednek. Tragédia hogy van a kommunista párt, és baloldali váltópártja. Persze hogy nem ütötték agyon őket, mikor ellopták a nyugdíjmegtakarításokat.

A másik a tisztánlátás teljes hiánya. Azt hiszik a gazdaság rébusz-hablaty-felkínált alternatívák-jajj csak engem mentsenek meg.

Dúl az ostobaság. Azt sem értem, hogy a 8 orbánsegnyallanc földesúr csoport, hogy kívánja a földjét művelni? Hogy megy be az árkokon gépeivel? Hogy aratja le a leégetett búzát?

Nagy pofáraesés lesz ebből.

A sok békemenetes ökörrel nem tudom mi lesz, talán felébrednek, de tudjuk, a Legenda sem tudta visszalakítani a zombikat.

Makkasz 2012.12.11. 22:59:28

@dekol84: Igazad van, ez nis félelmetes, hogy fertőz a zorbáni hülyeség. Soha nem értettem a diktátorok pszichológiáját, hogyan tudnak tömegeket maguk mögé állítani. Soha nem gondoltam volna hogy magam tapasztalom meg. 90-ben végképp nem.

Makkasz 2012.12.11. 23:03:10

Hogy gondolja bárki ezt komolyan, hogy a választások után azonnal nem lesz bedarálva ez az alkotmánynak nevezett szar, és hogy a földesurak szerződései érvényben maradnak. nemhogy nem maradnak érvénybe, hanem nyilvánosságra lesznek hozva. Ami azt jelenti, ezek az emberek az ország területére nem léphetnek többet.

Zollye 2012.12.11. 23:09:45

@Makkasz: "Dúl az ostobaság. Azt sem értem, hogy a 8 orbánsegnyallanc földesúr csoport, hogy kívánja a földjét művelni? Hogy megy be az árkokon gépeivel? Hogy aratja le a leégetett búzát?"

Sehogy. Felveszi az EU támogatást a földre, és felveszi a biztosítást a kárra és röhög a markába.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.11. 23:16:54

"A helyzet úgy áll, ha tandíj lett volna, akkor én ma nem állnék itt. Ha tandíj lett volna akkortájt, Önök közül nagyon sokan nem ülnének ma itt. Beszéljünk ismét egyenesen: a tandíj a magunkfajtákat kirekeszti az egyetemekről. A tanulás a mi időnkben sem volt ingyenes - én emlékszem -: albérlet, kollégium, különórák, nyelvórák, tankönyvek
...
Ha azonban tandíj lett volna, kedves Barátaim, az már egy elkerülhetetlen és kivédhetetlen csapást jelentett volna a számunkra. Gondoljanak bele abba, mit érezhet ma egy diplomás házaspár, vagy mit érezhet egy munkás, aki látja a gyerekében a tehetséget, észreveszi a felvillanó észt, mit érezhet, amikor azt kell mondania, jövőre nem tudom fizetni az egyetemi tanulmányaidat. Ha nincs pénzed, nem tanulhat a gyereked! Ezt jelenti egész Magyarország számára a tandíj.
...
Én öt gyermeket nevelek. Ha bármelyik közülük azért nem tanulhatna, mert én nem volnék képes előteremteni a tanulásukhoz szükséges összeget, ha nem tudnám kifizetni a tanulás árát, akkor ezt én az életem kudarcának érezném, és ezért sohasem fogok belenyugodni abba, hogy Magyarországon tandíj zárja el a gyerekek előtti felemelkedés lehetőségét.
...
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem tudom, Önök közül kik azok, akik elgondolkodtak a tandíj távlatosabb következményeiről. A tandíj ugyanis nemcsak az egyetemekről szorítja ki az okos, de szegény családba született gyerekeket, hanem előbb-utóbb a gimnáziumból is. Mert minek járjon gimnáziumba a gyerek, ha úgysem tudjuk majd utána fizetni az egyetemet? Az út vége belátható, nem a tudás alapú iparágakba, nem az igazi európai jövőbe kapcsolódunk be, még csak nem is az idetelepített gumigyárakban fogunk dolgozni, hanem a végén majd szemetet fogunk égetni, mint ahogy a harmadik világ országaiban teszik."

Orbán Viktor, 2008

„Ami pedig a tandíjat illeti: Miniszterelnök Úr, kérem, az nagyon sok gyermek számára és család számára egy felesleges és nehéz teher. Ha egyetértünk abban, hogy az a 2 milliárd forint nem föltétlenül innen kellene, hogy bekerüljön a felsőoktatásba, mert a magyar költségvetés – az előbb csak egyetlen példát említettem, többet is tudnék – tudna segíteni és forrást teremteni erre a 2 milliárd forintra, akkor miért kell, miért kell főiskolát és egyetemet végző diákoknak tandíjat fizetniük?

