/>

Izrael üt

E-one 2009.01.03. 22:24

Ha Izrael vezetőinek van egy csepp esze, akkor most egy hatékony, de a lehetőségekhez képest minél rövidebb háborúban padlóra küldik a Hamászt. Terroristákkal barátkozó szervezet ellen nyerni persze nehéz, de az esély adott. Már nincs mi van, ha, miután megindult a szárazföldi akció, a kocka el van vetve, és ki mint vet, úgy arat.

Ha Izrael vezetőinek van egy csepp esze, különösen sok energiát fektetnek a következő napokban abba, hogy minél kevesebb civil áldozattal legyenek túl ezen a háborúszerűségen. Nem szabad sok alapot adni az olyan verbális támadásokra, amilyen vérző fejű palesztin gyerekek mutogatása a világsajtóban. Egyben jó pont lenne, ha megmutatnák, ők a terroristákat tekintik ellenségnek, és nem en bloc a palesztinokat.

Aztán ha Izrael vezetőinek van egy csepp eszük, akkor ha marad az eddigi trend, azaz az ország újkori történelmében továbbra sem vesztenek háborút, leülnek tárgyalni a Hamásszal is. Nyilván mint győztes a legyőzöttel, de akkor is. És kemény békefeltételeket diktálnak, de nem próbálják megalázni őket. Megértik, hogy meg kell mutatniuk a világnak: ugyan ők az erősebbek, de a tárgyalást részesítik előnyben, és csak akkor lőnek, ha végképp nincs más megoldás. Közben pedig folyamatosan tartják a kapcsolatot a Fatahhal, és rajtuk keresztül a palesztinok normális felével. Bízzunk benne, hogy így lesz.

És utána gyorsan felejtsük el ezt az egészet. Amilyen gyorsan csak lehet. Mert egy ilyet elnéztünk volna száz, kétszáz, vagy háromszáz éve. De az, hogy 2009-ben létezzen még olyan konfliktus, amit csak fegyverrel képesek megoldani...rossz vicc.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr16855986

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sárdobáló 2009.01.04. 11:18:16

Vége a tárcserénekDecember 27-én Izrael nagyszabású támadássorozatot indított a Gázai-övezetet irányító Hamasz terrorszervezet ellen. Az ismétlődő légicsapások és a szombat este elkezdődött szárazföldi offenzíva során egyelőre legalább 435 palesztin megha…

Trackback: Konzervatórium 2009.01.04. 11:00:48

Gáza: jelentés a frontrólIzrael a tegnap esti órákban átlépte a gázai-izraeli határt, újabb szakaszába léptetve ezzel a 2008. december 27-én megkezdett hadműveleteket, mely az Operation Cast Lead nevet viseli angolul. Az egy hete tartó légicsapások (közel…

Trackback: Szombatblog 2009.01.04. 11:00:34

A reménytelen GázaA gázai helyzetet a folyamatos instabilitás jellemzi. Ez nem pusztán a határhoz közeli, illetve rakétával elérhető izraeli települések folyamatos ágyúzását jelenti, hanem azt is, hogy a Ciszjordániában kialakult középosztály helyett, itt…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mayday 2009.01.04. 11:03:55

@belekotty:

Az Irán kb 2 hónap alatt szebből megépithetné magának a finomítókat. Sztem egyáltalán nincsenek sarokba szorítva, engem is az izgat, hogy mi lesz ha bepöccennek.

Mayday 2009.01.04. 11:04:46

szebből = zsebből

execute 2009.01.04. 11:07:10

Ha eszembe jut, hogy milyen pökhendik "hazai" zsidajaink, akkor csak támogatni tudom az arabokat.

De ha eszembe jut, hogy Németországban mit művelnek az erőszakos csadorosok, akkor meg a zsidókat támogatom.

Két fanatikus, utálni való nép. Adolf bácsi mindkettőt a helyén kezelte.

attila1 (törölt) 2009.01.04. 11:07:44

janos551:
1. mindkettő
2. láthatóan bármeddig
3-4. aki az egyik félnek terrorista az a másiknak hazafi és fordítva.

persze ha eleve a támadás célpontja a civil lakosság, az terrorizmus. Ha a civilek csak "járulékos veszteség" az nem terrorizmus csak undorító és értelmetlen

attila1 (törölt) 2009.01.04. 11:09:12

execute: téged kell a helyeden kezelni. Gyógyszerrel valami nyugodt, elzárt helyen

SchA · http://katpol.blog.hu 2009.01.04. 11:11:32

"azaz az ország újkori történelmében továbbra sem vesztenek háborút"

2006. Libanon?

"leülnek tárgyalni a Hamásszal is. Nyilván mint győztes a legyőzöttel, de akkor is"

A frászért kéne tárgyalni a Hamasszal, miután tönkreverték őket? Hatalomra fogják jutattni a Fatahot, akik már régóta várnak a revansra, és annyi.

"De az, hogy 2009-ben létezzen még olyan konfliktus, amit csak fegyverrel képesek megoldani...rossz vicc."

A rossz vicc az, hogy vannak emberek akik így gondolkodnak. A háború örök és elpusztíthatatlan.

Shopping 2009.01.04. 11:16:00


Zsidók =nácik

és még jár a pofájuk.
Amit művelnek, sima tömegmészárlás.
Nekik miért lehet?

Felháborító.

Vajon miért utálják a zsidókat??

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.01.04. 11:20:47

Nyughatatlan banda mind a kettő. Az arabok lövöldözni akarnak mindegy kire, a zsidók meg harácsolni. Egyik sem fogja abbahagyni, szal ott a büdös életben nem lesz béke.
Tényleg azt kéne hogy a vezetők játsszák le egymással, a többiek meg szerintem ellennének békében.

Amúgy a terroristák meg direkt játszanak a polgári áldozatokra, szóval ha főhadiszállást keresnek akkor amellett jó ha van egy kórház vagy ovi. Nem véletlen.

THC 71 2009.01.04. 11:21:37

Nem tudom miért téma ez?
Két köcsög nép írtja egymást tőlünk jó messze. Sok sikert nekik,remélem jó sokáig fog tartani.

Pelso.. 2009.01.04. 11:25:15

SchA,

egyetértek.

Már csak arra lennék kiváncsi; mit ajánl cserébe a Fatah. Abszurd lenne, de nem elképzelhetetlen, hogy valamilyen formában némi szaúdi olajpénz meg EU-s támogatás is jutna Izraelnek, az egyéb érdekérvényesitési lehetőségek mellett...

szamarhegy 2009.01.04. 11:30:55

Lehet, hogy hiszti volt/lenne, de a világgazdasági válság miatt a 'nemzetközi helyzet fokozódik', a katonai erő felértékelődik, szerencsére viszont egy várhatóan konstruktív és együttműködő amerikai elnök kerül rövidesen hatalomra. Nem tudom ,hogy mire alapozod a nem tudnának mit kezdeni Iránnal dolgot, ha jól emlékszem Irak és Irán évtizedekig nyúzta egymást különösebb eredmény nélkül, az amerikai hadsereg meg elképesztő sima háborúban lerohanta őket, a 'béke' fenntartás az más tészta.
Szaud Arábiával hagyományosan kiváló a kapcsolat, nagyon erős üzleti szálakkal a háttérben, az iraki háborúban szaudi támaszpontokat is használtak amerikaiak, jelenleg elég értelmetlen lenne egy stratégiai partnert lerohanni. A legjobb persze az lenne, ha sikerülne békés, jó viszonyt fenntartani az arab országokkal.

andris-z 2009.01.04. 11:32:52

Nikotinegér- igazad van!
a zsidóság nemnagyon tud megmaradni a seggén, és ennek az erőszakos globális előrenyomulásnak-a politika,a média,a szórakoztatóipar,a gyógyszeripar,az épitőipar, a multi-biznisz stb,stb-a világ számos országában ellenszenvet vált ki az ott élő "őslakosokból".A szörnyű az, hogy eme kellemetlen mentalitás mellékterméke, az ártatlan és tisztességesen élő zsidóság folyamatos szidása és meghurcolása.
és hogy a háborúról is szó essen...
szerintem Izrael lassan 50 éve mást sem csinál, mint romba dönti a saját maga által kialakitott "toleranciát hirdető, oly sok szörnyűséget elszenvedett nép"-képét.
ez igy nemjó.Nem hisszük el.

attila1 (törölt) 2009.01.04. 11:34:35

@Shopping : válasz a kérdésedre: mert sok az antiszemita, ami egy lelki betegség. Nem gyógyítható.
Lám, te is összemosod "a zsidókat" Izrael állam politikájával. Ha nem tudsz különbséget tenni, akkor ne csodálkozz, ha időnként "lenáciznak".

execute 2009.01.04. 11:35:28

CoiT: "Tényleg azt kéne hogy a vezetők játsszák le egymással, a többiek meg szerintem ellennének békében."

