/>

Benne van

E-one 2010.05.25. 14:08

Azt írja az index, hogy "Szijjártó Péter újságíróknak nyilatkozva elmondta: a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy a leendő miniszterelnök által benyújtott program teljes egészében tartalmazza a választásokon általa vezetett politikai szövetség képviselte választási programot." És ez pontosan így is van. Lépjünk túl azon a kínos kérdésen, hogy akkor ezek szerint a Fidesz 1998-as kormányprogramja is rossz volt-e, nem ez a lényeg. Szijjártó nem hazudik.

Ahogy a Fideszből, és egyáltalán, a teljes politikai életből senki sem. Hiszen ugye minannyian emlékszünk még, hogy a kampány alatt hányszor hallgathattuk a fideszes politikusoktól a pártjuk választási programját? Szinte figyelni is képtelenség volt már a hírekre, olyan összetett, komplex, és rendkívül mélyen kidolgozott célrendszert és üzeneteket fogalmaztak meg. Ez visszaköszön a kormányprogramban is, például már az első oldalon le van írva, hogy itt az idő.

Na de csak semmi gúnyolódás. Mert Szijjártó tényleg igazat mondott. A kormányprogramban valóban ott van szó szerint leírva a Fidesz teljes kampányanyaga. Hiánytalanul. Több ezerszer is. Minden egyes szóközben.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr822030116

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Forradalom helyett reformkort! 2010.05.25. 19:38:21

A szocialista kormányzás öröksége akár a legalaposabban átgondolt, legkiválóbb tervet is megtorpedózhatja. A kormányprogramnak ezért akkor van a legnagyobb esélye, ha nem sietik el. (Fotó: fidesz.hu) Orbán Viktor a hétvégén benyújtotta az új kormá...

Trackback: Hibás az orbáni iránytű 2010.05.25. 17:50:15

Költői a kérdés, de majdnem úgy hangzik, mint egy dakota közmondás: vajon milyen iránytű az olyan, amelyik nem azt mutatja meg, hogy merre kell menni, hanem azt, hogy honnan el?Ez jutott eszembe, Orbán Viktort hallgatva a kormányprogram beterjesztőjeké...

Trackback: A múltat végképp eltörölni... 2010.05.25. 16:06:18

Szögezzük le először is: nemzeti együttműködésre szükség van. És tegyük gyorsan hozzá: a nemzeti együttműködés nem épülhet a tagadásra.Orbán Viktor kormányprogramja viszont a tagadásra épít. Többet foglalkozik az elmúlt nyolc évvel, mint az előttü...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

varasd 2010.05.25. 16:28:05

Arról, hogy a nyilvánosság és a média ügyében mi van illetve mi nincs benne a Fidesz kormányprogramjában:
altnyil.nolblog.hu/archives/2010/05/23/Orban-program_es_nyilvanossag/
Megnyugtató? Nem hinném...

Mécsvilág 2010.05.25. 16:49:52

Nyihahahaha, de vicces!

bariga 2010.05.25. 16:59:15

ez nem is olyan vicces, ennyi ember szavazott erre semmire. Most mit szólnak hozzá???

tudomcsunyadolog 2010.05.25. 17:15:47

el sem hiszem, hogy három millió ember ezekre szavazott BRRROÁFFFF%!+%/

szárny 2010.05.25. 17:20:31

E-one fiam (vagy lányom. Már ha eldöntötted egyáltalán. Ha ez eldönthető egyáltalán).

Nem félsz te, hogy úgy jársz, mint az egyszeri kisgyerek? Tudod, aki nagyobbat akart f... szellenteni, mint a papája. És ez sikerült is neki. Sógorostul...

szárny 2010.05.25. 17:22:55

De télleg. Nem veszitek észre, hogy egy ország útál benneteket, mint a kukorica-gölödint? 174:2 volt az arány az egyéni parlamenti körzetekben, vazze. 176:0-nak kellett volna lenni, hogy még mindig ne ti akarjátok fingani a passzátszelet?!

Várúr 2010.05.25. 17:35:18

Látom, balfélen lassan teljes az agyhalál. Ekkora bukkantyú után így szokott lenni, na de ennyire? Hol volt ez a temérdek szakértő az elmúlt 8 év során? Lassan népszerű rágógumi készül KoFi (kormányprogram fikázása) márkanéven. Azok hiányolnak belőle pár tízezer oldalt, akiknek egy irkalap elolvasása is nehezükre esik.

morbiczer 2010.05.25. 17:36:11

@szárny: Akit "utal az orszag", az nem irhatja le a velemenyet?

