/>

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint etikátlan, hogy az alapképzésben nyelvvizsgához kötik az oklevél kiadását a felsőfokú intézmények. Nos, röviden: szerintem meg etikátlan, hogy mindenféle bunkó szülők minél könnyebb úton szeretnének diplomát kicsikarni az ésszel nem ellátott gyerekeiknek.

Továbbra se felejtsük el ugyanis, hogy az egyetem nem alapítvány. Nem kell azért sem felvenni valakit, sem diplomát adni neki, mert szegény, mert cigány, mert magyar vagy éppen mert eggyel több lába van. Diplomát annak kell adni, aki eleget tud hozzá. Szorgalommal vagy ésszel, mindegy, de tudjon. (És a szervezet állításával szemben: nem, semmiféle extra pénz nem kell például a nyelvtudáshoz. Aki meg akar tanulni egy nyelvet, az megtanulja. Ezt nem csak hallottam, hanem tudom.)

Azt sem árt beismerni, hogy diploma nélkül is ember az ember. Nemhogy más területen lehet még értékes, de megfelelő (bár diplomával nem igazolt vagy nem is igazolható) tudással a munkájában is bőven tud érvényesülni.

De azért ne legyünk már követelőző tajparasztok, kedves szülők! Nehogy már azért is orvosi diploma járjon, ha a gyerek telehányja a vécét a hétvégi diszkóban.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr31257047

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Értelmiség és reál 2009.07.21. 15:05:09

Értelmiség: mi is az? Ma Magyarországon újabban - cikkekben és sok blogban is - mintha átalakulna az értelmiség fogalma. Pontosabban: felerősödik az egyik jelentése. en.wikipedia.org/wiki/Intellectual Egyre inkább csak a véleményformáló humánértelmisé...

Trackback: Orbán, értelmét vesztette 2009.07.21. 14:00:37

Orbán 12 pontja leszögezi: "a Fidesz jobboldali párt". Pedig Orbán a 2007-es korszaklezáró tusványosi előadáson kijelentette: "A hagyományos jobb- és baloldali fölosztás teljesen egészében értelmét vesztette."Most akkor felosztás ve...

Trackback: Etikátlan nyelveket tudni? 2009.07.21. 11:50:10

Etikátlan a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint, hogy a felsőoktatási intézményekben az oklevél kiadásához középfokú, „C” típusú nyelvvizsgát igazoló papírt kell bemutatni. A szülői szervezet álláspontja szerint ez a fe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.07.21. 10:20:42

Egy ismerősöm húsz éve foglalkozik informatikával, mára profi szinten fejleszt. De még érettségije sincs. Napi szinten beszél és levelez angolul (és azt hiszem németül is). Igaz, hogy rendszeresen ejt fogalmazási és helyesírási hibákat.
Esélye sincs egy jó állásra, mert mindenütt papírokat kérnek tőle, míg (hozzá képest) hülyegyerekek pusztán a diplomájuk felmutatásával az iskola utáni héten (nulla gyakorlattal) beülhetnek a kétszeres pénzzel járó állásokba.
Tudom, miért nem szerez diplomát. Sajnos ahhoz sok szabadidő (+pénz) kellene, márpedig egy család fenntartása mellett mindkettő csak vágyálom.
Hány ilyen, az idióta papírkövetelő szokások miatt örökre elásott profi szakember robotolhat különböző cégek hátsó szobáiban?

a.u.r.o.r.a 2009.07.21. 10:22:17

@Káposztakukac: a szociális munkásnak is nagy szüksége van a nyelvre, főleg, ha nem itthon tervez dolgozni, hanem külföldön, Afrika, Ázsia stb. Persze ehhez inkább az ottani, nálunk nem is tanított nyelvekre, de azért az angol, francia stb. elvárható.

a posthoz: Úgy általában pedig egyetértek azzal, hogy megkövetelik a nyelvvizsgát, ez csak előnyt jelent, hátrányt semmiképp. Nekem magamnak is jobb érzés, ha beszélek egy idegen nyelvet és nem kell zavarba jönnöm, ha majd egyszer külföldre kerülök, akár csak kis időre.
Nem értek egyet azzal, hogy legyen nyelvvizsgája a bölcsésznek, a mérnököket meg hagyják békén. A nyelvtudás ne fügjön attól, hogy milyen szakon tanul az ember. Előttem már írta valaki, hogy annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz. Egy magára valamit is adó ember megtanul egy idegen nyelvet, de mivel álláskereséskor nem elég azt mondani, hogy igen, beszélem ezt vagy azt a nyelvet, annak bizonyítékát is kérik, jó, ha megvan az a nyelvvizsga. És ha ezt már meg kell szerezni a diplomához is, annak csak örüljünk, a munkaerőpiacra már ezzel a plusszal kerülünk ki. Szerintem , ha nem lenne ez a követelmény, kevesen tennének nyelvvizsgát csak úgy, szorgalomból, mivel ugye nem kötelező. Kevesebben is tanulnának idegen nyelvet, megmaradnának azon a szinten, amit elsajátítottak (vagy nem) a középiskolában. Az ember törekedjen arra, hogy ne álljon meg, tanuljon a diploma után is, de ne csak olyat, ami szorosan kötődik a szakmájához, képezze magát a nyelvek területén is.

isti77 2009.07.21. 10:25:09

Nyugodtan hajtson mindenki a diplomára. Aztán ha majd mindenki diplomás lesz, el lehet gondolkodni, hogy ki fogja kicserélni az ajtózárat, ki fogja letenni a parkettát, ki fogja a kenyeret megsütni és a boltba szállítani, és még rengeteg példát lehetne mondani.
Ki fogja? A bölcsész? A mérnök? Az orvos? A közgazdász?

Egyébként egy szakmunkás már ma is sokszor a többszörösét megkeresi annak, amit egy diplomás, tehát érdemes hajtani. A lényeg, hogy ne koszold össze a kezed. A pénzzel se nagyon fogod, amit a munkádért kapsz, olyan iszonyatos túlkínálat van a munkaerőpiacon, főleg mostanság.

Naszta · http://naszta.hu 2009.07.21. 10:26:44

@Margit bácsi: az a kérdés, hogy ez peremfeltétel legyen-e. Most az. Ennek az oka az, amit az előbb leírtam. Szerintem sem jó, de még van benne logika. Lehet, hogy 10 év múlva nem lesz. Én nem örülök neki, de elfogadom.

sanyix 2009.07.21. 10:28:00

@bunkó: és hány ilyen őskomcsi munka = 8 órás bentrohadás a melóhelyen szokás miatt teszi pont ezt egy rakás ember, akik otthonról is dolgozhatnának (ez kb minden számítógépes munkával kivitelezhető), úgy hogy még a cég is kvajól járhatna a dolgozó mellett, de nem mert a sötétség urai döntenek...

RegősBendegúz 2009.07.21. 10:32:03

Nézzük meg, mennyit is ér a magyar diploma jelenleg a világban?!

Jelenleg rengeteg agyonképzett, semmihez sem értő diplomást gyártunk, mert az iskolák fejkvótát kapnak a tanulók után. Ez sokba kerül nekünk, adófizetőknek. A végzettek meg egyből munkanélküliként kezdik, mert a legtöbben nem alkalmasak a kívánt munkahelyre, viszont óriásiak az elvárásaik.

A megoldás egyszerű:
A 4-nél jobb átlaggal bírók ösztöndíjjal tanuljanak, a többi meg fizessen TANDÍJAT!

gatsy 2009.07.21. 10:32:46

@sanyix: azért kérik, mert ez az egyetlen hivatalos módja, hogy bizonyítsad (tudod, nyelvvizsga-bizonyítvány), hogy tudsz nyelveket.
Ilyen alapon minek az érettségi bizonyítvány, mikor te tudod azt, amit megtanítottak anélkül is...

