/>

Ki baja a tandíj?

E-one 2012.12.10. 20:27

Van még, aki azt hiszi, hogy ez a diákokról szól?

Nem róluk. Sőt, elsősorban nem a mostani egyetemistákról. Nekik már megvan a maguk jó helye. De szól mondjuk a középiskolásokról, mindenki másnál jobban. Azokról, akik most vagy jövőre vagy azután készülnek felvételizni, és iszonyatos akadályt állít eléjük a kormány. Szól a szülőkről, akik milliókat költenek a gyerekeik taníttatására, és ha a pénzüket visszalátni nem is vágynak, arra, hogy a gyerekeknek normális jövőképük legyen, na arra azért igen. És szól rólunk, a teljes magyar középosztályról és az értelmiségről, akik majd az évtized végén, amikor a most felvételizők pályakezdők lesznek, velük együtt szeretnénk dolgozni, egy olyan országban, ahonnan nem üldözik el a racionálisan gondolkozó fiatalokat.

És szól arról is, hogy végre valaki beleveri-e a kormány orrát a saját piszkába, amikor már sokadszor hazudnak a szemünkbe. Azt mondták, hogy nem lesz tandíj? Ennyit erről. Azt ígérték, hogy jobb lesz majd annak, aki dolgozni szeretne, és egy, a huszonéveseknek is élhető Magyarországot csinálnának itt? Hát tessék, ennyit ér, ha a kormány ígér valamit. Emlékeztessünk csak erre mindenkit, aki nem venné észre.

Közben pedig figyeljünk a hallgatókra. Mert ha csak ennyit megtenne mindenki, mint ők, akinek a szemébe hazudott a kormány, már nem itt tartana az ország. Maradna a kétharmad akkor is, mert ez egy demokrácia, de kevesebbet mernének az ámokfutásból. És ugyan tényleg különösen súlyos az, ami az oktatásügyben van, mert a kormány épp egy fél generációt próbál megfosztani egy normális jövőtől, ne feledjük el, hogy mennyi más téren okoznak kárt nekünk. És legyünk büszkék az egyetemistákra, amiért legalább ők kiállnak magukért, és azokért, akik utánuk jönnek majd egyetemre.

Ami pedig a politikát illeti: nyilván vannak bajok a felsőoktatás finanszírozásával, ez nem kérdés. Ahogy az sem kéne, hogy vitatéma legyen, hogy bizonyos fajta tandíjjal nem lenne semmi baj, ha az a minőséget szolgálná, és nem a legszűkebb eliten kívüliek kizárását. De nem volt még kormány Magyarországon, ami belekötött a diákokba és túlélte.

Kíváncsian várjuk a folytatást.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr544958706

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Milyen stratégiai megállapodás? 2012.12.11. 12:29:28

A hetedik nagyvállalati stratégiai megállapodást írta alá a minap a Kormány, melynek kapcsán csintalan nemzetgazdasági miniszterünk újabb emlékezetes performanszt adott elő.  Kínzó költői kérdések feszítenek.  Mi értelme van ennek az egésznek...

Trackback: Ha elég sokat magyarázzák, akkor majd megértjük? 2012.12.11. 11:00:26

A kormány csak magyaráz, meg magyaráz, az érintettek meg olyan csökött agyúak, hogy az istennek sem értik meg, hogy jó nekik, ami itt történik - kb. így foglalható össze Selmeczi Gabriella ma reggeli nyilatkozata  A Fidesz szóvivője szerint: "a l...

Trackback: Kakisztokrácia: a szarkupac, ahol élünk 2012.12.11. 10:07:30

A kakisztokrácia az a kormányzási forma, amelyben a hatalom a legdilettánsabb és/vagy legjellemtelenebb emberek kezében van. Görög eredetű szó, a κάκιστος (kakistos, “legrosszabb”), és a -κρατια (-kratia, “kormányzás”) összevoná...

Trackback: Mennyivel drágább idén a karácsony, mint tavaly volt? 2012.12.11. 09:50:22

Egymás mellé tettem a TESCO friss és egy éve kiadott akciós újságját az élelmiszer árakkal. 20 tétel árát néztem meg, amelyeket a városomban a tavalyi és az idén december elején kiadott újság is tartalmazott. A bejgli ára ugyanannyi, mint egy éve volt,...

Trackback: Irodalomi ajánló: Hogyan legyünk diktátorok? 2012.12.11. 09:40:19

Nem tudom megállni, hogy ne másoljak be ide egy rövidke részletet abból a történelmi regényből, amit épp olvasok. Hogy miért? Szerintem mindenki rá fog jönni, ha az idézet végére ér. A francia népet - jelentette ki Naudé - nagy elővigyázatossággal k...

Trackback: A tandíj inge 2012.12.11. 09:39:47

A felháborodást, amit a csökkentett támogatási számok és a tandíj bevezetése okozott, megértem. Senki sem szeretné azt látni, hogy őmaga, a gyereke, unokája (és egyéb rokonsági kapcsolatrendszerek szerinti hozzátartozója) nem tud tovább tanulni, mert a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Talicska Lajoska 2012.12.11. 09:30:45

Már 18 évesen egy életre adóssá kell tenni a polgárt.
Erről szól ez az egész történet.

hoesett 2012.12.11. 09:40:50

Az egész az adósrabszolgaságról szól, az állami alkalmazott helyett az állam fizeti a törlesztést terv és mifene...

Nade én, mint adófizető emberke, aki egy szivarozó amcsi tőkéstől kapom a pénzemet kicsinység ki vagyok akadva azon, hogy abból a pénzből, amit én kihajtok az amcsi főnökből, szóval abból, amiért ÉN dolgozom meg, nem a Patás, az ÉN pénzemből akarja a patás adósrabszolgaságba verni a diákokat?

Rive 2012.12.11. 09:44:45

@Talicska Lajoska: Úgy van.

@doggfather: a 'szurkolni valakinek' egyfajta kivülállást is jelez. Némileg többet érne egy támogató tömeg a következő tüntetésük mellé...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.11. 09:50:01

@Rive: nem vagyok egyetemista, se Höok tag, így csak szurkolni tudok, nem??

Mármint hivatalosan.

victor vacendak 2012.12.11. 09:51:08

eddig azért sírtak, mert minden orvos lelécel külföldre. mostantól, mikor 10-12 milliót kell majd minden medikusnak, medikának csengetni, majd nem is lesz egyáltalán orvos, aki kivándorolhatna.
mert ugye ki a barom, ki tudván, hogy 130-140 nettóra számíthat belemegy a kölcsön felvételébe? ebből úgy cirka 30-35 évig törleszt majd és akkor örülhet, hogy marad pár éve a nyugdíj előtt...vicces.
már önmagában is érdekes, hogy pl. az orvosképzésbe mi kerül ennyibe? az általános orvos nem anyagigényes képzés, mint teszem azt a fogászati. egyetemenkén, évfolyamonként 200 diák, szorozva 1 millióval félévente...Hm. Mennyi is az? Eddig is voltak sikkasztó egyetemek, pedig az állami pénzeket jobban lehetett követni, de mostantól?
Meg aztán az etika. Állami finanszírozott diákot kivágtak anatómián, évismétlés miegymás. Oké. De nehogy már kivágjanak valakit, aki milliókat fizetett az egyetemnek! (az arab diákokat se nagyon zargatták eddig, mert fizettek). Mert a szóbeli vizsgákon óhatatlanul előfordul, hogy valaki bukik, mert nem tetszik a pofája a vizsgáztatónak.

Rive 2012.12.11. 09:51:57

@doggfather: Hát, én se vagyok már tanuló, de a következő hepajra biz' kinézek.
Ha hazaküldenek, hazajövök.
De nem vagyok Vona, szóval szerintem nem fognak beszólni...

sudribunkó 2012.12.11. 09:54:54

Mindenhol azt hallom hogy a tandíj miatt nem tudnak továbbtanulni majd a kölykök. Dehát ottvan a 2%-os diákhitel ami mindenkinek jár. Akkor mégis mi a probléma? Felveszi és tanul, ennyi. Miért gondolják azt sokan hogy nekik ingyen jár minden? Szerintem ez a rendszer így jó. Sőt még emelnék is egy kicsit a kamaton...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.11. 09:55:10

@Rive: A szurkolást arra gondoltam, hogy szervezkedjenek, ne ez legyen az utolsó, nem a "kimegyek nem megyek" relációra gondoltam vele. Ezért azt írtam.

gyik-680 (törölt) 2012.12.11. 09:57:09

Sajnos azt kell mondanom,hogy amikor évekkel ezelött sztrájkoltak a Mávosok,Bkvsok mindenki öket szidta,de nem állt melléjük a közvélemény!Söt,inkább ellenük.Most meg a kedves blog iró összefogásról papol...ez a hajó már elment,a szaroskenyérböl a diákok is enni fognak!Ha tetszik,ha nem.A további kenyeret meg most kenik,az meg a nyuggereké lesz remélem..!Legközelebb pedig körültekintöbben kell szavazni!Addig is,mindenkinek üdv a való világban :-)

Szevasztok 2012.12.11. 09:57:19

És az volt már, hogy míg a közgazdász meg jogász szakokat nullára vágták, addig sporttudományi keretszám változatlanul megmarad a 2010-es szinten?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.11. 09:57:24

@sudribunkó: erre majd térjünk vissza, ha a te gyereked, vagy gyerekeid szeretnének egyetemre menni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.11. 09:59:39

a legszebb, hogy selmeczi szenátor asszony ma reggel is képes volt azt mondani a szájával, hogy az a probléma, hogy nem sikerült elmagyarázniuk, lekommunkiálniuk, hogy miért teszik mindezt.

nem az intézkedésekkel, hanem a kommunikációval van baj.

Szevasztok 2012.12.11. 10:00:44

@gyik-680: "ez a hajó már elment,a szaroskenyérböl a diákok is enni fognak!"

A minőségi különbség az, hogy tegnap azok voltak tüntetni, akiket az új rendszer NEM ÉRINT. A mai hallgatók azokért tüntetnek, akik most még középiskolások, és nem tiltakozhtatnak.

Ezt hívják szolidaritásnak.

Ejjnye Bejjnye 2012.12.11. 10:04:31

Azért elvártam volna a mostani és majdani diákoktól, hogy ne csak magukért, hanem az őket éhbérért tanító pedagógusokért is álljanak ki!

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2012.12.11. 10:05:08

Khm...

INGYENES ÉS KÖTELEZŐ FELSŐOKTATÁST! EURÓPAI SZINTŰ BÉRT A TANÁROKNAK ÉS ORVOSOKNAK! 13. HAVI ÖSZTÖNDÍJAT ÉS NYUGDÍJAT! KEVESEBB ADÓT! AZ ÁLLAM VONULJON KI A GAZDASÁGBÓL! NE LEGYEN BEVÉTELE CSAK AZ ALACSONY ADÓKBÓL, DE FIZESSEN KI MINDENT! MÉG A DEVIZAHITELESEKET IS SEGÍTSE! TÖRÖLJE EL A BANKADÓT, A TELEKOMADÓT, MINDEN GAZDASÁGI ADÓT, HISZEN ÚGYIS RÁNK HÁRÍTJÁK! ÉS EZEK KIESÉSÉT IS A CSÖKKENŐ ADÓKBÓL FEDEZZE! HAJRÁ!

Istenem, mennyi birka...

gnme 2012.12.11. 10:05:57

Diákhitel 2.

Ez akkor állameltartási szerződés lesz?

Ha elmegy valaki mérnöknek, akkor ha végez és tovább megy az állhoz dolgozni mondjuk bírómérnöknek, ügyészmérnöknek, akkor egyszeribe megváltja az állam?

Aha, értem már. (csak fel nem foghatom)

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 10:08:37

A mostani középiskolások vannak kurva nagy szarban.

Közűlük is a felsőbb évesek, mert ők már a tanulmányi eredményeiken nem tudnak (visszamenőleg) változtatni.

Ezen felül viszont a tandíjjal szerintem semmi probléma nincs.

