/>

El lehet menni karácsonyozni! Tessék!Bejglit ettünk reggel, délben, este! Kurva karácsonyfa! Elkúrtuk a halászlét!A Jézuska még ilyen böszmeséget nem látott, ami itt folyik!Amúgy buék mkinek!marhalab kommentje a youtube-ról Pettkó András űberbrutális Bimm-Bamm videója alatt


Függöny

E-one 2009.04.14. 11:33

Órákon belül véget ér a Gyurcsány-korszak, nemsokára lehet a jövőbe tekinteni. De előtte még itt az idő egy gyors összegzésre. Mire emlékezhetnek majd a történelemkönyvek Gyurcsány Ferencről?Mindannyiunk érdekében reméljük, úgy marad meg a jövőnek, mint A Miniszterelnök,…


Ennyi, Feri!

E-one 2009.03.28. 12:40

Gyurcsány Ferenc meghalt. Politikai értelemben persze - egy hete ilyenkor még arról írtam, minden esély megvan arra, hogy erős pártelnökként, egy jó ellenzéki politikát folytatva, 2014-ben vagy 2018-ban visszatérjen harmadik kormányával. Mára ez az esély elszállt, és bár…


2004-ben, ugyanennyi idővel Medgyessy lemondása után Gyurcsány már meghódította az MSZP-t, és elkezdte a 2006-os kampány megnyerését, most pedig ott tartunk, hogy azt se tudom, ha ezt a cikket nem rögtön olvassa valaki, amint kikerül, érvényes lesz-e még egyáltalán belőle bármi.…


És szegény balröhej oldal, még mindig nem értik, hogy ez az egész nem arra ment ki, hogy ők adják a miniszterelnököt. (A balröhejre illene valami definíciót adni, de talán elég, ha azt mondom: valahol a balközéptől balra, de a kommunistáktól még jobbra, Karsai, Tóth Károly,…


2004-2009

E-one 2009.03.23. 17:30

Hogyan tovább Gyurcsány után? Na, ez az, amit nem fogok tudni pontosan elmondani. Minden mást megpróbáltam. Egyben aki nem képes élni az egy posttal lentebbi kép nélkül, az itt újra megnézheti két darabba vágva. Klikk ide a cikkért.


Újra aktuális rajz még 2006-ból.


Vajon mi a vezető hír a fidesz.hu főoldalán másfél órával Gyurcsány Ferenc lemondási szándékának bejelentése után?


süti beállítások módosítása