/>

Immár statisztikailag is igazolt tény: Magyarország a világ legtutibb helye. De komolyan. Elég ránézni csak a legfrissebb közvélemény-kutatásokra, és máris kapásból olyan dolgokat láthatunk, amire bővebb utánajárás nélkül is esküdni mernék, hogy nincs még egy hely a világon, ahol megtörténhet ilyesmi.

Abban önmagában semmi meglepő nincs, hogy a többség, most először egyébként ebben a ciklusban, elégedetlen a kormány munkájával. Az már kicsit szokatlanabb, de azért mégsem teljesen egyedülálló, hogy a kormánypárt népszerűségben több, mint negyven százalékponttal veri a legnépszerűbb ellenzéki formációt. Na de hogy a kettő egyszerre legyen? Ilyet mutasson bármelyik más ország!

És most lehetne szomorkodni. Hogy hát igen, senki nem képes olyat mondani az embereknek, amiben egy kicsit is hinni lehetne. Vagy károgni, hogy mekkora itt a kiábrándultság a politikából. Miért, meglepett ez bárkit is? De nem. Ez a két kutatási pont egymás mellé téve hihetlenül aranyos, mert tökéletesen, számszerűsítve megmutatja azt, amit egyébként már régesrég tudtunk: hogy mi vagyunk Az Ország, Ahol Mindenki Utálja A Politikát. És hogy ez jó-e? Nem. Nagyon rossz. De ha már rossz, akkor legalább jó magyarként tudjunk kicsit sírva vigadni. Szépek a hibáink.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr52520965

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dzsentri tempó 2010.12.17. 09:54:04

meseAtyafiak, még emésztgetjük a döntés jövőbe mutató ízeit, amikor a takarékosság jegyében döntéseket hozó kormány elkezdte felélni mindazt a vagyont ami a virtuális költségvetés tartalékát képezi.APEH, Terrorelhárítás, Rendőrség, Katasztrófavédelem, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jetcool 2010.12.17. 01:19:02

nekem mást is mond ez a (két) statisztika. azt, hogy 4 év múlva ismét lesz esélye egy-két új pártnak.

Csak Norris 2010.12.17. 08:08:00

És azt hiszed hogy akkor majd egyből kezdik tülteni a kerítésnek való kolbászt?

Magyar mentalitás: Mindent azonnal akarnak, és ha 2 héten belül nincs meg, akkor kiábrándulnak. Így nem is lehet semmit csinálni. Nem vagyok egyik oldalon sem, mert nem függök az otthoni politikától, de látom hogy 8 éve is csak sirás-rívás volt meg most is.
Ti választottatok mindkétszer.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.12.17. 08:11:28

Ennyi... már régen hangoztatom, hogy nncs megbízható politikai erő, csak kisebb-nagyobb görények. De inkább nagyobbak.

Terézágyú 2010.12.17. 08:12:53

@Desmond77:
"Nem vagyok egyik oldalon sem, mert nem függök az otthoni politikától"

Akkor köszönjük az építő jellegű hozzászólást.

belekotty 2010.12.17. 08:28:45

@Desmond77: Akkor a .hu végű doméneket pötyögés végett hanyagold!

oszi1113 2010.12.17. 08:40:08

van egy kis problémám a jelenlegi polgári kormányzással.
sosem szerettem őket, nincs talán egyetlen egy politikus sem a jobb oldalon, akit valamennyire nagyon kevéssé, de azért kedvelnék. viktorka az más, őt sem szeretem, de valahol tisztelem azt, amit elért, amit összehozott, összetákolt.
valahol úgy érzem, hogy az elképzelésekkel nem volt nagy baj, legalábbis azon elképzelésekkel, amik úgy hellyel-közzel publikusak voltak, amiket eljuttattak, kiszivárogtattak.
ha fent a csúcson valóban az ország felemelkedését tűzték ki zászlajukra az ország jelenlegi nagyjai, akkor cselekedjenek úgy, hogy az teljesüljön.
de ha nem, akkor bajok lesznek, nagyon nagy bajok.
a baloldal meghalt, végre valahára, valamennyire.
vagy megtisztulnak, vagy jöhet egy új baloldali párt.
a fiúk, ahogy Hofi hívta őket, ezek a fiatal demokraták, ha nem mutatnak alázatot, és önös érdekeiket, hatalmi pozícióik kiépítését tartják csak szem előtt, akkor 3,5 év múlva éppen úgy megszűnhetnek létezni, mint az ifjú kommunisták.
egyébként, meg lehet, hogy a rendszerváltókat kéne leváltani, mert annyira velejéig romlott társaság ül az ország legméltóságteljesebb épületében, hogy az már olyan, mint az ország helyzete, hangulata, egy nagy vicc.