Képzelt Riporter · http://kepzelt.blog.hu 2010.05.25. 17:37:35

@bariga: Elmondom, mit szólnak hozzá. Azt szólják, hogy: Jó kis program az, a legjobb, a komcsik bármelyik programjánál jobb, mert benne van, hogy lesz munka, meg család, meg rend, és a haza végre nem lesz ellenzékben, ahogy Isten sem. Hát azt a Viktorék még nem tudhatják, hogy pontosan mi, mikor, hogyan és miből, mert "ezek" mindent tönkretettek, és még arról is hazudtak, úgyhogy majd megnézik, hogy igazából hogyan áll az ország, aztán lesznek konkrétumok. Egyébként is, még át sem vették a kormányzást, de máris lecsökkentették a parlament létszámát (ugyan, a választójogi trv módosítása már csak apróság), és lesz trianon-nap is, meg a tótoknak is jól megmutatják, lesz kettős állampolgárság is (nem, a határontúliaknak ez most és ilyen formában nem szívás, ők pontosan erre vágynak már mióta). És egyébként is ne kötözködj, a komcsik, azok jobbak, mi???
Hát körülbelül ezt mondják. :(

Amúgy meg a fideszre szavazottak nagy része igazából csak a nem-az-mszp rubrikát ikszelte, és a fidesz-programba bele sem nézett (se a választásiba, se a kormányba), és igazából nem is érdekli őket az egész cécó. És abban is biztos vagyok, hogy ők sokkal nyugodtabban alszanak, mint a politikailag aktív, hüjeprogram és hüjekomcsik vitában résztvevő társaik.

akkor most mi van? 2010.05.25. 17:37:40

Kedves Nagyot Bukott Elkúróknak Csápolók! Nektek most kb 4 évig szépen sarokba huzodva csendes pihenkélés a sorotok, lassacskán lehetne elkezdeni beletörödni, hogy 4 évig nem az Orbitálisan Elkurók Csapatai fogják irányítani az országot, és az előzményeket ismerve neketek legalább addig a 4 évig kuss van. Majd ha 4 év mólva legalább ennyire elkurt állapotban lesz az ország, akkor el lehet kezdeni előbujni azzal a dumával, hogy "ilyen szarul mi is tudtuk volna folytatni" de egyelőre kushadás van, nem nyálverés. Fogtátok?

driopios 2010.05.25. 17:38:58

@szárny: úgy érted, keressünk egy jó erős kötelet és...?

bazs1 2010.05.25. 17:40:35

a mérleg egyik serpenyőjében "mégnemcsináltunksemmikonkrétat", a másikban "8évalatttönkretettükésszétloptukazországot". hmhmhm

driopios 2010.05.25. 17:42:13

@akkor most mi van?: miért is kell egy elvesztett választás után 4 évig kussban pihenkélni? Orbán talán 8 évig kussban volt? Én úgy emlékszem elég nagy pofája volt végig, de javíts ki ha tévedek.

Képzelt Riporter · http://kepzelt.blog.hu 2010.05.25. 17:49:14

@bazs1: Az, hogy az mszp elqrta, szétlopta, lehazudta, az miért jelenti azt, hogy más (esetleg kormányzásra készülő) pártok programjával és cselekedeteivel nem szabad foglalkozni? hmhmhm

akkor most mi van? 2010.05.25. 17:49:54

Nem elvesztett választás volt. Bukás. Ha a nagyobbik kormánypártból kispárt lesz, a ksiebbik meg kiesik a parlamentből, az nem választás elvesztése, hanem összeomlás és ezzel a 8 évvel kiirtátok magatokat a demokratikus kritika jogából. Persze beszélhettek, irhattok, komolyan senki nem veszi egyetlen szavatokat se, mert 8 év referenciátok van a totális alkalmatlanságból.

bariga 2010.05.25. 17:51:46

@Képzelt Riporter: hát igaz, ha valakinek nincs esze, legalább nem kell gondolkodni, vagy boldogok a lelki szegények..

bariga 2010.05.25. 17:54:40

kétszerbukott Viktorod is ugrált, mint a nikkelbolha. Most viszont már tényleg át kellene ugrani a lécet!! De még azt sem tudja hol a léc, ha véletlenül megtalálja, akkor meg túl magas lesz neki.

