/>

Impotens Európa

E-one 2011.02.21. 00:04

Az EU felszólítja Moamer Kadhafi rendszerét, hogy tartózkodjon az erőszak alkalmazásától, a békés tüntetők megtámadásától - mondta Martonyi János az EU külügyminisztereinek képviseletében, és nem haragudhatunk rá ezért a rettenetes mondatért, mert ennél többet nem tehetett. Szóval szégyellheti magát az egész EU vezetése, hogy ennyit tudunk csinálni.

Egy tengerrel arrébb, pár száz kilométerre az EU határától, épp próbál néhány tízezer bátor ember demokráciát csinálni, amit elvileg a mi kis uniónk a világon minden más rendszernél jobbnak tart. És mi minden, amit ilyenkor lehet innen csinálni? Felszólítjuk Kadhafit, hogy ne legyen erőszakos. Persze, azt. Majd lenyugszik. Ennyi erővel ha bármelyik EU-polgárt elhagyja a barátnője/pasija, szólítsák fel, hogy béküljenek meg. Mondjuk az egészségügyi miniszter. Na, annak lenne kábé ugyanennyi haszna.

Talán lépni kellett volna korábban. Nem hallgatólagosan elfogadni a líbiai helyzetet évtizedekig. Nem hagyni, hogy Kadhafi és családja békésen elbratyizzon Olaszországban.

És persze jól mutatja az egész, miért nem működik az EU rendesen. Ennyit tudunk, saját ügyeinkben is. Jó hosszan eltanakodni minden apró problémán, és a végén kőkemény odavágásként kiadni egy nyilatkozatot, hogy ejnyebejnye. És amíg impotensként viselkednek a vezetők, addig nem kell csodálkozniuk, ha annak is nézik őket.


Magyar-arab

E-one 2011.02.18. 19:33

Lázadozik Arábia, és tükröt tart elénk. Elénk, a világ mázlistább felén élők elé. Mert mi vagyunk a szerencsések, ezt azért gyorsan szögezzük le, errefelé is mehetnek rosszul a dolgok, de itt azért még nem lőnek le, ha az utcán azt mered mondani, hogy Orbán monnyonle.

Jó volna most tíz évvel idősebbnek lenni, és látni, hogy hol tartanak. Azaz hogy hol tartanának akkor, ha megpróbálnák megcsinálni a maguk demokráciáját. Mert a demokrácia egy mocskosul nehéz dolog, és bármilyen szomorú is, igazán könnyű tönkretenni.

Líbiában és Bahreinben még csak lőnek, Egyiptomban a győztes ellenzékiek már egymással vesznek össze. A véleménykülönbség nem baj persze, sőt, de igazán érdekes kísérlet, vajon tudják-e az eléjük kerülő új feladatokat intelligensen rendezni. Láttuk Közép- és Kelet-Európában, hol sikerült - és sajnos nagyon is közel látjuk, hogy hol nem.

És persze ott a legnagyobb baj. Hogy a tüntetések egyik, ha nem a legfőbb kiváltója az, hogy nincs étel, és nincs munka. Márpedig akármilyen kemény dolog is ez, pusztán a demokráciától sem lenne. És azt ki tudná, nálunk, magyaroknál jobban, hogy a lényeg nem Kádárt elüldözni, hanem hogy jöjjön a nyugat és legyen pénz? Jött a nyugat, pénz meg még mindig nincs. Szóval vesszen a demokrácia, vesszen a kapitalizmus, számoljuk is fel az egészet - mondják ki tudja, hányan. Mi ide jutottunk. Ők hova fognak jutni?


Szerintem például igenis rendben van, hogy levélben kérdeznek az alkotmányról.

Igen, rendben van ez így, tényleg érhet annyit, mint egy népszavazás, ha jól megcsinálják. És még olcsóbb is, bár az azért igencsak érdekelne, kik és mekkora haszonkulccsal gyártják le a postára kerülő papírokat. De oké. Persze semmi nem kikötés nélkül elfogadható, viszont azt hiszem, egyetlen feltétel van, ami kell, hogy rendben legyen a levelezés, és akkor finomabb is voltam, mint az LMP, akik rögtön három kéréssel jöttek elő.

Nálam egy feltétel elég lenne a legitimitáshoz. Legyen az eredményesség szabálya ugyanaz, mint a népszavazásnál.

