/>

Változás 2014

E-one 2009.02.11. 20:49

Azt megjósolni, hogy jövőre elég radikálisan át fog alakulni a parlament összetétele, különösebb politológusi zsenialitás nélkül is könnyű. Érdekes viták arról folynak mostanság, milyen átrendeződés várható 2014-re.
 
Az alapképlet ugye rettenetesen egyszerű: az MSZP jövőre kiírja magát a nagypártiságból, és odakerül a kormányrúd a Fideszhez, tessék kezdeni valamit az országgal. Szavazóik pár hónap után rájönnek, hogy a jobboldalon sincs Messiás, hogy a gazdaság még mindig bajban van, és hogy bizony, a Fidesz is végighazudta az elmúlt – addigra – nyolc évet. A kemény mag megmarad, de az az uszkve kétmillió ember, aki most utálja a szocikat, és csak jobb híján szavaz Fideszékre, pillanatok alatt elfordul tőlük. Hogy ez így lesz-e, abban igazán nincs vita, legfeljebb abban, mennyire zuhannak nagyot, és mi történik azután.

Sajnos, azt is szinte biztosra vehetjük, hogy megerősödik a szélsőjobb, ahogy válságban mindig. Ez rossz, de kibírható, majd nem köt velük szövetséget senki, ha pedig túlzottan a fejünkre nőnének, elintézik őket néhány jól irányzott gumilövedékkel.

A rosszabb lehetőség az, hogy eljátsszuk, amivel az osztrákok szenvednek húsz éve. Egy népszerűtlen baloldali párt, egy népszerűtlen jobboldali, egy 10-30 százalékos szélsőjobb, és nem lehet kezdeni a rendszerrel semmit. Erre minden esély megvan, ha a pártok nem mernek újítani. Természetesen az osztrák helyzetet mintázva, iszonyúan nagyokat vigyorognék egy MSZP–Fidesz koalíción, de még az amúgy teljesen jogos kárörömnél is szívesebben fogadnám, ha történne valami normális is itthon. Ahhoz pedig a kettes verzió kell.

Ha ugyanis négy év különbséggel mindkét nagy pártunk lenullázza magát, az hirtelen szabaddá teszi a porondot új erőknek, vagy a meglévők átalakult formáinak. Aki nem hiszi, nézze meg alaposabban a vörös és a narancs pacát az 1990-es parlamenti patkóban.

Ami sokkal érdekesebb kérdés: mivé formálódik át? Azt tudjuk, hogy a választási rendszerünk a kétpártrendszer felé húz, de azt, hogy a három komolyan vehető ideológia közül melyik kettő lesz nagy – még nincs ember, aki megjósolhatná.

Óriási szerencsénkre sehol nincs leírva, hogy a kérdés mindig az legyen, jobb vagy bal. 1990 és ’93 közt éppenséggel az volt, jobb vagy liberális, aztán két évig az, liberális vagy bal. Nincs bebetonozva semmi, csak a pártok ügyességén múlik, hogy a három lehetséges felállás közül melyiket kapjuk meg. Itt a lehetőség a paletta átszínezésére, s ha ezt a mostaniak nem látják meg, meglátja helyettük majd más. Ehhez persze, nem árt az elit lecserélése és az sem, ha valahonnan előkerítenek egy olyan politikusi kört, amely képes újítani. A vezetők felelőssége, átadják-e a hatalmat párton belül, vagy bedől a párt, és jön valami új. Képzeljünk szépen magunk elé egy normálisabb bal-, egy normálisabb jobboldali és egy nagy, komolyan veendő liberális párt közül kettőt. Én szívesen élnék egy ilyen országban, csak jönne már.

Nem féltem magunkat. Mert a krízis nem pusztulást jelent. Pontosabban pusztulást is – de ezzel együtt az esélyt, hogy ha elmúlt, a romokon elkezdhetünk végre építkezni. Nem csoda, nem megváltás. Esély. Illene élnünk vele.

Eredetileg itt, megjelent a Tiara Magazinban.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr16937715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2009.02.11. 23:36:43

@CSL: Én már olvastam -2.5%-ot is,de ellentétben veled nem jósolgatnék.Majd meglátjuk.Mindenesetre minden ország gazdasági,pénzügyi szarban van és ennek semi köze a fenti poszthoz.Egyébként te tényleg azt gondolod,hogy az elmúlt évek szlovák növekedése nem a beáramló működőtőkének és az export megugrásának köszönhető,hanem a kormányon lévő szélsőséges pártoknak? Olvasgass még pár gazdasági elemzést!Az sokat segít.

csiszlikek dáridója 2009.02.11. 23:38:29

@CSL: Nálunk is lehetne ájró ha a KISZ-titkárok meg a maoisták nem züllesztették volna szét az országot.

Gobé 2009.02.11. 23:38:56

Gumilővedékkel nem a Nemzeti Radikálisokat kell lőni, akik dolgoznak, adóznak, hanem a cigány hordákat lsd:siófoki felvonulás, hol voltak a rebisz csicskák????


Hajrá Jobbik, vesszen ez a népnyúzó libsi demokrácia.

hasszán 2009.02.11. 23:41:21

tsabeeka! nekem muterod még nem fizetett semmit...

csi 2009.02.11. 23:45:46

"elintézik őket néhány jól irányzott gumilövedékkel."

Úgy mint 2006-ban?
Ez elég komcsi szöveg.

San Miguel José · http://sanmigueljose.blog.hu 2009.02.11. 23:54:16

@CSL: Idáig rendben van, hogy világválság van és őket is érinti. De növekszik a munkanélküliség, az államnak egyre több embert kell eltartania, akik kevesebből élnek mintha dolgoznának. Csökken a fogyasztás, kevesebb adót tud beszedni az állam ezután vagy adót emel vagy kölcsönt vesz fel, mert ott se nagyon van tartaléka az államnak. Elindul a trükközés az adókkal. Emelkedik a bűnözés. Növekszik a társadalmi elégedetlenség, felerősödnek a szélsőségek, egyre több lesz az etnikumok felé irányuló kirohanás és ott tartanak, mint mi. A politikai vezetésen fog múlni, hogy buknak ők is vagy sem.
Szerintem ez a válság a kelet-európai térséget hosszabban fogja sújtani, mint a tőlünk nyugatra élőket. Sajnos nem tudok bizakodó lenni. 3-4 naponta változik minden, nem lehet szerintem látni a végét, max csak ködösen és azt sem, mi lesz a vége.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.02.11. 23:57:22

@ted: az lehet, de blogokat sem szokott rendelni.

CSL 2009.02.12. 00:00:35

@morpho:
De miért ment oda a tőke? Azért mert mindenki szarik rá magasról hogy a Slota meg a Fico szélsőjobbos! Viszont van egy csomó fiatal és képzett munkaerő a népességük pl azt hiszem 0,15% al növekszik a jó kis nacionalista politika miatt! pl ha betöltötted a 30 at és nincs gyereked akkor 5000sk kan adót kell fizetned havonta (lehet hogy nem így van de kint dolgozik az egyik haverom és mivel Magyarországon vannak bejelentve a gyerekei így ott hivatalosan nincs neki ezért tőle ennyit vonnak)
Másik hogy nem adnak mindenféle segélyeket a kisebbségnek (volt is éhség lázadás le is verte a katonaság!) pont a nacionalista politika miatt és így megmarad egy csomó pénzük nem kell olyan magas adókat kivetniük! Vajon miért választotta annyi multi pont Szlovákiát mikor ők senkinek nem adtak 100% adókedvezményt mint mi? Lehetne még sorolni nálunk úgy csinál mindenki mintha nem is Magyarországnak akarnának jót.. mindegy..

morpho 2009.02.12. 00:01:38

@San Miguel José: Ez így túl logikus volt,nem biztos,hogy megérti.Egyébként az se stimmel,hogy szlovákiát nem érinti annyira,mint minket.Ha a 6,5%pontos gdp növekedés leesik mondjuk nullára(az még nem is olyan rossz),akkor az 6,5%pontos visszaesés.Ha a tavalyi 1%-os magyar növekedés leesik -4,5%ra,az csak 5,5%pontos visszaesés.Na mindegy.

CSL 2009.02.12. 00:07:28

@San Miguel José:
Hidd el a szlovákok hamarabb kilábalnak majd mint mi!

morpho 2009.02.12. 00:13:47

@CSL: Ne haragudj,de ezk nettó hülyeségek.Nem a Fico a másik szélsőjobbos,hanem a Meciar.A tőke valóban szarik rá,hogy szélsőjobbosok vannak a kormányban,mintahogy arra ios szarik,ha liberálisok vannak benne. A népességnövekedés és a 30év feletti gyermektelenek megadóztatása orbitális faszság.Nem csak a kisebbség kap mindenféle segélyeket nálunk,hanem az egész ország.Például gázártámogatást, mindenki kap.Ott meg konkrétan senki.
Az az annyi multi Szlovákiában,az kettő darab autógyár és mindkettő hatalmas adókedvezményt kap,ezért választották Szlovákiát.

San Miguel José · http://sanmigueljose.blog.hu 2009.02.12. 00:30:34

@morpho: Slotát akartál mondani?
@CSL: Én inkább abban hinnék, hogy mi gyorsabbak leszünk, de mint mondtam nem vagyok bizakodó. De igazából a legnagyobb bajom, hogy volt amikor Írországra hivatkoztunk, most meg Szlovákiára. Miért kell mindig másra hivatkoznunk?

Azért a cikkhez is szóljunk hozzá: A Jobbik úgy tűnik egyre megkerülhetetlen tényező lesz a politikai térben. Az EP választási eredmények nagyjából megfogják mutatni a társadalmi támogatotságukat.

is 2009.02.12. 00:35:08

@CSL: bocs, csak a tényeket jegyezzük:
- 5000sk az kb. 40eFt (volt). valamit félreérthettél, ennyit nem vonhatnak le, ez túl sok. esetleg a gyereksek ennyi gyereknevelésit kapnak, amit ő nem.
- Szlovákia nagyobb kedvezményeket adott, mint mi, azért mentek oda az autógyárak. ez ténykérdés, valamit rosszul tudsz ezügyben. azért tudott többek között nagyobb kedvezményeket kapni, mert az állam nem aminimálbért emelte a duplájára, meg lakáshitel-támogatást adott a munkásoknak, amibe eladósodott, haname az autógyáraknak adta a lóvét.

a poszthoz: van itt néhány kételkedő, aki nyilván nem élte át az 1990-1994-es váltást. 1990-ben 10%-ot kapott az MSZP (2010-ben legalább 20%-ot kap, de ki tudja, mennyi lesz a végén), 1994-ben meg 54%-ig jutott. ugyanez pepitában: a FIDESZ 1994-ben 5%-ot kapott, 1998-ban meg 4x%-ig jutott. nagyon téved, aki szerint végleges lesz akármi is 2010-ben.

másrészt minek várni 2014-ig, hogy mindkettőből kiábránduljanak? már most, 2010-ben mutassunk be mindkettőnek. mindegy melyik kispárt, válassz egyet, még ha facsarja is az orrod, és szavazz rá. legyen a kispártoknak 30%-uk, és a nagyok ne legyenek olyan nagyok. ne legyen kétpártrendszer, legyen valódi kompromisszumkényszer. SZDSZ-MDF-JOBBIK-LMP-?, jusson be mindegyik.

csiszlikek dáridója 2009.02.12. 00:35:28

@morpho: Kia, Peugeot/Citroen, Volkswagen/Skoda. Ez három, alsó hangon

morpho 2009.02.12. 00:37:15

@San Miguel José: Nem,CSL írta:"mindenki szarik rá magasról hogy a Slota meg a Fico szélsőjobbos!" Erre reagáltam azt,hogy: "Nem a Fico a másik szélsőjobbos,hanem a Meciar" Slota és Meciar a két igazi europer szlovák politikus.A Fico elméletben nem szélsőjobber.

morpho 2009.02.12. 00:44:35

@rackayouh: Igazad van,három.Ez így tényleg egészen más.Legalább egy százalék pont plusz gdp.Tudod egy kis országot egy-két multi is át tud rendezni.Persze visszafelé is.Most leállnak az autógyárak,a gdp meg husssss

morpho 2009.02.12. 00:49:58

@is: Az az apró gebasz van,hogy én mondjuk egyetértek veled,de attól még nem fognak a kis pártokra szavazni,mert mi úgy gondoljuk.A posztíró közelebb áll a valósághoz.Kell ennek az országnak még egy ciklus fideszkormányzás,hogy végképp pofáraessen és felfogja azt,hogy nem a Fletó hazudott és a megoldóképlet nem a Vitya zsebében van.