Én a Fidesz programjában a legfontosabbnak, a szívemhez legközelebb állónak éppen azt érzem, hogy az első diploma megszerzéséig legyen az oktatás ingyenes! Legyen tandíjmentes! Én akkor leszek elégedett bármelyik kormánynak a működésével, hogyha az egyszerű családokból meg faluról származó emberek, ha tehetségesek meg szorgalmasak, akkor ugyanúgy kiemelkedhetnek, mint ahogyan jónéhánynak talán közülünk a sors ezt lehetővé tette. Ez a legfontosabb, ha úgy tetszik, az én részemről a legszemélyesebb elkötelezettségem, amit a következő kormány működése során mindenképpen szeretnénk érvényesíteni. A tandíjat szeptembertől ne kelljen befizetni!

Ezzel azt üzenjük meg Magyarország minden családjának, hogy velük van a kormány. Nem tesz a vállukra felesleges terheket. Igenis akarja, hogy a tehetségesek és a szorgalmasak boldoguljanak. Azt üzenjük meg, hogy a kormány tudja, hogy tehetség, szorgalom és vagyon nem azonos arányban osztattak szét közöttünk. Ezért egy olyan oktatási rendszert kell teremteni, ahol nem a családok vagyoni helyzete szabja meg, hogy kiből mi lesz. Ez a célunk. Szeptembertől nagyon remélem, lesz módunk arra, hogy meg is valósítsuk ezt a célt.”
Orbán Viktor, Horn-Orbán vita, 1998.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.12.11. 23:18:42

Akik ma a felsőoktatás ingyenességét erőltetik, valójában a semmirekellő bölcsészek uralmát készítik elő. Az egyre kövérebbre hízó bölcsészosztály sikeresen taszította függő helyzetbe az értéktermelő munkát végző osztályokat és rétegeket. Elérte, hogy létrejött a társadalmilag kétpólusú világ, amelyben minden pénzügyi, gazdasági és politikai hatalom a bölcsészek kezében összpontosul, miközben mindenki más kiszolgáltatott helyzetbe került.

Egyfajta torz új bölcsészarisztokrácia keletkezett tehát, melynek tagjai erős érdekszövetséget alkotnak. A magyar társadalom, vagy , ha úgy tetszik az Hasznos Lakosság megelégelte az évek óta tartó bölcsészdiktatúrát.

Minden olyan kezdeményezést különös szenvedéllyel támogatok, amely közvetve vagy közvetlenül hozzájárul a bölcsészek életének megnehezítéséhez. Mély meggyőződésem, mondhatni vallásom, hogy ma Magyarországon bölcsészholokausztra van szükség. Amennyiben tehát a tandíj bevezetésének mellékhatásaként kevesebb semmirekellő bölcsész termelődik ki a felsőoktatásban: már megérte, már kellett.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.11. 23:19:40

dream job: well paid idiot

only in absurdistan

Makkasz 2012.12.11. 23:24:06

@Zollye: Logikus amit mondasz, csak külföldön legyen a számlája ahonnét kiveszi, mert miután nyilvánosságra kerülnek a szerződéseknek, ezeknek kampec dolores.

kela-bá 2012.12.11. 23:35:13

Nagyon jók a bejegyzések. Mondjuk a magunkét, egymásnak feszülünk, közben meg alakítják a költségvetés sarokszámait, a megszavazók dicsérik,az ellenzék szapulja.
Vajon igazak e azok a számok amik keringenek, hogy az elmúlt 25 évben 242 milliárd dollár landolt az "adóparadicsomokban"? Meg az, hogy a rendszerváltáskor "csak" 20 milliárd dollár volt az adósság, most meg 140 ? Hát ha mind ez igaz, az fantasztikusan sok pénz ! Ezen mind a 10 millió Magyar ingyen tanulhatna az egyetemen ? Valami nagyon nincs rendben a világban !?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.11. 23:36:52

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Berci, Berci... Nem megy ez neked, kevés vagy mint Kumin elvtársad...

„Ami pedig a tandíjat illeti: Miniszterelnök Úr, kérem, az nagyon sok gyermek számára és család számára egy felesleges és nehéz teher. Ha egyetértünk abban, hogy az a 2 milliárd forint nem föltétlenül innen kellene, hogy bekerüljön a felsőoktatásba, mert a magyar költségvetés – az előbb csak egyetlen példát említettem, többet is tudnék – tudna segíteni és forrást teremteni erre a 2 milliárd forintra, akkor miért kell, miért kell főiskolát és egyetemet végző diákoknak tandíjat fizetniük?