Ugyanis a tandíj ténye beindít egy egészséges (tudás alapú) versenyt a középiskolákban (az ingyenes egyetemi helyekért).

A sok féltudású egyetemista-fősulis hülyegyerek helyett pedig végre EGÈSZtudású értelmiség hagyja el a felsőoktatást.

Ha jól emlékszem, volt már nekünk tandíjunk, és akkor sem volt ekkora balhé belőle.

Tehát nem tudok egyetérteni a "diákokkal", az szar MSZP-vel, meg a DK-val, meg az igazán kretén Novák Előddel.

Mondom mindezt úgy, hogy a (maffia vezér) Viktort az elkövetett bűnei alól semmi nem oldozza fel.

Hangsúlyozom: SEMMI.

Sequoyah 2012.12.11. 10:08:45

Miért hallom mindenhol azt, hogy ez 100.000 hallgatót érint csak? Hagy javítsam ki, ez évente 100.000. Ha teszem azt a diákok/szülők csak 5 évre gondolkoznak előre, akkor máris fél millióról beszélünk. Plusz a családjuk. Szinte minden családot érint ez, aki a gyermekét a felsőoktatásba kívánja juttatni, akár milliós nagyságrendről is beszélhetünk.

Pusztítsuk el a felsőoktatást, minek az egy olcsó gyárnak szánt félázsiai országba...

zsg? 2012.12.11. 10:09:01

@sudribunkó: igazán bölcs, alaposan átgondolt, jól alátámasztott és a gondolkozásodat (vagy annak hiányát) jól leíró névválasztás.

Esetleg azt is tedd hozzá, hogy a felsóoktatás innentől kezdve mindekinek ingyen van és aki mást mond az bolsevik.

2012.12.11. 10:09:06

@gyik-680:

Nekem is ez jutott eszembe. Gyurcsányék alatt az ilyen blogok közellenségként kezelték a tüntetőket illetve sztrájkolókat.

Képmutató szocionista bagázs.

sudribunkó 2012.12.11. 10:09:58

@victor vacendak: Elolvastam de ugyanakkora hülyeség mint a poszt. Ugyanis ti azt hiszitek hogy van olyan hogy ingyenes oktatás. A valóság viszont az hogy valakinek mindenképpen fizetnie kell. ha az államnak nincs rá pénze akkor bizony a diák fizesse meg ha tanulni akar. Ez a számára egy befektetés. Felvesz egy kedvező hitelt hogy felnőttként majd szénné keresse magát és röhögve fizesse vissza. Hameg a várható keresetéből nemtudja majd visszafizetni akkor meg minek akar továbbtanulni?

északdakota 2012.12.11. 10:10:30

csak egy kérdésem lenne: miért nyílik mindig hazugságra a fideszpolitikusok szája? hátha elhazudják a választ... és megértjük a motivációjukat

Sequoyah 2012.12.11. 10:11:03

@sudribunkó: Sőt, egyből devizahitelt vegyünk fel... Te komolyan már az elmúlt 5 év történelmét sem vagy képes értelmezni, hogy megint eladósítanál mindenkit? Komolyan egyesek még mindig itt tartanak, hogy a hitel az ingyen-pénz?

(megjegyzem annak idején a diákhitel_1.0 is olcsó hitelnek indult aztán elég drága lett, miért ne történne ezzel ugyanez?)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.11. 10:14:14

@sudribunkó: van egyáltalán 1 azaz egy ismerősöd aki vett fel diákhitelt, hogy ilyen khm, megkérdőjelezhető dolgokat írsz, hogy:

"Felvesz egy kedvező hitelt hogy felnőttként majd szénné keresse magát és röhögve fizesse vissza."

Mert a hitel nem kedvező.
Egy frissdiplomás nem szénné keresi magát, és nem röhögve fizeti vissza.

Egyébként stimmelt a mondat...

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.12.11. 10:16:31

A Videoton után a bóvli orbán kormány is megint bukott, sokadszorra.

Egyértelmű, ennek a sunyi, álszent, műmagyar, simlis kormánynak mennie kell!

Tegyél meg mindent a jó ügy érdekében!

56 is valahogy így kezdődött!

Fostos orbán, szerdán vár a diákság, mond szemükbe a hazugságaid!

Mrs.Columbo 2012.12.11. 10:18:06

"Ahogy az sem kéne, hogy vitatéma legyen, hogy bizonyos fajta tandíjjal nem lenne semmi baj, ha az a minőséget szolgálná, és nem a legszűkebb eliten kívüliek kizárását."

Erről egyszer vitatkoztam egy ismerősömmel (aki egyébként már-már betegesen egyetem-ellenes, nyilván saját kudarcát így vezeti le), és neki is azt mondtam, amit most ide írok:

Amennyi adót az én szüleim befizettek (mások helyett is) az általános- és középiskolai éveim alatt annak idején, abból min. 3 diplomát simán megszerezhettem volna.
Ugyanez érvényes rám most: 2-3 leendő gyerekemre már réges-régen kifizettem az egyetemi taníttatásuk díját.

(Olyanokról, hogy Tb járulék a nagy büdös semmire és nyugdíjbefizetés már nem is beszélek, rég nem téma.)

sudribunkó 2012.12.11. 10:19:35

Azt nem állítom hogy a hitel jó, de a másik lehetőség hogy én mint adófizető fizessem az orvostanhallgató tandíját hogy aztán utána külföldön keressen milliókat énmeg itthon szívok. A második variáció még kevésbé tetszik.

Bal 2012.12.11. 10:21:54

Egyre több helyen látom, hogy a tandíj ellen nincs kifogás, de ezt ne, ne így, ez nem jó. Pozitív kritika, tehát hogy akkor hogyan, ha ne így, nincs, konkrétum annyi, hogy a tandíj kizár embereket a felsőoktatásból.

Nekem úgy tűnik, csak olyanokat zár ki, akikért nem kár. Megkockáztatom, hogy eddig ez a legjobb tandíjbevezetési kísérlet Magyarországon. Sőt, várhatóan épp hogy kevesebb lesz az országelhagyó diplomás miatta.

driopios 2012.12.11. 10:21:55

Egyszer Horn Gyula tandíjat akart, be is vezette, majd lázongani kezdtek a diákok, akik mellé szorosan odaállt egy Orbán Viktor nevű manus és folyamatosan tüzelte őket. A következő választást Horn Gyula el is vesztette és jött helyette Orbán.

Később Gyurcsány is tandíjat akart, be is vezette volna, de lázongani kezdtek a diákok, akik mellé szorosan odaállt egy Orbán Viktor nevű bukott miniszterelnök és folyamatosan tüzelte őket, meg népszavaztatott. A következő választást Gyurcsány pártja el is vesztette és jött helyette Orbán.

Most Orbán is tandíjat akar, be is vezeti, a diákok lázonganak, de sehol nincs egy Orbán Viktor nevű manus aki támogatná őket.

Hol van Orbán Viktor? Hova tűnt Orbán Viktor? Orbán Viktort akarjuk!!

gnme 2012.12.11. 10:23:17

éljenek a bírómérnökök és az ügyészmérnökök!

őket megváltja a zállam, hitel volt-nincs

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.11. 10:23:42

@sudribunkó: 4 fős családomban senki nem járt orvosnál az elmúlt 10 évben, mégis fizetek tb-t. nem tetszik, de fizetek. ilyenek az adók, az állam eldönti, hogy mire kell, nem én, vagy te.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.11. 10:24:01

Azt meg már senki sem vette észre, hogy a jelentkezők száma a felsőoktatási helyekre a harmadára esett...

sudribunkó 2012.12.11. 10:24:33

@doggfather: gratulálok, kiragadtál két mondatot a hozzászólásomból amire várod a választ, pedig ha végigolvastad volna ottvan a végén. szerintem azért valaki ne tanuljon hogy olyan tudást szerezzen amivel pár milliót később nemtud megkeresni...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.11. 10:26:55

@sudribunkó: a többi ugyanolyan nettó khm... volt.

Ez a két mondat annyira, hogy nem lehetett szó nélkül hagyni, de ha kell az egész kommentedet szétcincálom.

SPYD3RM4N 2012.12.11. 10:27:02

@Talicska Lajoska: "Már 18 évesen egy életre adóssá kell tenni a polgárt.
Erről szól ez az egész történet."

Miért, ha nem tandíjból, hanem adóból finanszírozzuk az egyetemet, akkor nem egy életre szóló adós? Gondolkozz már. A tandíjnál van választása, hogy adós lesz-e vagy sem. Ha adóból finanszírozzuk, nincs.

szintetikus 2012.12.11. 10:28:22

Cserébe csökkentik az SZJA-mat?
Ideje lenne már, fél hónapot, csak az államért és a politikusok pénzszórásáért dolgozok.
Amúgy én sem szívesen adóznék olyanokért, akik kitanulnak valamit, majd kimennek mosogatni Angliába...

Steve123 2012.12.11. 10:28:42

Félve értek egyet a tandíjjal és az alábbi bejegyzéssel.

kerdezzbatran.blog.hu/2012/12/09/ingyenes_felsooktatast_ingyenes_sort

Valakinek mindig állni kell a cehet. Annyira könnyű elhinni, hogyha az állam fizet, akkor nem mi fizetünk.

porthosz 2012.12.11. 10:29:13

@SPYD3RM4N:

Miért nálad csökkent valami adó? Csak mert az állam most azt mondja hogy kevesebbet fizet ki oktatásra, akkor viszont csökkenni kéne az adóknak is lévén csökkent a kiadás. Vagy valamit rosszul értelmezek? :)

sudribunkó 2012.12.11. 10:29:19

@doggfather: "4 fős családomban senki nem járt orvosnál az elmúlt 10 évben, mégis fizetek tb-t. nem tetszik, de fizetek. ilyenek az adók, az állam eldönti, hogy mire kell, nem én, vagy te."

Ezzel tökéletesen egyetértek. Pont ezt mondom hogy mit hőbörög a sok diák. Az állam eldöntötte hogy ők fizessenek, én meg egyetértek ebben az állammal. Ha meg egyszer majd úgy gondolom hogy a diákok helyett én akarom fizetni a tandíjat akkor majd szavazok a gyurcsányra...

Sequoyah 2012.12.11. 10:30:57

Mondjuk érdekes, hogy az állam egyre kevesebb dolgot akar finanszírozni, az adóm mégis egyre több.
Pár forrásmegvonással még egyet is értenék, ha ezzel párhuzamosan az adó is ennyivel csökkenne. Az oktatás az egyik fő kivétel, arra nem sajnálom a pénzt, mert az a legjobb befektetés...

céerem 2012.12.11. 10:30:59

Egyetértek a tandíj bevezetésével, én dolgoztam főiskola mellett és abból fizettem a diplomámat, aminek a megszerzésekor így jópár év szakmai tapasztalatom is volt.
A keretszámok ilyen típudú csökkentésével viszont nem értek degyet.
DE mindezekkel együtt: ha most lennék diák, én is tüntetnék.

2012.12.11. 10:32:04

@sudribunkó: Kezdhetnék neked mesélni a felsőoktatás társadalmi hasznosságáról, de nem hiszem hogy van értelme.
A te logikád mentén például nem kell a közúthálózatot finanszírozni az államnak, mert úgysem jársz Ostfiasszonyfa felé.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.11. 10:33:51

@sudribunkó: dehát gyurcsány is akart tandíjat, abba bukott bele!

(meg, mert hazudott reggel élben este, de a tandíj igen nagy szög volt a koporsójába)

Én is egyetértek a tandíjjal, de azzal nem, hogy a kormány folyamatosan a pofámba hazudja, hogy nincs tandíj, de a diákhitel egyébként is segít rajta.

(abba már bele se merek menni, hogy nyelvtanilag milyen már az, hogy nincs valami, de van rá gyógyszer?!?!)