Most ugye viccelsz? Szerinted az arab vezetők verik össze a miniszoknyás német lányokat, vagy az egyszerű arab bunkók?

A zsiráfokra ugyanez igaz. Sok egyéni akcióból alakul ki az a visszataszító kép róluk, ami a legtöbb egészséges magyarban él róluk.

Tudod melyik népnél volt igaz, hogy inkább a vezetőket kellett hibáztatni mint magát az embertömeget? Példul az oroszoknál, vagy a kubaiaknál. Akik szemmel láthatólag ugyanúgy elszenvedői saját elitjük bűneinek.

huncros 2009.01.04. 11:45:01

Akkor most feltenném a nagy kérdést a sok okosnak: Ti mit csináltátok, ha folyamatosan, napi szinten támadnák, rakétáznák a civil lakosságotokat? Kíváncsian várom a válaszokat

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2009.01.04. 11:48:34

Index egyre mélyebbre süllyed. Összevadásszák a legfelháborítóbb, legkommentvadászabb blogbejegyzéseket, hogy nagyobb legyen az olvasottságuk. 1-2 hete még a nemzeti érzelműeket szidták, most az arabokat.

Az eddigiekhez:
Pelso: izraelnek nincs szüksége támogatásra. Ha fél Bp-belvárost felvásárolták nem hiszem hogy segélyre szorulnak. De a természetüket ismerve biztos igényelték már párszor.

Mielőtt a zsidó állam megalakult volna, angol felügyelet alatt állt a terület. Araboknak ígéretet tettek a viszonyok rendezésére. A helyzet (viszonylag) békés elrendezését a zsidók akadályozták meg azzal, hogy önkényesen államot alapítottak, elvették az arabok földjét, terrorcselekményeket hajtottak végre (a modern öngyilkos merénylet az ő találmányuk). A palesztinok szegénységben élnek. Az izraeli hadsereg megszállása miatt egyetlen lehetőségük a harcra a rakéták kilövése.
DE: mivel a palesztinoknak nincs közvetlen nyilvánosságuk, és UN, meg a média amerikai, rajtuk keresztül zsidó érdekeltségű, elképzelhető hogy így is erősen torzított képet kaptunk a helyzetről.

Ja, és gusztustalan dolognak tartom más kulturákba való beavatkozást. Csak a hülyék hiszik el hogy az amerkiaiak/zsidók felszabadítani akarják a népeket. Zsidókat rég ki kellett volna dobni az ENSZ-ből is amiért figyelmen kívül hagyják a határozatokat, és katonai segítséggel telepket építenek IDEGEN/TILTOTT területen.

Kúrcsány Ferenc 2009.01.04. 11:48:41

Az itteni zsidó patkányok mikor mennek haza harcolni? Ja hogy akkor kiürülne a média meg a bíróságok...

gregor gysi 2009.01.04. 11:50:48

1.Hát én nem tudom.Amikor a 3 napja Izraelbe érkezett, csak oroszul beszélő orosz zsidó,akinek fegyvert nyomtak a kezébe, aki lehet , hogy nem is zsidó, nem engedi át, az utca túloldalára az 1000 éve ott lakó bácsikát, abba a mecsetbe, ahol már az ük-ük nagyapja is hallgatta a koránt,az kicsit gondolkodóba ejt.
2.Azt az ostoba idiótát, aki a zsidó és az arab kultúrát hasonlítgatja, azt újra beíratnám történelemórára az elemibe.Nem tudom melyik volt, de szerintem süllyedjen el szégyenében.
Az arab kultúra nélkül, szakócával túrnád a földet még mindíg, te agyatlan.Szerinted a kecskepásztor zsidók honnan szedték a kultúrájukat?
Hallottál már Egyiptomról? Bár szerintem ez az egyiptomi fogság történet egy kicsit sántít, dehát ha maguk mondják...
Ennyit a kultúrák közti különbségről.
Vagy te abból indultál ki, hogy ők kikiáltották, nélkülük, csak fütyülős barack és bőgatya létezne nálunk,már ha ők nem lettek volna.
Ja...meg mondjuk lehet atombomba se létezne...
3. Na, visszakanyarodva a lényeghez.Adott két nép, mindkettő sémi, tehát az antiszemita kifejezés arra is érvényes, aki az arabokat szídja, leegyszerűsítve.
Az arabok leszarják, hogy európában hány embert írtottak ki.Joggal.Mi is leszartuk, hogy Pol pot hány embert írtott ki Ázsiában.Őket jobban érdekli a saját népük írtása, elnyomása.VANNAK ILYEN NÉPEK IS.
Kérdés.Ha mi visszafoglalnánk Szlovákiát vagy Erdélyt, mert 300 éve több magyar lakott ott és az amerikaiak támogatnának bennünket fegyverrel, de mehetnénk Etelközbe is vagy Irakba, mert ugye onnan is származunk, legalábbis valamelyik törzsünk és akkor mindjárt lenne olaj...szóval az ok lenne? Vagy ez csak azokra érvényes akik Manhattanben laknak és ilyen klassz világválságokat hoznak tető alá?
Vagy az a baj, hogy az arabok nem raknak ki matricákat az autóikra, hanem tesznek is valamit ehelyett? A magyar matricát ragaszt, vannak akik 15 méteres "monumenteket" emelnek és azt üzenik a matricás szomszédnak: 'eddig és ne tovább'.
Talán itt a baj.A "matricaragasztó" népek, nem értik a történelmet.

glabla 2009.01.04. 11:58:17

sztem akkor trianon tök jogos mivel a szlávok meg a románok meg minden nép előbb volt itt mint mi a hülye ázsiaiak.
mennyi hülye ember.

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2009.01.04. 12:01:05

trianon a nagyhatalmak érdeke volt. ugyanúgy, mint a zsidók letelepítése a közel-keletre. Az egész arra ment ki hogy a nagyhatalmaknak (angol, francia, amerikai) ürügyet adjanak a közel-keleti beavatkozásra.

huncros 2009.01.04. 12:01:18

@Scientist: Ne hamisítsuk már meg a történelmet.: volt a brit mandátum, melynek 75%ból megalakították Transzjordániát (később Jordáina), majd a megmaradt területen a '47es ENSZ rendezési terv szerint létrejön egy zsidó és egy (második) arab állam. Ezt a tervet az ENSZ 2/3os többséggel elfogadta, közte a zsidók is, ellenben az arabok és a környező arab államok nem. 48 máj 14én az ENSZ döntés értelmében ben Gurion kimondta Izrael megalakulását a nekik kijelölt területen, az arabok pedig a környező államokkal együtt 15én megtámadták a még hadsereggerl sem rendelkező 1 napos államot. Ezt a háborút nagy veszteségek árán Izrael nyerte, így tényleg megalakult, míg az arabok által kijelölt területekre az arab szomszédok nyomultak be: Jordánia (K-Jeruzsálem, Ciszjordánia) és Egyiptom (Gáza).

Tehát a zsidók
a., nem önkényesen alapítottak államot
b., nem akadályozták meg az arabokat saját állam létrehozásában, azt arabok maguknak csinálták

Amúgy 2005 óta nincs izraeli a palesztin területeken, autonómiájuk van. Akkor milyen megszállásról is beszélünk, ami igazolná a rakétázást??

Tehát

gregor gysi 2009.01.04. 12:02:05

Azért ezzel vigyázzunk, mert Ázsia abban az időben, a kultúra bölcsője volt és az, ami itt volt, az volt az igazi barbár szint.

Celtic 2009.01.04. 12:04:27

Mint emlitettem, "par kisebb monarchiat leszamitva" nem fektettek semmibe a penzt. Plusz ugye (emlekeim szerint) dollarban van a penzuk (mint altalanos csereeszkoz), ezert baromira nem jo, ha mondjuk a dollar megszunne, mert az USA gazdasaga leallna. (azert az USA szerez olajat mashonnan is, oke, most Venezuela nem jo haver, de Kanadaban es az USAban is vannak olajmezok, plusz ott az Eszaki Tenger, ha nem is annyi olajjal, mint a Kozel-Keleten).

