/>

A Sport TV belehúzott a jóba, mert Magyarországon nyalni tudni kell, de az azért mindenképp újdonság, ahogy a jövő heti svéd-magyar meccs, és így az egész Eb-selejtezősorozat felvezetését elképzelik. Nemes egyszerűséggel ugyanis azt mutatják majd, ahogy Orbán Viktor egy órán keresztül elemzi a magyar sport helyzetét. Azért ez így mégis egy szint.

Újabban nagyon utálom, amikor drága kis csapatom a Videotonnal játszik itthon, mert utána egyszerűen elkerülhetetlen, hogy a klubház környékén ne fussunk össze Orbánnal. Nehezen viselem olyankor a fejét, és nem azért, mert politikailag finoman szólva sem vagyunk egy platformon. Hanem mert a politikának nincs helye a foci körül. A politika fontos dolog, a sport jó dolog, de a kettő maradjon egymástól minél távolabb. Egy politikusnak a fociról beszélnie pontosan ugyanolyan bizarr hülyeség, mint amilyen a Parlamentben focimezben felszólalni lenne.

És aki nem érti, hogy mi a különbség a miniszterelnöki posztnak (tehát nem a személynek!) kijáró figyelem és az elvtelen seggnyalás közt, azt nagyon lehet sajnálni. De azért érdemes belegondolni: vajon milyen reakciók jöttek volna tavalyelőtt, ha egy svéd-magyar előtt egy órán át Gyurcsány beszélt volna a Sport 1-en?


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr32249838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kamasuka 2010.08.27. 07:54:43

@Anark:
Ha a riportban csak 10 másodpercnél több Fidesz magamutogatás lesz, fizetek neked egy sört.

becike4 2010.08.27. 08:03:37

@kamasuka: Az egy dolog,hogy a gipsznapóleont mutogatják,de mióta KE. lett,azóta a gumigerincű Paji bát is érdekli a foccci.

EMU 2010.08.27. 08:07:39

@stratez: Saját pénzt nem kímélve hozta létre a ..., bruhahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha

EMU 2010.08.27. 08:09:21

@kamasuka: Hol élsz te? Minden második mondata a nemzeti együttműködésről szól majd, meg fidesz zseniálisan kiemelkedő sportpolitikájáról. Ugyan már. Ládában meg végképp ne fogadj.

juliusbond 2010.08.27. 08:10:40

Az baj, ha a pálya mellett futsz össze Orbánnal, nehéz elkerülni. Csak ha nem mégy meccsre, de azt nem szeretnéd.

De a tévéhez jár távirányító. Ha olyat látnál, ami nem tetszik, akkor el lehet kapcsolni. Ha sokan teszik ezt, akkor a Sport TV választhat, hogy nyalós vagy nézős műsort csinál.

alternat 2010.08.27. 08:13:00

@LaLinea: De az történt!!!
Én nem a fideszre szavaztam, sőt kétszer nem, mivel nálunk volt második forduló.
Választásokkor az számít aki elmegy szavazni, szavazat szempontjából ők az ország 100 % a!
A 2/3 meg a választási rendszernek köszönhető.

gerebje 2010.08.27. 08:13:18

Mennyi nyomorult komcsi gyűlt ide. Tudom, hogy nehéz megemészteni a megalázó vereséget, de a rendszeretek veletek együtt a történelem szemétdombjára került. Lehet még undorító módon fröcsögni, de hála Istennek pár év múlva végleg eltűntök a föld színéről és senki sem fog visszasírni benneteket. Tapasztalatom szerint még a saját kölykeitek sem...

Ditti82 2010.08.27. 08:13:39

Talán azért nem szerepelt sportműsorban mindenki kedvenc Ferije, mert magasról és nagyívben tettek a magyar sportra?

alternat 2010.08.27. 08:14:16

@Player 1: Nagyon tévedsz! 100 emberből talán 10 örűlne!

EMU 2010.08.27. 08:15:52

Én orbánt már végre egy kalászos rengetegben látnám szívesen, ahogy finom, elégedett mozdulattal simítja végig a kalászokat. A nejét meg a paprika tévén, a gyerekeit a deko-n, a faterját a hálózaton.

stratez 2010.08.27. 08:20:18

@EMU: Bizony bunkókám, a tények makacs dolgok, a Puskás Akadémia több hektáros földterületét Orbán vásárolta meg az Akadémia számára, anélkül ma nem létezne, nem árt tájékozódni mielőtt hülyeségeket írogatsz.

dadi (törölt) 2010.08.27. 08:24:49

@stratez: Volt rá pénze....?
Biztos a burzsuly gyurcsánytól kért kölcson vagy a becsületes munkájából kereste.

ehja 2010.08.27. 08:25:11

@gerebje: És egyre több komcsi lesz ahogy Viktor vezet minket a semmibe.

