/>

Orbán Viktor nem hülye, valószínűleg pontosan tudja, hogy mi az az off-shore. Orbán Viktor nem tájékozatlan, tehát valószínűleg azt is pontosan tudja (hacsak a gonosz tanácsadói át nem akarták verni), hogy Simor Andrásnak milyen cége van és milyen nincs.

Orbán Viktor torkig van azzal a helyzettel, "amikor Magyarországon a jegybankelnök, a miniszterelnök meg a pénzügyminiszter kimenti vagyonát az adózás elől off-shore cégekbe, majd ezután pénzhiányra hivatkozva, megszorításokkal sarcolja meg az embereket".

Simor András közölte: mindössze egyetlen külföldi bejegyzésű társaság, a Trevisol Management Services Ltd. elnevezésű cég az övé, ez viszont az Európai Unió egyik tagállamában bejegyzett, a helyi adójogszabályok alapján adót fizető (on-shore) cég. A jegybankelnök szerint a társaságnak Magyarországról semmilyen jövedelme, árbevétele nem származott, a társaság Magyarországról semmilyen átutalást nem kapott.

Mi is azzal a baj, ha valakinek van egy külföldi, ott is működő cége? Semmi.

A baj inkább azzal van, hogy a magyar politika új varázsszavává vált "off-shore" jelzőt gyakorlatilag bárkire rá lehet mondani, attól függetlenül, hogy igaz-e vagy nem. Merthogy "a nép" jelentős részének fogalma nincs róla, hogy mit jelent, csupán azt tudják, hogy az a gazdag embereknek van, akik meg nyilván csak köcsögök lehetnek, hiszen gazdagabbak, mint mi.

Simor cégeiről egyébként mindez már március 7-én kiderült-tisztázódott, de ez ugye a kampánylázban részletkérdés.

A nép az off és az on közt is csak a zseblámpán tud különbséget tenni, ugyanis gazdaságilag majdnem teljesen analfabéta. (Lásd Provident-ügy.)

Nem jó ezzel játszani, Viktor. Idővel visszaüt. És majd azt is el kellene dönteni egyszer, hogy az off-shore való az ördögtől vagy a 30 milliós értékhatárral kiszabott ingatlanadó.  Mert aki a kettőt egyszerre ellenzi, az a végén még skizofréniával ébred. Kár lenne.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr261154909

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fideszfigyelő 2009.05.31. 18:38:28

Itt az új Fidesz-kormányNyakunkon az EP-választás. Ha figyeltünk Orbán Viktorra, akkor tudjuk, hogy negyedik előrehozott választásnak tekinthető. Időszerű hát az új Fidesz-kormány. Íme a Fideszfigyelő kormánylistája, néhol még indokolunk is. Kormányfő:&nb…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kranführer 2009.05.31. 16:20:15

Egy tagadás, egy állítás. A tény viszont hogy a Simor-cég Cipruson van bejegyezve. (Ami télleg az únió egyik állama csak érdekesek az adójogszabályok...)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.31. 16:41:43

@kranführer: A tény viszont az, hogy Ciprus nem adóparadicsom. Ez volt az egyik feltétele az uniós csatlakozásuknak.

spawn666 2009.05.31. 17:08:13

off-shore- part menti,parti Nem tudom, hogy fér el ennyi cég egy tengerparon :-)))

Nanemaaaar 2009.05.31. 18:25:20

Ugye vicceltek. Abszolút nem az a lényeg, hogy Off-Shore vagy On-Shore.
A lényeg, hogy itthon nem akar adót fizetni. Szerintem ez azért ebben a pozicióban gáz.
Egyébként a lényeg:


Ciprusi on-shore cég jellemzői / ciprusi rezidens vállalkozáss / :

Érdekesség , hogy a belföldi illetőségű / rezidens / vállalkozási helyszínek közül pontosan a legalacsonyabb adó és jövedelem-terhekkel bíró ciprusi cég szinte ismeretlen a köztudatban.
Ciprussal kapcsolatban a kiváló üdlési helyszínen túl gazdasági értelemben leginkább a szintén cipruson létező off-shore / nem rezidens / , külföldi jövedelmei után adómentes IBC cégforma vagy a fejlett és titoktartó ciprusi bankrendszer jut eszünkbe.
A ciprusi rezidens cégeket előszeretettel alkalmazzák olasz vállalkozók , körükben legalább annyira népszerű mint magyar vállalkozók körében a szlovákiai vagy romániai cégek alapítása.

A ciprusi cég működtetése hasonlatos a szlovákiai vagy más rezidens cég működtetéséhet és hasonló szolgltatsok is igénybe vehetők. Cipruson a céget alaptani szándkozókat szintén úgynevezett irodaszerviz szolgltatók segítik vagy szolgálják ki. Így nem csak bejelentett székhelycíme és levelezési címe lehet cégünknek , hanem kérhetünk titkári , fax , telefon vagy csomagküldő szolgáltatást , sőt amennyiben szükséges , úgy helyi illetőségű igazgatóra is bízhatjuk cégünk hivatalos ügyeinek intézését. Könnyebbség a cégalapításra vonatkozan , hogy nem kell az alapításhoz Ciprusra utazni.
A ciprusi rezidens cég rendelkezhet közösségi adószámmal , így kereskedés esetén akár áfa mentes vásárlás vagy értékesítés is megvalósítható a törvényességi kereteken belül. A bejelentett foglalkoztatottakra szintén vonatkozik az EU előírások alapján a nemzetközi betegbiztosítás , állampolgárság szerint illetkes betegbiztosítás és ellátás.

kukabúvár (törölt) 2009.05.31. 18:26:26

aztán az normális-e, ha egy ciprusi cég tulajdonosa a magyar jegybank elnöke?

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2009.05.31. 18:27:01

A fideszben kezdenek előjönni a tudathasadás tünetei.

hrotko82 2009.05.31. 18:33:46

Ki az a lüke aki magyarországon akar adózni? Aki akar és nemcsak rá van kényszeritve az ökör. Azok a cégek csak akkor fognak ujra itt adózni ha az adózás szabályai a számukra itt kedvezöbbek lesznek. Csak mindezt 8-10 évvel ezelött kellett volna észrevenni, de a sok kampány közben az igéret halmok között erre senki nem figyelt. Aki tud menekül vagy igy vagy ugy. Aki marad mégnagyobbat szív.

Dubito 2009.05.31. 18:34:13

Simor mellett szól azért, hogy ő végig következetesen az adócsökkentés mellett állt ki, tehát nem lehet azzal vádolni, hogy bort iszik és vizet prédikál.
Mint például Orbán, aki folyamatosan adócsökkentésről beszél, miközben a Fidesz minden megnyilvánulásával a kiadásokat növelné.

Nanemaaaar 2009.05.31. 18:36:00

Egyébként az off-shore cégek valódi tulajdonosainak kilétét általában nem lehet kideríteni.
Aki viszont nem akar itt adózni, az ne válallhasson ilyen tisztséget sem. Ez a minimum.

dr.C · http://www.ingatlanjog.hu 2009.05.31. 18:38:16

ciprus adóparadicsom.
Az eu-s csatlakozás előtt az összes off-shore tanácsadó (ils, laveco, crystal) szerepeltette az off-shore területek között.
Az eu-s csatlakozás valamelyes szigorítást hozott az adózásban, de még mindig kedvezőbb adózási viszonyok vannak, mint itthon... (különben miért lenne simornak, wallisnak, és még néhány szocinak és fideszesnek stb) ciprusi cége? Az fontos kérdés, hogy Mo.-ról megy-e ki pénz, de - feltételezem - hogy nem egy ciprusi textilkereskedés volt simor célja a céggel...

Jog szerint igaza van simornak, gyakorlatilag viszont nincs, és elég cinikus indokolás (eu-tagállam) az övé, a korrekt az lenne, ha megszüntetné a ciprusi cégét

De a vita előrevetíti, hogy simor nem sokáig lesz már mnb-elnök...

K.Z 2009.05.31. 18:38:26

"Mi is azzal a baj, ha valakinek van egy külföldi, ott is működő cége? Semmi."

Hű tesó, ez nem volt ez túl gyorsan odavágva?

A blogíró fel sem veti azt a kérdést, hogy vajon miért kellett a Simor (állítólag tanácsadó) cégét okvetlenül egy Cipruson bejegyezni? Szerintem ugyanis kivételesen a sügér Szíjjártó nem beszélt totál hülyeséget, amikor arra célozgatott, hogy nem feltétlenül a legtisztességesebb vállalkozók között olyan népszerű hely Ciprus. (Gazdasági életünk nagyjairól utcákat lehetne ott elnevezni.) És nem is véletlenül.
Egy, a vállalkozás tulajdonosi körében lévő ciprusi cég csodákra képes. Remekül lehet általa csődbűntettet elkövetni, milliárdos adósságot hátrahagyni, a tulajdonosi kör fantomizálásához még hajléktalant sem kell igénybe venni, azt talán felesleges is mondani, hogy egy vagyonosodási vizsgálat esetén is mennyire hasznos egy mindössze évi fél-egymillióba kerülő off, bocsi on-shore cég léte, ja, és a tevékenység helyén lévő jogviták (pl. fogyasztóvédelmi) perektől is könnyen mentesülnek az ilyen cégek, mivel sok esetben a vállalkozás pl. szerződés nem teljesítése esetén (építőipar) az illetékesség alapján a bejegyzés helyén kellene perelni, amit élből nem igazán vállalnak az itteni ügyvédek, vagy ordas nagy lóvéért. És végül persze ott van az adózás,ami azért még mindig jóval baribb, mint a hazai.
Ha a blogíró szerint ez rendjén van (mondjuk a "gazdasági élet velejárója") úgy bocsi és písz.
Egyébként az is nehezen érthető, hogy ha - mint Simor korábban bizonygatta- évek óta nem "használta" a cégét, akkor miért nem szüntette meg azt? Az ilyen cég fenntartása egy valag lóvé. És miért hagyott ekkora céltáblát magán? Arról nem is beszélve, hogy vajon a külföldi befektetőnek az mit mond, hogy nálunk még a Jegybankelnök is úgymond készenlétben tart egy ciprusi céget, ahová baj esetén feladhatja a motyóját?

TD223 2009.05.31. 18:39:54

Varázsszó? Mint a populista?

Tök mindegy, hogy a ciprusi cégekre milyen kifejezés vonatkozik, a lényeg ugyanaz, a pénzt ellopják, nem ide adóznak, kimentik a közvagyont...

Mawhonic 2009.05.31. 18:41:35

Számomra úgy tűnik, hogy egyes Fidesz-politikusok nem egészen naprakészek Európát illetően.

Ciprus évekkel ezelőtt valóban offshore-paradicsomnak számított, de a ciprusi EU-csatlakozást megalapozó jogharmonizáció nyomán ma ugyanolyan cégalapítási, számviteli szabályok érvényesek az ott alapított cégekre, mint bárhol Európában. Ha nem így lenne, Ciprus be sem vezethette volna 2008-ban az eurót...

Nem offshorozni kéne, hanem elküldeni egy-két Fidesz gazdaságpolitikust Ciprusra, nézzenek körbe és tanuljanak egy kicsit: hogyan kell lehetővé tenni a gyors, bürokráciamentes cégalapítást, olcsó, de mégis minőségi irodai és könyvelési szolgáltatásokat stb.

Szíjjártó meg ilyet mond: "...mindenki számára világos, hogy Ciprus nem éppen az átláthatóan gazdálkodó, törvénytisztelő, példás adófizető üzletemberek gyűjtőhelye..."

Ciprus helyében máris bekérném a magyar nagykövetet, tájékoztassa már a kedves magyar politikusokat, hogy egy baráti EU-tagállamról nem illik így nyilatkozni, főleg, hogy gazdaságpolitikában fényévekkel előttünk járnak...

star77 2009.05.31. 18:42:50

Orbánnak is van néhány stróman barátja...ja és mi is van a Puskás Ferenc labdarúgó akadémiával? honnan is jön össze az a nem kevés éves költségvetés??

gitáros 2009.05.31. 18:43:59

Ami törvényes, az akkor is az, ha nem szimpatikus.
És szabad eladni sok-sok becsődölt cégecskét hajléktalanoknak vagy elérhetetlen külföldieknek.
Aki ezt megjátssza, abból szabad később APEH-elnököt csinálni, csak nem szimpatikus... Emlékszel még, Viktor?

akira2 2009.05.31. 18:47:36

aszondja, nem kap és nem ne is kapott magyarországról átutalást ez a ciprusi on/off-shore cég...

Nem, egy másik ciprusi on/off-shore cégtől kapott, amely viszont valóban kapott hazánkból átutalást...

Szerintem is gáz, ha a magyar jegybankelnöknek, miniszterelnöknek vagy pénzügyminiszternek (vagy közeli hozzátartozóinak) külföldi vállalkozásai vannak, ha pedig ciprusi a cég, az felettébb gyanús. Pláne, ha a ciprusi cég valami management szolgáltató, azaz tényleges ciptusi tevékenységet nem végez.

Csupán azokat a külföldi vállalkozásokat tartom elfogathatónak amely valóban ott végzi a tevékenységét, mint pl, ha egy külföldi szállodája, vagy étterme van...

Minden más csupán adóoptimalizálás, azaz a magyar adófizetők (nem a magyar állam, az adófizetők) kárára történő ügyeskedés.

Eu-n belüli adóoptimalizálás pedig mindaddig lesz, amíg az eu-n belül nem lesz egységes (vagy nagyon egységre törekvő) adózás, mint ahogy a devizaspekuláció is leszűkült az euro bevezetésével.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.05.31. 18:50:18

Kedves posztíró, azért nem kellene Magyarország lakosságát ilyen formán lehülyézni: "A nép az off és az on közt is csak a zseblámpán tud különbséget tenni, ugyanis gazdaságilag majdnem teljesen analfabéta."
Azért vannak a "nép" között is értelmes emberek.

Balangó 2009.05.31. 18:52:28

A poszt írója foglalkozott már ciprusi céggel kapcsolatos jogesettel vagy jogesetekkel?
Mert én már igen.

Tehát ha tsabeekának nem tetszik a Viktor feje, akkor írja ezt meg őszintén, de ne írjon olyanról, amihez nem ért.

Seregbontó 2009.05.31. 18:52:42

Ciprus hivatalosan valóban nem aóparadicsom. Mivel azonban az ottani adók jóval alacsonyabbak más országokénál, és az adózási szabályok is enyhébbek, az EU-n belül kvázi adóparadicsomként működik. Főleg olyan személyeknek/cégeknek jó ez, akik valamiért nem akarnak nyiltan offshore céget alapítani, mert az árthat a hírüknek (ilyen speciel a jegybank elnökünk is). Ha valaki Magyarországon él, dolgozik, de ilyen helyeken cége van, az már igen-igen gyanús. Az már simán végrehajthat milliós tételű adócsalást (pardon, adóoptimalizálást).

toni44 2009.05.31. 18:53:34

Simor jelentse fel Orbánt meg Szíjjártót! Tiszta ügy! Csak FOSIK! Bevett kommunkációs gyakorlat a szocik részéről! Ha valami umbuldáról beszélnek ezzel a farbával jönnek elő a komcsik! Mire a bíróság itél hússzor elévül az ÜGY! Lásd Gyurcsány!

gyagyás 2009.05.31. 18:53:48

Mi a baj ezzel a kijelentéssel valószínű igaz !!!!! Amúgy meg lógjon minden adócsaló majom!Ezek a nagy magyar hazafi meg államférfiak a belem kifordul tőlük az annyukat meg..nák 3 ft-ért

Best_In_Class 2009.05.31. 18:54:44

Nagyon korlátolt vagy tsabeeka (és a többi viktorozó)!
Az fel sem merül bennetek hogy mi a faxt kavar ciprusi cégekkel a jegybankelnök (és nem mellékesen majdnem a teljes mostani "kormány"). Offshore vagy nem offshore, ebből a szempontból mindegy, adót csalni hozták létre azt a céget, de mikor tövig be kell nyalni, akkor titeket nem zavar.
Egyébként pedig ha már kérdezed, CSAK az a baj ezekkel a külföldi cégekkel, h Mo-i jövedelmeket titkolnak el, szivattyúznak ki stb.
Vagy nem tudjátok?! Létezik?! Hogy a 'bigfour'nál úgy megy a fizetés, hogy X a béred papíron, és 5-10X-et számláz a külföldi céged vhová cégcsoporton belül. Meg lehet csinálni ezt, bár nem túl fair, de utána ne akarj vezető politikai szerepet. És főleg ne óbégass, amikor rájönnek.
Na pá, kis naivok/naivák!
BIC

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.31. 18:55:53

Szólnék, hogy Ciprus nem adóparadicsom. Együttműködik más országok adóhatóságaival, a ciprusi cégregiszter adatai nyilvánosak, és nincs anonim bankszámlavezetés. Ciprus nem szerepel az OECD G20 adóparadicsomainak feketelistáján.

osborne 2009.05.31. 18:56:22

hm, a blog írója ezek szerint nem olvas Gépszavát.

Ott támadták be (ki tudja ki) először Simort még márciusban a ciprusi offshore cége miatt.

www.index.hu/belfold/2009/03/07/osszeferhetetlen_a_jegybank_elnok_/

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.31. 18:58:49

@akira2: Bayer Zsoltnak van egy Szlovákiában bejegyzett cége. Semmilyen üzleti tevékenységet nem folytat, csak erre a cégre vette a kocsiját. Na ez offshore, még akkor is, ha Szlovákia nem adóparadicsom.

Mawhonic 2009.05.31. 19:04:17

@akira2: Ez nem igazán átgondolt hozzászólás. A nemzetközi kereskedelemben kénytelen vagy egyszerre "x" különböző országgal kereskedni és nyilván odahelyzed a vállakozásod székhelyét, ahol a legkedvezőbben fogsz adózni.

Miért ne lehetne magyar tulajdonosként akár Cipruson a vállalkozásom székhelye, ha pl. az a cégem profilja, hogy hajóval árukat szállítok Olaszországból Spanyolországba?

Az EU-n belül az egyenlő elbírálás elve alapján bárki bármelyik tagállamban alapíthat vállalkozást.

Adóoptimalizálás? A vállalkozások irányításának egyik alappillére. Azért tartasz adótanácsadót, hogy a jogszabályokat értelmezve megtalálja azt az utat, amelyen járva a legkevesebb adót kell fizetned.

