/>

Mitől félnek?

E-one 2010.11.29. 22:17

A nyugdíjvisszareform ma esti vitája valami igazán újat hozott az életünkbe. Nem gúny: határozottan érdekes példája volt a kormány kommunikációjának. Olyasmi, amit még alig láthattunk itthon, és amit különösen nem várhattunk a Fidesztől.

Az történt ugyanis, hogy nemes egyszerűséggel egész pontosan vagy nem mondtak semmit, vagy hazudtak. Ilyen még nem igazán volt, mert eddig vagy elferdítették a tényeket, vagy félremagyarázták, amikor manipulálni akartak. De ez most nem ilyen volt. És ebben az esetben mindkettő szó szerint értendő: gyakorlatilag a nyitóbeszéd-bizottsági előadók-vezérszónoki kört leszámítva nem szólalt meg senki a Fideszből, aki pedig addig beszélt, inkább bár ne tette volna. Ugyanis konkrétan, tételesen az ellenkezőjét mondták annak, mint ami az igazság. Hadd ne menjek rajta végig egyenként, elég jól kigyűjtögette az index, de ilyet még Gyurcsány sem csinált. Most a Fidesz azt mondja, hogy a fekete valójában fehér, a szoci hazudás meg olyasmi volt, hogy ha megkérdezték őket, milyen színű, inkább félrebeszéltek. Gáz volt az is, de ez még rosszabb.

És nem, nem értem, ezt miért így kell csinálniuk.

Oké, kétharmad. Azt tesznek, amit akarnak. De. Ha annyira jó ötleteik vannak, amiket mindenáron keresztül fognak vinni, akkor azokat miért nem indokolják meg alaposan? Miért nem állnak elő érdemi érvekkel? Miért nem reagálnak az ellenzéki ellenérvekre? Tessék, itt vagyok, érdeklődő átlagmagyar, nyitott vagyok mindenkinek a véleményére, rajta, győzzenek meg! Vitázzanak, ütköztessék az érveket, aztán majd eldöntjük, kinek adunk igazat. Nem lenne mitől félniük, ahhoz tudnak elég populisták lenni, hogy sikerük is legyen. Aztán úgyis megszavazzák, amit csak akarnak. De ha abba bele is törődtünk, hogy ezt most négy évig el kell fogadni, az lesz, amit a Fidesz mond, akkor valóban akkora bűn arra vágyni, hogy legalább indokolják meg?


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr862482407

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csatlkozok! 2010.12.02. 06:52:01

                                          ...

Trackback: Sátáni a terv, még Júdáspénzt sem kell majd fizetni… 2010.12.01. 06:59:02

Jól ki vagyon ez gondolva a Fidesz által, hiszen amilyen környezetet teremtettek, teremtenek, még a Júdáspénzt sem kell majd kifizetniük, úgy tudják benyelni 3 millió ember 12 éves megtakarításait.Ma, ahogy a tőzsdei mutatókat (árfolyamok) olvasgattam ...

Trackback: A kibic kormány meséje 2010.11.30. 10:45:42

életmese Atyafiak, most van, bár ne lenne! Nagy kártyacsata zajlik biza mai napság is a kormányunk köreiben, ahol leültették a népünket is az asztalhoz. Igazi pókerarccal ülnek velünk szemben, és képesek azt mondani, hogy miközben az utolsó filléreket ...

Trackback: Hogyan is van ez a szabad választás? 2010.11.30. 10:21:29

A kormány folyamatosan kommunikálja, hogy szabad a választás, a már említett büntető retorziók mellett bárki maradhat a magános rendszerben, csak a megyei igazgatóságokon kell majd nyilatkozni, hogy maradni akar. Belegondolt már valaki, hogy menny...

Trackback: „Tebenned bíztunk eleitől fogva…” 2010.11.30. 08:53:02

Az alábbi videó megtekintése után mindenki elgondolkodhat - ha eddig még nem tette meg -, vajon a jövőben is megbízik-e választott képviselőiben, akik droid módjára nyomják a gombot, de egy értelmes gondolat nem hagyja el kobakjukat. Én nagyon-nagyon r...

Trackback: A szüzesség elveszítése 2010.11.29. 23:06:26

Megtörtént az új országgyűlés első, sokak által várva-várt kakaskodása a két karizmatikus vezéralak között. Ebből a szempontból sem szűz már a "forradalmi" parlament. Alább egy videó - megnézni kötelező - majd

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ökörpöröly 2010.11.30. 00:49:47

@Szilard86: Mi a faszt kezdjek a nevedre? Írd fel egy papírra, aztán töröld ki veled a segged, s közben gondolj őseidre, hogy az ő képük lenyomatát képzed!:P
Koroknay Zoltán voltam! Uff!