Én a Fidesz programjában a legfontosabbnak, a szívemhez legközelebb állónak éppen azt érzem, hogy az első diploma megszerzéséig legyen az oktatás ingyenes! Legyen tandíjmentes! Én akkor leszek elégedett bármelyik kormánynak a működésével, hogyha az egyszerű családokból meg faluról származó emberek, ha tehetségesek meg szorgalmasak, akkor ugyanúgy kiemelkedhetnek, mint ahogyan jónéhánynak talán közülünk a sors ezt lehetővé tette. Ez a legfontosabb, ha úgy tetszik, az én részemről a legszemélyesebb elkötelezettségem, amit a következő kormány működése során mindenképpen szeretnénk érvényesíteni. A tandíjat szeptembertől ne kelljen befizetni!

Ezzel azt üzenjük meg Magyarország minden családjának, hogy velük van a kormány. Nem tesz a vállukra felesleges terheket. Igenis akarja, hogy a tehetségesek és a szorgalmasak boldoguljanak. Azt üzenjük meg, hogy a kormány tudja, hogy tehetség, szorgalom és vagyon nem azonos arányban osztattak szét közöttünk. Ezért egy olyan oktatási rendszert kell teremteni, ahol nem a családok vagyoni helyzete szabja meg, hogy kiből mi lesz. Ez a célunk. Szeptembertől nagyon remélem, lesz módunk arra, hogy meg is valósítsuk ezt a célt.”
Orbán Viktor, Horn-Orbán vita, 1998.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.12.11. 23:55:22

ha rogán netán a lámpavason végezné, én szóltam előre. persze dehogy kívánok én ilyet a derék polgármester úrnak, csak mondom. a nép, az olyan kiszámíthatatlan.

2012.12.11. 23:55:25

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Fujjj a mocsok bölcsészek! Mindegyiknek elvenném a diplomáját! Visszamenőleg is!
Csak okoskodnak!

Meg a jogászok! Fujjjj! azoknak is! Visszamenőleg! Csak csűrnek csavarnak! Minek a magyarnak jogász? Hisz a magyar ember genetikailag becsületes! Egy kézfogás, és kész!

No és a svábok!!! Fajjj! Ki velük az országból! Menjenek vissza ahonnan jöttek! Csak elveszik a magyar ember földjét! Ja, bocsi, azokat mégsem. Azok mi vagyunk...

hazug fidesznyik (törölt) 2012.12.11. 23:56:23

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Ennyi ésszel, meg egy vödör mésszel, elmehetnél klotyót takarítani. Sőt, ugorj bele a Dunába, míg bele nem hajítanak...

@kela-bá: "Magyar"

magyar kisbetűvel, tata

Sákif za morro? 2012.12.12. 00:01:30

@azapistagyerek:

- Mondja, Mr. Theo - kérdezte merengve -, honnan szedte maga össze a világmindenség legnagyobb állatait?

- Úgy találomra alkalmaztam őket, ahogy magát.

hazug fidesznyik (törölt) 2012.12.12. 00:02:10

@balage_81 reloaded: "ha rogán netán a lámpavason végezné, én szóltam előre"

Nem szokásom, de aznap biztosan berúgnék a bulin. Hozzáteszem, hogy sok lámpavas van, amely szívesen átvenne hasonló terhet a magyar nép válláról (noha nem érdemli meg).
:)

ntracer · http://ujnemzedek.blog.hu 2012.12.12. 00:03:03

Mennyi pontatlanság, klisé... Kíváncsi lennék úgy általában az ilyen politikai blogokon a kommentelők mennyi ideig gondolkodnak, mielőtt megírják és elküldik hozzászólásaikat.

balfa 2012.12.12. 00:05:36

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: mennyivel faszább a reklámjogászok uralma, mint a bölcsészeké, de tényleg!

hazug fidesznyik (törölt) 2012.12.12. 00:10:55

@ntracer: "a kommentelők mennyi ideig gondolkodnak, mielőtt megírják"

Ez változó, professzor Úr. Én magam reagálni szoktam, azon nem is kell agyalni, mert spontán alakul ki a válasz.
Inkább azon szoktam gondolkodni, hogy írjak-e vagy sem...
Az Orbán-droidok viszont nem gondolkodnak, hanem mantráznak. Olyanok, mint Rákosi idejében az agitátor elvtársak: elmondják, hogy miért jó a gazdának, ha elszedik a lovát, szekerét és berakják a közösbe.

