/>

Közöd?

E-one 2010.10.22. 12:06

A határon túli magyaroknak tervezett választójog belengetésével nem az a baj, hogy állítólag bebetonoznák a hatalomba a Fideszt. Egyrészt ezt nem igazolta senki és semmi (az ugyanis, hogy ott sokan vannak, ha megjelenik Orbán, nem jelent semmit, a Fidesz utcai mozgósító ereje itthon is nagyságrendekkel nagyobb volt még akkor is, amikor az MSZP simán verte őket), másrészt ha elfogadjuk, hogy döntsön a nemzet, akkor a döntésüket is tolerálni kell. Tessék, itt van lassan öt hónapja a második Orbán-kormány, aztán összeomlott eddig az ország? Nem.

Még az is mellékes ellenérv, hogy a Fidesz hazudott, ha kiderül, hogy mégis megadják az állampolgárságot. Nyilván eddig mindig ennek az ellenkezőjét mondták, még kormányra kerülve is, de ugyan tegye már fel a kezét, akit meglep, hogy egy politikai erő hazudik. Nem, nem itt van a gond.

A határon túli magyarok ugyanolyan magyarok, mint mi, határon inneniek. Egy dologban azonban lényegesen különböznek tőlünk: ők nem élesben tapasztalják meg a magyar kormány minden lépését. A szimbolikusokat, azokat igen. És persze azok is fontosak. De a gazdaság, az egy más téma. És hazudik, aki azt mondja, hogy az nem fontos. És ugyanígy fontos a mindennapi élet egy csomó aprósága, aminek semmi köze ahhoz, hogy piros-fehér-zöld. Nem a magyarságteljesítményről van itt szó. Hanem arról, hogy aki azon a területen él, ahol a magyar kormány döntései határoznak meg mindent, az kompetensebb a magyar kormány megválasztásában, mint aki ugyanolyan magyar, csak épp nem ettől a kormánytól függnek a szabályok körülötte. Nem kell attól még a határon túliaknak asszimilálódniuk - de ne is akarják megmondani, nekünk milyen legyen.

Azt ugyanis úgy hívják: más farkával verni a csalánt.

És nagyon veszélyes játékba kezd a jobboldal, amikor a szavazójog kérdését a magyarságteljesítmény szemszögéből világítja meg. Pedig itt nem akarja elvenni senki senkinek a magyarságát. Csak azt akarjuk: olyan emberek szavazzanak, akik a szavazatuk minden következményét a saját bőrükön élik meg.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr502390642

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Határon túliak választójoga 2010.10.26. 09:47:26

Ma Magyarországon képviseleti vagy parlamentáris demokrácia van, azaz közvetett módon, a képviselők által érvényesül a népfenség elve, vagyis, hogy minden hatalom a népé. A választás rendszere teremti meg a képviselők legitimációját, azaz a választás s...

Trackback: A Fidesz a határon túli magyarok ellen? 2010.10.22. 16:40:40

Nemzeti ügyekben köztudottan csak egyetlen igazság létezhet. Aki nem azt képviseli az hazaáruló, de minimum borvizező, ferdeszándékú himpellér (picit más szavakkal).2010 májusában a kettős állampolgárságról szóló szavazás előtt meg is lett mondva Az Ig...

Trackback: A Fidesz a határon túli magyarok ellen? 2010.10.22. 16:09:29

Nemzeti ügyekben köztudottan csak egyetlen igazság létezhet. Aki nem azt képviseli az hazaáruló, de minimum borvizező, ferdeszándékú himpellér (picit más szavakkal).2010 májusában a kettős állampolgárságról szóló szavazás előtt meg is lett mondva Az Ig...

Trackback: Passzuskulcs! Adjátok vissza legyeinket! 2010.10.22. 14:05:02

Vélhetően kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti, mondta Fideszes Alkotmányelőkészítő Gergely. A szóban forgó módosítás célja az, hogy a magyar nosztalgia-állampolgársághoz folyamodó határo...