Nem egy nagy szó ez. Ha nem küldik vissza a nagykorú népességnek kiadott levelek felét, azaz körülbelül négymillió darabot, akkor hagyjuk a fenébe az alkotmányt, mert nem érdekes. Persze ne legyünk ennyire szigorúak, ahogy a népszavazások szabályai sem azok: ha valamelyik kérdésben az összes szavazásra jogosult negyede, azaz alig kétmillió magyar ugyanazt a választ mondja, akkor abban a témában már meg is van az eredményesség. Látszólag demagóg, amit írok - de ha kicsit jobban belegondolunk, egy Fidesz-méretű párt képes lehet ezeket a célokat elérni. Presztízsből sem lenne rossz, és egyébként is kampány lenne, abban meg ők nagyon otthon érzik magukat. Arról nem is beszélve, mi legitimációs erő lenne ez, ha sikerülne nekik.

Szóval, lenne olyan tökös a Fidesz, hogy azt mondják, ha nincs négymillió visszaküldött levél, abbahagyják az egész alkotmányozást?


201-62

E-one 2011.02.16. 00:27

Kedden, azaz 2011. február 15-én délelőtt fél tíz után kicsivel, kezdetét vette az új alkotmányt előkészítő határozati javaslat parlamenti vitája. Ma és a héten végig ez folytatódik tovább, utána néhány nap részletes vita, megszavazzák, majd előreláthatóan ugyanez a menetrend magával a tényleges alkotmánnyal. A végleges céldátum április 18., vagyis ha minden igaz, 62 nappal az első tárgyalás utánra kéne egy elfogadott verziót elkészíteni.

Na most.

Itt van a gépemben a régi szép időkből (Gyurcsány-Bajnai-kormány, fujj) egy olyan nevű mappa, hogy szakdolgozat. Ennek a mappának a legelső dokumentuma, tervvázlat címmel 2008. október 5-i keltezésű, de akkor már persze néhány hete folyt az ötletelés. Az utolsó doksi, a végleges, 2009. április 24-én lett utoljára módosítva. Vagyis az első és az utolsó betű leütése közt - egy halom kutatással, hónapokon keresztüli könyvtárban üléssel, néhány írással eltöltött, egyébként fantasztikusan élvezetes éjszakával, meg persze bejártam egyetemre és még dolgoztam is - 201 nap telt el.

Hát nem tudom. Az teljesen biztos, hogy a diplomajegyem és a szakdolgozatom borzasztó fontos volt számomra. De az a saját hazám alkotmánya is. Igazán megtisztelhetnék annyival az illetékesek az országot és az alkotmányt, hogy nem csak egy kicsivel kevesebb, mint harmadannyi időt fordítanak a kidolgozására.


Minimális bizalom

E-one 2011.02.01. 15:22

Ezek most nem szép dolgok.

Növekvő, méla undorral figyeli az ember a híreket, hallgatja a véleményeket, olvassa a kommentárokat, és zúdulnak, csőstül zúdulnak rá a bolondabbnál bolondabb magyarázatok a világ és a drága kis ország nagy dolgairól. Az elmúlt hónapokban megtudhattuk például, hogy a médiatörvény és a nyugdíjügyek körüli felhajtásban a hazai baloldal irányítja a teljes külföldet, hogy minden ellenzéki létének értelme a nemzetre való rátámadás, hogy valójában majdnem minden magyar kormánypárti, csak fizetett bértollnokok szidják a hatalmon lévőket, meg persze azt is, hogy Kósa és Szijjártó direkt döntötte be majdnem a forintot, hogy itt észak-koreai szintű diktatúra készülődik, és hogy ha a Fidesz elvesztené a 2014-es választást, hatalomátadás helyett a tömegbe lőne. És egy darabig szórakoztatóak ezek a történetecskék, csak egy idő után besokkal az ember, és annyit mond: elég.

Általában tényleg vicces, ahogy az emberek két ügyben, a politikában és a csajokéspasik témában képtelenek feltételezni, hogy nem csak háborús logikával lehet gondolkozni, de néha nagyon kiakasztó tud lenni. És néha kimondottan ijesztő mindkettőben, milyen lehet komolyan azt hinni, hogy minden csak egymás átveréséről szól, őszinteség és bizalom nélkül.