ökörpöröly 2010.11.30. 00:52:21

@Mj: Én a cigánybűnözéses tüntetéskor kaptam!:) Alig bírtunk bevergődni a Hazatérés Templomába. Jó buli, férfi munka volt!:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 00:52:35

@ökörpöröly:

A töri-művtöri szakommal én tartom megalázónak, ha velem egy buliban tépik a szájukat.
Az Előd-féle újságtolvajokat még ki is hagytad.;-)
Önmagukat tömegpártként is teljesen jól tudják működtetni, kár, hogy az országot is e működési elvek alapján akarják átrendezni. Ráadásul mintha versenyeznének a Maszoppal, hogy adott ciklus alatt ki bír nagyobbat hazudni és többet lopni. Ami Őszöd után azért nem kis feladat.
Nálam a szavazás magában foglalja a ius murmurandit is, meg alapvetően állampolgári kötelességemnek is tartom. Már ameddig van tétje ugye, lehet, hogy 4 év múlva inkább visszamondom a posztomat.

Szilard86 2010.11.30. 00:52:54

@ökörpöröly: Ezt vártam tőled te seggfej:)
Megvan az értelmi szinted te nyomorék, csak attól félek az életben ha találkoznánk már nem lenne ilyen nagy a szád:D

Táskás Tóni 2010.11.30. 00:53:15

@Mj: Kossúth ,Széchényi , tiszta smittpál , ott a helye a közt . elnöki hivatalban.

Táskás Tóni 2010.11.30. 00:54:06

@Hugo2010: Bocsánat , de azt is megszoktuk , hogy lop is.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 00:54:17

@Táskás Tóni:

Simán, bár lehet, hogy azért Kálvin és a református felekezet összekötése még menne neki.:)

ökörpöröly 2010.11.30. 00:54:55

@Mj: Bár, ha felkötötte volna magát, nem érte volna kár a nemzetet! Sőt, akkor lett volna igazi hazafi, hisz még nyugdíjat se kellett volna fizetni neki az államnak!:) Matolcsy elmondott volna érte egy imát!:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 00:55:06

@Szilard86:

Na, levadászásból volt már elég 4 éve.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 00:56:40

@Táskás Tóni:

Miért nem lehet már végre normálisan idézni - ma Vityakirály is elkúrta -, hogy "reggel, ÉJJEL meg este"? Igen, Fletó ennyire bagoly, napközben nem is mozog a szája.

Táskás Tóni 2010.11.30. 00:57:05

@ökörpöröly: 1998-2002 is ennek jegyében zajlott.

ökörpöröly 2010.11.30. 00:57:22

@Szilard86: No, csak nem te is az országos szájkarate bajnokság helyezettje vagy?:)

Szilard86 2010.11.30. 01:00:15

@ökörpöröly: hmm.. hol és mikor akkor ennyit kérdek... és majd akkor elválik:)

Táskás Tóni 2010.11.30. 01:01:29

@Mj: Gyurcsány azt mondta 2008-ban .hazudtunk reggel délben este . A delejes ember azt mondta ma a parlamentben Gyurcsány hazudott este délben és este. Én meg azt mondom : a delejes ember hazudik reggel délben este és éjjel. Világos?

ökörpöröly 2010.11.30. 01:02:24

@Táskás Tóni: Korábban kezdődött ez. 1990-től. Kiegyezett a késő kádári gazdasági és politikai elittel a leendő új elit. Antall kiadta a szabadrablási parancsot a kedvezményezetteknek. Nálunk akkor kezdődött az eredeti tőkefelhalmozás. Nem volt csődtörvény, ment az olajszőkítés, a "kárpótlási jegyes" privatizáció stb..
Hosszú és mocskos dolog, minden párt, mindegyik párt holdudvara részt vett ebben. Csodálkoztam is, amikor beindult a posztkomcsik ellen a "hajsza", eddig volt egy közös megegyezés, hogy nem bántjuk egymás gazdasági köreit. Duma ment, de ténylegesen nem vizsgálódtak. Mint a híres-hírhedt olajbizottság esetében, nem derült ki semmi...
Bár kétségtelen, aránylag csak a kisebb halak kerültek horogra.

Hugo2010 2010.11.30. 01:02:55

@Szilard86: Ez szánalmas... Nem a verekedésért, hanem a kommentelésért kapod a fizetésed :)

ökörpöröly 2010.11.30. 01:03:19

@Mj: Nem is mondtam, hogy az vagy!:)
Ennek az adrenalinbajnoknak kellene kiutalványozni egy guminőt, mert nem bír a hormonjaival!:)

Táskás Tóni 2010.11.30. 01:03:58

@Szilard86: Ha olyan jó kiállású vagy ,mint Szíjgyártó , akkor én is megküzdök veled. Ha ugyanolyan szép ferde mosolyod van akkor neked is behúznék egyet.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 01:04:46

@Táskás Tóni:

Az őszödi beszédből idéztem, ami 2006 májusi, ennyi történt. Azóta meg mindenki variál, mert éjjel az ember legkevésbé hazudni szokott.:)

Szilard86 2010.11.30. 01:05:52

@Táskás Tóni: Semmi akadálya meg lehet próbálni:)

ökörpöröly 2010.11.30. 01:08:51

@Mj: Tóni, a végén kibaszik veled.:) Megjelenik bilincsben, szopóálarcban, latexszerkóban, s felkínálja magát, hogy üssed! :P

Na, én füstölök egyet, aztán go aludni. Mindenkinek jó éjt! Kiemelten a Hölgynek!