Valoszinuleg jobban kell az olaj eladasa az araboknak, mint az USA-nak a megvetele (persze nem ilyen egyszeru, azert ez egyeztetes kerdese)

Iranban meg hiaba van nagyon sok olaj, ha
1. nem tudjak kitermelni, mert elmaradtak a fejlesztesek.
2. Kitermelik, de nem tudjak finomitani (!), mint feljebb.

gregor gysi 2009.01.04. 12:09:38

@huncros: Miért is kellett volna elfogadniuk egy olyan tanács döntését, amelynek tagjai 3 évvel azelőtt lángba borították a világot és milliószám mészárolták le egymást?
A zsidók nyilván elfogadták, hogy egy olyan területet kapjanak, amihez papíron, az égegyadta világon kívül semmi közük nem volt, a regéken és mendemondákon kívül.
Mert ha már enyire kukacok vagyunk és kenjük vágjuk a racionalitást, akkor mond meg mi alapján kapták meg ezt a területet?

El Curros 2009.01.04. 12:10:49

Persze...terrorista az,akire ezt éppen ráfogják.
Szerintem George Bush is terrorista.
Már csak azért is,mert mondvacsinált háborúkkal küldte emberek ezreit-ártatlanul-halálba,önös hatalmi érdekekből.
(mi is történt 2001.09.11.-én,tudja valaki pontosan? Esetleg néhány évtized mulva kiderül az igazság...)
Mindenképpen kívánatos,hogy a zsidó "állam" meggyengüljön,és ideje lenne már izrael kezét elengednie a világnak.
Ugyanis ameddig él a kettős mérce,+tömi az eu. és usa pénzzel-fegyverrel a zsidókat,addig izrael nem fog senkit egyenrangú félként kezelni.
Ennek a hozzáállásnak megálljt kell parancsolni.
A tárgyalások ideje ilyen "államal" szemben lejárt.
Mi az,hogy izrael akar parancsolni a közel-keleti térségben...
Egyáltalán kik ők?
Más nem él arrafelé?
Maga Carter ex-amerikai elnök jelentette ki nemrégiban,hogy "izrael apartheid rendszert működtet."
Egy szónak is zsáz a vége: a zsidó állam nem lehet egyeduralkodó a térségben.Vissza kéne venni az arcból....remélem ez hamarosan teljesül!!!!!!!!!!

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2009.01.04. 12:14:48

Az ENSZ rendezési terve csak akkor jött létre amikor már tarthatatlan lett a helyzet. Az agresszorok a zsidók voltak a tömeges áttelepüléssel és az intoleranciájukkal. Ebben az esetben az államalapítás ténye nem önkényes minden más viszont az volt. Az arabok pedig nem akartak egy igazságtalan határozatot elfogadni.
Az izraeliek pedig idegen földön vannak, lásd a telepeiket. Az ENSZ határozatok alapján már rég haza kellett volna takarodniuk onnan.

Mayday 2009.01.04. 12:15:01

@szamarhegy:

Akkor Iránnak még csak elavult orosz fegyverei voltak, az elmúlt 25 évben kicsit változott a világ lerohanásilag is.

execute 2009.01.04. 12:15:16

Hu@huncros: Lehet, hogy el kéne onnan húzni a csíkot. Nem? De ha a kérdés úgy hangzott, hogy mit csinálnék, ha pofátlan Zsiráf lennék, akkor:
újabb telepeket raknék az elnyomottak mellé. Elzárnám előlük a vizet, falat építenék a saját földjükön mondván, hogy a biztonságom ezt megkövetel stb, stb... A zsidók ugyanolyan öngyilkos merénylők/terrorsták voltak a 40-es években, mint az arabok most. Ezért én megjátszanám, hogy most 60 évig az arabok uralják a térséget. Megnézném a sok terrorizmust szóvá tevő zsiráfot, hogy hány nap múlva vennék föl a dinamitos mellényt.

Mayday 2009.01.04. 12:16:33

@huncros:
"Ti mit csináltátok, ha folyamatosan, napi szinten támadnák, rakétáznák a civil lakosságotokat? "

50 jól kiképzett kommandós belopakodik az országba és szépen elkapkodják a bazookásokat. Egyenként.

huncros 2009.01.04. 12:17:56

@gregor gysi: "Miért is kellett volna elfogadniuk egy olyan tanács döntését, amelynek tagjai 3 évvel azelőtt lángba borították a világot és milliószám mészárolták le egymást?"
Hát egyrészt mint háborúban vesztes fél, vagy mert nem az övék volt a terület, ugyanúgy éltek rajta zsidók is. De igen, volt az a választásuk is, h nekik még se kell ez így, és inkább támadnak, a nagyhatalmak nem avatkoztak közbe, hagyták. Ekkor viszont utána ne írjunk már olyanokat, mert a zsidók támadtak, vagy űzték el őket. Nem, nem fogadták el a békés megoldást, támadtak, és vesztettek. Ezek után ne sírjunk, h de nekünk az a föld járt volna.

" A zsidók nyilván elfogadták, hogy egy olyan területet kapjanak, amihez papíron, az égegyadta világon kívül semmi közük nem volt, a regéken és mendemondákon kívül."
Ja épp csak ott éltek, és ott építették a falvaikat, kibucaikat. A rendezési tervnél azt nézték, ki volt az, aki elkezdett ott valami civilizációt kiépíteni.

wagabound 2009.01.04. 12:20:04

Csak olvasom a bejegyzéseket, és...

... Hát, igen, Hofinak igaza volt: Magyarországon az egy főre eső bunkók száma két fő. Milyen határozottan, tárgyilagosan, elfogulatlanul tudunk mi véleményt mondani olyasmiről, amiről halvány fogalmunk sincs!...

huncros 2009.01.04. 12:23:04

Mayday: szerinted egy jól kiépített terrorszervezetnél ezt ilyen könnyű, csak bemegyek és leszedem azt a két aknavetőt? Ne nevetess. 50 kommandóssal nem jutsz be (ki meg végképp nem), és messze nem 2 aknavetőről beszélünk, az egész terület gyakorlatilag egy nagy fegyverraktár

záp 2009.01.04. 12:24:44

@execute: hat igen, ezek a fanatikusok. a te adolf bacsid bezzeg... :)

El Curros 2009.01.04. 12:28:25

@wagabound:
esetleg olvasgathatnál a moszad elmúlt 60 évéről is....

Pala 2009.01.04. 12:30:43

Ha a Hamasz vezetőknek van egy csepp esze, akkor most egy hatékony, de a lehetőségekhez képest minél rövidebb háborúban padlóra küldik Izraelt. A világot irányító terrorista állam ellen nyerni persze nehéz, de az esély adott. Már nincs "mi van, ha", miután megindult a szárazföldi akció, a kocka el van vetve, és ki mint vet, úgy arat.

Ha a Hamasz vezetőinek van egy csepp esze, különösen sok energiát fektetnek a következő napokban abba, hogy minél kevesebb civil áldozattal legyenek túl ezen a háborúszerűségen. Nem szabad sok alapot adni az olyan verbális támadásokra, amilyen vérző fejű izraeli emberek mutogatása a világsajtóban. Egyben jó pont lenne, ha megmutatnák, ők a náci izraelieket tekintik ellenségnek, és nem en bloc a zsidókat.

Aztán ha a Hamasz vezetőinek van egy csepp eszük, akkor ha marad az eddigi trend, azaz továbbra sem tudják megsemmisíteni őket, leülnek tárgyalni az izraeli kormánnyal is. Nyilván mint győztes a legyőzöttel, de akkor is. És kemény békefeltételeket diktálnak, de nem próbálják megalázni őket. Megértik, hogy meg kell mutatniuk a világnak: ugyan ők az erősebbek, de a tárgyalást részesítik előnyben, és csak akkor lőnek, ha végképp nincs más megoldás. Közben pedig folyamatosan tartják a kapcsolatot a nem náci izraeli pártokkal, és rajtuk keresztül az izraeliek normális felével. Bízzunk benne, hogy így lesz.

És utána gyorsan felejtsük el ezt az egészet. Amilyen gyorsan csak lehet. Mert egy ilyet elnéztünk volna száz, kétszáz, vagy háromszáz éve. De az, hogy 2009-ben létezzen még olyan konfliktus, amit csak fegyverrel képesek megoldani... rossz vicc.