Főleg, hogy ez a diákhitel, meg az előző is úgy rossz ahogy van.

céerem 2012.12.11. 10:34:29

@sudribunkó: csak szólok, hogy anno a tandíj+vizitdíj+kórházi napidíj bevezetése (ami amúgy jó hasznos volt sztem), az ő nevéhez fűződik.

gnme 2012.12.11. 10:35:27

@szintetikus: szerves része a zorbáni gondolkodásmódnak, hogy most a 10%-os rezsicsökkentést is fizetheti aki keres

hol lakik a legtöbb ember darabszámra.. tömblakásokban (majd ittak egy fröccsöt)

akkor csökkentsük a gáz és a villany árát, hiszen pl. távhőt gázból állítanak elő, kvázi 10%-kal több marad a távhőszolgáltatók zsebében, járjanak jól ők a polgárok helyett (majd ittak egy fröccsöt)

jajj, ez nem lesz így jó, gyorsan mondok egy beszédet (gondolta magában OV) .. khm.. izé.. el kell érni, hogy a távhőszolgáltatók engedjenek 10%-ot, a fidesz pedig végzett erre vonatkozólag hatástanulmányokat, számításokat (majd ittak egy fröccsöt)

sudribunkó 2012.12.11. 10:35:41

oké meggyőztetek, legyen ingyenes felsőoktatás. de honnan lesz rá pénz? megvan! vegyünk fel IMF HITELT!

2012.12.11. 10:35:44

Egyébként nem alapvetően a tandíj bevezetésével van a gond. Kellő megfontoltságggal, elegendő időt hagyva a felkészülésre a fokozatosságot szem előtt tartva nincs ezzel gond.
A gond azzal az arroganciával van, hogy Orbán reggeli borotválkozás közben kitalálja, hogy ez holnaptól így lesz és kész.
Nonszensz, hogy a gyerekek 4-5 évet dolgoznak azért, hogy a felsőoktatásba kerülhessenek, és egy ilyen arrogáns húzással (két hónappal a felvételi eljárás vége előtt) tízezreknek tesznek keresztbe.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 10:35:48

@Bal:

"Nekem úgy tűnik, csak olyanokat zár ki, akikért nem kár."

Pontosan.

@driopios:

"Orbán Viktor nevű manus és folyamatosan tüzelte őket"

Már csak azt látnám, hogy ezt a patkányt már valaki tüzelné, a szó szoros értelmében.

sudribunkó 2012.12.11. 10:37:36

@céerem: bocsi akkoriban nem figyeltem még oda a politikára, ha így volt én kérek elnézést...

2012.12.11. 10:38:27

@sudribunkó: A futball támogatására honnan van pénz? A közvilágításra honnan van? A nyugdíjak reálértékének megőrzésére honnan van? Ezekre kell, az oktatásra nem?
Az államnak vannak bevételei, az hogy a felsőoktatást nem tekinti prioritásnak, szomorú. Vegyétek már észre mi épül: Nem kellenek értelmiségiek, csak szakmunkások és zsellére. A Hankook gyáraiban fognak gürizni az előzőek, a napszámosok meg a fideszes zöldbárók földjein.
Ennyi. És még tapsoltok is neki.
Birkák.

céerem 2012.12.11. 10:39:52

@sudribunkó: :-) Én ov helyében hagytam volna akkor a tandíj bevezetését és nem népszavaztattam volna ellene, mert az a kormány az öszödi beszéd miatt amúgy is bukott volna és akkor most nem lenne gond a tandíj bevezetéséből. Dehát ez már csak taktikai kérdés.

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 10:41:44

@victor vacendak:
Marhaságokat írsz, mert:

1. Fogalmad sincsen mi minden kell az orvosképzéshez. Röviden: hullák, laborok, vegyszerek, kiscsoportos órák(laborgyak), stb., stb.. Ja, és végül de nem utolsósorban jó oktatók.

2. 1 milla ehhez kevés (1,2 millától kezdődik amúgy is, de ez is kevés) félévente, külföldiek 3 millát fizetnek, ebből tartják fenn ezeket a karokat.

mizrolist 2012.12.11. 10:41:58

@sudribunkó: igaz: minek nekünk tanár, régész, restaurátor, műfordító, meteorológus, altatóorvos vagy kórboncnok?

@Bal: maga Orbán mondta 2008-ban, hogy ha az ő jelentkezése idején lett volna tandíj, akkor nem tudott volna egyetemre menni. Tudod mit? Igazad van. Jobban jártunk volna, ha pl. ő nem jutott volna el oda.
Mondjuk én meg rosszul jártam volna nagyon, mert gimis évfolyamelsőként sem mehettem volna egyetemre, de ez ugye senkit sem érdekelt volna.

gnme 2012.12.11. 10:42:15

@_zulu_: felénk sok szakmunkás van, asztalosok, autószerelők, fingreszelők stb.

a fémipari szakmunkások pedig 50 feletti kinvéhedt kriplik, utánpótlás nuku

a gépipart leírták. (ja, de az export az fontos ám nagyon... fontos a lófaszt, hisz nincs aki termeljen)

céerem 2012.12.11. 10:42:22

@_zulu_: Ugyanakkor persze tonnaszámra "termelődő" diplomásokra sincs szükség. Nem bánnám, ha a diplomám többet érne, mert lassan ott tartunk, hogy ha azt mondod, közgazdász vagy, olyan, mint azt mondanád, hogy bolti eladó. És itt az előfordulás gyakoriságra gondolok, nem szeretnék megsérteni senkit.

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 10:42:52

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:
"Ha jól emlékszem, volt már nekünk tandíjunk, és akkor sem volt ekkora balhé belőle."

???????

kzoltana 2012.12.11. 10:45:52

Kitartanak-e az egyetemisták, szolidáris lesz-e velük az ország?
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3495_nem_orbanista._egyetemista

2012.12.11. 10:45:52

@céerem: Na majd most felértékelődik a diplomád, mert a közgazdász képzés éppen szopóáon van.

strucc007 2012.12.11. 10:47:56

Annak ellenere, hogy engem nem erint, sosem erintett, mert nem Mo-n vegeztem az egyetemi tanulmanyaimat, egyetertek a tandij bevezetesevel. Eloszor is azert, mert a diakoknak igenis van penzuk. Amig havonta tobb 10e HUF-ot elkoltenek bilura, piara, addig en nem sajnalom oket. Sot, amig Mo-n eltem, az en adombol bulizgattak, es meg csak annyira sem tiszteltek a dolgozo embert, hogy ejszakankent csendben legyenek egy buli utan. Masreszt meg dolgozzanak, legalabb tapasztalatot szereznek, es mar 5 eves gyakorlattal kerulnek ki a munkaero piacra. Es ez nagy elony!!!
Ugyanakkor a fizetos felsooktatassal legyen meg a valasztas lehetosege is, ne legyenek kotelezo targyak, eloirasok, stb. Pl. ha vki csak 1 targybol szeretne diplomat, am legyen...

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 10:49:11

@SPYD3RM4N:
Dehogy nincsen. GDP arányosan nem költ kevesebbet a magyar állam felsőoktatásra az európai átlagnál, de pl. nyugdíjra igen. Nem eladósítani kellene az államot, hanem ott spórolni, ahol van értelme, a felsőoktatáson az ilyen radikális spórolást a jövőben sokszorosan megfizetjük.

SPYD3RM4N 2012.12.11. 10:49:59

@porthosz: Jaja, valamit rosszul értelmezel. :)

Hiszen pl. a piramisokat, bocsánat, stadionokat fel kell építeni valamiből, és létre kell hozni az USÁ-ban milliárdos kormányalapítványokat, és utalgatni kell kampány-, bocsánat, közpénzt a határon túli magyaroknak, és... Hát ezért nem lesz alacsonyabb az adód a felsőoktatási tandíj bevezetésével. Az állam mindig talál okot arra, hogy erőszakos módon pénzt szedjen el tőled. Ezeket nem egymáshoz kell viszonyítani ("ha már úgyis elveszik, hát nem jobb, ha felsőoktatásra fordítják, mint hogy piramisokat építenek belőle?"), hanem alapvetően kell megkérdőjelezni az állam által beszedett/elköltött minden egyes forint létjogosultságát. Vagy szerinted jogos, hogy Nyíregyházi Mari néni élete végéig adófizetésre (= ingyenmunkára!) kötelezett a rózsadombi Béluka egyetemi képzésének finanszírozása végett?

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 10:52:11

@céerem:
Én meg igazságtalannak tartanám, ha azért érne többet a diplomám a jövőben, mert mostantól kevesebben tehetik meg anyagilag, nekem meg még állta az állam.

sudribunkó 2012.12.11. 10:53:20

amúgy jah a nyugdíjakat is csökkenteném, de a nyugdíjasokkal tényleg nem lehet szórakozni mert azok nem tüntetni mennek az utcára hanem elmennek szavazni. undorító népség :D

zsg? 2012.12.11. 10:53:47

A bajok a tandíj téma körül:

1) Gerinctelen, arrogáns, hazug, demagóg kommunikáció. Ha fizetni kell, akkor az tandíj. A hitel nincs ingyen.

2) Gerinctelen, hazug, demagóg, gátlástalan kormányfő. Ez az ember a diákok ügyét eddig két kormány elleni lázításra használta fel, majd ezután ő maga vezet be háromszor olyan brutális rendszert, mint amit bármely eddigi kormány elképzelni mert.

3) Álomvilágban élő koncepció. A magyar valósággal nem összeegyeztethető egy 12 milliós orvosi diploma ára, az orvosi fizetés és a röghözkötési szerződés. Ez az egyenlet nem megoldható. És számtalan példa volna még.

4) a fentiek együttes hatása: a maradék kevés fizetőképes szülő/hallgató szemében a magyar intézmények innentől az összes európai egyetemmel versenyeznek. Egy bécsi, vagy berlini egyetem sem lesz drágább, mint a budapesti. Ellenben a berlini diploma értéke nem összehasonlítható egy budapestivel.

Elismerem, hogy a tandíj szükséges és elkerülhetetlen. De nem úgy, ahogy most történik:

1) Valamennyi szereplőt bevonó, szakmai alapon álló, átgondolt és konszenzusos koncepció kell. Ösztönző hatású, a teljesítményt jutalmazó elemekkel, és a szociális hátrányokkal érkezők számára is esélyt adó megoldásokkal. Elég volt a dilettáns ötletelésből.

2) Lépcsőzetes bevezetés. El lehet érni a teljes költségtérítéses rendszert, de nem augusztusról szeptemberre, hanem 10 év alatt, lépcsőzetesen. Elég volt a profétai látomások következményeket nem mérlegelő, azonnali bevezetéséből.

3) Mértékletesség: A magyar rögvalósággal legyen már köszönőviszonyban. Gondolkodjunk már egy kicsit...

4) Autonómia: Az egyetemek tele vannak okos emberekkel. A kormány teremtsen ösztönző környezetet, a többit bízza rájuk. A politikusok takarodjanak ki az egyetemekről(is).

hoesett 2012.12.11. 10:54:01

"Ezen felül viszont a tandíjjal szerintem semmi probléma nincs."

Valahogy lemaradtam arról a hírről, hogy az állami szolgáltatás-csökkentés mellé jelentős adócsökkentés társulna...

Ilyen adók és járulékok és államadósság mellett a FIATALOK szivatása (akikre a Zállamunk fejenként 12 misis adósságot hagy örökül) kicsit pofátlan...

céerem 2012.12.11. 10:54:04

@Zabaalint: Akkor olvasd el a legelső kommentemet, amiben úgy kezdtem, hogy végig dolgoztam főiskola mellett, és abból fizettem a sulit.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.11. 10:54:58

@sudribunkó: "de a nyugdíjasokkal tényleg nem lehet szórakozni mert azok nem tüntetni mennek az utcára hanem elmennek szavazni. undorító népség :D "

Ezen most jót nevettem.