ökörpöröly 2010.11.30. 01:09:32

@Mj: Reméltem is! Jó éjt, jó pihenést!

Zalay Vazul 2010.11.30. 01:13:27

@MiKeyRuLeS:
Ne dőlj be a ballib propagandának !
Gondolkodni, látni nem tilos.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 01:14:07

@ökörpöröly:

Bilincsben nem én fogok megjelenni, az tuti, de inkább nem tárnám fel a részleteket.;-)
Hasonló jókat.:)

Táskás Tóni 2010.11.30. 01:16:03

@Mj: Kivéve a delejes embert.Egy igaz pillanata sincs.

Táskás Tóni 2010.11.30. 01:17:23

@ökörpöröly: Ez jó volt , röhögve megyek én is aludni.

ökörpöröly 2010.11.30. 01:19:07

@Mj: Jaj! Nem oda akart menni! Ez Tóni Úrnak írtam volna, Szikla Szilárd úrral való találkája kimenetelét boncolgatva!

Zalay Vazul 2010.11.30. 01:19:39

@ökörpöröly:
Nem tudod értelmezni a közgazdasági
folyamatokat, és a mögötte dolgozó
"politikát". Valószinüleg a gyűlölet
homályosítja el a látásod.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 01:19:48

@Táskás Tóni:

Kérlek segíts feloldani a kontextusban rejlő individuum rejtélyét, mert a delejesről nekem egy igéző tekintet jut eszembe, és legkevésbé sem egy politikus.:)

ökörpöröly 2010.11.30. 01:19:56

@Táskás Tóni: Helyes! Legalább ezután a kibaszott nap után is tudunk röhögni!:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 01:20:49

@ökörpöröly:

Így már érthetőbb.;-) Azért jellemző, hogy ezt simán magamra vettem.:D

ökörpöröly 2010.11.30. 01:22:29

@Zalay Vazul: Jól van Vazulka! Most már pihenj le te is, egyél meg két gerezd narancsot, pisilj, kakilj, azután alvás! De vigyázz, össze ne nyálazd az Orbán Viktor babád fülét!

Zalay Vazul 2010.11.30. 01:31:43

@Mj:
Adj még időt a FIDESZ-nek !

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.30. 01:35:05

"Tessék, itt vagyok, érdeklődő átlagmagyar, nyitott vagyok mindenkinek a véleményére, rajta, győzzenek meg!"

Kicsit túlértékeled önmagad és a blogod jelentőségét, valamint a kormány kapacitását.

Ha komolyan gondolnád, akkor nem ilyen cikket írnál, hanem egy e-mailt egy parlamenti e-mail címre és ott kérdezősködnél.

Én már volt, hogy írtam, és válaszoltak is. Érdemben.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 01:35:54

@Zalay Vazul:

Adtam nekik 4 évet április 11-én.:) (25-én azért nem, mert mi eléggé Narancsvidék vagyunk, így nem volt második forduló.) Viszont amit és főleg ahogy eddig összehoztak, pár szimbolikus és szimpatikusan lépésen túl nálam a "nem megfelelt" kategória.

hackbard.celine 2010.11.30. 01:41:34

@Mj: töri-művtöri szakosként biztos ismerős lehet az az esemény, amikor Caius Octavisus is szerényen elfogadta az Imperator titulust. Kétharmadnál több volt annak idején.
Az Eltés tarisznyás irányzattal a hátad mögött lehet fölénykedni egy-két vagy több blogon, de attól még a tények makacs dolgok: a gazdaságpolitika nem a művtörisek szakterülete, ahogy a társadalomkutatás és társadalompolitika sem.
Egy ilyen blog flood az inkább rombol mint épít, de lelked rajta.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 01:47:42

@hackbard.celine:

A tények makacs dolgok. Például nem vagyok eltés.:P A művtöri helyett meg inkább a gazdaságtöri érdekel. Ráadásul a történettudomány szerves része a társadalomkutatás, mi is az egyik fő kutatási terület a törin belül? Csak nem a társadalomtörténet, vagyis az eddigi társadalmak kutatása?:D
Oda offolok, ahova jól esik, ha a bloggazdát zavarja, majd kigyomlál. De azért kösz, hogy szóltál, majd legközelebb.;-)

hackbard.celine 2010.11.30. 01:59:01

Grafománokkal ugyan nem szoktam szóba állni, azért mégis teszek egy próbát: nem zavar, hogy az eredeti blogbejegyzéshez képest többszörös tartalommal tetted közzé (a témától adott esetben teljesen távol) a gondolataidat?
Attól még hogy nem moderált a blog, akár lehet érdekes a többiek véleménye is.
Te építettd fel az érvelésedet a töri-művtöri vonalra, ne is haragudj, de a kivagyiságon túl ennek nem volt semmi relevanciája és még csak a hitelességedet sem erősítette.
Nem minősítem sem a kormányzati tevékenységet, sem a kommunikációt, de legalább a blogszférában a narancshályogtól mentesen kéne olvasni és értelmezni a történéseket.
Szerintem.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 02:15:27

@hackbard.celine:

Nem. Ahogy az sem, hogy az offolók közül pont engem szúrtál ki.
Igen, szívesen elolvasom őket is, nem csak a te offjaidat.;-)
A szakpárom leírása azt a célt szolgálta, hogy könnyedén beskatulyázzanak a bölcsész kategóriába. Éppen azért, hogy a skatulyán belül lássák, mennyiféle bölcsész létezik. A tarisznyás hippilányoktól például kiráz a hideg.
Jó. Egyetértek.