@Ditti82: Mi francért kellene egy miniszterelnöknek foglalkoznia a sporttal?
Mindenütt mésutt üzlet és az üzletemberek a saját pénzüket kockáztatják amikor befektetnek, a nézők meg a saját pénzükön veszik meg a belépőjegyet. Legyen nálunk is. Akkor majd kiderül mennyire is fontos a sport az országnak.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.27. 08:27:30

@stratez:
Tényleg, már rég akartam kérdezni, hogy a Puskás Akadémia milyen eredményeket ért el?
Vannak már fociakadémisták a nemzetközi élvonalban?
Mi lett a sorsa az ottvégzetteknek?

EMU 2010.08.27. 08:30:32

@stratez: Akkor csókold fényesre a seggét, te kupac. Amúgy nem az a kérdés, hogy ki, hanem miből. És mit. Mert szántókat vásárolt, amit a szeretett szülőföldje azonnal belterületté minősített az általad is imádott vezető vezényszavára, ezzel rögtön sokszorosára növelve az értékét, másrészt a te parasztnapóleonod kékessyk meg csányik meg hernádik pénzét használva villog gumicsizmás nagyvállalkozóként, ne mi nyerjük a legtöbbet ugye. Úgyhogy fogd vissza a pitbulljaidat, és majd akkor bunkózz másokat, ha rajtad ennek vékony mázát sem lehet tapasztalni, de jelen állás szerint jobban be vagy te borítva sötétséggel, mint a chilei bányászok.

Zozi79 2010.08.27. 08:30:55

A miniszterelnöki posztnak valóban jár a figyelem. Ennek a posztnak azonban nem.

EMU 2010.08.27. 08:36:08

@dadi: A becsületes munkájából, igen, mivel sosem dolgozott, csak az adófizetők nyakán élt, meg a felesége stróman cégeinek érdekei szerint törvényalkotott, neminyerjükalegtöbbet viktor. Ez a másik hasonszőrű kommer brigádnál is megfigyelhető, a szociknál, de a gyakorlat attól még gyakorlat az orbán maffiában is. Csak valaki ettől viseli, a másiktól nem. Én meg rühellem mindkettőt, és még azt is megvetem, akinek bármelyik is szimpatikusabb az egyiknél. Mert az a végtelenül nagy marha barma ennek az állománynak, aki kifejezetten örül is annak, ha egyik, szigorúan nem a másik, az ölére húzza az arcocskáját. Lásd az agyatlan, rögtön pattogó stratezt.

OrbanWinetou 2010.08.27. 08:38:42

@simonmondja.: Igazad van wazze, tényleg.
Hány embert képeztek mivé, mennyi volt az "adományokból" befektetett pénz, hol a leltár, hogy mekkora az eredményessége.

Meg mennyi reklámbevételt hoztak és KINEK? (gondolom nem az adományozóknak, vagy ha igen akkor benne van-e az adóbevallásukban)

Ezek nagyon érdekes dolgok, csak biztos majd 120 évre titkosítják, mert a "sporttámogatás" világszerte összefügg a pénzmosással.

Viszont mennyi támogatást is kapnak a kajakosok? A hokisok? A tornászok? A sportlövők?

szőketisza 2010.08.27. 08:39:39

@gerebje: Mennyi nyomorult Orbán-seggnyaló fidesznyik gyűlt ide. Lehet még undorító módon fröcsögni, de hála Istennek pár év múlva végleg eltűntök a föld színéről és senki sem fog visszasírni benneteket. Tapasztalatom szerint még a saját kölykeitek sem...

durmi7211 2010.08.27. 08:40:00

@fran7: Teljesen igaz.Miért kell mindenből politikát csinálni?Ő ott egy állampolgár aki szereti a focit,sőt műveli is azt!Ez sport.Nem tehetünk róla hogy az előző kormányokban csak testnevelésből felmentett idióták voltak!Én is szeretem a focit,művelem is párt hovatartozás nélkül!Sőt még teszek is érte!És?Attól,hogy hová húzok nem vagyok sem jobb sem rosszabb!A sport összehozna minket!Ehhez képest itt is csak barom MSZP-s bérencek csinálnak balhét ebből!Az helyett hogy örülnénk neki,hogy a vezetőink magán érdeklődéséből is kaphatunk ízelítőt,ami ráadásul nagyon sok embert érdekel ebben az országban!