De igazad van, tényleg ezért nem lehet velük cicázni. :D:D:D

céerem 2012.12.11. 10:55:17

@Zabaalint: ...és nem azért, mert fizetős szakot választottam, hanem mert kénytelen voltam olyanra (levelező) menni, mert mellette meg kellett élnem valamiből.

hoesett 2012.12.11. 10:55:51

@sudribunkó:

"valakinek mindenképpen fizetnie kell. ha az államnak nincs rá pénze"

Hát mi a francot tervez az állam az adómmal, ha most hirtelen bevezeti a tandíjat? Eztán nem kell adót fizetnem?

gnme 2012.12.11. 10:56:49

@hoesett: végülis... itt nem egy vén öregjányt tartasz el a lakásáért, hanem az államot tartod el brahiból direktben kibúvó nélkül

de ha lesz egy jó bírómérnöki, ügyészmérnöki okleveled, megsemmisül egyszeriben az adósságod

szabadság, egyenlőség, testvériség

tudod már ...

hoesett 2012.12.11. 10:56:58

@_zulu_:

"Egyébként nem alapvetően a tandíj bevezetésével van a gond. Kellő megfontoltságggal, elegendő időt hagyva a felkészülésre a fokozatosságot szem előtt tartva nincs ezzel gond."

Ha ennyivel kevesebb adót fizetek, akkor nincs is vele gond...

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 10:57:31

@céerem:
Teljesen mindegy, mert te még a mostani változtatások előtt csináltad, tehát nagyobb esélyed volt bekerülni államira, mint a mostaniaknak.

Kivlov 2012.12.11. 10:57:45

@hoesett:
"Ilyen adók és járulékok és államadósság mellett a FIATALOK szivatása (akikre a Zállamunk fejenként 12 misis adósságot hagy örökül) kicsit pofátlan..."

Te miről beszélsz?
A magyarnak minden ingyen kéne! EÜ, oktatás, utazgatás. nyugdíj 40 évesen az exrendőrnek, nyugdíjemelés, karácsonyi pénz a BKV-soknak, stb. Ezt mind kifizetni közpénzből, az aktuális adómértékek édeskevesek...

céerem 2012.12.11. 10:58:52

@Zabaalint: Na jó, ezt hagyjuk. Mondom: meg kellett élnem valahogy. Kit érdekel az államilag finanszírozott képzés, ha nem tudok oda járni, mert nincs miből megélni?

hoesett 2012.12.11. 10:58:59

@Steve123:

"Valakinek mindig állni kell a cehet. Annyira könnyű elhinni, hogyha az állam fizet, akkor nem mi fizetünk. "

Ismét : hova lett az adó, amit fizetek?

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 10:59:56

@céerem:
Levelezőből is van/volt államilag finanszírozott, mostantól gondolom nem lesz.

Plusz nappalin ugyanez 150k részfinanszírozás + megélhetés lenne, tehát ha utóbbi 50 ezer, akkor havi 75k kellene a nappali képzéshez, ezt első néhány évben biztosan nem fogja tudni megkeresni egyetem mellett.

gnme 2012.12.11. 11:00:38

@hoesett: hát odaadták a bkv-nak, meg a focistáknak

SPYD3RM4N 2012.12.11. 11:01:09

@zsg?: Teljes mértékben egyetértek.

hoesett 2012.12.11. 11:01:14

@Kivlov: Arról beszélek, hogy a Zállam egyik évről a másikra úgy dönt, hogy az adót ugyan szedi, de a szolgáltatást azt megvágja. Tudod mit? Szedjen fele annyi adót, mint most (azt viszont jól ossza be) aztán eldöntöm én, a fennmaradót mire költöm.

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:01:26

@céerem:
Akkor mi a megoldás? Ne is legyen nappali képzés? Mert amellett is meg kell élni valahogy plusz akkor még fizessen is mint a katonatiszt. Mégis miből, ha nem pénzesek a szülei?

Elstron 2012.12.11. 11:01:33

@Mrs.Columbo:

"Olyanokról, hogy Tb járulék a nagy büdös semmire és nyugdíjbefizetés már nem is beszélek, rég nem téma."

Egy rákbeteg havi gyógyszeradagja 1 millió forint. Akkor is ezt gondolod majd, ha esetleg neked lenne rá szükséged, és a TB kifizeti?

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.12.11. 11:02:26

"Ha emberszámba vesszük azokat, akikkel a változások történtek, és elmondjuk, hogy nincs más választásuk, megértik. Az állampolgárnak bíznia kell abban, hogy az állam jót akar, akkor is, amikor átalakítja az ember életét." (Balog Zoltán a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában)

Ez erről szól. Nincs választásunk, ez van. Már csak azt kell megértenünk, hogy jót akarnak nekünk. Ha nem megy, a mi bajunk, ők mindent megtettek értünk.

gnme 2012.12.11. 11:02:55

@hoesett: az nem működik, mert a "fenntartás" az egyre drágább

nem lesz miből lopni (elnézést: kiexportálni magánbankszámlákra)

...miközben bécs belvárosában egy kis abc-ben az élelemiszer olcsóbb, mint itthon

céerem 2012.12.11. 11:03:21

@Zabaalint: Azért elég sok embernek sikerült és sikerül, de a Te hozzáállásod a "hogyan nem lehet". Fyi: a levelezőn az utsó évben már 185e Ft volt egy félév, hát ez van, meg kellett dolgozni érte.

Rife67 2012.12.11. 11:03:42

Azért ha jól emlékszem, Gyurcsányék egy oda-vissza átjárható rendszert terveztek meg, ami tanulásra is ösztönözte volna a hallgatókat, ha sokallják a tandíjat. S nem ilyen összecsapott rendszert, ilyen alacsony keretszámmal.
Erről nem olvastam, de itt hogy gondolják? Ha egyszer fizetősre sikerült bejutnod, akkor 3-4 évig fizetsz, akkor is, ha kitűnő tanuló vagy?
Lassan ott tartunk, hogy mindent, amit Gyurcsányék alatt elleneztek, sokkal rosszabb minőségben bevezetnek a fiúk.

céerem 2012.12.11. 11:05:33

@Zabaalint: Természetesen nem ez a megoldás. Csak azt sem fogja fel sok fiatal, hogy ha mondjuk dolgozniuk kell a suli mellett, akkor az később a javukra válik, mert nem fognak ott állni az első állásinterjún munkatapasztalat nélkül. Mindegy, Mo-n az a szokás, hogy mindenkinek minden "jár", pedig ez nem így van.

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:06:09

@céerem:
Ne keverd össze a levelezőt a nappalival. Normális egyetemen normális szakon utóbbi mellett csak a leggyorsabban tanuló emberek képesek dolgozni is, de az akkor is kevés megélhetésre + tandíjra. Én most egy jónak mondott egyetemen tanulok levelezőn közgázt másoddiplomának, munka mellett, de vicc egy nappali műszaki képzéshez képest, ha utóbbinak 10 a nehézsége és amennyit tanulni kell rá, ennek 1.

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:08:05

@céerem:
Kevered a szezont a fazonnal. Szakmai gyakorlatra első években nem nagyon fog tudni elmenni, én voltam anno de sokadik évben, mert akkor volt rá idő kevés tárgy mellett és jelképes összeget kaptam, abból én nem tudtam volna megélni. Az árufeltöltő múlt meg nem jelent előnyt az álláskereséskor.

gnme 2012.12.11. 11:08:29

@Elstron: majd ha a zanyja diabéteszes lesz és csak olyan gyógyszereket kap ingyen, amiktől csak az ágyban tud feküdni a rosszullét ismétlődések miatt (a jó életminőségért mindent) akkor meggondolja

vagy fizet a jó gyógyszerért (amivel akár dolgozni is lehet rosszullét ismétlődések helyett) ampullánként egy kétrugóst négynaponta, teljes áron

céerem 2012.12.11. 11:08:57

@Zabaalint: Jó neked, nekünk sokat kellett tanulnunk.

céerem 2012.12.11. 11:09:50

@Zabaalint: Nem azt mondtam, hogy szakmai gyakorlatra menj, hanem azt, hogy dolgozni :-).

hoesett 2012.12.11. 11:11:33

@Elstron: Lécci tedd be, hogy a Nagykalapból hány százalék ment EÜ-re a rendszerváltáskor, mennyi most, aztán öntsed a hamut a fejedre...

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:11:46

@céerem:
Vagy csak nincsen összehasonlítási alapot. Szüleimnek együtt 9 diplomájuk van, ebből mindketten az elsőt szerezték nappalin, a többi levelező volt. Szerintük is ég és föld a nappali és a levelező, plusz levelezőn belül is ég és föld a műszaki és a közgáz. Olyan levelező képzés eleve nincsen, ahol 80%-ot kivágják, inkább igyekeznek átrugdosni. A Fideszes "reformok" kilátásai miatt ez még inkább így van, nem akarnak búcsút venni a fizetős hallgatóktól.

céerem 2012.12.11. 11:16:14

Ilyeneket azért ne jelents ki, mert nálunk pedig igencsak megcsappant a létszám az ún. "szórótantárgyak" után és azt követően is évente (korábban én is nappalin kezdtem, csak át kellett mennem levelezőre).
Jó, mindegy, annyi diplomát szereztek amennyit akartok, én nem szeretek diplomahalmozó lenni, legyen egy jó szakmám,ahhoz értsek, a többi úgyis az egyéni kvalitásokon és a felépített kapcsolatrendszeren múlik.
Jó tanulást!

gnme 2012.12.11. 11:16:44

@Zabaalint: naa, hát mégis csak úgy változik a rendszer, hogy akinek van pénze annak lesz (első, másod, harmad stb., akinek nincs pénze annak nem lesz?

hú, ezt aztán a jó irány

a célért mindent bevet viktorka és csapata (lehet her hofmant is bedobják esténként a közösbe,..már a fröccsözés után)

Mrs.Columbo 2012.12.11. 11:17:26

@Elstron: Képzeld, volt nagyon közeli rákos hozzátartozóm. Körülbelül 3 millió Forintot költöttünk arra, hogy megfelelő módon kezeljék, mert egyébként nem kezelték megfelelő módon, holott az évtizedek alatt azért már befizetett pár millió Ft-ot az alapba.
És az ember pont ilyenkor gondolkodik el, amikor tudja, hogy ő tejelt, mint a díjnyertes magyartarka, és ott dögölhet meg a kórházi ágyon, ha nincs ott és akkor azonnal kápé.

És igen. Amennyi a Tb járulékom 1 évre nézve, egy percig nem lesz bűntudatom, ha esetleg súlyos beteg találnék lenni.

A demokrácia egyik alappillére elvileg az egyenlő bánásmód lenne, de én baromira nem érzem egyenlő bánásmódnak, hogy szűkebb-tágabb ismerősi körben kidolgozzuk a belünket és az utolsó utáni bőrréteget is le akarják erőszakolni rólunk. E'vvan.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.11. 11:18:15

@sudribunkó:

"Hameg a várható keresetéből nemtudja majd visszafizetni akkor meg minek akar továbbtanulni?"

- Orvos
- Tanár

Minek is ezek egy társadalomba.....

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:18:21

@céerem:
Még egyszer:
Szerinted mekkora értéke van, ha beírja az önéletrajzába, hogy a tescoban árufeltöltő volt?

Más: barátnőm még hallgató, gyógyszerész szakon, most már vizsgaidőszak van, ezért napi 14-16 órát tanul. Szorgalmi időszakban rengeteg ZH + jegyzőkönyvek + szakmai nyelvvizsgára készülés + órákra járás, így is megvolt a napi 16 óra. Soha egyszer nem voltunk szórakozni, még hétvégi túrákra sem volt egyszer sem idő, szüleihez 2 havonta jár haza, mert azzal is elmenne az idő. Évfolyamelső volt tavaly, de 12k volt az ösztöndíja, most 20k körül. Szerinted mikor kellene dolgoznia, hogy kifizesse, ha már tandíjas lenne, a részösztöndíjat, ami ezen a szakon 400k lenne (800k kb. a teljes)?

gnme 2012.12.11. 11:19:44

@Mrs.Columbo: sokkal egyszerűbb módon is meg lehet halni

pl. egy "hi" jelzés jelenik meg egy gép képernyőjén, ez ok a halálra (hiperglikémiás mostanában ne legyél)

ilyen ez a popszakma, nade milyen lehet a rockszakma?