degreen 2010.12.17. 08:46:58

azért az elég cinkes, hogy a mostaniakat 3/4 év után tesszük ugyanabba a serpenyőbe, mint a többieket a 4 évük alapján. lásd index, dedi elégedetlenségi faktor.

zoone 2010.12.17. 08:50:07

Az "domain" te ostoba, budos diszno.

nyafnyaff 2010.12.17. 08:50:31

A politika olyan hasznos rossz, amellyel minél többet foglalkozol annál rosszabbnak tűnik, pláné ha magyar vagy mert neki semmi sem jó.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.17. 08:59:47

Én eezekből a számokból azt értettem ki, hogy van két, két és fél millió biztos pártválasztó, aki fideszes. Aki fideszre fog szavazni. Mindenképpen. Csinálhat velük bármit, akkor is. És ez ijesztő, mert a többi meg nem szavaz, és így mindig meglesz a kétharmad.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2010.12.17. 09:04:37

Jaja, érdekes, ez nekem is feltűnt... Egyszerű a megoldás: ezeket sem szereti az ország, de nem tud jobbat.

Amúgy politikusokat "szeretni" alapvetően perverz hozzáállás. Természetes, ha nem szeretjük őket, de ettől még maga a politika lehet érdekes dolog.

Terézágyú 2010.12.17. 09:07:32

@degreen:
"azért az elég cinkes, hogy a mostaniakat 3/4 év után tesszük ugyanabba a serpenyőbe, mint a többieket a 4 évük alapján. lásd index, dedi elégedetlenségi faktor. "

Egyrészt nem 3/4 év, mert mindenki emlékszik a fideszkormány előző négy évére (aki nem, azt folyamatosan emlékezteti éppen a kormány), másrészt a jobboldalon is folyamatosan kritizálták a szoci kormány(oka)t az első naptól kezdve...

megint 2010.12.17. 09:08:54

Dehogy lesz meg a 2/3-ad, nyertek volna persze hatalmas fölénnyel de nem lett volna meg a 2/3-ad, ha nincs gyurcsány, és a sok lopás, a következő választásig még sok idő van, és az jóval szorosabb lesz, már ha a dilettánsokból álló mszp képes lesz végre 80 év alatti emberekhez is eljutni.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.12.17. 09:12:47

Szerintem panaszkodásban és pampogásban is világelsők vagyunk..

kubatov_kommunista 2010.12.17. 09:20:06

Érdekes dolog ez. Én 20 év után a nyugdíjpénztárak államosítása okán jutottam el oda, hogy bizonyos emberekkel (barát) nem vagyok hajlandó beszélni politikáról, még kocsmában sem.
Olyan szinten inkompatibilis lett számomra a Fidesz a nyugdíj okán, hogy amíg vannak nincs miről beszélni, mert ez már nem politizálás. Hát "éljen"!

zoone 2010.12.17. 09:20:11

@Humperdickk:
A pofadat evesre hasznald, ha mar masra nem tudod.
Az pedig meg veletlenul sem fasza, ha valaki hozzaszol kulfoldrol es jon nehany a fentiekhez rendkivul taplo barom, aki azonnal nem ker belole, fuggetlenul attol, hogy jo dolgot mond e az illeto, vagy sem.

Azert is tart ott Mo, ahol, mert a fentiekhez hasonlo sikagyu, irigy, hulyoid szarragok vannak tobbsegben.
A kornyezo ex-komcsi orszagokban komoly hangsulyt fektetnek a kulfoldon tapasztalatot szerzett honfitarsak hazacsabitasara, hogy munkajukkal, tapasztalatukkal segitsek a kozt.
Itt pedig beszol a parasztja, hogy akkor "neszojjahozza", vagy "maraggyaott".

Ja, es a fasz usse ki a csipas szemedet neked is, amiert ezt le kellett irnom a kedvedert.

zoone 2010.12.17. 09:20:58

@Humperdickk:
A pofadat evesre hasznald, ha mar masra nem tudod.
Az pedig meg veletlenul sem fasza, ha valaki hozzaszol kulfoldrol es jon nehany a fentiekhez rendkivul taplo barom, aki azonnal nem ker belole, fuggetlenul attol, hogy jo dolgot mond e az illeto, vagy sem.