szőketisza 2010.08.27. 08:41:57

@stratez: Bizony bunkókám, a tények makacs dolgok

Mannstein 2010.08.27. 08:43:57

Azért annak van valami diszkrét bája,hogy a miniszterelnököt "Kedves Vezető"-nek titulálja a posztbolsevik MSZP szimatizáns. A tények és a valóság kedvéért szögezzük le,hogy Orbán Viktor eddig még nem akasztatott,veretett agyon,nem telepíttetett ki,nem árulta el a hazáját,nem hívott be idegen csapatokat,nem söpörtette le a padlásokat,nem gyilkoltatta le saját párttársait,nem küldte kényszermunkára országa sikertelen futballcsapatának edzőjét és nem állította pellengérre játékosait,és még folytathatnám a kommunista bűnök felsorolását.
Ameddig ilyeneket nem csinál,nem hiszem hogy méltányos egy elmebeteg tömeggyilkos kommunista vezetővel összemosni a személyét.

OrbanWinetou 2010.08.27. 08:44:15

@szőketisza: gyüjtik az adatokat a csinovnyikok. Ez a "munkájuk", ebből élnek. Belőlük fog majd kinőni a besúgóhálózat. Tisztára mint Észak-Korrea vagy Kuba.

szőketisza 2010.08.27. 08:44:52

@durmi7211: tt is csak barom FIDESZ-es bérencek csinálnak balhét

EMU 2010.08.27. 08:45:10

Hagyjátok már az orbánt is játszani valamivel, hagy akadémiásozzon, ha már szerencsétlennek lábszagú kollégiumi szobában kellett megtanulni késsel villával enni. Most pótol be mindent, most neki egy akadémia kellettneki, lett, előtte egy XII. kerületi villa kellett neki, lett, hűbéresek kellettek neki, lettek, elsötétült véresszájú rajongótábor kellett neki, milliószámra vannak már neki, most egy ország teljes sajtófüggetlensége kell majd neki, meglesz az is, 230 forintos svájci frank kell neki, mert shortoltak rá az egykori szobatársakkal, megcsinálja.

Samuzia 2010.08.27. 08:48:17

@tcom: "újnyilas pribék" na ez sok mindent elárult...

OrbanWinetou 2010.08.27. 08:48:54

@Mannstein: Annak is van egy diszkrét bája, hogy egy nyilvánvaló bolsevik párt nyilvánvalóan kommunista vezetője nyilvánvalóan kipróbált kommunista embereket alkalmaz a nyiltan kommunista gazdasági programjához. És még ezt jobbódalinak is nevezi. És a sok hülye agyamosott virág elvtás meg komcsizza az országot. Olyanokat, akik finoman szólva nem kedvelték az mszp-t de mégkevésbé a stílusát.

Samuzia 2010.08.27. 08:50:40

@szőketisza: Az mszpéd akkor sem fog kifizetni ezért a kommentárért, talán kapsz egy bögrét!

EMU 2010.08.27. 08:51:55

@Mannstein: Miért volna valaki mszp szimpatizáns, vagy komcsi, mert azt mondja, hogy a király meztelen? orbánra kritikát tényleg csak a kommunista vérszopók tesznek, tehetnek? És nem egy kommunista tömeggyilkos személyével lehet összemosni, hanem az ilyenek allürjeivel. És nem kell rögtön mszpézni, ha valaki feláll az asztaltól, mert egy másik kurvára csámcsog. Az csak azért teszi, mert csámcsogni az asztalnál undorító és idegesítő dolog. Nem másért, nem azért mert kommunista. Az ilyen sarkítások, amivel te meg a hozzád hasonló szerencsétlenek előjönnek, csak a legsivárabb fejekben bír releváns lenni, de sajna ebből van sok ebben a kárpát medencei állományban, ennyit tudnak, így szocializálódtak.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.08.27. 08:53:04

@szőketisza: Szerencse, hogy az olyanok mint, te már csak ilyen szánalmas postokhoz tudnak hozzászólni. Maga a post, meg az Orbánhoz és a magyar focihoz való hozzáállás is olyan nevetséges már...

Sok turhagyurka köpködi ki a szar kommentjeit, de ugatáson kívűl soha semmit nem tetek le az asztalra.

a ME. szereti a focit, elhívják egy műsorba. Igenis beszéljen róla, mert ő sokat tett az utánpótláscsapatért. Igen szereti a Vidit, kijár meccsre, mint magánember. Csak a seggfej postíró nem tud elvonatkozni a politikától. Jó, hogy nem szabod meg ki járhat a kedvenc csapatod meccsére.