Én rohadt mód örülök, hoyg annak idején, minden lustaségom ellenére apám rávett, hogy nyelvizsgázzak le még a középiskola alatt!

Teljesen agyatlan ez az ország. Ez a szülői egyesület is csak arra való, hogy a sok agyatlan HTB-s anyukának legyen mit csinálni a vasalás meg a de-i szappanopera között.
Persze valamilyen szintig védeni kell a gyereket, de ha a világ minden kihívásától elzárod, akkor ne csodálozz, ha 14 évesen tátott szájjal leszarja a bokáját, mert teljesen elhülyül. Igenis reális elvárás, az, hogy az esetleg beszélt-írt nyelvről igazolható, hivatalos papírja legyen annak aki ebben a globalizálódó világban munkát akar kapni diplomásként. Ezt a tényt már István király is felismerte és intelmeiben fiát is minél több nyelv elsajátítására buzdította!

Ez a világ ilyen! Ebben baszki rajtunk kívül mindenki külföldiül beszél, és elég kevesen vagyunk ahhoz, hogy egyik reggel arra ébredjünk, hogy Angliában, No-ban és Fro-ban a magyart kötelező tanulni, mert nélküle semmit nem érsz a munkapiacon. Addig amíg ez mégis megtörténik, kénytelenek leszünk angolul/németl/franciául tanulni, hogy szóba álljanak velünk.

laowai 2009.07.21. 10:34:37

a legjobb ez "óóó, a magyar nyelvoktatás" duma. voltam több helyen külföldön tanulni is melózni is és nem egyedüli magyarként..
csodának számítunk!
nem beszél senki nagyon jól, de meg volt a "trágya!!" nyelvóránk a gimnáziumban foglalkoztunk X évet egy adott nyelvvel és ha valakinek van erre affinitása, akkor használni is fogja, hogy túl éljen.
ha valaki találkozott már spanyolokkal, vagy törökökkel vagy olaszokkal büszke lehet arra, hogy nálunk mennyire beszélnek a diákok idegen nyelvet és hogy ténlyeg milyen jó a nyelvoktatás. Ja igen, a brittek jól csinálták rá vettek mindenkit, hogy a saját nyelvüket használja, de ezen kívül ők sem beszélnek semmilyen nyelven..
jók vagyunk, és nem óbégatni kell, hogy "ó milyen szar itt minden!"
lehet építő ötletekkel jönni! meg valamit tenni!

domenico 2009.07.21. 10:35:35

Nyelvvizsgát elvárni valóban csak akkor lenne jogos, ha a közoktatás keretein belül meg lehetne szerezni a megfelelő szintű nyelvtudást. Jól tudja mindenki, hogy Magyarországon az iskolai nyelvoktatás finoman szólva is ingadozó színvonalú, kevés az óraszám stb. Így aztán felettébb komoly hátránnyal indulnak azok, akinek nem telik magántanárra.
De ami még ennél is nagyobb baj, hogy ez az egész nyelvvizsga-megkövetelősdi tipikus példája annak posztkádárista attitűdnek, amely mindenféle, papíron nagyon jól mutató látszatintézkedéssel próbálja eltakarni a mindenki által ismert, de makacsul letagadott problémákat. Ezúttal jelesül azt, hogy a magyarországi közép- és felsőfokú oktatás színvonala – úgy általában – nem túl magas, és egyre csak esik.

KopaszMercis 2009.07.21. 10:37:19

ez a nyelvvizsga dolog is bazd meg... ugy kene mint a TOEFL.. nem hatszaz helyen lehet nyelvvizsgazni es nem atmesz megbux
kapsz egy pontszamot, es mindenki eldonti hogy neki mennyi kell belole, egyetem, fosuli, munkaado..

igy lenne fair.

Fonecker 2009.07.21. 10:40:35

Mihez kezdjen egy szociálpedagógus, szociális munkás, magyar nyelvtanár, teológus... egy angol felsőfokkal a magyar munkaerőpiacon?
Nincs rá szüksége, mert a szakmájához nem kell felsőfokú nyelvtudás, még szakmai közép sem igazán...

czejp (törölt) 2009.07.21. 10:41:02

A nyelvtudás szerintem nem luxus, kis ország vagyunk, ha lépést akarunk tartani a világgal muszáj nyelveket ismerni, rengeteg dolog van, ami magyarra soha sem kerül leforditásra, a szakmák nyelve meg már egyértelműen nem magyar. Régen is az volt, hogy a mester külföldre küldte a tanoncát. Azon senki sem csodálkozik hogy a számitógépet csak angolul lehet megismerni, programozni. A többi szakmában is a nagy országok USA,Orosz, Kina, Japán, Német, Francia vezetnek, ha valaki szakmai részletekre kiváncsi, ezeken a nyelveken megtalálja, magyarul nem, ezt tudomásul kell venni. A régi szép idők emléke a gyorstalpaló, amikor 6 hónap után rámondták valakire, hogy mérnök, orvos, tanár és elküldték főnökösködni, meg is lett az eredménye. Most már a TV, Internet, rádió, DVD, jóvoltából nem gond az idegen nyelv tanulása és azt igazából fiatalon kell megtanulni. Azt mondják, hogy annyi ember vagy , ahány nyelvet beszélsz. Persze aki éppen csak leteszi a vizsgáját és tiz év múlva már azt sem tudja, hogy milyen nyelvet tanult, annak tényleg nincs is szüksége rá, de még a diplomájára sem. Apropo, azt olvastam, hogy a fejlődés felgyorsulásával az egyetemi diplomák fél-egy év alatt értéktelenednek el. Aki nem tud lépést tartani a fejlődéssel, annak annyi. Naponta új eszközök, módszerek jelennek meg, ezt valahogy figyelemmel kell kisérni.

brzoli 2009.07.21. 10:42:25

Nem egy ismerősöm van, akinek a főiskola/egyetem tanulmányi osztályán van a diplomája, csak nem veheti át, mert nem tud bemutatni egy nyamvadt alap C-t BÁRMILYEN nyelvből.
Igazából nem nagyon engednék főiskolára/egyetemre diákot legalább egy alap C nélkül.
Aki tovább akar tanulni, az izzadja ki magából.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.07.21. 10:47:13

a diploma nem kötelező, választható.

ha 16 évesen nem akarsz iskolázódni, akkor már nem kell, szabadon mehetsz.

ha nem kell nyelvvizsga, mert akinek van, az úgyis megvehette az ecserin, akkor ugyanezért nem kell diploma sem.

ha nem kell munkahely, mert megoldod alkalmi munkából, segélyből, tőzsdézésből, pókerből vagy főbérlősködésből, akkor nem kell, és passz.

ha valaki nem érti a feladatot, nem tud beleszólni a telefonba, kommunikálni képtelen, noszpikinglis, azt nem kell fölvennem dolgozni, szabadon mehet.

_primus_ 2009.07.21. 10:47:34

Elkeserítő, hogy érdemi vita tárgya lehet ez a téma, a 21. században. Mindenesetre, ha már elolvastam a hozzászólásokat, én is megosztom a véleményem.

Ad 1: a diploma nem arról tesz tanúbizonyságot, hogy az abban nevezett személy valóban piaci értelemben vett magas szinten birtokolja az adott szakma ismeretanyagát. // Lehet ellenvélemény, és lehet olyan iskola is, ahol korszerű, piaci tudást oktatnak, de nem ez az általános. // A diploma azt mutatja meg egy majdani kenyéradónak, hogy a nevezett személy az adott iskolában a diplomához szükséges ismeretanyag megszerzésére és a szükséges vizsgák legalább elégséges szintű abszolválására alkalmas. Röviden: képes és hajlandó tanulni, és mindemellett az adott területen rendelkezik egy, az átlagosnál vélhetően nagyobb alappal.