Exploiter 2012.12.12. 00:20:50

@Makkasz:

Mert az egyetemistáknak két nagy előnyük van.
Egyrészt fiatalok ( tehát lelkesek, naivak és kevés köztük a posztkommunista ), másrészt nem hülyék.
Ezért ami nekik fontos, azért balhéznak. A többi nem fontos. Még.
Esetleg balhézhatna más csoport is azért, ami meg őket érinti.

Zak 2012.12.12. 00:21:10

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: "Egyfajta torz új bölcsészarisztokrácia keletkezett tehát, " - a te agyadban keletkezett inkább valami, de arra kevesen kíváncsiak. Ezeket a baromságokat mégis honnan szeded elő? Ezt mondják neked? Vagy tényleg valami bajod van? Nem, nem akarlak megbántani, mert tudom, hogy az ilyen embereket nem szabad, még agresszívak lesznek, de azért azt sem szabadna h mindenhová írogathass mindenféle hülyeséget.
Itt van pl ez: " Elérte, hogy létrejött a társadalmilag kétpólusú világ, amelyben minden pénzügyi, gazdasági és politikai hatalom a bölcsészek kezében összpontosul,"
Eddig úgy tudtam, hogy a hatalom a zsidók kezében öszpontosul. Vagy ez egy ilyen sablon, amibe az éppen utált "osztályt" beírva máris megkapjuk a sablonszöveget:

"Akik ma a felsőoktatás ingyenességét erőltetik, valójában a semmirekellő zsidók uralmát készítik elő. Az egyre kövérebbre hízó zsidók csoportja sikeresen taszította függő helyzetbe az értéktermelő munkát végző osztályokat és rétegeket. Elérte, hogy létrejött a társadalmilag kétpólusú világ, amelyben minden pénzügyi, gazdasági és politikai hatalom a zsidók kezében összpontosul, miközben mindenki más kiszolgáltatott helyzetbe került.

Egyfajta torz új zsidóarisztokrácia keletkezett tehát, melynek tagjai erős érdekszövetséget alkotnak. A magyar társadalom, vagy , ha úgy tetszik az Hasznos Lakosság megelégelte az évek óta tartó zsidódiktatúrát.

Minden olyan kezdeményezést különös szenvedéllyel támogatok, amely közvetve vagy közvetlenül hozzájárul a zsidók életének megnehezítéséhez. Mély meggyőződésem, mondhatni vallásom, hogy ma Magyarországon zsidóholokausztra van szükség. Amennyiben tehát a tandíj bevezetésének mellékhatásaként kevesebb semmirekellő zsidó termelődik ki a felsőoktatásban: már megérte, már kellett."

Ez lesz az...

kela-bá 2012.12.12. 00:26:35

@hazug fidesznyik: "Magyar"
Kösz, hogy reagált a bejegyzésemre és kiigazított.Helyesbítek: MAGYAR. Viszont a TATA-t is nagybetűvel kellet volna írnia Önnek mert az egy csodálatos város Komárom megyében, nem tudta ? Látogasson el oda.
Viszont mit tud a 242,és a 140 milliárd dollárról? A hírek szerint a minap 60 milliárd Ft. "hazaérkezett" 10 százalék adó befizetése ellenében. Vajon ki az illető boldog "tulajdonos" ? Ki tudja ? Ön Tudja ?
További szép estét !

kela-bá 2012.12.12. 00:51:23

@Zak: "Ez lesz az" végű bejegyzése olvasásakor ezek jutottak eszembe:
- A náci ellenes tüntetéskor mondta az egyik színpadon felszólaló. "... túl éltük a holokauszt,leváltottuk a kádárrendszert..."

- A Juszt műsorban aznap este a sárga csillagot kitűző ismert népszerű író meg ezt mondta: "...a rendszerváltás a a legnagyobb népellenes bűncselekmény volt..." Elgondolkodtató, nem igaz ?
Jó éjt !

dekol84 2012.12.12. 00:57:24

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: "Akik ma a felsőoktatás ingyenességét erőltetik, valójában a semmirekellő bölcsészek uralmát készítik elő."

És azok a mocskos szemét országrontó fityeszes barmok, akik 2008-ban ugyanezt erőltették, azok mi a f@szt készítettek elő?
Az ország rombadöntését, elpusztítását, egy cezaromániás elmebeteg elképzelései szerint!

Hogy szakadt volna az a köcsög feje a qrva anyjába ennek a tetűláda, fostalicska zorbánnak!

dekol84 2012.12.12. 01:00:56

@LET FREEDOM RING WITH A SHOTGUN BLAAAAAAAAAAAAAAST:

"- Mondja, Mr. Theo - kérdezte merengve -, honnan szedte maga össze a világmindenség legnagyobb állatait?

- Úgy találomra alkalmaztam őket, ahogy magát."