Azert is tart ott Mo, ahol, mert a fentiekhez hasonlo sikagyu, irigy, hulyoid szarragok vannak tobbsegben.
A kornyezo ex-komcsi orszagokban komoly hangsulyt fektetnek a kulfoldon tapasztalatot szerzett honfitarsak hazacsabitasara, hogy munkajukkal, tapasztalatukkal segitsek a kozt.
Itt pedig beszol a parasztja, hogy akkor "neszojjahozza", vagy "maraggyaott".

Ja, es a fasz usse ki a csipas szemedet neked is, amiert ezt le kellett irnom a kedvedert.

Csak Norris 2010.12.17. 09:21:04

@belekotty: Ezt szerintem nem te fogod megmondani nekem.
Te egyébként most nagyon építő jellegűt szoltáűl hozzá tisztelt troll.

@Terézágyú: Neked csak arról van véleményed és tudásod, amitől függsz?

Kivlov 2010.12.17. 09:23:49

Kit érdekel a népszerűség? A kormányokat általában igen és épp ez a baj.
Ennek nem népszerűségi versenynek kéne lennie.
Jól meg kéne szívatni a C-ket + a nyugikat. Az úgy majdnem 5 millió ember. Tehát nem lenne általánosságban népszerű, viszont gazdaságilag racionális lenne.
Plusz a hozzám hasonlóknál, aki dolgozik, meg adózik mint a hülye még népszerű is. csak hát mi vagyunk kevesebben…

supertroll2000 2010.12.17. 09:26:51

@kubatov_kommunista: a nyugdíjj nem a mienkéé!
azér gyüjtöttük 12 évig, hogy Viktorék megvédhessék :D
amilyen szenny vagyok azt már nem várom meg, hogy a magánszámlámat is megvédjék, a pénzemet külföldi bankba vittem, most majd jól eltőzsdézem. :(
Amúgy melyik bank fizet 53% kamatot egy hónapra? :D
igaz ez nem biztos hozam, de nem is törtem össze magam, hogy összehozzam :)

Terézágyú 2010.12.17. 09:31:07

@zoone:
"A kornyezo ex-komcsi orszagokban komoly hangsulyt fektetnek a kulfoldon tapasztalatot szerzett honfitarsak hazacsabitasara, hogy munkajukkal, tapasztalatukkal segitsek a kozt."

Csak az a gond, hogy az illető nem segíti a közt semmilyen munkával, semmilyen tapasztalattal, még tanáccsal se, csak közli, hogy "úgy kell nektek, magatoknak köszönhetitek, de jó, hogy nekem nincs közöm hozzá(tok)"...

@Desmond77:
"Neked csak arról van véleményed és tudásod, amitől függsz? "

Lásd fent: köszönjük szépen az ilyen "véleményt" és "tudást"...

Terry Wrist 2010.12.17. 09:36:53

a fideszre szavaztam, most vasarnap is rajuk szavaznek. nem vagyok feltetlen elegedett a kormany munkajaval, de a jelenlegi valasztekbol nincs naluk jobb velemenyem szerint. a kozvelemeny-kutatas eredmenyebol csak az derult ki, hogy nem vagyok ezzel egyedul.

zoone 2010.12.17. 09:46:53

@Terézágyú:
Najo, most utoljara, meg egyszer ledobom hozzad az agyam, hatha megerted.

Szoval segitik. Illetve segitenek. Ha hagynak. De nem.
Ez nyilvan nem egy blogban derul ki, ugye, mert itt ez nem arrol szol. Ertheto eddig?
Masfelol, baszod, igazan elsajatithatnad vegre az irott szoveg ertelmezeset. Tudom, nem konnyu, de tanulhato.
Nos, a hozzaszolo csupan mellekesen megemlitette a mondokaja vegen, h nem fugg a Mo-i politikatol. Te, kisbaratom, csak ezt vetted eszre a szovegbol, erre ugrottal azonnal es itt van az eb elhantolva. Te kepviseled a nagy atlagot, aki nem lat az orranal tovabb es ostoba mint a tok.

Szivesen, keszseggel maskor is.

komiszborisz 2010.12.17. 09:48:11

@zoone: ritka szép ember vagy!
egyébként azokat az angol szavakat,amiket átvesz a magyar nyelv,hangzás után irjuk,helyesen:domén.

desmond hozzászolásán pedig látszott,hogy tipikusan hazacsábitando,hazamegmentő,hazafi.

köszönöm a következő hozzámszolásaidat,biztos hasonlo jokat tudnék én is neked...

a témához pedig...
ebben az országban a választások rosszul sikerülnek.leváltják azokat akik belekezdenek valami ujba,valami változásba,mert az egyszerű emberek nem látnak a távolabbi jövőbe,csak azt nézik,hogy megint rajtuk szoritanak meg.

atomarc 2010.12.17. 09:48:37

@Desmond77: Ja, hülye türelmetlen nép: 20 éve várja, hogy történjen valami, de mégis csak a szar van. Igazán nem kellene rinyálni, üjjön a seggén mindenki, aszt' várjon türelmesen még vagy 30-40 évet, hátha felbukkan valami normális ember, aki tud is és tesz is.