Dezsőjóska 2009.05.31. 19:07:14

Viktorunknak az nem csípta a szemét, amikor a felesége 150 miskát kapott a tokalyi szőlőre az ő miniszterelnöksége alatt?
Hihetetlen, hogy analfabéta politikusok kikezdhetnek szakembereket, és senki nem akasztja fel őket!

2009.05.31. 19:11:53

Kissé megkésett blogposzt. Márciusban a népszava már leszedte a keresztvizet Simorról, miután az beszólt Gyurcsánynak. De ebből az időből nem emlékszem népszavit vagy gyurcsányt dögönyöző posztra ezen a blogon :).

Pelso.. 2009.05.31. 19:13:13

Megint csak az üres hőbörgés, félhazug vagdalkozás. Az "új irány", haha.

SZEM-Pont 2009.05.31. 19:14:10

Szerintem meg el lehet menni tovább szopni és nyalni a komcsiknak. Szerintem semmi nem üt vissza, hanem hamarosan le fog csapni.
CSAK TÜRELEM!

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2009.05.31. 19:19:41

Vajon a Fidesz szavazóknak nincs svájci frank hitele? Csak mert hőn szeretett vezérük épp most rúgta őket tökön, úgy izomból. Azért kíváncsi leszek a forint árfolyamára amikor az új "legitim" kormány előveszi a jegybankelnököt és bepereli, lecsukja, stb. Vicc az egész. Ilyen az mikor az ember más faszával veri a csalánt...

is 2009.05.31. 19:20:06

itt sokan szeretnék belemagyarázni a helyzetbe, hogy itt bárki is tövig be akar nyalni az MSZP-nek, Simornak stb. itt pusztán arról van szó, hogy:
- olyan témákat vesznek elő, amikben maguk is sárosak
- direkt butítják a velük szimpatizálókat, ez Szíjjártó levelében is benne van (de igens off-shore)
- a stílusuk nem közelebb visz Európához (amire persze csak akkor van szükség, ha az ottani jólét is kell, és nem a nyereg alatt puhított húshoz akarunk visszajutni), hanem távolabb tőle. ("majd az illetékes hatóságok eldöntik". hol is volt ez a kifejezés szokásban? amikor a kulákokat Rákosiék elvitték?; "olyan, hogy a jóhír megsértése, az nem lehet, mert az jelenleg neki nincs" - ezt szimplán parasztkodásnak nevezik, és BMW-s cigányoktól van az ilyenekhez szokva az ember, nem pedig kultúremberektől))
- és persze a tetteik nincsenek összhangban a szövegeikkel. ha valaki szerint ott bármi susmus történt, fel kell neki jelenteni. fogadok, hogy semmilyen feljelentést nem tesznek az "illetékes hatóság" belengetése után.

tehát szimplán farizeusok (tudod, akik azt gondolják, harsogják és képzelik, hogy ők az igazi istenhívők, és a többiek a hülyék), és a farizeusokkal kapcsolatos helyes magatartás már vagy 2000 éve rögzítve van fontos iratokban.

balage28 2009.05.31. 19:20:12

Kaya Ibrahimnál leragadtam. Ki ez a Mr. Off Shore ?

közlekedési bűnöző (törölt) 2009.05.31. 19:22:38

Kurvára mindegy, hogy ON vagy OFF.
A lényeg, hogy adóelkerülés. A többi csak maszlag.

Csúfy 2009.05.31. 19:23:28

Most eltekintve, hogy elegáns-e ezen a szinten adócsalni megkérdezném a kedves kabinettirodistát, hogy ezek a bizonyos kivizsgáló hatóságok az inkvizició, a Cseka, netán a Nemzeti Számonkérőszég vagy az ÁVÓ lesz-e?

E-one 2009.05.31. 19:24:15

@hallatlan: Pedig ha visszaolvasol márciusra, találni fogsz pár posztot, amit nem igazán mutogatna örömmel az MSZP- kampánystáb...

Nuclear Winter 2009.05.31. 19:26:39

szaporodjatok, sokasodjatok. és pina

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.05.31. 19:26:59

A kommenteket olvasva érthetővé válik a Fidesz stratégiája...
A plebs tényleg nem vágja az offshore, és a "normál" bejegyzés közötti különbséget... Király. :(

Cny 2009.05.31. 19:27:12

Én hozzáértés híján nem tudom eldönteni, hogy Simor ciprusi cége sérti-e az ország törvényeit, érdekeit. Viszont elolvastam a Szíjjártó levelét. Annak pökhendi stílusa híján van minden "polgári" értéknek.

osborne 2009.05.31. 19:27:54

@közlekedési bűnöző:

ez egyértelmű de aki zsigerből gyűlöli a cigányhitler-t annak akkor is ON, aki meg nem annak OFF ;[ >]

fehérfarkas 2009.05.31. 19:28:22

nézzünk néhány tényt:
- a magyar nemzet, hír tv, hetiválasz tulajdonosi körében is ott szerepel az a bizonyos off-shore
sőt, még orbán nagy haverjának csányinak (otp és még számos más vállalkozás) és demján (trigránit) vállalkozásainak is milyyen érdekes, hogy off-shore cég a tulajdonosa

- ciprus eu-s tagország, persze kedvezőbb adófeltételekkel a többinél (+ hollandia még hasonló az eu-s tagállamokból, csak az nálunk kevésbé népszerű és ismert), de nálunk bulgária, szlovákia és románia is kedvezőbb adófeltételekkel rendelkezik, vagyis, ha adóelkerülés a vád, akkor a romániába, szlovákiába vagy bulgáriába bejegyzett cégeknek is utána lehetne nézni, hogy valóban van-e ott valós tevékenységük, vagy csupán a kedvezőbb adófeltételeket használják ki?

- nagyon szép most ez az off-shore elleni hajsza, de obama valóban azon dolgoztatja az apparátusát, hogy olyan jogszabályokat hozzanak, hogy az off-shore előnyöket m,inél nehezebb legyen kihasználni, orbán ezzel szemben populista módon démonizál

Vincenzo testvér 2009.05.31. 19:30:35

Gyerekek, rövid leszek:
1. Egy jegybankelnöknek ne legyen cége Cipruson, és itthon is csak olyan, amely valódi versenyszférában van, és nem "tanácsadó" vagy "tuti pályázatnyerő".
2. Orbán Viktor kicsit lassítson, mert már megint elvesztett 1%-nyi szavazót.
3. Orbánnak el kéne olvasnia Macchiavellit, és megtudná, hogy tehetséges emberekkel kellene körülvennie magát.
4. Hogy demokráciában élünk, arra élő bizonyíték, hogy még mindig sok szoci bértopikoló nyomul a blog.hu-n.

joungen 2009.05.31. 19:30:44

Szerintem Naneeemar leírta a lényeget:

"Ugye vicceltek. Abszolút nem az a lényeg, hogy Off-Shore vagy On-Shore.
A lényeg, hogy itthon nem akar adót fizetni."

És ez nem álszent. Aki olyan pozícióban van mint Simor vagy Bajnai az tudjon szembe nézni a 3, 5, 7, X lvvel ezelőtti énjével is. Habár ezek bármivel szembenéznek, bőr az van. Jó vastag.

Leonce 2009.05.31. 19:31:00

tsabeeka, És te minek is néztél utána? miről mennyit is tudsz?Szvsz neked gőzöd sincs semmiről, (Pl. ciprusi adórendszer, Simor cége) csak zsigerből utálod Orbánt.
Szóval ez az igazi gulyásblog.....

közlekedési bűnöző (törölt) 2009.05.31. 19:31:03

@Dezsőjóska: kit érdekel 150.000.000. Ők sem angyalok ez tény, de ha szoci panamáról van szó, akkor többnyire jóval 1.000.000.000 feletti az összeg.

Nagyságrendi különbség van és arra szavazz, aki kevesebbet lop, mivel olyan egyszerűen nincs, aki nem lop.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 19:37:31

Mikor alakult Simor cége Cipruson?

Ez azért fontos, h azelőtt történt-e, h Ciprus Eu-tag lett. Ugyanis, akkor itt a magyarországi adózás elkerüléséről van szó. Megint más a helyzet, h az EU-ba való belépés után, mert akkor már nem voltak olyan kedvezőek a feltételek.

Orbán azért támadta meg Simort, mert nyilvánvalóan mást akar a helyére. Ha nem így lenne, hagyta volna a csába.

A kérdés: ki Orbán jelöltje az MNB élére?

Sztem ez fontosabb, mint amit a poszt faszeget.

Üdv.

Wahun 2009.05.31. 19:40:17

"Mi is azzal a baj, ha valakinek van egy külföldi, ott is működő cége? Semmi."

Mi is azzal a baj, hogy a hiperérzékeny bennfentes információkkal dolgozó jegybankelnöknek külföldön van "pénzügyi tanácsadó" cége? Kiderült már, hogy ezen bennfentes információk birtokában Simor úr mégis kinek és és milyen pénzügyi tanácsokat ad? De ha ezek után azt találom mondani, hogy Simor úr bizony a hazáját árulja Cipruson keresztül, akkor én egy náci vagyok. Szerintetek.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.05.31. 19:41:38

Egyébként a blog.hu-t üzemeltető cégnek is offshore tulajdonosa van.
A valós tulajdonosa pedig Spéder Zoltán, aki a Fidesz egyik alapítója. :)

osborne 2009.05.31. 19:42:51

@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni:

természetesen még előtte, amikor még offshore-nak minősült Ciprus. A Népszaván keresztül sem véletlen piszkálták meg SA ezen jóhírnevét cseppet beárnyékoló ügyleteit.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 19:43:34

@SzerelmesDolgok:

Azért nem egyszerű, mert sok pénz kell hozzá, és baromi jó kapcsolatok és szakértelem.

Dr Kangörény 2009.05.31. 19:43:53

1. rühellem orbánt.
2. magasról leszarom, hogy off-shore, vagy on-shore, a lényeg, hogy a lehető legkevesebb adót akarja fizetni és szarik rá, hogy az az adó Magyarországra folyik be, vagy Ciprusra
3. ez lehet törvényes, de aki pl. Cipruson alapít céget, hogy kevesebb adót fizessen (és azt se itthon), az ne akarjon se miniszterelnök, se jegybankelnök, stb. lenni!

Tehát, ha simor dndrás, demján sándor, csányi sándor, bajnai gordon alapít cipruson céget, az törvényes, csak gyomorforgató. Ha viszont valaki miniszterelnök, jegybankelnök akar lenni, vagy bele akar szólni a magyar adózási rendszerbe, az nem csinálhat ilyesmit, mert teljesen hiteltelen.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.05.31. 19:45:31

@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni:
lényegtelen, hogy mikor alakult Simor cége Cipruson, ugyanis nem offshore.
Cipruson be lehet jegyeztetni offshore és "normál" céget.
Az offshore nem bizniszelhet az adott országban, cserébe lazább adózási feltétek vonatkoznak rá. A "normál" cég bizniszelhet a helyi piacon is, viszont adókedvezmények nélkül. Na, Simornak ilyen van.

kutyamez 2009.05.31. 19:47:29

na az van, hogy bedőltök egy ilyen barbár kommunikációs trükknek.
Lássunk egy hasonló példát: OV brutálisan szennyezi a környezetet, mert bkv helyett saját autóval jár...

Természetesen majd a bíróság eldönti, hogy ez az állítás igaz-e...

szóval én azt mondom, hogy OV tudatosan megpróbál félrevezetni mindenkit (és indulatokat kelteni)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 19:49:04


Egy műsorban, Mráz Ágoston szájából elhangzott a következő info:
a Deloitte cég 2008-as magyarországi forgalma kb. 7.000 millió volt, miközben 5 millió adóforintot fizettek csak be a magyar államkasszába, ami még az 1 ezreléket sem éri el.

Ezen azért csak el kell gondolkozni, nem?

gpetersz 2009.05.31. 19:51:42

Nem felmentve Simort, mivel ez legalább annyira ciki, mint a feljelentőn megjelenő kuponozása (valami szupermarket sorban, pontgyűjtőkártyás faszkodása).
Ez gáz...

Viszont, hogy itt mennyi az adóját rendesen fizető állampolgár kommentál?!
Nem is értem miért van szarban a haza?!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 19:52:14

@hüjehalyó:

Ez elég korrektnek tűnik. Akkor ezt a fidesz elbaszta, de a népnek nehéz lesz ezt a distinkciót kimagyaráznia Simornak.

Bögyösleg: mennyi a különbség a két verzió között, és mennyi a kedvezőtlenebb verzió és a magyar között?

Jaaa, és mi a lófaszerszámot csinál Simor cége Ciprusban, már ami az ottani tevékenységet illeti?

Tele vagyok kérdéssel, meg miegyéb...

osborne 2009.05.31. 19:52:15

@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni:

dehát nekik is 'rendes' cégük volt Cipruson és ügyesek voltak: ha-ha-ha

kutyamez 2009.05.31. 19:52:54

@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni:
pont ez a baj, erről beszélek. ez így önmagában kevés. egyéb tény van a birtokodban? (a MOL meg veszteséges volt, mi következik ebből?)

RustySpoon (törölt) 2009.05.31. 19:53:58

Hát, aki szerint normális, hogy a jegybankelnöknek offshore cége van Cipruson, az elmehet a jó büdös francba és pont. Lehet hadobálni, hogy EU tagállam, de mindenki tudja, hogy miért éppen ott és milyen céget érdemes alapítani. Ennyi.

fraki 2009.05.31. 19:54:28

@Vincenzo testvér: Tökéletes leírás.

Süt a posztból az egyoldalúság egy nem egyértelmű vitás helyzetben. Az milyen béna már, hogy egy Simor-idézettel védi meg Simort...

A téma kicsit több utánanézést és kérdésfeltevést igényelne.

kutyamez 2009.05.31. 19:57:15

@fraki:
ha ebből a posztból egyoldalúság süt, akkor OV szövege minek számít?
:)

Tomzone 2009.05.31. 19:58:55

Cipruson mukodo tanacsado cegrol van szo... Ez mar nem az offshore, hanem a penzmoso resze a felallasnak. A nem tiszta celokra letrehozott offshore cegek tulajdonosai csak fiktiv tulajdonosok, a ceg felett specialis technikai megoldasokkal mas rendelkezik. Az ilyen cegekbe juttatott penzek egy ket kor mulva mar megjelenhetnek legalis onshore ciprusi tanacsadasi szolgaltataskent. Es miert eppen ciprus? Mert megiscsak sokkal kedvezobb adofeltetelek vannak, tehat olcsobb a mosas. Ez csak egy fikcio, de talan eletszerubb mint a blogiro okoskodasa. Nem artana utananezni mekkora forgalma es profitja volt ennek az onshore cegnek, abbol mar lehetne ertelmesebb kovetkezteteseket levonni...

Rá Dios 2009.05.31. 20:01:41

@kranführer:Mennyiben "érdekesek" az adójogszabályok? Hogy érthetőek, egyszerűek, a tételek meg alacsonyak? Nem O.V. mondja mindig, hogy kisebb adótétel nagyobb adóbevétel?
Ja és még egy "off" (nem shore): Ez a Szíjjártó gyerek - aki Simorról kommentált - OLYAN mértékben taszít az egész valószínű kormányzópárttól, hogy az hihetetlen. Az ilyennek nálunk lazán beverik a pofáját pár szemét beszólás után.

Chicano 2009.05.31. 20:02:02

Szóval miért is tudathasadásos az ügyben FIDESZ? Azt gondolnám az a tudathasadás amikor a parlamentben nagy pofával bejelentjük hogy most aztán jól megfogjuk az off-shore cégeket közben meg mi is külföldi cégekkel (tök mindegy off-shore vagy nem) adót elkerülünk. És ez bizony igaz Simorra, Bajnaira meg Oszkóra is. Ha ezt a xart most Orbán megkavarja annak csak örüljünk, mert utána ők sem fogják tudni eljátszani ugyan ezt. Orbán nem hülye, tudja hogy ezek egy olyan ledurrantott pénzügyi gazdasági helyzetet hagynak rá hogy ebben az országban egy darabig nem sokat lehet majd lopni. Tehát neki mindegy, taktikailag avval jár jól ha ezt a nagy kupac kakát most szépen ráborítja az elftárs urak fejére.

kutyamez 2009.05.31. 20:02:03

@Tomzone:
én is pontosan erről beszélek, csak ez (az utánanézés) nem a posztíró feladata lenne, hanem azé (OV) aki ilyeneket nyilatkozik.

Rá Dios 2009.05.31. 20:03:07

@Nanemaaaar: Mondd meg a nemzeti szövegláda Bayer Zsoltnak...

firebird69 2009.05.31. 20:03:07

Simor András közölte: mindössze egyetlen külföldi bejegyzésű társaság, a Trevisol Management Services Ltd. elnevezésű cég az övé, ez viszont az Európai Unió egyik tagállamában bejegyzett, a helyi adójogszabályok alapján adót fizető (on-shore) cég."

Most! Csak amikor bejegyezte, vette, még off-shore volt!
Két éve az EUba lépés kapcsán minősitette át Ciprus az off-shore cégeket másnak. No nem belföldi cégnek, mert akkor rendes adót kéne fizetni...

Rá Dios 2009.05.31. 20:04:53

@Slanger: Ja, okvetlen vannak. A múltkor is szembejött egy a nyóckerben este, alig bírtam kitérni előle...

firebird69 2009.05.31. 20:05:30

@kranführer: (Ami télleg az únió egyik állama csak érdekesek az adójogszabályok...)
Ez a helyes kifejezés...

fehérfarkas 2009.05.31. 20:06:04

"Ugye vicceltek. Abszolút nem az a lényeg, hogy Off-Shore vagy On-Shore.
A lényeg, hogy itthon nem akar adót fizetni."

erről csak annyit, hogy az off-shore lényege, hogy a céghely és a tevékenység nem ugyanabban az országban van
az usában az is off-shorenak számít (adójogszabályilag), ha pl. egy californiában tevékenykedő cég floridában van bejegyezve
nem véletlen, hogy a new yorki tőzsdei cégek 90%-a másik államba van bejegyezve (többségük delawerbe)
vagy hogy a világkereskedelem 70%-a offshore cégeken keresztül történik

ami nagyon fontos, hogy az adott cég valós tevékenységet folytat (természetesen egy másik államban, mint ahol be van jegyezve, különben nem élhet az off-shore adószabályokkal), vagy csak egy valós tevékenységet nem folytató pénzátfolyató cég

kutyamez 2009.05.31. 20:06:47

@Chicano:
a posztíró helyett nem akarok a tudathasadásos kérdésedre válaszolni, de elég fura ha valaki adóelkerülést kéri valaki máson számon, közben meg az ingatlanadó ellen van.