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:22:04

@céerem:
Engem sem motivál a sok diploma, de az első nehogy már az anyagi helyzeten múljon.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 11:22:10

@céerem:
@Zabaalint:

Ugyanarról beszéltek ám ti mind a ketten.

Igen is, tessék dolgozni a kibaszott fősuli alatt (akkor is, ha nappalin van a delikvens).

Az pedig, hogy az "árufeltöltés" munkakör mire nevel a SZAKMAISÁG helyett, nos maradjunk annyiban, hogy EMBERnek.

Amúgy pedig én is háromm műszak mellett lettem mérnök. Voila.

kermi 2012.12.11. 11:22:17

@céerem: "Egyetértek a tandíj bevezetésével, én dolgoztam főiskola mellett és abból fizettem a diplomámat, aminek a megszerzésekor így jópár év szakmai tapasztalatom is volt."

Tudod, ez nem minden esetben működőképes alternatíva. Én nem büfészakra jártam, tanulni kellett, mint állat. Két munkahely mellett nem sikerült. Ezért kénytelen voltam egy másik szakra átjelentkezni. Ez se volt büfészak, de a másikhoz képest játék. Így nem az lettem, ami szerettem volna, sajnos.
A mondatod másik fele is sántít. Biztos van olyan szak, ahol diploma nélkül is dolgozhatsz a szakmában, de elég sok olyan is, ahol bizony nem.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.11. 11:22:37

@sudribunkó:

Mit szólnál egy harmadik variációhoz, amelyikben az orvosok itthon annyit keresnek, hogy megélnek belőle, és már nem is akarnak külföldre menni.

Csak tudod: "Az egészségügy nem üzlet."

Pedig az.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.11. 11:24:04

@Bal:

"Nekem úgy tűnik, csak olyanokat zár ki, akikért nem kár."
- TEhát aki nem milliomos, ne diplomázzon?

" Sőt, várhatóan épp hogy kevesebb lesz az országelhagyó diplomás miatta."
- Mennyiből?

Elstron 2012.12.11. 11:24:35

@Mrs.Columbo: Igen, tudjuk, mindenkinek van egy ilyen ismerőse... Nekem is, de a többség mégis rendes ellátást kap, és a TB kanyar nélkül kifizeti a kezelését. Szerinted miből?

Nem azt mondtam, hogy legyen bűntudatod. Csak azt, hogy amit idéztem tőled, az nettó f@szság, és bicskanyitogató.

gnme 2012.12.11. 11:24:58

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: a nappalin úgy hallottam este hétig is vannak órák, és akkor utána dolgozik nyolctól hajnali négyig? Végülis akkor belefér neki reggel hétig három óra alvás/nap. Hú. Ezt öt évig csinálni ... én nem bírnám.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 11:25:02

@céerem:
@Zabaalint:

Három műszak mellett saját zsebből.

Mrs.Columbo 2012.12.11. 11:25:21

@gnme: Cukorbeteg is van a családban, arról is lennének sztorijaim. :-P

gnme 2012.12.11. 11:26:34

@Mrs.Columbo: nagy a hozzáértés az orvosok részéről (én két embert ismerek az országban, aki ért hozzá)

Mourinho már nem a király 2012.12.11. 11:27:28

Én csak annyit tudok, hogy az utóbbi 10 évben sikerült tucatdiplomások százezreit nevelni. A sok btk-s 7-8 évig is elbohóckodott az egyetemen mire összekaparta a "borzasztóan nehezen" megszerezhető diplomáját, aztán rájött, hogy ezzel nem is tud elhelyezkedni sehol sem.
Most legalább aki felsőoktatásra adja a fejét az egy kicsit átgondolja, hogy ugyan va-e értelme 5-6-7 évet elszórakozni az életéből, mert később megtérül a befektetett munka, és apuciék pénze, vagy inkább nem kéne erőltetni.
Manapság minden a diplomáról szól, titkárnőt is felsőfokú végzettséggel keresnek. Csak tudnám minek?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.11. 11:28:01

@Con Storm:

"Azt meg már senki sem vette észre, hogy a jelentkezők száma a felsőoktatási helyekre a harmadára esett..."

- Mikor?
- Mihez képest?
- Mennyi gyerekből?

Én csak azt veszem észre, hogy idekajabáltál egy állítást, de nincs mögötte forrás.

A felvételik még zajlanak, a keresztféléves képzésben meg mindig is kevesebben vettek részt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.11. 11:28:54

@sudribunkó:

"szerintem azért valaki ne tanuljon hogy olyan tudást szerezzen amivel pár milliót később nemtud megkeresni..."

- Tanárok
- Orvosok

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:29:03

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:
Szerintem meg egy normális képzésnek az a célja, hogy főállású diákként a tanulásra koncentrálj, és csak a vége felé menj szakmai gyakorlatra. Ha nem ilyen a képzés és mellette dolgozni tud a többség, akkor az rossz, gyenge képzés a diákok színvonalához viszonyítva. A kétkezi munkát pedig nyáron is meg lehet tapasztalni.

Elstron 2012.12.11. 11:29:07

@Zabaalint: Pedig azon múlik. Mint ahogy az is, hogy kinek van ájfónja, menő kocsija, nagy háza, jó nője. A világ így működik. Próbáltunk mást (szocializmus), de az nem tetszett az istenadta népnek.

De felteszek egy találós kérdést: szerinted miért vannak várólisták az egészségügyben? Kettőt tippelhetsz, utána elmondom. :)

szintetikus 2012.12.11. 11:30:10

@gnme: bkv-nak kell, focistáknak
ha nincs bkv nem termelek a focistáknak gdp-t :D

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:31:16

@Anthony-Mourinho a király-:
Mondjuk a titkárnői munka sem ugyanaz, mint 20 éve, némileg változott a világ.

sudribunkó 2012.12.11. 11:31:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: oké azzal egyetértek hogy az orvosok itthon is keressenek tisztességesen. attól még a tandíjat jónak tartom. a kettő között nincs összefüggés, talán csak annyi hogyha ingyenes az oktatás akkor az orvosok fizetésére kevesebb pénz jut...

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 11:31:23

@gnme:

Jól van, hagyjuk a "baldoldaliasan egyénekre kihegyezett" szólamokat.

Azt mindketten tudjuk (Te is én is), hogy az egyetemi/fősulis évek (a vizsgaidőszakon kívül) nem a túlterheltségről szólnak. Természetesen NAPPALI képzésről beszélek.

Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az nem járt még ilyen suliban.

A másik pedig: miért is jobb a levelezősnek a sorsa? Ember, gondolkodj már egy kicsit...!

gnme 2012.12.11. 11:32:09

@szintetikus: szerintem inkább a balettot kéne támogatni foci helyett, nemsoká megválasztják tiszteletbeli tagnak kandzsibandit

debreceni.blog 2012.12.11. 11:33:45

"Szóval ez a „nincs tandíj, diákhitel van" duma azért mégiscsak a józan ész határának illegális átlépése."
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3496_orban_a_szarban

gnme 2012.12.11. 11:33:58

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: gondolkodtam (leves, sör, feles)

a levelezősöket mindig átengedik, míg a nappalisokat nem

Mrs.Columbo 2012.12.11. 11:34:36

@Elstron: "Szerinted miből?"

A kérdés számomra inkább az, hogy ha fizeted a járulékodat és odakerülsz és ha nem lennének hozzátartozóid, akik támogatnak, meghalnál, miből nem. :-D

"Csak azt, hogy amit idéztem tőled, az nettó f@szság, és bicskanyitogató."

Ez meg a te véleményed, ami spec. k.rvára nem érdekel.

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:35:58

@Elstron:
Ne keverj más dolgokat az oktatáshoz. Az, hogy egy gyári munkás és egy tehetős magánorvos gyereke is lehet orvos, a versenyt javítja, jobb orvosokat eredményez.

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:37:03

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:
"Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az nem járt még ilyen suliban."

Vagy legalábbis GDF-en nem, mint te :-)

Állam-vizsga 2012.12.11. 11:44:22

Ez a téma nem fekete-fehér, mind két oldalban van igaszságtartalom.
Tény hogy a főiskolák/egyetemek színvonala sokat romlott, illetve nem európa vagy világszíntű oktatás folyik (csak néhány kivétel van). Nagyon sok olyan diák van akik szinte versenyt űznek abból mennyi időt töltenek el egyetemen. Sok közöttük az olyan akiknek semmi keresnivalójuk sincs főiskolán mert egyszerűen nem jó tanulók, buták. Valóban az oktatás nem ingyenes, van költsége a tanároknak, épületnek stb. Nem egységes az oktatás és az elbírálás sem. Sokszor a diák a tanár kénye kedvének van kiszolgáltatva és ez alapján kap jegyet, ez alapján dől el további sorsa. Már a most megvan az hogy állami képzésen lévőt jobban szívatnak mint egy önköltségest, mert ő mégiscsak "fizető vendég". Valóban túl sok a főiskolák/egyetemek száma, egy központizálás ráférne (M.o.-n nincs olyan város amely nem hívná magát egyetemi városnak).
Szóval bőven van igény felsőoktatási reformra!
DE NEM ÍGY!
Első lépcsőben lehetett volna hogy csak az első diploma ingyenes.
Lehetne tandíj is egy megfelelő ösztöndíjjal. Bizonyos szint felett a tandíjból elengednek bizonyos százalékokat esetleg az összeset.
Kellene minden évben egy tanulmány hogy melyek azok a szakmák amikből hiány van és azokra jóval kevesebb tandíjat fizettetni (az orvosképzés milliós tandíjai úgy hogy nincs orvos az országban egyszerűen az agyrém kategóriát feszegeti).
A tandíj ne legyen több 100e Ft-nál évente, ösztőndíjjal meg könnyen kiváltható legyen.
Az hogy az egészet most módosítják és a februári jelentkezésekre már kihatással van egy hatalmas trógerség a fidesz részéről. Kitolás a mostani középiskolásokkal. Miért nem lehetett azt mondani hogy 2014-től érvényes? Ugyanaz mint a választási regisztráció, ha a fideszben lenne egy halvány korrektség is akkor azt mondanák csak a 18-as választásokra vonatkozik. De ugye nagyon jól tudjuk mind a két esetben mire megy ki a játék.
Tróger banda! Zavarjuk el őket!

zsg? 2012.12.11. 11:44:27

Az egyetem melletti munkavállalással kapcsolatban azt látom, hogy egy kényszermegoldást akarnak sokan felfényezni, csak azért, hogy megmutassák, mi/ők milyen tökösek voltunk egyetemistaként.

Nehezen tudom elképzelni, hogy egy műszaki egyetemi matek, vagy mechanika szigorlat hogyan egyeztethető össze a rendszeres munkavállalással. Ugyanígy nehéz elképzelni egy orvosi anatómia vizsgát a teszkós polcrakodás közben. ezek olyan kemény anyagok, hogy az átlagos képességű hallgatóknak nagyon meg kell küzdeni a hármasért, annyira, hogy abba nem nagyon fér bele, hogy amikor megcsörren a mobil, akkor elmegyek polcot rakodni. Lehet, hogy könyvtár szakos hallgatónak ez megy, de a kemény helyeken/időszakokban ez nem reális. Nyáron lehet dolgozni, meg lazább időszakokban alkalmi jelleggel, de az abből szerezhető jövedelem nem összemérhető a tandíjjal. Abból kijöhet a kaja, vagy az albérlet részben-egészben, de nem jön ki 600.000 Ft tandíj.

Elstron 2012.12.11. 11:46:13

@Mrs.Columbo: Ez egyszerűen nem igaz. 1-1 kirívó esetből pedig nem kéne általánosítani.

@Zabaalint: Ezt én sem vitattam sehol. Csakhogy ezek vágyak, a realitás pedig az, hogy nincs miből finanszírozni. Vagy honnan vegyék el a pénzt a 2 millió "minimálbéres" országában?

Ez a GDF duma pedig nagyon lejár már. Néhány szakot leszámítva az egyetem mellett simán lehet dolgozni. Az orvosi persze más tészta, de onnan nem is vonul ki az állam.