Érdekes, az Olimpián ott volt az összes szoci haverod, az állam pénzén parolázni, az kurvára nem zavart mi? Viszont höbörőgtél, hogy dilóferi által lezülessztet magyar sport, nem hozta a 13 aranyat...

Anyád picsája postiró...

jo.e 2010.08.27. 08:54:15

Bazz, még le sem ment a műsor, O.V. még 1 szót sem szólt, de már köcsög seggnyaló a SportTv. T.Szerző ! Gratulálok! Mi van ha tényleg 2 perces előre felvett riport lesz. Mi van, ha M.A.-t is megkérdezték, h szereti-e a focit, de elhajtotta őket?
De mindezektől függetlenül az EB selejtezők előtt az ország köztudottan focirajongó m.e-ét a fociról kérdezni tényleg skandallum. Kit kérdezzenek róla? A Mágust?

becike4 2010.08.27. 08:55:02

@durmi7211: Én is egy állampolgár vagyok,Én is szeretem,és művelem a focit,de azt hiszem,hiába mondanám a MOL-nak,hogy mostantól,ne a Talmát,hanem a Fradit szponzoráld évi tököm tudja hányszáz millával.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.08.27. 08:55:13

elgépelésekért sorry, mielőtt nekem esnének a grammarnácziak...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.08.27. 08:56:03

@EMU: Miniszterelnök. Kapcsolaton tanultam, ott hívják így Ferit...

EMU 2010.08.27. 08:56:09

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Milyen utánpótláscsapatért tett sokat a kicsoda?

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.27. 08:57:01

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": a "ME"-d lesz szíves elmennei a kommunista kurvaanyjába veled együtt! Ne egy ilyen áldemokratikus, nyilasokkal bratyizó tetves "kommunista" (=kb. annyira komcsi, mint Rákosi volt anno) akarjon beleugatni a sportba!

ChatMan 2010.08.27. 08:57:58

Ó DRÁGA BLOGGER BARÁTOM !

Mi is történt? Meghívták Orbán Viktor Miniszterelnök Urat egy sport csatorna műsorába, hogy a magyar sportról beszélgessenek vele. Persze ebből te mindjárt politikát csinálsz. Miért? Orbán Viktor köztudottan szereti a sportot, és van róla véleménye. Megkérdezik, és Ő elmondja. Látod, téged nem kérdezett senki mégis elmondtad, pedig a miniszterelnökhöz képest legfeljebb egy pattanás vagy a bolha farkán lévő májfolton. Ez a különbség a demokrácia és a te általad képviselt gulyásdemokrácia között. A gulyásdemokrácia ugyanis az volt amikor szabadon bármiről hallgathattál, de ha március 15.-én a tömegben félhangosan megjegyezted, hogy ruszkik haza, akkor 15 civil ruhás rendőr ragadott karon. És majd figyeld meg, hogy értelmes dolgokat fog mondani nem olyanokat, hogy "csináljuk meg" és sport közvetítés lévén egy szót sem fog ejteni napi politikáról. Nem úgy mint elődje gy.f. (csupa kisbetűvel) aki kihasználná az alkalmat és még a kihagyott 11-est is Orbán Viktor aljas gaztettének próbálná beállítani. Meg kell állapítanom, hogy nem, hogy nem vagy azonos politikai platformon Orbán Viktor miniszterelnök Úrral, de egy értelmi szinten sem. Ezért nem kéne neked megpróbálni ilyen magasra szállni. Ő pedig nem fog ilyen alacsony szinten vitatkozni, mint ez a blog, ugyanis a sas nem fogdos legyeket....

Ja....és aki még a napi árfolyamokat is belekeverte ebbe az ál sport indíttatású blogba, annak üzenem. Nekem is van hitelem és ráadásul frank.....tudom, hogy az IMF mindent el fog követni, hogy a tőzsdéket befolyásolja a magyar valuta ellen. De hát a forint védelme az MNB feladata, és ugye ott nagy tudású szakember végzi a vezetést. Emlékszem amikor a debreceni polgármester (aki ugye még csak nem is tagja a kormánynak) nyilatkozott, és romlott a forint akkor a tudós MSZP azt szajkózta, hogy felelős pozícióban, hogy lehet olyasmiről beszélni, hogy majdnem államcsőd.....de most kuss van amikor egy tényleg felelős (jegybank elnök) nyilatkozik felelőtlenül az IMF tárgyalások kapcsán, majd negatív csúcsra juttatja a forintot. Sőt van aki még ezt is Orbán Viktor nyakába akasztaná, aki boldog lett volna ha üres államkasszát kapott volna, de negyven évre előre eladósítottat kapott......