Nem jó a válasz! A helyes válasz:

- Benéztem a fityesz frakcióba és találomra kiválasztottam 5 istenbarmát! 1000% volt az esélyem, hogy egy orbitális nagy állatot választok, mivel csak birkák ülnek ott!

dekol84 2012.12.12. 01:04:21

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Tudod mi kéne neked te stefi! Hogy egy felbőszült bika jól megbasszon! Utána biztos abbahagynád az elmebeteg fityeszes fröcsögésed, és egész nap csak egy jó nagy bikafaszról álmodoznál!

Szerintem kérj meg egy hozzáértőt, hogy ugyan vezessen már a bikák elé, hogy jól kipókhálózzák az igencsak bepunnyadt fityeszes picsádat!

dekol84 2012.12.12. 01:10:11

@hazug fidesznyik: A legboldogabb lámpavas valószínűleg az lenne, amelyiken a gennyláda zorbán lógna! Elképzelem, ahogy balról mellette himbilimbizik mondjuk az a köcsög Cirano orrú lézerjani, jobbról meg a ző igen balfasz jobbkeze, a matócsni! A nép meg örömujjongana és napestig gagnam style-t táncolna a porig zúzott Lendvai utcai székháznál!

а nagy hohohorgász 2012.12.12. 03:45:32

1992. október: A Fidesz szorgalmazza az oktatási költségek növelését, elutasítja a felsőoktatásban a tandíj bevezetésének módját.

1995. március: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke előadásában rámutatott, hogy kétféle megoldás között választhat az ország: vagy a dinasztizálás felé haladunk, amikor csak meghatározott, anyagi biztonságban lévő rétegek gyerekeinek adatik meg a magasabb fokú képzettség, vagy a polgárosodás felé, aminek feltétele, hogy mindenki számára lehetővé váljon a továbbtanulás. A Fidesz ez utóbbi mellett áll ki. Enélkül ugyanis szellemi topronggyá válhat az ország.

1998. május, a Fidesz kampányzáróján: A következő kormány feladata lesz, hogy követendő példává tegye Magyarországon a háromgyermekes családmodellt. Megismételte, hogy a Fidesz kormányzati pozícióba kerülése esetén ingyenessé teszi az első diploma megszerzését, és szeptembertől beszünteti a tandíj szedését.

2000. június: Nem tragédia az, ha valaki nem támogatja a koalíció államfőjelöltjét... az egyenes út az lett volna, amit 1995-ben alkalmazott az akkori ellenzék, vagyis saját jelölt állítása. A miniszterelnök fájlalta, hogy ezenkívül is sok a nem az Országgyűlésben olyan kérdésekben, amelyek az egész ország érdekeit szolgálják. Ezek közé sorolta a tandíj eltörlését és az új családtámogatási rendszert is. "Ezek a nemek a múlt mélységéből jönnek fel hozzánk."

2001. augusztus, Rogán Antal beszámol a Fidesz-elnökség álláspontjáról: A Magyar Szocialista Pártnak, amely kormányzása alatt a tandíj bevezetésével csökkentette a felsőoktatáshoz való hozzáférés lehetőségét, nincs erkölcsi alapja arra, hogy támadja a diákhitelrendszert.

2002. április: Orbán Viktor azt mondta: fel kell frissíteni az emberek emlékezetét, mert veszélybe került mindaz, amit 1998-ban a szocialisták nem szavaztak meg, így fennáll a tandíj bevezetésének veszélye, a lakástámogatási és a családtámogatási rendszer megszüntetése.

2006. szeptember: A Gyurcsány-kormánynak Orbán Viktor szerint sem erkölcsi értelemben, sem jogi értelemben nincs joga a megszorító intézkedések bevezetéséhez, mert az emberek nem a tandíj és a vizitdíj bevezetésére szavaztak.

2006. november: Orbán Viktor szerint a költségvetés "rácsapja az ajtót a szegény gyerekekre", mert a tandíj bevezetésével elzárja az utat a tanuláson keresztül vezető személyes felemelkedés lehetősége elől.

2008. január: Az igenek többet jelentenek, mint a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése. Nemcsak rossz intézkedéseket, hanem egy rossz politikát akarunk eltörölni, le akarunk zárni egy kudarcokkal teli korszakot, azt akarjuk, hogy a népszavazás megváltoztassa a politikát Magyarországon, és egy új korszakot nyisson meg.

2008. március: A tandíj mellőzésével is lehet fejleszteni az egyetemek és főiskolák működését.

2008. december: A modern jobboldal megszületésének szempontjából is rendkívül fontos volt a népszavazás, mert azt a leckét adta, hogy a politikában az első helyen az emberek mindennapi életét érintő kérdéseknek kell állniuk, mint az egészségügy, a tandíj, a megélhetés, az árak vagy a munkahelyek.