E-one 2009.02.12. 01:02:29

@morpho: Meglesz, ne félj. És nem is feltétlen baj, hogy nem jövőre omlik össze minden. Lássák csak, hogy a Fidesz sem tud jobbat, nagyobb lesz a megtisztulás, ha csalódnak tényleg mindenkiben kormányon is.
(tudom, logikusan ez azt vonná maga után, hogy szavazzak a Fideszre...na ennyire azért nem:))

Közöd?? (törölt) 2009.02.12. 01:06:09

@Gobé: igazad van a gumilövedékkel lövöm a cigányt, az igazit megtartom a nemzeti radikálisoknak...

Kihaennem00 2009.02.12. 01:20:59

"Sajnos, azt is szinte biztosra vehetjük, hogy megerősödik a szélsőjobb, ahogy válságban mindig. Ez rossz, de kibírható, majd nem köt velük szövetséget senki, ha pedig túlzottan a fejünkre nőnének, elintézik őket néhány jól irányzott gumilövedékkel."

Ez igen!Igazi demokratikus hozzáállás. Persze ez nem is olyan meglepő, ha megnézzük, hogy pl. az ország vezetése miként értelmezi a demokrácia szót.

morpho 2009.02.12. 01:21:22

@E-one: Azért az mókás lesz,amikor a Széles,Mikola,Gaskó,Varga M.,alkotta vérprofi kormány elkezd válságmenedzselni.Gondolom nagyarányú adócsökkentéssel kezdenek majd,aztán a csökkenő bevételekből adnak ezermilliárdot a kkv szektornak,kétezermilliárdot az egészségügynek,minden faluban újra lesz iskola,a rendőrség is tízszer ennyit kap mint most.A devizahitelesek helyett a kormány törleszt majd,a cigányok mind munkát kapnak,mert ők "megbeszélik majd a zemberekkel"Azonnali hatályal visszaállítják a 13.havi nyugdíjat minden nyugdíjasnak és a 13.havi közalkalmazotti bért is,mert az jár...Ja,hogy ez már az éves költségvetés ötszöröse?Na és?Akkor mi van?Valaki egyszer azt mondta,hogy"más a kampány és más a kormányzás"...

E-one 2009.02.12. 01:28:02

@morpho: Igen, de 1998-ban, amikor felszálló ágban volt a gazdaság, és éppen nagyban közeledtünk az EU- és NATO-csatlakozáshoz, ilyeneket elnézett az istenadta nép. 2010-ben nem fog.

morpho 2009.02.12. 01:41:37

@E-one: Nem nézte azt el akkor sem.2002-ben megbuktak,csak a hülye szocik is felültek az igérgatős hajóra és ma már nem sokan akarnak emlékezni,hogy honnan indult ez az egész.Most majd felfrissítik az istenadta memóriáját.

magyar-magyar szótár 2009.02.12. 01:55:17

Addig -addig hímeződik a mumus-mumus a falvédőre, keresztszemesen, amíg le nem jön. Cui prodest -azért meg kell azt is nézni, hogy a "szélsőjobb fenyegetése" c projekten ki főzőcskéz magának lebbencset. És milyen nyamit. Hiszen: "ÓbbányGyúccsrány takaróóógggy" De ugye a képletben a stzükséges rossz Gyúccsrány, mert ő a "gátja" a szélsőjobbnak.
Én továbbra is azt kérdezem gyerekek, ha már megint az "ósztrijázás" hibájába esünk, hogy mi lesz, ha a falra festett ördög tényleg lelép.. és a napipolitikai okokból riogatott emberek egy olyan haider alakú igazi nácira már rárántanak, hogy nincsen is árpádsávja nekije.. meg má' hányszormon'tátok osz' nem lett semmi..
Meg.. ne hülyéskedjünk már 30-40 maséróozgató madárfejűlajso.. azok a hajléktalaszgaú, fogatlan, acetátios lehelletű, 100-nak számolt másféltucat emberek részegen ágálva (tavaly okt 23...) a "zoknibombagyárosok"

50-60 alföldi település faszba, a kurvannyába kűdte el Vonát a masérozóival: de persze a pozitív, a sose hír.

Nektek se, jógyerekek...

Zsola777 2009.02.12. 02:00:10

Most már értem, hogy miről szólnak a 10-20 évvel ezelőtti amerikai filmek: "Anarchia, aztán majd jön a szép új világ" - sajna afelé tartunk :)
De ahogyan elnézem, hogy kiknek van szavazati joguk... én már semmin se csodálkozok.
Az a kérdés, hogyan lehet megreformálni az ország reformereit szélsőségesek nélkül.

DrPepper 2009.02.12. 03:00:50

2014-re a Fidesz kivezeti az országot a válságból, másodszor is kormámyt alakít - egyedül. Az ún. liberáis és "baloldal" sajátmaga újjászervezésével lesz elfoglalva, az emberek boldogan élnek. Nyugalom lesz és béke.

DrPepper 2009.02.12. 03:09:52

@CSL: A szélső jobbal (és minden "szélső" kezdetű radikális párttal az a baj, hogy több kárt okoz a saját szövetségeseinek, mint az ellenségeinek.) 2002-ben a jobboldal egy szerencsétlen a 15%-os miéppel való riogatás és egy Kövér -- még csak nem is szélsőséges, de többszörösen kiforgattt megjegyzése miatt bukta el a választást. Gondolkozz el, miért nincs Mo.-n a MSZP-n kívül beloldali párt -- pedig igény lenne rá.

morpho 2009.02.12. 04:14:16

@DrPepper:Jól hangzik,de sajna nem így lesz.Először is ezt az országot csak a saját lakosai vezethetik bárhová,a fidesz aligha.Ráadásul a politikai pártok csak a pénztárcájukat vezetik,nem az országokat.A másik probléma,hogy lesz ennek a fidesznek egy édes baloldali ellenzéke,amelyik nemtelen eszközök garmadáját fogja bevetni annak érdekében,hogy itt minden legyen,csak ne nyugalom és béke.Ezt boritékolhatom.Éppen most sajátítják el a fidesztől,hogy hogy is kell ezt csinálni.Olyan műsort tolnak majd az arcunkba,hogy hamar el is megy majd a kedvünk az egésztől.(már akinek eddig nem ment el)

zsotti 2009.02.12. 04:22:14

@morpho:
nem a Fletó hazudott - ?? Te most poénkodsz?

De fletó hazudott.
Egyáltalán mikor mond igazat?
Az adócsökkentés kormányának feje (legőszintébb becsületszavára), aki az adócsökkentés ellen kűzd, nagyon is sikeresen.

morpho 2009.02.12. 04:48:23

@zsotti: Amikor azt mondta,hogy "hazudtunk reggel éjjel meg este"vagy azt,hogy"nyílvánvalóan végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet" akkor szerinted mire gondolt?(a többesszám használatára is felhívnám a figyelmed)

zsotti 2009.02.12. 04:52:02

Konkrétan elhangzik az MSZP és a kormányról beszél.

És akkor a fidesz nem hazudott előtte?

Te most hülyéskedsz?

morpho 2009.02.12. 04:57:34

Nem válaszoltál a kérdésemre.Mire gondolt amikor ezt mondta?Miben hazudtak és kik?Konkrétan.

zsotti 2009.02.12. 05:01:20

Konkrétan az MSZP-ről és kormányról beszélt, a szövegkörnyezetből elég egyértelmű.
Hogy mire gondolt azt talán tőle kellene megtudakolnod. Én a találgatásos részbe nem mennék bele.

morpho 2009.02.12. 05:05:45

Pedig már belementél "De fletó hazudott.
Egyáltalán mikor mond igazat?"

Ezt ne te írtad le az imént?Közben meg arra az egyszerű kérdésre sem tudsz válaszolni,hogy mit is hazudott tulajdonképpen.Ez így azért ezer sebből vérzik.

zsotti 2009.02.12. 05:09:08

Ok, próbáljuk konkrétan:
Az adócsökkentés kormányának feje (legőszintébb becsületszavára)

Több kampányban támadta a fidesz adócsökkentési programjait és regnálása alatt jelentősen nőttek az elvonások és az újraelosztás mértéke.

Most ez igy hogy?

zsotti 2009.02.12. 05:12:27

Most mennem kell úszni a tengerbe, mert megrohadok a melegtől és a munkaidőm is lejárt.

Jó kűzdelmet!

morpho 2009.02.12. 05:19:42

Le kellett tolni a csaknem 10%-os költségvetési hiányt 3% alá.Viszonylag gyorsan ment 3 év alatt,pedig 7 év alatt halmozták fel.(2000-2006)Az adócsökkentés ellenzéki politikai húzás volt.Lehetetlen volt megcsinálni.Túlköltekeztünk kurvára.Ha 2006-ban a fidesz alakít kormányt,akkor ők emelnek adót és a szocik követelik az adócsökkentést.A szocik jól meg is szopták,mert mire lecsökkent a hiány és lehetett volna lazítani beütött nekik a válság.De ez egy másik történet.

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.02.12. 05:33:17

Valaki elmagyarázná nekem, hogy miért jó az, hogy bizonyos véleményeket ideológiai alapon nem engedjük szóhoz jutni, letiltjuk, félünk a parlamentbe jutástól. Holott én anno úgy tanultam politológiából, hogy a parlamentarizmus lényege az, hogy MINDEN érdek, vélemény álláspont artikulálódjon, hivatalos fórumon (a parlamentben) ütközzön, kompomisszum formájában legalább részben jelenjen meg a döntésekben.