Képzelt Riporter · http://kepzelt.blog.hu 2010.05.25. 17:56:31

@akkor most mi van?: Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy az itt kommentelők bármiféle tisztséget is betöltöttek volna az elmúlt 8 év 3 kormányában? Vagy arra akarsz utalni, hogy mostantól minden mszp-szimpatizánsnak kuss a neve? Ahogy minden szdsz-szimpatizánsnak is? És egyáltalán mindenkinek, akinek nem szimpatikus a fidesz? Ezentúl majd csatolni kell a szavazócédula hitelesített másolatát, ha az ember ki akarja nyitni a száját? Remélem nem ilyesmi jár a fejedben...
(Egyébként akár hiszed akár nem, még sohasem szavaztam se az mszp-re, se az szdsz-re, se a fideszre. És egyáltalán nem szimpatikus egyik se. Ilyen is van.)

bariga 2010.05.25. 17:59:06

@akkor most mi van?: az van drágám, hogy agárverseny és fuss a műnyúl után. Ha meg körbenézel és látod , hogy milyen most az ország, gyere újra vitatkozni. Ehhez mondjuk ki kellene mozdulni a játékgép, meg hírtétévé elől.
De hidd el megéri. Szép ország, épül, fejlődik és szeretne Európába jutni, nem vissza a semmibe

Képzelt Riporter · http://kepzelt.blog.hu 2010.05.25. 17:59:09

@bariga: Nem feltétlenül hülye az, aki nem foglalkozik politikával. Van néhány ilyen ismerősöm, egyáltalán nem buták vagy tájékozatlanok amúgy, de ez a cirkusz nem érdekli őket. Látod, itt is anyázásba ment át az egész 19 másodperc alatt.

bariga 2010.05.25. 18:01:16

@Képzelt Riporter: igazad van, de minden demagóg, populista szöveget azért nem lehet szó nélkül hagyni

akkor most mi van? 2010.05.25. 18:03:12

@Képzelt Riporter:

eszembe se jut, hogy tisztséget töltöttek be, de az előző kormány alatt is a zorbánsátánt szidták és buzgón helyeseltek az ország gödörbe rugdosásának. Aki az elmult 8 évet orbánozással töltötte és most orbánozással folytatja, az nem vitaképes, annak a véleménye egy használt mosószivacséval van egy szinten.

akkor most mi van? 2010.05.25. 18:07:13

@bariga:

"Szép ország, épül, fejlődik és szeretne Európába jutni, nem vissza a semmibe"

Aztakurva, ezt maga Gyurcsány se mondhattat volna szebben, a kapcsolat.hu-rol copy-paste? :)))))

Na ezért vagyok ti vitaképtelenek. Na jó, nem fárasztom tovább az ujjaimat ekkora droid miatt.

"Szép ország, épül, fejlődik és szeretne Európába jutni, nem vissza a semmibe"

ezt azért eltettem,mennyei:)

szárny 2010.05.25. 18:11:28

@driopios: írod: "úgy érted, keressünk egy jó erős kötelet és...?"

Nem úgy értem. Azt Kövér mondta, és a FIDESZESEKNEK: "...ha valóban azt HISSZÜK, hogy nincs mit tenni, akkor legjobb, ha LEMEGYÜNK a pincébe stb.

Na, ebből csinálta egy tolvaj, hazug, konzumidióta gazember az elvtársaival együtt az ún "köteles beszédet". Mint azt Debreczeni Hernyó oly szépen megírta az alányalós könyvében.

De bár megmaradtak volna ennél a "sikernél". És ne loptak volna el még tizennégyezermilliárd forintot is. Érted: 14 000 000 000 000 forintot, nyolc év alatt. Meg az egészségügyet, meg a tömegközlekedést, meg az ipart, meg az agráriumot...

Mellesleg ne kötelet keressél. Drága lenne a következménye. Gyurcsányt ne Kövér-epigonként respektáld. Hanem a saját kútfőjéből: "...ellehet menniiii, kéremszépen!!"

Na, ezt fogadd meg, ha nem tetszik, hogy az ország elhajtotta ezt a rablóbandát.