2010. április, a kormány programjában a felsőoktatásról: Jelenleg a felsőoktatásban szerezhető diplomák felére nincs piaci kereslet, ezért a felvételizőknek több információt kell adni a szakok piaci értékéről.

2011. március, az első Széll Kálmán-terv: A felsőoktatási rendszerben sokkal átgondoltabban, tervszerűen kell érvényesíteni az ország egészének céljait, benne az államadósság csökkentését. Ennek érdekében az államilag finanszírozott helyek számát évről évre a gazdasági lehetőségek függvényében állapítja meg a kormányzat, a képzés belső összetételéről pedig szintén a kormány hozza meg a szükséges döntést.

2012. április, második Széll Kálmán-terv: A magyar állam kiterjedt támogatási rendszerrel segíti elő a felsőoktatási intézményekbe való bejutást. Ennek eredményeként 2011-ben a felsőoktatási rendszerben lévő hallgatók kétharmada teljes állami támogatásban részesült. Ez az arány a 2012-ben belépők esetén is biztosítható állami ösztöndíjas és részösztöndíjas támogatási formával.

2012. július: A tandíjnak ellensége vagyok, és az is maradok. Nem a tandíj, hanem egy olyan rendszer kell, amelyben az állam a szegényebbeknek is megadja - egy hosszú lejáratú kölcsönön keresztül - azt a lehetőséget, hogy saját magukat kiiskolázzák.

2012. október: Tandíj nem lesz, semmilyen fizetési kötelezettség nem zárhatja el egyetlen fiatal előtt sem a felemelkedés útját [...] A tandíj az a fizetendő összeg, amelyet ha a diák nem tud letenni, nem járhat iskolába. Ezzel szemben a diákhitel olyan rendszer, amellyel mindenki járhat iskolába, a tanításának költségeit az állam előre kifizeti, a visszafizetést pedig halasztottan, nagyon alacsony kamattal teszi lehetővé.

felcsutisuttyo 2012.12.12. 06:13:34

HA A KORMÁNY KINYITNÁ A FÜLÉT MEGÉRTENÉK, HOGY MIT AKARNAK A DIÁKOK ÉS A NÉP !!!!

felcsutisuttyo 2012.12.12. 06:14:21

@Hohenzollern: 2012.12.11. 20:27:35
Orbánt már nem egyszerűen leváltani kell, hanem - a társaival együtt - példásan megbüntetni.

Egyrészt a bűneik miatt, másrészt meg azért is, hogy ne történjen meg újra, hogy évekig tartó zavargásokat előidézve halatomra kerül valaki, majd módszeresen nekiáll lebontani a magyar jogállamot és ezermilliárdokat ver el.

EGYETÉRTEK! Csakhogy a Csaló választási törvényeivel és a készülő Választási csalásaival a FIDESZ MAFFIÁT demokratikus NEM LEHET LEVÁLTANI!!! A DIKTATÚRÁT CSAK MEGDÖNTENI LEHET!
Ki kell mondani, hogy mindenki az utcára a fiatalokkal együtt és a kasza kapa a kézben KIEGYENESÍTVE és EL KELL ZAVARNI, MEG KELL BÜNTETNI A NEMZETI SZARCSIMBÓK ÉS BANDÁJÁT !!!!! EZ AZ EGY LEHETŐSÉG VAN!!!!!!!!!!!!!
NE SZALASSZUK EL !!!!!

amit még megtehetsz 2012.12.12. 06:16:00

@Makkasz: linkelnéd azt a jaksity cikket?

Kismacska (BELLA) 2012.12.12. 06:19:58

@Disintеgrator Rising:

:))

Well, mondaná az angol.

Ezen a pálfordulás sorozaton csodálkozik valaki? Viktorkánk, drága, egyetlen Fényességes Csillagunk (copyright by Fabius) a HT magyarok esetében, az állampolgárság-adás esetében is ilyen volt. Amikor a '90-es években a szocik feldobták a témát, ők ellenezték. Később rájöttek, hogy jó szavazóbázis lehetne (más nem érdekelte őket) és máris lett új terv.

Stefikével meg mi a frászért foglalkoztok? Én átugrom a kommentjeit, ti is tegyétek ezt, ha nem akarjátok a Viktor-imádó hülyeségén felcseszni az agyatokat. :))

@Poszthoz:

Megjelent az arcomon a kínos mosoly (rhisus sardonicus). Mondjuk két éve ott van, mert egyrészt röhögök a sok állati nagy baromságon, de mégis ökölbe szorul a kezem, hogy mit tesznek a hazámmal.