Alhazred 2009.01.04. 12:32:23

aki itt a zsidókat terroristázza, az gondoljon bele abba a szituációba, hogy a hamasznak a kasszám rakettáknál jóval pontosabb cucca van, és olyanból küldenének napi többtucatot izraeli területre.

záp 2009.01.04. 12:34:13

@execute: "A zsiráfokra ugyanez igaz. Sok egyéni akcióból alakul ki az a visszataszító kép róluk, ami a legtöbb egészséges magyarban él róluk."

Milyen kar hogy azok miatt az "egeszseges magyarok" miatt meg rolam alakul ki valamilyen kep az "egeszseges" szlovakok, romanok es osztrakok kozott.

Minden nepnek megvannak a maga idiotai, ez alol senki sem kivetel. Az araboknal es az izraelieknel sajnos az idiotak aranya magasabb a normalisnal, sajnos altalaban igy van ez ket haborura feltuzelt nepnel.

De azert izraelben is es palesztinaban is gyanitom azok vannak tobben akik inkabb csak bekesen dolgozgatnanak egymas szomszedsagaban. Mint ahogy itthon is a tobbseg szivesen dolgozna zsidokkal, romanokkal, szlovakokkal es szarna a turulos, slotas neonacik kopasz fejere.

Neocon 2009.01.04. 12:37:57

Én azért támogatom Izraelt, mert az egyetlen demokrácia a térségben. Egyébkét nem hiszem, hogy ha mi magyarok élnénk ott, akkor másképp viselkednénk, mint most az izraeliek, sőt. Pont a trianonos, nagymagyarországos emberkék követelnék a leghangosabban a támadást meg a palesztinok megrendszabályozását. Ugyanakkor a palesztinok helyzetét is megértheti az ember (ha nagyon próbálkozik).

záp 2009.01.04. 12:38:19

@Kúrcsány Ferenc: "Az itteni zsidó patkányok mikor mennek haza harcolni?"

Peldaul azert mert az "itteni zsido patkanyoknak" itthon van a hazajuk?

Jankove 2009.01.04. 12:39:13

"Két köcsög nép írtja egymást tőlünk jó messze"

Szerintem ez a háború közelebb van mint gondolnád... Már európa minden országában jelen vannak a zsidókkal szembeni ellenérzések, amiket nem elsősorban a gázai akciók váltanak ki. Azok csak mintegy önigazolás: ott már javában folyik-dúl valami, ami európában mégcsak ködös derengés, de már érezni a jelenlétét. A médiabefolyásoltság, a nagytőke, globalizáció, felvásárlás, nemzetek leigázása, porbasújtása, csaképp nem tankokkal, hanem európai "törvényes eszközökkel".

Mayday 2009.01.04. 12:45:21

@huncros:

Ha az első 5-10 bazookás meghal a kilövés után 12-24 órán belül, akkor a 11. meggondolná, hogy megéri-e.

Minden bűncselekménynél az egyedüli visszatartó erő a lebukás nagy valószinűsége, itt is az lenne.

záp 2009.01.04. 12:45:25

@huncros: "Akkor milyen megszállásról is beszélünk, ami igazolná a rakétázást??"
Mondjuk az a folyamatos blokad ami nem enged egy nyomorult palesztint se ki se be az ovezetbol?

Nem mondom hogy a palesztin raketatamadasok jogosak (mert nem azok), de lassuk be az izraeli vezetok sem kapkodjak magukat a konfliktus megoldasara. Mondjuk arrafele ez egy jofajta politikai toke, kb mint nalunk a "ne az emberek fizessek meg" demagogia, es a legtobb mersekeltjobbos agyamosott be is dol neki.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2009.01.04. 12:47:55

Tököm televan már ezzel a filoszemita fröcsögéssel, hogy a terroristák a hadsereg ellen. Biztosan vannak, akik jobban alszanak a gondolattól, hogy az izraeli hadsereg tagjainak egyenruhája van, meg rendszeresített szabványfegyverei, de ettől ők még ugyanúgy tudatosan civilekre mennek, mert meg kell törniük a palesztinokat.
Ha Izrael vezetőnek van egy csepp esze, most kiirtják az összes palesztint, és kiírják őket a tér-idő-koontinumból, mert a maradék megint csak ellenségg lesz.
És nem ilyen kis minden-vasárnap-kell-egy-kis-háború ellenség, hanem egy gerilla, egy megveszekedett öngyilkos, akinek semmi sem drága.
Ha Izrael vezetőnek lesz egy csepp eszük, azért megfordul a fejükben, hogy egy ilyen fickó mennyire lazán száll föl egy gyerekekkel teli buszra...

parttalan 2009.01.04. 12:47:56

Egy kicsit off,

de egyszerűen nem értem, honnan kaphat a hamasz-uralta Gázai-övezet fegyvereket? Honnan érkeznek a fegyverszállítmányok?
Állítólag Iránból, Szíriából. Valahonnét biztos, csak nem értem. Gáza szárazföldön Izraellel és Egyiptommal határos. Értelemszerűen innét nem működhet a fegyverkereskedelem. Légi úton? Van egyáltalán légiközlekedés Gázában, amit Izrael is jóváhagy? Tengeri szállítmány? Ahhoz a Szuezi-csatornán kellene átjutniuk a hajóknak illegális rakományaikkal, de a biztonsági ellenőrzésnek elvileg ennek elejét kellene vennie.

Szóval honnét jöhet/jöhetett a rakéta, géppuska Gázába?

záp 2009.01.04. 12:49:20

@El Curros: "Egy szónak is zsáz a vége: a zsidó állam nem lehet egyeduralkodó a térségben.Vissza kéne venni az arcból....remélem ez hamarosan teljesül!!!!!!!!!!"

Egyertertek, nagyobb nyugi lenne a kornyeken ha az izraeliek visszavennenek egy kicsit. Ehhez mar csak a Hamaszt kene elkergetni...

Mayday 2009.01.04. 12:50:53

@parttalan:

Izraelből csempészik :D :D :D

Rot 2009.01.04. 12:53:25

DnP 2009.01.04. 10:09:53
belekotty: Visszamentek? Az a fold sosem volt az ovek...

... te meg nyilván sokat forgatod a Bibliát...

sajtosszenya 2009.01.04. 12:53:28

az igazi probléma az hogy egy kb magyarországnyi területen(aminek a fele sivatag) 16 millió ember él...

babhun 2009.01.04. 12:57:34

@parttalan: a fegyverek az egyiptomi határ alatt ásott alagutakon jönnek és a tengeren érkeznek. A biztonsági ellenőrzést nem kell túlságosan komolyan venni ezekben a korrupt országokban. De a 2006-os háború tanulságairól szóló izraeli jelentés állítólag még olyan esetekről is beszámol, amikor izraeli katonák adták el fegyvereiket az araboknak.

záp 2009.01.04. 12:58:48

@parttalan: "Gáza szárazföldön Izraellel és Egyiptommal határos."
Egyiptombol miert is nem? Amugy ha jol tudom pont a Hamasz nyilatkozta hogy van vagy 200 alagutjuk egyiptom fele amin keresztul folyamatos a fegyver es olajutanpotlas. Allitolag az elso napi izraeli legitamadasok elsosorban az alagutrendszer ellen mentek.

gregor gysi 2009.01.04. 12:59:30

@huncros: Melyik jól kiépített terrorszervezetről beszélsz?
Arról, amelyiket amerika támogat és ezért titkosszolgálatnak hívják, pedig az is egy jól kiépített terrorszervezet?

Szlovákiába bevonulhatnánk?
Vagy Erdélybe? Azt azért te sem mondod ugye, hogy a századforduló környékén, több zsidó élt Palesztínában, mint arab?

De áruld el , számszerűen: Hány arab és hány zsidó élt az adott területen és mennyi volt az európai zsidó , mondjuk 1910-ben?

Szerinted ha nem lett volna holokauszt, mennyi sansza lett volna a zsidóknak arra, hogy Európából odahajókázzanak, államot alapítsanak és ezt a világ karbatett kézzel végignézze?
Szerinted azok a zsidók, akik ott éltek ténylegesen, örültek annak, hogy fehér(értsd: európai zsidók) odatelepülnek és a békét, ami volt, totálisan felborítsák és az együttélést ellehetetlenítették?