Képzelt Riporter · http://kepzelt.blog.hu 2010.05.25. 18:11:33

@akkor most mi van?: Azért ne keverjük össze a dolgokat. Azok akik orbánsátánoznak nem feltétlenül azonosak azokkal, akik az ország gödörbe rugdosásához helyeseltek (nem hiszem egyébként, hogy bárki is helyeselt volna az ország gödörbe rugdosásához, viszont tagadhatatlanul van sok olyan ember, aki másképp élte meg és értelmezi az elmúlt 8 évet, mint te. Ez még nem bűn.). Én például egyáltalán nem szeretem Orbánt, sőt, ugyanakkor nagyon is tisztában vagyok a megyó-gyurcsány-féle elkúrással.

Egyébként meg vitatkozni lehet szabadon, attól függetlenül, hogy ki mit gondolt vagy csinált az elmúlt 8 évben. Most 2010 van, arról beszélünk, ami most aktuális, nem pedig mondjuk a 100 napos programról (beszélhetünk arról is, csak ahhoz meg a jelenlegi kormányprogramnak nincsen köze).

Ráadásul jelen helyzetben a mocskoskomcsizás számomra éppolyan érthetetlen, mint a patásorbánozás; egy 20%-os pártról van szó, 4 évig biztos labdába sem fognak rúgni. Mi értelme van rajtuk rugózni és mocskolódni folyamatosan?

bazs1 2010.05.25. 18:13:27

@Képzelt Riporter: De lehet, csak az a vérlázító hogy HANGOSABBAN foglalkoznak ezzel mint ami a valódi probléma és katasztrófa (volt).

Képzelt Riporter · http://kepzelt.blog.hu 2010.05.25. 18:18:40

@bazs1: Na igen, arról van szó ami a valódi probléma. Az más lapra tartozik, hogy ki cseszte el; akik elcseszték, azok most 20%-al ülnek a parlamentben, a választók megbüntették őket a rossz kormányzásért, a bíróságok pedig majd ítéleteket hoznak a törvénysértések ügyében. Erről ennyit. A vaéódi helyzetet viszont kezelni kell; nyilván a fidesz és orbán lesznek kénytelenek kezelni, mert ők vannak (2/3) parlamenti többségben. Namármost, a programjukból nem látszik, hogy mégis hogyan akarják kezelni az aktuális problémákat. Erről beszélünk itten.

nemjogasz 2010.05.25. 18:25:57

Érdekes, olyan sokan emlegetik, hogy elkúrták a szocik, és tényleg, és el is ismerték. De miben is állt az elkúrás? Pl a hitelekből finanszírozott 100 napos programból? Közalkalmazotti bérek, nyugdíjak drasztikus emelése, a szociális kiadások jelentős megduzzasztása, természetesen hitelből, mert másból nem lett volna rá.
Namost, hányan is tiltakoztak akkor, ott az elkúrás ellen? Hányan is voltak ott a Kossuth téren, tüntetve a béremelések és nyugdíjemelések ellen? Talán senki? Lehetséges, hogy mindekinek tetszett itt az elkúrás? Tiltakozott-e a Fidesz az elkúrás ellen, vagy követelte, hogy a kormány hajtsa végre a vállalt programot?
És, ettől függetlenül, miért is nem lehet észrevenni, hogy nincs programja a "forradalmi" "rendszerváltó" "stb orbáni jelzős" kormánynak?

akimellon 2010.05.25. 18:30:04

Bárki aki rosszat mer írni a jobboldaliakról az biztos részese volt az előző 4-8 évnek?!?!
akkor ti jobbosok mind részesei vagytok a Horty-korszaknak, Szálasy-korszaknak?
Vagy nem?
MA, a maiprogramról beszéljünk, ne 4-8-50-60 évvel ezelőtti dolgokról.

bazs1 2010.05.25. 18:32:03

Világos, nem is a poszt létjogosultságát firtatom, hanem amikor jönnek a "vesztes" oldalról ordibálni és ujjal mutogatni..