Trackback: Választójogot a határon túliaknak? 2010.10.22. 12:45:43

 Bizonyára hallottál arról, kedves Árpád, hogy a Fidesz berkeiben újra felmerült az a lehetőség, hogy a határon túli magyaroknak az állampolgárság mellé szavazati jogot is adjanak. Egyelőre még nincs teljesen kidolgozva a koncepció, nem tisztázott...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.22. 13:44:55

Már megint a gazdaságfétis...
Másodrangú téma. (Cigánykérdés, demográfia, oktatásügy, egészségügy, kultúrpolitika stb csak áttételesen gazdasági kérdések.)

De egyébként igazad van.

Ráadásul nemzeti szempontból is rossz lépés: az emberből az irigységet, az önzést hozza elő(, most joggal), megint szembefordítja a htm-et a csonkamagyarokkal.

Úgyhogy nem csak fölösleges, nem igazságos, de kifejezetten káros is.

E-one 2010.10.22. 13:48:03

@TaTa86.: nem csak a gazdaságról van szó, még ha szerintem az is a legfontosabb. de amiket leírtál, egyedül a kultúrpolitikát kivéve, mind olyan témák, amikben a kompetencia ugyanígy problémás

Widking 2010.10.22. 14:10:58

A határon túli választójog nem több, mint egy veszélyes, ám nemes gesztus a határon túlra szorult honfitársak számára. Ám a belpolitika és a külpolitika ilyen jellegű összemosása veszélyes robbanóelegyet alkot és nem is szabad őket egyként kezelni. Attól, mert a határon túliak nem kapnak választójogot, még nem jelenti, hogy le is mondtunk róluk, csupán arról a kompetenciáról van szó, mely a bejegyzésben is elhangzik.

Ha a Fidesz most azt mondja, hogy a választójog feltétele, hogy felvegyék állampolgárságnak a magyart is, akkor a felvidéki határontúliak egy húsdarálóba kerülnek, egyik oldalról a Fidesz szorongatja őket, hogyha szavazni szeretnének, akkor fel kell venniük az állampolgárságot (és elvileg gyorsított eljárásban, némi papírmunkával megoldható), de a másik oldalról ott van a Szlovák kormány, mely egyenesen büntet minden olyan aktivitást, mely a szuverén magyar identitás megőrzésére irányul. Pont a napokban büntettek meg egy szlovákiai lapot, mert egy apróhirdetés szövegét csak magyarul közölték le. És akkor még mindig nem ejtettünk szót az olyan törvényeikről, mely szisztematikusan rombolja és tapossa a magyar nyelvet és a magyar nyelvhez való ragaszkodást. De ha keletebbre tekintünk, akkor a románoknál is megvan ugyan ez, csak velük általánosságban nem konfrontálódunk politikai szinten, illetve a sajtón keresztül.

Apropó sajtó: Ez talán a legfontosabb, hiszen a politikai és gazdasági kérdésekben az átlagos polgár ezen keresztül érintkezik. Egyetlen országban sem létezik a 100%-ig szabad sajtó intézménye, sem Szlovákiában, sem Romániában, sem a többi országban a világunk, még nálunk sem. Épp ezért a határontúliak egy sokkal torzítottabb képet kapnak a belpolitikai és gazdaságunkat érintő kérdésekről, ezért sem szerencsés nekik szavazójogot adni. A másik kérdés, amit a bejegyzés írója is említ, az az, hogy a határontúli szavazók nem saját magukról döntenek, hanem rólunk. Mi sem szavazunk arról, hogy a szlovák kormány mit tegyen velük, nem is tehetnénk, sem diplomáciailag, sem erkölcsileg. Ez nem a magyarság és kivagyiság kérdése, ez egyszerűen a józan ész: Nem szabad a határontúliaknak szavazójogot adni. Mindenki csak a saját feje felett döntsön, ne másokén.

wow12 2010.10.22. 16:08:32

@Widking: Azt vedd hozzá, hogy északi szomszédunknál épp most készülnek eltörölni azt a törvénymódosítást, amivel Ficóék szankcionálták más állam állampolgárságának felvételét.

Amúgy Horvátország esetében működik már ez az állandó lakcím nélküli szavazati joggal járó kettős-állampolgársági megoldás.