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.02.12. 05:34:53

ALAPELVEK A JOBBOLDALISÁG ÉS A BALOLDALISÁG FOGALMAINAK MEGÉRTÉSÉHEZ


A jobboldaliság és a baloldaliság olyan fogalmak, amelyeket szinte naponta használnak a közélet szereplői, de sajnálatos módon az esetek nagy részében teljesen helytelenül.
A legelterjedtebb fölfogás szerint a jobboldal-baloldal fogalmi ellentétpár a XVIII. századi francia parlamenti ülésrendből ered: jobboldalon foglaltak helyet a hagyományos rend, a királyság képviselői, vagyis az első és a második rend, baloldalon a forradalom hívei, a polgárság, vagyis a harmadik rend.
Tágabb értelemben a jobboldaliság a metafizikai eredetű tradicionális, konzervatív (értékőrző), a világot abszolútumnak, az embert pedig ehhez képest relatívumnak tekintő világszemlélet, illetve ennek politikai vetülete, a baloldaliság a racionalista, emberközpontú, az embert abszolútumnak, a világegyetem többi elemét pedig relatívumnak tekintő, haladó világnézet, illetve annak politikai vetülete. A jobboldaliság és a baloldaliság, mint szellemi-világnézeti meghatározottság, illetve a belőle következő viszonyulás az emberi élet különböző szegmenseihez tehát jóval régebb óta létezik, mint e jelenségek megnevezése.
A jobboldali ember történelemszemlélete ciklikus, a történelmet fölívelő és leágazó szakaszok váltakozásának fogja föl, a baloldali történelemszemlélete lineáris, azt folytonos haladásnak, egy történelmi időszakot az előzőhöz és az előzőekhez képest jobb és jobb társadalmi berendezkedés kifejlődésének tartja. A jobboldali a szellemet, a minőséget tartja alapvető fontosságúnak, a baloldali a testet, az anyagot, a mennyiséget.
A jobboldali ismeri a stabilitást, az állandóságot, az örökkévalóságot, a baloldali ellenben állandóan "halad" valahová, de sohasem érkezik meg sehová. A baloldali folyton újít, mindig valami mást keres, nem az azonosságot, hanem a másságot kutatja, anélkül azonban, hogy ez a másság valamiféle minőségi differenciáltságot jelentene. A jobboldali eszménye a tett, a baloldali ellenben csupán izgatottan tevékenykedik. Julius Evola erről így ír: "Csak azoknak az élete keresi valójában a 'mást', akik nem elégszenek meg önmagukkal, és akik eltávolodtak önmaguktól: nekik van szükségük a társadalomra mint kölcsönös támaszra, mint kollektív törvényre; és ők törekszenek - mert nincsenek; mert csak keresőkként, elédegetlenekként, a jövőtől függve léteznek: mert ők a létesülés. Borzadnak attól, ami az ember természetes élettere: a hallgatástól, a magánytól, a kitöltetlen időtől, az örökkévalótól; és ezért tevékenykednek, izgulnak, szüntelenül ide-oda forgolódnak, mindennel foglalkoznak - kivéve önmagukat. Tevékenykednek, hogy érezzék magukat, hogy létüket igazolják. És mivel a tevékenységtől és mindentől, amit csinálnak, saját igazolásukat várják, egyáltalán nem ők tevékenykednek - ők csupán a tevékenykedés megszállottjai. Ez a mai ember aktivizmusának értelme. Ez nem tett, hanem lázas tevékenykedés. Ez azoknak az őrjöngő rohanása, akiket a kerék tengelye kirepít, és akiknek a rohanása annál őrületesebb, minél messzebb vannak a középponttól. Amilyen ez a rohanás, ez a 'tempó', végzetszerűen ugyanolyan a gazdasági, az ipari, a kulturális, a tudományos területen a társadalmi törvény zsarnoksága: mindenütt és mindenben, a dolgok általános rendjében, amely létrejött."
A jobboldali kozmikus tudatú, szakrális kötődése van, a metafizikai hagyomány alapján áll. A baloldali materialista, csak az anyaghoz kötődik. Ha egy képzeletbeli koordináta rendszeren ábrázolnánk, a jobboldali mozog a függőleges (Ég-Föld) tengelyen, a baloldali a vízszintes (földhözragadt, horizontális) tengelyen.
A jobboldali a rend, a törvény, a tekintély, az ebből fakadó uralom, a tagolt, hierarchikus társadalom híve, a baloldali ellenben a szabadság-egyenlőség-testvériség hamis jelszavából indul ki, elveti a tekintélyt, az uralmat, egyenlősíteni, sőt nivellálni akar. Nivellálásnak azt nevezzük, amikor az egyenlősítés "szükségességéből" (vagyis a valóságtól elrugaszkodott dogmának való megfelelés kényszeréből) fakadóan, miután a hitványabbat nem lehet egyenlővé tenni a kiválóbbal a kiváló szintjén, a kiválóbbat kényszerítik le a hitványabb nívójára, nem törődve azzal, hogy ily módon szabadság mint gyakorlati megvalósulás semmivé lesz, hiszen ez a felfogás gúzsba köti a kiválóbbat."...természetes rangkülönbség van az emberek között; az uralkodásra, vagy szolgaságra születettek között; az élet vezérei és vezetettjei között. Ez magától értetődő, és egészséges időkben és népeknél mindenki által önként elismert tény, noha a hanyatlás évszázadai odakényszerülnek, hogy ezt ne lássák, vagy tagadják"- írja Oswald Spengler, a jeles német gondolkodó Ember és gép című munkájában. S e mennyiségi, demokratikus szemlélet kritikájára további jeles gondolkodókat idézünk, például Friedrich Nietzschét, aki így vélekedett Az értékek átértékelése című munkájában: "A csorda halálos ellensége a rangsornak: ösztönösen az egyenlősítőt kedvelik: az erős egyénekkel szemben a csorda ellenséges, méltánytalan, mértéktelen, szerénytelen, pimasz, kíméletlen, gyáva, hazug, hamis, irgalmatlan, alattomos, irigy, bosszúvágyó." Dr. Padányi Viktor, az 1945 után ausztráliai emigrációba kényszerült nagy magyar történész pedig így ír A nagy tragédia című munkájában: "Jogrendszereink csúcspontja az ember fensége és az emberi élet szentsége, hangyavilágunk modern bölcseletében az ember az egykor csak a királyoknak kijáró személyi fenség és sérthetetlenség tulajdonosává tolta fel magát, s hovatovább oda jutottunk, hogy egy ember nem lehet eléggé ostoba, haszontalan és értéktelen ahhoz, hogy határtalan emberi öntudatra, egyenrangúságra és szinte már ijesztően nevetséges önértéktudatra ne érezné feljogosítva önmagát. Ma már nincs szerénység, meghajlás, alázat és jelentéktelenség-tudat (s ha van, azt Freud óta betegségnek tekintik), emberi lények, akiknek szellemi világuk egy-két ezer szó használatán alig terjed túl, akikben a vegetatív léten túlterjedő 'szellemi' színvonalat csupán olcsó divatcikkek viselése és primitív szórakozások hajszolása jelenti, akik a világnak alig érnek többet azoknak a fizikai munkaóráknak effektív összértékénél, ami vegetatív szükségleteik kielégítésén felül az emberiség számára pluszként fennmarad, feljogosítva érzik magukat primitív jelentéktelenségük és a semminél alig több fontosságuk számára ugyanazt követelni, ami egykor csak a legnagyobb, legértékesebb és legfontosabb erőfeszítéseknek járt ki. Az utcalány demokratikusan egyenlőnek, emberi méltóságában azonosnak tekinti magát a tisztes és életét másokért elégető családanyával, a tolvaj és szélhámos szemtelenül emberi jogaira hivatkozik az életének mocskát likvidáló hatósági közegekkel szemben, s az izmait áruba bocsátani nem képes fölösleg nem emberséget és szívet kér és köszön meg, ha kap, hanem követel, mintha Istenen kívül bárki is jogszerűen felelős volna életéért és haláláért. Az emberi irgalom, belátás és együttérzés intézményeiből "panem et circenses" lett, amit mint kijáró jogot követelnek egyre többen, s mindezt annak a tulajdonképpen semmitmondó ténynek az alapján, hogy ők 'emberek'."
És Padányi hozzáteszi: "A tömeg vagy bálványokat akar, vagy ugyanolyan embereket, mint ő maga. S a 'vezető', az 'elit' egyik sem a kettő közül. A vezető nem bálvány, csak ember, mint ember azonban más, idegen, akiben a tömeg rendszerint hiába keresi a számára ismerős és így megnyugtató vonásokat."
A demokrácia veszélyességét, silányságát és manipulálhatóságát Hamvas Béla egyik neves tanítványa, Weöres Sándor is pontosan érzékelte, és így vélekedett róla: "A jelenkor legveszélyesebb ördög-násza: Érzelgősség úrnő és Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást és nyert ügye van."
Világosan látható tehát az álságossága és a hamissága annak a churchilli szállóigének, miszerint a demokrácia rossz rendszer, de nincs nála jobb. Erkölcsi, szellemi, tehát minőségi szempontból még a legvadabb diktatúra is szerencsésebb a demokráciánál, mert egy ilyen rendszerben tiszták és világosak a frontvonalak és az erőviszonyok. Ám a demokrácia parttalan, permanens manipulációja az ember gerincét görbíti meg, szellemét, lelkét, erkölcsét öli meg, míg végül a kötelezettségek és jogosítványok egyensúlyának rendszeréből a felheccelt tömeg csak követelőzik, csak a jogokról óhajt tudni, és felháborodik bármiféle áldozatvállalás szükségességén. Pedig "a szabadság nem jog, hanem kötelesség"írja Benito Mussolini A fasizmus doktrínája című alapművében.
Sarkalatos pont tehát, hogy a jobboldali soha nem lehet demokrata.
A jobboldali az uralom híve, a baloldali ezzel szemben a hatalomé. Az uralom az igazságból, a valóságból és az ebből fakadó helytállásra, cselekvésre törekvésből ered, az igazságot valósítja meg. Ez adja legitimitását. A hatalom ezzel szemben mesterségesen létrehozott és fenntartott, viszonylagos, relatív jelenség, amelynek fenntartásához manipulációra, hazudozásra, trükkökre van szükség. Monarchiákban a monarcha uralkodik (innen a szó: "uralkodó"), demokráciákban (vagyis alapvetően baloldali berendezkedésű társadalmakban) a különböző árnyalatú baloldali erők hatalomra kerülnek. Az uralkodó uralmának eszköze a hatalom - a baloldalinak ezzel szemben célja.
A jobboldali szükségképpen monarchista, autokratikus, a baloldali republikánus, demokrata.
A jobboldali - anti-materiális, a minőséget a mennyiséggel szemben előnyben részesítő felfogásából következően - sohasem lehet kommunista, szocialista, liberális, demokrata A jobboldali teljes egészében elutasítja a "vox populi, vox dei" ("A nép szava Isten szava")-szemléletet ("A nép szava Isten szava, de Isten néha félrebeszél", írja az Index.hu egyébként baloldali elkötelezettségű publicistája, Tóta W. Árpád) és a nép, a "peuple" mitizálását. A nép mint politikai tényező ugyanis a mennyiségi szemléletű berendezkedés alapja, a népuralom (demokrácia) pedig ennek a szemléletnek a következménye, és ezért egyértelműen károsan befolyásolja az egészséges, minőségi szempontokra épülő társadalom életét rövid, közepes és hosszú távon egyaránt.
A jobboldali elveti az darwini evolúció elméletét, mint teljességgel szellem- és hagyományellenes téveszmét. Ezt az amúgy is hiányos (lásd: "missing link"), bizonyítatlan (mert bizonyíthatatlan) ostobaságot már az az egyszerű tény is cáfolja, hogy az élővilág tanúsága szerint egy faj adott körülmények között kihal, de nem alakul át más fajjá. Ha másképp történne, a kardfogú tigrisek vagy a mammutok nem haltak volna ki, hanem új fajjá alakultak volna. Az pedig könnyen belátható, hogy egy gyengébb minőségű kategóriából nem fejlődhet ki magasabb rendű kategória, hiszen nincsenek meg ehhez a feltételek. Avagy hogyan, milyen kényszerítő körülmények hatására "növesztett szárnyat" holmi ősgyík?
A jobboldali az evolucionizmushoz hasonlóan elveti a kreacionizmust, azaz a teremtés elméletét is, legalábbis a bibliai teremtéselmélet szó szerinti, naiv értelmezésétt. A jobbldali szerint minden élő, minden létező és léttelen létező bizonyos energiák "kisülése", "megszilárdulása", manifesztációja, és mint ilyen, mindegyik állandó és folytonos létező. A teremtéselmélet ilyen értelmezése elfogadható a jobboldali számára, azzal a megkötéssel, hogy helyesebb a "létesülés" kifejezést használni. Az mindenesetre világosnak tűnik, hogy minden élő párhuzamosan fejlődött ki, vagy ha voltak is időbeli eltérések, a fajok semmi esetre sem egymásból alakultak ki.
A jobboldali a metafizikai és fizikai valósághoz, azaz az emberi lét materiális szintje fölött álló állandó, folytonos valósághoz igazítja az életet, a baloldali - ha kell, erőszakkal - a valóságot akarja átalakítani a saját absztrakt elméletei szerint. (Lásd: "a Föld fog sarkából kidőlni...".) A baloldali nem ésszerűen, hanem észelvűen akar élni. Ezt nevezik a jobboldaliak a racionalizmus rémuralmának. A baloldaliak az emberi észt és az emberi lét materiális szintjét abszolútumnak, mindenek felett állónak tekintik, vagyis elszakadnak a Tradíciótól. E szánalmasan ostoba, földhözragadt, emberellenes szemlélet következtében jönnek létre a forradalmak, amelyek nem feltétlenül erőszakosak, de minden esetben rajongók és gyűlölködők, és mindig haladók, újítók, lázálmokat kergetők.
A forradalom csakis baloldali lehet; a forradalom egy ideológia ("-izmus") mentén megszervezett rajongó és gyűlölködő akció.
Az ellenforradalom vezérelve a helyreállítás, a forradalom fölszámolása. Az ellenforradalom védekezés, reakció.
Mindemellett jobboldalról is indulhat olyan akció, amely forradalmi módon, azaz: radikális eszközökkel tradicionalista, ultrajobboldali vagy szélsőjobboldali értékeket képvisel. Ilyen jellegzetes forradalmi, kvázi-jobboldali a Marcia su Roma, azaz Benito Mussolini hatalomátvétele Olaszországban 1922-ben. Ha a "forradalom" kifejezés alatt egy adott konstellációval szembeni tettet értünk, akkor jobboldali szemszögből elfogadható a forradalmi megmozdulás, mint a baloldal ellen irányuló akció. Egy forradalomnak ilyen értelmezésben van létjogosultsága, de csakis ilyen értelmezésben van létjogosultsága.
Baloldali forradalom volt pl. az 1514-es Dózsa-féle parasztlázadás, az 1789-es francia felfordulás, az 1848-as európai események, köztük a pesti történések (amelyek aztán belháborúvá terebélyesedtek), az 1861 és 1865 közötti észak-amerikai, polgárháborúnak nevezett konfliktust kirobbantó erőszakos föderálási kísérlet, az 1918-as Károlyi Mihály-féle patkánylázadás, az 1919-es bolsevista forradalom.
Ellenforradalom volt a jakobinus terrorral szembeszálló Vendée-fölkelés, az amerikai Dél szembeszállása az északiak erőszakos központosításával, 1936-os spanyolországi fölkelés, az 1956-os magyar fölkelés és szabadságharc (igen, ez is ellenforradalom volt, de egyáltalán nem abból a szempontból, amely szempontból a bolsevisták ellenforradalomnak nevezték), az 1973-as chilei antibolsevista hatalomátvétel. Ezek nem minden esetben voltak egyértelműen, klasszikusan jobboldali megmozdulások, az amerikai Dél fölkelése és a Konföderáció politikai berendezkedése például sok baloldali elemet - például: demokratizmus - is tartalmazott, de összességükben az említett eseménysorozatok a Tradíció védelmében, a kimondottan szélsőséges baloldaliság ellenében következtek be.
Forradalmár volt Budai Nagy Antal, Dózsa György, Oliver Cromwell, Maximilien Robespierre, Antoine de Saint-Just, Martinovics Ignác, Kosssuth Lajos, Petőfi Sándor, Abraham Lincoln és az északi politikusok, Károlyi Mihály, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János, Vlagyimir Iljics Lenin, Joszif Visszarionovics Sztalin, Ante Pavelić és különösen a szocializmust deklaráltan igenlő Szálasi Ferenc, valamint korai időszakában Adolf Hitler.
Ellenforradalmár volt Werbőczy István, Henri de La Rochejaquelein és a Vendée vezérei, Klemens Wenzel Lothar Metternich von Winneburg herceg, gróf Cziráky Antal, Julius Jakob Freiherr von Haynau táborszernagy, Magyarország katonai diktátora, I. Ferenc József császár és király, Jefferson Davis, az Amerikai Államok Konföderációjának elnöke, Robert E. Lee tábornok, az Amerikai Államok Konföderációja hadseregének főparancsnoka, vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó (korábban a Nemzeti Hadsereg Fővezére), korai politikai szereplését leszámítva Adolf Hitler, gróf Teleki Pál, bárdosi Bárdossy László, vitéz jákfai Gömbös Gyula, Prónay Pál, szociáldemokrata kisiklása után, bizonyos nivellatív attitűdöket leszámítva Benito Mussolini, a Duce, az olasz Nemzeti Fasiszta Párt (Partito Nazionale Fascista) alapítója és vezetője, José Antonio Primo de Rivera, a Spanyol Falang (Falange Espańola) alapítója és vezetője, Francisco Franco Bahamonte tábornok, a Caudillo, a spanyol ellenforradalom vezére, Julius Evola báró, a legnagyobb XX. századi tradicionalista gondolkodó, Mircea Eliade filozófus, gondolkodó, Corneliu Zelea Codreanu, a Mihály Arkangyal Légiója (Legiunea Arhanghelul Mihail), a Vasgárda (Gărda de Fier), majd a Légionárius Mozgalom (Mişcarea Legionară) vezére, Antonio de Oliveira Salazar, a portugál Caudillo, Portugália egykori elnöke, Augusto Pinochet Ugarte tábornok, Chile megmentője.