Link Elek 2010.11.30. 03:06:54

pletyka:
az "onkent" odaadott nyugdij penzbol 500milliardot Putin kedvenc orosz olajtarsasaganak adnak. az egyik ok Putin boldoggá tétele.
Most megy OV moszkvaba. ott fogjak megolajozni/sikositani penz utjat.

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2010.11.30. 03:13:29

Hazudik a torz testü ideg beteg sötét szivü törpe reggel délben este!! Miért?? Megmondom én neked: igy született!!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 03:29:37

@Link Elek:

De miért kell mindig mindent angolosan átírni? (Még a címzésnél is vesszőt rak a magyarok 90%-a felkiáltójel helyett.) Az orosz névnek van szép magyar átírása is.

SzaGyu 2010.11.30. 05:05:17

Hazugságra csak hazugsággal lehet érvelni. Ezért voltak 16 évig ellenzékben. A 1998-2002 ig tartó hatalmuk is csak a véletlen műve volt.
A mostani megválasztásukat csak a nép elkeseredése és a megfelelő alternatíva hiánya miatt történt. A választások óta kirajzolódni látszik egy más alternatíva, és a FIDESZ mehet majd oda, ahonnan jött. Ez lesz a népakarat.

A választások előtt és még utána is, egy ideig tele voltak a kommentek FIDESZ-es ellenvéleményekkel, nem egyszer késélre menő vitákkal.

Most mi történik? Kb. 10-ből 1 a FIDESZ mellet kiálló komment aránya. Ebből is látszik, hogy valami nincs rendben, függetlenül attól, hogy a kreált népszerűségi statisztika mit mutat.

Tehát, valaki rosszat tesz, hazudik és ez nem más mint a FIDESZ és bábja, a csak papíron létező KDNP. (Ez utóbbi egyszóval: PAPÍRKDNP)

Orbán egyetlen egyszer mondott igazat.
Mégpedig akkor, amikor azt mondta, hogy egy évük van. (Ezt is papírról olvasta...) Reméljük, hogy nem tévedett.

SzaGyu 2010.11.30. 05:19:39

Orbán válaszában nem Gyurcsánynak válaszolt, hanem megírta a leendő legfőbb ügyész munkaköri leírását.
Mármint, hogy Gyurcsányt börtönbe kell zárni, bármi áron is. Bizonyíték ugyan eddig nincs, de majd a legfőbb ügyész csinál.
Attól a miniszterelnöktől, aki nem tud elmondani önállóan kétperces válaszbeszédet, ráadásul még olvasni sem tud, az nem való semminek. kíváncsi lennék rá, hogy ki tárgyal helyette a külföldi partnereivel?
Talán a miniszterelnöki szóvivő?
Szégyen-gyalázat! A FIDESZ frakció vezetője pedig láthatóan szégyellte magát, még csak nem is tapsolt.

SzaGyu 2010.11.30. 05:50:22

Tényleg. Mitől félnek?
Többek között Pogácsás Tibor Monor polgármestere (00:35) nem hajlandó elárulni a nevét. Vajon tényleg ennyire szégyenlik magukat?
index.hu/video/2010/11/29/nyugdij/

Sherpa_1 2010.11.30. 06:42:57

Kedves Nép!
Tessenek tudomásul venni, hogy a Magyar Köztársaság új államformája mostantól KÉTHARMAD!
Azt viszont tényleg nem érem, hogy a Gyurcsány korszakot, hogy sikerült ennyire ügyesen démonizálni. Ez a 26.-i buli most már tökre úgy fest, hogy a békésen demonstrálgató, sétálgató zembereket a politikailag feltüzelt rendőrök szétverték. Azt azért elmondanám mindenkinek, bár nem vagyok egy gyáva ember, de a frász kerülgetett a békés zemberektől és kurvára nem bántam, hogy el kezdték ozslatni a picsába őket. A Fradi kerüljön vissza, Debrecen legyen a főváros....sorolhatná. Ja és nem szeretem az égő autók látványát sem. Csak ennyi

mokas_gizi 2010.11.30. 06:46:44

Nincs az országnak pénze a kormány meg le akarja nyúlni az emberek pénzét...

Ehhez meg úgy változtatják a dolgokat ahogy csak akarják...!!!

millesei (törölt) 2010.11.30. 06:50:23

Azé az nem gyenge, hogy valaki képes az öszödivel előjönni, mikor most is tökugyanaz történt, csak nem volt róla magnófelvétel.
Az ilyenek hozták össze a kétharmadot - ennyit ér az ország.

millesei (törölt) 2010.11.30. 06:52:57

@SzaGyu: milyen alternatívára gondolsz?

bierkamp 2010.11.30. 07:56:46

Nemzeti Hazug Tolvaj Kormány----egyszerűen meg kell dönteni a Diktatúrát! Emberek ez a banda arra számít. hogy egy két hónap múlva már nem is lesz téma a lopásai.....NEM ELFELEJTENI!
ÁLLANDÓAN A NYAKÁN LIHEGNI, FŐLEG HA AZ EU ITT LESZ JANUÁRTÓL----s ha kell összegyűlni nagy tömegben és elzavarni!!!!!!!