Rá Dios 2009.05.31. 20:08:22

@is: "a farizeusokkal kapcsolatos helyes magatartás már vagy 2000 éve rögzítve van fontos iratokban."
Még szerencse, hogy nem az Orbán kormány egyik ülésén hangzottak el, mert ott ugyebár nem volt (nem lesz?) jegyzőkönyv. Igaz, Szálasit ellen is felhozták a kormányülés jkv-szövegét :-)

Chicano 2009.05.31. 20:09:37

"Európai Unió egyik tagállamában bejegyzett, a helyi adójogszabályok alapján adót fizető (on-shore) cég."

Ne bántsátok Simort, csak komolyan vette hogy "el lehet menni". A bugris parasztjai mennek Szlovákiába adót fizetni Slotának, a felső tízezer meg viszi a cégeit Ciprusra. Mennyivel elegánsabb.

És tényleg nem értem hogy a kedves ballib topikoló uraknak nem bántja azt a híres nagy igazságérzetüket hogy egy nemzeti jegybank elnöke egy másik, alacsonyabb adókkal rendelkező országban bejegyzett céggel kerüli el az adófizetést. Ez kóser, uraim? Most ne vergődjünk rajta hogy off-shore vagy nem, ugyanis itt nem az a lényeg.

benchmade 2009.05.31. 20:10:30

Akinek több százmilliós budai villája van, a felesége nevén 36 ingatlan van az ne pofázzon.

Rá Dios 2009.05.31. 20:10:49

@Vincenzo testvér: "...még mindig sok szoci bértopikoló nyomul a blog.hu-n."

Persze és a ciprusi off-shore számlájukra megy a pénz nekik, ugye?

Chicano 2009.05.31. 20:12:01

@kutyamez: Ne keverjük a szezont a fazonnal, ez így csúsztatás. Simor MÁS ORSZÁGBAN fizet adót, miközben szerinte rendben van hogy belőlünk a xart kiadóztassák. Orbán meg egy bevetetendő HAZAI adó ellen van mert ő is úgy látja hogy a dolog kontra produktív.

KopaszMercis 2009.05.31. 20:12:03

Szerintem inkabb legyen a jegybank elnoknek ciprusi cege es ertse a dolgat, mint a fideszes jegybank elnok, aki osztani szorozni nem tudott ergo a ciprusi ceg alapitasahoz is hulye volt. Jarai vagy hivtak...

Van meg jo penzugyes a fidesz tarsolyaban, a nákoló varga mihaly!

Szep kilatasok.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 20:12:41

@TD223:

"kimentik a közvagyont..."

Nem. Kihúzzák magukat a közteherviselés alól.
--------------------

@Rá Dios:

Be kell vallani, van baj Szijjártó kommunikációjával (hangsúlyok, előadásmód, megfogalmazás, kinézet), az egyszer szent.

fehérfarkas 2009.05.31. 20:13:17

"Egy műsorban, Mráz Ágoston szájából elhangzott a következő info:
a Deloitte cég 2008-as magyarországi forgalma kb. 7.000 millió volt, miközben 5 millió adóforintot fizettek csak be a magyar államkasszába, ami még az 1 ezreléket sem éri el.
Ezen azért csak el kell gondolkozni, nem?"

évtizedekkel ezelőtt el kellett volna gondolkodniuk a nagypolitikai vezetőinek, és olyan jogszabályokat alkotni, amely ezt megtiltja, vagy értelmetlenné teszi (= nem lehet vele extra profithoz jutna valamely ország kárára), de a g20-ak csak most jutottak el ebbe a stádiumba (a válság miatt), már pedig a nemzetközi jogszabályokat minden országnak be kell tartani - függetlenül attól, hogy orbánnak vagy bajnainak hívják-e a vezetőjét
de látom itt sokan egyszerűen leegyszerűsítik a kérdést simorra és bajnaira, csak mert orbán/szijjártó most ezt szajkózza

Offshore 2009.05.31. 20:14:09

No az a helyzet hogy velünk együtt 2004.-ben csatlakozott Ciprus az Európai Unió tagállamaihoz.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ciprus

Nyilván a 2004 előtti időt kellene alaposan szemügyre venni nem csak simor esetében, hanem gyurcsány kóka bajnai és a többi tag esetében is.
Csak hát most 2009. május 31.-ét írunk.
5 év az elévülési határidő.......

Az a baj hogy senki nem az én, vagy a szomszédom, vagy az ország érdekeit képviseli. Ez itt a legnagyobb probléma.

firebird69 2009.05.31. 20:14:41

@dr.C: @Tomzone: Az a cég csak kamu onshor 15% adóval és vállalja, hogy nem érdekli az ÁFA...

2009.05.31. 20:14:47

@is: ha már szent iratokat írsz, akkor ajánlom először a hamis sáfár példázatát. Nem lehet senki sem sáfár, ha csak a csalás gyanúja vetődik rá, mert igen nagy vagyonok fölött van hatalma. Az MNB elnök is egyfajta sáfár, a pénzünk értékével sáfárkodik, úgyhogy nagyon komoly dolog van a kezében. És az, hogy egyáltalán felmerül egy ciprusi vállalkozás körülötte, máris foltot ejt a pedigréjén. De ezt nálam már jobban elmagyarázták a többi kommentben. Jómagam nem szeretem, ha gyurcsány, bajnai és simor -félék papolnak nekem a becsületes adófizetésről, mert én ezt érzem farizeusinak. Tudod mit írnak a 2000 éves iratok a farizeusokról? Hogy ők mindig csak mondják és nem csinálják, valamint elhordozhatatlan terhetek kötöznek egybe és vetik az emberek vállaira, miközben az ujjukkal sem illetik azokat. Hát nem ráillik mindez a jelenleg regnáló garnitúrára?

kutyamez 2009.05.31. 20:14:56

@Chicano:
pont itt van a lényeg: tényleg elkerüli az adófizetést?

xJozsi 2009.05.31. 20:15:21

Kár ezen az on-shore off-shore dolgon lovagolni. A ciprusi cég egyértelműen az adóelkerülés végett van. Ez nem csak magyar sajátosság, egész európa ezzel a problémával küzd. Jogilag sajnos teljesen legális, erkölcsileg viszont kifogásolható, hogy valaki íly módon próbálja kikerülni a köztehetviselést.

A magyar politikai elit kudarca pedig az, hogy nem vetik ki magukból az erkölcsileg kifogásolható politkusokat.

Nálunk fejlettebb demokráciákban ennél sokkal kevesebbért is lemondanak a politikusok.

Chicano 2009.05.31. 20:17:36

@kutyamez: Édesjóistenem, hát szerinted miért csinált Cipruson céget ahol az egyik legalacsonyabb az adó az EU-ban? Miért nem itthon? Könyörgöm nem rágódjunk már itt hülyeségeken.

firebird69 2009.05.31. 20:18:01

@K.Z: Arról nem is beszélve, hogy vajon a külföldi befektetőnek az mit mond, hogy nálunk még a Jegybankelnök is úgymond készenlétben tart egy ciprusi céget, ahová baj esetén feladhatja a motyóját? "

Ez ma már senkit sem érdekel.
Például tavaly Bush pénzügyminisztere kereste a legtöbb pénzt. (cca 2 milliárd dollárt)

fehérfarkas 2009.05.31. 20:18:02

"Most! Csak amikor bejegyezte, vette, még off-shore volt!
Két éve az EUba lépés kapcsán minősitette át Ciprus az off-shore cégeket másnak. No nem belföldi cégnek, mert akkor rendes adót kéne fizetni..."

nem attól off-shore valami, hogy eu-s csatlakozás utáni vagy előtti országról van szó, hanem hogy a bejegyzésen levő országban tevékenykedik-e vagy sem
egyébként 2004-ig magyarország is off-shore ország volt, mert odáig mi is megadtuk az ide bejegyzett de nem itt tevékenykedő cégeknek a kedvezményes adózás lehetőségét

Offshore 2009.05.31. 20:20:10

@fehérfarkas:
Ezzel teljesen egyetértek!

osborne 2009.05.31. 20:20:33

@Chicano: de az egy "rendes" cég! meg ott szebben süt a nap ;]

kutyamez 2009.05.31. 20:20:48

@Chicano:
"Simor MÁS ORSZÁGBAN fizet adót, miközben szerinte rendben van hogy belőlünk a xart kiadóztassák."
igen? mennyit fizet? szerinted tényleg ki akarja szart taposni belőlünk? Ezt honnan veszed? Ki mondta?

"Orbán meg egy bevetetendő HAZAI adó ellen van mert ő is úgy látja hogy a dolog kontra produktív."
Ez rendben van, elfogadom. Ő úgy látja.

Chicano 2009.05.31. 20:22:39

@xJozsi: Teljesen egyetértek. A többi blabla. Különben meg kár itt ilyen hülye vitákkal elszúrni az ember idejét, már persze annak akinek nem fizetnek érte. Én majd szépen elballagok minden mostanában tartandó választásra és szépen behúzom az x-et oda ahol úgy gondolom hogy tartozik. Aki úgy gondolja jól van az hogy a fél kormány meg a jegybank elnök külföldi cégekkel (legálisan de erkölcstelenül) kerüli el a hazai adózást miközben újabb adókkal szopatják az ország nagy részét az nyugodtan szavazzon a maszopszadeszmadöfre.

laszlo56 2009.05.31. 20:22:43

@Mawhonic: te egy akkora hulye vagy ,hogy naladnal mar csak a Benko Daniel hulyebb

Azor 2009.05.31. 20:22:44

végre megszólalt a pályavégi főellenség, OV! izzanak a szocialista-független blogok

kutyamez 2009.05.31. 20:24:51

@Chicano:
azon kívül, hogy van egy ciprusi cége, sok tény még nem hangzott el...
erre akarok rávilágítani.

Ezért írtam ezt a példát is: "OV brutálisan szennyezi a környezetet, mert bkv helyett saját autóval jár..."

Chicano 2009.05.31. 20:26:23

@kutyamez: Ki mondta? Simor úgy tudom támogatja Bajnaiék kitűnő terveit. Kell ettől több?

Alf (törölt) 2009.05.31. 20:26:26

@Kettes: további jó anti - fityesz kampányolást

Alf (törölt) 2009.05.31. 20:29:45

@Mawhonic: a te szoci politikusaid iszonyat naprakészek... eszem megáll...

TD223 2009.05.31. 20:30:43

@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni: Nem csak azt, hiszen ezek a cégek a végállomásai a közpénzeknek. Ellenszolgáltatás nélkül kapnak milliárdokat. Pl.: egy A4-es lapnyi "szakértelemért" kapnak 10 millió Ft-t.

kutyamez 2009.05.31. 20:33:41

@Chicano:
olvasd el azindexet/portfoliot a tervezett szjaváltozások hatásairól. mert ez inkább tekinthető konkrétumnak, az ingatlanadóról meg különböző verziók vannak.
azt is kérdezhetném, hogy tudod-e pontosan, hogy jövőre mennyivel fizetnél több adót a "kitaposás" következtében?

alsa 2009.05.31. 20:34:03

hányingerem van az on-off shore politikusoktól...

Tomzone 2009.05.31. 20:39:43

Keresgettem a google-on... eleg erdekes egy olyan menedzsment tanacsado ceg akinek meg egy egyszeru honlapja sincs...

S. Annyi 2009.05.31. 20:47:36

"Mi is azzal a baj, ha valakinek van egy külföldi, ott is működő cége? Semmi." - Idézet tőled.


na most te vagy hülye vagy, vagy hülye.

S. Annyi 2009.05.31. 20:48:30

Az offshore-ok nem itthon adóznak, az a baj, te.

agoo 2009.05.31. 20:49:41

Ne is haragudjatok de mi a f@aszról beszélünk? Én nem akartam, sőt elleneztem az belépést az Eu-ba, de az ország többsége beszavazott minket...Az volt a jelszó, hogy a tőke és javak szabad áramlása, meg nyithatok kávézót bécsben stb. Hát ha így áll a helyzet akkor nyitok is. És csinálok is "off-shore" céget amint érdemes lesz. Pláne a jelenlegi helyzetben...Én nem akartam belépni, de ha már bent vagyunk akkor oda viszem a vagyonomat ahova és amikor akarom. És ha így veszek céges autót meg hifit meg lóf@szt akkor sincs hozzá senkinek semmi köze.
Én így gondolom...

Blogger Géza 2009.05.31. 20:50:27

Járait az év jegybankárjának választották, amikor aktív jegybankelnök volt.

Walter Melone (törölt) 2009.05.31. 21:17:46

Kedves emberek!

Nem volna baj, ha kicsit tudnánk miről vitatkozunk.
Az, ha valakinek egy kedvező adókörnyezetben van a cége (Monaco, Ciprus, stb...) az nem törvénytelen. Ezt úgy hívják adóoptimalizálás. Persze morálisan vitatható, hogy nem itthon fizet adót az itthon szerzett jövedelméből.

Az Off-shore cég egyik legfontosabb ismérve, hogy a cég egy darab részvénye szabadon árusítható, így nagyon nehéz megállapítani a valódi vagy akár a pillanatnyi tulajdonos személyét, aki sokszor egy fiktív személy, egy hajléktalan, vagy éppen Kajah Ibrahim.

Ezek a valódi Off-shore cégek alkalmasak az adók (leginkább az ÁFA) teljes elkerülésére.

Nos ilyen cége nincs sem Simornak, sem Oszkónak, sem Bajnainak.

Hiszen ha van is (volt) kedvező adókörnyezetben bejegyzett cégük annak a valódi tulajdonosai ők maguk voltak.

psmith a SAP 2009.05.31. 21:20:07

Fingom nincs, hogy Simornak milyen cége van, off-shore vagy on-shore.

De az a sok idióta aki itt adócsalásról ugat, gondolkodjon már egy picit. Ha azt mondja neki a festő, hogy számlával ennyi, számla nélkül meg ennyi mínusz annyi, akkor melyikük indul el az APEHba feljelenteni az adócsaló mestert és melyikük festet ki számla nélkül?
Hányan utalják el az államnak a fekete fizetésükből az adót, akár név nélkül is vagy adják oda az adótartalmat valamilyen nemes célra?

Sok kis köcsög a más faszával verné a csalánt, de ő maga pont olyan adócsaló, mint a többi.

Elkerüli az adófizetést? Jól teszi. Annyival is kevesebb jut a gombamódra szaporodó politikusok zsebébe, akik bár ájtatos képpel a nép gyermekének pofázzák magukat, de mind 100 milliós nagyságrendű értékű kéglit tulajdonol. Igen a komcsik, meg a jobbos felső politikusok is.

Aki itt adócsalásról beszél, olyan mint a hétvégi háznál a norvégbűnözők akik felháborodtak, hogy biztonsági szolgálathoz bekötött riasztót szereltetek fel.

heima (törölt) 2009.05.31. 21:21:25

aha, szóval Simor Ciprusra járt tanácsadni :) nagyon életszerű, biztos vágja a görögöt/törököt, ismer ott mindenkit, őt is ismerik... :D

hihetetlen hogy milyen sötét a ballib fan klub, hogy mindent beszop

Walter Melone (törölt) 2009.05.31. 21:21:28

Sokkal érdekesebb kérdés, hogy hogyan vásárolhat Lévai Anikó 22 darab ingatlant országszerte, miközben láthatóan a gyerekszüléssel és gyerekneveléssel van elfoglalva tizenpár éve.

Ennyit nem lehet a gyesből megspórolni....

balage28 2009.05.31. 21:22:10

@Walter Melone: ezek szerint meg lehet spórolni, csak akkor meg a propagandát nem értem, hogy rosszabbul élünk...

szipó 2009.05.31. 21:22:12

@agoo: Ezt én is igy gondolom. Holnap meg abba köt bele OV hogy miért nyitok cukrászdát Bécsbe? Az se ide adózik. A pénzvilágban pedig nem az erkőlcs hanem a profit számit.

balage28 2009.05.31. 21:25:49

@agoo: EU - hát igen. A "nagytőke" akarta egységesíteni a saját piacait, erre a politikusok igent mondtak - mert népszerű lehetett, meg hát kellettek az új intézmények is. Tegyük fel, hogy ez eddig rendben van, elfogadja a nép. DE akkor miért nem fogadják el a politikusok, hogy vannak, akik ki használják a TÖRVÉNYEK által biztosított lehetőségeket (adó optimalizálás külföldi céggel, autó, stb...).

Az persze egy másik (és teljesen jogos !) kérdés, hogy a politikai/állami vezetkben miért nincs meg az az erkölcsi tartás, hogy leglább addig amíg aktívan dolgoznak, NE éljenek ezekkel a lehetőségekkel.

HgGina 2009.05.31. 21:26:22

Milyen jó, hogy ennyi okos embernek semmi fogalma az off-shore konstrukcióról. :)
Addig tudnak a buták pénzt keresni vele.
Mellesleg teljesen jogszerűen.

HgGina 2009.05.31. 21:28:55

Csak nagyon halkan jegyzem meg, a Microsoft és az Adobe is off-shoreként van bejegyezve több országban.
Ők se hülyék annyira.

heima (törölt) 2009.05.31. 21:32:14

@HgGina: és bill gates meg az adobe CEO bejelentkeztek jegybankelnöknek meg pénzügyminiszternek?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 21:33:27

@Walter Melone:

Hello Walter!

"Ennyit nem lehet a gyesből megspórolni...."

Közös háztartásban közös a pénz. Nem a gyesből kellett tellenie!

Viktornak csak a pártelnöki fizetése 500.000ft körül van. Naja.

Üdv.

balage28 2009.05.31. 21:35:10

@heima: hát igen... ezek törvényes lehetőségek. Még ha valahol a határon is van, de még a törvényesség felőli oldalon.
Üzleti világban szinte kötelező kihasználni ezeket a lehetőségeket, DE politikusként nem illik (és akkor finomat fogalmaztam).

Mint ahogy politikusként cégeket sem nagyon illik "eladni"...