Mrs.Columbo 2012.12.11. 11:47:30

@gnme: Nekünk annyi a szerencsénk, hogy a háziorvos (aki egyébként eredetileg belgyógyász) nagyon szereti nagyanyám sütijeit és mindig beajánlja oda, ahová éppen kell.

gnme 2012.12.11. 11:50:00

szerintem azért van olyan sok minimálbéres, mert nem ér semmit a munka, amit csinálnak

ha érne valamit amit csinálnak, akkor rendes, magas fizetést adnának nekik a munkáltatók, aminek adóját tisztességgel kipréselnék magukból a zállam felé

ezzel a munkaadók (..vagy az állam? :-)) nézi semmibe a saját gdp termelő munkaerejét

Maxen1 · http://maxen.blog.hu 2012.12.11. 11:52:06

Pont az oktatás az, amit nem szabad a válság kierőszakolta megszorítási körbe bevonni (van még pár olyan dolog, ami az állam feladata, mert máshogy nem megy, pl egészségügy is).

Az oktatás és a K+F olyan dolgok, amikbe pont, hogy a pénzt kell invesztálni, befektetni, hogy később több pénz jöjjön belőle, annak egy részét is bfektetni, másik részét a társadalomra költeni. Mindenhol így működik ez. Ha csak feléljük és visszavágjuk azt, ami van, akkor ma-holnap már semmi sem lesz.

Az oktatásban reformra van szükség, társadalmi egyeztetésre, bevonni a döntésbe a diákokat, de néhány hónap, vagy hét alatt egy ilyen radikális változást egyoldalúan bevezetni, felelőtlen dolog, mert a rövidtávú túlélésen kívül semmit se segít.

Oktatni, kutatni, fejleszteni! Csak egy művelt társadalom tudja fenntartani a jólétet, az ostoba csak túléli az életet!

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 11:53:20

@Zabaalint:

A "GDF"-en ugyanis sok villamosmérnököt oktatnak, igaz féltudású hülyegyerek...?

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 11:54:29

@gnme:

"a levelezősöket mindig átengedik, míg a nappalisokat nem"

Hát persze.

873ujr3rk 2012.12.11. 11:54:31

"Egy jól azonosítható csoport a megszorítások közepette is a jövő évi költségvetés nyertese lesz: a közel hárommillió öregségi nyugdíjas. A nyugdíjakat nagyobb ütemben emelik, mint a most reálisan várható infláció: a 4-4,5 százalékosra kinéző átlagos drágulással szemben a nyugdíjakat 5,2 százalékkal emeli a kormány. Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint. A családi pótlék, a gyes, a gyed egy fillérrel sem nő, és sok munkavállalónak sem fog emelkedni a nettó bére.

Ezt a kedvezményezetti kört akarja tágítani legújabb ötletével a kormány a gáz, az áram és most már a távhőárak 10 százalékos csökkentésével is. Ami megint a munkát adó cégeknek fog fájni. Akik majd részmunkaidőbe tesznek át dolgozókat, vagy elküldik őket (bár nyilván kevesebbet, mint amennyi emberen, gazdagon és szegényen, nagy lábon élőn vagy szűkölködőn könnyít a rezsicsökkentés)."

Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint.
Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint.
Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint.

www.komment.hu/tartalom/20121210-a-majdnem-valasztasi-koltsegvetes-kommentar-a-2013as-koltsegveteshez.html

gnme 2012.12.11. 12:00:45

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: én azt írtam le, amit tapasztaltam

szerintem akkor rosszul tapasztaltam, de mindjárt átállítom a tapasztalás potméteremet hogy jobban tapasztaljak

7esbusz 2012.12.11. 12:02:57

Az a furcsa, hogy ha ez a fos kormány csinál valami általam is támogatható dolgot, (1000-ből 1x) azt is olyan bénán, erőből próbálják letolni, hogy kinyílik a bicska akkor is ha részben vagy egészben egyetértek vele. (ilyen volt pl az egykulcsos is..) Mert azért lássuk be, annak semmi értelme, hogy fizessem a 40% körüli lemorzsolódó, lébecoló tandíját is. Mondjuk ez ellen lehetne egy olyan, hogy aki elvégzi a megfelelő szakot adott időre, adott osztályzattal, annak visszafizetik a tandíjat (nullázzák a diákhitelt...) vagy ilyesmi.
Amúgy ezek után kíváncsian várom az egészségügy (hivatalosan is) részben vagy egészben fizetőssé válását.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 12:05:18

@gnme:

"átállítom a tapasztalás potméteremet hogy jobban tapasztaljak"

Helyes.

7esbusz 2012.12.11. 12:08:42

@873ujr3rk:
Na ja, azért valaki csak kell, hogy rájuk szavazzon, és a békemenetes barmok, meg a tág oligarcha-i kör kevés lesz... kell az a pár milla nyugdíjas is... Végül is nekik a legkönnyebb a javukra tenni (gyógyszerártámogatás, rezsicsökkentés, nyugdíjemelés -- örö és bodottá.)

malanya 2012.12.11. 12:13:57

@sudribunkó: Gyurcsány akart tandíjat és vizitdíjat is...de te akkor Orbánra szavaztál :D az meg hogy 10 éve nem voltál orvosnál semmit nem jelent... ha holnap kiderül, hogy valakinek a családodból (soha ne legyen ilyen!) mondjuk kelleni fog egy komolyabb műtét, akkor annak az ára több lesz, mint amit 10 év alatt befizettetek... illetve több is lehet. Majd ha kiszámláznák neked ennek a fölét, akkor hogy állna a szád? Hmm? Agyaskám...

victor vacendak 2012.12.11. 12:22:37

@sudribunkó: szerinted egy magyar orvos, aki a legtöbbet fizeti hallgatóként, mikor keresi szénné magát? szerintem nem olvastad el, amit írtam, csak lehülyézel mindenkit. Nincs kedvező hitel ekkora tandíj fedezésére. a magyar orvosok biztos azért menekülnek, mert fenyegeti őket a "szénné keresés" veszélye...jóvan. okos vagy.

sudribunkó 2012.12.11. 12:26:16

@malanya: Látod ebben tévedsz, én sosem kifogásoltam a tandíjat vagy a vizitdíjat, sőt úgy általában elfogadom hogy a világban a dolgok pénzbe kerülnek. Gyurcsánynak viszont természetesen semmi helye a politikában hiszen éppen azt ismerte el hogy hazudott a választóinak, azoknak akiknek ő dolgozik, elméletileg. Így egy hiteltelen emberré vált, amin nem segít az sem hogy voltak jó döntései is.

Gastroger 2012.12.11. 12:28:16

Az "ezért hagytam itt ezt az országot", meg "jobb elhúzni innen" kommentelők vajon hány %-a végzett, vagy van jelenleg is államilag finanszírozott szakon?

Azok a kommentelők, akik mondjuk pld. a Hummeres rendőrgyilkos esetén, "az USAnkában bezzeg agyonlőtték volna ezért, az kéne ide is!" tudják-e, hogy ott mennyi az államilag finanszírozott képzés?

Gépészmérnök, vegyészmérnök kell ide, közgazdász is, de módjával, a büfészakokat fizetőssé tenni, aki ingyen tanul azt itt-tartani. Jogász az visszakeresi. Orvosokat előbb megfizetni, addig csak az agyelszívás működik, mennek ki, igen, sajnos jól teszik. Hány jogász keresett (nem politikai) állást külföldön?

A Diákhitel eddig is működött, annyira kedvező, hogy akinek volt pénze, az kifizette az oktatást, a pénzét meg ebbe fektette.

Méltányosságot persze nehéz lenne bevezetni, mert ki az aki mentesülhet? Ahol a család rendszeeres havi jövedelme x Ft.alatt van? Hmm. Kókler Bt. kültagja (anyuka) minimálbér alatt bejelentve, apu vállalkozása meg veszteséges, mert a nyereséget elvitte a céges vadiúj A6, meg a szakmai konferencia a Maldív szigeteken.

Ergo MAGA az ötlet, hogy bizonyos szakok, bizonyos feltételek miatt fizetőssé váljanak, teljesen reális.

Más kérdés, hogy nálunk egy törvény megszavazása alatt is van három politikus, aki állítólag utólag kijelentve, rossz gombot nyomott.
A háromból. Akkor mit is várnánk... ?

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.12.11. 12:29:31

Hogy ki baja a tandíj?

Egyszerű: ha rossz a képzési rendszer akkor mindenki baja. Tegyük hozzá gyorsan, tandíj most is van, adó formájában fizetjük minden megvett kifli után, SZJA és ÁFA befizetésként kerül be a nagy közös kalapba.

A kérdés most az, hogy ki fizesse a tandíjat és mennyit:
továbbra is az egész társadalom, vagy legyen egy bizonyos (esetleg teljes) rész, amit a diák (a családja) fizet előre, vagy diákhitel törlesztés gyanánt utólag?

Erről sokat lehet vitázni, az azonban bizonyos, hogy a felsőoktatást nem szabad amortizálni. Egyik karát/szakát sem, ez ugyanis közép és hosszútávon belátlhatatlan következnényekkel járhat. Lerombolni könnyű, újra szintre hozni irtó nehéz és többe is kerül, mint a most (más kiadások árán) megspórolt 27 Mrd HuF.

Aki most végzős, az persze vállat von, pedig rosszul teszi, ha vállat von: neki is lesznek gyerekei és nem mindegy, hogy ezek a gyerkőcök milyen felsőoktatási rendszerbe nőnek bele.

Most érkeztünk el oda, ahonnan indulnia kellett volna ennek az egész reformnak: a kormány, a szakpolitika, az intézmények és a diákok szépen üljenek le és állapodjanak meg végre valami mindenki számára elfogadható, progresszív rendszerben.

Tandíj kell, csak a "hogyan?" a kérdés. Az persze tisztán látható, hogy a 2008-as népszavazósdi mekkora hazug demagógia volt - ez a leginkább gyomorforgató ebben az egészben...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:33:49

Ez az egész az MSZP-ről szól leginkább.

Tudniillik az MSZP tüzeli, és Gyurcsány leginkább a fiatalokat.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az az agyhalott Bendegúz nevű Gyurcsány csicska volt a leghangosabb, aki a Gyurcsány féle tandíjat éltette.

Azt az MSZP-s tandíjat, melynek 1 darab kedvezményezettje se lett volna, nehogy 10.000 diák.

Gastroger 2012.12.11. 12:35:44

Ja, igen és inkább amire fókuszálni kellene a drága kormánynak:
- hiányszakmák állami támogatása (akár szakmunkásképzés) Nem ám a sínbohóc iskolába kap egy valag pénzt a vasutas, ingyen közlekedés, stb.
- élethosszig tartó tanulás, és átképzés (nem a jelenlegi szirszar OKJ-s fasságok)
- nyelvtanulás támogatása! (Nemcsak felsőoktatásban, hanem már meglévő munkavállalóknál!) Itt némi összeesküvés elméletet szimatolok, lehet Viktor aszonta, ááá ne tanuljanak ezek nyelvet, még kimennek külföldre dolgozni.
- Adott szakmák/ szakok újratanulása, fejlesztése, kiegészítése.

kifordított nagyanyó 2012.12.11. 12:36:56

Lehet,hogy lesz itt forradalom,csak annak viki nem nagyon fog örülni.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:38:10

@Gastroger:

Menj ki légyszives, és magyarázd el a diákoknak, hogy te és társaid az MSZP-s tandíjat akarjátok bevezetni, azért tüzelitek cukkoljátok őket most.

4 év múlva meg majd lecsürhézed őket, mikor az MSZP-s tandíj ellen tüntetnek, esetleg a főnökeid a szemüket is kilövik gumilövedékkel.