Ad 2: analóg módon szerintem a nyelvvizsga is ugyanezt a jelzést hordozza: a megszerzése pillanatában a személy rendelkezett egy olyan tudáshalmazzal, ami a középfokú nyelvtudás igazolására alkalmas (volt). Persze, vélhetően az a nyelvtudás részben vagy egészben minden pillanatban rendelkezésre áll, de egy több éve megszerzett nyelvvizsga nem fog naprakész tudást garantálni.

Ad 3: a fentiek alapján a munkaadó a kiválasztás során azt szeretné látni, hogy a jelölt _képes_ és _alkalmas_ fejlődni, tanulni, nyelvet beszélni. Úgyis jellemzően legalább részben specifikus feladatokat kell ellátni majd' minden szakmában, ami a munka első időszakában egyedileg elsajátítandó.

Ad 4: a munkaerőpiac is piaci elven, a kereslet szerint működik, és kimondva-kimondatlanul is a diplomaszerzés célja a munkaerőpiacon elfoglalt minél jobb hely megszerzése.

Ad 5: ha valakiről azt hallom, hogy diplomája van, akkor tudom, hogy képes volt egy adott felsőoktatási intézmény követelményei szerint sikeres oktatási fázist zárni.
Ugyanakkor, ha valakiről azt hallom, hogy nincs (és nem is tervezi), akkor joggal gondolhatom, hogy NEM TUD vagy NEM AKAR diplomát szerezni, azaz NEM KÉPES vagy NEM AKAR megfelelni egy intézmény követelményrendszerének.

Ad 6: analóg módon, ha valakiről azt hallom, hogy nincs nyelvvizsgája, és hadakozik a szükségessége ellen, szerintem joggal gondolhatom, hogy NEM KÉPES vagy NEM AKAR egy nyelvet középfokon megtanulni.

Ad 7: a középfokú nyelvismeretet nem kívánom lenézni, de (saját példámból kiindulva) sajnos nem egy magas szintű (pláne nem anyanyelvi mélységű) tudás, elsajátítása sem igényel különösebb rátermettséget.

Ad 8: potenciális munkaadóként azt mondom, hogy minden bizonnyal előnyben fogom azt mindig részesíteni, aki a munkaerőpiacon vagy szakmai területen elfoglalt helye érdekében bizonyítja azt, hogy képes és hajlandó fejlődni. Természetesen a nyelvtudását nem a papír révén fogom lemérni, de az egyfajta garancia a fejlődési igényre és képességre.

Ad 9, bónusz-kérdés a nyilatkozatot kiadók felé: a nyilatkozatnak az az üzenete, hogy a kedves gyerekek NEM KÉPESEK vagy NEM AKARNAK nyelvet tanulni? (Elég csak az 1-es vagy 2-es gombot megnyomni...)

brzoli 2009.07.21. 10:49:05

Aki meg a szegény gyerekkorára hivatkozik:
Oké, hogy nem lehet finanszírozni a különórát, de szinte minden könyvtárban van nyelvkönyv.
Ha nem megy egyedül a nyelvtanulás: mi középiskolában barterban oldottuk meg ezt. Németleckéket adtam töriért cserébe.
Ingyen volt, mindketten jól jártunk.

sanyix 2009.07.21. 10:55:16

@RegősBendegúz: hivatalosnak hivatalos, de szart se bizonyít. Mint mondtam, 20 ezer ft egy nyelvvizsga, ennyi.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.07.21. 10:57:16

@brzoli: Ne haragudj, de nyelvtankönyvből nem fogsz megtanulni beszélni. Spec 3 hónap erasmus alatt jobban fejlődött az angol nyelvtudásom, mint előtte gimiben 4 év alatt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.07.21. 10:58:59

@RegősBendegúz: Ez sme megoldás. Sok sok tanítképzőt csak a hülye nem tudja megcsinálni 4 egészes átlag felett, míg pl. a BME-n, vagy Kandón szó szerint vért lehet izzadni a 4es feletti átlagért.

bárisnya 2009.07.21. 11:01:46

Gratulálok, kedves fiatalok, az ifjonti gőg úgy elöntötte az agyatokat, hogy elfelejtettétek, miről szól a cikk és miért protestálnak a szülők.
Hja, egyáltalán: szülők.
Mi a tetűt ugatnak, nem, hiszen egy dolguk van, hogy tejeljék a sokadik diplomátokat és a sokadik nyelvvizsgátokat, a külföldi "tanulmányutakat", a nyári világjárásaitokat, az albérletet, mi? Ésmilyen jól mutat mindez az Europass CV-tekben! (Tisztelet a kivételnek, mert azért nem mindenki nagypofájú élősködő...)
A szülői egyesület azt kifogásolja, hogy a felsőoktatás olyasmit követel, aminek az elérésére egy kumma szervezeti, tanrendi, infrastrukturális vagy bármilyen hozzájárulást nem ad.
Nem azt akarják, hogy nulla tudással legyen diplomája bárkinek, hanem azoknak is LEHESSEN, akik nem puccos középiskolába járnak/jártak, és akiknek nem tolják a seggük alá a jövendő karrierjüket, hanem csak egyszerű, értelmes gyerekek az országban BÁRHOL.
Na nem baj, majd egyszer megértitek, amikor - ahogy a viccben - a Mekiben a pult mögött az ex-joghallgató az ex-közgazdászhallgatótól megkérdezi, hogy miből veszi meg a gyerekének a negyedik osztályos angolkönyveket...

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.07.21. 11:07:36

@bárisnya: persze minél terebélyesebb a segg, annál többet lehet alátolni, csakhogy nem a nyelvvizsga a legnagyobb seggméretezési problémája a szülőknek, akkor meg inkább olyasmi ellen tiltakozzanak és szerveződjenek, mint a családtámogatások nyírbálása meg az elbebabozott oktatási rendszer óvodától felvételiig, a szar munkalehetőségek és a mégszarabb adórendszer, a korrupció ésatöbbi ::: és talán nem a diplomások kötelező nyelvtudásán kéne kezdeni. vagy ez valami frusztrált pótcselekvés?

euAgWzgmmtq7K 2009.07.21. 11:08:47

@ppppalika: a gyakorlatban ma is vannak angol tárgyak. uazok a tanárok leadják uazt, indiai/hunglish akcentussal makogva, öözve. ezért aztán érdemes idegennyelvű órákat kihirdetni.

@gabcigirl: ki a picsának kell egy hülye papír? tudj beszélni, és kész, sose kérik számon rajtad hogy erről épp fel tudsz e mutatni valamit

a.u.r.o.r.a 2009.07.21. 11:11:23

@_primus_: egyetértek. Az, hogy van nyelvvizsga, nem azt jelenti, hogy valaki 10 év után is folyékonyan beszéli az adott nyelvet, mégha nem is használta. De legalább az alapok megvannak és egy kis szorgalommal vagy gyakorlattal, pl. a munkájából kifolyólag felelevenítheti, sőt fejlődni tud, mert van mire építeni. Ezért is írtam előbb, hogy törekedjünk arra, hogy a diploma megszerzése után is képezzük magunkat. Jó pap is holtig tanul ugyebár.

Fonecker 2009.07.21. 11:17:06

@bárisnya:
Egyetértek veled.

Nem mindenki akar karriert, meg nemzetközi munkahelyet, ha diplomát szerez.

Van aki csak élni szeretne.

Pl. adott egy 35 éves kétgyerekes anyuka aki a szociális/egészségügyi szakmában dolgozik nettó hatvanért.
Diplomát akar, nem külföldre menni, nem karriert építeni.

Csak több fizetést szeretne, hogy a családját el tudja tartani, nem karrier meg piaci verseny miatt tanul egy főiskolán.
Ugyanazon a munkahelyen dolgozik és fog is dolgozni a diploma után is.

Minek neki felsőfokú angol nyelvvizsga ha a hajléktalanszállón, vagy a családok átmeneti otthonában dolgozik?