Én azt mondom: szarjon sünt, aki ezekre húzott vagy nem húzott.

(Egyébként: nekem jól jött annak idején a keretszámok növekedése és NAGYON jól jött, hogy PONT 2001-ben, amikor elkezdtem a fősulit lett bevezetve a Diákhitel - levelező képzés, csóróság akkoriban nálam. Most meg - ha alkalmazottként dolgoznék - jól jönne az a cca. nettó 70-75k, amivel Viktor az egykulcsossal megdobott.

'Oszt mégse vagyok elégedett. Mégis inkább a szocikat akarnám vissza. Bajnaival. Oszkóval. Esetleg Bokrossal. Vagy mindhárommal. KÉTHARMADDAL.

Azt várom tőlük, hogy semmisítsék meg az egész Orbán rezsimet. Picsázzák ki az összes fidesznyiket az összes kulcspozícióból és állítsák vissza a 2010-es demokráciát.

És azt várom tőlük, hogy mondják ki, hogy mondjuk 2014. június hónaptól minden hónapban a MANYUP számlámra érkezik ismét a pénzem...)

Hajrá demokratikus ellenzék! :)

felcsutisuttyo 2012.12.12. 06:46:51

Stefikét átugrom én is...mintha nem is röffent volna:))

Dour ® 2012.12.12. 07:12:42

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Te valószínűleg egy dologra vagy alkalmas.
Alkalmatlannak lenni.
Hasznos dolgokban. :)

Gandalf(helyett) 2012.12.12. 07:37:21

@Exploiter: Megtettük és később is megyünk még, mert nem hiszem, hogy ez lesz az utolsó húzásuk.
Majdcsak meglesz ennek a bandának a leváltása :-)

Gandalf(helyett) 2012.12.12. 07:41:21

@Disintеgrator Rising: Ezt szépen kigyűjtötted. De azt hiszed a fidesz fanok ezt nem lesz*ják magasról?
...
Csakhát orbán már rég megmondta, hogy nem azt kell figyleni, amit mond, hanem amit tesz. És közben természetesen sosem hazudik mi? :-/

rohadjmegARCgeci 2012.12.12. 08:10:51

Stefániát leszopatta egy bölcsész,majd kidobta a kukába.Azóta szent vallása lett a bölcsészek kiírtása az országból.Teljesen logikus,hogy gyűlöli őket.

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.12.12. 08:13:20

Volt rendszerváltás? Nem mertétek?

Akkor mit sírtok, hogy ugyanúgy szopatnak benneteket? Idióták.

2012.12.12. 09:20:34

"A jogszabály tartalma 95 százalékban megegyezik az előző alkotmány tartalmával." (Karsai Katalin, a berlini magyar nagykövet helyettese az Alaptörvényről)

Ezek szerint Szájer csak copy-paste-elte a "sztálinista" Alkotmányt és fölé írta, hogy Alaptörvény.

"Az energiaszektornak egyáltalán nem volna szabad profitot termelnie." (Rogán Antal)
Egy politikusnak egyáltalán nem volna szabad profitot termelnie. Lázár Jani hogy szedte össze a milliárdjait. Összespórolta a politikusi fizetéséből vagy valószínűbb az, hogy befolyással üzérkedett?

"Ha az egyetemisták kinyitnák a fülük, akkor megértenék, hogy mit akar a kormány." (Hoffmann Rózsa)
Rózsika drága, ha elkezdene gondolkozni, akkor rájönne, hogy az a baj, hogy megértik.

2012.12.12. 09:32:31

Az USA-ban megszüntetnék a választási regisztrációt: hvg.hu/vilag/20121212_valasztasi_regisztracio_amerika_reform

Az indok az, hogy ne fosszák állampolgárok millióit a választás lehetőségétől.

Viktor, Viktor, megint pofánbaszott az valóság.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.12. 09:52:05

egy gyönyör mind, és mind megérne egy egy szakdolgozatot.

Vagy doktorit, de azt lemásolnák egymásról. :D

Mr. Waszabi 2012.12.12. 09:53:13

"A közel 2700 milliárd forintos vagyontömeg azonban még továbbra is rendkívül magas tartalék szintet jelent."