Ne legyünk persze naivak. De a legvadabb kombinálások helyett tényleg nem volna néha kifizetődőbb azt gondolni, hogy szó lehet minimális normalitásról is? Tényleg csak egy kicsiről. Nem mondom, kritizáljuk a kormányt nyugodtan, de azt azért mégse gondoljuk már, hogy Orbán éjszakánként a koronát próbálgatja a Parlamentben a saját fejére. Vagy mondjuk bátran azt, hogy nem tetszik az ellenzék, de azért mégis öntsünk egy pohát hideg vizet a csuklónkra, mielőtt olyat kigondolnánk, hogy Brüsszel, Washington és Tel-Aviv legbefolyásosabb nagyemberei csak azért fogtak össze, hogy Gyurcsányt visszasegítsék a hatalomba. Csak egy kicsit higgyünk egymásnak. És akkor talán képesek leszünk normálisan egymáshoz is szólni.


A legfrissebb közvélemény-kutatások szépsége: ha ma valaki alapítana ezzel a névvel egy pártot, 2014-ben ő lenne a miniszterelnök. Jó, ez így persze csúsztatás, de ettől még rögvalóság: az nt/nv oszlop erősebb a Fidesznél.

A helyzet röhejesebb, mint bármi, amit valaha is várhattunk. Vagy nevezzük inkább siralmasnak - ízlés dolga. Az tény, hogy lehetne sokkal rosszabb is, például a szélsőségek csendben, lassan, de kikopni látszanak. Az a forgatókönyv, hogy majd a Jobbik a Fidesz váltópártjává válna, szerencsére szép lassan soha meg nem valósuló rémálommá zsugorodott. De ettől még nem rózsás az állapot.

Az igazán súlyos kérdés azonban nem is csak az, mi van most. Vagy hogy mi lesz 2014-ben. Sokkal inkább az: mihez kezdünk húsz év múlva? Az MSZP-ről évek óta terjengenek a jóslatok, hogy szép lassan kihal a szavazótábora, és ezt most épp realizálódni is látjuk. De egyre inkább itt az új helyzet: hogy ugyanezt hamarosan a Fideszről is elmondhatjuk. A kormánypárt még nem tisztán az öregeké, de öregszik, és ami számukra ennél is nagyobb baj lehet, egy ötlet csírája sem látszik, hogy érhetnék el, hogy a fiatalok közt ne váljanak végzetesen cikivé.

Na de Jobbik? LMP? Valahogy egyik sem lett eddig az igazi. Nem láthattuk tőlük azt az igazán átütő erőt, amit egy új párt hozhatna. Pedig a negyven százalék nt/nv mellett sincs apolitikusság. Sőt. Jó nézni, ahogy a civil társadalmat végre nem álcivil politikusok próbálják felülről megszervezni, hanem lelkes amatőrök. Fiatalok. Olyanok, akik már a demokráciában nőttek fel, és már csak emiatt is alapjaiban máshogy állnak hozzá a politika nagy kérdéseihez, mint a korábbi generációk.

De ez önmagában nem dönt el egy választást. Abból a negyven százalékból viszont, aki most senkit nem választana, nem kevesen el fognak menni szavazni 2014-ben. Ha csak minden tizedik közülük, már azzal is képesek bejuttatni egy pártot a Parlamentbe. Az igény megvan. És egyre erősebb.


Megy a kormánypárti bréjnsztorming, oda meg vissza röpködnek a normális és a teljesen elmebeteg ötletek a határon túli magyarok szavazati jogáról. Látszik, hogy valamilyen módon szeretnék megadni nekik, de az is, hogy tartanak az ezzel járó ellenvéleményektől. Mert azt meglepő módon sok mérsékelt jobboldali is elismeri: nem biztos, hogy a legjobb ötlet lenne teljes szavazati jogot adni minden nem itteni magyarnak. Egyszerűen mert aki nem a saját bőrén érzi a kormány minden egyes döntését, az ne is szavazzon róluk, másrészt mert olyan indulatokat képes szülni egy ilyen szabályozás magyar és magyar közt, amiért nem biztos, hogy megéri az egész hepaj.

A megoldás pedig ott van előttük, épp csak ki nem szúrja a szemüket. Egy olyan szabályozási lehetőség, ami teljesen meglepő, hogy nem jutott még egy komoly véleményformálónak sem eszébe, pedig aki magyar, mindenki jól járna vele. Pontosabban egyetlen magyart kivéve mindenki.