Margit bácsi 2009.07.21. 11:19:16

@Naszta: "az a kérdés, hogy ez peremfeltétel legyen-e. Most az. Ennek az oka az, amit az előbb leírtam."

nem írtad le, de csodálkoztam is volna, ha meg tudod indokolni, hogy miért 2 db. nyelvvizsga kell a phd-hez.

vagy az a francia matekkönyves dolog volt az indoklás? :)
vagy hogy 50 éve még nem az angol volt az egyetlen hivatalos közös nyelve a kutatóknak? :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.07.21. 11:19:40

@bárisnya: Mint leírtam, én mindkét diplomám önerőből szereztem, egyiket államin, másikat másoddiplomaként költségtérítésesen . Egy fillért nem kapta a szüleimtől, miután egy év után otthagytam az eltét. Dolgoztam nyáron hipermarketekben, meg internetszolgáltatónál, majd elnyertem egy erasmus ösztöndíjat Norvégia. Önerőből. Szóval én spec joggal mondhatom :ebbe a szülőnek beleszólása NULLA.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.07.21. 11:21:57

@bárisnya: Ja és ma is lehet bárkinek diplomája, annak is , aki szegény családból jön (nézz rám, vagy hugomra) egyetlen dolog a léyneg: Akarat. Ha szegény , akkor ha van elég akarata meg fogja csinálni azt a diplomát. Szoctámok is vannak, meg bursa is, az első évet fedezheti abból, utána meg nyáron irány dolgozni, évközben meg tanulni, és akkor lesz annyi ösztöndíja, hogy megél belőle évközben.

Senderos 2009.07.21. 11:23:20

nem arról van szó, hogy elengedhetetlen a nyelvtudás ahhoz hogy valaki egy jó mérnök legyen, ez csak az egyik ok. a másik az meg, hogy a diploma elvileg nem csak egy szakmát adna, hanem egy szintű műveltséget is. elvileg az lenne az értelmiség akinek van diplomája. ha már ők nem beszélnek nyelveket, akkor ki fog az országban?

kultúrterrorista (törölt) 2009.07.21. 11:24:03

A naylvvizsga bizony pénz, nem is kevés, főleg ha a középiskolában oroszből átképzett csekély értelműmedvebocs tanított meglehetősen hibásan. De meg lehet csinálni, ki lehet spórolni, és szakmai szempontoból is fontos később. És valóban nem kell midnekinek diploma. Mert telujesen hiába végzel jelesre, és van egy halom ismereted, és akár lennél jó is amagad területén, mihez kezdesz, ha 6x annyit képeznek belőled, mint amennyi egész európában szükséges, nemhogy idehaza...
Igen is, rostálni, és valóban nem kell mindenhez diploma, és a műveltség sem felététlenül ezen múlik. Ez hülye sznobzimus meg látszat

a.u.r.o.r.a 2009.07.21. 11:24:25

@bárisnya: azért ez enyhe sarkítás, úgy érzem. Az, hogy valaki nem puccos iskolába jár, vagy a család anyagi helyzete nem túl fényes, még nem jelenti azt, hogy a gyerek nem kapja meg az esélyt a nyelvtanulásra. Mi se élünk kiskirály módra, sőt, a szülők napi 10-12 órákat dolgoznak, de mégis megkaptam az esélyt. Gimibe úgy mentem, hogy előtte fél évvel kezdtem az angolt heti egy órában. Ott olyan tanárt kaptunk, aki finoman szólva is pályát tévesztett, az osztály leggyengébb angolosa is jobban ejtett ki egypár szót, mint ő maga. De: otthon leültem, végignyálaztam a könyvet, fordítottam, naponta órákig tanultam a szavakat, kifejezéseket és mindennek meg lett az eredménye. Nem mondom, hogy profin tudok angolul, egyáltalán nem, de középfokú nyelvvizsgára elég volt, és ha a jövőben megengedhetem magamnak, megpróbálom a felsőfokút is belőle. Mivel a nyelvtanfolyamok, a pár hónaposak is elég drágák, főleg a valamit is érők (pl. British Council-kurzusok), valószínűleg a jövőben is magam fogom tanulni, szorgalommal, angol könyveket olvasva, amelyeket közkönyvtárakból is be lehet szerezni. Ha nekem ez jutott, ebből próbálom kihozni a maximumot.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.07.21. 11:27:01

@_primus_: "ha valakiről azt hallom, hogy nincs nyelvvizsgája, és hadakozik a szükségessége ellen, szerintem joggal gondolhatom, hogy NEM KÉPES vagy NEM AKAR egy nyelvet középfokon megtanulni."

Szóval szerinted aki több nyelven folyékonyan beszél és levelez (olykor hibákat ejtve) de nincs nyelvvizsgája és hadakozik a szükségessége ellen, az egy lusta disznó, vagy egyszerűen NEM KÉPES egy nyelvet középfokon megtanulni?
Rá kéne már döbbenni, hogy a nyelvtudás nem a vizsgától lesz - és a vizsgától még nem lesz aktív nyelvtudás.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.07.21. 11:35:35

@bunkó: ha jól értem, azt mondod, hogy aki mondjuk évek óta levelezik, kapjon nyelvtudásáról elismerést... aki gyakorló ez-vagy-az, mondjuk tud és szokott főzni, vagy vezetett már gépkocsit jópárszor, az is kapjon tudásáról elismerést(mondjuk jogosítványt, vagy szakácsvizsgát?)...
arra akarok kilyukadni, hogy ez a dilletáns és félamatőr irányba vinné a műveltséget, másrészt szerintem ha tudok egy nyelvet, akkor le is tudom tenni könnyedén a vizsgát, ezt egyébként tapasztalatból mondom.
nem szívesen lennék kresz-tanfolyamot sosem látott autóvezetők között járókelő, de közlekedési rendőr sem.

phaszfej 2009.07.21. 11:35:56

Ahhoz, hogy valaki diplomát kapjon, elsősorban latinul és görögül kellene tanulni, és e nyelvek magabiztos használatát megkövetelni, ami szerves része kellene hogy legyen a mindennapi oktatásnak, nem pedig valamilyen egszeri vizsga letételét megkövetelni. Egyébként is, amiket manapság tudomány címén írkálnak, az többnyire agnosztikus torzság.

phaszfej 2009.07.21. 11:35:56

Ahhoz, hogy valaki diplomát kapjon, elsősorban latinul és görögül kellene tanulni, és e nyelvek magabiztos használatát megkövetelni, ami szerves része kellene hogy legyen a mindennapi oktatásnak, nem pedig valamilyen egszeri vizsga letételét megkövetelni. Egyébként is, amiket manapság tudomány címén írkálnak, az többnyire agnosztikus torzság.

_primus_ 2009.07.21. 11:37:04

@bunkó: először is, örülök, ha ilyen emberekkel találkozom.
Ugyanakkor az ilyenek emberek az üdítő kivételek. Viszont ha valaki képes arra, hogy kommunikációs szinten több nyelvet is elsajátítson, az miért hadakozik az ellen, hogy knock-out kritérium legyen az igazolt nyelvtudás egy diploma megszerzéséhez?

Ha most arra gondolsz, hogy egy ilyen kvalitású személy azt feltételezi minden, a diploma előtt álló, nyelvvizsgával nem rendelkező fiatalról, hogy hozzá hasonlóan több nyelvet bír kommunikációs szinten, valószínűleg nem kívánok tovább vitázni, érvek hiányában.
Persze, azért gondolom, belátjuk, hogy nem a fenti helyzet az általánosan jellemző... :)

brzoli 2009.07.21. 11:37:35

@bunkó: Azt, ohgy a nyelvvizsga nem egyenlő a nyelvtudással, azt mindenki tudja.
De amíg a diplomához megkövetelik a papírt, amivel utána kitörölheted, addig sajnos meg kell csinálni.
Az igazi az lenne, ha az államvizsgán lenne egy nyelvi vizsga is, ahol kötetlenül elbeszélgettek egy, az adott nyelvet tudó emberkével.