Visszatérve. Én inkább elfogadnék egy "üres" kormányprogramot mint egy olyat amiben a csillagokat is lehazudják az égről. Úgyis a tettek számítanak majd és az, hogy milyen lesz az ország állapota 4 év múlva. A másik gond pedig hogy szerintem még nem is lehet látni, hogy valójában mekkora a gáz, így nem is lehet rá konkrét megoldásokat kitalálni (igen, ha cinikus lennék mondhatnám hogy ez csak jó kifogás, de az adatok meghamisítása nem állt messze az előző kormánytól ugye..)

zsebatya 2010.05.25. 18:33:17

Legyünk korrektek: az úgynevezett kormányprogram minden mondatával egyet lehet érteni. De hogy ebből mi lesz a mindennapokban, arról egyelőre nagy a kuss és egyre riasztóbb. Homályos sejtésem szerint a fideszes sorokban ott lebeg a boldogult emlékezetű Beke Kata rémült sóhajtása 1990-ből: "Jézusmária, győztünk!.."
Rettenetesen tartok tőle, hogy egyszerűen azért nincs még konkrét kormányprogram, mert a Fidesz legkeményebb ellenzékét (markát nyújtó csoportjait) ajtón belül tudhatja és a családi veszekedéseknél keményebb dolog kevés van a világon ugyebár. Mert például kemény harcot kell indítanom a Nemzet Beszállítói érdekében a Gonosz Üzletláncok ellen, de közben a legnagyobb, nekünk súlyos milliókkal segítő, szintén súlyosan nemzeti fogatos barátaink pontosan egy ilyennek a tulajdonosai. Így persze lelassul az ilyen irányba indított pofon lendülete.
És hát ezt korrekt, ellenőrizhető programba bizony nehéz összegereblyézni.

Képzelt Riporter · http://kepzelt.blog.hu 2010.05.25. 18:59:14

@bazs1: Bocs, de hivatkoznom kell 17:37:35-ös bejegyzésemre a "még nem tudhatják" kifogásra reagálva. (Megint igazam lett, jessz. :D) Egyébként meg a Bajnai-kormányra nem volt jellemző a kamuzás, mert a Gyurcsány-kormányok sok kamuja miatt az IMF és az EU folyamatosan lihegett a nyakukba, és kb 2 havonta jöttek ellenőrizni mindent.

Az üres kormányprogrammal meg az a baj, hogy nem lehet számonkérni. Meglátjuk, mi lesz 4 év múlva? Hát valami lesz, de fogalmunk sem lesz róla, hogy az lesz-e, amit a fidesz ígért vagy akart, és így nehéz lesz értékelni a teljesítményüket.

És kormányprogram hagyján, de a választási programjuk is ennyi volt. Nehéz úgy pártok közt választani, hogy nem mondanak magukról semmit; jó lenne, ha nem válna gyakorlattá. ígérgessenek inkább, ha nem tartják be, legfeljebb leváltjuk őket, de legalább tudunk mi alapján választani, meg esetleg leváltani. Okos ember ugye nem megy olyan kurvához, aki nem mondja meg előre, hogy mit vállal és mennyiért...

zsebatya 2010.05.25. 19:10:16

@Képzelt Riporter: Csak egy apró pontosítás, amúgy egyetértünk. Szóval az IMF két állandó szakértőt (revizort) delegált Budapestre és a rendkívüli hitel egyik feltételeként teljes körű betekintési joggal hatalmazták fel őket, hogy a zsozsóból nehogy választások előtti béremelés legyen. Szóval nem kéthavonta, folyamatosan itt lihegtek Bajnaiék nyakában. (Mellesleg teljesen érthető gyanakvással.)

manipul 2010.05.25. 19:11:09

Tisztelt Képzelt Riporter!
Valahogy erre a honlapra kerültem és olvasgattam az írásait.
Mint mondja ne keverjük össze a dolgokat. És összekeveri pontosan úgy ahogy összekevertetik az emberekkel. Hogy jön össze Orbán a Megyó Gyurcsány elkúrással. Orbán szeretete vagy nem szeretete egy-egy ember magánügye. Az ország elkúrása pedig 10 millió magyar, azok leendő gyerekei, unokái ügye. Uram, Ön sok más megmanipulált emberrel együtt egy nevezőre hozza a szimpátiát a teljesítménnyel.

Képzelt Riporter · kepzelt.blog.hu 2010.05.25. 18:11:33
".. Én például egyáltalán nem szeretem Orbánt, sőt, ugyanakkor nagyon is tisztában vagyok a megyó-gyurcsány-féle elkúrással..."

zsebatya 2010.05.25. 19:24:36

@manipul: Tudom. Annál is inkább, mert 1990-ben az MDF győzött ugyebár.

Kassian 2010.05.25. 19:24:43

Újabban van a fityesznek programja?