Te is nagyon jól tudod- vagy ha nem akkor nagyon naív vagy- hogy ez a szitu, abban a pillanatban, úgy tűnt, érdeke a hatalmaknak.Most ez már nem jó!
Egyrészről, mert itt van egy állandó konfliktushelyzet, ami bármikor eszkalálódhat egy arab állam atomhatalommáválásával, ami valljuk meg, csak idő kérdése, másrészről kiderült azzal, hogy létrejött a zsidó állam, attól még nem szabadultak meg az akkor alapvetően nagyon is zsidóellenes kormányok az európai zsidóságtól, mint tényező, sőt, pont fordítva történt.
A zsidóság mint egy licencet úgy használja a holokausztot, mind Izraelben, mind Európában és Amerikában.
Amerikában az a vicces helyzet állt elő, hogy az afro-amerikaiak és a zsidók azon versengenek, kinek jutott nagyobb szenvedés osztályrészül a történelem folyamán és ehhez mérten formálnak jogot, sokszor egymással szemben, különböző kiváltságokra.Természetesen a feketék nagy hátrányban voltak egészen mostanáig, mikor fekete lett az elnök.Szívják is a fogukat az amerikai zsidók, hogy addig nyomták a rasszizmus elleni küzdelmet, amíg a texasi redneck is gondolt egyet és behúzta Obama mellé az x-et.

assem 2009.01.04. 13:01:13

@parttalan: pl Szíriából a földközi tengeren

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.01.04. 13:01:31

@Neocon:

Megérteni kinek a mijét? Merthogy mi az, hogy palesztínok, és mire gondolsz amikor helyzetet mondsz? Sőt, mit jelent az ebben az esetben, hogy megérteni?

Az én nagyon skicc szerű válaszaim:
At arab népnek az iránt a kis része iránt, amelyik néhány évtizede palesztínként azonosítja magát, emberileg lehet sajnálatot érezni. Politikailag azonban már irántuk sem, mert ha van aki a mai átlag magyarnál kevésbé nézi a valóságot, akkor ők azok. Ők áldozatok, de nem Izrael, hanem ara testvéreik és saját vezetőik áldozatai. Csak azoké. Semmiféle szimpátiát nem érdemelnek meg a vezetőik. A PFF (Fatah) azért nem mert lehetőséget lehetőség után múlaszt el, hogy normális életkörülményeket alakítson ki saját népe számára, amit az izraeliek minden módon támogatnának és régen lehetővé tettek volna egyebek között független palesztín állam létesítése útján. Nekik fontosabb, hogy lopjanak, de nagyon sokat. A Hamasz meg eszelős fanatikus terrorszervezet, béke, jó körülmények ilyesmi egyáltalán nem érdekli.

Egyébiránt ott a mi szélsőségeinknek azok felenek meg inkább, akik azt követelik, hogy az összes arabot deportálják Izraelből és Ciszjordániából. Semmi szavuk nincs Izraelben, nem veszik őket komolyan, még annyira sem, mint nálunk a szélsőségeket.

A POSZT KITŰNŐ!

huncros 2009.01.04. 13:01:50

Mayday: hogyan likvidálod 12-24órán belül az ipsét? Ellenséges területen belül? Kivitelezhetetlen.
De ha még sikerülne is, akkor se használna. Az öngyilkos merényleteknél azonnal meghalt az elkövető, mégis mindig találtak újat, aki felrobbantotta volna magát. Amikor egész életben azt súlykolják a fejedbe, h a zsidók a sátán gyerekei, a te szent küldetésed, h megöld őket, arra születtél, h mártírhalált halj, és ezáltal a paradicsomba kerüljél a szűzek közé - ilyen körülmények között már a normál logika nem használható. Miint ahogy épeszű ember nem robbantja fel magát, h minél több civilt megöljön, és nem küldi el büszkén a gyerekét,h meghaljon.

záp: az izraeli vezetők '67 után próbálkoztak azzal,h a területet felfejlesszék, mondván, ahol jó az élet, ott béke van. A palesztin övezet a 70es években a világ 4. leggyorsabban fejlődő övezete volt, megelőzték Szingapúrt, Hong Kongot, Dél Koreát, valamint jócskán magát Izraelt is. A várható élettartam a '67es 48ról 2000ben 72re emelkedett, születési halálozási arány 6%ról 1,5%re csökkent. '67ben a lakosság 16%a rendelkezett állandó elektromossággal, '86ban 96%. stb. Az oktatásban is óriási fejlődés, 7 egyetem.
Ez nem kellett, mert autonómia. Rendben, '94 Oslói szerződés, önálló önigazgatás, 2005ben teljes kivonáls, telepekkel, mindennel. Ez se volt jó.
2000-ben Camp Davidben béketerv: a palesztin terület teljes függetlensége Gázával, Ciszjordániával, Kelet-Jeruzsálemmel, az óváros nagyrészével, a Tempom-heggyel.
Ez se kellett.

Akkor ezek után Izrael mit tud még ajánlani?

záp 2009.01.04. 13:02:14

@Rot: Akkor most megegyszer: KI NEM SZARJA LE HOGY KIE VOLT AZ A FOLD?

Magyarorszag sem volt azerlott a magyaroke. Amerika sem volt az amerikaiake. Az az erveles ami valamilyen multbeli allapot visszallitasan alapszik mar azelott megbukott hogy beirtad volna ide.

assem 2009.01.04. 13:08:07

"Hány arab és hány zsidó élt az adott területen és mennyi volt az európai zsidó , mondjuk 1910-ben?"

1914-re Palesztinában 90 000 zsidó élt, ebből 75 000 bevándorló volt. Az arabok száma ekkoriban megközelítőleg 500 000 fő.

már nem Dr. PhD. DSc. Uebermensch 2009.01.04. 13:10:58

Azért ne felejtsétek el azt se, hogy nem lehet egy kalap alá venni az arabokat (bocs, muzulmánokat) se. Ott a siíta-szunnita ellentét (10% Irak, Irán vs. 90% összes többi, Marokkótól Indonéziáig). Azok egymást - vallási alapon - legalább annyira utálják, mint együtt Izraelt. És érdekes módon egy csomó Ciszjordániában lakó palesztin mégis a zsidók alkalmazásában áll, náluk keresi meg a kajára valót, sőt elég jól elvannak egymással. A baj, hogy a barom vallási fanatikusok, mint a Hamasz meg a Hezbollah Libanonban, a beígért hurik miatt simán ugranak az ilyen kis attrocitásokra, mondván, hogy jó buli az egész. Nem hinném, hogy néhány totális idiótán kívül akár egyetlen arab (vagy perzsa) is komolyan gondolná, hogy képesek lenyomni Izraelt, akár katonailag, akár gazdaságilag. Tempósan baszogatják ugyan az oroszlán bajszát, de akkor nem értem, miért csodálkoznak, ha az előbb-utóbb megunja. Iránban is csak azóta van kupleráj, amióta elhajtották a sahot, és az imámok (és csak ők!) osztják az észt. Emlékezzetek vissza az Irak-Iráni háborúra, ott még ráadásul két siíta gyülekezet gyepálta egymást (igaz, hogy Irak akkori vezetése az ott kisebbségben levő szunnitákból állt, akik még a saját országuk lakosságát se átallottak irtani). A palesztinok jól elcseszték, amiért nem fogadták el a II. vh. után nekik felajánlott területeket, hogy lehessen saját államuk, most meg utólag már sír a szájuk rendesen.

Mayday 2009.01.04. 13:12:41

@huncros:

"Amikor egész életben azt súlykolják a fejedbe, h a zsidók a sátán gyerekei, a te szent küldetésed, h megöld őket, arra születtél, h mártírhalált halj, és ezáltal a paradicsomba kerüljél a szűzek közé"

Ha elkapják és börtönbe viszik vagy megölik őket, az nem épp a dicső halál és nem szüzek lesz a jutalma.

Másrészt öngyilkos merénylőből kevés van, rakétát kilőni nagyon más kategória.

És persze hogy meg lehetne tenni, amikor fél méteres felbontású műholdképek vannak, ne hidd hogy nem lehetne a kilővés után 15 perccel tudni, hogy melyik házból lőtték ki, innen meg egyszerű.

Jankove 2009.01.04. 13:14:42

"Ezt a tervet az ENSZ 2/3os többséggel elfogadta, közte a zsidók is, ellenben az arabok és a környező arab államok nem."

Ilyenkor jut eszembe a különben dühbe jövünk c. klasszikus, amikor Charlie Firpo kavargatja a kis hagymásbabját, mire odajön az öccse: Fogadjunk!Ha fej enyém az egész, ha irás megfelezzük. :)

gregor gysi 2009.01.04. 13:18:49

@assem: Köszönöm szépen.

Azt hiszem ezzel le is zártuk ezt a rendkívül buta posztot amit E-one idefosott.