szőketisza 2010.08.27. 08:58:12

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Szerencse, hogy az olyanok mint, te már csak ilyen szánalmas postokhoz tudnak hozzászólni.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.27. 08:58:49

@jo.e: aham... mert egy politikusnak sok köze van egy sport adó tematikájához! Pláne egy ilyen hurkagyurkának, mint a Vekker úr! :D
Öcsi, ti teljesen elbutultatok... Úgy szopjátok a viktor pöcsét, mint csecsemő az anyja csöcsét. :D

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.27. 09:00:19

@ChatMan: juhééééééééééééééé... Ennyi orbánc fant! :DDDDDDDDDD
Valaki cúúúnyán nézett viktorkára, máris itt a bértrollnok serege, hogy megvédje őszentségét, II.Rákosi Mátyás Viktort! :DDDD

EMU 2010.08.27. 09:00:25

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Hú bazz, és nem tetted hozzá, hogy úr. Vagy rögtön, hogy excellenciás úr. Nagyon nem vigyázol. Amúgy meg orbán vidi szurkolása olyan őszinte, mint hogy ő persze sosem hazudik. Emlékszem még, amikor újpest szurkoló volt, és oda irányította a Mol, a Posta, és az OTP pénzeit és együtt könnyezte meg a fradi verést egy reggeli műsorban a havassal. Majd kiment fradi meccsre a fradistákkal bratyizni, azok meg, mivel ők is igaz magyarok, nem szájon vágták, hanem a lábát csókolgatták. A köpönyeg mint szó, mond neked valamit? Ilyen egy igaz szurkoló, tudom, ha orbán ilyen, akkor minden ilyen...

jo.e 2010.08.27. 09:02:00

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Anyád szopja a te pöcsödet, te barom!

becike4 2010.08.27. 09:02:24

@ChatMan: Helló faszkalap.Az milyen demokrácia,hogy ba Parlamentben titkos szavasásnál meg kell mutatnod a kápóknak,hogy kire szavaztál/Sólyom/

jo.e 2010.08.27. 09:02:45

ja, ez lemaradt: :)

EMU 2010.08.27. 09:02:50

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: bocs, de II.Rákosi Mátyás Neminyerjükalegtöbbet Viktor

dadi (törölt) 2010.08.27. 09:03:25

Vekker Viktor a kárpátmedence Géniusza.
Ő nem,ért a sporthoz....
Ő maga a SPORT!!

szőketisza 2010.08.27. 09:04:22

@ChatMan: „Meghívták Orbán Viktor Miniszterelnök Urat“
„elődje gy.f. (csupa kisbetűvel)“

téged nem kérdezett senki mégis elmondtad, pedig ...... legfeljebb egy pattanás vagy a bolha farkán lévő májfolton

becike4 2010.08.27. 09:04:59

@EMU: Először a Vasas volt a favorit,meg a meggyőződéses kommunista Mészőly,csak a portás kizavarta a hormonzavarost a szaunából,és akkor futott a lila majmokhoz.

EMU 2010.08.27. 09:05:11

@jo.e: Na, végre itt vagy, köszöntünk téged, nemzeti oldali barátunk, te igaz kárpát-medencei keresztény lélek. Csak nem te is kollégiumban lettél polgár?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.08.27. 09:05:14

@EMU: Ki nem szarja le, kinek szurkol? Ki nem szarja le? Kurvára nem vágjátok a lényeget...

És pénzt visz oda? A M. city szurkolók, meg a mittomén milyen sejk faxát szopják, a Chelsea szurkolók egy ősellenség orosz "komi" faxát...

Az nem probléma, mi?

csak itthon Vitya. A postíró ha Vidi szurkoló, akkor inkább arról írjon, hogy a magyar labdarúgás lezüllesztésében élen járó Mezey, mi a kurva anyját keres ott és, hogy lehetett tavaly az év edzője...

Na inkább erről ugasson.

Az iróniát meg kéne ismerni, mert senki nem szopja Orbán faxát, én meg főleg nem.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.08.27. 09:06:35

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Vityával nem az ő anyjához szoktunk járni, hanem a tiédhez. Tudod "rekvirálunk"..., mondjuk főzhetne jobban a vén komcsi ribanc...

muhi 2010.08.27. 09:07:01

A sport és a politika mindig is kéz a kézben járt: az országot képviselő válogatottak és klubcsapatok szereplése és a közhangulat között komoly összefüggések vannak: ha például fut a válogatott szekere, akkor a drukker (aki egyben választópolgár is) elégedetten dől hátra. Teszi mindezt azért, mert úgy tekint a csapatra, mint a hazája megtestesülésére, az esetleges sikereket pedig önmagára, mint büszke állampolgárra is kivetíti.