Kassian 2010.05.25. 19:27:36

@bazs1: "Világos, nem is a poszt létjogosultságát firtatom, hanem amikor jönnek a "vesztes" oldalról ordibálni és ujjal mutogatni.."

2006-ban a fidesz bezzeg nem "ordibált", igaz? És nem kiabált "választási csalásról", igaz? Ennek tetejében pedig ott kúsztak, másztak Ibolya lába előtt a koalícióért cserébe...kár, hogy a zemberek emlékezete csak rövid távon működik.

bazs1 2010.05.25. 19:31:26

@Képzelt Riporter: Najó, de ahhoz a kurvához se megyek vissza aki álmaim szopását ígérte egy ezresért, és a számba hugyozott 20ezerért :D
A teljesítményüket meg a következő választásokon lehet értékelni. Mindegy, túl hosszú lenne ez a vita, én akkor is bízok a kétharmad erejében. Mást úgyse tudsz csinálni :>

bazs1 2010.05.25. 19:34:24

@Kassian: Teljesen másról beszélsz mint én..

frogeye 2010.05.25. 19:36:51

Hát egyfelől pontosan tudják, hogy milyen az ország helyzete, azt senki se gondolja komolyan, hogy nem voltak meg az informátoraik a PM-től kezdve bármelyik kormányzati szervnél. Forintra és eurocentre pontosan. Persze a "csontvázakra" való hivatkozással lehet még a népet hülyíteni egy darabig.

A nagyobb baj az, hogy tanácstalanságot látok, semmilyen határozott elképzelésük nincsen. (legfeljebb a második vonalnak, de azok most még nem jutnak szóhoz, majd csak úgy jó egy év múlva, de addigra elég későn lesz)

A cirkuszt azt megkaptuk, most kenyeret kenne adni... de hogyan

Egyébként pedig a strandon mindenki belepisál a vízbe, csak a szocik ezt a trambulinról csinálták, meg is érdemlik, amit kapnak, de nem fog változni a fideszes elit részéről sem semmi.

Azért halvány reményem van, hogy tévedek, de képességeket nézve ez tényleg csak egy halvány remény.

eml 2010.05.25. 19:48:44

Fideszéknél el kellene dönteni, hogy a kormányprogram és a választási kampányban mondottak akkor egyeznek-e (2010), vagy ellenkeznek-e (1998)?

Képzelt Riporter · http://kepzelt.blog.hu 2010.05.25. 20:28:30

@manipul: Tisztelt Manipul,
Pontosan amellett szerettem volna érvelni, hogy ne keverjük össze a dolgokat.

Szimpátia alatt természetesen politikusokkal szembeni szimpátiát értettem, nem pedig valami mást. Nekem személy szerint Orbán (és a fidesz) nem azért nem szimpatikus, mert nagy az orra vagy olyan furán gesztikulál, hanem politikai tevékenysége és hangoztatott nézetei miatt (ezeket természetesen mindenki maga ítéli meg magának, ezért is nem értünk gyakran egyet, itt a szubjektív szempont kikapcsolhatatlan, bizonyos értelemben szimpátiákról is szó van).

Úgy gondolom, ha a fidesz programjáról beszélünk, illetve arról, hogy az mennyiben képes az ország bajait orvosolni, abba nem szabad belekevernünk azt, hogy az mszp mit és hogyan qrt el az elmúlt időszakban; ahogyan az mszp programját sem a fidesz-kormányzás fényében ítéltem meg annó (és például az mszp kormányzati teljesítményének értékelésekor is tökéletesen mellékes, hogy a fidesz is megszavazta a 100 napos programot).

Úgy gondolom, a (magyar) politikának pontosan ez a legnagyobb rákfenéje: képtelenség tiszta vitákat, tiszta érveléseket hallani, olyanokat, amiket nem szennyeznek oda nem tartozó elemek. Ilyenkor ugyanis a vitapartnerek már nem érvelnek, csak "a komcsik hogy elqrták" meg "jön a patásorbán" szintű tárgyhoz nem kapcsolódó, érzelmileg fűtött kijelentéseket vagdosnak egymás fejéhez.