Rob67 2010.11.30. 07:58:22

Megnéztem a palamenti öszefoglalókat.
Egy dolgot elmondtak, visszaveszik az MSZP pánztáraktól a pénzt!
Hurrá, akkor nem a nyugdíjamat vesuik el, OV mondta.
Mert én nem vagyok MSZPs és az én pénzem van a pénztárban, ezt meg Matolcsi mondta.
magéntulajdon!!
Olvassunk a sorok között, nem is a mi pénzönk kell az istenadta vezérünknek.

Rob67 2010.11.30. 08:03:18

Csontávazás és 'majd felelőségre vonjuk' duma az volt Orbán beszédében.
Hány csontvázat mutattak be? Nem olyat amit mondtak, hanem amiből böntetőügy lett? Talán nem sokat?
Enyje parlamenti kurucok, édes narancskommunisták, hát mire kapják a fizetést? Semmi eredményre?
Az egyik haverom is ilyen csontvázkutató...
Még nem talált, vagy ha talált is nem mondhatja el.
Mondom, meddig keresed még?
Á - jön a válasz - ez még évekig eltart...
850.000 + ÁFA havi díjért.
Ez a csapat miben más?

amit még megtehetsz 2010.11.30. 08:10:13

A kispártokra kellett volna szavazni!! Mindegy melyikre, legalább nem ezek az elhasznált unalomig hazudozó arcok lennének benn a parlamentben!!!! És lenne vmi koalíció, ami árnyalná ezt az ámokfutást.

BLovi 2010.11.30. 08:13:16

Én azt bírom hogy ezekben a blogokban mindenki annyira okosnak gondolja magát, hogy az valami hihetetlen!

BLovi 2010.11.30. 08:15:20

@Rob67:

Nem a fideszt akarom védeni, de ha neked az nem elég "csontváz" hogy majd kétszerese lett a 2010-es hiány mint ahogy előre tervezték 2009-ben és a költségvetési számok többsége lózung volt, akkor hülye vagy. Már bocs.

belekotty 2010.11.30. 08:18:24

@BLovi: Amit növekedett a hiány, az nem csontvázaktól volt, hanem hogy a Fidesz lefelé korrigálta a bevételeket és felfelé a kiadásokat.

bécika 2010.11.30. 08:23:42

Orbi nem válaszolt arra, hogy miért fél a néptől, miért nem meri népszavazásra engedni a nyugdíjkérdést. A sekkfej, csak nyomta a baromságait megint. Nem bírom elviselni. Arrogáns pöcs.

Gempacsöki boborján 2010.11.30. 08:29:42

@Forte: DDDDDDD ez volt a legjobb kérdés eddig.)

Gempacsöki boborján 2010.11.30. 08:34:11

@bécika: Minek tenné már?A sok bugris paraszt leszavazná a döntést,aztán a kormány támogathatná tovább a szaros magánnyugdíjakat milliárdokkal.Miből?És főleg Minek?
Ha valaki különcködni akar meg több nyugdíjat az tegye a takarékba a lóvéját azt szevasz!De ne az államot pumpolja és főleg ne az én adómból legyen neki magas nyugdíja!

Fideszman 2010.11.30. 08:35:33

@Szilard86: vegyél vissza az arcodból jobbos görény, kapsz kettőt a fejedbe aztán a kórházban elgondolkodhatsz azon, hogy jutottál idáig. Nem csak nyuggerek vannak a másik oldalon, lesznek olyanok akik beleszarnak a szádba mielőtt fellógatnak a belednél fogva te moslék

Fideszman 2010.11.30. 08:36:07

természetesen a jobbos idézőjelben, semmi közötök a jobboldalhoz rohadt fideszes kommunisták

Fideszman 2010.11.30. 08:37:12

@BLovi: ezt csak a hazug fidesz állítja, senki nem bizonyította be ezt az ökörséget

Caprica99 2010.11.30. 08:50:36

@Sherpa_1: igen, igen!
Én is ezen az ordas hazugságon hűltem el, amit OV mondott Fletónak, hogy Önök békés tüntetőknek lőtték ki a szemét (vagy valami ilyesmi).
Télleg marha békések voltak, kukákat gyújtottak fel, kocsikat borogattak, nekimentek a rendőröknek és biza nekimentek a tényleg ártatlan bámészkodóknak!