Szóval, miért is kell nyomorgatni a népet, a gazdaságot 800 mrdos csomaggal, meg nemtandíjjal, meg ilyesmikkel? Miért kellett a pedagógus bérrendezést elhalasztani? Miért kell kib magas e-útdíj, amit szintén a fogyasztók fognak megfizetni, pontosabban nem fognak, inkább mégkevesebbet fognak fogyasztani, amitől újabb lukak keletkeznek a büdzsé bevételi oldalán? Matolcsy és a Matek csak az első szótagig hasonló kifejezések, sajnos ennyi közük van egymáshoz. Orbán meg inkább Orkán, amely mindent elpusztít itt.
A megszorító csomagokat a nemzetközi pénzvilág így sem fogadta el, mondván, rontja a növekedés esélyeit. Akkor meg nem mindegy-e, hogy a tartalékból pótolta volna a kormány a hiányt, ami nem basz oda a növekedésnek, javítja a hangulatot is, vagy extraadókkal teremti elő, amik viszont agyonverik a gazdaságot és az embereket végleg?
Az a gyanúm, hogy 2014-ben majd abból akarnak osztogatni, ezért harácsolnak most, és majd mondogatják: kis buták, hát nem megmondtuk, hogy jó lesz nektek?

A kormány megmenti a húsüzemeket. Hát, egyik se Budapesten van, szállítani kell a termékeket oda is, meg vissza is, viszont a közpénzen beindított üzemek termékeit ugyanúgy sújtani fogja az e-útdíj. Vajon ki fogja megvenni?
Orbán már megágyazott az állami pazarlásnak: azt mondja, nem baj, ha veszteséges egy cég. Hát nem kellett volna rendszer váltás sem, ha ez így igaz, mert pont jól csináltuk.
A legnagyobb baj nem a fülekkel van, hanem az agyakkal - odafent.
Orbán már úgy beszél, mint egy király. Ő megmondta tavaly a HÖOK elnökének, hogy mi lesz, min van meglepődve s hogy nem fognak foglalkozni a nemtandíj kérdésével. És pont. Már nem az a fontos, hogy mit akar a 4/5-öd, már csak az számít, hogy mit akar a 2/3, mit akar a kormány. Nem tudom, feltűnt-e másnak is, hogy a retorikából lassan kikopott a nép, a nemzet, a választók, ma már csak az állam létezik. Mintha az valami önálló élőlény volna, amely fontosabb, mint az itt élő emberek élete.

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.12. 10:03:36

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Ezt így egyedül sikerült összehozni vagy egy bölcsész is segített?

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.12. 10:06:00

@LET FREEDOM RING WITH A SHOTGUN BLAAAAAAAAAAAAAAST: Rejtő forever. Ő már megírt előre mindent, nincs min csodálkoznunk. Szerencsére megjelent képregényben is a Láthatatlan légió (az egyik legjobb műve e tekintetben!) és a Rejtő lexikohn is. :-)

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.12. 10:09:26

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: Jó ez a nick. :-) Fekete László és az erősember versenyek jutnak róla eszembe, ahol mázsás gömböket visznek(!). Én gurítanám, pedig nem is vagyok bölcsész.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.12.12. 10:10:18

@ntracer:

"Kíváncsi lennék úgy általában az ilyen politikai blogokon a kommentelők mennyi ideig gondolkodnak, mielőtt megírják és elküldik hozzászólásaikat."

Mondd, te mennyit gondolkodtál, mielőtt megírtad és a "Komment küldése" gombra kattintva elküldted hozzászólásodat?

Lencsés István 2012.12.12. 10:43:20

Olyan jó lenne ha legalább idézni tudnátok ....

vladimir964 2012.12.12. 10:47:34

"Két dolog egészen biztosan végtelen: az egyik a világűr, a másik az emberi ostobaság." (Albert Einstein)

Állítsuk meg a ......... 2012.12.12. 11:07:31

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

"Mély meggyőződésem, mondhatni vallásom, hogy ma Magyarországon bölcsészholokausztra van szükség. Amennyiben tehát a tandíj bevezetésének mellékhatásaként kevesebb semmirekellő bölcsész termelődik ki a felsőoktatásban: már megérte, már kellett."

AZ ILYEN HÜLYÉKET, MINT TE MIÉRT NEM SZÓRTÁK KI AZ INGYENES FELSŐOKTATÁSBÓL?

nandras01 2012.12.12. 11:42:44

@vladimir964: "... bár, az elsőben nem vagyok biztos."

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.12.12. 14:56:05

@Dr. Nélküli Vitéz Kismac (BELLA): +1. egint sikerült előttem megfogalmaznod, azt amit én is rtam volna. Stefánia kisasszonyt meg ne bántsd. Megteszi helyetted friss fahéjas Boli. A kisasszonnyról kiderült, hogy ő Havasi Berci álruhában. Azóta nagyot esett az ázsiója. A Varánusz blogon régen bőszen kommentelgetett, de mióta kiderült a személyazonossága azóta eltünt onnan is. A saját blogja pedig nagyon nem akar beindulni. Úgy látszik senki sem kíváncsi rá.
süti beállítások módosítása