Képzelt Riporter · http://kepzelt.blog.hu 2010.05.25. 20:30:43

@bazs1: Perszehogy nem. :D Ezért örül annyira az ember, ha sikerül olyan kurvát találnia hosszas keresgélés után, aki előre megmondja mit vállal és mennyiért, és aztán ehhez tartja is magát, ráadásul a képeken is valóban ő szerepel, nem valamelyik barátnője.

porfelhő 2010.05.25. 22:49:54

Nem tudom, de a választások előtt én részletesen kidolgozott, hosszu programot nem hallottam a jobboldal részéről. Még most sem hallottam semmit a nagy igéretek teljesitéséből. Hallottam az elmult 8 évről, de nem sokat a következő 4 évről.
Lehet a szocik az oka, hogy még nem hallottunk részleteket a nagy gazdasági fellendülésről, meg sok egyéb másról. Nem tartozom a "csodavárók" körébe, nem fogom szidni sem a jobboldalt, csak furcsának találom, fontosabb a multtal foglalkozni mint a jövővel. Pedig a jövő visszafordithatatlanul elkezdődött.

manipul 2010.05.25. 23:09:10

Tisztelt Képzelt Riporter!
@Képzelt Riporter: Ez így elfogadható, azzal, hogy nem tudom, hogy akkor amikor aktuális volt, miket írt mondjuk Gyurcsányról, MSZP-ről, eladósodásról, nem fog fájni, naponta változó Gyurcsány programokról, kormányzati negyedről stb. Ha akkor is ilyen tisztán tudta az ügyeket szétválasztani, akkor lehet hiteles, a mondanivalója. Ha nem, akkor nem.

manipul 2010.05.26. 10:15:19

@Képzelt Riporter: Szellemes, főleg válasz helyett, de nem is kérek választ. Ez is érthető.

Képzelt Riporter · http://kepzelt.blog.hu 2010.05.26. 10:46:05

@manipul: Kedves Manipul,
Azért nem válaszoltam bővebben, mert ezt a nick-et csak nemrég kezdtem használni, és régebben más nick-el sem nagyon kommenteltem, blog egyáltalán nem volt, szóval sajnos nem visszakövethető, hogy akkoriban miket gondoltam és mondtam. Azzal, amit mondott viszont egyetértek, ezért adtam rá áldásomat.

De ha elhiszi becsszóra, akkor azt mondom, hogy igen, mindig is, és minden területen igyekszem nem összemosni a nem összetartozó dolgokat. Például: annak ellenére, hogy felsőoktatási hallgató vagyok, támogatom a tandíj bevezetését (megfelelő ösztöndíj-rendszer mellett), pedig személyes érdekem nem ezt diktálná, legalábbis rövid távon. Vagy: az öszödi beszéd kipattanása után hangoztattam, hogy a pofátlanság netovábbja, hogy GyF nem mond le, mert teljesen mellékesek az olyan kifogások, hogy "ez csak zárt körnek szólt" meg "túlzott, igazából nem is úgy gondolta, csak ő ilyen heves vérmérsékletű" satöbbi. Tovább nem szeretnék offolni.

Voltak, és vannak, és lesznek is olyan ügyek, kérdések, melyben változik a véleményem, ha más információkhoz jutok, vagy átgondolom a dolgokat. Nem összetartozó dolgokat viszont igyekszem nem összekavarni, ez az irányelv a hétköznapokban is jól bevált nekem, szóval nem okoz gondot a politikában sem alkalmaznom.

manipul 2010.05.26. 12:15:32

Tisztelt Képzelt Riporter!
@Képzelt Riporter: Számomra szimpatikus a válasza, és mivel hallgató bizonyára fiatal. Ekkor sok mindent úgy ítél meg az ember, ahogy az információt kapja, és ez általában világszerte manipulatív módon történik. pld-ul gyakori most a 100 napos program fidesz általi megszavazásának emlegetése. Azt már nem mondják, hogy, iez hogy történt. Orbán azt mondta, hogy az MSZP jó állapotban vette át az országot és ez el is bír ilyen terhet, feltéve ha HELYES Gazdaságpolitikát folytat az MSZP. Akkor az MSZP gúnyosan helyretette Orbánt, hogy már miért ne csinálná jól az MSZP, mit gondol ez a lökött Orbán. Amikor kiderült, hogy mégse jó gazdaságpolitkát folytat, akkor a Fidesz (is) figyelmeztette az MSZP-t. De ekkor dübörgött a pannon puma és Orbánt lekeverték. Szóval ez a 100 napos program teljes története, de ma már csak azt idézik, hogy a Fidesz is megszavazta vagyis minimum tettestárs.
süti beállítások módosítása