Csak Norris 2010.12.17. 09:49:41

@Terézágyú: Míg nem érted hogy miről beszéltem, addig nincs miről beszélni.

Nem lesz előrelépés, míg azt várjuk hogy választás után egy csapásra minden megváltozik. Kb 2 év után lehet siránkozni. Nem pedig pár hónap után lehózni arra a szintre akik azt mondták hogy "el lehet menni." Én miattuk tettem. Lehet hogy a mostani miatt is tenném, de nem azért mert 9 hónap alatt nem jutottunk el ausztria szintjére.

öcsi55 2010.12.17. 09:51:32

Hajrá Magyarország-----Hajrá Fidesz!

Csak Norris 2010.12.17. 09:52:20

@atomarc: Most erre meg mondjam hogy vér nélkül nincs forradalom? Részben igazad van, de mutass olyant aki jobbat tud.

Ok hogy türelmetlen a nép, de ha házat építesz, és 3 hét után nem költözhetsz, akkor lebontod az addigi munkád?
Érthető volt a képes beszédem? :)

Terézágyú 2010.12.17. 09:53:58

@Desmond77:
"Míg nem érted hogy miről beszéltem, addig nincs miről beszélni."

Mert te aztán érted :)

Itt távolról sem arról van szó, hogy egy csapásra rendbehoznák a gazdaságot (ámbár ők, hangsúlyozták, hogy márpedig igen, sőt pintér nyilatkozta, hogy két hét alatt rendet tesz), hanem egy csomó olyan intézkedés született, amelyet semmivel gazdasági érvvel nem lehet indokolni.

Kivlov 2010.12.17. 09:55:00

@Desmond77:
Így van! vér nélkül nincs forradalom. De ezt már elbuktuk 89ben. Akkor kellett volna legolyózni nagyon sok mindenki…

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.17. 09:56:56

"Na de hogy a kettő egyszerre legyen?"

Ehhez csak az kell, hogy a szocikat még mindig jobban utálják, mint a FIDESZ-t.

Terézágyú 2010.12.17. 09:58:13

@zoone:
"Najo, most utoljara, meg egyszer ledobom hozzad az agyam, hatha megerted."

Sajnos nem sikerült. Többször is elolvastam az idézett hozzászólást, de képtelen vagyok belelátni azt a rettentő nagy segíteni akarást, jószándékot, bölcs tanácsot, amit kellene...

"Nos, a hozzaszolo csupan mellekesen megemlitette a mondokaja vegen, h nem fugg a Mo-i politikatol. "

Szerintem meg nem mellékesen... na tessék :)

Egyébként gondolom te is külföldről írsz, azért nincsenek ékezeteid, esetleg vezetés közben oktatsz ki engem az élet dolgairól...
Ja, és bocs, hogy ilyen dolgot hozok fel, természetesen NEM fontos a magyar ékezetek használata... ámbátor ez a smittpál védeni akarja a magyar nyelvet :)

Csak Norris 2010.12.17. 10:24:00

@Terézágyú: Te mi építő jellegűt írtál eddig?

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.12.17. 10:33:57

Nekem ebből csak az jön le, hogy a népnek hogy ha az orbánviktor kakil az ebédlőasztalára, akkor a nép azt megköszöni, és jóízűen elfogyasztja, majd kér még egy adagot.

Ha bárki más szarna az asztalra, az nemzetvesztőrohadtmocsadékkomenista.

Kivlov 2010.12.17. 10:44:22

@immortalis:
pont fordítva van. amit kurcsiéknak 8 évig elnéztek és csak utána kezdtek hisztizni az emberek, most fél évvel a választás után már ugyanezt csinálják.
libsi média, kommer beidegződések...

humániákus 2010.12.17. 10:47:42

@Desmond77: ezt nagyon jól megfogalmaztad. De ugye nem baj, ha az én olvasatomban ez így szól: 12 évig építgettük a manyup rendszert; sajnos, még nem beköltözhető, ezért inkább lebontjuk. Pedig milyen szép házunk lett volna...

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.12.17. 10:50:17

@Kivlov: ha ezeket a lépéseket -manyup, közmédia, stb- meg merte volta lépni gyurcsány itt _tényleg_ forradalom lett volna.