Stupidella 2009.07.21. 11:39:02

"aki több nyelven folyékonyan beszél és levelez (olykor hibákat ejtve) de nincs nyelvvizsgája és hadakozik a szükségessége ellen, az egy lusta disznó, vagy egyszerűen NEM KÉPES egy nyelvet középfokon megtanulni?"

Aki folyékonyan beszél és levelez valamely nyelven, annak nem sok erőfeszítésébe és pénzébe kerül a nyelvvizsga. Szerintem...

Vagy aki jól vezet autót, de nincs jogsija, azt ne büntesse meg a röndér, merthogy ő legalább olyan jól, ha nem jobban tud vezetni, mint sok jogsival rendelkező?

Tudom, hogy sarkos példa, csak mondom.

Stupidella 2009.07.21. 11:40:26

@brzoli: régen úgy volt, szakmai nyelvből szigorlatoztak és el is fogadják nyelvvizsgaként a mai napig.

mokkaczuka 2009.07.21. 11:43:35

Minél hülyébbek az emberek, annál nagyobb a diplomások aránya, ez is érdekes. Persze ezek a papírok szart se érnek. Ha ma valaki diplomát kap, az általában annyit se tud, mint mi, akik 1982-ben érettségiztünk. És minél tovább megyünk vissza az időben, ez annál inkább igaz... Azt lehet mondani, hogy minden diploma kb. annyit ér, mint a negyed századddal korábbi érettségi, és minden érettségi annyit, mint a negyed századdal korábbi nyolc általános (vagy annak megfelelője).

brzoli 2009.07.21. 11:46:15

@Stupidella: Ez jó lenne most is.
Mármint a szigorlat a szakmai nyelvből.
Műszaki területen nem nagyon találkoztam ilyennel. Szigorlat a szakmai tárgyakból és kész. Szakmai nyelvnek nevezett vicc pedig két félévben (már ha volt lehetőség).

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.07.21. 11:48:00

@_primus_: "Viszont ha valaki képes arra, hogy kommunikációs szinten több nyelvet is elsajátítson, az miért hadakozik az ellen, hogy knock-out kritérium legyen az igazolt nyelvtudás egy diploma megszerzéséhez?"

Mert a nyelvvizsga megszerzéséhez olyan nyelvtani, szórendi, stb dolgokat is meg kell tanulni, amelyek ismerete nélkül is tökéletesen lehet kommunikálni.

pinduri777 2009.07.21. 11:48:05

a posztolónak IGAZA VAN! és rávilágít arra is, hogy miért tart itt az ország, ahol...

kutat6 2009.07.21. 11:51:30

nekem ugyan van nyelvvizsgám és beszéltem is egy darabig angolul, de azért látok néhány furcsaságot...
Elfogadom, hogy sok álláshoz szükséges a nyelvtudás, de ennél is több ahol csak a feltételek között szerepel. Lehet erre azzal jönni, hogy képességet és akaratot tesztelnek vele, de nagyon megnézném a sok bölcsészt, ha mondjuk nyelvszakokon előírnának egy rendes matek szigorlatot a diploma megszerzésének feltételeként. :)
A PhD-kről meg annyit, hogy nem egy olyan doktori iskola van, ahol az idegen nyelvű cikkek a kari peridocia hasábjain jelennek meg, ez színvonal?? (Hiába tud nyelvet, ha a tudása nem nemzetközi szintű.)

bárisnya 2009.07.21. 11:56:34

@tildy:):
Gratulálok mindahhoz, amit önerőből elértél. De ettől a probléma még létezik, és - ne haragudj -, akinek nem inge, ne vegye magára. Nem kell utálnod azokat, akiknek könnyebben sikerült, mert attól idővel elvész belőled az empátia, akár más dolgok felé is.

@bunkó:
Azt hiszem, a kérdés errefelé vezet igazán.
Ha megnézem az álláshirdetéseket, röhejes, hogy mindenhez kell angol nyelvvizsga. Ja, a papírja! Hogy általában mukkanni sem tud a zöme, az mindegy, de papír legyen róla.
Frankón átestünk a ló másik oldalára. Nem a tudás megszerzése és annak alkalmazása a lényeg, hanem hogy bárca legyen róla, aminek a hiánya rögvest szelektál a munkaerő-piacról.
Nem a szaktudás, a munkára való pszichés alkalmasság, a jellem szelektál elsődlegesen, hanem a nyelvvizsga-papír léte vagy nemléte!!!

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.07.21. 11:56:51

Egyszerűen aljasság megtagadni az egyik bizonyítvány kiadását, mert nincs meg a bizonyítványod egy egészen eltérő tárgykörben.
Olyan ez, mintha nem kaphatnád meg a jogosítványt, amíg nincs meg a nyúltenyésztői szakvizsgád.

Tudom, hogy az államnak az az érdeke, hogy minél több, nyelveket ismerő magyar legyen, de ezt egyrészt nem ilyen tetű módszerekkel kellene elérni, másrészt nem kellene a dolgot leszűkíteni a diplomások szűk csoportjára.

MySQL 2009.07.21. 12:01:47

Én pl most szereztem villamosmérnök BSC-s diplomát(mintatanterv szerint), bízva az átjárhatóságban, mennék MSC-re, de az elmúlt 3 évben nem volt időm nyelvvizsgára, így most b@szhatom.. tsabeeka meg rendívül okos ősmagyar..

MySQL 2009.07.21. 12:04:37

ja, a középiskolában szar volt a nyelvoktatás, a főiskolán nem volt nyelvoktatás, dolgozni nem tudok mert diplomám hiába van, nyelvvizsga nélkül mégsincs. A középfokúhoz meg legalább egy ~100.000 Ft-os nyelvtanfolyam kéne.. Miből is?

Fonecker 2009.07.21. 12:05:50

@bunkó: Igen, sajnos sok ember van, aki a szakmában megfelelne, de a "papír miatt" örökre elkallódik...
/És ha a papír meglenne azt a szakmához nem is használná/

_primus_ 2009.07.21. 12:06:09

@bunkó: ez biztos?

Lehet, hogy én vagyok túlontúl perfekcionista, de nem gondolom, hogy a középfokú nyelvvizsgához szükséges nyelvtani alakzatok ismerete nélkül jól lehetne kommunikálni. Tökéletesen meg pláne nem, legfeljebb kielégítően.

Valóban, a levelezés során valószínűleg nem kontrasztos a különbség a nyelvet ismerő és jól ismerő között. Élő beszédben viszont szókincs, nyelvhelyesség, folyékonyság terén élesek a különbségek a jók és a nagyon jók között (még ha mindkettő középfok feletti tudással is rendelkezik).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.07.21. 12:07:25

@bárisnya: Dehogy utálom őket. :) Csak arra akartam felhívnia figyelmet, hogy a mélyről jövés bár nehézség (nagy nehézség) , de nem jó kifogás. Aki akar , az tud. Mert megtesz minden tőle telhetőt azért, hogy elérje a célját.

domenico 2009.07.21. 12:10:50

Egyetértek azzal, hogy a nyelvtanulást talán a latinnal és az ógöröggel kéne kezdeni, amelyek az európai civilizáció, műveltség, intelligencia hordozói. A végeredmény: tökéletes szellemi-erkölcsi leépülés, konzumidióták, tartás nélküli véglények tömege. Akiknek a bugyuta fejében az van, hogy csak az tudás a jó, amivel pénzt lehet keresni (lásd: "piacképes tudás"), vagy legalábbis azt hiszik, hogy pénzt lehet keresni. (Nem zavartatva magukat attól a ténytől, hogy – a nem mellesleg az agyonsztárolt angolszász világból kiindult – a világválság frappáns választ adott erre a módfelett primitív gondolkodásmódra.)Őszinte érdeklődés, netán hivatástudat – ugyan kérem!