ZöldMarci 2010.10.22. 16:12:21

Répássy Róbert jó érvelt a szavazati jog ellen:

“Bár elvileg lehetséges lenne, a Fidesz elképzeléseiben nem szerepel, hogy a kettős állampolgárság mellett szavazati jogot is adjon a határon túli magyaroknak. Ha a más országokban élő magyarok szavazati jogot kapnának, akkor leértékelődne a lakóhelyükön nekik járó választójoguk. Ez gyengítené ottani parlamenti képviseletüket, márpedig a budapesti országgyűlés nem fogja tudni megoldani az ő minden problémájukat. A kettős állampolgárság csak Magyarországon jelent jogokat vagy kötelességeket. Az állampolgár lakhelyén a másik – például román vagy szlovák – állampolgárság az irányadó.”

(Trolloknak: Répássy a Fidesz egyik fő jogász-képviselője).

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.10.22. 16:39:00

Teljesen egyetértek a bejegyzéssel és Widking kommentjével (bár ugye az még Fico idején voltak ilyenek), annyit tennék még hozz, hogy a Jobbik már megadta volna a határon túli magyaroknak a szavazati jogot.
Amúgy ez a határon túliaknak is problémásabb lenne, mivel akkor kétszer szavazhatnának - egyszer a saját országukéra, egyszer meg Magyarországéra? És, ami talán fontosabb, ez EU kompatibilis lenne?

magyar ember teli szájjal 2010.10.22. 16:42:49

@ZöldMarci: És mégis mitől értékelődne le Róbert szerint? Ugyanúgy voksolnak otthon is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.22. 17:02:04

Jó, hogy már nem gond a hazugság.
Így októberben.
Spontán spongyát rá.

Akvyr 2010.10.22. 17:15:18

Egyébként ha az "azok szavazzanak akiknek a bőrére megy a vásár" elvet követjük, akkor az általános választójognak sem sok értelme van, simán 20-70 éves kor közötti intervallumon elhelyezkedés, érettségi, és állandó munkaviszony kéne legyen a feltétel egy logikus rendszer szerint.

Akvyr 2010.10.22. 17:22:55

Kedves blogmotor! Köpd ki!

p.a.r.t.i.z.a.n 2010.10.22. 17:23:01

Szerintem az adózásnak kéne irányadónak lennie, ha itt adózik, itt szólhasson bele hogy mire költi az állam a pénzét, és milyen módon él a közös javakkal, erőforrásokkal, kultúrával (amit szintén az adózó finanszíroz nagyrészt), oktatással stb. Aki nem itt lakik - adózik (vagy adózott, vagy fog adózni) ne szólhasson bele az itteni politikai hatalom alakulásába.

kukahontas 2010.10.22. 17:24:43

amúgy meg a miniszterelnökünk se magyar, még is ő a vezír
kérjünk pedigret legközelebb

vakvarju 2010.10.22. 17:29:31

@p.a.r.t.i.z.a.n: Nagyon egyszerű a dolog: mindenki ott szavazzon, ahol adózik.

ca2 2010.10.22. 17:34:23

"Amúgy Horvátország esetében működik már ez az állandó lakcím nélküli szavazati joggal járó kettős-állampolgársági megoldás. "

Rengeteg ország esetében működik és nem csak Kelet-Európában.
Ez az írás megint olyan jóféle antimagyar-libsi poszt, mert persze "elismerjük, hogy egyenlőek" meg"nagyon fontosak nekünk, csak hát a gazdaság...", de azért nehogy már magyarként kezeljük őket.
Az meg, hogy aki itt él az kompetensebb az ország ügyeiben egy óriási baromság, hiszen ilyen alapon minden bevándorlót az első napon meg kéne illessen a szavazati jog, tehát akkor ezek szerint a tegnap idetelepült kínai kompetensebb a magyarság ügyeiben, mint egy határon túli magyar... Nagy ész!!
Mint írtam a világ számos országában az állampolgárság állandó lakóhely nélkül is szavazati jogot jelent, olyan ország viszont alig van ahol a lakhely állampolgárság nélkül szavazásra jogosít és ahol van is ilyen ott is csak a helyhatósági választásokon.

ca2 2010.10.22. 17:36:16

@vakvarju: Tehát akkor az itt adót fizető kínai már az első naptól fogva legyen szavazópolgár?

ca2 2010.10.22. 17:38:28

@vakvarju: Vagy akkor pl az egyetemistáknak se legyen szavazati joga?
Még soha sem adózott, és hogy hol fog az meg még nyitott kérdés...