Van nekünk egy olyanunk, hogy köztársasági elnök. Róla elsősorban azt kell tudni, hogy nem csinál semmit, a presztízse nagy, de aktuálpolitikailag totálisan súlytalan. Nem tudja jelentősen gátolni a mindenkori kormány munkáját, cserébe legalább mindenki odafigyel, ha megszólal. És ahogy az alkotmány fogalmaz, kifejezi a nemzet egységét. Figyelem, nem az országét, a nemzetét! Miért ne mondhatnánk azt, hogy az országgyűlési választáson csak az szavazhasson, aki a Magyar Köztársaság területén él, de az elnököt válasszuk a Parlament helyett közösen, határon inneni és túli magyarok?

Egy ilyen megoldással jól járnának a határon túli magyarok, mert elmondhatnák magukról, hogy beleszólhatnak az anyaország politikájába - ha valakit ez a tudat boldoggá tesz, miért ne? Jól járnánk mi, itteniek, mert azzal, hogy egy politikailag súlytalan, de nagy presztízsű kérdésben megadnák a lehetőséget a külhoniaknak, azzal nekünk nem ártanak, az igazán fontos kérdésekben meg a mienk maradna a döntési jog, és ráadásul megszabadulnánk egy borzasztó undorító Ki a magyarabb? verseny veszélyétől is. Jól járna az ellenzék, mert nem kapnának a kormánypártok egy csomó határon túli szavazatot a parlamenti választáson - de bármilyen paradox, jól járna a Fidesz is, mert az egyik legkomolyabb támadási pontot tenné elérhetetlenné magán. Egyes-egyedül Schmitt Pál nem járna jól, mert egy olyan strómant, mint amilyen ő, még az összes külföldre szakadt magyar szavazataival sem választanának újra.

De ő meg kit érdekel?


Megsértettek?

E-one 2011.01.19. 13:37

Orbán Viktor szerint az EP-ben megsértették a magyar népet, amikor a kormányt diktatorikus hajlamokkal vádolták. Nem tudom, megkérdezte-e erről az egész magyar népet, én személy szerint mint a fent nevezett csoport egytízmilliomoda, a következő klasszikus politikai idézetet fűzném ehhez hozzá:

"Lószart, mama."


(Gyurcsány Ferenc, Balatonőszöd, 2006)

Engem aztán nem sértettek meg semmivel. Azt mondják, hogy a kormány diktatúrát épít? Bánja ezt a kormány. Ezzel aztán nem mondtak rosszat egyetlen magyar emberre sem, legfeljebb arra a néhány ezerre, aki a kormány tényleges kiszolgálója, netán tagja. Orbánnak pedig, bármilyen szomorú is ez, fogalma sincs arról, mit jelent európainak lenni.

Például azt, hogy a kritikát el kell tudni viselni. Nem kezet nyújtani a zöld frakcióvezetőnek, csak mert ő csúnyákat mondott rá, ez nagyon nem divatos a világ intelligensebb vezetői közt. Vagy azt hinni, hogy a kormányt kritizálni egyenlő a nép megsértésével. Pedig nagyon nem az. A vita többi részében pedig nem történt más, mint hogy Orbán megszokott és itthon jól hasznosuló pökhendisége végre nem a hazai ellenzék harmatgyenge szónokocskáival találkozott, hanem belefutott egy Martin Schulzba, egy Cohn-Benditbe, olyan szónokokba és vitapartnerekbe, akik a világ legjobbjai közé tartoznak. És kihozták Orbánból azt, ami ő valójában: egy átlagos, normál körülmények közt sokakat nem érdeklő közép-, de egyre inkább kelet-európai ország vezetője, aki otthon biztos fontos ember, de ha a nagyfiúk közé kerül, csak egy kicsi kis miniszterelnököcske, és ezt a tudatot nem képes elviselni. (és csak egy beszúrás: mi az, hogy a Fidesz a facebookon nyerte meg a választást? melyik országban? ezt eddig nem tudtuk, a sajtószabadságot meg perpill többen lájkolják, mint OV-t)

Szóval aki azt mondja, hogy a médiatörvény borzalmas és a kormány hajlamos a diktatorikusságra, az nem megsérti a magyar népet, hanem a magyar nép köszönettel tartozik neki. Bármennyire csúnya is legyen az egész ügy.

Cohn-Bendit azzal zárta a válaszát: "Ön ma meghívott ebédelni, de elvette az étvágyam."

Igaza van.


süti beállítások módosítása