Mint látható, egymástól politikai felfogásukat illetően élesen elütő személyek is egy táborba kerülhetnek, ha tevékenységüket a forradalmiság illetve az ellenforradalmiság szempontjából ítéljük meg.
A tiszta jobboldaliságba sajnos egyre gyakrabban beszüremkednek baloldali eszközök, módszerek, attitűdök; a jobboldaliság ilyenfajta eltorzulását - dr. László András kifejezésével - ellenbaloldaliságnak nevezzük.Az ellenbaloldaliság olyan végletes, gyakran szélsőséges baloldal-ellenesség, amely megnyilvánulásaiban, eszközeiben, sőt igen gyakran céljait tekintve is baloldali hatásokat mutat. Ilyennek kell tekintenünk például az Alekszandr Dugin vezette orosz Szülőföld (Pamjaty) mozgalmat, és különösen a szintén orosz, Eduard Limonov által vezetett, önmeghatározásuk szerint "vörös nacionalista" Nemzetibolsevik Pártot. Ilyenek továbbá a nemzetiszocializmus különböző válfajai (különös tekintettel a német nemzetiszocializmus Ernst Röhm-féle irányzatára és Szálasi Ferenc hungarizmusára), és a fasizmus bizonyos korszakai is, különösen az úgynevezett Szociális Köztársaság (Salói Köztársaság) időszakában. A XX. századi, nemzeti és szociális kérdésekre nagy hangsúlyt helyező irányvonalak közül csak a spanyol falangizmus és főleg a román légionarizmus tekinthető igazán, mélységeiben is jobboldalinak. Napjainkban a dr. László András által vezetett Kard-Kereszt-Korona Szövetség és más, elitisztikus és hierarchikus szerveződések tekinthetők klasszikusan jobboldaliaknak. E szerveződések világnézetének meghatározó eleme Julius Evola és René Guénon munkásságának tisztelete. Jelentős és figyelemre méltó irányzat Alain de Benoist és a francia Új Jobboldal (Nouvelle Droite), ám ez a gondolatiskola nem zárt a materialista beszüremkedések irányában, és partikuláris érdeklődést mutatnak az antik világ iránt, ugyanakkor mélységesen elítélik és elvetik a kereszténységet mint monotesita, szerintük totalitárius vallás(oka)t és mint világnézetet egyaránt, ehelyett az antik római és hellén kultúra politeizmusát igenlik.
A jobboldali sohasem nacionalista a szó XVIII. századi értelmében, vagyis sohasem gondolkodik népi társadalomban ("népnemzetben"), nemzeten belüli egyenrangúságban. A jobboldali a nemzetet elsősorban nem politikai kategóriának, hanem történelmileg kialakult, szakrális alapú, szerves egységnek fogja föl. A nemzethez való tartozás - az, hogy valaki magyar, spanyol, német vagy orosz -, nem pusztán adottság, hanem a szellemi és a lelki szférára, és ebből következően a gyakorlatra is kiterjedő feladat, amelyet végre kell hajtani. A nemzet-tag-létet tehát meg kell valósítani. A nemzetbe mint politikai egységbe szociális aspektusból természetesen integrálni kell a népet, a köznépet is, ám a hierarchiát minden esetben meg kell tartani. A népet fel kell emelni, szociális szempontból ki kell elégíteni, de tisztában kell lenni azzal, hogy az uralom gyakorlása nem "a nép" feladata. A nép nem abszolútum, hanem relatívum.Fontos része, de része az egésznek.
Létezik, pontosabban létezhet jobboldali nacionalizmus, ez azonban nem hirdet egy nemzeten belül totális, egyenlő alapon történő összefogást; az egységességet felülről hozza létre, a társadalmi hierarchia megtartásával. A jobboldali nemzetszemlélete sohasem lehet nivellatikus.
A jobboldali a föntebb említett nemzetszemléletből adódóan nemzethű, egyszersmind azonban konnacionalista, vagyis a nemzetek nemzeti alapú, ám nemzetfölötti együttműködésének, a nacionalizmusok kölcsönös tiszteletének híve. (A konnacionalizmus fogalmát Szálasi Ferenc, a hungarizmus megalkotója találta ki és vezette be a politológia és a politikatörténet fogalomtárába.A jobboldali tehát oly módon nacionalista, hogy megérti, elismeri, tiszteli és igenli más nemzetek tagjainak valódi, jobboldali nacionalizmusát, amiként ugyanez elvárható a más nemzetbe tartozó jobboldaliaktól is. Még akkor is, ha adott esetben, gyakorlati síkon érdekellentétek lépnek föl. Félreértések elkerülése végett: a Magyarországból Trianonban területeket kiszakító környező nacionalizmusok baloldali nacionalizmusok, sőt, sovinizmusok voltak, és azok ma is. A Trianonban a tradicionális Osztrák-Magyar Monarchiát szétszaggató emberek baloldaliak voltak, sőt a cseh Benes szabadkőműves volt, hasonlóan Clemanceauhoz, Wilsonhoz és másokhoz. Ebből következik, hogy a jelenkori román, szlovák, szerb stb. nacionalizmus is baloldali nacionalizmus, pontosabban: sovinizmus. Jobboldali szempontból elismerjük a Corneliu Zelea Codreanu által létrehozott jobboldali román légionárius mozgalom szellemi értékeit és nacionalizmusát, anélkül azonban, hogy a gyakorlat síkján feladnánk a magunk nacionalizmusát. Ugyanakkor Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt (Părtidul de România Mare) vezetője nem nacionalista, hanem soviniszta; nem jobboldali, tehát nem is szélsőjobboldali, hanem kommunista, ugyanakkor soviniszta. (Tudor, mint "költő", egykor Nicolae Ceauşescut, az őrült bolsevista diktátort dicsőítette, 2003 őszén pedig a Ziua című román napilap dokumentumokat közölt Tudor Securitate-besúgó múltjáról, s ezt az információt a volt Securitate dokumentumait kezelő testület vezetője megerősítette.) Mindezt tisztán kell látni, mert a magyarok többsége, még a magukat jobboldaliaknak tartók is, hajlamosak (egyébként a trianoni gyalázatból eredő keserűség, harag miatt érzelmileg teljesen érthetően) mindent elutasítani, ami román, szerb, szlovák, cseh, pusztán nacionáléjuk miatt.Az érzelmek érthetők, ám nem szabad, hogy a szellemi szférában az emóciók uralkodjanak.Egyébként - például - Codreanu írásaiban, alapelveiben egyetlen szó sincs a "magyarkérdésről"; ez a kérdéskör nála nem téma. Codreanunak nem volt magyarfóbiája, mert erre semmi oka nem volt. A légionáriusok kapitánya a liberális, materialista zsidóságot tartotta a tradicionális román nemzeti megújhodás legfőbb akadályának. Később, Codreanu halála után aztán a légionárius mozgalom egészen vulgárnacionalista, sőt vulgársovoniszta szintre süllyedt, aminek gyakorlati megnyilatkozásai voltak különösen az 1940-es második bécsi döntést követő dél-erdélyi magyarellenes atrocitások.
A baloldali egyesült Európát akar, az Amerikai Egyesült Államok mintájára, a kulturális-faji keveredés híve, demokratikus köztársaságok szövetségét hirdeti. A baloldali föderális európai államban gondolkodik, azonban nem érti az Európa-lényeget, így törekvése éppen az Európa-jelleget nélkülözi.
A jobboldali a fehér nemzetek Európájában gondolkodik, az egyetemes történelmi keresztény európai egység alapján, s az igazán tradicionalisták ezt monarchiák laza szövetségeként kívánják megvalósítani. A jobboldali a tradicionális Európa-lényeg őrzője és hordozója.
A baloldali a trianoni igazságtalanságot a határok föloldásával véli jóvátenni, amely gondolat szerves része az egyesült Európa lázálmának. A jobboldali a régiók, a kultúrák és nemzetek Európájának elve alapján a Kárpát-medence hagyományos politikai és gazdasági egységének visszaállítását hirdeti. A jobboldali egyes, kivételt jelentő és ezért a szabályt erősítő esetek ellenére is tiszteli a tradicionális dinasztiákat, híve az arisztokratizmusnak. Nem tekinthető jobboldalinak az, aki a végletesen rosszindulatú, baloldali történelemhamisítás hatására gyalázza a Habsburg-dinasztiát, miközben élteti a rendkívül kártékony Kossuth Lajost és az 1848-as felforgatást. Nekünk, magyaroknak ezt a történelmi időszakot és szereplőit teljesen át kell értékelni, ha vissza akarunk találni a helyes útra. Tudomásul kell venni, hogy 1848 márciusa nem sokban, legfeljebb a magyar géniuszból fakadó nagylelkűségben, kíméletességben különbözik az 1789-es francia gyalázattól. Az eszmeiség, a liberalizmus eszmeisége azonban egy és ugyanaz. Megmosolyogtató, amikor egyes, magukat jobboldalinak mondó publicisták (jelesül Szőcs Zoltán, a Magyar Fórum állandó publicistája, a Havi Magyar Fórum szerkesztője) egyazon cikkben lelkesedik Petőfiért és Kossuthért, és elítéli, megveti a Petőfi által rendkívül tisztelt Robespierre-t és Saint-Just-öt. Ez is a szellemi zűrzavart, a totális káoszt bizonyítja.
Egyértelműen baloldali ideológia a kommunizmus, szociáldemokrácia, liberalizmus. Egyértelműen baloldali közéleti-politikai tényezők mindazok a formációk, amelyek ezeket az ideológiákat hirdetik. Baloldali formációk továbbá a szakszervezetek, amelyek még - saját szemszögükből - ideális állapotukban is egy bizonyos társadalmi réteget képviselnek, ezzel mesterségesen megosztva a társadalmat, és szembeállítva a társadalom különböző alkotóelemeit. A gyakorlatban pedig még ennél is rosszabb a helyzet: a szakszervezetek felbukkanásuk óta a nyílt vagy titkolt bolsevista agitáció és felforgatás eszközei. Egészséges társadalomban ilyen szerveződéseknek nem lehet helyük!
Egyértelműen jobboldali szerveződés a Falange Espańola, Pinochet tábornok és a chilei vezérkar, a francia Új Jobboldal, a Dessewffy Aurél-féle Konzervatív (Aulikus) Párt (1848 előtt), a dr. László András vezette Kard-Kereszt-Korona Szövetség
A mai magyar politikai életben, legalábbis az úgynevezett fősodratú politikában egyetlen jobboldali erőt sem találunk. Csak szélsőségesen baloldali és mérsékelten baloldali formációkat figyelhetünk meg, amelyek között a nemzethez és a hazához való viszonyulás tekintetében van valóban jelentős és áthidalhatatlan különbség. A szélsőjobboldalinak nevezett Magyar Igazság és Élet Pártja valójában egy klasszikusan plebejus, népi baloldali párt. A MIÉP szellemi holdudvarában és a párt fiataljai között 2003 elejéig voltak olyan személyek és olyan nézetek, akik és amelyek közel állnak a mai európai újjoboldalisághoz, különösen a francia Új Jobboldalhoz (szerencsére anélkül azonban, hogy a francia Új Jobboldal kereszténység-ellenességét átvennék). Ezek a személyek mostanában új formációkban próbálják a politika síkján megjeleníteni nézeteiket. Kívánatos volna ezeknek az attitűdöknek az erősítése és tudatossá válása, hogy létrejöhessen egy erős, minden szempontból igényes és ütőképes jobboldali politikai formáció Magyarországon.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség vezette politikai erőtér ideológiai szempontból igen eklektikus: felfedezhető benne a szabadelvűség, a kereszténydemokrácia, a politikai demokratikus konzervativizmus. Így tehát ez formáció is a baloldaliság képviselője. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Igazság és Élet Pártja és a hozzájuk húzó szerveződések által alkotott nemzeti oldalt valójában az különbözteti meg a szélsőségesen baloldali Magyar Szocialista Párttól és az ugyancsak szélsőségesen baloldali, cionizmussal is terhelt Szabad Demokraták Szövetségétől, hogy a nemzeti oldal patrióta, az MSZP és az SZDSZ pedig kifejezetten ateista és nemzetellenes, a nemzetnek mint politikai-kulturális egységnek a szükségességét, létjogosultságát tagadja, és a nemzet struktúráit szét akarja rombolni. Ezért az MSZP és az SZDSZ eszelősen szélsőbaloldali erőtérnek minősül. E két szerveződés szemében a haza, a nemzet, a vallás gyűlöletes dolgok, és a legszélsőségesebb eszközökkel rombolják ezeket. Tehát a jelenlegi magyarországi politikai élet fősodrában található szerveződések mind baloldaliak, de közülük néhány olyannyira sátáni módon szélsőbaloldali, hogy - a realitásokat figyelembe véve - elvi, világnézeti különállásukat fenntartva a jobboldaliaknak támogatniuk kell a mérsékelten baloldali patrióta erőket a szélsőségesen baloldali, nemzetellenes szerveződések ellenében.
Jobboldali ideológiákat nem lehet felsorolni, mert a jobboldali szemlélettől teljességgel idegenek az -izmusok, a dogmák, a racionalista kategóriák. Ha egy gondolat -izmussá válik, az azt jelenti, hogy tömegesedik, azaz: a minőség fölé kerekedik a mennyiség. Emellett azonban néhány -izmus (hungarizmus, falangizmus, légionarizmus) lényegét, tartalmát tekintve jóindulattal jobboldalinak minősíthető.
Bevett vélemény, hogy a kommunizmus és a kapitalizmus, a kommunizmus és a liberalizmus, a demokratizmus ellentétei egymásnak. Ez súlyos tévedés, és a fogalmak totális nem ismerése. Bizonyos szituációkban a kommunizmus mint gazdasági modell és mint társadalmi modell valóban konfrontálódik a liberalizmussal, a demokratizmussal, a kapitalizmussal. Ám ezek a konfliktusok egyetlen "táboron", a baloldalon belül zajlanak, és semmi közük a jobboldaliság és a baloldaliság ellentétéhez. A kommunizmus ütközése más baloldali elvekkel és gyakorlatokkal pusztán módszertani konfliktus - kétségtelenül súlyos és elhúzódó konfliktus, de akkor is csak módszertani, azaz: a baloldaliság különböző megvalósítási formáinak konfliktusa. Mindben közös ugyanis a mennyiség, a materiális szemlélet. A kapitalizmus a "több pénzt!" elvén, a demokratizmus, a liberalizmus a szavazatok többsége (azaz mennyisége) elvén, a kommunizmus pedig a legvégzetesebb és legvégletesebb anyagelvűség, a "több ételt!" elvén működik. Mindegyiknek lényeges, meghatározó eleme az anyagi szemlélet, ami pedig nem fér össze a jobboldalisággal, a minőség-elvűséggel. Súlyos ideológiai-gyakorlati zűrzavart mutat az, hogy sok, magát jobboldalinak tartó ember szimpátiával viseltetik a globalizáció ellen erőszakosan fellépő baloldali, szélsőbaloldali csoportosulások iránt. A globalizáció mint materializmusra épülő, rendkívül káros szellemi és gazdasági folyamat természetesen jobboldali szempontból teljes egészében elutasítandó. De jobboldali szempontból csakis elutasításra és megvetésre méltók azok az maszkos szélsőbaloldaliak is, akik törnek-zúznak. Az ilyen csatározások a baloldal belügyei, és jobboldali szempontból az egyetlen lehetséges hozzáállás a baloldal különböző árnyalatai közti összecsapásokhoz ez: hadd üssék egymást! Jobboldaliként elképzelhetetlen akár egyik, akár másik fél javára állást foglalni az ilyen csetepatékban.
Nyelvtörténeti érdekesség: a "jobb" fogalmát a német, az angol és a francia ugyanazzal a szóval jelöli, mint a "jog" fogalmát (németül: recht, angolul: right, franciául: droit). A nyelvben tehát fennmaradt a hagyomány, miszerint a jobboldal a jog, a tradíció, a beavatottság hordozója, míg a baloldal törvénytelen, felforgató, destruktív.
A magyar nyelvben is minőségi különbséget is kifejez a "jobb" illetve a "bal" szó: jobb jövő, jobb sors, illetve: balsors, balfék, kétbalkezes, balvégzet, stb.
Mindez nem véltelen, hanem az őstudás és a tradíció, a szakrális eredetű rend nyelvi kifejeződése.
A valódi, száz százalékos, vegytiszta jobboldaliság manapság világszerte csak néhány ember tevékenységében, gondolkodásában van jelen. Mindez azonban a lényeg szempontjából jelentéktelen. A jobboldaliaknak ma az a feladata, hogy lehetőség szerint átörökítsék a jövő számára a jobboldaliságot. Oswald Spengler szavaival: "E korba születtünk, és bátran kell a számunkra elrendelt utat végigjárni, más választásunk nincsen. Reménység és menekülés nélkül kitartani az elveszett poszton: ez a kötelességünk. Kitartani, mint a római katona, kinek csontjait ott találták Pompeji kapuja előtt, aki meghalt, mert a Vezúv kitörésekor elfelejtették felváltani. Ez az igazi nagyság, ez az igazi race! A becsületes halál az egyetlen, amit az embertől nem lehet elvenni."