Veder1 2010.10.22. 17:48:48

@ca2
Hosszabb ideje itt élő kínai igenis kompetensebb lehet mint egy határontúli magyar.

l4m4ntin 2010.10.22. 17:48:55

Én is inkább azzal értenék egyet hogy az energiát abba kéne fektetni hogy segítsük őket a magyar érdekeket a határon túli szavazásoknál érvényesíteni és nem itteni szavazásoknak határon túli bázist kiépíteni.

l4m4ntin 2010.10.22. 17:52:09

A szomorú ebben az hogy ez azt feltételezi hogy mindenki a fideszre szavaz kint és persze más szóba sem jöhet mert akkor gyorsan véget vetnének a szavazati jognak.

Veder1 2010.10.22. 17:52:17

Én pl. ha megtehetném se szavaznék más országban, mivel fogalmam sincs az ottani politikusokról, jogrendszerről, állami berendezkedésről, ráadásul a szavazatom következményeit sem nekem kellene viselnem. De erről szól a poszt is...

ca2 2010.10.22. 17:53:39

@Vödör: Ja, különösen amikor lesz belőlük vagy 2 millió és persze nyilván a magyar érdekeket fogják képviselni a szavazatukkal, nem ám a kínait...

ca2 2010.10.22. 17:58:44

@Vödör: De ha egy másik országnak is állampolgára lennél, akkor feltételezem valamilyen kötödés alapján lenne állampolgárságod. Vagy ott születtél, vagy a nemzetiséged szerinti hazád...
Lehet, hogy akkor már érdekelne a szavazati jog is.

ca2 2010.10.22. 18:02:57

@l4m4ntin: "A szomorú ebben az hogy ez azt feltételezi hogy mindenki a fideszre szavaz kint "

Ezt a baromságot honnan vetted.
Tudomásom szerint 6-8 listás helyről lenne szó, ami azt jelentené, hogy ha még az itthoni szavazati arányokat vetítem is külföldre, akkor is mondjuk a 7-ből legfeljebb 4-et vinne a fidesz,

Veder1 2010.10.22. 18:03:41

@ca2 nem érdekelne, nem akarnám, mint a poszt is írta "más farkával verni a csalánt", ez pusztán józan ész kérdése, és semmi köze a hazaszeretethez. Szerintem.

ca2 2010.10.22. 18:04:24

@ca2: Bocs! tévedtem!53%-al vszeg csak 3-at...

ca2 2010.10.22. 18:06:45

@Vödör: Hát nézd! Ha számodra az adózás a legfontosabb kapcsolat a nemzeteddel az szíved joga, de sztem azért azt engedd meg, hogy más ne feltétlenül érezze így!

karikaV43 2010.10.22. 18:08:50

Ezzel az egésszel a legnagyobb bajom,hogy olyanok kapnak mindenféle jogosítványt akik egy fillért sem fizetett a közös kasszába.Aki nem ide adózik,fizet járulékot az lehet magyar,de ne ide szavazzon.Ennyi.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2010.10.22. 18:09:40

Egyébként most megmondom,hogy alig fognak elmenni szavazni a határon túliak. A saját pártjaikra alig szavaznak,akkor a magyarországiakra miért is szavaznának?

Persze nem vagyok jós.