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.07.21. 12:18:16

...másrészt azt is nehéz elfogadni, hogy az érettségihez matekból vizsgázni kell, most miért kerüljön hátrányos helyzetbe a társadalombqan olyasvalaki, aki nem érti a trigonometriát és ugye "vagy nem KÉPES vagy nem AKAR" x kalandjairól tanulni a koordinátarendszer fantasztikus világában, na persze ezt például nem reklamálják a fölháborodott szülők, pedig sokunknak kurvára rosszabb a matek kényszertömése, mint egy másik nyelven tanulni...

kutat6 2009.07.21. 12:34:27

A nyelvek vs. természettudományos műveltség körében pedig ejtsünk szót azon embertömegekről is, akik betiltetnák a dihidrogén-monoxid nevű nagyon veszélyes vegyületet is... :)

kutat6 2009.07.21. 12:35:32

betiltetnák= betiltatnák
Nem tudok írni (sem), basszus...

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.07.21. 12:36:13

@_primus_: "Élő beszédben viszont szókincs, nyelvhelyesség, folyékonyság terén élesek a különbségek a jók és a nagyon jók között"

Vannak olyan ismerőseim, akik hatalmas általános és szakmai szókinccsel rendelkeznek (pl évekig dolgoztak külföldön) mégis esélyük sem lenne a nyelvvizsga papír megszerzéséhez. A nyelvvizsgához olyan dolgokat is meg kell tanulni, ami messze túlhaladja a "kielégítő kommunikáció" feltételeit.

Én határozottan különválasztanám a "nyelvismeret" és a "nyelvvizsga" fogalomkörét és utóbbit csak olyan területeken tenném kötelezővé, ahol valóban (közel) tökéletes helyesírás szükséges. A többi esetre pedig tökéletesen elegendő lenne egy pl tíz perces kötetlen beszélgetése kapott pontszám.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.07.21. 12:45:39

Másképpen fogalmazva: inkább arra kellene törekedni, hogy sok millió magyar beszéljen valamilyen nyelvet gyengén, mint arra, hogy néhány ezren irodalmi szintű tudással rendelkezzenek.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.07.21. 12:46:13

@bunkó: tudod, ez olyan, mintha a diplomához kötelező többi vizsga mind racionális és belátható pragmatizmussal volna kiokumulálva, hogy finoman fejezzem ki magam.
annyi fölösleges dolgot kérnek számon vizsgákon a felsőoktatásban, miért pont a nyelvvizsga bossza így a csőrét az értelem fényes bajnokainak?

bridgeman 2009.07.21. 12:51:06

@Márk_Márk: De, az informatika nyelve az angol. Nem azért, mert angolul kell programozni, hanem azért, hogy ne maradj le kapásból öt évvel a fősodortól.

_primus_ 2009.07.21. 12:53:28

@bunkó: Mindenképpen egyetértek azzal, hogy a nyelvtudás és a nyelvvizsga megléte két külön fogalomkör.

Ugyanakkor szerintem szükség van arra, hogy egy objektivitásra törekvő mérce (egy másik vita lenne, hogy a nyelvvizsga-skála mennyire objektív) szerint is mérni lehessen azt a tudást, ami bizonyos szubjektív mércék szerint "tökéletes", "megfelelő", "kielégítő", vagy "elegendő".
Ezt különösen alkalmazandónak látom azon fiatalok körében, akik jellemzően nem rendelkeznek külföldi élet- és munka-tapasztalatokkal, hiszen nekik ez az egyedüli lehetőségük arra, hogy egy általánosan elfogadott módon számot adjanak a tudásukról.

A hozzászólás-folyamhoz ugyan nem kapcsolódik azon ismerőseid esete, akik hatalmas általános és szakmai szókinccsel rendelkeznek, mert ők nyilvánvalóan nem most diplomáznak. Nekik egyébként valószínűleg nem az általános nyelvvizsga az ajánlott, hanem a szakmai, ahol hansúlyosan szerepelnek azok a szempontok, amelyekben nagyobb tudással rendelkeznek, és kevésbé azok, amelyekben kisebbel.

UI: nem érzed patetikusnak, hogy valaki, aki "hatalmas általános és szakmai szókinccsel rendelkezik", esélytelen megtanulni a nyelvek általában nem túl bonyolult szabályrendszerét? Ha mégis, akkor nem elképzelhető, hogy a hatalmas mégsem annyira hatalmas?

bridgeman 2009.07.21. 12:55:26

@MySQL: magadtól, amerikai sorozatokból, nyelvkönyvekből, etc. Amúgy meg: diákmunkából, gyakornoki munkából, ösztöndíjból is lehet nyelvet tanulni. Meg átlóghatsz más egyetemek óráira, etc. A lényeg: nyelvet tudni kell.

_primus_ 2009.07.21. 12:57:09

@bunkó: szerintem ez most kiábrándító lesz, de a középfokú tudáshoz szükséges ismeretek meg sem közelítik az irodalmi szintű tudást. Egy "szűk, de még éppen" középfok pontosan arra elegendő, hogy az ember lánya/fia általános témákban kérdezni, válaszolni tudjon.
És ez is jellemzően csak a vizsga megszerzését követő (rövid) évekre korlátozódik, amennyiben az adott nyelvet az ember nem használja...

Fonecker 2009.07.21. 12:59:32

@manókomment: "annyi fölösleges dolgot kérnek számon vizsgákon a felsőoktatásban"

A lényeg itt van:
1: felsőoktatában
2: vizsgákon

Senki nem szólna semmit, ha a felsőoktatásban ingyen lehetne nyelveket tanulni, és az iskola a házon belül a szakmához szükséges szinten követelné meg az idegen nyelvet...
És nem hatalmas pénzekkel megszerzett, vagy az ecserin vett papírral szelektálnánk (tisztelet a kivételnek)...

_primus_ 2009.07.21. 13:05:30

Egy picit a tandíj-dologra visszamutatva azért úgy gondolom, hogy amíg valakinek a dolgozók adóforintjaiból finanszírozzák az életét jelentősen befolyásoló "befektetést", a továbbtanulást, mindenképpen elvárható, hogy ezért a finanszírozó (állam) feltételrendszerét ne megváltoztatni akarja a delikvens (vagy az ebben az esetben ostoba szülői közösség), hanem élni a lehetőséggel, amíg adott.
Természetesen egy ön-finanszírozott, nem jóléti oktatási rendszerben (önköltséges, vagy nyugati típusú tandíjas) felesleges az ilyesfajta korlátozás, ott érvényesülhessen a "megkapja a pénzéért a diplomát" szemlélet. Aztán amikor el kell helyezkedni, akkor jellemzően úgyis bizonyítani kell valamilyen módon a nyelvismeretet...