Ennyit tudtok mocskos kis MSZP droidok meg a nevetek.

histerique (törölt) 2012.12.11. 12:41:56

@victor vacendak: az orvosi képzésben azért elég erő költségek vannak

abban igazad van, hogy a jól tejelő külföldi hallgatókat kevésbé vágják el vizsgán, nem nyírják ki az aranytojást tojó tyúkokat

azt viszont vedd figyelembe, hogy az orvosin nem csökkent drasztikusan az állami finanszírozott helyek száma, mint a közgázon és jogon
tehát senkinek nem kell félévenként milliós hiteleket felvennie ezután sem, hogy orvos lehessen

Gastroger 2012.12.11. 12:44:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nekem, aztán nem lövik, mert egy mocskos kis MSZP droid vagyok, egy fizetett bértroll, aki a gumilövedék másik oldalán áll. Ha ez így megnyugtat.

Nekem csak ez a véleményem. Egyik testvérem diákhitelből végezte el a fősulit, a másik állami finanszírozott volt, én meg munka mellett.

Csakelvégeztük, és szerintem mindenki jól járt.

Az MSZP-s diákhitellel, amúgy mi a gond? Egy kritikát fogalmaztam meg vele kapcsolatban, hogy annak akinek volt pénze bőven, az felvette, berakta állampapírba, a tandíjat meg kifizette. A hozam - kamat miatt meg plusszban zárt.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:47:59

@Gastroger:

Öröm látni a sok tandíj párti, tüntetést éltető sok marha MSZP droidot.

Menj ki ha mersz, és magyarázd el a diákoknak, hogy neked az MSZP-s tandíj a nyerő.

Meg is ideologizálhatod nekik,, hogy az miért jobb.
Lefetyelheted a Gyurcsány végbéltermékét ahogy tetted egész életedben.

MSZP-s tandíj párti, tudathasadásos tetvek vagytok.

Gastroger 2012.12.11. 12:48:38

@histerique: nincs rá statisztikám, de szerintem a másoddiploma nagy része közgáz, és jog.
Általában egyik a másikra épül, vagy mondjuk egy gépészmérnök még elvégez egy közgázt, vagy egy közgázos egy jogot. Jellemzően a többdiploma=jobb elhelyezkedési lehetőség, magasabb fizetés elvén. Másrészt van akinek csak kell a dr. cím a neve elé, a saját szakmájában nem tudja elérni.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 12:50:12

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"azért tüzelitek cukkoljátok őket most"

Ahogy ezt eddig tette ellenzékből a maffia vezér puccsista Viktorod?

Amit te teljes válszélességgel támogattál?

Vicces vagy provokátorkám. Nagyon vicces.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:52:10

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:

@_zulu_:

Ácsi pici Gyurcsány csicska..

Én nem mondtam hogy ez a tervezet jó, egy szóval se.

De ti akik csürhéztétek pár éve a diákokat, a tandíj ellenes megmuzdulásokat, ti milyen megfontolásból mertek megszólalni az ügyben.

Milyen szempont alapján, mikor Gyurcsány tandíját éltettétek akkor ?

Tudják szerencsétlen diákok, hogy azok a tetvek a legnagyobb támogatóik, akik alig várják, hogy az MSZP féle tandíjat a nyakukba sózzák ?

Kacsura 2012.12.11. 12:53:09

@Elstron: Lószart kap, nem rendes ellátást! Katasztrófa ami az egészségügyben van, pofátlanság és katasztrófa.

Gastroger 2012.12.11. 12:56:05

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Majd baszok kimenni ilyen hidegben. Másrészt mint mondtam, én önköltségesen végeztem, de semmi bajom a diákhitelessel sem.

Úgy egyébként neked mi a bajod a diákhitellel? A liberális gondolkodásodat és az én seggnyaló kis arcomat felfrissíthetnéd azzal, hogy mely országokban ingyenes a felsőoktatás.

Amúgy -részben- igazad lehet, több ismerősöm ment ki pld. Ausztriába/ Németországba tanulni, ahol kb. annyi az önköltséges suli mint nálunk. Persze a bérek nem ugyanazok.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 13:10:19

@Gastroger:

Meg kéne talán hallgatnod a tüntetésről szóló videót.

Ott nem azt mondják amit te, hogy az MSZP tandííj fasza...

Azt skandálják tudniillik, hogy "Le a tandíjjal"

És rohadtul nem kérnek a diákok MSZP-s tandíjat se,

Csak azért szólok, nehogy valami féreértés folytán megint lecsürhézd majd őket, ha kedvenc MSZP-d bevezeti a tandíjat, és ugyanezek a diákok küldik majd el őket a picsába.

hoesett 2012.12.11. 13:18:16

"mely országokban ingyenes a felsőoktatás"

Egyrészt a sógoréknál, másrészt ha elszedik a pénzt adóban, akkor nem ingyenes. Vágod?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.11. 13:21:27

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Menj ki légyszives, és magyarázd el a diákoknak, hogy te és társaid az MSZP-s tandíjat akartátok leszavazni, azért tüzeltétek cukkoltátok őket.

Gastroger 2012.12.11. 13:23:38

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Már bocs, de nem értelek, a tüntetők, nem most ébredtek fel, hogy a Gyurcsány féle tandíj egy kalap fasz, és abból ők nem kérnek, hanem az általad favorizált kormány (döntése) ellen tüntettek.

Lehet, hogy a régi rendszert, meg a jó kis diákhiteles időket sírják vissza. :)

Gastroger 2012.12.11. 13:33:57

@hoesett: a sógoréknál is, az igaz. Az orvostudományin is 740 hely ingyenes Bécsben. Az a lehetséges jelentkezőket tekintve nem túl sok, dehát kérem aki a helybeli az előnnyel indul, a többieknek még vannak azért apró-cseprő költségei. Mondjuk nemhiába, szippantják el az orvosokat tőlünk.

gnme 2012.12.11. 13:36:37

@Kacsura: az egészségügyet a hálapénz tartja életben

viszont az jó benne, hogy vannak még akik értenek benne valamihez, hozzájuk személyesen oda lehet menni, lehet velük beszélgetni, rendes emberek, segítenek stb. (és hetven felé közelítenek vagy túl vannak rajta)

hogyaszongya: "..csókolom doktorúr, azé' gyüttem ma ide vidékrű, mer maga ért hozzá a zországba egyedű' asztá' azé' gyüttem azé' olvastama könyveit is azé' .. izé', hát kihéz ménnnyek körzeti ó'rvosohoz? ... az vérnyomást szokott méé'rni néha.."

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 13:59:39

Egyszerűen túl sok diák őrlődik a felsőoktatás malmaiban. Nem a tandíj a lényeg, hanem az, hogy kevesebb ember legyen diplomás. Itt ismét nem a diplomával van a gond, hanem azzal a szubkultúrával ami sajnos ma az egyetemi életet kevés kivétellel jellemzi. Óriási a lemorzsolódás és óriási számokban nem a keretidő alatt végzik el a hallgatók a választott szakot. A gond ott van, hogy ebben a szeretett, de csökevényes országban azt tartjuk valakinek, akinek diplomája van. Ezért is jelentkeznek sokan, ha tudják hogy mit szeretnének az élettől, ha nem.

Hogy mi ennek a következménye?
Részint két fontosabbat is látok:
1. Munkanélküliség problémájának kitolása 5-6-7 évvel. Nem 18 évesen leszel álláskereső, hanem 25-6-7 évesen, nulla tapasztalattal. Ekkora mennyiséget ennyi fehér munkás nem tud eltartani az adójával.
2. Az aktív korú lakosság nem 18 évesen kezd el termelni, dolgozni, hanem 25-6-7 évesen, ennyivel kevesebb adó, ennyivel kevesebb tapasztalat és használható tudás.

Valóban az egész felsőoktatást szükséges megreformálni, bízom benne (naivan), hogy ez ennek csak első lépése lesz.

De azt le kell szögezni, hogy tarthatatlan állapot a közpénzből finanszírozott tömegesen bulizó, szülői vagy szociális eltartást igénylő életképtelen kora-harmincéves fiatalok gyártása a felsőoktatásban.

Kivlov 2012.12.11. 14:03:35

@hoesett:
hoesett2012.12.11. 11:01:14

Tudod, mit? legyen úgy!
Csak mikor ezt akarja, azaz kiadáscsökkentést!, azonnal hőbörög mindenki. A tanárok tüntetnek, a 40 éves nyugdíjasok pártot alapítanak. Ha pl nem lenne ingyenes utazás, a nyugik mennének tojást dobálni. Stb stb.

hoesett 2012.12.11. 14:06:19

"De azt le kell szögezni, hogy tarthatatlan állapot a közpénzből finanszírozott tömegesen bulizó"

Közpénzből buliznak? Ez új :)

Ugyanakkor mi a közpénz? Adó. Namost ha elvon a kurmányzat pénzt az oktatásból, eddigi feladatait lepasszolja, akkor a dolog adóvonzatát is át kéne beszélni, mert nem megy az, hogy megcsinálni nem hajlandó a kormányzat amit eddig, de az adót ugyanúgy szedi, mint eddig...

hoesett 2012.12.11. 14:06:58

@Kivlov: Dobáljanak tojást, az is pörgeti az ÁFÁ-t :)

sanyix 2012.12.11. 14:09:43

micsoda? voltak hasonló tüntetések, aztán feri megmondta hogy "majd megunják és hazamennek" ide bizony fizikai agresszió kell az elvtársak ellen, különben pont úgy legyintenek mint fletó. De ha a szaros életük és a vagyonuk van veszélyben akkor lehet hogy a következő ámokfutásnál elgondolkoznak.
Evvan, normális rendszerváltozás, forradalom még nem történt békésen, magyarország gyönyörű példa rá, ahol kurvára békésen átadták önmaguknak a stafétabotot az elvtársak...

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 14:10:11

@hoesett: Igazad van, általánosítottam. Budapestről és csak ELTE-ről tudok nyilatkozni. Jártál-e mostanság (bár én is csak 2008-ban utoljára) ELTE kollégiumban? Nem a hallgatók zsebéből pottyan ki, ami ott folyik. Ismétlem, tisztelet a kivételnek, de sajnos az 5 év egyetem és kollégium alatt ez volt a ritkább.

HgGina 2012.12.11. 14:30:05

Nyissuk meg újra a recski rézbányát a felesleges bölcsészekkel és közgazdászokkal. Na meg a kommunikáció szakos blabla-művészekkel. Félévismétlés helyett 2 év kényszermunka mindegyiknek.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 14:32:07

@sanyix:

"De ha a szaros életük és a vagyonuk van veszélyben, rendszerváltás...stb"

Helyes meglátás.

A napokban Ángyán Józsi bácsi éppen erről beszélt.

www.youtube.com/watch?v=LE4JQP4kXa4

Cartman (ex Cartman) 2012.12.11. 14:52:35

@Zabaalint:
"Vagy legalábbis GDF-en nem, mint te :-)"
A GDF mellett nekem volt alkalmam megtapasztalni több(!) állami főiskolát is, és mindezzel a hátam mögött állíthatom, hogy a GDF biztosan nem marad el az átlagtól.

Az előítélet még abból a korból származik, amikor a tandíjas oktatásra úgy tekintettek, hogy az illető "fizet a diplomájáért". Ráadásul a GDF-en sokáig el lehetett lébecolni, mert már indulástól egyfajta kreditszerű rendszer működött, így sok idióta járogatott oda hosszú éveken keresztül. Viszont érdemes megnézni, ebből hányan végezték el valójában... (A "mi időnkben" kb. 15%!)

Cartman (ex Cartman) 2012.12.11. 14:59:52

@Ponyva Mester:
Nagyon szépen sikerült összeszedned a felsőoktatással kapcsolatos fideszes mémeket. Gratulálok hozzá!

Azért, ha a _tényekre_ vagy kíváncsi, hasonlítsd össze nyugodtan a magyar (végzettségi) statisztikákat a nyugatiakkal. Tudom, ehhez némi munkát is be kell fektetni és nem elég visszaböfögni, amit vitya megcsócsál és a szádba ad, de talán lesz értelme is a mondanivalódnak. Már, ha ez egyáltalán szempont nálad...

Gastroger 2012.12.11. 15:05:52

Azért a "miidőnkben bezzzzeeegg"
- nem kreditrendszervolt (ahol évekig lehetett lébecolni).