A nyilvánvaló összefüggést már a Rákosi-korszakban is felismerték, ki is használták.

Annyiban igaza van a posztírónak, hogy nem túl elegáns dolog egy esetleges sikerre rátelepedni és abból politikai tőkét kovácsolni, de a hazai politika nem az eleganciáról és az önmérsékletről szól.

ChatMan 2010.08.27. 09:07:09

@Mannstein: Köszönöm, hogy összefoglaltad a gulyásdemokrácia lényegét. Én nem akartam ilyen mélyen szántani, de a pont neked jár.

szőketisza 2010.08.27. 09:08:08

@Samuzia: A fideszed akkor sem fog kifizetni ezért a kommentárért, talán kapsz egy bögrét!

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.27. 09:08:35

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": nem csak buzi vagy, hanem nekrofil is? Bocs picim, nem tudtam. De szólj, ha az orbán lankadt farkát már kivették a szádból és a nyelved sincs már az ánuszában! Addig nincs miről beszélnünk! :D

EMU 2010.08.27. 09:08:48

@becike4: Erről meg kellene orbánt, ő mit mond, mert hazudni egyszerűen genetikailag képtelen, ezt nem mástól tudjuk, mint magától őkegyelmétől, úgyhogy ha azt mondja, hogy ő velejéig vidi szurkoló, akkor az úgy is van. Lehet, hogy ma már a mészölyt sosem ismerte.

dadi (törölt) 2010.08.27. 09:09:32

Tényleg fidesznyikek,elővettétek a vekkereteket?
Vár a Kossuth tér itt az ősz a tüntetések ideje!!!
Lehet kezdeni számonkérni az igéreteket!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.08.27. 09:10:05

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Persze, Kövér Laca szokta kiásni nekünk. Csak a csiklója már kicsit olyan, mint az uborka...mármint nem olyan nagy, csak olyan savanyú...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.27. 09:10:17

@dadi: hol élsz te? Őszentségén számonkérni a hazugságait? Ugyan... ;)

jo.e 2010.08.27. 09:10:29

@EMU: Kedves internacionalista barátom! Közöd, mint eszed. Ki szólt hozzád? Sajnos privát üzenetben senkit nem lehet elküldeni az anyjába, ezért most mindenki olvashatta. Mondd meg mi kivetnivalót találsz a kommentemben, amire az a seggfej beszólt.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.27. 09:10:54

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": na menj szépen vissza ahhoz a retkes ribanchoz, akit anyádnak hiszel és neki böfögj ilyen stílusban, te rühes kis komcsi! :D

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.08.27. 09:11:49

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Egyébként sosem volt anyám. Orbán petézett le, abból keltem ki...

andrebbe 2010.08.27. 09:12:04

Sajnos ertekelhetetlen amit irtal! Aki szereti a magyar focit az szeresse Orban Viktort! ALE!

EMU 2010.08.27. 09:13:23

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Mezey is úgy lehetett az év edzője, hogy neminyerjükalegtöbbet viktor úgy látta jónak. És igen, egy versenyszférában meggazdagodott ember részéről, még ha az kérdőjeles is, kevésbé cinikus befektetés egy futballcsapatot pénzelni, mint egy világ életében állami csecsen, az adófizetők pénzéből élő, államilag fizetett csinovnyikként, aki egy percet nem dolgozott piaci körülmények között. A felvetésed is hülyeség.

EMU 2010.08.27. 09:16:46

@jo.e: Kedves népnemzeti szélkakasos barátom! Mondtam én egy rossz szót is? Volt a mondandómban egy pöcsözés is akár, vagy anyád, vagy szopásról?

szőketisza 2010.08.27. 09:18:42

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: na menj szépen vissza ahhoz a retkes ribanchoz, akit anyádnak hiszel és neki böfögj ilyen stílusban, te rühes kis fidesznyik!

becike4 2010.08.27. 09:21:21

@andrebbe: A magyar focin pont annyi szeretnivaló van,mint a Vikin,a Ferin,és a többi megélhetési,közpénztolvaj senkiházin.

jo.e 2010.08.27. 09:21:56

@EMU: Kedves Lenin-fiú barátom! Ja, már értem! 1 a tábor 1 a zászló! Ha valakit sérelem ér közületek az olyan mintha neked írták volna :)

EMU 2010.08.27. 09:24:30

@jo.e: Az 1 a tábor 1 a zászló az nem éppen ide vág, az a kollégiumban szocializálódott, leszegett fejű, komplexusos falusi bagázs jelszava, kérlek, ezek szerint korrigálj.

