/>

Egy nap

E-one 2010.05.14. 23:32

Érdekes volt az első parlamenti nap, még úgy is, hogy sok olyan nem történt, amire nem lehetett előre számítani. De azért mutat pár dolgot, mit várhatunk a következő négy évben.Látszik, hogy a Fidesz azt teheti - és azt is fogja tenni -, amit akar. Két esetben, az eskü…


Szeretne a Fidesz demokratát játszani? Szeretnék elhitetni a választókkal, hogy ők bizony a demokratikus értékek elkötelezett védelmezői, bármit is állítson a gonosz média? Szeretnék megfosztani a baloldalt az elmúlt tizenkét év legtökéletesebb támadási felületétől, a…


És most?

E-one 2010.04.25. 20:46

Véget ért minden idők leghosszabb kampánya - nyolc évig tartott, alaposan elegünk is volt már belőle. Most jönnek csak az igazán érdekes idők.A 2010 és 2014 közti négy év az ország politikatörténetének egyik legizgalmasabb időszaka lehet. Amikor olyan mértékben rendeződhet…


Egy furcsa este után

E-one 2010.04.11. 23:44

Az MSZP el lett zavarva, nagyon csúnyán. Ez jó.A Jobbik nem lett a második legerősebb párt. Ez is jó, nagyon jó.Budapesten az LMP megverte a Jobbikot. Imádom ezt a várost, komolyan.A Fidesz megnyerte a választást. Ez nem feltétlen jó, de szurkolok nekik, hogy jól kormányozzanak,…


Nemek harca

E-one 2010.03.31. 04:17

(az gyönyörű, milyen szép szakítósblogos címet sikerült találnom. de nem, nem lesz szó benne nőkről, pedig ők tényleg érdekesebbek, mint a politika)Azt, hogy a kampányban nem illik nemet mondani, már lassan huszonegy éve pontosan tudjuk. Itthon legelőször 1989 végén, a…


Lejárató kampány Magyarországon olyan vicces, mint a mostani, Jobbik elleni, még nem volt. Az első indulatokat - akár a nevetést, akár a védekezést - persze az érzelmek adják, de van a helyzetnek pár tanulsága, ami hosszabb távra szól, és nem poén, hanem kőkemény politika, a…


Mert ez itt jogállam

E-one 2010.03.24. 19:57

Az MSZP, a Fidesz és a Jobbik delegáltjai úgy döntöttek, hogy az MDF nem indíthat budapesti listát. Ez választási matekra lefordítva annyit jelent, hogy ha jogerőre emelkedik a döntés, az MDF-nek a mostani 5 és fél helyett 6 és 7 százalék közti eredményt kéne elérnie a…


Egy igaz Magyar

E-one 2010.03.18. 11:29

Elsőre nem is igazán értem, mi a baj ezekkel a képekkel a Jobbik-szóvivőről. Méghogy nem összeegyeztethető a füvezés, a melegfelvonulás résztvevőinek ölelgetése, és a hasonló dolgok az igazi magyarságtudattal? Dehogynem!Kezdjük például ott, hogy mosolyogva ölelkezik…


süti beállítások módosítása