- a tandíjas oktatás is ugyanaz volt mint a nappalis (velük együtt írtuk a ZH-t), de akkor az ember elgondolkott, hogy bazmeg, egy kispolák ára múlik azon, hogy tanuljak, és meg ne húzzanak...

Nem mondom, hogy jó, de az ember "rá volt kényszerítve" a tanulásra.

Másrészt a sulik is kaszáltak rendesen. Első évre vagy 600 közgazdászt felvettek, aztán az első vizsgán kiesett 400. Nálunk pld. a kezdő osztály (kb 70-80 fő), kb 10% volt akivel együtt végeztem. A tandíjat viszont első évre befizette mindenki.

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 15:07:27

@Cartman (ex Cartman): Van értelme a mondanivalómnak és nem vagyok fideszes sem. Ha nem kívülről nézed a felsőoktatást vagy a munkaerőpiacot nem statisztikákból próbálod megérteni, akkor tudod miről beszélek. Nem fideszes mém, hogy 120 fővel indultunk és 20-an végeztük el a szakot. Ezek szomorú tények.

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 15:10:23

A nagy többség nem azért nem végezte el, mert dolgoznia kellett és nem tudta összeegyeztetni a kettőt, hanem mert kocsmában ült az éjszakai tanulás helyett. MERT BÁRMILYEN MEGLEPŐ nem csak móka és kacagás a felsőoktatás, ahogy ezt a plakátokon látod.

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 15:14:09

(ex Cartman): Vegyenek fel "mindenkit", majd egy szemeszter után eredmények szerint szórjuk ki a gyengébben teljesítőket. Ez is egy megoldás. A másik, adminisztráció és bürokrácia mentesebb, hogy eleve fel sem vesszük,aki gyengébben teljesít. Illetve aki menet közben gyengén teljesít, fizethet.

Az a gond, hogy a sárdobálásban hajlamos vagy elveszni. Ha az ingyenes felsőoktatás a cél, azt felejtsük el, mert nem az. Nem ingyenes. Pont, téma lezárva. Ezért fölösleges tüntetni vagy ágálni.
Ha az a cél, hogy a hátrányos anyagi helyzetűek is továbbtanulhassanak kiváló eredménnyel, arra megmarad a lehetőség.
Akkor miről beszélünk?

Cartman (ex Cartman) 2012.12.11. 15:25:25

@Ponyva Mester:
Azért egy pár évig én is nézegettem belülről a felsőoktatást... És nyilván láttam ezeket a jelenségeket, de erre pont nem megoldás a tandíj (ilyen módon és mértékben legalábbis). A megoldás - szerintem - az lenne, hogy csak az első diploma legyen ingyenes (vagy legalábbis jelképes árú). Az "első diplomát" nem úgy értem, hogy azt viszont "el lehet birtokolni" akár 10 év alatt, hanem hogy aki nem teljesít a (szigorú) kereteken belül, az fizessen. Sokat.

Másrészt a szakképzés is megért már egy _igazi_ reformra. A tipikus diák simán megszerez két OKJ-s végzettséget állami dotációval, ráadásul - ugye - mindezt érettségi után. Tehát 22-23 évesen kezd(ene) el dolgozni (ha lenne mit), többnyire minősíthetetlen színvonalú, középfokú végzettségekkel. Ez legalább akkora nonszensz, mint a 26-27 éves egyetemista...

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 15:31:27

@Cartman (ex Cartman): Ezzel már lehet azonosulni. Én úgy gondolom, talán jó lehet az irány, de az elképzelés megvalósítása rossz. Ha valaki jól tanul, legyen lehetősége adóssághalmozás nélkül folytatni azt és támogassuk is.
Én azokról beszélek, akik miatt reggel 8kor üresen tátong a több száz fős előadó, mert lusták 8-ra megjelenni.
A főiskola/egyetem a diákok munkahelye. Hasonló szigorral és fegyelemmel kellene ezt átszőni, akkor lenne eredmény és nem kidobott pénz.
Nem a szorgalmastól "sajnálom" a tandíjmentességet, hanem attól aki bulinak tekinti az egyetemi éveket.

Cartman (ex Cartman) 2012.12.11. 15:39:28

@Ponyva Mester:
"Ha az a cél, hogy a hátrányos anyagi helyzetűek is továbbtanulhassanak kiváló eredménnyel, arra megmarad a lehetőség.
Akkor miről beszélünk?"
Túl szűk a keret. Mindenki a társadalmi mobilitásról beszél a táma kapcsán, nem véletlenül. Az úgy nem OK, hogy a szegényebb rétegből csak a "zseni" kategória jusson be a felsőoktatásba.

Mára a felsőoktatás majd' mindenhol tömegoktatássá vált (ez nem feltétlenül baj!), mert egy modern társadalomnak _sok_ diplomásra van szüksége. És az - gondolom - vitathatatlan közös érdek, hogy ne legyen kontraszelektálódott a jövő értelmisége... Azt is vedd figyelembe, hogy a diplomások gyerekei már most is eleve kedvezőbb helyzetből indulnak (otthonról hozott - pl. nyelvi - készségek, különórák, számítógép, stb.), amit nem kéne tovább fokozni. A magyar oktatás az ide vonatkozó vizsgálatok szerint csak egyvalamiben igazán jó: nagyszerűen konzerválja a társadalmi viszonyokat. És mi most ebbe az irányba teszünk egy újabb lépést...

Kivlov 2012.12.11. 15:51:19

@hoesett:
a magyarnak alapvetően semmi nem jó.
Ha adót emelnek, azért sír. Ha kiadást akarnak csökkenteni, akkor azért.
Egy valamit szeret nagyon: az ingyenességet. Meg azt, hogy mindig valaki más fizessen helyette, ő meg csak kivegye a részét a közös kasszából, amibe nem tesz be (eleget)...

Gastroger 2012.12.11. 15:56:44

@Ponyva Mester: Hát igen, a betyárromantika, a "fősulis évek", bebaszni a koleszba, ellébecolni, másnaposan bemenni előadásra. Van egy romatikája.

Hát elmúlt. Lehet persze, de már sajna nem az a világ van, kőkemény a kapitalizmus, a világ, és az oktatás is. Ehhez kéne egy kicsit igazodni minden TANULNI vágyónak.

A fősulis bulik, az egyetemi klubbok, nem mennek ki a divatból, a kocsmák meg virágoznak a sulik környékén.
És nem arról van szó, hogy néha nem férne bele, de azért tessék tudomásul venni, hogy a diploma nem ingyen van.

Fizetsz, tanulsz, majd ezért kapsz jó állás baszod. Nem romantikázni kell odamenni.

Cartman (ex Cartman) 2012.12.11. 15:58:47

@Ponyva Mester:
"Jogos."
OK, akkor én kérek elnézést. Te tényleg nem vagy fideszes... :)

Bal 2012.12.11. 17:09:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Aki nem milliomos, de tehetséges, annak az állam kifizeti a képzését. Tízezer hely sem kevés, az átkosban ennél nem volt sokkal több, és azóta felére - harmadára esett a generációk létszáma.

Aki nem milliomos és átlagos képességű vagy gyengébb, az válasszon egy olyan szakot, ahol a diplomás fizetéséből ki tudja fizetni a diákhitelt. A diplomások felét az állami szféra szívja fel, akiknek ki fogják fizetni a tandíjat.

Aki nem milliomos, nem tehetséges, és egy olyan szakra akar járni, amivel a végén keveset fog keresni, az meg bocs, de szimplán hülye, és nem tudok igazán együttérezni a problémájával.

TűzRóka 2012.12.11. 17:12:40

@Gastroger: Én fizetnék a tanulásért, de nem ebben a tandíj rendszerben... 200-400e ft/félév ???
(mikor még nappali tagozat voltam, akkor is dolgoztam hetente 8 órát, és még is meglett a diplomám...)
A kormány ezekkel a lépésekkel elriasztja a diákokat az iskolákból, kiküldik őket külföldre dolgozni vagy tanulni. Magyarországon meg öregedik a népesség, vajon ki fogja majd fizetni a sok nyugdíjasnak, a sok munkanélkülieknek, meg a jó politikusoknak...

TűzRóka 2012.12.11. 17:13:31

@TűzRóka: csak pontosítok: dolgoztam heti 5 napot, naponta minimum 8 órát...

Sárga Király 2012.12.11. 17:18:34

Nem nagyon kerül szóba, hogy Orbán, Kövér és a többiek egy fityinget nem fizettek az egyetemért, s nem is dolgoztak mellette. Az oxfordi képzést nyilván apu fizette O.V. esetében, de az ELTE, a Bibó-kolesz ingyenes volt.

Sárga Király 2012.12.11. 17:21:09

@Bal: az átkosban, a 60-as években épphogy 50 ezer körül járt az államilag finanszírozott helyek száma - Kádárék ezzel is fényezték magukat, felemlegetve a Horthy-éra 10 ezres keretét.

Psyman 2012.12.11. 17:30:03

Megjegyezném egynémely, nálunk öt-tízszer nagyobb lakosságszámú országban szám szerint ugyanannyi egyetemistát támogatnak államilag, mint ahányat nálunk terveznek. És valahogy mégis működik...

dr. Balta$ár 2012.12.11. 17:33:58

nincs itt semmi látnivaló, osszojjunk kérem !

1) párszáz romkocsmatöltelék diák BAJNAI ellen tüntetett

2) jelenlegi 50 000 hejett 100-120 azer fog INGYEN tanulni ezután

3) 200-200 milliárd ... .... felsőoktatás vs. KÖZGÉP...
legyen népszavazás mejiket választyuk...
pont anyit l*p a közgép évente mint amibe az összes ingyenes felsőoktatás kerülne...

schlumbergerna 2012.12.11. 17:34:09

Hogy védik a védhetetlent...

SPYD3RM4N 2012.12.11. 21:54:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Menj ki ha mersz, és magyarázd el a diákoknak, hogy neked az MSZP-s tandíj a nyerő."

Te nem mertél kiállni 2008-ban a fidesz által szervezett tandíj-ellenes népszavazáskor az emberek elé, hogy csak kampányfogásról van szó, és négy évvel később bevezetitek a tandíjat.

Akkor meg mire fel ugatsz?

SPYD3RM4N 2012.12.11. 22:18:38

@Bal: "A diplomások felét az állami szféra szívja fel, akiknek ki fogják fizetni a tandíjat."

Tyű, tényleg minden évben ötvenezer frissdiplomást vesz fel az állam? Azt a mindenit!

Ja és ki is fogja kifizetni nekik a diákhitelt? Valami külföldi alapítvány? Ja, vagy megint csak a magyar adófizetők? Remek!

Bal 2012.12.12. 02:25:53

@SPYD3RM4N: akár hiszed, akár nem. Ugye állami szféra a teljes egészségügy, az önkormányzati rendszer, az egész oktatás, pedagógusok, óvónők stb. Pl. 20. ábra itt:

www.felvi.hu/pub_bin/dload/DPR/Frissdiplomasok_2011_kutatasi_zarotanulmany.pdf

Amúgy azért annyi kezd lejönni, hogy a tandíj ellen hőbörgőknek általában halvány lila fingjuk sincs a felsőoktatás valódi helyzetéről. Pozitív gondolkodás, tehát hogy ha ezt nem, akkor mit igen vagy mit kéne máshogy, nyomokban sem jön elő. Egyetlen dolgot tudnak: fizetni nem akarnak.

A diplomát most is a magyar adófizető fizeti, meg a diákhitellel is az fogja. Az a nagy különbség, hogy ha a munkahelyed juttatásáról van szó, akkor garantált, hogy az ország érdekében dolgozol, és nem pl. külföldön.

sudribunkó 2012.12.12. 19:23:18

@Bal: "Aki nem milliomos, nem tehetséges, és egy olyan szakra akar járni, amivel a végén keveset fog keresni, az meg bocs, de szimplán hülye, és nem tudok igazán együttérezni a problémájával." remekül összefoglaltad a lényeget