Veder1 2010.10.22. 18:09:41

@ca2
hol írtam én ilyet?

ca2 2010.10.22. 18:13:31

@Vödör: Abból feltételeztem, hogy a nemzethez tartozás fogalmát az adózás oldaláról közelíted meg.
Ezek szerint ugye akkor az egyetemisták, nyugdíjasok, rokkantak, gyes-en lévők sem kompetensek, mivel nem adóznak, tehát a nemterhez ugyan tartozhatnak, de szavazati jog nem jár nekik...?!

igényes 2010.10.22. 18:14:35

@Vödör: Szia! Ha van olyan információd, hogy példáúl a nyugdíjasok érdekeit egyolyan hölgy képviseli, aki 8 millióért csináltat magának fűrdoszobát, miért ne szavaznál? Nem sok ország teheti meg magának, hogy fűrdőszobát adjon a Lap Top mellé. Én nem vagyok igénytelen, de a fürdőszobámat mi 4-en használjuk, 2 milláért rendeztem be. A nyugdíjasak pénzét intéző hölgy ennél takarékosaab kell, hogy legyen. Naponta a fürdőszobáját vajon hány tárgyalópartner vette igénybe. Gondolom a jakuzzi tele volt tejjel, vajjal, mézzel.

Pendemonda 2010.10.22. 18:21:10

Ne tessenek már primitívkedni! Az országgyűlési választásokon nekem magyarországi magyar állampolgárként most is 3 szavazatom van, (egyéni, megyei lista, országos lista). Az szerintem semmilyen arányosságot nem sért, ha országos listára vagy elkülönített területi listára szavaznak, sőt, a jelenlegi helyzet aránytalan.
Szóval közöm? Nem szeretem a primitív véleményt akkor sem, ha újságíróé.

hhh. 2010.10.22. 18:21:41

ca2-nek van igaza.
Az adózás szerinti szavazás ("aki itt adózik...") érv nagyon gyenge, mint a mellékelt ábra mutatja.
A szavazati jog kérdése elvi: hogyan definiáljuk a "magyarságot". Mit kezdünk azzal a furcsa, és talán a világon egyedülálló helyzettel, hogy a határaink körül, Magyarország majdnem mindenhol magyarok laknak, akiket, vagy akiknek a felmenőit megfosztották az állampolgárságuktól.
Ez messze nem gazdasági kérdés...
És aki szerint 4 évente szavazással a "gazdaságról" döntünk...hát, ez a gyakorlatban azért nagyon nem igaz...

ca2 2010.10.22. 18:26:16

@Vödör: Vagy ha adó oldalról közelítünk akkor aki sokat adózik az rendelkezzen több szavazattal, nem?!
Mert ház az sem mindegy, hogy valaki évi néhány tízezret vagy néhány tízmilliót fizet a kasszába. Az utóbbi kompetensebb, nem?
Vagy esetleg visszatérhetnénk a "vagyoni cenzus" fogalmához a választójogban, ami csak bizonyos vagyoni helyzet elérése esetén jelen választójogot...
Vagy olyan rendszer is létezett, ami legalább technikusi végzettséghez kötötte a szavazati jogot...
Ezekben mind volt egyfajta logika, csak az "általános választójog" pont azt jelenti, hogy nem a hozzájárulásod mértékétől függ a szavazati jogod.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.22. 18:40:01

Azok szavazhassanak, akiknek lakhelyére a magyar kormány a legitimációja kiterjed. És nem OV féle ' a kormány illegitim' kijelentésekre gondolok, hanem földrajzilag egy körülhatárolt területen élőkre.

Veder1 2010.10.22. 18:40:31

"Abból feltételeztem, hogy a nemzethez tartozás fogalmát az adózás oldaláról közelíted meg."

Ez nem igaz, én ilyet sehol nem írtam, ezt csak te feltételezed rólam, rosszul.

Itt nem adózási kérdésről van szó, hanem arról, hogy az adott döntésem következménye nem érint engem, ha külföldön élek. Ebből a szempontból a külföldön élő magyar állampolgárok szavazata is problémás számomra, de azok nagyrészt ideiglenesen élnek más országban.