Van egy-két bekábítózott narancsfan, aki erre azt mondja, hogy a komenisták provokációja volt, a komenisták tüntettek saját maguk ellen, a komenisták lőtték saját magukat - muhaha!

nemecsek ernő áruló 2010.11.30. 08:51:38

@Szilard86: Érdekes. Rám nem lőttek. Lehet, hogy azért, mert nem gyújtottam fel egy kukát sem, helyette családi körben szüreteltem, és kedélyesen borozgattam. Biztos bennem van a hiba. :P

Egyébként azokat a lázadó faszfejeket, akiket manapság a politikai korrektség jegyében illik békés tüntetőknek nevezni, de én csak a "zavargó köcsögök" kifejezést tudom elfogadni rájuk, szóval őket nem lett volna baj, ha mind gyomorba lövik minimum a gumilövedékekkel. Akinek meg a szemét kilőtték azt most nem fogom sajnálni. Mire fel? Mit tett, amiért megérdemli? Felgyújtott néhány személyautót? Igazi hős. Amilyet ez a nép megérdemel.

Azok a köcsög rendőrök furcsamód feleségemet átsegítették a kordonon, és kedves mosollyal elirányították, hogy merre lenne érdemes mennie. Nahát, az ő szemét se lőtték ki, pedig ő a "veszélyzónában" volt. Téged is jól behülyítettek, barátom.

Caprica99 2010.11.30. 08:53:42

@Akitlosz: és mit kérdeztél?
Hogy megcsókolhatod-e őméltósága kezét?

Amúgy meg a poszt utolsó sorait tán meg kellett volna értened, akkor nem írsz ekkora baromságot, amivel csak magadat égeted!

kubatov_kommunista 2010.11.30. 08:59:02

A válasz egyszerű:
Minek demokratikus működés, ha megtehetem, a nélkül is.
Ezek beszűkült tudatállapotban leledzenek és az orruknál tovább nem látnak. Meg a fönöknek víziói vannak.

ZX 2010.11.30. 09:56:26

@Gerzsonka: Te sem vagy valami tájékozott.

nemecsek ernő áruló 2010.11.30. 09:58:22

@ZX: Micsoda jól felépített érv-rendszer, és cseles riposztok. :)

ZX 2010.11.30. 10:05:47

@Gerzsonka: Bagoly mondja verébnek...
Csak tudod, volt ismerősöm aki belekeveredett a sűrűjébe és mesélt egy s mást (nem kell félteni, sokszor balhés bár ezúttal tényleg véletlen volt rossz helyen). De nem ártana ha utánanéznél a pereknek amik a verések és szemkilövések miatt indultak, hogy kiket is vertek meg, és kiknek lőtték ki a szemét. Hát nem azoknak akik kukát gyújtottak meg macskakövekkel dobáltak, ebben biztos lehetsz.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2010.11.30. 10:11:32

Nekem is kezd az az érzésem lenni, hogy nem csak ellenzékben nem volt lövésük sem arról, hogy mit akarnak csinálni (a populista faszságokat leszámítva), hanem most se nagyon. Én akárhogy gondolkozom, nem kerek ez az egész. Ha én elkezdek egy feladaton dolgozni:
- van tervem
- megosztom a többi résztvevővel, érintettel
- meghallgatom a véleményüket, egyeztetünk
- megállapodunk abban, ami mindenki számára elfogadható (érvelés, kompromisszum)

Ha ezt nem akarnám / tudnám követni, akkor két lehetőség van:
- leszarom a többiek véleményét, én vagyok az alfahím, bekaphatják, az lesz amit én akarok, felesleges elmondani, majd meglátják/kiderül (ismerős?)
VAGY
- valami nem stimmel a tervemmel, és ezt el akarom titkolni, sunyítok, lapítok. Még az is lehet, hogy valami simlisség van a tervben, ezt meg végképp nem akarom, hogy kiderüljön.

Bár kezdek aggódni, hogy most itt a sorrend fordított, és nem VAGY hanem ÉS kapcsolat van :-(

Miért félnek nyílt lapokkal játszani? Vitázni, egyeztetni? Annak fényében meg végképp nem, hogy kétharmaddal aztán úgyis azt csinálnak mait akarnak. Hogy akkor meg minek? Mondjuk mert így játszik egy gentleman, és nem szarok annak a szájába, akitől a kenyeret kapom és akit szolgálnom kéne - csak erről ebbe na kicsinyke országban hajlamosak megfeledkezni; ők vannak értünk, és nem fordítva. Miféle arrogancia az, hogy a riporter kérdez, és egy félszavas válaszra sem méltatják? Országgyűlési képviselők, akiknek többek között ez a dolga. Egy jobb, általuk is favorizált korban egy ilyenért képébe vágták volna a kesztyűt és már kereshette volna a párbajsegédeket. Gusztustalan, vérlázító viselkedés ez.

nemecsek ernő áruló 2010.11.30. 10:23:22

@ZX: Rossz időben rossz helyen. Az ilyen esetek tényleg sajnálatosak, de félremagyarázni azért nem kéne a történetet.

Zavargás volt, nem békés tüntetés.
A dolgot úgy félremagyarázni, hogy Fletó ült a szobájában, és azt mondta: "Petikém (gy.k. Gergényi) Lőjük már ki néhány tüntető szemét!" Ez legkevesebb nevetséges, de inkább fájdalmas pofátlan szemenszedett hazugság.