bunkó paraszt 2009.02.12. 06:33:57

A szélsőjobb valóban meg fog erősödni, de nem a válság miatt, hanem mert a mostani kormány szélsőségesen liberális irányba akarta terelni az országot.
Ez olyan mint egy inga: ha az egyik irányba mesterséges módon szélsőségesen kilendítik, akkor az később a másik irányba is kilendül.
A válság pedig véleményem szerint ennek a szélsőséges szocializmus-liberalizmus kettősségnek a következménye. (óriási adókat szednek be, állami támogatást kapnak rengetegen, közben azt ideologizálják, hogy minden ember egyenlő és mindenki gondoskodjon magáról)

bunkó paraszt 2009.02.12. 06:36:35

...a magyar válság természetesen, amit a vg. válság csak felerősített. (mielőtt vki belekötne)

janos551 2009.02.12. 06:45:10

Mostanában mást sem lehet hallani, mint hogy megerösödik a jobboldal, meg a szocik kiirják magukat a parlamentböl és hogy a politika elvesztette a tekintélyét, stb, stb. De ha már olyan sok okos irástudó, gondolkodó "hires" ember irogat, beszél, nyilatkozik --azt miért nem mondja már meg valaki, hogy ez miért van?!Ezt ki vagy mi okozta? Mert ráfogják mindenre és mindenkire, hogy ö tehet róla, meg hogy azért van mert......De ez csak mellébeszélés, kormolás. Nem tanácskozásokat, konferenciákat kell szervezni--ebböl már volt elég. Nem a "sokat olvasok és okosabb vagyok" bemutatása a lényeg--villogok a tv-ben és elmondom a nagy alapigazságot, a nagy semmit és kihuzom magam, hogy milyen okos vagyok! Mert ebböl már sok van a padláson és tele van a hócipönk is a megmondásokkal-akik nem mondanak semmit, de ezt jól elöadják, mint föokosok! Az a baj, hogy ezek a megmondó és mindentudó emberek elhiszik magukról, hogy küldetésük van és ök a messiások!Már 20 éve hallgatom az igazat mondókat, de nem tudom hogy ki a felelös-- a rendszerválltás okozta károkért, az ellopott sok száz és ezer milliárdokért, az ország szétzüllesztéséért, az állami vagyon eltünéséért, a mezögazdaság, az ipar szétveréséért, a hazug és szinvonaltalan politizálásért, a nivótlan közbiztonságért, a jogrendszer lezüllesztéséért, a fehérgalléros bünözés állam álltali támogatásáért, a vidék lezüllesztéséért es az ország jelenlegi állapotáért-- a három részre szakitott országért! Mert ne tessenek kedves irástudók mindig azt leirni és elmondani, hogy ezért "mi" vagyunk a felelösök, mert ez nem igaz!Ez ugyanugy mellébeszélés mint a konferenciák, ahol hangzatos elöadásokkal magyarázzák a nagy semmit! Önöknek az a dolguk--bármely oldalon is állnak, hogy az igazat --nem a vélt--hanem a valós igazat irják le!Ám ugy tünik hogy önök is beálltak a politika állságos és elvtelen--ám kétségtelenül hasznot hozó szekértolók soraiba! Na ez és itt van a probléma, hölgyek és urak!Ezért tartunk mi--magyarok itt!

kamasuka 2009.02.12. 07:05:23

@tsabeeka:
" milyen helyesírással nyomná a kormányszóvivőjük :)"

Vitéz Öttöwey Kenderesi Szittya?

kamasuka 2009.02.12. 07:11:41

@morpho:
"Azonnali hatályal visszaállítják a 13.havi nyugdíjat minden nyugdíjasnak és a 13.havi közalkalmazotti bért is,mert az jár...Ja,hogy ez már az éves költségvetés ötszöröse?Na és?Akkor mi van?Valaki egyszer azt mondta,hogy"más a kampány és más a kormányzás"..."
Ha nem kampányolnak ezzel, akkor nem kell semmi ilyesmit visszaállítani. :) (Ez még lightosabb helyzet is lehet annál, mint Ls. az elmúlt évek politikája: tök ellenkezőt csinálta az MSZP két ciklus alatt, mint amivel kampányolt.)

Kalmár 2009.02.12. 07:22:40

Szomorú látni, hogy még mindig próbálkoztok ezzel a: A Fidesz is hazudik! sztorival. Összemosni a felelősséget, relativizálni a szocik bűneit. Kár volt leírni ezeket a sorokat, gyengécske. Kis kárörvendés előre, a Fidesz várható nehéz helyzete miatt, enyhe fasiszta veszéllyel kombinálva. Kiváncsi vagyok, hogy ha sikerül valamennnyit javítani a helyzetet pár év alatt, akkor mivel álltok elő?
Gondolom indul újra az Orsós cigányozás, ami minden más esetben rasszizmus, de az érvek fogytán minden jó amit a gyűlölt ellenséghez lehet vágni. Szerintem add el a billentyűzetet, és vegyél egy kapát belőle.

kamasuka 2009.02.12. 07:29:51

@morpho:
Ja morpho!