SZEM-Pont 2009.05.31. 21:35:53

Egyébként nem árt tisztázni egy-két dolgot:

1. Amit jogszabály nem tilt, az lehetséges.
2. Az off-shore cégek alapítását és működését nem tiltja.
3.Ciprus önálló szuverén állam, aki saját maga határozza meg az adójogszabályokat.
4. Simor András Mo.Jegybankjának elnöke (egyenlőre).
5. Jelenleg nem az a kérdés, hogy Ucudli Mátyásnak, vagy Pityi Palkónak hány off(on)-shore cége van, hanem annak, hogy egy felelős vezetőnek.
6.Önmagában ennek sem lenne jelentősége, ha nem egy - a felelős vezetők által - romokba döntött országról és annak elszegényedett társadalmáról lenne szó.
7. Azon túl, hogy erkölcsileg (bár ezt a Simorék úgy sem ismerik) nem lenne megengedett, még hazudnak is az adott kérdésben, és ugyanazt művelik, mint már oly sokszor: kioktatnak, tájékoztatnak, figyelmeztetnek.
8. A Simor egyébként bölcsebb lett volna, ha hallgat (persze lehet, hogy most éppen ezt kérték Tőle - "A TANÚ" -, mert hát "egyszer majd kérünk öntől valamit")
9. Azt meg már senki ne várja el, hogy a felelősségre vonás egy ilyen 7 év után elmaradjon.
10. A sokat hangoztatott "együttműködés" retorikája helyett, talán le kellett volna már mondani. Mindenkinek jobb lett volna.

Walter Melone (törölt) 2009.05.31. 21:36:41

@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni:

A ti pénzetekből gazdagodnak mi?
:-P

Egyébként a az ura vette ezeket akkor is minimum ajándékozás, az meg adóköteles. Befizették vajon?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 21:38:58

@Walter Melone:

Ezzel a hsz-el csak az a baj, h bár valóban jogszerű adóoptimalizálás az offshore, de mivel nem morális, ezek után nehéz annak az Oszkónak a tisztességes adófizetésről, becsületes közteherviselésről pénzügyminiszterként beszélni, aki tanácsaival sok-sok magyar céget segített ahhoz hozzá, h kihúzza magát a közteherviselésből.

tucano 2009.05.31. 21:41:05

Tudjátok én kifejezetten offshore párti vagyok. Az OECD és a G20 az adóversenyt akarja megszüntetni. Ez azt jelenti, hogy bizonyos országok kevesebb adóból is jobban teszik a dolgukat, mint a magas adózású területek. Ilyen Svájc vagy Szingapúr, de Ciprus is. Cipruson on vagy offshore cég is 10% társasági adót fizet, mert ennyiből is baromi jól meg tudják oldani a dolgaikat. Ezért tisztességtelen szemetek. Utánuk Írország a főgeci 12,5% társasági adóval a sorban. Ugye ők is elvtelen szemetek, akik a komcsi maffiózók által rabolt pénzből tartják fent magukat. A Man-szigeten és Jersey-n nincs is ilyen adónem, őket le kell bombázni, hogy képzelik, hogy nem rántják le a népet. Nekem nincs offshore cégem, de érdekelt vagyok a témában. Sztem minden szerencsétlen magyar munkavállaló fizessen adót, reszkessen az Apehtől, így legalább nem figyel arra, hogy ellopják a pénzét. Közben szídjunk mindenkit, aki okosan csinálja, ahol jólét van, mert tuti, hogy ők a bűnözők nem a mi mostani/előző/következő uraink, akik mindig kitűnő példát mutattak nekünk és miattuk annyira jól megy nekünk, hogy nyugodtan beszólhatunk másoknak, akik tudnak gondolkodni. Az igazán undorító offshore terület Magyarország, ahol az Audi, a Mercedes meg a többiek brutális adókedvezményeket kapnak a betelepülésért (kenőpénzért) cserébe és milyen érdekes, hogy nálunk mindig van éppen ráérő/olcsó munkaerő. Mert magyar vállalkozó nem használhatja az adóelkerülési technikákat, hogy életben maradjon, mint az osztrák, angol, svájci stb kollégák. Emelt fővel menjen tönkre és fizesse ki adósságát az adóhivatalnak. Offshore-ozni jobb helyeken nem a bankigazgatók szoktak, hanem az újságírók, pékek, menő fodrászok/önálló fuvarozók stb. Csak nekünk ezt nem mondják, hanem a büdös kommunista/fasiszta/mittudomén elit mocskos karmai lopják ki az ország pénzét. Pénzt tolvajtól visszaszerezni még 1x sem tudott a rendőrség, minthogy OV-nak sem sikerül, de minket tönkrebaszni az sima ügy.

heima (törölt) 2009.05.31. 21:41:51

@Walter Melone: Lévai Anikó bankjogász, az elismertebb fajtából. Nem mondom, hogy ezen a területen mennyit lehet keresni, nehogy rosszul legyen itt a sok proli.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 21:42:02

@Walter Melone:
Nem, ajándékozásról szó sincs.

Lévai betesz a havi közösbe 100.000-et, Viktor 1 millkát, és mindjárt van Lévainak 550.000 saját. Mondom: fele-fele minden!

De ez a 22 ingatlan honnan jön? Mifélék ezek? Mi a baj azzal, ha valaki gazdag?
Komcsi vagy?:-P

alsa 2009.05.31. 21:42:50

Simor nem azért kapja az MNB elnökeként az országtól a fizetést, hogy itt leveleket írjon Orbán Viktornak meg a köztársaági elnöknek, hanem azért, hogy többek között stabil legyen a forint, és ne omoljon össze...múltkor is épp síelni volt mikor 310 fölött volt a forint, és nem nagyon sietett a síeléséből hazajönni....

6.Lenin 2009.05.31. 21:43:27

Hú B+!

Van itten 1 drb kurva 1xü kérdés,mit tehet 1 magánember és mit tehet 1 közszolga.

Ez a magyar értelmiség ballib részének nehézséget okoz

Szavazzon rátok a devla,drága tesvireim!!

heima (törölt) 2009.05.31. 21:44:30

@Walter Melone: házassági vagyonközösségben nincs ajándékozás. vagy te járulékot fizetsz azután ha az asszony bevásárol a teszkóban a saját fizetéséből?

kutyamez 2009.05.31. 21:48:16

műbalhé az egész. OV mennyi ingatlanadót kerülne el?

Blogger Géza 2009.05.31. 21:48:22

Melone, te teljesen hülye vagy. Úgy teszel, mintha értenél a dolgokhoz, de még a házastársi vagyonközösség sem megy.
Amúgy honnan tudod, pontosan hány külföldi cégben milyen érdekeltsége van Oszkónak, Bajnainak meg Simornak? Amit meg az off-shore-ról itt összehadováltál, azért minden jobb érzésű vizsgáztató kirúgna.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 21:50:15

Adjon az Isten szebb áfát!

Az alábbi képen látható egy offshore cég vezérigazgatója, aki gyaníthatóan nem adóelkerülésből gazdagodott meg. Kéretik minden magyarérzelmű polgárt, ne kössön vele üzletet!

Köszönjük: Vona Gábor & Morvai Krisztina

adysokk.freeblog.hu/files/fuxos12.jpg

nick: 2009.05.31. 21:52:56

mekkora majomnak kell lenni ahhoz, hogy ilyen posztot írjon vki, ha neki magának amúgy nem származik ebből közvetlen haszna?!
...vagy származik?

6.Lenin 2009.05.31. 21:55:03

@Eladó lakás Pécs legszebb helyén:

"Ha tehetnem, én is cipruson adóoptimalizálnék. Azért, mert eu tagok vagyunk, és ott és azt amit csak akarok. Érted."

Vaze!Te érted,amit irsz?
Tudod miről van szó?

kutyamez 2009.05.31. 21:56:05

az a baj, hogy egy ilyen vádaskodó nyilatkozatnak sokan felülnek, ahelyett hogy a tényeket kérnék OV-től: mutassa a bizonyítékokat.

idehaza ez még elmegy, de ennek az okosságnak ki fogja meginni a levét, mi szükség volt erre: index.hu/kulfold/2009/05/31/slota_orban_neofasizmustol_buzlik/

kutyamez 2009.05.31. 21:59:31

@6.Lenin:
arról van szó, hogy te is meg én is adóoptimalizálunk, amikor nem kérünk a szobafestőtől számlát stb.
vagy szerinted tényleg az mnb elnökéről van szó?

Azor 2009.05.31. 22:02:38

@kutyamez:

ez már tényleg nem a classic-fasiszta kártya! itt kőkemény nácikkal állunk szemben, farkasokkal kik belopóztak a nyáj közé!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 22:06:39

@kutyamez:

Magyarország az EU-ban a második legnagyobb elvonást alkalmazó ország a balga belgák után. Nincs mit csodálkozni, ha a polgár ott spórol az adóval, ahol tud.

Valahogy az állam, a hatalmas elvonásaival, és az állami beruházások körüli nagyfokú korrupcióval elveszítette az erkölcsi jogát arra, h a pitiáner adóelkerüléseket (pl. orvosi paraszolvencia) számonkérje a polgárain.

heima (törölt) 2009.05.31. 22:07:34

@kutyamez: lehet hogy te nem kérsz számlát (spec van aki szokott...), de nem is vagy PM vagy MNB elnök... és ilyen morállal normális országban nem is leszel. Remélem érezni a leheletnyi különbséget...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 22:08:11

@Azor:

"azok ott egyértelműen mellműtét hegei!"

Vagy megműtötték az aranyerét, de egy kicsit félresikerült.:o)

6.Lenin 2009.05.31. 22:11:06

"A nép az off és az on közt is csak a zseblámpán tud különbséget tenni, ugyanis gazdaságilag majdnem teljesen analfabéta."

Drága Dezsőkém,a népnek ezt nem nagyon kell tudni(természetesen nem rossz,ha tudja).

A népnek azt kell tudni,aki azt mondja,ma Mo-on kevesen fizetnek adót,ezért az ország szarban,szorítani kéne,NEKTEK, és közben ő is máshová viszi a lóvét,az 1 drb geci.

Seggfej Ödön magánember ott adózik,az unión belül,ahol a törvények megengedik.

Seggfej Ödön közszolga már nem!

Úristen!Mi ebben a bonyolult?

Ha meg az egyiknek szabad,akkor a másiknak is,drága tesvireim.
Ez se bonyolult.

Vagy igen?

Vidéki 2009.05.31. 22:12:48

Tsabeeka is az "adóoptimalizálás" elkötelezett híve.
Mindenki aki elfogadja a közteherviselés elvét (min 160 évvel ezelőtt a reformkori nemesség)szálka a szemében.
Mai "nemeseink" inkább külföldön adóznak (keveset)
Jelszavuk: Fizessenek a nyuggerek. (inkább)

bastard 2009.05.31. 22:17:50

Nekem csak egy dolog nem túl szimpatikus. Mit ért Szíjjártó Petya azon, hogy majd eldöntik majd az illetékes hatóságok? Egyébként is: milyen stílusa van annak a levélnek?

6.Lenin 2009.05.31. 22:24:42

@kutyamez:

6.Lenin 2009.05.31. 22:11:06
itt a válasz
+
Az Ingó Firma és a Fingó Irma között felfedezni vélek némi eltérést.

kutyamez 2009.05.31. 22:25:51

@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni:
hát tudod többek között a pitiáner adóelkerülők miatt is vonnak tőlem ennyi adót...
sok pitiáner is sokra megy.
sirva fakadok amikor meglátom a bérjegyzékem:(

kutyamez 2009.05.31. 22:30:04

@heima:
hát látod nem is akarnék pm sem mnb elnök lenni (mert a végén még valaki számon kérné rajtam, hogy nem kértem számlát. valaki olyan, aki maga sem kért/vagy adott...)
remélem te is érted mire gondokolok.

szóval mutass egy normális országot:)

bastard 2009.05.31. 22:30:18

@kutyamez: Szia, lehet költői a kérdés, de adókerülők pártfüggőek-e vagy sem? Azaz csak egyik oldalon vannak, de a másikon nem? Valahol olvastam, hogy Bayer Zs is szlovák rendszámú kocsival jár..és nem is cáfolta, hanem a rendszerre fogta

Steve 2009.05.31. 22:31:35

Akinek van pénze és tudása is hozzá adóoptimalizál. Vagy külföldi céggel, vagy EVÁval, vagy az asszony nevére iratott tulajdonnal, vagy tagi kölcsönnel vagy máshogy.
Jó lenne ezeket kontraszelektálni. Sikeres ember ne is lehessen jegybank elnök!

phaidros 2009.05.31. 22:31:46

Nem hülye, valóban. Ez az offshore téma nagyon üt manapság. Cipruson kétfajta céget lehet alapítani, nem rezidenset - itt nem derül ki, ki a valódi tulajdonos - ez esetben nem adják ki az adatait az EU számára sem (még). Ha ez van Simornak, akkor erről senki sem tudhat. Ha rezidens cége van, akkor a rezidens tagok - azaz a 18x napnál többet Cipruson töltők 10% adót fizetnek. Mivel EU ország, és kettős adózást elkerülő egyezmény van Mo-val, ennél többet nem is kell fizetnie.

Simornak tudják, hogy van cége, és itt (Mo) van több mint 18x napot.

kutyamez 2009.05.31. 22:35:16

@6.Lenin:
hát ez sok mindent megmagyaráz.
amit ov gondol az úgy van és kész.

WUT (törölt) 2009.05.31. 22:37:19

"...
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője válaszlevelében azt írta: szerinte a szóban forgó Trevisol Management Services Ltd., amelynek Simor 100 százalékos tulajdonosa, off-shore cég, s mint ilyen, "alkalmas az adófizetési kötelezettség kijátszására." Megfogalmazása szerint "mindenki számára világos, hogy Ciprus nem éppen az átláthatóan gazdálkodó, törvénytisztelő, példás adófizető üzletemberek gyűjtőhelye."

Levelében rámutat, nem a Fidesz feladata annak eldöntése, hogy Simor András off-shore cége követett-e el törvénysértést, "eldöntik azt majd az arra illetékes hatóságok". Szijjártó Péter megjegyezte: lehetetlen megsérteni a jegybankelnök jó hírnevét, mert "az jelenleg nem létezik".

Orbán Viktor a közelmúltban mondott beszédeiben többször is szólt arról, hogy a Fidesz kormányra kerülése esetén elszámoltatásra és felelősségre vonásra készülnek - jegyzi meg tudósításában az MTI.

..."

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=115951

miért nem lehet azt mondani, hogy "bocs"? miért nem lehet azt mondani, hogy "jó, akkor a jegybankelnök Úrnak nincsen offshore-cége, 'csak' a miniszterelnöknek meg a pénzügyminiszternek" - még akkor is 2/3 részben igaza lehetne Orbánnak.

lehet, hogy OV még innen is el tudja cseszni a 2/3-adot?? mert így, ilyen reakciókkal nem lesz meg, mert azokat a tömegeket, akik eddig 2-szer elmentek a Fidesz ELLEN szavazni, de most jelenleg úgy érzik, hogy semmi pénzért nem szavaznának az Mszp-re még egyszer, de közben nem őrültek meg, hogy a Fideszre szavazzanak, leginkább otthon-maradást terveznek, ezeket az embereket csak felhúzza annyira, hogy mégis elmenjenek, és az Mszp-re szavazzanak?!

ráadásul, elég irritáló, hogy bármi van, bármit címeznek Orbánnak nyilvánosan, mindig a kutyája válaszol. elég idegesítő ez a frankenstein-fejű felszopó-droid, Szíjjártó "miniszter úr" (csak még nem tudjuk, milyen miniszter), ez tényleg egy felszopó-robot. ilyen arrogáns, ilyen gusztustalan vissza-szólásra nem számítottam. ".. lehetetlen megsérteni a jegybankelnök jó hírnevét, mert "az jelenleg nem létezik". .."

6.Lenin 2009.05.31. 22:39:15

@kutyamez:

Hú B+,ez hogy jött ki nálad?

phaidros 2009.05.31. 22:40:06

@phaidros: folyt.

ami sokat elmond, és ebben Viktornak igaza van, hogy nem csak adóoptimalizálás, adóelkerülés miatt érdemes külföldi céget alapítani, hanem pl. azért, mert a gazdasági, jogi környezet stabilabb, kiszámíthatóbb, a hatóságok a vállalkozót emberszámba veszik.

Na ez az, ami nincs meg itthon. De erről nem Simor, Oszkó, és a miniszterelnök tehet.

füligjimmy77 2009.05.31. 22:42:25

Szülőfalumban van néhány nagyon tisztességes alkoholista, a büdös életbe nem volt egy fityingjük se, szerintem jó jegybankelnökök lennének, mert nincs adójuk, amit optimalizálnának. Simornak több cége is van, mert ő nem tisztességes ember, és ebből egy van Cipruson, tehát gané. Amúgy egy kicsit vissza kéne emlékezni, mikor is ismerkedett meg az átlagember az off-shore cég fogalmával. Tudom, régen vót, meg visszamutaogatni nem ér, mert már nagyon régen vót. Milliárdokat "mentettek meg" a komcsi mételytől a két válsztási forduló között, meg úgy kompletten a Szécsenyi-terv keretében. Aki még elmegy szavazni, az is birka, meg is érdemli.Mindenkinek otthon kéne maradni, az hiszem, ezzel mondhatnánk mi, egyszerű szavazók, "el lehet innen menni", hogy egy klasszikust idézzek.

kutyamez 2009.05.31. 22:42:51

@bastard:
habár a kérdésed költői: az adóelkerülés nagy valószínűséggel pártfüggetlen "vívmány".
Remélem nem azt akarod kihozni, hogy az mnb elnök, bayerzs és miattam tart itt az ország? mert azért ehhez így 3-an kevesen lennénk.:)

kutyamez 2009.05.31. 22:44:49

@6.Lenin:
néhány kommentből ezt olvastam ki...