A tömeg vadult meg.
A rendőrök csak az után kezdtek oszlatásba. NEKEM VAN rendőr ismerősöm, aki akkor, és ott ki lett vezényelve. A tömeg megvadult, és kezelhetetlenné vált. Ami a rendőrség felelőssége, az egyes egyedül az, hogy nem volt felkészülve hasonló akciókra, értsd: szakszerű tömegoszlatásra.

Ott fejetlenség volt, és pánik. Miért? Mert néhány fatökű seggfej, akik között ma országgyűlési képviselők, és miniszterek is vannak feleslegesen feltüzelte a csőcseléket. Persze azok ennek hatására úgy gondolták, hogy jó ötlet, ha csatlakoznak a fideszes tüntetéshez. Itt a rendőrség egy ténylegesen komoly hibát követett el, mert a szélsőséges elemeket meg kellett volna fékezniük, nem rátolni a szomszédban folyó (addig egyébként tényleg) békés tüntetésre.

Emlékszem az élő tudósításokra a meglóduló tömegről, a menekülő riporterről, aki közvetítette a megafonból hallott szöveget, miszerint ha a tömeg nem megy haza, kénytelenek lesznek megkezdeni az oszlatást.

A gumilövedék bevett oszlatási eszköz, ahogy a könnygáz is. Nem az első zavargás volt akkoriban - emlékezzünk a TV székház dicsőséges felgyújtására, és kirablására, ami isteni hősies tett volt, tudom, de attól nekem még hányingerem van tőle. És azok után akinek kicsit is volt esze, nem ment ilyen robbanásveszélyes helyekre, mert sejthette volna, hogy (mégha jogtalanul is) de a sérelmekért rendőri részről megtorlás következhet.

Sajnálatos tény, de akinek akkor és ott kilőtték a szemét, az els sorban önmaga tehet róla. Figyelem! Nem mentem a rendőröket, csak objektív szeretnék maradni. Annak pedig nem része, hogy legitimáljuk azt a szégyentelen zavargást 2006. október 23-án!

ZX 2010.11.30. 10:34:26

@Gerzsonka: A rendőrök szándékosan tolták oda a tömeget és igazi profi módon zárták körbe a területet. Rosszkor rossz helyen. Na persze. ezt mondd annak akinek kilőtték a szemét. Nem véletlenül lőtték ki, mert célzott lövést adtak le. De te csukott szemmel élsz úgylátom.
Amúgy mielőtt elkezdenéd, pont úgy utálom az mszp-t ahogy a tolvaj fideszt, szóval nem érdekem egyik vagy másik oldalt védeni.

nemecsek ernő áruló 2010.11.30. 10:50:43

@ZX: Ja, most jövünk az ugyanúgyutálomafideszt jolly jokerrel. Persze persze. Hitegess csak. Ez az a mondat, ami legjobban szokott árulkodni arról, hogy az ember megrögzött fidesz szavazó, és most is csak azért írja le ezt a mondatot, mert trendi nem fideszesnek lenni. Két-három éve "ugyanúgy utálom az mszpt-t" szerepelt ilyen helyen. Hazudj bárkinek, nekem ne! :)

És ismét elmondom: NEM a rendőröket mentegettem. Egy rakás hibát elkövettek, amiért a felelősöknek természetesen bűnhődniük kell.

DE! Ennek nem az a módja, hogy a zavargó csőcselékből hőst csinálunk, és a mindenkori Magyar Köztársaság rendőrsége fölött en bloc kimondjuk a népítéletet.

Rendőri vezetők hibáztak? Igen!
Vannak perek? Vannak!
Születtek elmarasztaló ítéletek? Születtek!
Mi volt a bajom? Hogy félremagyarázzák. Hogy hőst csinálnak a zavargókból.

Ha valóban utálnád a fideszt, akkor nem verbálisan mentegetnéd magad ilyen átlátszó félmondatokkal, hanem ezzel neked is bajod lenne. Mert az ő reggel-délben-este minden hullámhosszon nyomatott hazugságaik okozták azt a zavargást, ami végül ilyen sajnálatos eseményekben csúcsosodott ki!

Atisz 2010.11.30. 11:07:10

@killersalmons: Melyik népcsoport is szokta parasztozni a magyarokat? :)

Sajnálattal közlöm veled, hogy ha a szavazás intellektuális cenzushoz lenne kötve, akkor pont téged és a hozzád hasonlóan "gondolkozókat" érné a legnagyobb csapás és a Fidesz nem 2/3-os többséggel, hanem mondjuk 9/10-essel lenne jelen a parlamentben.

Ha pedig annyira nem tetszik Magyarország és az itt élő többségi társadalom, akkor lehet, hogy meg kéne fogadnod a Mester tanácsát ("el lehet innen menni kérem"). Igaz, Ő ezt a vállalkozásokra értette... ezért elmondom mit kéne tenned: Alapítasz egy céget és már indulhatsz is.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.11.30. 11:10:54

@Mj: Még ha csak KISZ-es lett volna Fletó.:) A pufajkás és D-209-es mércéhez való igazodás sajnos nem merült ki ennyiben.