De vegyünk egy fiktív példát: jogosult vagyok külföldön szavazni, bár nem ott élek, indulna az adott országban egy eu ellenes elveket valló párt, én rájuk adnám a szavazatomat, az adott ország kilépne az euból, de ez engem nem, csak az ott élőket érintené. Szerinted ez fair lenne?

canis 2010.10.22. 18:42:28

Nagyon helyes, döntsék csak el a külföldön élők, mi a jó a Magyarországon élő magyar állampolgárnak.
Hiszen nem az ő bőrükre megy a játék.
Nekünk meg így is szar, meg úgy is szar.
:D

canis 2010.10.22. 18:46:11

Ja és szeretnék választójogot Tanzániába, mert ott is él néhány magyar, meg aztán én már csak tudom, hogy az oroszlán farkát nem szabad cibálni, ezért az (oroszlán)farokcibáló pártra nem szavazok.

Őszinte Őrült 2010.10.22. 22:34:57

mi a kritériuma a határon túli magyarnak? nyelvtudás? valamilyen vizsga? papirokkal igazolt származás? mi akadályozná meg hogy csalni lehessen vele?

mennyivel kerülne többe a választás ha külföldön is szavazhatnának? hány tízezer szavazókör kéne a szórványmagyarságnak? vajon román-szlovák-szerb-ukrán szomszédaink vidáman tapsikolnának annak hogy szavazóköröket állitunk fel a területükön?

az hogy van külföldi példa miért jelentené hogy a példa követendő?

ha megcsinálják a valamikor emlegetett felsőházat valamiféle társadalmi reprezentációs céllal (döntési jog 0, mondjuk válasszák ők a következő egérképűt), ott elférnek a határon túliak is. normál parlamentben nem jó ötlet. vö. kibicnek kuss.

Presszós Laci 2010.10.23. 01:26:21

@vakvarju: Akkor a cigányok például sehol se? Oké.

trendo+ 2010.10.24. 07:56:29

Vajon az érintettek akarnának-e élni igazán egy ilyen kéretlenül a nyakukba akasztott joggal? És mire mennének vele? Kifejezhetnék hálájukat azzal, hogy arra a pártra adják a voksot, aki megadta nekik? Fából vaskarika. Persze, lehet úgy alakítani a rendszert, hogy így bekerülne a parlamentbe egy-egy képviselőjük, akik időnként kifejthetné a nemzetiség saját véleményét. Már ha ő képviselnié azt. Hiszen a kinti magyarság sem egységes. Nem lenne egyszerűbb, ha a nemzetiségi önkormányzatok megválasztott vezetői automatikusan kapnának egy független képviselői helyet?

yda 2010.10.25. 10:44:26

@canis:(merga)
Hidd el nekem,hogy nem fogunk a ti komcsi vezetőitek ellen szavazni,sőt egy általán nem mert,egy pár állaton kívűl nem kell az állampolgárság ,mert ilyen súrmók vagytok azt hiszitek ,hogy majd fulladozva szaladunk szavazni.Jelzem,hogy legalább annyi jogom van az állampolgársághoz mint a magas kutyasz....r személyednek ,mivel az én állampolgárságomat elvették és nem önszántamból lettem más ország állampolgára.Jelzem,hogy apád az alsónadrágjában hordott(vagy még őt is ott hordták)amikor én magyar állampolgárnak születtem.Biztosítalak,hogy nagyon kevesen akarnak beleszólni a ti komcsira hajló életetekbe.

canis 2010.10.27. 13:06:02

@yda: Ugyan már én is végigéltem 6 évtizedet anno házkutatással és egyebekkel, de ettől roppant utálom a szomszédot, ha bele akar pofázni mit csináljak az én lakásomban. Sőt mi több, ha a testvérem lenne az a szomszéd, még gyengéden pofán is vágnám.
Ha tudnál olvasni és értenéd miről írtam a korábbiakban is...
A komcsizást meg jólenne már abbahagyni: kommunista Jézus volt utoljára, a többiek jobbról és balról haszonleső, fasszopó diktátorok mind a mai napig, akik a saját bandájuk (értsd pártjuk, érdekcsoportjuk) dolgát képviselik.

canis 2010.10.27. 13:10:42

Ja és kukacos Yda: égnek áll a hajam, ha külföldön (kurva jól) élő egykori disszidensek éneklik könnybe lábadó szemmel, hogy "...hazádnak rendületlenül..." Mert mi itt élünk és szívunk évtizedek óta rendületlenül.