Ringlósztár 2010.12.17. 10:54:21

Nem a politikát utáljuk, hanem a kontraszelektelt, korrupt és aljas magyar politikusokat.
Importálni kellene politikusokat valamelyik fejlett demokráciájú skandináv vagy feketeafrikai országból.

Ringlósztár 2010.12.17. 10:55:13

@Kivlov:
Elég szomorú szerintem is, hogy még nem ég a TV székház.

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 10:57:51

@Desmond77: Nem vártam , hogy azonnal kolbászból legyen a kerítés,......csak legalább érezném a szagát távolból....

Kivlov 2010.12.17. 10:58:15

@Ringlósztár:
azt 2006ban kellett volna meglépni, ha nem lennénk egy halvérű népség...

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 11:01:04

@immortalis: én úgy látom, hogy ha azt a bizonyos kakit egy részük meg is eszi , de magában elküldi a k....a....ba... ,ez a Magyar virtus , Mi választottuk , hát együk meg......amit főztünk alapon.

levvente 2010.12.17. 11:10:52

Nem ellentmondás van, hanem ALTERNATÍVA nincs.
Azért áll a közvélemény szimpátiájában is kétharmadon a Fidesz, mert belátták: egy végletekig kollaboráns (mindegy hogy Moszkva, New York vagy Brüsszel) és egyben professzionálisan korrupt és tolvaj banda kormányzásánál minden jobb.
Mi lenne még a választás?
Lehet úgy más a politika, hogy nyilvánvalóan politikai haszonszerzésből indítunk színesbőrü jelöltet VI. kerületi polgármesternek (Cake Olivio)??
És csak a PC miatt nem vagyunk rasszisták?
Vagy a masírozást válasszam, akik Alföldi Róbert munkásságával kapcsolatban csakis a szexuális identitásával hajlandóak foglalkozni egy tüntetésen, és azt is irtózatosan primitív módon? Tőlem akárkit megdughat de ilyen plakátok alá, ne írja ki hogy Nemzeti Színház.

A 2/3 indokolt. Nagyonis.

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 11:13:37

@humániákus:" Pedig milyen szép házunk lett volna"......ha nem vettek volna az árából ....sorsjegyet .

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 11:15:38

@levvente: " A 2/3 indokolt, nagyon is ".....és indokolt lesz az 1/3 is.....

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 11:17:53

@Kivlov: Igen , fél év alatt 20 év vívmányait rombolták le....amit Gyurcsány meg sem (mert) próbált a 8 év alatt.

Nem vagyok fideszes 2010.12.17. 11:18:20

Szerintem ebben semmi meglepő sincs. Azért, mert a gátlástalan, cezaromán rabló gazember mostanival kezd megtelni a hócipő, még nem lesz semmivel sem vonzóbb a töketlen, balfasz, teszetosza előző garnitúra.

Bergeroth 2010.12.17. 11:19:22

3 dolog hiányzik egy politikusból. Becsület, gerinc és alázat. orbánnak ezek közül sajnos egyik sincs meg és mindezek felett még elvei sincsenek, hiszen mindig épp ahhoz az oldalhoz tartozik, amelyik megfelel az aktuális elképzeléseinek.
Az mszp-nek mennie kellett ez tény, de az, hogy egy populista, demagóg és öntelt párt megkaphatta a 2/3-ot, teljhatalmat, szerintem ez volt az elmúlt 20 évben talán a legnagyobb hiba, amit elkövetett a buta magyarja.

Bergeroth 2010.12.17. 11:20:36

@levvente:
Vagy buta vagy, vagy fiatal. A legrosszabb, ha mindkettő.

levvente 2010.12.17. 11:21:21

@Lófasz Hadnagy:
"töketlen, balfasz, teszetosza"
Emiatt nem ülne a fél frakció előzetesben.

Kivlov 2010.12.17. 11:21:43

@kíváncsivagyok:
És mi volt a 20 év vívmánya? A 3,5 millió nyugger + a sok100ezer segélyes cigó?
Én meg tartsam el őket, mi? Fizessem a horror mértékű adót, mert nekem volt késztetésem 2 értékes diplomát szerezni, amit meg is fizetnek? A nagy lóf*szt!
20 év vívmánya a b*zifelvonulás és társaik? Vagy az, hogy lassan már le is hagyjuk az árakban a nyugatot, bérek oldalán meg annak negyedét-ötödét sem érjük el?