EMU 2010.08.27. 09:27:04

@becike4: Ez eddig a legjobb hozzászólás, tök igazad van amúgy, ov=gyf=magyarfoci. Bár aki ilyet ír, az biztos szoci bértollnok, mert neminyerjükalegtöbbet viktorról nem lehet ilyen dehonesztálót írni, mert felmegy a vidék magyarországában a pumpa.

vénkujon 2010.08.27. 09:29:41

annyira jó kis bagázs jött össze. csányi, viktor, meg a focisták. hazánk zászlóshajói.:)

jo.e 2010.08.27. 09:35:59

@EMU: Az jobban tetszett, hogy aki nincs velünk az ellenünk van? Ez nyilván a felemelt fejű, tiszta tekintetű, önbizalommal teli, urbánus élcsapat jelszava volt. Jó neked, h. egy ilyen csapatban játszhatsz. Sose légy' ennél jobb helyen!

EMU 2010.08.27. 09:40:46

@jo.e: Honnan veszed, hogy én játszom egyáltalán? Kockafejű. Amúgy az általad citált jelszavat a te egykori népfrontos emeszempés kádereidnek vesd a szemére, nekem ugyan sosem volt hozzá közöm. Ezt címezd a k.elnöknek meg a külügynek, a gazdasági tárcának és az alkotmánybíróságnak, meg úgy általában mindenhova máshova a te köreidbe, ha már csapatról beszélsz.

becike4 2010.08.27. 09:44:26

@jo.e: De hát húsz éve ez van,mindegy ki van kormányon baszod.Egyébiránt a nagy nemzetiek tele vannak kiugrott,vagy kibukott komcsikkal,de ez nem számít a tepertének,és hódolóinak.A nem annyira baloldali Hír tv-n egy volt MSZP alelnök osztja az észt /Csintalan-Bukfenc Sanyi/Hányiner.

becike4 2010.08.27. 09:46:05

@jo.e: Még sorolhatnám:Sintér Sanya,Martonyi,Stumf-Hazafias Népfront,és a csúcs SCHNITT PALI.

peti6 2010.08.27. 09:47:02

Ez a portfolio.hu még mindig a maszop szekerét tolja, pl. azzal is, hogy ilyen idióta, nívót lan blogokat közöl.
A kommentek nagy részéről nem is beszélve, ami totális tudatlanságot árul el íróikól.
Semmi sejtelmük nincs a politikához, a gazdasághoz, a sporthoz, csak írják a maguk kis nehezen összeszedett idióta kommentjeit a nagy semmiről és persze Orbán becsmérléséről.
Na ez az egy, amit ezek a még hátramaradt maszoposok még tudnak. Ennyi és ezzel vége....
Még azt sem veszik észre, hogy maszop csak az indexen, az ATV-n van már csak, gyakorlatilag már nem is létezik.
Ezt kellene felfogni komcsikáim, de ez nektek hosszú.

becike4 2010.08.27. 09:47:56

@peti6: De most melyik komcsik,a cideszes,vagy a maszopos?

Leonard Zelig 2010.08.27. 09:51:02

@ChatMan: Te még akkor is védeni fogod a Minidulcét, amikor az In-Kalosok, bocsánat, a Pintér-Gárda teszi ki a bútoraidat a bedőlt jelzálogú lakásodból. Ez genetikai adottság.

csárli hárper 2010.08.27. 09:54:11

baszki miért kell egy ilyen senkiházi miatt egymás torkának esni? egy faszkalap politikus a sok közül!

campobaszo 2010.08.27. 10:04:08

A miniszterelnök a sportról beszél a sport tv-ben.Hallgassuk meg,aztán érdemben lehet róla társalogni.Elvégre az állam is keményen tesz pénzt a sportba,szava is lehet hozzá.Bár szerintem épp az a baj,hogy senkit nem érdeklő kirakatsportágakba ölünk milliárdokat.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.08.27. 10:05:28

(lehet mások is írták már)
Ne feledd azért, hogy Orbán focizik is, tehát bennfentesként, és nem totális dilettánsként elemzi a helyzetet. Az már más kérdés, hogy mit fog ebből kihozni...