Egysejtű 2009.05.31. 22:45:55

Drága barátaim, honnan veszitek, hogy a teljes jobboldali vezérkar nincs tele offshore cégekkel?
Vajon az általuk ellopott tíz-, és százmilliárdokat hol tartják?
Hogy lehettek ekkora idióták, ébresztő, ébresztő!
Az összes krva politikus a velejéig korrupt, cinikus gazember, ha ezt még mindig nem fogtátok fel, akkor kár volt megtanulni írni-olvasni!

tcom 2009.05.31. 22:45:57

Tóth W. A is megmondta, hogy Orbánnak egyre nagyobb lesz a pofája. Most éppen Szlovákiát provokálja, meg Simort.
Ő most tesztel. Megnézi, hogy meddig mehet el, hogy mi az amit fene nagy támogatottsága nem szenved meg.
Aztán talál-e majd egy csóró, kezdő, de még is hozzáértő, patyolat tiszta pénzügyminisztert magának az még kérdés.
Magasra helyezi a lécet és sok támadási felületet ad. Még mindig ígérget a népnek, majd megvédi a hazát a gazdagokra kirótt (!) ingatlanadótól, visszakapják a nyugdíjasok a 14. havi nyugdíjat is. De mint tudjuk "más a kampány és más a kormányzás". Előre nem látott komcsi ferdítés miatt kiderül, hogy sajna még sem lesz pénz a kánaánra, pedig ellenzékben még úgy látszott elég a lámpavasra akasztani a Bjanaikat és már is dől a lé. Aztán majd a népet érdeklik-e a részletek, az majd kiderül. =;-)

heima (törölt) 2009.05.31. 22:46:41

@kutyamez: ez elég torz gondolatmenet, azt a párezermilliárd huf adót csak összetolja vlaki... akiknek talán lehet már véleménye, nem?

remekül ágyazol a gondolatnak, hogy hát ők is csak olyanok mint mi, nem történt itt semmi látnivaló, de sajnos ha kibontjuk az igazság minden szeletét azt látjuk, ha egy faluban sok a tolvaj és egy rablót megválasztanak polgármesternek, attól még a rablás nem lesz törvényileg és/vagy (!) erkölcsileg elfogadott.

amize 2009.05.31. 22:46:43

Nem alkalmasnak jegybankelnöknek az aki bármilyen trükkel kilopja a pénzét az országból.
Milyen példát mutat? Olyat mint a többi kormánytag?
Nem jó egy ilyen erkölcstelen országban élni. Túl sok adót fizetünk éppen miattuk.

phaidros 2009.05.31. 22:46:46

@phaidros: na nem tudok már fogalmazni, szóval Viktor ezt nem mondta :o) . De a lényeg az, hogy azáltal, hogy máshol van a cég (és pont cipruson, ami EU adóparadicsom, tehát nem olyan, mintha mondjuk Spanyolországban lenne egy cége), ezáltal mindenfajta itthoni bizonytalan környezetből kivonja magát. Az itthoni adóterhek alól is.

kutyamez 2009.05.31. 22:47:31

@WUT:
osztom a véleményed.

phaidros 2009.05.31. 22:47:38

@amize: nem lopja ki. Csak a külföldről szerzett pénzét hülye lenne az itteni viszonyoknak kitenni. Mind a három.

heima (törölt) 2009.05.31. 22:48:10

@PremiumLager: és Orbán Viktor veri az asszonyt és otthagyta a gyereket az esőben!

kutyamez 2009.05.31. 22:48:57

@amize:
pont ez a lényeg: van rá bizonyíték, hogy kilopta? és ha igen akkor mennyit?

phaidros 2009.05.31. 22:49:00

@tcom: Szlovákiát nem kell provokálni. Nem tom feltűnt-e, amíg Viki meg sem szólalt, mi ment ott? Viktor tudja, hogy van igény rá, hogy valaki már a kurva anyjukba elküldje ezeket a populista náci barmokat, és az nem a "kócos asszonyság volt".

6.Lenin 2009.05.31. 22:53:24

@kutyamez:

Ezen csodálkozom,1 szót sem irtam arról,hogy kit is fanolok.

A félreértések elkerülése végett.

Leszarom melyik párt tagja Mo miniszterelnöke,politikai elitje,
ÉN SZERETNÉK 1 normális országban élni, és nem azon a faszságon rugózni,melyik a nagyobb gazember,az enyém vagy a tiéd.

Én azon szeretnék vitázni,mi a közös érdekünk,NEKÜNK,nem nekik.

Seggnyalók vannak,lesznek.
Nem ez a része érdekel a politikának.

kutyamez 2009.05.31. 22:53:52

@heima:
"...ha kibontjuk az igazság minden szeletét..."

Erről dumálok én is, tegye már meg valaki, mert eddig mindenki csak okoskodott, de egy darab tény nem hangzott el.

Egysejtű 2009.05.31. 22:55:24

@heima: nem bmeg, ő egyedül makulátlan szent. Te meg egy birka vagy.

kutyamez 2009.05.31. 22:57:48

@6.Lenin:
én csak annyit szerettem volna mondani, hogy a tények alapján vitatkozzunk.

heima (törölt) 2009.05.31. 23:02:02

@kutyamez: na hát akkor összefoglaló jelleggel: bárkinek jogában áll offshore/onshore etc akármilyen céget alapítani. joga van kivinnie a vagyonát (cégét, járművét) külföldre, külföldről származó jövedelmét ilyen cégből számlázni. ilyen magas adókulcsok mellett akár ez még érthető is. sőt, mint a példák mutatják, közhivatalt is lehet vállalni ilyen múlt után, sőt akár menet közben is lehet cégtulajdona az illetőnek. mindez teljesen jogos.

csak kurvára nem elegáns.

ilyen vakítást leadni (Ciprus EU tag, onshore) meg egyenesen ultragáz, mindehhez pedig egy ilyen seggnyaló postot írni meg szánalmas.

ezek a tények.

heima (törölt) 2009.05.31. 23:02:47

@PremiumLager: és te ki vagy, akinek az értékrendje nem változott? :D:D

kutyamez 2009.05.31. 23:03:33

@phaidros:
tényleg van rá igény hogy OV elküldje őket e retekbe? és ettől most kinek lett jobb?

tcom 2009.05.31. 23:08:04

@phaidros:

Csak, hogy a szlovákiai magyarok nem ezt akarják. Azokat kiveri a víz, ha azzal kezdődik egy hít, hogy Orbán + Szlovákia. A Szijjártó pibullokkal meg nem illik kimondatni (még ha igaz is), hogy a Slota egy barom.
Orbán harciassága egy színjáték. Mindent az elsöprő EP választási sikerért tesz. Orbánnak már azt sem hiszem el amit kérdez.
A "kócos asszonyság" gondolkodik is. Ha teljesen elmérgesedik a két ország viszonya, azt előbb utóbb az ottani magyarok szívják meg.
Vajon miért hallgatott éveken át Orbán külpolitikai ügyekben és hagyat a pöszét játszadozni? Miért most az EP választás előtt magyarkodik Orbán?

6.Lenin 2009.05.31. 23:08:19

@kutyamez:

Ha nem vetted volna észre,itt erkölcsi kérdésről van szó.
Tények a biróságokra tartoznak.

Most majd jön,az igazság szolgáltatás,fideszes,a másik őrület.

Ez,ami itt folyik az idiótizmus magasiskolája,sötét idióták azon vitatkoznak,kit dugnának meg Nyakót,vagy Szijjártót,melyik szimpi.

A tiédnek szabad lopni,az enyémnek nem.

Közben az utolsó helyen vagyunk az EU-ban,rajtunk röhögnek a tótok,románok.

Amit el lehetett baszni,azt Mo-on elbaszták,nyiltkozta Fico,igaza van.

Ennyire tellik tőlünk.

kutyamez 2009.05.31. 23:08:37

@heima:
szerintem meg ezek lennének a tények:
"x év y összeget nem fizetett be adóként idehazam, ami z tevékenységgel függött össze."

szerintem a post nem az mnb elnök cáfolatáról, hanem sokkal inkább a propagandagépezetről szól.

kutyamez 2009.05.31. 23:12:12

@6.Lenin:
a tények nemcsak a bíróságra tartoznak.

de mondok valamit: milyen ítéleteket hozhat ebben a kérdésben a bíróság? Miért kell ehhez a bíróság? Bárki bármit állíthat, amíg a bíróság másképp nem ítél? Pont erről az erkölcsi kérdésről beszélek.

heima (törölt) 2009.05.31. 23:14:33

@kutyamez: aha, szóval nekem itt tudnunk kéne Simor nemzetközi ügyleteiről, különben nem lehet igazam. cseles :)

"szerintem a post nem az mnb elnök cáfolatáról, hanem sokkal inkább a propagandagépezetről szól."

a cikk egy szokásos orbán/fideszfika. a gyengébbik fajtából.

kutyamez 2009.05.31. 23:19:59

@heima:
nem neked kéne tudni róla, hanem aki dobálózik ezzel.

egyáltalán nem azt mondom, hogy nem lehet igaza(d). pont azt mondom, hogy nem látjuk pontosan a részleteket, közben meg ítélkezünk. Csak annyit mondok, hogy ezek feltételezések.

6.Lenin 2009.05.31. 23:20:31

@kutyamez:

Látom kezd értelmetlenné válni a dolog.
1 utolsó kérdésem lenne:
Miért törvényszerű,hogy Mo-t olyan elit vezesse,akiknél köztörvényes büncselekmények gyanuja is felmerült/felmerülhet,oldaltól függetlenül.

szerinted ez normális?A lényeg az,hogy az én oldalamról,vagy a tiédről van szó.

Valóban ez a lényeg?

kutyamez 2009.05.31. 23:22:12

@heima:
mindössze annyit tudunk hogy az mnb elnöknek vagy egy cipruson bejegyzett cége és történetesen cipruson alacsonyabb az adókulcs mint idehaza.
vagy tud ennél valaki többet?

Lev Menachem 2009.05.31. 23:28:00

"...a helyi adójogszabályok alapján adót fizető (on-shore) cég."

miért, melyik on/off-shore cég nem a helyi adójogszabályok alapján fizet adót?? éppen ez az (egyik) lényege..

kutyamez 2009.05.31. 23:29:34

@6.Lenin:
nemtom miért törvényszerű, és ez egyáltalán nem normális. nagyon is elkeserítő.

szerintem jót vitáztunk és közben nem anyáztunk egymásra.

én nem arra lőttem, hogy mi igaz az egészből, csak a félinformációkra próbáltam felhívni a figyelmet. félinformációkkal pedig bármelyik párt képes kábítanni a közönséget.

heima (törölt) 2009.05.31. 23:31:35

@kutyamez: nézd, egy droid bedobott itt az előbb egy sztorit, hogy hány százmilliárdot nyúltak le a jobboldali vezetők. ez feltételezés.

Simor Andrásnak bejegyzett cége van Cipruson, miközben se görögül, se törökül nem beszél, soha nem élt ott, most sem teszi. ez is tény. mindez valószínűsíti, hogy nem végez Cipruson gazdasági tevékenységet, különben előállt volna azzal, hogy itt vannak az alkalmazottak, ingatlanok, gépek etc. de ez nem történt meg. tegyük fel, hogy igazat írt a levelében, és soha nem érkezett oda Magyarországról jövedelem. mivel nem hülyegyerek, feleslegesen nem ad euroezreket egy ottani cég alapításáért, valamire használta/használja. ezek mind nem feltételezések.

persze el lehet várni Orbántól meg a Fidesztől, hogy fillére pontosan mondják meg, hogy milyen nemzetközi jövedelmeket számlázott Simor Ciprusra, (amik direkt azért lettek így számlázva, hogy soha ne derüljenek ki ezek az információk), de ennyi erővel várhatod a Mikulást is.

osborne 2009.05.31. 23:33:18

@heima: de akkor is törvényes!!!! ../...

6.Lenin 2009.05.31. 23:35:01

@kutyamez:

OK! még 1-et.

SA-nak van akármilyen ,törvényes,cége,akárhol,Mo-on kivül.Nem Mo-on fizet,esetleg akár több tiz v. száz milliós adót,törvényesen is akár.

Közben az adóelkerülésre hivatkozva elveszik a Porbafingó Jánosok utolsó 100 Ft-ját.özv.Földönfutó Mátyásné megfagy a saját lakásában,mert nem tudja kifizetni a fűtést.Soroljam?

Szerintem meg erről szól a történet.

Seggfej Ödön MAGÁNEMBERNEK lehet,törvényesen ilyesmikkel manipulálni,ha a törvények lehetővé teszik.
Ez ilyen bonyolult?

leone007 2009.05.31. 23:36:21

Na álljon meg a menet. Honnan szeditek, hogy magánamberként lehet legálisan adót optimalizálni és jegybankelnökként nem? Miért nem? Nem etikus? Honnan tudjátok mióta van meg a ciprusi vége? Amint jegybankelnök lett el kellett volna adnia? Miért?

Miniszterelnökként apuka bányáit, saját szőlészetet támogatni viszont etikus igaz?

Ráadásul nem tudni az előbbi esetben költségvetési pénzeket kap-e a ciprusi cég, utóbbi esetben viszont egyértelmű. Kinek is kellene/kellet volna lemondania?

És ha kérhetném - ha jól sejtem nem, mert ki vagyok én ahhoz ugye? - ne minősítsük már a vitapartnereket komcsinak, prolinak, meg nácinak. Ez csak egy vita.

heima (törölt) 2009.05.31. 23:36:50

@kutyamez: kell többet tudni? mondott bárki is többet? nem elég gáz ez önmagában?

leone007 2009.05.31. 23:38:57

@6.Lenin: De hisz ő magánemberként birtokolja azt a céget. Ebben mi olyan kurvára bonyolult? Vagy tán van rá törvény, vagy valami etikai kódex, hogy közszolgaként nem lehet cipruson cége?

heima (törölt) 2009.05.31. 23:39:21

@leone007: kezdem érteni, az offshorebányában meg az offshoreszőlőben lehetnek a százmilliárdok!

kutyamez 2009.05.31. 23:40:51

részben és is így gondolom.

leone007 2009.05.31. 23:41:12

@heima: azt gondolom ez egyáltalán nem gáz, és egy kicsit hisztérikusan reagálsz. Kiváncsi lennék mit szólnál ha kiderülne OV-nak is van ilyen cége.

vgy pl. az nem volt gáz amikor a tokaji vállalkozásnak akart állami támogatást juttatni?

heima (törölt) 2009.05.31. 23:41:32

@leone007: konkrétan köztisztviselőként nem lehetne Magyarországon se cége (Simor nem az), de igen, egy kultúrországban ez a sztori kurvára nem etikus/elegáns. és még le se kell írni hozzá, hogy tudják.

leone007 2009.05.31. 23:43:30

@heima: gondolom az volt a baj, hogy nem off-shore volt egyik cég sem.

Ha BG saját, itthon bejegyzett vállalkozását tőkésítené fel álami megrendelésekkel az rendben lenne ugye?

leone007 2009.05.31. 23:44:14

@heima: és a bánya meg a szőlő az milyen lenne egy kultúrországban?

6.Lenin 2009.05.31. 23:49:46

@leone007:

Én a jelenségről beszéltem,ami az utolsó 7 évben itt zajlik.Erkölcsileg.
Ha neki szabad,az OVI-nénak miért nem lehet kőbányászni meg 1000 ingatlanon a musttól fosni?
Jenőkém?
Már feltalálták a villanykörtét,ha felkapcsolod,világit is.Mi a faszért ülsz sötétben?

bastard 2009.05.31. 23:50:55

@kutyamez: ahh akarta a fenne, csak azt szerettem volna jelezni, hogy pártfüggetlen a téma, csak egyik oldal mintha azt jelezné, hogy ilyen csak a ballib oldalon van

phaidros 2009.05.31. 23:50:59

@kutyamez: @tcom:

ne keverjük a dolgokat. Viktor egy szót se szólt Slotáról, vagy Fico-ról, sőt hozzájuk se szólt.

Amire szükség/igény van, az az, hogy Slota és Fico ne tehessen meg akármit. Eddig kb. mindent megtehettek. Tudják ők is, hogy V. nem fog hallgatni, elsumákolni, finomkodni.

Amire itt igény van, az egy normális képviselet mind külügyminisztériumi, mind eu-parlamenti szinten.

És ez az, amire Szlovákiának nincs szüksége - erős magyar külügyre. Ebben pedig az MSZP akarva-akaratlanul Slotáék érdekeit fogja szolgálni.

heima (törölt) 2009.05.31. 23:52:18

@leone007: nézd, lehet hogy a ballib politikai etikába ez belefér, jobb helyeken ez nem. Orbánnak immáron 19 éve nyilvános a vagyonnyilatkozata, nincsen offshore cége, magyar cége se. Soha nem is volt, pedig a könyvei kiadói jogait simán betolhatta volna egy offshoreba, mégsem tette.

"vgy pl. az nem volt gáz amikor a tokaji vállalkozásnak akart állami támogatást juttatni? "

A "szőlőügyben" pont hogy az politikai etika jött ki, csak éppen a sajtó elferdítette annyira, hogy a prolik harapjanak rá. Érdekes, ott nem érdekelnek ennyire a tények.

Történt ugyanis, hogy Lévai Anikó (igencsak) kisebbségi tulajdonában álló cég kapott olyan állami pályázati támogatást, amire minden jogalapja megvolt (érted, jogosság), nem is egyedül kapott és nem is a cégre szabták a pályázatot. Aztán Viktornak mégse tetszett mindez. Szerinted miért?

leone007 2009.05.31. 23:53:23

@6.Lenin: aki sötétben ül az nem én vagyok, remélem nem is ide céloztad a szargalacsinodat.

"Ha neki szabad,az OVI-nénak miért nem lehet kőbányászni meg 1000 ingatlanon a musttól fosni?"

Fordítsd meg és máris jó kronológiát kapsz. :-) Persze ez nem azt jelenti, hogy ha az egyik oldal szar, akkor az a jó, és követendő, hogy a másik is az.

Mindemellett adófizetők pénzéből családi bizniszt felfuttatni szerintem messze elítélendőbb, mint cipruson, legálisan céget bejegyeztetni, de ez legyen az én véleményem, nem kell egyetéretenie vele senkinek.

phaidros 2009.05.31. 23:53:42

@tcom: a "kócos asszonyság" semmit sem ért el. Az EU le se szarja azt amit Slotáék művelnek, miközben Haider miatt kiközösítették Ausztriát.

A megalkuvás politikája nem működik - ellenben, amitől féltek, hogy Fico-ék megteszik, az nem fog menni az EU-n belül. Slota, Fico hangoskodik, de csak a választásokkal kapcsoltban érnek el valamit. Ideje átvenni a kezdenémyezést.

heima (törölt) 2009.05.31. 23:55:03

@leone007: "Ha BG saját, itthon bejegyzett vállalkozását tőkésítené fel állami megrendelésekkel az rendben lenne ugye? "

hát konkrétan erről szól a balliberális üzleti elit elmúlt két évtizede Fletótól Kókán át a wallisig és leisztingerig. nem szép dolog, valóban.

osborne 2009.05.31. 23:55:47

@phaidros:

Slotáékat megcsapta a polgári diktatúra előszele. Talán háború is lesz 2010 után

leone007 2009.05.31. 23:58:35

@heima: prolizz csak, anyád biztosan örül neki.

Egyszerűen nem válaszolsz a kérdésekre baszki, nem látod, hogy mindkét oldal ugyanolyan sáros. Mert csak a ballibek lopnak és OV nem. Ennyire nem lehetsz szemellenzős. És olvass egy kicsit jobban utána. Nagyon tájékozatlan vagy.

