/>

Vajon mikor unja végre meg a média és annak fogyasztója, hogy rögtön a felháborodást vegye elő nem túl választékos reakciókészletéből akkor, amikor előkerül valamelyik kisegyház neve?

Pedig először még a neve sem került elő, máris nagy volt a felháborodás: Fekete Dávidot valamelyik "hazai alapítású kisegyház" tagjai szavazták be, na, ez ám a botrány.

Na de kérem, KÉREM! A Bors nevű médiatermék egyik nyilvánvalóan jeles képviselője, Bata Kata képes volt megkezdeni az "ügy" felgöngyölítését, és "kiderítette", hogy Dávid barátnője és annak családja a Hit gyülekezet tagja.

Nos, a Hit Gyülekezete nem Hit gyülekezet és nem is HIT Gyülekezete, amire a műveletlen tájékozottsági problémákkal küzdő újságíró is rájöhet az egyház honlapjának egyik sajtóanyagából, melynek meglepő címe: A gyülekezetről.

Másrészt, akit zavarna az, ha Fekete Dávidot a Hit Gyülekezetének tagjai juttatták volna tovább SMS-szavazataikkal, azt innen szólítom fel, hogy takarodjon a választásokkor az urnák környékéről, illetve a következő világversenynél egyetlen "hajrá, magyarok" rigmust sem szeretnék tőle hallani.

Lehet, hogy az internet már közösségi, de a társadalmunk még kevésbé.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr97812877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Évimama 2008.12.09. 13:12:30

Én éppen ezt gondoltam a cikkek olvasása közben
Emlékszem nagyon régen volt a Ki mit tud? c. tehetségkutató, vetélkedő. Az ott versenyző kis katonának az egész magyar hadsereg drukkolt, szavazott. Na, nem sms-el, hanem ahogy akkoriban kellett. Emlékszem volt olyan szavazás is, hogy háromra villanyokat kellett felkapcsolni. Akinél a "legvilágosabb" volt, az nyert. (Vagy ment tovább.)
Miért nem fogadják el végre azt az emberek, ha valaki szorosan kötődik egy civil társasághoz, egy családhoz, egy szervezethez, netán szinte a családjának tekinti azt. Ilyen esetben természetes, hogy az ember drukkol, hiszen a testvéréről, barátjáról van szó. Ez a mutatója egyébként annak is, hogy a versenyzőt mennyien szeretik.

molaris 2008.12.09. 14:09:15

Azért Gera Zolit nem a hitgyüli miatt szeretjük! Különben meg nem kell forszírotzni a helyesírást, hanem először végig kell tekinteni a postok színvonalát.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2008.12.09. 14:49:26

szerintem az nem helyesírás kérdése, h ha téged sanyinak hívnak, akkor józsinak hívlak.

E-one 2008.12.09. 17:08:15

Én azért forszíroznám a helyesírást is, főleg, hogy a postok színvonalával sok bajom nincs...

molaris 2008.12.10. 04:14:18

Mondjuk ha jól esik valakinek, hívhat Lajoskának is, csak ne lepődjön meg ha nem hallgatok rá. A postok színvonala, végigtekintve a blog.hu kínálatát, bizony erősen hullámzó.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2008.12.10. 11:43:19

az ingyenes, több tízezer ember által működtetett dolgokkal ez megesik. a sanyi-józsi dologgal meg arra utaltam, hogy egy újságíró legyen annyira szakmai, hogy utánanéz egy szervezet pontos nevének, ha már ír róla.

Évimama 2008.12.10. 15:26:00

Elképesztő, hogy mennyire elfelejtik az emberek a helyesírás szabályait. A TV műsoraiban sokszor rápillantok az kiírt sms küldők véleményére, hozzászólásaira. Alig akad közöttük olyan, aki egy mondatban nem követ el hibát. Nem mellé üt, hanem: "mijen", annya, hozászól, stb. Ez azért durva. Hol vannak a nyelvtanárok? Hol van az édes anyanyelvünk?