jo.e 2010.08.27. 10:05:49

@EMU: Et.! Látszik, hogy ideológiailag képzetlen vagy. Ez nem az mszmp jelszava volt, de még csak nem is a h.n.-é. Egyébként amit "vettem", az pont onnan van mint a te "népnemzeti szélkakasos"-od. De mindegy is. Egyebet nem kívánok mondani.

becike4 2010.08.27. 10:06:29

@peti6: Ezek szerint Te érc'a politikához,a gazdasághoz,a sporthoz,valóságos "prolihisztor" vagy,már-már olyan mint a nagy Ő.

becike4 2010.08.27. 10:07:23

@bulvármédiás =>: A magyar bajnokság résztvevői is fociznak,még totális dilettánsok.

peti6 2010.08.27. 10:13:46

@Leonard Zelig:
Agenetikai adottság az a tudatlanság, amit te az itt leírtakkal bizonyítasz.
Hogy jön ide a bedőlt devizahitel?
Megmondom én neked.
Ezt is a még vésőket rugdaló maszoposok ordibálják, mert már mást nem tudnak.
Csak azt nem ordibálják, hogy kik erőszakolták rá az embereket, hogy devizában vegyék fel a hiteleket, nem tájékoztatva őket a várható kockázatokról.
Erről a maszoposok hallgatnak, persze, az ő helyükben én is hallgatnék, miután felvették a bankoktól a nagy lóvékat....
Most meg az üj kormányt szidják, és "nagyon sajnálják" a devizahiteleseket.....
Azt kellene nekik vállalni, hogy emberek, mi voltunk akik "beetettünk" titeket a "jó hitelekkel".
De erről nagy a hallgatás.....

EMU 2010.08.27. 10:31:22

@bulvármédiás =>: Igazad van, ha már egy magyar alsóbb osztályú exfocista a miniszterelnökünk, hagy szakmázzon kicsit.

dadi (törölt) 2010.08.27. 10:31:55

@becike4: Ez nagyon ígyvan!!!!!!
10pont!
Szűrös és Pozsgai elvtárs....

dadi (törölt) 2010.08.27. 10:35:05

Már a fidesz az Mszmp utód pártja nem az mszp!

dadi (törölt) 2010.08.27. 10:36:47

Viktor meg reformátusként puszilgatja a pápa kezét.
Identitás zavaros KISZ titkár.

dadi (törölt) 2010.08.27. 10:42:21

Persze miután benyalt Tőkésnek

becike4 2010.08.27. 10:43:50

@dadi: Már az elején eldőlt hogy nem lesz itt semmiféle rendszerváltás,csak tagozódnak a csapatok,mikó a Zűrös Matyi kiáltotta ki a Köztársaságot.Akkor miért nem volt jó Wittner Mária,vagy a Pongrác.Akkor miért nem ordított a kis görcs,hogy Elvtikéim ezt már ne!

Leonard Zelig 2010.08.27. 10:54:57

@peti6: Ööööö, nem a nagy Vezír kezdte az ócó lakáshitelt? Újszülötte-e vagy-e?

Evil Dick 2010.08.27. 21:31:04

Ejha, itt aztán elszabadult a "polgári stílus"...

OrbanWinetou 2010.08.27. 22:59:26

@becike4: Már úgy 2002 óta van egy olyan gyanúm (afféle összeesküvés-elmélet), hogy Orbán nem létezik. Akit néha lehet látni az egy pszichológusok által összetákolt gyenge elméjű.

De nézzük meg fordítva. Hogyan is viselkedne egy elmebeteg, ha ő volna a iniszterelnök.

Pl. hülyén vihorászna interjú közben.

Nem tudna vitatkozni mert hülye ezért ezt a tanácsadói minden alkalommal kerülnék, csak prédikál.

Hogyan is beszélne egy őrült? Pl. közmondásokat mondogatna, logikailag összefüggéstelen, de legalábbis egy nagyon zavaros logika szerint, virágnyelven beszélne. Vagyis inkább prédikálna.

Néha eltűnne egy kis időre amíg helyre kondicionálják az orvosok.

Idegesen rángana a feje prédikáció közben.

Nárcisztikus tüneteket produkálna.

Olyan emberek végeznék az érdemi munkát helyette (akár a poziciók átdefiniálásával is), akik önállóan is cselekedni tudnak, ha egy időre korlátozottan cselekvőképessé válik.

Szóval adjunk hálát a teremtőnek, hogy nem egy ilyen ember a miniszterelnök, mert akkor kurva nagy szarban lennénk!

Fekete Sámuel 2013.08.25. 21:36:40

Tetves komcsi. Dogolj meg.