Ne legyél már ekkora nagy büdös baloldali védőember, mert jelen helyzetre vetítve ferdítéseket és féligazságokat írsz. 10ről 3ra csökkent, ja, de 987654321987654321987654321987654321 forint hitelt vettek fel az elqurásuk nyomán. A "Mikor hazudott Fleto" rész a legnevetségesebb ...

E-One! te meg szavazz az MSZPre, mert megérdemled!

Arkhimédész 2009.02.12. 07:31:38

@morpho:

Fletó hazudott.

És ezt a magam részéről soha nem fogom elfelejteni neki.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.02.12. 07:37:03

Azt hiszem a Settlers nevá játékban volt, hogy amikor társadalmi berendezkedést vált (Teokráciából-->Demokrácia, mondjuk) a játékos, beüt egy kör anarchia...
Lehet, hogy nálunk is ez lesz nemsokára? :S

kamasuka 2009.02.12. 07:37:35

@Kalmár:
Én az "előre megmondom mit fog csinálni a Fidesz" önjelölt programokat bírom, különösen annak fényében, hogy a jelenlegi kormánynak fingja sincs mit kéne csinálni.

kamasuka 2009.02.12. 07:40:10

Más helyen egy épeszű kormány lemond, talán ez is lemondana, de nem tud, mert a két kispárt, akiktől úgy 90%, hogy búcsúzunk 1 év múlva saját érdekeit nézi és benttartja őket, egyetértésben a párt jelenlegi képviselőivel és hatalommániás miniszterelnökével. De ők tudják.

Arkhimédész 2009.02.12. 07:41:02

@E-one:

Basszus Iván, pontosan erről van szó!
Nem az idén és nem jövőre fog összeomlani minden, hanem bizony 2010 után. Akárki is nyerné a választásokat.
Persze a Fidesz fogja. És ezt jól tudják Gyurcsányék is. Ők most úgy sakkoznak, hogy vérrel verejtékkel kihúzzák még 2010-ig, közben eladják gyerekeink tüdejéből a levegőt is, semmi más nem számít, csak a hatalmon maradásuk, az országot pedig olyan állapotban, (a hullafoltokat takargatva) adják át az utánuk következőknek, hogy azok dobnak egy hátast és úgy maradnak.

Aztán jönnek (mit jönnek, már rég itt vannak) akik majd jól megmondják, hogy lám-lám nem a Fletó hazudott, hanem az ellenzék a tehetségtelen.

Ki van ez találva. csak közben az ország döglik ebbe bele.

De vajon kinek jó ez?

Jó az utcai bűnözőknek és jó azoknak a fehérgallérosoknak akik a törvényt igen jól ismerve, alkalmazva, sőt saját képviselőikkel alakíttava "törvényesen" fosztják ki az országot fölülről.

Ez a 2 réteg egymás természetes szövetségese.

Mindkettő a dolgozó, értéket teremtő munkás és középosztályon élősködik,
akik ha összfognának ma még erősebbek lehetnének parazitáikkal szemben.
De holnap, jövőre, 10 év múlva ez már egyáltalán nem biztos.
Ezért fontos a megosztottságot és ezt a mostani látszategyensúlyt minél tovább, legalább a 2010-es választásokig fenntartaniuk.
És ezért üvöltenek, ha az ő egyensúlyuk billenni látszik valamelyik irányba.

Hát ezért.

joungen 2009.02.12. 08:04:33

Ferenc testvér: :D Jót nevettem az írásodon, olyan igazán szuperul összeválogattad a Wikipédiáról a mondandód nagy részét, tele van hülyeséggel, de legalább jó hosszú, így sokat lehet rajta kacarászni :)

Arkhimédész: gondolod, hogy Gyurcsányék tudatosan ilyen csúúnya összeesküvést szőnek? :D Ugyanmár... Az a baj ezzel a véleményeddel és úgy általában ezzel a véleménnyel, hogy egyszerűen nem veszi figyelembe, hogy Gyurcsány és hordája nem "ok", hanem "következmény"! Gyurcsány nem okozója annak, hogy Magyarország egy fostenger lett, hanem Gyurcsány és kormánya és úgy általában az egész magyar politikai elit következménye annak, hogy ebben az országban a lopás, a mutyizás, a csalás, az ügyeskedés, a hazugság évtizedek(!) óta elfogadott dolgok! Elfogadott túlélési startégiák, sőt követendő magatartásformák! Itt az emberek még mindig azt szajkózzák, hogy a Kádár alatt milyen marha jó volt! Halló! Felfogod ezt???? Felfogod, hogy ez mit is jelent igazából? Ezzel szentesítik azt a fajta hitelből, lopásból és összekacsingatásból összedagasztott létformát amiben ennek az országnak a 80%-a még mindig hisz és eszerint él!!!! Nézz körül a saját életedben! Nálad minden legális? Nálad minden óké? A Gyurcsány és hordája meg a többi majom a parlamentben csak ebből él, ők ugyanezt csinálják csak nagyban és az mberek nagy részét még most sem ez zavarja, á dehogyis! hanem az, hogy neki, a szegény, elesett KISEMBERNEK kevesebb lopnivaló jut... És itt van vége ennek az országnak...csá ennyi, redőny :D Egyszerűen nincs emberanyag aki változásra lenne képes, rohad az egész. Lehet reform, kormányváltás, akármi - a morális csődtömegen ez nem fog segíteni semmit! talán majd 2-3 generációváltás...

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.02.12. 08:05:07

rossz idők elé nézel tezsvírem. Kell bőrönd? Ócsóér' van.

Azhát 2009.02.12. 08:09:31

Nem tudom mit kell kiakadni a gumilövedékes megjegyzésen.
Ha egyszer egy csoport autókat gyújt fel az utcán, molotovkoktélokat dobál, utcaköveket szed fel, akkor gumilövedéket neki.
Akár szélsőbal, akár szélsőjobb.

Ma nálunk ezt a szélsőjobb csinálja. Ez van.

degreen 2009.02.12. 08:15:02

vissza az osztrák-magyar monarchiát :)

degreen 2009.02.12. 08:15:59

azhát
csak az a baj, hogy a gumilövedékeket nem az a söpredék kapta. gondolom őket még védték is...

borpancsoló 2009.02.12. 08:29:12

@morpho: "Kell ennek az országnak még egy ciklus fideszkormányzás,hogy végképp pofáraessen és felfogja azt,hogy nem a Fletó hazudott és a megoldóképlet nem a Vitya zsebében van."

Ha neked és E-one-nak ez az indulóképletetek akkor nem is szabad veletek vitatkozni.

Ami a posztban van, igaz is lehetne így nézve. De felhívnám a figyelmeteket hogy éppen azok, akik nem hithű szavazók - vagyis az a 2 millió ember akik eldöntenek egy választást - nem gondolják azt, hogy "Vitya zsebében van a megoldás".
Annak a néhány milliónak, aki most a fideszre szavaz, kb a 80%-a tudja vagy hithűen elfogadja, hogy a válság a választás másnapján is tartani fog, hogy a fityesz sem hófehér és nem zsenik.

Ha a Fidesz azzal kampányol, hogy egy kemény, markáns gazdasági csomagot mutat be és megnyerik a választást, a szavazóik elfogadják hogy erre adtak felhatalmazást, ha megkapják, értékelik majd a tisztább beszédet és értékelik majd a STÍLUSVÁLTÁST is.

Hiába a nagy dumák, a tény tény marad. 98-02 közt volt UTOLJÁRA fidesz kormány, akkor a mutatók emelkedtek. 7 ÉVE AZ MSZP KORMÁNYOZ, padlón az ország, az emberek nem bírják kifizetni a számlákat és a pökhendi miniszterek meg még ki is röhögik őket, a miniszterelnök pedig nyilvánvalóan és bizonyíthatóan hazudott, a gazdasághoz pedig úgy néz ki, nem ért. (nálunk akkor is válság volt, amikor még sehol!)

kamasuka 2009.02.12. 08:30:29

@borpancsoló >>: + hitelből működik az ország.

borpancsoló 2009.02.12. 08:31:35

"elintézik őket néhány jól irányzott gumilövedékkel."

Szép meglátás, mehetsz Te is a parlamentbe azok közé akik ellen tüntetsz.

Még eléírhattad volna, hogy "először persze megpróbáljuk őket megvesztegetni", És akkor tökéletesen illenél közéjük.

borpancsoló 2009.02.12. 08:33:02

@kamasuka: Ráadásul nagyrészt az IMF hiteléből, ami azért eddig erősen a harmadikvilág-béli országok "bankja" volt, mégha van is még két ilyen balfék ország európában, mint mi.

states 2009.02.12. 08:38:37

Magyarországon a szélsőjobb nem politikai tényező és nem is lesz, válság ide vagy oda. A szélsőbal viszont ott pöffeszkedik a hatalomban gyakorlatilag érintetlenül 1945 óta. Gyurcsány csak két napja hirdetett keresztes hadjáratot a maga paranoid módján egy országos politikai napilap ellen, ami a múlt század negyvenes éveinek végén volt utoljára divat Magyarországon. Na ennyit a szélsőjobbról...

Vámpír\\\'08 2009.02.12. 08:39:26

"ha pedig túlzottan a fejünkre nőnének, elintézik őket néhány jól irányzott gumilövedékkel."

Ki is a szélsőséges? Én marha jól szórakozom a magadfajta kis férgeken: ránkhozzátok a válságot, nyakunkba ültettek egy mocskos, rabló kommunista bandát, aztán csodálkoztok hogy erősödnek a szélsőségesek, de az nem baj, mert beléjük lehet lőni... Neked vagy börtönben, vagy elmegyógyintézetben lenne a helyed.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2009.02.12. 08:40:08

Slotához képest Vona Gábor európai értelemben vett politikus. A hasonlóság csupán annyi, hogy mindketten védik a saját nemezetüket, Slota ezt meglehetősen bunkó módon, Vona pedig jóval intelligensebben.

borpancsoló 2009.02.12. 08:44:33

@states: Előtte pedig műpofával bejelentette hogy ;
"Azért hívattam be Bencze rendőrfőkapitány urat, hogy megmondjam neki, mit kell tennie."

Talán nem mindenki tudja, de a demokrácia alaptétele a három hatalmi ág elválasztása, ezzel a dumával ezt sérti, ráadásul utoljára Rákosi mondhatott ilyet.

Kicsit gáz, ha a miniszterelnök összekeveri a rendőrséget az ávó-val.

Dehát: "ha pedig túlzottan a fejünkre nőnének, elintézik őket néhány jól irányzott gumilövedékkel."

Ha van rá igény, miért ne lenne ilyen?

borpancsoló 2009.02.12. 08:48:46

@Metal Warrior: Én örülni fogok, ha Vonáék bekerülnek, pedig nekem abszolút unszimpatikus a jobbik. Azért fogok örülni, mert bár a fideszt mossák majd össze vele és a fideszt teszik meg felelőssé ezért, de a mostani Mszp-sek és SZdsz-esek pontosan fogják tudni, hogy a jobbik felemelkedése az ő "munkájuk" eredménye.

És ha valóban ennyire demokraták, toleránsak, embervédők és liberalisták, akkor nagyon rossz lesz majd nekik ott benn a kis sötét lelkük mélyén.

borpancsoló 2009.02.12. 08:50:15

"Bencze" - úristendehülyevagyok! :)

von-tolla 2009.02.12. 08:51:24

"Sajnos, azt is szinte biztosra vehetjük, hogy megerősödik a szélsőjobb, ahogy válságban mindig. Ez rossz, de kibírható, majd nem köt velük szövetséget senki, ha pedig túlzottan a fejünkre nőnének, elintézik őket néhány jól irányzott gumilövedékkel."

Igazi liberális gondolkodásmód: "virágozzék minden virág", de csak azok, amelyeket mi neveltünk ki/fel/át.
Téged kéne megkínálni egy jólirányzott gumilövedékkel, nem sajnálnálak.

molnibalage 2009.02.12. 08:53:51

"Fidesz is végighazudta az elmúlt – addigra – nyolc évet."

Aha. Miért is? Miben hazdutak pontosan?

