/>

Hajós András, Bárándy Péter és Schmidt Mária elkövettek egy nagy hibát: úgy viselkedtek, ahogy normális közélettel bíró országokban szokás. Embervadászat utasításra, könyvbemutató a Terror Házában, egy asztalnál egymással, és az sem csoda, hogy rájuk zúdult nem kevés szélsőjobbos vendég dühe.

Kormos Valéria 2006 őszéről szóló riportkönyve, mint a címéből is látszik, nem igazán a kormányoldalt védi. A szokásos magyarországi logika szerint ezek után a könyet le kéne tagadni liberális és baloldalon, hazugság az egész, mi ilyenről nem is hallottunk, egyébként is hiteltelen a szerző, mert az apja ötévesen kitört egy ablakot kaviccsal. Ehhez képest Hajós és Bárándy olyat csináltak, ami tőlünk nyugatabbra szokás csak: fogták a könyvet, elolvasták, és véleményt mondtak róla. Jé, ilyet is lehet.

Hajós például elmondta, hogy „kétszer-háromszor földhöz is vágta" a könyvet. Gyaníthatóan sem ő, sem Bárándy nem lett Fidesz-szavazó az olvasás után. És most hirtelen azt gondolták, hogy hoppá, ha kicsit arrébb lehet nem indulati alapon veszekedni, hanem értelmesen vitatkozni, akkor az itthon is mehetne elvileg. Hogy leülhet egy asztalhoz egy nagyon fideszes, egy nagyon MSZP-s és egy nagyon SZDSZ-es, elmondhatják egymásnak, mit gondolnak, és ha nem is győzik meg egymást, legalább elbeszélgethetnek egy jót.

Külön ki kell emelni Schmidt Máriát, aki sok korábbi, erősen vitatható megnyilvánulása után most személyesen is igyekezett leállítani a közönség zavargó részét. Ahogy élmény volt látni azt is, hogyan forrázta le a higgadt, intelligens Hajós a dühödt, minden észt nélkülöző érzelmi érvekkel nekieső Budaházy Györgyöt. Valahogy így kell ezt. Embernek és vitapartnernek tekinteni egymást az árkok túlsó oldalairól.

Mert a néhány tucat hőzöngő akkor sem hallgatna el, de kit érdekelnek ők? Ha a teljes magyar közélet olyan lenne, amilyen tegnap Schmidt, Bárándy és Hajós voltak, akkor nem kéne félteni semmitől ezt az országot.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr99818793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hattory Hanzo 2008.12.12. 18:54:53

Az a gáz, hogy az ultrasuttyó gyökerek mindig úgy viselkednek, mint az ultrasuttyó gyökerek. Hiába ugatnak arról, hogy polgári család, meg polgári értékrend, akkor is ultrasuttyó gyökerek maradnak.
süti beállítások módosítása