Medencefűtés · http://sun-pool-heating.com 2010.12.17. 11:22:36

@Desmond77: Nem tudom mi bajuk veled, semmi rosszat nem mondtál.
Szerintem csak irigyek szimplán rád, mert volt vér a pucádban, ami nekik nincs.
Ők csak a szavazóurnáig képesek elmenni, csak mostanában nem nyer a szelvényük, mivel nincs is nyeremény. :)

Kivlov 2010.12.17. 11:22:37

@Bergeroth:
igaza van a tagnak... mármint lev-nek...

levvente 2010.12.17. 11:22:57

@Bergeroth: pontosan melyik megjegyzésemmel vívtam ki nagybecsű jelzőid?
Én nem minősítelek. Nem bújok jelzők mögé, ha nem megy a vitatkozás.

Johnny Tinenbalm 2010.12.17. 11:26:47

a kedves posztoló keveri a saját és környezete (véresszájú ballibek) ill. az ország hangulatát.

hehe

Nem vagyok fideszes 2010.12.17. 11:32:31

@levvente:

Akkor kiegészítés: + a hozzájuk csapódott haszonlesők, akiket vagy balfaszságból, vagy szemhunyásból nem küldtek el a berregő maci faszára a közpénzek közeléből.

És persze a másik oldalon, akik a maguknak alakított törvényeknek köszönhetően + a seggnyaló főügyészükkel a hátuk mögött immáron törvényesen baszhatják el a közpénzt.

ampierre 2010.12.17. 11:34:02

@zoone: És hogy ejted ki?? :)
A magyar nyelv már csak olyan, hogy úgy írja, ahogy kiejti.
Én angol tanár vagyok, de a szexet nem írom Sex-nek, a Kompjúter zsenit nem írom computer zseni-nek..

Bergeroth 2010.12.17. 11:36:47

@Kivlov:
Nincs igaza csak dühös a tehetetlenség miatt. Én is az vagyok, de én pl. azért mert jelenleg csak 1 választható párt van, és azaz egy is ugyanolyan mocskos, hazug, tolvajokból áll, mint az előtte lévőek voltak. Persze egy fidesz hívőnek ezt nem lehet elmagyarázni, mert akkor sem hinné el, hogyha a házát vinnék el a feje fölül. Olyan ez mint a vallás. Felesleges az ellenkezőjéről győzködni az embereket, mert soha nem a tényeket nézik, hanem hogy mint mond a vezér.

levvente 2010.12.17. 11:38:10

"@Lófasz Hadnagy:

"a hozzájuk csapódott haszonlesők"

azokra gondolsz, akik kiemelt állami beruházássá teszik Sukorót? Csak mert akkor tényleg eléggé odacsapódtak. Az egyik miniszterelnök lett, a másik gazdasági miniszter, és csak később lett miniszterelnök.

Kivlov 2010.12.17. 11:41:53

@Bergeroth:
mégis igaza van, mert ezt írja "Mi lenne még a választás?", ahogy te is...

levvente 2010.12.17. 11:45:36

@Bergeroth: "Olyan ez mint a vallás."

Igen, vallásos vagyok.
Hiszek benne, hogy a költségvetési adatok meghamisítása a választások előtt nem elfogadható.
Hiszek benne, hogy a szemkilövetés nem jogállami módszer.
Hiszek benne hogy egy kommunista cenzornak ( Lendvai Ildikó) nincs helye a kormányzatban.
És végül abban is hiszek, hogy aki fél év után kér számon 8 ilyen év után, azzal kár vitatkozni.

Nem vagyok fideszes 2010.12.17. 11:45:41

@levvente:

Látom, a prejudikálás nagyon megy. Bizonyítani is kéne esetleg, nem? Vagy netán személyedben Balsai úrhoz, esetleg Budai úrhoz van szerencsém?

De ha már gazdasági bcs., bizonyítás, jogerős ítélet, majd csudálatos feltámadás: hirszerzo.hu/belfold/136066_az_elitelt_fidesz_partigazgato_ujabb_videki

De ez a poszt nem aktuálpilitikai fejtegetésekről szól, így ebbe nem megyek bele.

levvente 2010.12.17. 11:50:07

@Lófasz Hadnagy:

Várhegyi Attila elég régi történet. Én sem Tocsik Mártával jövök.
Vagy hogy nincs aktuálisabb?
Van ez így.
@Lófasz Hadnagy:

TemplarOmega (törölt) 2010.12.17. 11:54:18

A magyar mindig csak magyaráz.
Más nyelvben nincs is ilyen... senki nem németel vagy oroszol.
Amúgy meg sztem duma leo, mert amikor ezt a rohadt nagy adóságot csinálták egy sima kisebbségi kormányt se tudtatok leváltani, akkor mit erőlködtök 2/3nál?
Legközelebb kb 3 év múlva fog érdekelni bárkit is a torzított statisztikáitok.