Azhát 2009.02.12. 08:54:55

"Ki is a szélsőséges? "

A molotovozók azok. Ilyen egyszerű.
A molotovozás erőszak. Arra pedig erőszak válaszol. Mert nincs más. Sajnos.

borpancsoló 2009.02.12. 09:00:26

Tetszik ez a blog...Eddig még akárhányszor ideolvastam, mindig azt láttam, hogy van egy rövid poszt, (multkor is a fidesz választások utáni gyors leépülését és a zemberek feleszmélését jósolta), nagyjából ugyan arról, mindben van egy vagy két mondat amire még gyurcsány is elégedetten csettintene (vagy csettintett is :DD) és utána van háromszáz koment ami ezt a néhány megállapítást szídja, szegény E-one (akivel egyébként valamiért rokonszenvezem, csak nem értem miért ír 2-3 ilyen mondatot mindig) meg az első százig bírja csak a harcot. Lehet gyakrabban kéne ide nézni. (amúgy olvastam azt a posztot amin az volt, hogy mennyit fizet az MSZP a posztokért, meg ilyesmik; na az óriási volt, azon jót röhögtem, így utólag is grat.)

molnibalage 2009.02.12. 09:01:07

@E-one: : "A Nép - Te vagy! júzer hamar nemkívánatossá válik itt, amennyiben továbbra is minden kommentje ugyannak az oldalnak a reklámozásáról szól."

A pofám leszakadna a helyedben. Akkor olvasd végig, hogy mit írsz és szállj magadba.

Ha lesz egy "magyar Slota" aki a magyarokat védi az agresszív és lusta rétinégerek ellen és növekvő pályára rakja a gazdaságot akkor én nem fogok tiltakozni. Mert most mi van?

A miniszterelnök ez köztörvényes adócsaló kis senkiházi, csak elévült a tette. Anyád.

"Beismeri" (még nagyobb anyád...), hogy elkrútúk, 4 évig (most már 7...) nem csináltak semmit. Aztán közli, hogy el lehet menni. Talál ő húzhatna el a halál véreres...

borpancsoló 2009.02.12. 09:15:23

@E-one: molnibalage-nek igaza van, az "A Nép - Te vagy!" nevű hozzászóló egy politikai témához egy plitikai linket csatol. Ráadásul igencsak releváns a mai posztodra nézve a link. Tudom, hogy egy csomó hozzászólásában erre a linkre irányítja a szót, de amíg ezt politikai témájú posztokban tesz, nincs vele semmi baj. Neki az az írás lefedi a véleményét, tetszik neki, felhívja rá a figyelmét másnak is. Sajnos, ha idegesít is téged, akkor is engedned kell, vagy mindenkinek megtiltani a linkezést.

sanyix 2009.02.12. 09:22:06

"Ha ugyanis négy év különbséggel mindkét nagy pártunk lenullázza magát, az hirtelen szabaddá teszi a porondot új erőknek, vagy a meglévők átalakult formáinak."

álomvilág... itt ugyanis olyan hülyék élnek, hogy ha a fidesz lenullázza magát, a birkacsorda újra megszavazza a maszopot, majd az is lenullázza magát, és újra fidesz... így megy ez.

states 2009.02.12. 09:26:27

@molnibalage:
Igen, ez egy tipikus magatartásforma manapság bizonyos körökben, már nyíltan rühellik vállalni Gyurcsányt, ezért azzal az ócska trükkel mentegetik, hogy a fideszishazudikmárhétéve. Mint ez a E-one kódú úriember is. Igazi kriptogyurcsányista...

DrPepper 2009.02.12. 09:38:55

@morpho: "Először is ezt az országot csak a saját lakosai vezethetik bárhová,a fidesz aligha."
Ez marhaság. Senki hatalmat senkinek? Éljen az anarchia? A kormányoknak semmi közük semmihez? Akkor minek választjuk őket?
"Ráadásul a politikai pártok csak a pénztárcájukat vezetik,nem az országokat."
Ez persze bizonyos mértékig igaz, de ennek színvonalában és arányaiban jelentős különbségek vannak. Van, ahol egy svarcban alkalmazott bébiszitter is kiveri a biztosítékot, van, ahol egy összelopott vállalatbirodalom sem. Mo. gazdasági leszakadása jól illusztálja a politikai vezetés felelősségét.

"A másik probléma,hogy lesz ennek a fidesznek egy édes baloldali ellenzéke,amelyik nemtelen eszközök garmadáját fogja bevetni annak érdekében,hogy itt minden legyen,csak ne nyugalom és béke.Ezt boritékolhatom."

Az MSZP hataloméhségével kapcsolatban nincsenek illúzióim, de sok múlik a következő parlament összetételén. Ha az új kormány stabil és erős lesz, és a jelenlegi egyértelmű vereséget szenved, akkor egy darabig nyugalom lesz, és mindenki teheti a dolgát. Kis különbség esetén, vagy ha a Jobbik bekerül, marad a jelenlegi sárdobálás, de sztem ezt már nem bírja ki a gazdaság.

"Éppen most sajátítják el a fidesztől,hogy hogy is kell ezt csinálni.Olyan műsort tolnak majd az arcunkba,hogy hamar el is megy majd a kedvünk az egésztől.(már akinek eddig nem ment el)"

60 év után az MSZMP-nek itt már nincs kitől tanulnia. (A Fidesz jelenlegi taktikája egyébként épp az MSZP 90-94 taktikájára emlékeztet.) Ami műsort illeti, azt őszöd óta ők tolják folyamatosan, vagy tolták pl. a 90-94-es időszakban, ha pélául emlékszel még a taxissztrájkra, mert "hazudott a miniszterelnök", és mer' gonoszul megemelte a benzinárakat. Ma már viccesnek tűnik, nem?

Reményeim szerint a következő válsztáson eldől, hogy ezt a volt pártállami... khm... társaság soha többé nem kerül vissza a hatalomba. 4 év múlva már nem fognak senkinek hiámyozni.

najwa 2009.02.12. 09:47:28

Arról vajon mért nem esik szó, hogy amilyen tárcákat az SZDSZ a kezébe kapott, azok az ügyek, - oktatás, egészségügy- a nulla szintjére és annál lejjebb süllyedtek? Egyébként pedig azt gondolom, hogy a jelenlegi politikai elitnek egyáltalán nem áll érdekében, hogy itt bármi is változzon. És ezt demokráciának nevezni azét kicsit abszurd...

INkvizitor 2009.02.12. 10:03:15

okkumlálás! :) ha jövő tavaszig nem változik semmi, és a fidesz összehozza magának a 2/3-ot, el fognak kezdeni alkotmányozni (értsd: hozzányúlnak a 2/3-os törvényekhez, ami igazából a szocik vergődésének is az egyik kulcsa, a hozzánemértés mellett.) onnantól fogva új felállás lesz. (gondolm az 5%-os küszöb marad, pedig az az igazi rákfene). Ha szociék kellő képpen el lesznek picsázva jövőre, símán benne van, hogy kiválik valamelyik platform, és új pártot hoz létre, és ugyan ez megeshet a fidesznél is ha túlnyerik magukat, és a "vezénylő tábornok" nem érzi kellően szükségét annak, hogy vas kézzel irányítsa tovább a pártot és a frakciót.

Azt viszont erősen kétlem hogy a fidesz olyan népszerűség vesztést tudna '14-re összehozni mint a szociknak sikerült eddig (bár semmi sem kizárt). Új kormány új esély, új bizalom, új lendület, amiből az esély megmarad, a bizalom kopni fog, a lendület meg belassul, de ha tanultak valamit az elődök hibáiból, akkor nagyon lejjebb már nem tudják tolni ez az országot (ez is valami,.... bár lefele mindíg van út :))

Valaki1 (törölt) 2009.02.12. 10:03:42

Én meg azt mondom hogy az ideális parlament jövőre így kellene kinézzen kb.
49% fidesz
45% mszp
6% jobbik.

értelmeseknek remélem lejön miért.
(egyik nagy pártnak se legyen egyedül döntési joga, csakis a jobbik egyetértésével lehetne törvénykezni, tehát végre érvényesülnének a magyar érdekek is....viszont nem nőne a fejünkre.
így arra is lehetőség van hogy egyes esetekben a fideszt is leszavazzák.)

jozicsenko 2009.02.12. 10:06:21

mi lesz itt?

hmmmmm, szerintem

1. egy kulcsos adók - ala szlovákia
2. többszázezer ember vissza a munkába
3. akiknek ez nem tetszik: azééé' veszik el a pénzem, mert cigány vagyok?
4. iszonyat morgások, lázadások, természetesen az szdsz, a kertv-k (napló, mokka, stb) támogatásával, bemutatják mekkora náczismus van itt, a töketlen jobboldali párt képviselői fosnak hogy náczirasszistacsökevénynek vannak beállítva a (fizetett) ny-európai baloldali sajtóban (ahova természetesen budapesti baloldaliak nyilatkoznak, de egyik se fizet itthon adót)
5. Brüsszelben az mszp frakció meghivására mohácsi viki elitéli a nácirasszistamagyarországot mint a hazai szenvedő réteget hiteles képviselője
6. innentől kezdve a hatalom arcának vastagsága csak a kérdéses:

Ausztria, Szlováki, Szerbia, Románia: olyan erők kerültek hatalomra az elmúlt 8 évben többször is, akik konkrétan nacionalisták voltak, minálunk a tizedét nem mernék meglépni, mert "nácirasszistafasisztacsökevények" uralják magyarországot és pl "antiszemitabeszéd Magyarországon" kiadványokkal zsarolják/zsarolnák őket az SzdSz holdudvarából

kérem: Haider alatt nem volt növekedés Ausztriában? de volt...
felakasztottak egyetlen egy törököt is? nem...
volt muzulmánellenes pogrom Bécsben? nem...

naakkor: itthon is le lehet sz@rni a liberálisokat és Dolgozni kell

Orbánék remélem a rokkantak 3/4ét elzavarják és az 50 év alatti nyugdíjasokat is megfingatják (hogy a fakkba van az, hogy erős munkaképes emberek "jogos" járandóságuk mellett feketén dolgoznak? mert megtehetik?)

segélyek, nyugdíjak leszorítása (most évi 500 MRD Ft-ot toltak a nyugdíjrendszerbe, ami SzT Ferenc szerint 2020 ig egyensúlyban van: napersze: újabb hazugság, amin már fel se húzzátok a szemöldökötöket)

jap: igen, a szélsőjobb be fog kerülni, mert az elmúlt 12 évben annyit riogatott az szdsz a nácikkal, hogy mára kiderült: nácik vannak mindenhol, de még senkit sem raboltak ki...

borpancsoló 2009.02.12. 10:26:35

@Valaki1: én nagyjából értem a gondolatmenetedet és "békeidőben" igazat is adnék, de szerintem most más a helyzet;

Az ország mégjobban lesűlyed, ha nem lesz erős, határozott vezetése ami gyors és többségileg megalapozott döntéseket képes hozni, hiszen az aggónia egyik oka, hogy az szdsz ugyan mindig megmenti a kormányt, de már visszapofázhat, így nem tudnak megfelelő ütemben és erősségben törvényeket hozni, rendeletekkel pedig nem lehet hosszútávon kormányozni.

Azt gondolom, hogy a válság megoldásához nagy módosításokat kell végrehajtani, igen, akár alkotmánymódósítást is, ha azt megfelelően felkézülten és körültekintően végzik.

Részemről lehetne itt 78%-os Mszp-s arány is a parlamentben, ha mondjuk Szily Kati ülne a miniszterelnöki székben (értsd: erkölcsileg nehezebben megkérdőjelezhető, kevésbé megosztó személyiség, aki tud beszélni az emberek nyelvén és látszik rajta az értelem).
Azthiszem egy olyan kormány is képes lenne kivezetni a válságból az országot, de ennek előfeltétele, hogy ez a 10-15 fős baráti társaság akik most egymást védik a bársonyszékekben és a vezérkarban eltakarodjon.

Azért tartom előnyösebbnek a kétharmados fideszt, mert igen is szűkség van szerintem egy nagy tisztogatásra amikor is az összes állami beruházást fellülvizsgálják és a korrupciós ügyeket bíróságra viszik. Ehhez az ügyészségnek támogatásra van szűksége, mert jelenleg a munkahelyével játszana egy ügyész, ha ilyen jellegű nyomozás indulna. Ha a bíróság kemény ítéleteket mond, az Apeh pedig arányos vagyonelkobzást kezdeményez az elítélteknél, visszaszorulhatna a korrupció.