Az egész vita innentől gáz.
Ha Hitler nyerte volna a háborút és ha huncros nem zsidó, akkor most a racionális okostojások, mint ő azt bizonygatnák, hogy Auschwitz volt az egyetlen, ultimatív megoldás a zsidókérdés és a "Lebensraum" hiányának megoldására.
Innentől báki bármit beszél, ez a statisztika túlordítja.

huncros 2009.01.04. 13:20:11

@gregor gysi: Nem is mondtam, h századfordulón több zsidó élt Palesztina brit mandátumban, mint arab, ezért is alakult meg egy arab állam már 29ben az angol mandátum 75%án: Transzjordánia. A maradékon viszont igen erős zsidó bevándorlás volt, a britek próbálták is visszafogni minden eszközzel, és most mondok neked valami számodra meglepőt is: az arabok is vándoroltak be szép számmal, mert a zsidók el kezdtek építkezni azon a területen, ezzel munkát teremtve. Nem is volt ott sokáig gebasz, amíg az arab tesók nem kezdték el fűteni a szitut. Még egyszer: a rendezési terv igyekezett aszerint elosztani a területeket, kik hol kezdtek el civilizációt kiépíteni.

Egyébként ezt a nagyhatalmak támogatták izrael dumát el lehet felejteni. Az angolok ott tettek keresztbe a zsidóknak palesztinában, ahol tudtak, bevándorlás korlátozás, mozgás korlátozás, a többi nagy meg le se szarta. Főleg mikor kiderült, h az araboknak olajuk van, így jópofizni kell velük. A 48as Függetlenségi háborúban az összes nagyhatalom magára hagyta Izraelt.

parttalan 2009.01.04. 13:20:22

@assem:

nállad a pont, köszönöm. Elfelejtettem, hogy Szíria határos a Földközi-tengerrel :)

agoo 2009.01.04. 13:22:37

Azt talán nem kellene elfelejteni, hogy a világtörténelemben egyedülálló az, hogy egy, a történelem során számtalanszor eltűnt, szétszóródott országot egyetlen tollvonással visszaállítottak. Gondolkodott már ezen valaki? Mert ha a holokauszt biznisz miatt kárpótolták őket, akkor miért nem a németek hátára ültették őket? És egyáltalán. Miért kellett a történelembe így bele nyúlni? Vagy ha már belenyúltunk akkor miért nem kapott mindenki ilyen lehetőséget? Miért nem kaptak az örmények is saját országot? Vagy kérdezhetném azt is (annak ellenére hogy most sok agymosott szabadelvű rám fogja ragasztani a náci vagy szélsőjobbos matricát amit mellesleg leszarok mert, mert ezek az emberek számomra nem véleményalkotók) hogy vajon ilyen alapon Magyarország miért nem kapta vissza trianon előtti területét? De ha már Izrael kapott egy gesztust azzal, hogy visszakapta az államát, miért kell még a mai napig agresszorként fellépnie? Szerintem jelenleg izrael az aki a világbékét fenyegeti és nem a "terrorista" Irán, Irak meg Palesztina. Teljesen természetes reakció a részükről az, hogy egy idegen állam ellen, kvázi betolakodók ellen harcolnak. Mert kitűnően megoldották az európai nagyhatalmak annak idején, hogy mások rovására kárpótolták a zsidókat. Én azt remélem hogy végre kicsit megregulázzák a agresszív nagypofájú izraelt a szomszédai és akkor talán visszavesz az arcából. Ha nem akkor jön a harmadik világháború. Talán nem kéne játtszaniuk a tűzzel.....

huncros 2009.01.04. 13:24:52

@Mayday:
"Ha elkapják és börtönbe viszik vagy megölik őket, az nem épp a dicső halál és nem szüzek lesz a jutalma."

Nézz meg videókat, h ünneplik a sznet hőseiket, akik "akció' közben vesztették életüket. Nemzeti ünnepként. Ha meg elfogják, akkor élő nemzeti hős, akit ha sikerül elfogni egy-egy izraeli katonát, és arra (vagy inkább a holttestére) becserélni, akkor hősként térhet haza. Attól meg, h te nem hiszel abban, h civilek szétrobbantásáért a mennybe lehet jutni, ahol szüzek várnak, ők még ebben hisznek, ez lett kiskorúktól beléjük nevelve.

"Másrészt öngyilkos merénylőből kevés van, rakétát kilőni nagyon más kategória."

Elég sok öngyilkos merénylet volt, csak utána felhúzták a falat, így már nem tudnak átjutni robbantani. Maradtak a rakéták.

parttalan 2009.01.04. 13:26:17

@záp:
Ha ez igaz, így érthető a dolog. Csak soha nem beszélnek a médiában arról, honnan jönnek a fegyverek Gázába.

Köszi a választ.

huncros 2009.01.04. 13:30:06

@agoo: Az arabok pont ilyen tollvonással kapták meg a maguk államát. Mert h ott arab állam már jó rég óta nem volt, az is tuti.

parttalan 2009.01.04. 13:30:07

@babhun:

szintúgy, kösz neked is. Egyiptomi alagutak...de az egyiptomi hatóságok miért nem tesznek ez ellen valamit? Nem tudom elhinni, hogy a határőrség, katonaság, földhivatal, mittudoménki akárki ne tudná földeríteni ezeket a fegyver-olajcsatornákat.

záp 2009.01.04. 13:45:11

@huncros: "Elég sok öngyilkos merénylet volt, csak utána felhúzták a falat"

Azert azt a falat en nem vennem vedelmembe... Tobbet artott az az egesz konfliktusnak mint addig barmi.

záp 2009.01.04. 13:46:25

@parttalan: "de az egyiptomi hatóságok miért nem tesznek ez ellen valamit"

Ez ugye most alnaiv kerdes volt?

gregor gysi 2009.01.04. 13:49:48

Na akkor a vitát végképp lezárandó...

Egy kérdésre adj választ!

A zsidók és az arabok, akik ott éltek, a nagy bevándorlási hullám előtt(1940-ben sem volt 100 000-nél több, ahogy olvasom) tehát 1940 -ig ca. BÉKÉBEN ÉLTEK EGYMÁSSAL VAGY NEM?

Ha igen, semmilyen indok nem szolgáltatott alapot arra, hogy bárki ott, háborús övezetet hozzon létre.
Mert szó szerint ez történt.Beszélhetsz te itt területrendezésről, ami nekem változatlanul ilyen "Lebensraum" ízű dumának tűnik, ez szimplán durva beavatkozás volt, egy tollvonással.
Ha a megkérdezett felek nélkül egyeztetnek mások területéről, akkor te azt minek hívod?
Miért kellett volna az araboknak lemondani akár egy négyzetméterről is?
Védhetetlen amit képviselsz, nemcsak hogy több sebből véreznek az argumentumaid, hanem folyamatosan következetlenségekbe vagy paradoxonokba keveredsz.Egyik hamissággal támasztod alá a másik hamisságot.
Ott, fegyverkezni, először a majdani moszad, akkor még ugye nem reguláris titkosszolgálat, terroristái kezdtek, ezt ne tagadd el, mert ez történelmi tény.
Tehát?
Miért volt jó az, hogy egy területen elvetették a háborúskodás csíráját, ahol békében élt egymás mellett arab és zsidó ?

assem 2009.01.04. 13:52:09

@huncros: kb a 600-as évek óta laknak ott arabok, utána 1500 körül az oszmán birodalom részeként már palesztina is létezett. az első világháború után angol gyarmat lett a terület.

gregor gysi 2009.01.04. 13:56:00

Nem is volt szükség arab államra sem, mint ahogy az afgánoknak és az irakiaknak sem kell demokrácia.
Legalábbis nem az, amit az amerikaiak annak hívnak.
A mai világban már, egy haladó gondolkodású ember, nem beszél fenntartások nélkül, az állam és a demokrácia fogalmáról.
Dehát abban az országban, ahol ki lehet mondani egy olyan paradoxont és még el is lehet hitetni egyesekkel, hogy az embereknek nem kéne A POLITIKÁT AZ UTCÁRA VINNI, ott nem kezdem el ezt bizonygatni.

Alhazred 2009.01.04. 14:05:30

kurvára nem éltek már akkor sem békében, és már akkor sem volt hófehér egyik csapat sem.