Egy ismerősöm azt szokta mondani, csak olyanokkal áll le vitázni akik megütnek egy alapvető mércét. Nos, te sajnos nem ütöd meg. Sem a stílusodban sem a tárgyi tudásoban. Elvakultsággal és vehemenciával meg nem lehet ezeket pótolni.

füligjimmy77 2009.05.31. 23:58:57

Na jó, egy kérdésem van. Ezeket lesittelni úgyse fogják. Ez tény. Ha érvénytelen lenne a választás, akkor megismétlik, addig, míg olyan alacsonyan lesz a küszöb, hogy érvényes lesz, ha két ember voksol, akkor is. Most akkor mi legyen, lőjem le őket? Azt várhatjátok, míg kinő a gerincük, mert nem fog.

heima (törölt) 2009.06.01. 00:00:23

@leone007: igencsak gáz lett volna, ha Orbán Győző 98-ig a bányaipar közelében sem jár, majd hirtelen a frissen bejegyzett cége nyer el minden állami beszállítói szerződést, vagy ha Lévai Anikó szintén frissen bejegyzett cége nyer el olyan pályázati pénzt, ahol a pályázat úgy van kiírva, hogy más nem nyerheti meg.

phaidros 2009.06.01. 00:01:24

A kedves balos/vikiellenes kommentezőket szeretném emlékeztetni arra, hogy létezett a visegrádi négyek csoportja, amelyet a baloldali kormány feleslegesnek tartott továbbra is fenntartani.

(Nem vagyok fideszes, a blogom, mielőtt bezárt, egyiketsem.blog.hu volt.)

leone007 2009.06.01. 00:02:38

@heima: csak még valamit.

"Történt ugyanis, hogy Lévai Anikó (igencsak) kisebbségi tulajdonában álló cég kapott olyan állami pályázati támogatást, amire minden jogalapja megvolt (érted, jogosság), nem is egyedül kapott és nem is a cégre szabták a pályázatot. Aztán Viktornak mégse tetszett mindez. Szerinted miért?"

Így volt-e? Jogos volt-e? Etikus volt-e?

"Ne itt nyerjünk a legtöbbet"

Ismerős a mondat?

A bányaügyet meg szépen elfelejtetted...

phaidros 2009.06.01. 00:03:30

@leone007: heimat nem tisztem védelmezni, de az egy cégre kiírt beszerzések csak 2002 után jöttek divatba, emlékezetem szerint. Ők másként loptak. :)

leone007 2009.06.01. 00:03:44

@heima: Jogos volt? Etikus volt? Nem érted miről beszélek? Lehet, hogy jogos volt. Cipruson is jogos céget bejegyezni.

6.Lenin 2009.06.01. 00:04:19

@leone007:

"Vagy tán van rá törvény, vagy valami etikai kódex, hogy közszolgaként nem lehet cipruson cége? "

Oszt arra van-é,hogy oviné magánemberként nem pályázhat?
Vagy tán nem etikus?Pedig esetleg itt fizetne adót.Itt alkalmazna munkásokat a szőlőbányában.Meg a mustot is bányásznák.

Hát persze,hogy neki nem,mert fideszes a nyavalyás!
Olvasd el,mit irtam eddig.

leone007 2009.06.01. 00:05:27

@phaidros: Nem is ezen van a vita. Hanem azon, hogy etikus-e.

Szerinte amit OV csinált az az, amit Simor meg nem. Lehet, hogy mindkettő jogos. Lehet, hogy egyik sem etikus?

leone007 2009.06.01. 00:06:41

@6.Lenin: Te meg olvasd el emit azóta írtam. Etikus-e?

Szerinted igen (?), szerintem nem.

heima (törölt) 2009.06.01. 00:06:49

@leone007: nézd, ha valaki ostoba, erköcstelen buta proli, akkor az, nem tudok rá mást mondani. ne a hírhozót bántsd!

"nem látod, hogy mindkét oldal ugyanolyan sáros." Hát valóban nem látom, hogy mindkét oldal ugyanolyan sáros. Többnyire csak a bukott kellert meg az MSZP börtön válogatottat látom.

"és OV nem"

OV konkrétan nem. Persze a Fidesz egy tömegpárt, lehetnek benne zűrös alakok. Csak éppen nem rajtuk alapul a párt szellemisége, mind a ballib pártoknál.

"Ennyire nem lehetsz szemellenzős. És olvass egy kicsit jobban utána. Nagyon tájékozatlan vagy."

És mit olvassak, ÉSt, 168 órát meg mancsot? attól leszek ilyen jól tájékozott? :D:D

"Nos, te sajnos nem ütöd meg. Sem a stílusodban sem a tárgyi tudásoban."

no komment.

heima (törölt) 2009.06.01. 00:08:31

@leone007: ne keverd a szart feleslegesen kérlek. Senki nem mondta, hogy nem lehet jog szerint Simornak ciprusi cége.

phaidros 2009.06.01. 00:10:16

@leone007: komolyan etikát, erkölcsiséget kerestek a politikában? Nem éri meg, srácok.

fda 2009.06.01. 00:10:29

@Mawhonic:
Látom nagyon járatosnak érzed magad a ciprusi adóügyekben.
Kár, hogy semmit nem tudsz a dologról, legfeljebb amit egy-két újságcikkben olvastál...

Szerinted miért van sokezer magyar vállalkozás (és napról napra több) Cipruson? Hogy drágább és kényelmetlenebb legyen minden hivatalos ügyintézés?

leone007 2009.06.01. 00:10:50

@heima: "OV konkrétan nem"

na ez a "no comment"

heima (törölt) 2009.06.01. 00:11:10

@leone007: kezdesz bepörögni, chill out, kicsit szedd össze magad. még az idézett mondat se úgy hangozott el, ahogy ideírtad.

leone007 2009.06.01. 00:11:37

@phaidros: igaz. hibátlan comment.

heima (törölt) 2009.06.01. 00:11:39

@leone007: nyugodtan jöhetsz a tényekkel.

phaidros 2009.06.01. 00:13:14

Én alapvetően erkölcsös, etikus ember vagyok, a másokkal való viszonyomban.
Ha politikus lennék, akkor sikeres politikus akarnék lenni. Ehhez az első lépés az lenne, hogy lemondanék az erkölcsről és etikáról en bloc.

OV sem erkölcsös, se nem etikus, OV egy politikus. És szerintem jó politikus. Ennek mércéje, hogy jól teszi a dolgát. 98-02 alapján szerintem jól tette a dolgát.

Szavazni rá (sem) fogok.

leone007 2009.06.01. 00:13:39

@heima: pedig ctrl+c ctrl+v-ztem :-)
Ja! A másodikat pedig helyesen írtam le. :-)

6.Lenin 2009.06.01. 00:14:42

@leone007:

A kérdést én tettem fel.
Miért etikátlan az egyik oldalon és miért etikus a másikon,esetleg ugyanaz.
Volt 1 másik kérdésem is,mi a különbség a magánember és a közszolga között?

Aztán,ha a közszolga lopik,én miért nem?
Ha bal vezér hülye,miért hülye a jobbos,de ha mind a kettő az.akkor nekem miért kell hülyének lennem?
Hátha ezek könnyebbek.

phaidros 2009.06.01. 00:14:55

@phaidros: királyként, ha kormányzót kéne választanom, OV-t választanám. Megetetett alattvaló viszont nem leszek. :)

Jester 2009.06.01. 00:17:54

Tehát.. akinek külföldi cége, vagy tulajdonrésze van az bizony csaló gazember... Egyre hülyébb ez a Zorbán.

Ha nem csinál semmit Magyarországon a cég, akkor mi a túróért kéne ide adóznia?? Ergo: Nincs mit elkerülni..

Ez megint néphülyités, populizmus.

Nem vagyok se szoci szavazó, se Orbán-gyűlölő, csak merészelek gondolkodni.. bár ez kishazánkban nem divat.

leone007 2009.06.01. 00:18:11

@heima: hisz ismertek. vagy nem? a hiba az ön készülékéban van. de a gugli még segíthet. Talán.

Nem mellesleg jegyzem meg, hogy - a hozzád hasonlóan szemellenzősökhöz hasonló módon - elfelejtettél válaszolni pár kérdésemre. Tán kellemetlenek voltak, és emiatt a szőnyeg alá söpörted őket?

leone007 2009.06.01. 00:19:28

@6.Lenin: ha nem túnt volna fel, ugyanarról beszélünk, csak én még nem próbálatalak burkoltan gyengeelméjűnek nevezni. Hát most megtettem :-)

6.Lenin 2009.06.01. 00:19:50

@phaidros:

"Megetetett alattvaló viszont nem leszek. :) "

El lehet menni,.....!

leone007 2009.06.01. 00:21:33

@Jester: igen. cipruson van egy gyrosbárom. hova adózzak?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.06.01. 00:21:36

@heima: "különben előállt volna azzal, hogy itt vannak az alkalmazottak, ingatlanok, gépek etc. de ez nem történt meg." - te mar bocs, cegadatbazis is van a foldon. legalisan mukodo cegrol van szo. talan utananezhetne az aki dobalozik vele.

lenne egy kerdesem, mert nagyon nem ertem a hozzaallast: jelenleg ott tartunk, hogy mond valamit a fidesz. bizonyitani azt persze nem tud/akar, eleg vadolni.

a kerdes az, hogy miert is a megvadoltnak kell bizonyitani, hogy o marpedig nem csalt?

a fidesz helyere az mszp/szdsz/mdf/akarki behelyettesitheto, izles szerint.

szoval, nem a vadlonak kene minden ketseget kizaroan bizonyitani az igazat?

a per ugyeben meg kerdeznem, hogy szerintetek ugyan van ertelme perelni? szarakodni evekig, hogy kimondjak, "fiam barom voltal, megint vadaskodtal, fizess 10-20-100 ezer forintot es ejnyebejnye"? mert kb. ilyen itelet szuletne.

oszinten szolva Simor helyeben legyintenek, hogy "ez egy fasz", aztan tennem a dolgomat tovabb.

mondjuk abba az iranyba, hogy az ilyen cegeket tenyleg megerje megszuntetni, mert nalunk normalisabb adozas van.

Viktort meg nem ertem. Picit szolidabbra vennek magukat fideszfolden, esetleg a lancos kutyakat rovidebb porazra, siman kitarthatna a 2/3-uk jovore is. igy meg lehet jovore a sima tobbseg se lesz meg nekik, aztan megint sirhat 4 evig.

phaidros 2009.06.01. 00:27:03

@6.Lenin: már elmentem. Csináltam egy off-shore és egy in-EU céget. Így van némi gőzöm a dolgokról, hogy miért van igaza Orbánnak Simorra és a többiekre beszólva, úgy is, hogy nevén van a cége Cipruson.

phaidros 2009.06.01. 00:28:11

@leone007: ha a bárban dolgozol 185 napig (asszem 5, már nem eml.), akkor 10%-ot Ciprusra. Ha nem rezidens vagy, akkor bárod sem lehet ott.

heima (törölt) 2009.06.01. 00:30:20

@Jester: hát, így elsőre a gondolkodás nem sikerült. fuss neki még1x!

phaidros 2009.06.01. 00:30:56

@phaidros: mellesleg az a vicc, hogy a maga szempontjából igaza van Simornak is, de nincs jelentősége. Ugyanis Vikinek csak az a pol. tőke kell, hogy bazmeg, a megszorítók adót kerülnek. Ami kőkemény tény, lesz ebből 3/4-ed is, ha ezt a vonalat nyomja. Politikai tőke.

Most akkor miről beszéltek? :D

leone007 2009.06.01. 00:31:44

@phaidros: wow. splendid. köszi! (tuod, hogy nincs gyrosbárom és nem is tervezem, hogy nyitok egyet, főleg ezek után :-)

De most komolyan, mi a baj a cipruson bejegyzett cégekkel? Az hogy 10% adót fizetnek?

heima (törölt) 2009.06.01. 00:32:43

@leone007: mondom, hogy szedd össze magad. olvasd el még1x a threadet, szerintem kérdés nem maradt megválaszatlanul, de ha mégis tedd föl őket még1x. bármikor szívesen válaszolok neked, ha tudok.

phaidros 2009.06.01. 00:32:57

Srácok, jelen pillanatban Ciprust csak azért nem ajánlanám EVA helyett távmunkában, mert kurvára lehúzósak. Egy ügyvédi óra 2-300 EUR. Az EVA határán keresőknek megéri, és tengerpart is van.

leone007 2009.06.01. 00:33:55

@heima: talán te fuss neki még1x :-) talán a hiba a te készülékedben van. Ugye nem az ékezetek hiánya zavart meg?

6.Lenin 2009.06.01. 00:34:32

@leone007

Köszi!

Gondolom Te vagy az éjszakai műszakba beosztva.További jó szórakozást.

phaidros 2009.06.01. 00:35:03

@leone007: semmi baj nincs vele az égvilágon. Csak egy evás akinek éppen most húzták meg a nadrágszíját, nem fog Oszkóra szavazni, se Gordonkára. És ezt Viki tudja. Ne értelmet keressetek, erkölcsöt, csak politikát.

leone007 2009.06.01. 00:37:57

@heima: kösz, de kösz nem. :-) még1x? minek? elsőre sem válaszoltál. Olvass vissza, keresd ki mikre nem válaszoltál, és válaszolj, ha van kedved. A lényegről maradtál le, mert ez tán zavar téged egy kicsit.

De segítek egy kicsit. Etikus-e miniszterelnökként apuka bányájának állami megbízásokat juttatni? Az-e?

heima (törölt) 2009.06.01. 00:40:07

@ylion: a cégjegyzékben nem azt tárolják, hogy egy cég végez-e valós gazdasági tevékenységet.

nem mondott a Fidesz többet, mint ami tényadat. Nem mondták azt, hogy Simor ennyi és ennyi adót nem fizetett be, nem vádolták semmilyen törvénytelen dologgal.
Maximum annyit sugalltak, amit minimális józan paraszti ésszel tudni lehet, hogy bizony nem gyrosost nyitott Andrisunk a parton. Való igaz, rájátszanak arra, hogy a nép nem tudja, hogy mi az az offshore, és ellenszenvvel közelít hozzá. De nem tudom sajnálni őket ezért. Ez az, ami egy átlagembernek lehet hogy sok, egy politikusnak meg nem (szvsz erről beszélt itt P), és még mindig sehol nincs ahhoz a tomboláshoz, amit Keller mester rendezett 02 után.

És Simornak nincs joga adópolitikát módosítani.

phaidros 2009.06.01. 00:40:08

Ne tudjátok meg milyen jó lehetőségek vannak EU-n belül is... pl. van ahol mindent le lehet írni cégesen, még a doboz gyufát is. Van ahol van egyezmény, van minimáladó is hogy a közösségi egyezményt betartsák, nyilvános minden, csak éppen év végén visszafizetik Neked az adót ilyenolyan címen.

leone007 2009.06.01. 00:40:27

@6.Lenin: ezt viccesnek vagy sértőnek szántad? remélem legalább ezzel tisztában vagy. Én csak szeretem a vitát, és nem dőlök ki amint valaki gyorsabban gépel nálam. :-)

6.Lenin 2009.06.01. 00:40:55

@phaidros:

Sok szerncsét,de remélem nem készülsz politikai pályára?
Felőlem addig azt csinálsz,amit akarsz.
Ha meg netán vezér akarnál lenni a pol. porondon Mo-on,lerohanlak 1 árpádsávossal,esetleg mustos libamállyal töltött orbánkőbányával.

Abihal 2009.06.01. 00:42:33

Hihetetlen milyen mértékű kognitív disszonanciában szenved itt a hozzászólók többsége - mindenki csak azt hallja meg, ami neki "kedves":)

1. Háttér: az ügy teljesen triviális annak, aki ismeri a hazai üzleti / politikai viszonyokat. Simor pont azt csinálta, mint a ~30 millió Ft felleti jövedelmet realizáló vállalkozók 95%-a, vagyis átfolyatta jövedelme egy részét egy alacsonyabb adókörnyezetben működő vállalkozáson (ide tartozik az EVA-zók egy jó nagy része is:). Vicces ez az on/off/szlovákia, stb. vita:)

2. Erkölcsi megítélés önmagában: ez nyilván negatív, ugyanakkor nem véletlen, hogy szinte minden vállalkozó ezt csinálja... Az igazság az hölgyeim/uraim, hogy nem indulatoskodni kell, hanem tenni azért, hogy változzon a hazai kultúra és az adócsalás ne legyen elfogadott. Ekkor lehetne csökkenteni az SZJA kulcsokat is (bár nem triviális, hogy nem csak megnövelnék az újraelosztás szintjét:). Simornak akkor kellene lemondania egy normális politikai kultúrájú országban (és szerintem ettől 2001-ig nem álltunk távol, de még ma is jobb a helyzet, mint szomszédainknál), ha bebizonyosodna, hogy jövedelme folyt át a cégen akár a múltban is (ami ugye triviális, dehát az ártatlanság vélelme:). És nem azért mert ez olyan kirívóan galád tett, hanem mert nem lehet legitim módon képviselni bármit, ha magunk nem tartjuk be a játékszabályokat. Márpedig a legitimitás és szavahihetőség egy jegybankelnöknél benne kell legyen a munkaköri leírasban, hisz a piacok várakozásokra épülnek, amik pedig nagyban arra, hogy mit mond a jegybankelnök, és hogy ennek mennyire lehet hinni/mennyire kiszámítható (ez nem elméleti fejtegetés, hanem a mai mainstream közgazdasági felfogás)

3. Relatív erkölcsi megítélés: olyanokat, hogy "dehát a másik oldal is..." szerintem 2 okból ír az ember.
Egyrészt a politikai identitását azonosítja valamelyik párttal és ennek a képviselőivel, mely identitás személyiségének integráns része. Ezért ha bántják a pártját vagy a képviselőit, azonosul az "áldozattal", és bármilyen butaságról légyen is szó, védi (ide tartoznak az ingyen dolgozó pártaktivisták is)
Másrészt pedig lehet, hogy pénzt vagy mást kap/remél az írásokért, amint ezt valaki fentebb megjegyezte. Én bevallom, nem hiszem, hogy lenne ez utóbbinak értelme, mint ahogy annak sincs, hogy az ember folyton magyarázza a bizonyítványt. Saját tapasztalatom szerint az emberek többségének néha szimpatikusabb / érettebbnek tűnik, ha egy hibát elismerünk és megmutatjuk, hogy tudunk belőle tanulni.

phaidros 2009.06.01. 00:44:53

@6.Lenin: ha kellően sok pénzem lesz ebből veszek egy pártot, s majd a háttérből irányítom. XD

De azért érzitek a gondot ugye? Simor, Oszkó, Gordi...