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.07.21. 13:07:00

@Fonecker: oké, csakhogy általánostól kezdve vannak idegennyelv óráink, nekem is voltak és én még a 80as években jártam oroszízű angolórákra. nem huszonévesen kéne kitalálni, hogy sosem is volt nekem időm-lehetőségem nyelveket makogni, hanem inkább méltányolni, hogy nem kell pl az érettségihez virítani (amúgy miért is nem? akkor minek az az uszkve nyolc év ingyenes nyelvóra?) az utolsó pillanatig (ergo a diplomáig) van haladékod vizsgázni.
az én fülemnek fals ez a rinya.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.07.21. 13:29:01

@manókomment: "annyi fölösleges dolgot kérnek számon vizsgákon a felsőoktatásban"

Úgy van. A nyelvvizsga mellett van még bőven egyéb, abszolút nem odatartozó, de valami miatt kötelezően megtanulandó anyag. Kijön a gyerek az oskolából, lengeti a friss diplomáját, oszt majdhogynem fogalma sincs arról, amit illene tudni a szakmájában. De hát sajnos az egyetemen nem volt elég idő informatikára, mivel tornából és énekből is kötelező volt vizsgázni.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.07.21. 13:35:16

@bunkó: jogos, és én csak azt mondom, hogy a problémák nem a nyelvvizsgával kezdődnek (vagy végződnek), és nehogy azt higgye az aggódó szülő, hogy ha nem kell majd nyelvvizsga, azzal javul bármi is, énszerintem pedig épp hogy romolna.
szóval ha eltörlik a kötelező nyelvvizsgát, kevesebb lesz a nyelvet tanuló-törő-tudó diplomás, viszont a diploma ugyanolyan kétes értékű cuccos marad, minusz a nyelvtudás ugye.
nem ezen kéne ugrálni ennyi erővel, mert leszakad persze, csak a rohadó odály nem lesz kevésbé rohadó, mert letorpedózunk róla egy erkélyt.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.07.21. 13:38:57

"egy másik vita lenne, hogy a nyelvvizsga-skála mennyire objektív"

Na itt van az eb elhantolva: ha évek óta külföldön élő emberek megbuknak a nyelvvizsgákon (mert pl hiába van hatalmas szókincse, nem a helyes szórendet használja), miközben néhány hétig szorgalmasan magoló stréberek lazán átmennek, akkor odafent valaki nagyon elcseszett valamit.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.07.21. 13:42:16

@bunkó: :DD igen a sztenderd nyelv (pl angol "BBC English") gyakran távolabb áll az élő nyelvhasználattól, mint szeretnék. persze a KRESZtől kezdve mindenféle leszabályzott, kanonizált sablonanyag szagtalan, ettől még érvényes sztenderdek, bár monopoljoguk vitatható.

d_dan 2009.07.21. 13:44:13

Isten igazából az a kurva nagy baj, hogy mindenkit felvesznek (mert az egyetem utánnuk kap pénzt), majd ki is szórják a ngy részt de ezek újrafelvételiznek, elfogadtattank más könnyebb tárgyakat (ha lehetséges), keresik a kiskapukat és meg is találják. És igen zavar, hogy a diplomázók fele (lehet, hogy több) lófaszt nem ért ahhoz amihez kéne mégis elvégzi valahogy az egyetemet, és elmegy dolgozni, ahol nem válik be, szarul csinálja a munkáját, ezzel pedig azokat az emebereket húzza le akik ott végeztek ahol ő és mégis tudnak valamit. Mikor fognak arról az egyetmről alkalmazni valakit, ha ilyen tapasztalatai vannak a cégnek? Aztán persze most már ne kelljen nyelvvizsga se és még több diplomás hülyét termeljünk ki, rendes szakember meg nincs, mert mindenkit felvesznek. Amikor én kezdtem akkor 2-en végeztük el a 3 éves képzést 4 év alatt, a maradék 30-40 ember meg 5-8 év alatt és nem esnek ki a képzésből mert megtaláljk a kiskapukat. Ez ellen kéne inkább valamit tenni. AZ NE JÁRJON FELSŐOKTATÁSI INTÁZMÉNYBE AKI NEM ODA VALÓ. Nem kell itt a nyelvvizsgán szarakodni, aki egyetemre akar menni tudja mit vállal. Nyelvvizsga kell? Igen baszd meg, kell. Nem kell rinyálni, ha nem tetszik akkor ki is lehet iratkozni. Ezt is kéne tenni...

Bobby Newmark 2009.07.21. 13:45:17

Aki szerint nincs olyan, hogy "az informatika nyelve", az gondolom még nem tanult helpből használni egy programot...
Ott van pl a magyarított AutoCAD, egy reklámszatyornyi fos a helpje. Angolul tökéletesen használható volt, rengeteget tanultam belőle. A minap meg nekiálltam megkeresni egy parancs magyar megfelelőjét, (*), megtaláltam a helpben, beírtam, és "ismeretlen parancs". Köszi...
Szal meg lehet próbálni szarból várat építeni, de mint máshol sem, informatikában sem fog menni.

(*)Mondjuk ez is megérne egy misét, hogy mi a jókurva anyjukért kell a konzolparancsokat is magyarítani? mindenképp a sírba akarnak vinni?
Na meg persze az is fasza, hogy a kedves Autodesk magyarországi értékesítői meg olyan jófejek voltak, hogy a _szándékosan_ angol 2008LT-re szoftverkövetés keretében magyar 2009LT-t küldtek... Na, elkanyarodtam nagyon a témától. De egyszerűen _gyűlölöm_ a magyarított szoftvert, biztos van kivétel, de a magyar szoftverek 90%-át be kellene zúzni, a fordítás megrendelőjét meg főbe lőni, annyira egy szar szemét munkák.

Komolyan mondom, még az opensource cuccok a legmagyarabbak és legpontosabbak, azok körül legalább van community ami ellenőrzi folyamatosan a minőséget, nem egyetlen ember kontroll nélküli faszsága...

Fonecker 2009.07.21. 13:52:12

Ezek szerint ne kapjon diplomát pl. az a munka mellett tanuló szociális munkás szakos se akinek - bár sokéves munkaviszonya, és tapasztalata van a szakmában - nincs pénze nyelvvizsgára, bár a szakmát/hivatást kiválóan végzi, és pl. egy hajléktalanszállón az életben nem kell neki az angol felsőfok?
Ezt komolyan gondoljátok?

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.07.21. 13:53:30

@Fonecker: nem a nyelvvizsgakövetelményt töröljék el, hanem a támogatásrendszert facilitálják (kivételesen) a rászorulók segítésére.

Fonecker 2009.07.21. 13:54:59

@manókomment:
Erről beszélek:
"felsőoktatásban ingyen lehetne nyelveket tanulni, és az iskola a házon belül a szakmához szükséges szinten követelné meg az idegen nyelvet..."

_primus_ 2009.07.21. 13:57:48

@Fonecker: egyetértek manókomment-tel. Úgy gondolom, hogy a felsőoktatásnak a jól tanulni vágyókat ösztönöznie kell, anyagilag is.
Másrészt a szociális munkásnak a diploma is meg a nyelvvizsga is hosszú távú befektetés (a bértábla sajátossága miatt belátható időn belül megtérülő), így ez kifejezetten jó példa az érdekelt félre, és kifejezetten rossz az ellenérdekeltre...

Bobby Newmark 2009.07.21. 14:02:12

@Fonecker: Egy hajléktalanszállóra mi a jókurva istenfaszának kell diploma, már bocsánat a kifejezésért?

Fonecker 2009.07.21. 14:05:44

@_primus_: De ne büntessünk már mást azért, mert nem tud letenni egy angol felsőt, amit aztán miután szakmából adódóan nem használ és elfelejt...

Vannak szakmák ahol nem kellene ezt erőltetni.

Fonecker 2009.07.21. 14:10:17

@Bobby Newmark: Nem csak multik léteznek a világon...

Közalkalmazotti bértábla:
Tudod te mennyit keres egy ápoló, szoc munkás diploma nélkül?

brzoli 2009.07.21. 14:18:16

@Bobby Newmark: Fonecker mond valamit...
A diplomás kicsit feljebb van a bértáblán és ott van a nyelvi pótlék is.

Dr_utcai_arcos 2009.07.21. 14:23:48

@MySQL: félve kérdezem, mit várnál a nyelvtanfolyamtól?hogy megtanítanak angolul?mert nem fognak. ha viszont már valamit konyítasz a nyelvhez, onnan már magad is tudod csinálni. hány olyan embert hallottam , Jó Isten, hogy elvégeztem több tanfolyamot is mégse..., baaaz, ott se fog senki helyetted tanulni :S.tehát azt tanácsolom, ne add fel, ne mondom, hogy könnyű lesz,mert nem lesz!

Bobby Newmark 2009.07.21. 14:24:04

@Fonecker: Na sejtettem.