Nem vagyok naív, tudom, a fidesz is korrumpálódott és még fognak is, ha kormányra kerülnek. Mégis ha kiírtják az ellenfeleik közt az ilyeneket az egy üzenetértékű momentum lesz, hogy véget ért a "következményeknélküliség" és önmaguknak is jelet mutatnak, hogy teljesen pofátlanul nem lehet mindent megúszni és nem működhet a rendszer tovább, hogy valakiről kiderül hogy csalt és mégis marad a helyén, hiszen ők sem lesznek örökké hatalmon.

A demokrácia egyik kiegyenlítűje ez. Mindenki szeretne lopni, de a ciklikusság miatt fél, hogy 4 év múlva felelőségre vonják, ezért visszafogja magát.

Nem működhet az tovább, hogy a PM a főnöke egyértelmű utasításait megszegve pofátlanul vetet magának egy új autót, kiröhögi azújságírókat és a helyén marad! Hova vezet ez? Ide vezetett...

molnibalage 2009.02.12. 10:30:43

@states: Végülis egy módon fel lehet fogni. Azt megjósolták, hogy ez így nem lesz jó. Abban "hazdutak", hogy az elkúrás mértékéről még ők sem álomdtak. Persze a FIDSZ is csinált bőven állatságokat és voltak ott is - khöm - gynús ügyek. Mi akkor a különbség?

- Akkor nem volt mindennapos eset cigánygalerik ámokfutása.

- Nem tagadták le azt, hogy van bűnözés és nem tiltották be még azt is, hogy nevén nevezzük a gyereket.

- Volt még közbiztonság. Akkor nem ítélük olyan jónak. Ma már szinte idilli állapotnak tűnik a helyzet.

- Nem mondta az orászg vezetője, hogy el lehet menni. Inkább maradásra akart bírni minket.

molnibalage 2009.02.12. 10:32:51

"Reményeim szerint a következő válsztáson eldől, hogy ezt a volt pártállami... khm... társaság soha többé nem kerül vissza a hatalomba. 4 év múlva már nem fognak senkinek hiámyozni."

Nagyon remélem, hogy a föld alá kerülnek vagy a duna medrének alját fogják megtisztelni.

georg 48 2009.02.12. 10:34:04

Nna! Úgy, ahogy van, az egész képlet rossz. Már a képlet első tagját / x / rosszul helyettesitették be. Ugyanis az MSzP nem fogja kiírni magát jövőre. Jön a választási év, a forgatókönyv a következő. Kb. augusztus, szept. környékén minden meg fog változni. Meredeken javulni fognak a költségvetés sarokszámai, fellendül minden, nö a gdp. Talán még adót is lehet csökkenteni. A sok szerencsétlen balf...sz megint elhisz mindent, éljen Gy.F. a nagy vezérünk, éljen a párt! Ismét meg lesznek választva / tuti!/, Gy.F megint bevallja röhögve, hogy véletlenül ismét hazudott. De szánja, bánja! Ezt boritékolni merem!!!!

Valaki1 (törölt) 2009.02.12. 10:39:54

pancsoló,
az mszp-vel soha semmi sem fog előre menni, akárki ül akármelyik székben.
ez a párt nem tud megújulni, tele van korrupciós ügyekkel, gazdasági összefonódásokkal.lopnak, csalnak, hazudoznak.
a régi elittel sosem lehet ujat csinálni.

a fidesszel meg az a baj hogy még nem loptak eleget, és nagy részük csak nyomorult hataloméhes hazudozó.

éppen ezért mondom hogy kell egy olyan erő a parlamentbe aki nélkül nem lehetne dönteni.
viszont azt sem szabadna hagyni hogy túl sokat kapjon, mert akkor elszemtelenedik.
ha többet kap, mondjuk 10%-ot az jobb, de realitása nincs.

a legnagyobb baj akkor lesz, isten ne adja ezt, ha a fidesz kap vagy 2/3-ot!
olyan diktatúra lesz hogy beledöglünk!
én tuti menekülök akkor kanadába, meglesz a 1956 az biztos.
annál még az is jobb ha az mszp nyer, bár ez is a magyar nemzet halála lenne, viszont ezek az elvtársak még úgy ahogy megpróbálják fenntartani a demokráciának legalább a látszatát....a fidezs még azt sem.

borpancsoló 2009.02.12. 10:40:39

@georg 48: Én mindig hangos ellenzője voltam és vagyok is a szlovákiábaadózásnak, de:

Ha ezt a tetű kormányt mégegyszer megválasztanák, azzal igazából már kimerítené az ország a kollektív hülyeség fogalmát és egyszerűen ennyire hülyékkel nem érdemes foglalkozni.

És akkor (bár mindig azt mondtam, hogy igenis kell adózni, stb, mert valakinek ki kell fizetni annak a szerencsétlen, semmiről sem tehető kis mariskanéninek a kevéske nyugdíját)azt hiszem, semmilyen erkölcsi érv nem gátolja a kimenekülést az országból.
Mivel én a szőlőt nem tudom kivinni a hátamon, első dolgom lesz cégetalapítani szlovákiába és oda adózni, legalább azzal segítem az ott élő magyarokat is. (meg a szlovákokat is, de akkor tényleg az lesz, hogy ők jobban megérdemlik, mert normálisak)

DrPepper 2009.02.12. 10:43:51

@Valaki1: Ebben a felállásban én csak az anarchiát látom... Folyamatos lenne a fasisztázás, a döntésképtelenség, a korrupció államformává válna, 4 év múlva megint GYF lenne a miniszterelnök koalíción a Jobbikkal.

borpancsoló 2009.02.12. 10:44:37

@Valaki1: Én ezzel nem értek egyet, de ez már szerintem "hitkérdés", azaz én, mint fidesz-szavazó nem hiszem, hogy diktatúra lenne, nem hiszem, hogy nem tartanák fenn a látszatot és azt sem, hogy most az mszp fenntartja. Fletó két nap alatt két demokratikus alapeszmét is megsértett, a sajtószabadságét (bár Bayer egy undorító hülye fasz) és a Rendőrség kormányzattól való függetlenségét (közvetlen irányítás).

frompearly 2009.02.12. 10:45:31

Úgylátom a lapok már le vannak osztva , a fidesz olyan lesz mint az mszp sőt ,ha lehet még rosszabb...és már jön is a szélsőjobb....

molnibalage 2009.02.12. 10:49:29

"a legnagyobb baj akkor lesz, isten ne adja ezt, ha a fidesz kap vagy 2/3-ot!
olyan diktatúra lesz hogy beledöglünk!
én tuti menekülök akkor kanadába, meglesz a 1956 az biztos,
annál még az is jobb ha az mszp nyer, bár ez is a magyar nemzet halála lenne, viszont ezek az elvtársak még úgy ahogy megpróbálják fenntartani a demokráciának legalább a látszatát....a fidezs még azt sem."

Elmeorvos láttot már?

borpancsoló 2009.02.12. 10:51:46

@molnibalage: Még egy ponttal kiegészíteném a felsorolást.

-Akkoriban mind a gazdasági szakemberek, mind az emberek bizakodóak voltak abban a tekintetben, hogy bár jelentős részük utálta orbánt, csak az volt kérdéses, hogy akkor 3 vagy 4 százalékkal nő e a GDP és 2006-ban vagy 2008-ban vezetjük-e be az eurót. Mo. térségvezető volt.

Most viszont mindenki pesszimista a gazdasággal kapcsolatban és a saját jövőjével is. Ez már a válság előtt is így volt. Mo. sereghajtó. 2009 van, euró meg szlovákiában, 2014-nél előbb nem is lesz itthon.

Továbbá erőteljesen zajlik a középréteg és a szegényebb rétegek elszegényedése, míg ez 2004-ig határozottan ellentétesen zajlott.

A népesség vagyonának eloszlása az ideális 70/30 helyett már akkor is 80/20 volt, de mára ez minden (megbízható és független) szakértő szerint 90/10, azaz a népesség 10%-a birtokolja a javak 90%-át. Személyes ismerettségemben is van olyan, aki megduplázta a milliárdjai számát az utóbbi 3 évben és olyan is, aki megfelezte a megtakarításait. (és olyan is, aki lenullázta)

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.02.12. 11:01:31

aki en bloc elitcseréről álmodik, minden valóságérzéket nélkülöz. ilyesmi csak puccsal képzelhető el (amihez nem árt némi külföldi funding sem), erre pedig 2014-ben is ugyanannyi esély lesz, mint ma (khm, kevés). ilyesmi másutt is ritkán fordul elő, de egy látványosan megalkuvó, beforduló mikrokozmoszban, mint amilyen emmó, mégannyiszorse. tessék felébredni.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.02.12. 11:15:54

@borpancsoló >>:

Köszönöm. Azt hiszem arról van szó, hogy aki így tiltakozik, az félreérti és azt képzeli, hogy egy konkurrens blogot reklámozok, vagy valami kereskedelmi dolgot. Pedig ez csak képletesen viagra: a magyar nép ereje, potenciája az amit szeretnék növelni. A tiltakozó maga is lehet érdekelt.

Van egy másik változat, még kevésbé tisztességes. Ők olvasták, vagy belenéztek és veszélyeztetve érzik a saját - egyik vagy másik oldal melett elkötelezett - politikai nézeteiket. Ők pont a véleményt igyekeznek elfojtani, vagyis cenzúrúra törekszenek azzal az ürüggyel, hogy rávetítenek valami rosszat az ismételt belinkelésre.

najwa 2009.02.12. 11:34:24

@robin masters: Senki sem olyan naiv sztem, h "en bloc elitcseréről" merjen álmodni. Attól azonban még tény, hogy a mostani a nullával egyenlő, mind morálisan, erkölcsileg és szakmailag is. Nem tudom, hogy ennél lehet-e még süllyedni, de mostanáig mindig bebizonyosodott, hogy igen. Félek, még ez sem a gödör alja és a végén nem marad más hátra mint tényleg elhúzni innen jó messzire. Mert én pl. ha majd gyerekeim lesznek, nem ilyen hangulatban akarom felnevelni őket...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.02.12. 15:28:44

@najwa:

Nincs szükség elitcserére. Sem nem kívánatos, sem nem lehatséges ilyesmi. A politikai hatalomból fontos csak kiebrudalni őket. A probléma abban áll, hogy ők azt kisajátították. (Lásd link amit föntebb adtam.)

San Miguel José · http://sanmigueljose.blog.hu 2009.02.12. 18:45:14

@Ferenc Testvér:
Nos a nagyon hosszú kommentedben azt írtad, amit szerintem nem te írtál, hogy a jobb oldal történelem szemlélete ciklikus. Na ez baromság. Pont a jobb oldal ez irányú szemlélete a lináris, mivel szerintük a társadalmi fejlődés organikus, tehát a múlt a jelen és a jövő szervesen összefüggő, egymásból következő, egymásra épülő esemény sor. Pont a baloldal az aki szerint a történelem ismétli önmagát és egy adott status quo forradalomtól forradalomig áll fen. Eddig olvastam, de ez is elég volt, hogy komolytalannak véljem a többit.

És itt ezt az ügyet lezártnak tekintem!

Blau t 2009.02.14. 08:59:31

Bocsika, nem olvastam végig a rengeteg kommntet.Lehet, hogy ismétlek valakit.
Szóval azok a forgatókönyvek is lehetségesek, amit leírtál, de van másik is, legalább kettő.
Az egyik, hogy a Fidesz laza kétharmadot hoz, a válság véget ér és egy fellendülés kezdődik a világban a következő ciklus elején. A Fidesz pragmatikus politikusai ezt remekül kihasználják és a népszerüségük tovább nő, de minimum megmarad. Az MSZP-ben ennek hatására kitör a pánik, a belső harcok felőrlik őket és 2014-től nem lesz a Fidesznek ellenfele, nem lesz egyetlen erős párt sem rajtuk kivül, hanem sok kis pártocska fog egymással marakodni a Fidesz meg röhög rajtuk és 20 évre bebetonozza magát. Kialakítanak egy francia, amerikai vagy rosszabb esetben orosz típusú államot Orbán elnök-királlyal az élen.
A másik lehetőség, hogy a világválság már ez év közepén véget ér, hála Gyurcsány kiváló munkájának. A szocik így hatalmon maradnak és megadatik nekik ugyanaz az esély, mint amit fent a Fideszről írtam. A különbség az, hogy ők nem lesznek képesek élni vele. A kormányzásuk első két éve azzal fog telni, hogy eldöntsék az orvosi rendelők előszobáit kékre vagy zöldre kell festeni. Így ez esetben 2014-re nem lehet jósolni.