Németeknél ez a probléma érdekes módon evidens, itt meg mentegető posztok születnek... :o

6.Lenin 2009.06.01. 00:45:37

@leone007:

Megköszönten,hogy lefélkegyelműztél,a többi vicc,megyek hunyni.
Amúgy tényleg hülye vagyok,hogy ilyenkor is itt szórakozom, alvás helyett.
Amúgy részemről semmi gond a véleményeddel kapcsolatban.Te(?)alakitottad ki,a Tiéd.

osborne 2009.06.01. 00:49:01

@phaidros: sőt, éjjelig tartó de bezzeg az Orbán! droid komment-folyamok ;]

phaidros 2009.06.01. 00:50:37

@Abihal: és vedd hozzá mindehhez a hazai jogszabályi és ellenőrző/végrehajtói környezet milyenségét. A gumit úgy nyújtják, hogy az ember seggéből át lehessen húzni a szájába, és még tapsoljon is hozzá. Emellé a tömegek irigységét állítják, és már igazolva is van az eljárás, ami ellen védekezni sem nagyon lehet (vö alaphelyzet: adócsaló vagy, de bebizonyíthatod h nem). Hát a hülye vállalkozzon itthon.

phaidros 2009.06.01. 00:52:12

@osborne: Jaja. :) Bár szerintem igazuk van az őt védőknek, nagy összegben fogadnék, hogy Vikit személyesen nem a vagyon érdekli, ő nagy játékos.

leone007 2009.06.01. 00:52:13

@phaidros: "De azért érzitek a gondot ugye? Simor, Oszkó, Gordi..."

Hát persze, hogy érzi - azt gondolom/remélem mindenki - a gondot. Gordon HajdúBÉTes ténykedéséről véletlenül (tényleg) elég sokmindent tudni vélek :-) Oszkó dolgai meg eléggé közismertek.

Nincs is igazán vitám veled, mert szinte mindenben egyetértünk, én egyszerűen csak azt gondolom nagyobb pofátlanság volt apuka cégét regnáló miniszterelnökként állami beruházásokhoz hozzásegíteni, mint jegybank igazgatóként cipruson céget bejegyeztetni. Bár Abihal commentje kicsit tolt az utóbbi súlyába. :-)

Abihal 2009.06.01. 00:52:32

Hihetetlen milyen mértékű kognitív disszonanciában szenved itt a hozzászólók többsége - mindenki csak azt hallja meg, ami neki "kedves":)

1. Háttér: az ügy teljesen triviális annak, aki ismeri a hazai üzleti / politikai viszonyokat. Simor pont azt csinálta, mint a ~30 millió Ft felleti jövedelmet realizáló vállalkozók 95%-a, vagyis átfolyatta jövedelme egy részét egy alacsonyabb adókörnyezetben működő vállalkozáson (ide tartozik az EVA-zók egy jó nagy része is:). Vicces ez az on/off/szlovákia, stb. vita:)

2. Erkölcsi megítélés önmagában: ez nyilván negatív, ugyanakkor nem véletlen, hogy szinte minden vállalkozó ezt csinálja... Az igazság az hölgyeim/uraim, hogy nem indulatoskodni kell, hanem tenni azért, hogy változzon a hazai kultúra és az adócsalás ne legyen elfogadott. Ekkor lehetne csökkenteni az SZJA kulcsokat is (bár nem triviális, hogy nem csak megnövelnék az újraelosztás szintjét:). Simornak akkor kellene lemondania egy normális politikai kultúrájú országban (és szerintem ettől 2001-ig nem álltunk távol, de még ma is jobb a helyzet, mint szomszédainknál), ha bebizonyosodna, hogy jövedelme folyt át a cégen akár a múltban is (ami ugye triviális, dehát az ártatlanság vélelme:). És nem azért mert ez olyan kirívóan galád tett, hanem mert nem lehet legitim módon képviselni bármit, ha magunk nem tartjuk be a játékszabályokat. Márpedig a legitimitás és szavahihetőség egy jegybankelnöknél benne kell legyen a munkaköri leírasban, hisz a piacok várakozásokra épülnek, amik pedig nagyban arra, hogy mit mond a jegybankelnök, és hogy ennek mennyire lehet hinni/mennyire kiszámítható (ez nem elméleti fejtegetés, hanem a mai mainstream közgazdasági felfogás)

3. Relatív erkölcsi megítélés: olyanokat, hogy "dehát a másik oldal is..." szerintem 2 okból ír az ember.
Egyrészt a politikai identitását azonosítja valamelyik párttal és ennek a képviselőivel, mely identitás személyiségének integráns része. Ezért ha bántják a pártját vagy a képviselőit, azonosul az "áldozattal", és bármilyen butaságról légyen is szó, védi (ide tartoznak az ingyen dolgozó pártaktivisták is)
Másrészt pedig lehet, hogy pénzt vagy mást kap/remél az írásokért, amint ezt valaki fentebb megjegyezte. Én bevallom, nem hiszem, hogy lenne ez utóbbinak értelme, mint ahogy annak sincs, hogy az ember folyton magyarázza a bizonyítványt. Saját tapasztalatom szerint az emberek többségének néha szimpatikusabb / érettebbnek tűnik, ha egy hibát elismerünk és megmutatjuk, hogy tudunk belőle tanulni.

leone007 2009.06.01. 00:56:22

Na jó éjt mindenkinek, megjött a váltás :-)

heima (törölt) 2009.06.01. 01:01:02

@leone007: egyrészről én nem tudok róla, hogy ilyen történt volna. nem hiszem hogy ez miniszterelnöki hatáskör.

amit ügynek próbált fújni a ballib sajtó, abból nekem nem jött le, hogy bármilyen durva dolgot csinált volna a fater (pl frissen vág bele a bányabizniszbe és rögtön az övé a megrendelés, áron felül adja a cuccot ilyesmik), de ezeket már írtam is, egy normális üzleti-politikai etikai színvonal mellett ezek a dolgok nem fértek volna bele.

Személy szerint én szigorúbb etikai színvonalt is el tudnék képzelni, egy vagyonbevallásnak pl része lehetne a bevalló tulajdonában lévő cégnek a számviteli beszámolója, tárgyi eszköz analitikája, költségvetéshez kapcsolodó bevételei, vagy pl fenti ügyben ha nem is várható el Orbán Győzőtől, hogy zárja be a vállalkozását, mert a fia kormánytag lett, de nyilvánosságra hozhatta volna az állami bevételeit, árait, a piaci árakat, szóval transzparensebbre vehette volna a bizniszt.

phaidros 2009.06.01. 01:01:47

@leone007: tényleg csak annyi a különbség, mert én nem keresek benne erkölcsöt :)

phaidros 2009.06.01. 01:04:50

@heima: én el tudok képzelni egy olyan forgatókönyvet - ami számomra tiszteletre méltó lenne - hogy család rokonság haverok eleve kizárva, hogy pályázzanak. Max. sokadik alvállakozóként, de felső pár szinten abszolút kizárva. A látszat miatt, amire adni akarnék. (Egyébként nem akarnék adni rá, mert megtehetném - csak a másik oldal problémázik miatta. Perszehogy. Gond akkor lenne ha a sajátjaim fordulnak el tőlem ezért.)

phaidros 2009.06.01. 01:05:53

@phaidros: heima, és egyébként szerintem kb. ez is történt.

heima (törölt) 2009.06.01. 01:06:34

@leone007: mindenkinek más az erkölcsi színvonala, csak ha a tiéd egy picit alacsonyabb, akkor ne akard beállítani annak, hogy ez a társadalmilag elfogadott/elvárható.

másképpen fogalmazva, alanyi jogon utálhatod a viktort meg sztárolhatod a ballib nagyembereket, csak ne akard megmagyarázni. írd le, hogy nem érdekel a ciprusi biznisz, de a bányától meg a szőlőtől stresszelsz 10 éve, meg fogja érteni mindenki, csak ne akard kitenni a relációjelet...

phaidros 2009.06.01. 01:10:20

@heima: nem adott a látszatra, mert a sajátjai elfogadják így is.

Egyébként, Viki erkölcsi színvonala is az összes itt kommentelőé alatt van a szó köznapi értelmében, ebben biztos vagyok. Más szint, ahol más emberek már csak sakkfiguraként számítanak.

phaidros 2009.06.01. 01:11:45

@phaidros: "Más szint, ahol más emberek már csak sakkfiguraként számítanak. "

S ez így van jól. Ha az ember csinál valamit, csinálja jól.

hhh. 2009.06.01. 01:17:29

a link-ben valaki szerint tisztázódott is valami? hajaja...

heima (törölt) 2009.06.01. 01:20:11

@phaidros: csak éppen a sajátjai nincsenek (nem voltak?) elegen...

"alatt van a szó köznapi értelmében"

de nem is "köznapi" etikáról vagy erkölcsről beszélünk, hanem politikai (üzleti) vonulatról. (sőt, nem is erkölcs/etika kérdéskör ez talán, hanem elegancia kérdése)

phaidros 2009.06.01. 01:25:18

@heima:

Igazi "sajátok" szerintem relative kevesen vannak mindkét oldalon. Most éppen az MSZP-ről bizonyosodik be ez a tétel. Hogy jó-e ez vagy rossz, nem tudom. Jelenleg szerintem ez talán jó.

Csak látod, másnak meg a papa biznisze nem elegáns. Nekem olyan érzésem van, mintha a szart hasonlítgatnám a foshoz. Ha választanom kell, a keményet választom. :) De nem szeretnék választani, így szaros se leszek. XD

heima (törölt) 2009.06.01. 01:30:35

@phaidros: nem egymáshoz kell viszonyítani ügyeket, hanem önmagukban kell értékelni (ez az ami sokaknak nem megy, szilárd erkölcsi elképzelések nélkül), mert különben könnyen bele lehet esni egy szarkenegető-összemosó általános politikaellenes őrjöngésbe. az meg nem egészséges.

igazából ez az egész mellékvonulat, a lényeg a közpolitikai döntéseken lenne, csak éppen szórakoztató hogy a ballib értelmiség már ezzel se tud mit kezdeni, hiába már a fideszezés/viktorozás se hangzik olyan szépen alapvetően bukott emberek szájából...

átlátó 2009.06.01. 03:15:48

Én meg csak annyit akarok mondani így hajnalban, hogy valaki alól nagyon ki kéne rúgni már a sámlit. Mindezt nyílvánosan és r'n'r-t hallgatván, egy fogpiszkálóval a számban.

Mike36 2009.06.01. 03:24:51

azért nagyon kiváncsi lennék, hogy a fityiszeseknek, Orbánnak, és közvetlen baráti körének milyen offshore cégeik vannak, meg az egyéb panamáikra is

Mike36 2009.06.01. 03:30:13

bárkinek lehet külföldi cége
nem tilos az EU-ban
akár egy jegybankelnöknek is
másoknak meg Kaya Ibrahim jut
azt kedves OV miért nem tetszik kapargatni?

Mike36 2009.06.01. 03:33:13

@Mawhonic: ök hajdan biztos Ciprust használták
tudod, a régi beidegződések

heima (törölt) 2009.06.01. 04:00:02

@Mike36: ok, beállhatsz a sorba, lassan lesztek talán már öten is :D de hogy lesz ebből 200k?

Szűcslaci 2009.06.01. 06:07:25

"jegybankelnök szerint a társaságnak Magyarországról semmilyen jövedelme, árbevétele nem származott, a társaság Magyarországról semmilyen átutalást nem kapott."

Ezzel a kérdés el is dőlt.

El sem tudok képzelni olyan kerülőutat, ami azt eredményezhetné, hogy a magyarországi pénzek előbb egy másik off-shore céghez kerüljenek, majd onnan a simor-művekbe. Ugyan már, elég elolvasni egy HVG-cikket némely off-shore (on-shore) cég tulajdonosi családfájáról - az ember feje belefájdul. Kiderül, hogy mindegyik politikus tagja/tulajdonosa mindegyiknek, jobb és baloldal társtulajdonos....menjenek a picsába.

dzsenifercsengenimród 2009.06.01. 06:30:29

Szerintem Simor is egy geci, meg az is aki 100millás adóságokat ki nem fizető Fidesz cégeket elad Kaya Ibrahimnak. Vagy az nem adócsalás? Engem ne hülyítsen egyik oldal sem, de látom azért van vevő a demagógiára.

qmatch 2009.06.01. 06:48:08

Az istenadta nép azért annyira nem hülye, hogy csak a lámpán látott on/off feliratokat...láthat 4 évente szavazócédulákon is hasonlót. Azt meg még a hülye egységsugarú választó is meg tudja ítélni, hogy egy ilyen külföldi bejegyzésű cég számára mennyire hasznos.
...vagy mennyire nem az.
A Matrix jut eszembe erről, amikor az ember arra ébred, hogy csak tartós elemnek használják, és ezért cserébe demokráciát hazudnak neki online...
Amit - most éppen Orbán - kikarikíroz, az kérem a legnagyobb kínja a kicsit is gondolkodó népnek az első szabad választások óta.
Egyébként Orbán tényleg nem hülye, hiszen most már bátran lehet csákányozni az ilyen gazdasági módszereket, hiszen a világon mindenki begubózik, szívja fel magát, nem pedig szétszórja az erőforrásait. Pár évvel ezelőtt még percek alatt bebizonyították volna, hogy egy ilyen ( vagy olyan ) off-shore cég tulajdonképpen a magyar gazdaság motorja. Most már senki sem mond ilyet, inkább csak a választó és a zseblámpája közötti viszonyt taglalja....

Kalmár 2009.06.01. 07:20:59

Értem én, hogy nem jött Magyarországról utalás, Ciprusra. Vajon honnan jött?
Gyanítom, hogy nem Ciprusi tevékenységből érkezett. Gondolom nem nyitott egy üzlethálózatot ahol a derék Ciprusiak költhetik el a jól megérdemelt fizetésüket.
Egyik országból utalgatják as másikba, míg oda nem ér az adóparadicsomba.
Az a szomrú, hogy az adórendszerünket kitaláló és működtető politikusok elviselhetetlennek érzik az elvonás mértékét. Én is Ciprusra kérem a fizetésemet!!

Yasashi Tanuki 2009.06.01. 07:22:28

Ezek szerint az EU prominensei sőt maga Obama is fidesznyikek vagy Orbán személyesen utasította őket az adóparadicsomok ellenőrzésére és az offshore cégek kontrolljára?
Kovács László miért nem világoítja fel őket, esetleg mehetne maga Gyurcsány et. - mostanában úgyis ráér - a Heti Hetes sztárjaival, hogy az egész világot fenyegető Fidesz befolyást megtörjék :)

instant legenda 2009.06.01. 07:45:12

Ez a bejegyzés azonkívül, hogy lehülyézi az embereket, tulajdonképpen miről szól?

papamaci1 2009.06.01. 08:20:00

Részemről csak egy klasszikussá nemesedett beismerő vallomást tudok idézni : "Hazudtunk reggel, éjjel meg este...."


"Adóparadicsomok pedig vannak." Mondta K. K. magyar király :-D

Persze hogy törvényes. Csak erkölcstelen.

Pelso.. 2009.06.01. 08:20:56

Ez vicc.
Vicc, mert megér egy postot.
Mert az elmúlt napok egyik fő belpolitikai témája.
Mert még mindig nem tudatosult a népben, hogy a politikai-gazdasági elit a jövőben is meg fogja találni a számára kedvező lehetőségeket (kiskapukat), tudniillik, ők egyben jogalkotók is.
Mert az ellenzék vezetőjének (aki már kétszer buktáztatta a jobboldalinak nevezett formációt)ez az egyik legfontosabb konkrét mondanivalója, primitív démonizálásba bújtatva.
Abszurdisztán hozzánk képest maga a kánaán.

hadrianus 2009.06.01. 08:28:43

O.V. menjen a sunyiba!
A Parlamenti vagyonnyilatkozatában, mint akinek húzzák a fogát, bevallott egy alul értékelt lakást meg talán egy ötös golfot.. Na és mi újság az ő cégeivel? mi újság tokajhegyalján? Rendíthetetlen hatalomvágyától és a Szent korona utáni sóvárgástól (mert szerintem megkoronáztatja magát a kisHitler)elvakulva, folyamatosan "abba a tányérba tojik, amelyikből eszik"! Szerintem csakúgy mint elődje, ő is psichoklinikai eset és semmi keresni valója nem lenne a klasszikus értelemben vett politikában. Ő is csak (meg az egész sleppje, meg az egész "tiszteltház",386-an)űzérkedik a saját javára,de legfőképp a tízmillió MAGYAR kárára! Tudjátok: "Ha hatalmat adunk egy majomnak, dzsungellé változtatja a világot"! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez Orbánra mennyire igaz!

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.01. 08:43:10

@heima: szerintem add fel! Nincs annyi eszed, hogy megértsd, miről beszélnek azok akiket itt oly lelkesen fikázni próbálsz.

tuner1 2009.06.01. 08:53:02

Egy nemzeti bank elnökének ne legyen semmilyen cége, semmilyen!..elégedjen meg azzal a 100-150 millióval amit keres, más kérdés, hogy ez az ember olyan sötét ahhoz amihez értenie kellene mint a szén..a munkája egy petákot sem ér. A 3%-os hirtelen kamatemelés is akkora mellényúlás volt, mint amilyen rémálom volt a másik paranoid elmebeteg GyF uralkodása. NE legyen egy jegybankelnöknek offshore cégje egyáltalán sehol...és a hülye az aki nem látja az összefüggéseket..ez nem OV-ről szól, ez a Simor, Bajnai és a hozzá hasonló adóalkerülőkről szól...

fingerbangs 2009.06.01. 09:16:15

orbán viktor az ördög maga
egy alja senki, hataloméhes korrupt patkány
ne menjetek el szavazni!
éljen a kalóz párt!

Void Bunkoid 2009.06.01. 09:43:11

@tuner1: na de ha már nemzetibank-elnöksége ELŐTT volt cége, ami esetleg talán még futott is? akkor most adja el?

az meg már tisztázódott hogy NEM offshore.

de amúgy meg tökmindegy, én pl nem rendelkezek semmi ilyesmivel, még csak jól szituáltnak sem mondhatom magam, mégis kb én azon a véleményen vagyok (már voltam sokszor, más blogban is), hogy:

- ezek a hőbörgések politikai vezetők szájából leginkább populista hangulatkeltések (merthogy a NÉP ezt akarja hallani, és ha Józsika ezt mondja ki nyilvánosan, akkor hú, bazmeg mekkora igazságot szól, ő az én vezérem, rászavazok!