Nem nagyon akarok politizálni, de dióhéjban azért felvázolnám:
Ez nem a felsőoktatás hibája, kérdésköre. Diplomához igenis kelljen nyelvvizsga. Ellenben ápolónak ne kelljen már diploma se!
Ráadásul a közalkalmazotti bértábla egy kibaszott nagy vicc, csak sajnos nem tudok rajta nevetni.
Ha rajtam múlna, kibasznám azt a rohadsok aktatologatót a közigazgatásból, mint macskát szarni. Kb 70%-os létszámleépítés után is el tudnák végezni a dolgukat az állami hivatalok, csak akkor legfeljebb nem jutna még a takarítónőnek is titkárnő, hogy kis naptárkába felírja, hogy mikor kell kisuvickolni a retyót. Akkor jutna az ápolóknak is pénz. De amíg az összes parlamentképes párt a közalkalmazottak seggét nyalja mert szavazóbázis, addig nem lesz itt reform.
Az ismerősöd meg szophat a nyelvvizsgával, hogy a fizetése elérje az éhhalál alsó határát...

Bocs, politika, utáltok, tudom. Kikívánkozott, ennek ellenére.

_primus_ 2009.07.21. 14:26:43

@Fonecker: egyrészt miért felsőfokú, másrészt tényleg befektetés, a korábban említett ok miatt (bértábla).

Nagyon nem értenék egyet azzal, hogy szelektív legyen a kötelezőség, mert az csak vitákat gerjesztene és a vége az lenne, hogy senkinek nem kell majd. Egyetlen kompromisszumot elfogadhatónak találnék: azoknál, akik 40 éves koruk után diplomáznak, ne legyen kötelező. A határ miattam lehet több is, de kevesebb semmiképp.

Más: úgy az országhatáron kívüli tendenciák figyelembe vétele mellett szerintetek általában hasznos, ha valaki diplomás, de nem beszél idegen nyelvet? Kérdezem úgy, hogy egyes országokban a postás, a trafikos, a hentes is beszél legalább egy idegen nyelvet?

Fonecker 2009.07.21. 14:35:45

@Bobby Newmark: "ápolónak ne kelljen már diploma se"
Ezek szerint te helyesled, hogy nettó hatvanért töröljenek ki a szarból, ha kórházba kerülsz?

Dr_utcai_arcos 2009.07.21. 14:42:46

@_primus_: ezt támogatnám :DD.most gondolkozom egy második diploma megszerzésén, könnyebb lenne, ha nem kellene elővennem a nyelvi cuccost.pont elmúlnék 40 akkorra :(.

Dr_utcai_arcos 2009.07.21. 14:44:46

@Fonecker: szerintem félreérted.fizessém meg őket becsületesen, szerintem ez volt a lényeg.még diploma nélkül is.

Fonecker 2009.07.21. 14:48:12

@utcai_arcos: a fizetés csak az egyik része.
Miért ne lehetne valaki diplomás ápoló?

Naszta · http://naszta.hu 2009.07.21. 14:49:02

@Margit bácsi: OK, lehet hogy csak akartam írni. 1990 előtt két világnyelv volt: orosz és angol. Az alapművek ráadásul még írva vannak németül és franciául. Ergo MA is van egy halom olyan tudományos eredmény, ami csak ezeken a nyelveken lelhető fel. És mivel a PhD nem kisegítő iskola, a legtöbb helyen ezért a doktori iskola úgy véli, hogy legalább két középfokú nyelvvizsga kell. Szerintem ez nem baj. Bár az egyik helyett nyugodtan kérhetnének angol felsőt is.

Naszta · http://naszta.hu 2009.07.21. 14:51:01

Borzasztóan elkeserítő, hogy ma 200 feletti kommentben lehet arról vitatkozni, hogy kell-e nyelvvizsga e potenciális értelmiséginek. Sokat elárul a hazai diplomákról és értékükről.

Dr_utcai_arcos 2009.07.21. 15:00:15

@Fonecker: szerintem (szerintem!!) a többség azért vállaja a diploma megszerzését, mert így az alamizsna mellé kapna egy kicsivel többet. de,azt hiszem, ezt speciális tanfolyamokkal ki lehetne váltani, mert gondolom egy intravénás infúzió bekötése nem alaptantervi rész a középiskolában (legalábbis az ER-ban ezt láttam :D .

Bobby Newmark 2009.07.21. 15:08:43

@Fonecker: Látom a mondanivalóm lényegét nem sikerült megfognod.

Pont nem azt mondom, hogy hatvanöté' kelljen dolgoznia, hanem hogy megkeressen százhatvanötöt.
HA nem az aktatologatókkal kellene versengenie ugyanazon a szájbatekert bértáblán, akkor nem lenne szüksége a diplomára sem.
HA a közszféra nem lenne túlterhelve ennyire a bürokráciával foglalkozó áltevékenységet végzőkkel, és ugyanennyi pénz lenne a működésre, akkor nem az lenne, hogy a tényleg nélkülözhetetlen közalkalmazottak keresnék a legkevesebbet.
Na persze ehhez szükséges lenne a bértáblát úgy ahogy van kidobni a g*cibe, és a különböző közalkalmazottakat társadalmi hasznosságuk függvényében bérezni.

De ez persze csak egy szép álom egy működő országról...

Dr_utcai_arcos 2009.07.21. 15:12:48

@Naszta: az a szomorú, hogy itt kb 15-en meg tudnánk reformálni a felsőoktatást -egy részét- de ezzel az erővel sz@rral is gurigázhatnánk, mert egyetlen illetékes sem fog benne látni fantáziát :(((.pedig,-mint a Homárt pl a fogysztóvédők- ezeket a fórumokat is lehetne figyelgetni t. politikusainknak.

Naszta · http://naszta.hu 2009.07.21. 15:19:32

@utcai_arcos: azt látom, hogy azok is belefáradnak a szélmalom harcba itt az egyetemen, akiknek elvileg még döntési jogaik is vannak.

Nevetséges, hogy a tananyag összeállításánál 30%-os szavazati joga van a HÖK-nek. Nevetséges, hogy több szavazati joguk van az egyetemi vitákban, mint egy önálló karnak. nevetséges, hogy a sok kontraszelektív b@lfasz miatt értékelődnek le egyetemek. Nevetséges, hogy mennyire nincs már egyetemi autonómia. És nevetséges, hogy úgy akar valaki értelmiségi lenni, hogy tolmáccsal megy a Louvre-ba. :(

bárisnya 2009.07.21. 16:31:15

@Naszta:
Baszki, barátom, ez az utolsó mondatod aztán éppen nem vall értelmiségi mivoltodra!

Naszta · http://naszta.hu 2009.07.21. 16:38:10

@bárisnya: senkivel sem szoktam személyeskedni. És bizony: nem csak képek, hanem feliratok is vannak ott... ;)

Fonecker 2009.07.21. 16:38:21

Ha egy nyelvvizsgapapírtól függ, hogy valaki értelmiségi-e vagy sem, akkor az már régen rossz...

Naszta · http://naszta.hu 2009.07.21. 16:46:26

@Fonecker: nem attól függ. De aki csak magyarul tud, az nagy hátránnyal indul.

Fonecker 2009.07.21. 16:49:44

@Naszta: A hátrányt nem vitatom, de a teljes ellehetetlenítést viszont igen.

Dr_utcai_arcos 2009.07.21. 17:22:56

@Naszta: khm...én is egyike voltam a "kontraszelektív

nagyza 2009.07.22. 13:38:08

@bunkó: olyan sok nem, mint képzeled

Naszta · http://naszta.hu 2009.07.24. 10:25:24

@utcai_arcos: nem ismerlek, de látom, hogy régebben végeztél. Nem tudom, hogy akkor mi volt, de a mai állapotokra fenntartom a véleményemet. Sajnos.
süti beállítások módosítása