Bergeroth 2010.12.17. 12:42:19

@levvente:
Joszip Tot, Kaya Ibrahim, orbán-bányák, Ezüsthajó kft., Happy End kft., Széchenyi-terv, korona-úsztatás, ÉS dokumentumok, 2002-es választási vereség előtti éjszakán a fidesz általi államkassza kipakolása.

Aztán beszélhetünk az elmúlt félévről is:
Csontvázak keresése, államcsőd meglebegtetése, Debreceni stadionra 10 milliárd forint mert ott ugye nem kellenek megszorítások, Alkotmánybíróság ellehetetlenítése, Állami számvevőszékbe pártkatonák ültetése, a médiákba szintén pártkatonák ültetése, magánnyugdíjpénztárakban lévő pénzek lenyúlása, és milyen érdekes, hogy a legutóbbi szavazásnál, amikor a saját pénzük csökkentéséről volt szó a nagy megszorítások kihirdetése után, akkor azt egyöntetűen mind elutasították.

Tényleg azt hiszed, hogy ezek jobbak mint akármelyik másik párt?

Az mszp úgy szórta a pénzt, hogy mindez a szemünk láttára történt. A fidesz ugyanezt csinálja, csak ők már annyira beleszarnak abba, hogy látjuk-e vagy sem, hogy ez sem érdekli őket. Tippre mit gondolsz, miért takarítanak el mindent, ami esetleg az útjukba állhatna és rájuk szólhatna a nagy lenyúlásoknál (AB, ÁSZ, médiák)?
Remélhetőleg már sejted a választ....

Bergeroth 2010.12.17. 12:42:49

fosszar blogmotor már megint!

szabocsilla80 2010.12.17. 12:44:33

sziasztok,
itt egy petíció a sajtó- és a művészeti szabadságról:
www.petitions24.com/hands_off_culture_and_media_in_hungary
A Nobel-díjas Elfriede Jelinek is aláírta. Ha egyetértetek, írjátok alá, és terjesszétek!

Csak Norris 2010.12.17. 12:44:46

@Medencefűtés: Igazából egy valakit vettem észre hogy baja van, aki mostanig nem tudott egy egyszerű kérdésre válaszolni.:)
A többi legalább észérvekkel jön, és sokmindenben igazat is adok nekik.

Valakitől elhangzott hogy miért is jegyeztem meg hogy független vagyok az otthoni politikától.
Végülis nem azért mert lesz...om, mert akkor nem írnék ide, vagy mi. Inkább azért hogy ne tituláljanak se komcsinak, se másiknak.
Perszek bele akar kotni, az beleköt ebbe is...

Kivlov 2010.12.17. 12:50:20

@Bergeroth:
a debreceni stadiont vagy 10 éve meg kellett volna építeni. kb. 5 másikkal együtt...

Bergeroth 2010.12.17. 12:54:51

@Kivlov:
Ennyi az indok? Már ne is haragudj, de ez elég szar kifogás, pont most, amikor nem látszik ki az ország az adósságokból.

dr kíváncsivagyok 2010.12.17. 12:57:32

@Bergeroth: A 2/3 veszélyét már a választások előtt éreztem, de messze túlteljesítettek minden aggodalmamat..... az ország "narancssárgára festése" benne volt a pakliban, nagyon hamar el is végezték , de a Demokrácia lebontását nem láttam előre (Én sem ) ....akkora sokk érte a társadalmat , hogy szerintem ki kell várni , "amíg leeseik a tantusz" ...már nemsokára....

Kivlov 2010.12.17. 13:01:31

@Bergeroth:
és ki kergette adósságba? kurcsi és férgei! mert nem mertek a tökére lépni a sok naplopónak inkább osztogattak nekik.
remélem, a tavaszra tervezett intézkedéseknél nem kamu ami kiszivárgott: a rokik felülvizsgálata, a gyógyszerkassza megnyírása, munkaeőpiaci alap stb...

Bergeroth 2010.12.17. 13:15:24

@Kivlov:
Tehát akkor ennek fényében a jelenlegi kormány majd csak akkor lesz mindenki számára utálható, hogyha elérnek egyfajta "eddig és nem tovább" határvonalat?
Addig meg hadd lopjanak és hazudjanak, hiszen előttük is ezt csinálták, tehát belefér?