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2009.01.04. 14:12:48

E-one örülhet a fejének, hogy egy ilyen ostoba posttal összeugrasztott egy csomó embert. Totál értelmetlen az egész, elbeszéltek egymás mellett.

parttalan 2009.01.04. 14:16:38

@záp:

Egyiptom 1979 óta az Izraellel való megbékélésre törekszik. Éppen emiatt a különutas-politika miatt hidegült el akkoriban a többi arab állam tőle, ennek következménye volt Szadat elnök meggyilkolása 1981-ben.

Ha mégis igaz lenne, hogy az egyiptomi hatóságok, állami szervek tudtával történik mindez...akkor ezt a magáról kialakított képet döntené romba, több évtized külpolitikája válna falsá, illúzióvá.

Ebbe bele sem merek gondolni.

gregor gysi 2009.01.04. 14:20:10

@Alhazred: Mert most békében élnek igaz?
Valóban, egyik csapat sem volt hófehér, mert mindenki barna volt. Ezért nagyon profánul hangzik értelemszerűen elfogadták és tudomásulvették egymás jelenlétét, nyilván azzal a különbséggel, hogy a többség, az arabok mint többség, vélhetően bizonyos kérdésekben döntöttek.Aztán jött a kisebbség Európából, meg a világ minden részéből állig fegyverben és az "üldözött nép", de egyben "kiválasztott nép" fogalmával és egyszercsak ezek a "primitív fenevadak" a "szemét arabok" öngyilkos merénylővé váltak egycsapásra.Ugye?Igy volt?

záp 2009.01.04. 14:28:14

@parttalan: nyilvan nem akarhatjak hogy ez kideruljon, de egyiptomnak szerintem erdeke fuzodik hozza hogy a kozte es izrael kozott levo, alapvetoen izraellel ellenseges lakossagu ovezetnek felfegyverzett hadserege legyen.

persze akar tevedhetek is...

Mesteri Margarita 2009.01.04. 14:42:13

@phaidros: nem, egyáltalán nem mellé, csak pl. ami ColT-nak (2009.01.04. 11:20:47) sikerült, az neked nem.

nikotinegér 2009.01.04. 17:33:26

E-on a cikkével ugyanazt érte el, mint a média. Mindegy, hogy pro vagy contra, de mindenki a zsidókkal foglalkozik, mintahogy a dinamit-övű kollégának is az a célja, hogy felkeltse a figyelmet.
Olvastam egy-két szimpatikus, reménytkeltő bejegyzést is...mindazonáltal ne felejtsük el az Izraeli vagy zsidó policy lényegét: összetartás, nemzettudat. Azt hiszem kicsit magunkba kellene nézni, mert míg a Kaliforniai filmrendező (Steinmann vagy Rosenstein stb.) ugyanazt szajkózza, amit a Gázát lövöldöző katona, addig Magyarországon ultrakonzervatív fasiszta skinhead-nek minősül az, aki bírálja a szlovák külpolitikát, legalábbis azt az áramlatát, amit felénk fújdogál a szél. Ma már szégyen ha valaki nyilvános helyen felvonul a nemzeti ünnepekkor és hangosan meri énekelni a himnuszt. Sőt, keresztény felekezetbe tartozni sem menő. Nem szeretném a ketté szakadt ország kártyát fitogtatni, de félek a mi társadalmunknak is van egy eltiport terrorista Gázája, és egy terpeszkedő Izraele.
Trianon mögött is nagyhatalmi érdekek húzótak, Izrael életre hívása mögött is, természetesen az erőszakos és annál is tőkeerősebb lobbycsoportot nem számítva. És akkor jöhetnék a jó öreg 50 éves éra kártyával is. A történelmünk ugyanúgy tele van konfliktusokkal, mint minden más nemzeté, mégis, azt, hogy apánk, nagyapánk arcképe vagy neve a terror háza melyik falán szerepel, úgy gondolom sokáig fog még tartani kiheverni. Mintahogy a zsidók a mai napig nem heverték ki Holocaustot, nem értem miért vannak meglepve hazai szereplőik azon, hogy bizony az ország besúgott fele miért nem heverte már ki a jó öreg kommunizmust, amikor az már hú de régen, 20 éve ért véget.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.01.04. 17:58:55

@nikotinegér: nem az a baj, ha vki bírálja a jelenlegi bunkóparaszt-jelleggel operáló szlovák külpolitikát (én is bíráltam már, mégsem skinheadeztek le), csak nagyon nem mindegy, hogy az illető (csoport) előtte/utána mit tesz/mond. például ha valaki előtte vállaltan gyűlöl egész csoportokat azért, mert azok éppen szerbek vagy románok, stb, akkor az ne bírálja semelyiket (vagy ne csodálkozzon, ha leskinheadezik), hiszen ő is épp olyan bunkó, mint az, akiket bírál.

aki "menőség" alapján választ felekezetet, arról inkább ne is beszéljünk. aki mások lenézése/bunkósága miatt nem vállalja vallását, az meg nem is igazán vallásos. úgyhogy én arra bátorítanám a reformátusokat, a hindukat és a muszlimokat is, hogy vállalják, ha hisznek benne, különben nem sok értelme van.

bunkók mindig lesznek, de ettől még lehet hangosan énekelni a himnuszt, nem a bunkók véleményére kell adni.

aki túlzásba visz valamit, például március 15-én úgy szál fel a buszra, hogy úgy van körbetekerve nemzeti színű szalaggal, mint aug20-án a kenyér, az meg ne csodálkozzon, nem a szalag színét röhögöm ki, hanem azt, hogy túlzásba visz valamit.

Martian (törölt) 2009.01.04. 19:46:49

A gázai övezet elleni akció, mint válaszcsapás nagyságrendje kb. annyira igazolható, mint ha egy cigánytelep bűnöző életmódot folytató lakosai ellen napalmot vetnének be.

nikotinegér 2009.01.04. 20:30:15

@tsabeeka: látom szereted csűrni csavarni a szavakat, de igazad van, mert néhány helyen pontatlan voltam.
A menő nem menő ironizálás akart lenni. tudom, hiányzik az idézőjel. Illetve való igaz, hogy vannak elemek akik túlzásba viszik a nemzetesdit, külsőségekben, illetve valami ellenében magyarok, konzervatívok stb. és az persze sosem valódi. Az is lehet, hogy valakik csak a botfülük miatt nem éneklik a himnuszt, mert félnek, hogy hamisak lennének.
Most, hogy ebben egyetértünk, szeretném felhívni a figyelmed mondanivalóm lényegére, hiszen az nem egészen ez volt, hanem:
1. az akció célja figyelem felkeltés, kampányfogás (közelednek a választások, itt a ciklus vége)
2. ennek ellenére mégis tanulhatna a magyar kicsit több összetartozás- és nemzettudatot a zsidótól
3. a konfliktusok akkor feloldhatatlanok, ha egyik félnek sem áll érdekében annak feloldása...minden nemzet megélte a maga viharvert történelmét, és vannak dolgok, amin nehéz felülemelkedni pl. holocaust, ÉS kommunizmus, besúgások, recsk, gulag stb. stb. Míg az előbbi már már örökösen sárga lapként őrködik Európa felett, keltve a bűntudatot, könyörgöm, tanusítson az az oldal is toleranciát és hagyjon fel a kirekesztő szemléletével és próbálja megérteni a másik oldalt (azokat, akiket a kommunizmus döngölt földbe, és akkor kihagytuk az arabokat, és Kelet-Európát néztük) is egy kicsit.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.01.04. 20:39:40

@nikotinegér: ezután már nincs kiegészítésem, egyetértünk. én pont az amcsikkal kapcsolatban szoktam hangoztatni a te 2. pontodat. sokan szidják őket, hogy nincs kultúrájuk meg blabla, mindenféle marhaságok, aztán ha megnézzük, hogy mondjuk ott milyen természetességgel "hordják" mindenféle formában a zászlójukat, mennyire büszkék rá, h amcsik, stb, akkor azért néhány fogást csak nem ártana eltanulni tőlük sem. (persze vannak rosszak is, de hát hol nincsenek, azokat nyilván nem kellene eltanulni)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.01.04. 21:15:37

@Jakabb:

Ami a népsűrűséget illeti, majdnem igaz, de az adataid rosszak. Sokkal kisebb, mint Magyarországnyi területről van szó, úgy a harmadáróll. Az összlakosság száma kb. 10 millió.

