/>

Mentális bulímia

E-one 2009.01.05. 23:10

Röviden így jellemezte egyik tanárom a vizsgaidőszakot. Sőt, tulajdonképp az a szerencsés, aki csak egyetemen szembesül ezzel az érzéssel, a középsulit megússza nélküle.

Senki ne értsen félre, nem azzal van bajom, hogy sok a követelmény a felsőoktatásban. Ez önmagában nagyon jó, ha csinálunk valamit, csináljuk komolyan, én is azt akarom, hogy legyen tudás a diplomám mögött, meg az összes többi magyar diploma mögött is. De a mostani helyzetben egy átlagos diáknál használhatatlan, semmitmondó információk megjegyzésére megy el az egyetembe belefektetett energia nagyjából fele. Nem hiszem, hogy ennyire nehéz lenne rájönni, nem attól lesz valaki okos ember, hogy megtanul és kihány százötven kreditnyi értelmetlen anyagot, hanem hogy megérti a másik százötven kreditnyi értelmeset.

Nincs tökéletesebb példám a jó tanításra a magyar politikatörténet 1990 után nevű tárgyamnál, még bőven egyetem elejéről. Ez a tárgy szolgált arra az egész képzés kezdéseként, hogy kiegyenlítsük azt a tudásbeli hátrányt, amit annak köszönhettünk, hogy a '80-as évek közepén születtünk, így nem lehettünk aktív politikaimédia-fogyasztók 15-20 éve. Le lehetett volna adni az egészet akadémikusan, katedráról, ehelyett megkaptuk a feladatot, elő a régi újságokat, és gyerünk olvasni. És megmaradt. És mondhatnám álnaivan, nem értem, annyi más tárgynál miért nem lehet hasonlóképp átadni a tudást, de persze tudom, miért: energia a tanártól, na és sok esetben kompetencia hiánya. Nemrég kellett úgy tennem, mintha megtanulnék egy teljes fejezetet arról, milyen egy piackutatási interjú elkészítése, 20-30 oldalon keresztül konkrétan azt magyarázta a könyv egy brutális elméleti fejtegetéssel, hogyan kell interjúvolni. Igen, mert azt szerintük meg lehet tanulni, ha odadobják papíron. Ugyanez a könyv pár fejezettel később amúgy leírja, hogy a kérdezőbiztosok négy alaptípusa Elkötelezett Eleonóra, Független Flóra, Csevegő Csilla és Professzionális Petra. Köszi.

De őszintén szólva csak egy dolog kellemetlen. Tavaly ilyenkor még örömmel raktam félre a vizsga után semmi másra nem jó fénymásolataimat, ha elkezd firkálgatni-rajzolgatni a család legifjabbja, legyen neki bőven mire. Azóta megszületett, és amit tavaly ilyenkor még nem tudhattam: fiú. Ők meg nem szoktak annyit rajzolni. Most várhatok, amíg születik egy lány is a közelben. Mihez kezdek addig ennyi papírral?


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr63860405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2009.01.06. 01:25:09

Bár annyi különbség hogy itt nem kell utána erőlködni, hogy kijöjjön bármi is. Egyszerűen fél év múlva hűlt helye, s nem marad több, mint egy titokzatos név, mondjuk Taylor-polinom, ami sok egymás után következő és valamiben ismétlődő képletet takar.

sztori:
Makro 2. szóbeli vizsga - makroökonómia, felső szintű matekbe fullasztva.
Akkor még fiatalembert - ő se öreg - kérdezném az ötösért, bár inkább négyesnek tűnik.
- Mit jelent az, hogy a vállalatok mátrixa blokk rekurzív?
- Hát.... - hosszas álgondolkodás közben magamban tapsikolok, hogy igen szerencsésen helyezkedtem, mert a körbepörgős kérdéseknél a végső okosságok levonása maradt rám, amin túl nem sokat tudtam, ergo kettesért jöttem ebből a szörnyűségből (de ha akar egy tippet; munkahelyen is rejszolnak a céges portások) - .... akkor maradjunk a négyesnél!

Mesteri Margarita 2009.01.06. 10:55:47

Most erre mit mondjak? Hogy a polfilonak sincs több értelme? Vagy hogy a tanárok megújulásra, kreativitásra való törekvése gyakorlatilag nulla a magyar felsőoktatásban (hopp, TDK-ötlet :D)?

A papírfelhasználáshoz pedig annyi, hogy attól, hogy fiú, még rajzolhat (sőt). Vagy megtaníthatod origamizni. Esetleg a köv. félévben jegyzetelj te is féltiszta papírokra (már ha arról van szó) - "a lehetőségek tárháza végtelen"

E-one 2009.01.06. 12:36:36

Hát ha ez a polfil ugyanaz, mint amire gondolok, akkor erre csak bólogatni tudok...

Mesteri Margarita 2009.01.06. 13:32:09

@E-one: "Önmagunknak az akárkiből való visszahozatala, azaz az akárki-önmagának a tulajdonképpeni önmagalétté való egzisztens módosulása egy választás pótlásaként kell hogy végbemenjen..."
Csak azt nem tudom, hogy ha "a filozófia tehát neopozitivista szemszögből is véget ért", akkor miért tananyag? :D

Én - aki nyakig ülök a bolognában - azt nem tudom, hogy hol csavarogtam akkor, amikor az oktatás gyakorlatorientáltabb módon zajlott (lásd bologna-célkitűzések)

E-one 2009.01.06. 14:25:44

@Mesteri Margarita: Csatlakozva Elkötelezett Eleonóráék társaságához, így lesz Magolós Mesteri Margarita.
Mondjuk volt már, hogy állásinterjún elkezdtek polfilóról kérdezgetni. Volt pár más jel, hogy messziről el kell kerülni a céget, de valahogy nem bántam, hogy nem vettek fel.

Mesteri Margarita 2009.01.06. 21:31:12

@E-one: a Mindentudó vagy a Memóriabajnok hízelgőbb lett volna :-P

E-one 2009.01.06. 22:43:52

@Mesteri Margarita: Azt hittem, az elég a szakos tárgyaidnál. Sebaj, kompromisszumként fel tudok ajánlani egy Megahiperszupert.

Méhenkívüli 2009.01.07. 23:37:02

Valahogy átérzem a poszt tartalmát. Az elmúlt 8 napban egyetlen vizsgára készülve (szigorlat) elnyomtattam egy csomag (500 lap...) papírt.Na most, mihez kezdjek ennyi szeméttel?