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.17. 13:18:00

a Fideszről és a Nemzeti Hazug Törpéről az jut eszembe:
Ha a szart felteszik egy polcra, mindjárt lekvárnak képzeli magát....:D

Kivlov 2010.12.17. 13:19:05

@Bergeroth:
majd akkor lesz érdemben utálható, ha lesz alternatívája. de nincs. ennyi...
fél éve vannak, várjuk ki mit tolnak tavasszal.

TechMon 2010.12.17. 13:30:40

@Kivlov:
Alternatívának nem lenne rossz a Bajnai kormány újra, hosszab időre.
Ja meg ha Fidesz nem akadályozna meg mindent népszavazással !

Bergeroth 2010.12.17. 13:30:59

@Kivlov:
Azt jósolom, hogy maximum még 1 ciklusuk lesz, aztán eltűnnek a süllyesztőben, ahogy történt az most az mszp-vel. Akár lesz másik alternatíva, akár nem. Vagy a választásokon fognak megbukni (ha lesz mág szabad választás, illetve nem lesz az is megbundázva), vagy a népharag fogja őket elkergetni.
Arra azért kíváncsi vagyok, hogy mi kell még ahhoz, hogy az agymosott fidesz hívők is belássák, hogy a nagyra becsült vezénylő tábornokuk, nem több egy hazug és képmutató maffiózónál.

Kivlov 2010.12.17. 13:33:43

@TechMon:
ott volt a lehetőség. csak bajnainak több agya volt annál, minthogy egy csődtömeg maszoppal a háta mögött lejárassa magát.
de tény, hogy olyan racionális valaki kellene mint ő. nem osztogatni kéne, hanem racionalizálni a kiadásokat.

Kivlov 2010.12.17. 13:34:54

@Bergeroth:
agyomosott fityesz hívőnől nincs több mint vérvörös kommerből. a többiek csak jobbhíján, plusz az érdemi változás reménye miatt húztak oda.
a maszop csak magának köszönheti a 2/3ot...
várjuk ki a 4 év végét.

Bergeroth 2010.12.17. 13:40:52

@Kivlov:
Egyik oldalban sem hiszek. Emberekben hiszek és nem pártokban, de jelenleg nincs olyan ember ebben az országban, aki alkalmas lenne az ország vezetésére. És nem, orbán sem alkalmas erre a szerepre, neki is csak a hatalom és a pénz kell, mint látható. Máshoz meg nem ért.

Kivlov 2010.12.17. 13:44:33

@Bergeroth:
ez mekkora kamuduma. "emberekben hiszek"
fentebb meg szajkózzátok, hogy leépíti a demokárét. nektek sem jó semmi, b+.

Mind1, hogy alkalmas vagy nem.
A naplopókat s*ggbe kell rúgni, az állam cs*csén élősködők számát kb. negyedére kell csökkenteni.
És a béreket közelíteni a tisztességes nyugati szinthez, ahogy az árakkal már évek óta megtették…

Kivlov 2010.12.17. 13:51:12

@Kivlov:
ja és az alkamassághoz:
abban az országban, ahol egy pufajkás horn, egy halvérű antalljóska, egy megyó min. elnök lehetett, kis túlzással bárki alkalmas lehet. ilyen tagokat nehéz alulmúlni...

Bergeroth 2010.12.17. 15:19:13

@Kivlov:
Emberekben hiszek, de ez nem azt jelenti, hogy a jelenlegi felhozatalból bárki alkalmas lenne az ország vezetésére.

"abban az országban, ahol egy pufajkás horn, egy halvérű antalljóska, egy megyó min. elnök lehetett, kis túlzással bárki alkalmas lehet. ilyen tagokat nehéz alulmúlni..."
Hát igen, elég szomorú, hogy jelenleg egy volt kisz tag az ország miniszterelnöke lehetett.

Bergeroth 2010.12.17. 15:26:21

Hát igen, elég szomorú, hogy jelenleg egy volt kisz tag az ország miniszterelnöke lehetett. Már megint...

Steppenwolf 2010.12.18. 18:44:15

Attól még, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett a kormány munkájával, még nem fogok az MSZP karjaiba rohanni. Mit nem lehet ezen érteni? Nem a grafikon a hülye, ha nem vagy képes komplexen értelmezni.
Van a rossz, és a sokkal rosszabb.
És a Fidesz nem tudja úgy elbaszni, hogy valaha is a jelenlegi "legnépszerűbb ellenzéki formációra" szavazzak. Akkor inkább jöjjön más. Azt hiszem, ezzel a többség is így van.

raindog [írástudatlan nyikhaj tenorista] 2010.12.19. 08:57:33

@Steppenwolf:
'Van a rossz, és a sokkal rosszabb.'
a rossz nem volt elég jó, eljött hát a sokkal rosszabb