De szó sincs róla, hogy ez lenne a probléma. Angliában alig több mint Magyarországnyi területen 50 millióan élnek.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.01.04. 21:23:32

@gregor gysi:

Már ne haragudj, de olyan szinten nincs halvány fogalmad sem arról, hogy miről beszélsz, hogy szinte fáj. Ez önmagában nem baj, senki sem tudhat mindent. De elvárnám, hogy aki egy kérdésben mélyen tudatlan, az ezzel legyen tisztában és legyen annyi önismerete, önkritikéja, hogy ne próbáljon meg érdemben hozzászólni ahhoz aminek alpfogalmaival sincs iótisztában. Nem, nem volt semmiféle békés együttéls 1940 előtt. A többit inkább hagyom, mert nem tudok ide oldalakat írni, csak hogy kimutassam mekkora szinten beszélsz abszolút értlemetlenséget. Nézz utána, ha érdekel!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.01.04. 21:36:56

@assem:

Nem, nem igaz, hogy Palesztina létezett a Török Birodalomban. Csak úgy létezett, mint táj, de olyan értelemeben, azelőtt is ugyanúgy. Úgy valahogy mint ha azt mondjuk: Nyírség. Vagy Dunántúl. Ami számít, hogy ilyen politikai fogalom soha nem volt 1919 előtt. Amikor mint politikai egységet létrehozták a Népszövetség döntésével összhangban, akkor mint zsidó nemzeti otthont hozták létre, ahol az ot télő más népeknek, gyakorlatilag araboknak ugyanolyan jogaik vannak. Más szóval a politikai Palesztina az sohasem volt inkább arab mint zsidó. Közös hazájuk volt, kezdettől jogilag. Ez egy nagygon fontos tény.

(Pontosabban volt már régebben egy adminisztartív egység Palesztína. Ez a Római Birodalom egy provinciája volt, addig Júdea, vagyis Zsidóország. A Rómaiak a zsidók tömegeinek elűzése után nevezték el így a közelben lakó, a bibliából ismert filiszteusokról, hogy a legyőzött zsidók emlékét is eltörüljék. Ez a szó eredete. De ennek semmi köze az arabokhoz és aztán ilyen értelemben is megszűnt.)

Blau t 2009.01.05. 08:33:08

Ez a koreográfia már kezd unalmassá válni.
1948 óta mindig ugyanúgy megy a műsor.
Az arabok megtámadják Izraelt. A világ kussol. Izrael pár nap alatt magához tér és visszatámad. Ekkor megszólal a világ "lelkiismerete": Kössetek azonnal tűzszünetet! Borzasztó szegény ártatlan gyerekek is pusztulnak. Tessék mondani amíg a Hamasz civil célpontokra lőtt ki rakétákat, ott nem voltak ártatlan gyerekek?
Izrael eddig mindig behódolt a világ nyomásának, mielőtt elérte volna stratégiai céljait tűzszünetet kötött. Ennek köszönhető többek közt a válság folyamatos kiújulása. Remélem most lesz bátorságuk végigvinni az akciót. Teljesen felszámolni a Hamaszt. Ez és csak ez lehet a tartós béke alapja!
Aki járt már Izraelben tudja, Izraelben (nem a palesztín területeken) zsidók, arabok és keresztények a legnagyobb békében élnek és dolgoznak együtt. Ez az ami a szélsőségeseknek nem tetszik. A Hamasz sokkal inkább terrorizálja a palesztínokat, mint Izraelt. Figyeljetek már fel arra, hogy Palesztina másik felében, Cisz Jordániában - ami gyakorlatilag Hamasz mentes terület - béke van. Vajh ott miért nem ölnek gyerekeket a gonosz zsidók? Talán mert ott nincsenek rakétakilövők a mecsetekben, ovodákban és kórházakban?

Mitya Ivanov 2009.01.05. 11:11:25

blaut és attól félek, hogy a mostani események hatására radikalizálódik ciszjordánia is és teret nyer a Hamász. És akkor vége mindennek.

a másik meg az hogy a Hamaz primitiv rakétái nem tudom hány civil életet követeltek valszeg nem 500-at. Már ha egyáltalán elértek valami lakott területet.
És akkor izreal válaszol az ultramodern rakétával és fegyvereivel, tudván, hogy olyan célpontot lő, ahol sürüen laknak az emberek.

Mitya Ivanov 2009.01.05. 11:11:59

Ja és ciszjordániában sincs béke most sem

parttalan 2009.01.05. 11:23:55

@Mitya Ivanov:

Aha, tehát primitív rakétákkal szabad lőni, hatékony, modern fegyverekkel azokat viszonozni nem?
Miért nem mindjárt csúzlival lőnek vissza az izraeliek?! :)

Leírtam már: ha hazánkat támadás érné valamelyik szomszédja felől, valszeg az itteni legharciasabb "palesztínféltők" követelnék a kemény válaszcsapást.

parttalan 2009.01.05. 11:25:28

@parttalan:

...követelnék leginkább...

Mitya Ivanov 2009.01.05. 11:42:04

@parttalan: nem szabad vagy nem szabad a kérdés, hanem hol hányan haltak meg. Nem mondtam itéletet, csak ezt mindig kifelejtik.

parttalan 2009.01.05. 11:48:49

@Blau t:

igazad van, erről van szó.

A világ lelkiismeretének "kettős mércéje".

De ezt a gondolatot azért tovább lehetne görgetni. Úgy tűnik, a világ békeféltő lakosságának tényleg csak az a fontos, hogy az országok egymással ne háborúzzanak. De a polgárháborúkra, diktatórikus hatalomgyakorlásra egy szavuk sincsen. Hogy országok közti összecsapásokban ne halljanak meg emberek, oké - de hogy gazember állami vezetők esztelen rémuralmának "köszönhetően" állampolgárok ezrei, sőt akár milliói pusztulnak el, azt magasról leszarja a világ. Sajnos ez van. Ez mutatkozott meg számomra a 2003-as támadás elött Irakkal vagy mostanában Darfúrral kapcsolatban, de persze sorolhatnám még a példákat. A "ne háborúzz, szeretkezz" jelmondat jól hangzik (én is támogatnám) de meglehetős csőlátásra utal. Előfordul, hogy egy ország elleni külföldi támadás a helyi rémuralom fölszámolásáért harcol, - mert itt az érthető csavar, miszerint az ENSZ egyezmény értelmében csak akkor lehet megtámadni egy országot, ha az a szűkebb régió vagy akár egy nagyobb térség békéjét veszélyezteti, és fenyegetést jelent a szomszédaira. Amennyiben ez a föltételezés megállja a helyét, el lehet kergetni a "kiskirályokat".

parttalan 2009.01.05. 12:04:47

Persze az imént általam leírtakra van ellenpélda is. Az objektivitás megköveteli, hogy ezeket is megemlítsem: itt volt a '80-as évek tiltakozó megmozdulásai a dél-afrikai apartheid rendszer ellen vagy éppen a szüntelen Tibet melletti tüntetések.

De nagy összességében a világ béke- emberféltő közvéleménye mégiscsak ott tart, ahol.

Blau t 2009.01.05. 19:25:25

Kedves Mitya. Mi a teendő, ha a rakéta kilövőt az óvi vagy a korház udvarára telepítik? Hagyni kell az emberiesség nevében, onnan lőjjenek csak nyugodtan? És mi a véleményed a Hamasz mai nyilatkozatáról? (Ha valaki nem hallotta volna: Izraelt el fogják pusztítani, polgári célpontokat fognak támadni Izreaelben és zsidókat Izrarelen kivül.)

Mitya Ivanov 2009.01.05. 21:47:51

Blaut nem érted, talán én voltam félreérthető: ezt a konfliktust nem lehet fegyverrel megoldani. a mostani helyzet csak tovább élezi a feszültségeket, tovább radikalizálódnak az arabok. De ha Izrel nem tett volna semmit, akkor nagyjából ugyanez lenne a helyzet. Gázában így is-úgy is tovább folytatódik a lázítás Izrel ellen, lőnék a rakétákat stb. Megoldás lehet a teljes blokád, de az éppen most mondott csődöt, vagy megoldás lehet az is, hogy hagyják Gázát menni a maga útján, hadd normalizálódjon a helyzet, de nekem meg bilibe lóg a kezem és felébredek, hogy a valóságban Gáza eljutott egy olyan szintre, ahol mindegy mit teszel, a Hamasz szava a döntő. Jogos a kérdés, hogy akkor mi a megoldás: NEM TUDOM. Illetve tudom, de az nem szalonképes és pláne nem kellően eukonform

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.01.05. 21:51:11

OFF tök jó, hogy értelmes vita folyik, ezúton is köszi :) ON