Itt sok embernek van MSZMP-s múltja, meg KISZ-es. Dalba szedem neked.

www.youtube.com/watch?v=-9qEuSKxpKE

Atisz 2010.11.30. 11:13:01

@ökörpöröly: Cigány Orbán? Haha, ha jól sejtem akkor te volt SZDSZ-es vagy :)
(bár a "Libajnai" megtévesztő lehet, azér a végén az "Aki teheti, az menekítse a megtakarításait külföldre!" mondatod eléggé egyértelművé teszi elkötelezettséged.
Egyébként pedig ezt már évekkel ezelőtt meg lehetett volna lépned, mivel a bankok Magyarországon működő leányvállalatai régóta óriási (más európai országokhoz képest túl nagy) haszonnal dolgoznak hazánkban. Milyen fura, hogy csak most jutott eszedbe...

nemecsek ernő áruló 2010.11.30. 15:14:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ja. Például Pozsgai is kemény MSZMP-s pártkáder volt, aki most az új alkotmányért felel. Ez csak nekem furcsa???? Hülyének vagytok nézve, kedves barátaim. A D-209 üggyel kapcsolatban pedig láthatóan fogalmad sincs, miről beszélsz, de nem baj. :)

Juci Óbudáról 2010.11.30. 15:29:16

Párbeszéd:

- Kedves Kétharmadom! Totál üres a nyugdíjkassza, lécci lépjetek vissza, különben össznépi bukta van.
- Hát...na, jó.

Ennyi.

Szilard86 2010.11.30. 16:10:18

@nagymagyarmagyar: Te senkiházi geci, akkor gyere állok elébe ne csak a szaros pofád legyen ekkora te gyáva szar, névtelenül ugatsz...nehogy aztán te legyél a beleidnél fogva fellógatva.

Szilard86 2010.11.30. 16:16:07

@Gerzsonka: Így van a dolgot lehet két részről is nézni, te a Gyurcsány oldaláról közelíted meg ami már önmagában is szánalmas, nevetséges hogy egyes emberek milyen szinten szemellenzővel vannak ellátva.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 17:30:53

@SzaGyu:

Dehogynem tapsolt, csak gyorsan abbahagyta, amikor senki sem követte.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 17:34:36

@pacspacs:

Mégis kivel, a Jobbikkal?:D Magyarországon hányszor működött eddig egy kispártokból összehozott kormánykoalíció, és hányszor sikerült 2/3-os törvényeket megváltoztatniuk? (Amire tényleg szükség van.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 17:38:38

@Caprica99:

Látom, az összemosás nálad is sikeres volt. Még az MTV ostromát sem tudod elkülöníteni október 23-ikától.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 17:47:06

@Gerzsonka:

Érdekes módon aki akkor ott volt, és látta, hogy mi történik, nem írogat olyanokat, mint te. Semelyik tömegközlekedési eszköz nem járt, a kisutcákat hermetikusan lezárták a természetesen azonosíthatatlan és piáló rohamrendőrök, és akkora tömeg volt, hogy a barátom a tüntetés végén elindulva sem tudott futva eljutni a Blahára. Ha a rokonok nem engednek föl a Rákóczi úti lakásukba, akkor valószínűleg mi is azt éljük át, mint pont alattunk Révész Máriusz. Egyébként pedig jogom volt ott lenni, főleg úgy, hogy semmilyen jogsértést nem követtem el. Én is csak azt várom el a rendőröktől, hogy törvényesen járjanak el, hiszen erre esküdtek föl. (Mielőtt megkérdeznéd, a garázdákat pedig ugyanúgy bíróság elé kell állítani, mint a jogsértő rendőröket.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 17:55:24

@Gerzsonka:

Október 23-án egy békés tüntetésre toltak rá úgy rendőrök garázdákat, hogy a békés embereket nem hagyták elmenni. Több kérdés is felmerül: miért voltak a rendőrök szándékosan azonosíthatatlanok? Miért hagyták keveredni a két csoportot - még japán turisták kabátja is kék lett a vízágyútól -, ha máshol pedánsan vigyáztak arra, hogy lezárjanak utcákat? Miért használtak olyan lövedéket, amiről már korábban kiderült - ezt egy rendőr mondta egy interjúban -, hogy túl "erős"? Miért lőttek fejmagasságban? És vajon miért tűnik ezek után az egész egy politikai alapú megtorlásnak?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 17:58:53

@Gerzsonka:

Speciel Őszöd miatt történt 2006 őszén az, ami. És nem hősökről meg hibázó rendőrökről, hanem áldozatokról és szándékos rendőri akcióról van szó. (A rendőrséget egyébként nemcsak a BRFK/ORFK irányítja, hanem a mindenkori rendészeti és igazságügyi/belügyminiszter is.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 18:02:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Engem nem a tagság érdekel, hanem az, hogy mit csinált az illető a keretein belül. Fletó például egy pécsi egyetemi belső ellenzéki csoportot számolt fel, Kövér meg egy társadalomkutató intézetben kamumelózott.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.30. 18:04:50

@Gerzsonka:

Ez nem furcsa, hanem inkább jellemzően mutatja, hogy mennyire álságos az érvelés az új alkotmány régi renddel szakító szimbolikájával. Pozsgayt egyébként így írják, és egyetlen pozitívuma van: ő volt az első, aki '56-ot népfelkelésnek nevezte.