- ugyanezek a hőbörgések az egyszerű nép fia szájából (legyek az én, vagy Te, vagy bárki más ilyen mezei honpolgár) - egyszerű irigykedések. Mert nem vagyunk sem gazdag emberek, sem politikusok, sem mindkettők. És a nyakamat rá merném tenni, hogy amint bármelyikünk innen az egyszerű nép közül ilyen helyzetbe kerülne (sok pénzhez jutna, fontosabb politikai szerepkörbe jutna, netán a kettő egyszerre), ugyanúgy csalna, sikkasztana, offsórcéget alapítana, gyűjtögetné a többi ottmaradt szerencsétlen lúzertől a lóvét és MAGASRÓL leszarná, hogy mit óbégat meg nyomorog a nép. Esetleg, ha jó színben akarná feltünteni magát, néha elköpne egy ilyesmit, mint Viktor. Mert megteheti.

Legalábbis én ezt tenném. Szerintem te is :) a pénz nagy úr ám...

Void Bunkoid 2009.06.01. 09:49:10

Add-on: és nem azért mert én gonosz vagyok, vagy te gonosz vagy, vagy bárki.

Az ember ilyen. Kapzsi, irigy, hataloméhes, és ez utóbbiért BÁRMIT megtesz, akár a tulajdon testvérét is megöli, ha azon múlik. Ezért ember, és ezért uralkodik ezen a bolygón, ez vitte előre. Ha nem lennének ilyen ambíciói, ugyanolyan bóklászó kis csendes hordákként mászkálgatnánk a pusztákon, fejbevernénk a mi pusztánkra odapofátlankodó másik hordát, de soha a büdös életünkben eszünkbe nem jutna kitalálni, hogy nekünk AZ a puszta is kell, meg a harmadik is abból a határból, mert nem lenne igényünk szükségtelenül felhalmozott javakra. Csendes, békés, aranyos állatok lennénk, akik nem ártanak senkinek. De ez nem így van, már jó pár százezer éve. Tessék má' elfogadni.

Void Bunkoid 2009.06.01. 09:58:19

Pl. szükségtelenül felhalmozott javak egyik példája - bármilyen hülyén is hangzik - a 30 milliónál nagyobb értékű ház is (mondjuk ebbe ne menjünk bele, mert sokszor egy kis lyuk is érhet többet, ha jó helyen van, de mind1). De alapvetően - egy átlagos családnak - mondjuk teszem azt kettő gyerekkel, azaz négyfős család - mi az istennek van szüksége 8-10 (lakó/háló)szobás házra? Egyben elvan a család mikor tévézik, nevezzük nappalinak, egyben alszik apuanyu, esetleg gondolva arra hog a kölkök megnőnek, egy-egy nekik. Ez egy NÉGYSZOBÁS ház. Kész, csókolom (ebben az esetben referenciának egy teljesan átlagos négyfős családot vettem, ahol apu munkaviszonyban dolgozik, anyu is, a gyerekek meg még tanulnak, tehát nincs szükség külön irodahelyiségre, műhelyre, mittomén).

Dr Kangörény 2009.06.01. 10:00:04

@Void Bunkoid: Irigység? Te beteg vagy? Az szerinted irigység, hogy halálra vagyunk adóztatva (én a fizetésen nagy része után több, mint 50% közterhet fizetek), most meg éppen ingatlanadóval akarnak sújtani, és közben az ország pénzügyi vezetői kikerülik azokat az adózási szabályokat, amiket ők kényszerítenek ránk, és ezt páran szóvá teszik?

Tehát a saját érdekeink védelme irigység lenne? Ám legyen, irigy vagyok. Ők meg szemforgató farízeusok, akiknek semmi keresnivalójuk a politika közelében. Mint írtam korábban, ha valaki a cégén kéresztül minimális adót fizet és azt is külföldre, az lehet törvényes. De az ilyennek meg se forduljon a fejében, hogy jegybankelnök, vagy miniszterelnök akarjon lenni.

fehérfarkas 2009.06.01. 10:06:35

"Simor Andrásnak bejegyzett cége van Cipruson, miközben se görögül, se törökül nem beszél, soha nem élt ott, most sem teszi. ez is tény. mindez valószínűsíti, hogy nem végez Cipruson gazdasági tevékenységet, különben előállt volna azzal, hogy itt vannak az alkalmazottak, ingatlanok, gépek etc. de ez nem történt meg. tegyük fel, hogy igazat írt a levelében, és soha nem érkezett oda Magyarországról jövedelem. mivel nem hülyegyerek, feleslegesen nem ad euroezreket egy ottani cég alapításáért, valamire használta/használja. ezek mind nem feltételezések."

az off-shorenak pont az a lényege, hogy a bejegyzett országban ne végezzen semilyen gazdasági tevékenységet (az usában már az is elég az off-shore adózás igénybevételéhez, hogy az adott államban ne végezzen gazdasági tevékenységet)
ugyanakkor az alkalmazottak bérjövedelmét az adókkal és járulékokkal együtt abban az országban kell ki/befizetnie, ahol a valós gazdasági tevékenységet végzi, ahol az alkalmazottainak a fizetését adja
ha saját magának ad bérjövedelmet (hiszen itthon az apeh felé valamivel bizonyítania kell, hogy a sok10milliós villia amiben lakik az nem a semmiből pottyant alá az égből), akkor a bér utáni járulékokat és szja-t ide fizeti be
amit meg tud takarítani, az a vállalkozást terhelő adók egy része, valamint a kisebb adminisztrációs költségek

Pajtás 2009.06.01. 10:16:23

Orbánnak eddig milyen munkahelyei voltak, korábban hol dolgozott? Honnan van a vagyona és az kinek a nevén van?

fehérfarkas 2009.06.01. 10:19:26

arra még mindig nem kaptam választ, hogy azoknak akik szentfazék módon papolnak az erkölcsről (mert a jogi részben nem találnak fogást) és simort, bajnait, oszkót ostorozzák, hogy őket miért nem zavarja az, hogy az off-shore ügyet napirenden tartó jobbos sajtó (magyar nemzet, hír tv, heti válasz) tulajdonosai szintén off-shore cégek,
ahogyan a nagy nemzeti vállalkozóinknak is off-shore cégeik vannak (az otp-s csányi sándor, a tri-gránitos demján sándor, vagy a videotonos és echo tv-s széles gábor)

de mintha egy bizonyos happyend kft tulajdonosa egy usabeli "postaláda" lett volna
elhiszem, hogy sokak szemét szúrja az off-shore, de akkor legyenek következetesek (főleg, ha erkölcsi magaslatokat kérnek számon másokon) és a saját politikai oldaluk off-shore dolgait is ugyanolyan vehemanciával ítéljék el - mert amíg ezt nem teszik, addig hiteltelenek, a bort iszik, vizet prédikál tipikus megtestesítői

fehérfarkas 2009.06.01. 10:45:46

"Ezek szerint az EU prominensei sőt maga Obama is fidesznyikek vagy Orbán személyesen utasította őket az adóparadicsomok ellenőrzésére és az offshore cégek kontrolljára?
Kovács László miért nem világoítja fel őket, esetleg mehetne maga Gyurcsány et. - mostanában úgyis ráér - a Heti Hetes sztárjaival, hogy az egész világot fenyegető Fidesz befolyást megtörjék :) "

az téged ugye nem zavar, hogy bajnai már hetekkel orbán előtt az off-shore cégekre vonatkozó szigorításokról nyilatkozik, és ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot készíttet az apparátusával
ha orbán egy igazi demokrata parlamenti képviselő és pártelnök, akkor ott a parlamentben és a szakbizottságban nyújtja be a módosító javaslatait, hogy a parlament egy olyan törvényt fogadhasson el, amely nem engedi az adóelkerülést
ja, hogy ilyen javalatot eddig egyetlen fideszes politikus sem nyújtott be a parlamentbe (nemcsak az elmúlt hetekben, de sem a 7 éves ellenzéki időben, sem a 4 éves kormányzati ciklusukban) az nem zavarja fidesz hívőket

nem a baloldalt védem, csupán az egyenlő mércét és a következetességet hiányolom
ha csúnya-rossz-gonosz az off-shore, akkor az mindkét politikai oldalon az, mert nincs olyan, hogy jobboldali off-shore jó, helyes, támogatandó, erkölcsös, a baloldali off-shore pedig maga az ördög, adócsalás, gonosz, kártevő

fehérfarkas 2009.06.01. 11:25:05

ez az off-shore ügy nagyon jól mutatja mire lehet számítani egy fideszes kormányzatnál
amíg simor nekiment gyurcsánynak és bajnainak, addig a magyar nemzet, magyar hírlap, hír tv vezető hírként hoszták le a jó és szakértő simor jól beszolt a gonosz és tehetségtelen gyurcsánynak
vagy a másik féle vezető hírek azok voltak, hogy a gonosz és tehetségtelen gyurcsány bántsa a jó és tehetséges simort
most hogy orbán/szijjártó beszolt simornak, hirtelen simor is gonosz és tehetségtelen lett
lesz itt még a biztosítós járaiból (gyk: fidesz-kormány idején pénzügyminiszter, majd jegybankelnök, a 90-es években tőzsdeelnök, majd bankvezető) is a karvalytőke kiszolgálója - főleg, ha majd a követező fidesz kormány idején a 200ezer köztisztviselő kirugását és a szociális kiadások lefaragását sűrgeti

Void Bunkoid 2009.06.01. 13:57:06

@Kangörény_: igen, irigy vagy. Én is.

Mindannyian leginkább az ilyenek, mint az általad leírt - és tényleg létező, akárhogyan is tagadják, vagy bármi - emberek pofáján leledző irdatlan vastag bőrrétegre vagyunk irigyek. Hogy mi nem vagyunk képesek ilyenek lenni, ők meg igen, és ezáltal sikeresek meg marhagazdagok.

Igaz, ők meg lehetnének irigyek a mi becsületességünkre meg alázatunkra, de valahogy ők ezt leszarják, becsületért nem adnak marhanagy villát meg plazmatévét meg jakuzzit, és spec jelen anyagias világunkban ezek a menőség fokmérői, nem a becsület (ha nem ezek lennének, mi becsületes szegények nem hőbörögnénk a jakuzzis gazdagokra). Régen is volt ilyen, csak nem a villa meg a jakuzzi, hanem a kastély meg a puccos csillogós udvartartás, meg a díszes cuccban feszítő hadsereg volt, na.

heima (törölt) 2009.06.01. 14:21:03

@bécsi pszicho: köszönöm tanácsod, de jól szórakoztam idáig is a görcsös fideszfikázókon, nem szeretnék ezt feladni :)

heima (törölt) 2009.06.01. 14:27:24

@fehérfarkas: ez mind szép és jó, de maga Simor írja levelében, hogy nem offshore, hanem onshore céget alapított Cipruson (abban is igaza van, hogy az EUban már nem nagyon megy az offshore biznisz, nálunk is megszűnt a lehetősége).

A cég használata pofon egyszerű, a nemzetközi jövedelmét áramoltatja (-tatta) oda, leadózna nevetséges kulcsok mellett, majd a ciprusi cég nevén fekteti be szintén a nemzetközi piacokon (ingatlan, értékpapír), majd a tőkejövedelem is oda érkezik...

heima (törölt) 2009.06.01. 14:28:36

@fehérfarkas: ennyi idő alatt nem esett le a magánszféra és a közszolgálat közötti különbség?

fehérfarkas 2009.06.01. 16:09:01

tudom mi a különbség a magánszféra és az állami között
az, hogy egy magánszférában vezető beosztásban dolgozó ember a cége érdekeit hogyan próbálta a törvényes!!! keretek között (tudod, azok a törvények, amelyeket orbán és pártja is már 19 éve előterjeszt, módosít, megszavaz, ellenszavaz - hol kormányon, hol ellenzékben) között érvényesíteni semennyire sem teszi alkalmatlanná arra, hogy az állami szektorban vezető beosztásban az állam érdekét érvényesítse

amit nem lehet, egyszerre ülni az asztal két oldalán, vagy dakota mondást idézve, egyszerre két lovat megülni
vagyis nem lehet, egyszerre pénzügyminiszter/miniszterelnök és cégvezető is egyszemélyben valaki
medgyessy, gyurcsány, bajnai, oszkó a céges dolgaikat vagy teljesen leadták (a tulajdoni jogoktól is megszabadultak), vagy a tulajdonosi jogot megtartották, de a cégvezetésből teljesen kiszálltak
mond neked valamit martonyi jános, a volt fideszes külügyminiszter? csak mert minisztersége ideje alatt a saját ügyvédi irodája adott jó pénzért tanácsokat a minisztériumnak - az ilyen dolgot minden párt részéről gusztustalannak tartom, ahogyan a kóka féle dolgokat is (volt cégtársakkal pakolta tele az olyan állami cégeket, mint az állami autópályakezelő, nemzeti infrastruktúra fejlesztő zrt, stb) banánköztársaságbeli hányingernek tartok

heima (törölt) 2009.06.01. 17:19:20

@fehérfarkas: igen, ez a level1, kb annyira magas elvárás, mint hogy ne szard össze magad, ha épp wc is van... aztán van olyan is, aki továbbjutott az erkölcsi fejlődésben.

Ha meg valamihez nem értesz, akkor miért reklámozod? Az ügyvédi iroda speciális szervezet, például megvan az a sajátossága, hogyha egy ügyvéd felfüggeszti a kapcsolatát az irodával, akkor megszűnik minden kapcsolata a céggel, nem vehet ki jövedelmet etc (lásd pl Kiss Elemér). Ez Martonyi János esetén még hozzájön annyi, hogy az ő irodája az egyik legnagyobb és legelismertebb iroda Pesten, nehéz kikerülni összetettebb ügyekben, szerintem most is akad nem egy állami megrendelésük...

duggongg 2009.06.01. 17:34:35

@Void Bunkoid:
"az meg már tisztázódott hogy NEM offshore"
Nem, nem tisztazodott. Ez jatek a szavakkal. Ciprus pontosan ezt jatsza el hogy o" EU, vagyis nem offshore. Ezzel lehet takarozni, csak az a gond hogy eleg nehez ugy definialni az offshoret hogy Ciprus ne ferjen bele.

szemtanú 2009.06.01. 17:45:36

Erősen gyanús, hogy Simor cége nem csak Ciprusi munkát végez, gondolom megfelelő díjazásért. A bibi tehát ott van, hogy más (mondjuk egyéb EU-s) országokban végzett munkáért is Cipruson adózik. Miért nem itthon? Nem lehet elképzelni, hogy valaki külföldi munkáért itthoni cégben adózik? Persze, ha valakit az "adóoptimalizálás" vezérel akkor nem. A szándékot tekintve ez igenis offshore. Szóval van itt baj bőven, főleg, ha az MNB elnökéről van szó!

6.Lenin 2009.06.01. 17:48:15

@Eladó lakás Pécs legszebb helyén:

Mondjuk,ha vennék libát,kérjek számlát?
Ha ad, én is adok,ha nem,én is tojok adni.
Ez ilyen eccerű!

Na de legyek én a hülye,én mindig adok,befizetek mindent oszt eccer csak azt mondják,sokat zabáltál,ingyen 6.lenin,felzabáltad a jövőt,szoritunk 1 kicsit a mogyoróidon,fizess többet.Itt a sok éhes államtitkár meg mindenféle gyülevész idióta,miből fizessük őket?

Apropo,idióták,néztem a cusi videokat,mindegyik azt valotta nem tudott semmiről,totál dili mind ,meg államtitkár.

Azért én feltennék 1 kérdést,véletlenül nem azért vagyunk szarban,mert hülyék(vagy tolvajok)irányitják az országot?
Oszt még 1-et,mi a faszér vagyunk utolsók,vagy csak ennyire előzékenyek,hogy mindenkit előreengedünk?

Én sose sirtam/sirok,megteremtettem amire a családomnak és nekem szükségem volt/van,de ebből a faszságból,ami az elmúlt 7 évben itt történ,már kurvára elegem van.

heima (törölt) 2009.06.01. 18:02:34

@duggongg: nem nehéz különbséget tenni, a nevében is benne van: offshore cégről akkor beszélünk, ha a cégnek tilos gazdasági tevékenységet végeznie abban az országban, ahol bejegyezték, cserébe kedvezőbb adózás alá esik. Simor cégével kapcsolatban ez nem áll fent, mert minden ciprusi cég azonos elbírálás alá esik (ha jól sejtem), egyszerűebb jobb a társasági adókörnyezet. Végeredményében persze ugyanarra használja-hatja, mint egy igazi offshore céget (másik ilyen kedvelt célpont Luxemburg), de def alapján nem az :)

fraki 2009.06.01. 23:20:10

@kutyamez: Ez hülye szöveg, a vita egyik szereplője az egyik oldalt képviseli. Akkor vagy egyoldalú, ha egy többszereplős vitába úgy szállsz be, hogy csak az egyik szereplő szócsöve vagy. Maguktól a szereplőktől ezt nem lehet elvárni.

fehérfarkas 2009.06.02. 07:55:44

heima-nak:
egy dolgot kérek tőled: egyformán légy kemény mindkét oldallal, mert a hozzászóülásaid alapján eléggé elfogult vagy, amit az egyik oldaltól számonkérsz, azt a másiknak nemcsak elnézed, hanem még véded is

én mindkét oldalt egyformán ítélem meg
számomra az off-shore nem bűn, amit nem szabad: egyszerre ülni az asztal mindkét oldalán
ez a fideszre, mszp-re, szdsz-re egyformán vonatkozik
és ugyanez vonatkozik a családtagok, barátok, haverok állami megrendeléseire is - ott is mindkét oldalt egyformán sáros, aki szemellenzősen csak az egyik oldalét bírálja az számomra elfogult

heima (törölt) 2009.06.02. 13:21:32

@fehérfarkas: nem tudok nem egyforma dolgokat egyformán megítélni, bocs.

felőlem neked lehet ilyen elbaszott életszemléleted, hogy az a vérfüggetlen értelmiségi, aki csap ide is oda is (persze a fideszre mindig egy picit jobban), de kérlek ne próbáld beállítani ezt sztenderdnek, köszi.
süti beállítások módosítása