/>

Döntetlennel zárta két legnagyobb pártunk a hétvégét. Néhány közhelyes mondás beigazolódott, mint például az "aki keres, az talál" vagy a "mindig van eggyel hülyébb".Hitler és CsepelGarai István Levente szocialista országgyűlési képviselő szerint le…


– Elárulna néhány tipikusan eszenyis rendezői fogást?– Önök például akkor tudnának jól kérdezni, ha elemeznék az előadásaimat, és feltűnne, hogy az valamilyen. De elég bizarr lenne, ha ezt én fogalmaznám meg.Eszenyi Enikő: "külföldön ilyet nem…


1973. szeptember 22-én született, Csepelen. Az általános iskolát is ott végzi, majd a Bajáki Ferenc Szakközépiskolában érettségizik, technikusi oklevelet szerez. Ezután a Bánki Donát Műszaki Főiskolát tanul, utána tanári állást is itt kap. Több munkahelyváltás után az…


Csepel és a média

E-one 2009.01.09. 00:03

Mit kezd a brutálisan pártos magyar média azzal, ha kegyetlenül meggyilkolnak egy MSZP-s képviselőt? És mit kezd azzal, ha kicsit több, mint fél nappal később kiderül: a feltételezett tettesek egyike is MSZP-s? Szomorú téma kapcsán, de érdekes sajtókísérlet szemtanúi…


Kezdem is azzal, hogy a cím nem pontos, ugyanis nem a világ dicsősége látszik múlni, csupán egy világé, leginkább pedig két olyan szuperhatalomé, amelyek még a kétpólusú világ többpólusúvá válása után is megőrizték - ha mást nem is - tekintélyüket. Nem nehéz kitalálni:…



Budai Bernadett azt mondta, szeretné megnyugtatni Ágh Pétert: az ellenzéki képviselő javaslatára a kormány jelzi a Magyar Posta Zrt-nek, hogy készüljön Szombathely szentjeiről bélyeg. A szóvivő elmondta: a képviselő ez iránt érdeklődött a közlekedési, hírközlési és…


Fagynak halálra a fizetni nem tudó, így kikapcsolt gázfogyasztók is, idén eddig - összesen - 63 áldozatot szedett a hideg.„Nincs arra módunk, hogy vizsgáljuk a szociális körülményeket, azonban egyedi esetekben van mód részletfizetésre” – mondta a Zoomnak Kovács…


süti beállítások módosítása