/>

És ha nem lesz LMP?

E-one 2010.09.03. 10:51

Délelőtt fél tizenegykor, amikor elkezdtem ezt a postot írni, még nincs elég kopogtatója a pesti LMP-nek, de nem kizárt, hogy lesz. (Update: negyed kettőkor bejelentették, megvan a 28 150 cetli.) A Fidesz új szabálya, ami miatt kevesebb, mint feleannyi idő alatt kell négyszer annyi ajánlást összeszedni, alaposan betett minden kis pártnak. De miért is jó ez a Fidesznek, és jó-e az országnak?

Az persze nyilvánvaló, hogy a végeredményt tekintve Jávor indulása vagy nem indulása nem oszt, nem szoroz, Budapest főpolgármestere októbertől Tarlós lesz. Nem számít igazán a Fidesznek a helyzet azért sem, mert az egyetlen, de nagyon fontos nyitott kérdés, hogy meglesz-e az önkormányzati többségük, ettől ugyanúgy nyitott marad, mert listát az LMP akkor is indíthat, ha nem lesz főpolgármester-jelöltje (az meg ugye Pesten a vicc kategóriájába tartozó felvetés, hogy esetleg ne lenne meg a 4 százalékuk). Annyira nem játszanék azzal a gondolattal sem, hogy a 2014-es lehetőségeket akarnák szűkíteni - irtózatos presztízsveszteség lenne az LMP-nek, ha most nem indulhatnának, de jó kommunikációval és jó politizálással ezt vissza tudnák hozni négy év alatt. Ha tényleg jól csinálják a dolgukat, akkor akár pesti győzelemre is esélyesként, nem érdemes elfelejteni, hogy Budapest még mindig nem konzervatív város, és egy Tarlóstól nem is lesz az.

Magyarul a Fidesz azzal, hogy megpróbálja a pillanatnyilag gyengébb ellenfeleit már az indulás előtt kizárni a versenyből, önmagának nem tesz jobbat, a végeredményt érdemben nem befolyásolja, tehát az országnak nem árt (legfeljebb az LMP-seknek, de azért ők messze nem az egész ország), ellenben elérik, hogy mindenki őket köpködhesse, milyen antidemokratikusak. De van egy még súlyosabb probléma.

Az LMP-nek borzasztó sok hibája van, de azért a szocikkal mégsem nagyon összehasonlíthatók. Viszont a brutálisan erős kormánypárton kívül momentán egyetlen párt létezik ma Magyarországon, aminek nem probléma a Fidesz új szabályai szerint sem összehozni az indulást, ez pedig épp az MSZP. Ha bejönnek a tervek, akkor szeretett kormányunk elérte, hogy aki nem bírja a Fideszt, annak ne maradjon más választása, csak az MSZP. És két ilyen alternatívánál rosszabb dolog ma nem nagyon történhet Magyarországgal.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr392268556

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nincs kettő négy nélkül 2010.09.03. 15:51:46

Úgy tűnik, hogy az LMP jól hajrázott: összegyűltek a kopogtatócédulák ahhoz, hogy Jávor Benedek elindulhasson. Hogy miért csak az utolsó pillanatban, arról a főpolgármester-jelölt ezt mondta az Indexnek adott interjújában: Jávor: ...Nagyon gyakori, ...

Trackback: Kapuzárási pánik 2010.09.03. 12:39:57

 Virág Árpád részére   Kedves Árpád!   Lehet, hogy mire levelemet kézhez kapod, mindaz, amiről most írni fogok, már történelem lesz, azonban jelen pillanatban még nem az, hanem nagyon is időszerű dolog. A fővárosról és a főpolgármest...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya Ivanov 2010.09.03. 11:45:58

OFF:
azt már kitaláltad, miért szégyellik Tarlóst?

E-one 2010.09.03. 11:48:22

@Mitya Ivanov: valószínűleg ugyanazért, amiért az MSZP a nevüket és a logójukat, csak jobb az esély konkrétumok nélkül

Michael Corleone 2010.09.03. 11:52:00

annyi logika sztem van a Fidesz részéről a dologban, hogy hosszutávon a nyugdíjas szavazóikkal a szocik már nem lehetnek veszélyesek rájuk, ezért is támogatják őket az önk-i vál-i rendszer "reformjával". Az LMP-ből még lehet valami, ezért "biztos, ami biztos" alapon jobb már most ellehetetleníteni őket.

aki meg azt hiszi, h az LMP a Fidesztől kapja a cetliket, az gondolkodjon el azon, hogy akkor miért vannak már napok óta napi 24 órában aktivisták a kitelepüléseken - ez jó nekik, hogy nem alszanak?

csak ezeket ne 2010.09.03. 12:20:08

Tehat szerinted a demokracia szetverese nem art az orszagnak? A demokracia lenyege, hogy barki megmerettetheti magat es az intelligens, ontudatos, magasan kvalifikalt nep majd kivalasztja, hogy kit szeretne. Ehhez kepest Budapesten 2 posztkommunista fopolgarmester kozul lehet majd valasztani, hala viktatornak. Ennel rosszabb mi johet meg???

Zebrateve 2010.09.03. 12:29:54

A poszt kicsengése csak annyiban nem igaz, hogy a Jobbiknak sem okoz gondot a cédulák összegyűjtése, lásd: torokgaborelemez.blog.hu/2010/09/01/238_hogy_allnak_az_ajanloszelvenyekkel

Ezzel együtt egyetértek azzal, hogy a választási lehetőségek igen korlátozottak, és ez baj.

borgir 2010.09.03. 12:30:24

@csak ezeket ne: Az egyiket meg is választják...

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.09.03. 12:40:49

@Michael Corleone: Ez egy rövidtávú, és meglehetősen rövidlátó logika. Ha valóban ez van a dolog mögött, az a lehető legnagyobb hiba, amit a Fidesz elkövethet.

Bármennyire is lejáratódott és elhiteltelenedett az MSZP, bármennyire is, most úgy tűnik, hogy a demográfia nem nekik kedvez, nem szabad elfelejteni, hogy a politikai paletta messze legbeágyazottabb, legjobb formális és informális infrastruktúrával rendelkező pártja. Ráadásul a mögöttük álló "szellemi háttér" jókora baráti körrel, támogató csapattal bír nyugaton. Én nem írnám le őket, az meg egyenesen botrányos lenne, ha a Fidesz azzal, hogy őket teremti meg alternatívájuknak, automatikusan a hónuk alá nyúlna.

Orbán Viktor forradalomról beszélt. Nyíltan nem mondhatta ki, de ami emögött van, az az, hogy most először lehet a posztkommunista utódpártot, annak hálózatát, valamint szövetségeseit figyelmen kívül hagyni, mert nem alkotnak blokkoló kisebbséget. (utóbbiak ezért is vannak ennyire megveszve)

Egy értelmes, demokratikus többpártrendszerhez hozzátartozik az, hogy vannak választási lehetőségek. Az elmúlt két évtizedben ezeket nagyban lecsökkentette az, hogy a választók egy jelentős része ab ovo, zsigerileg elhatárolódott egy erőtől, az MSZMP utódjától.
Az LMP igazi lényege pontosan az, hogy az eddigi dühödt szekértábor-logika felé emelkedjen. És - persze ahhoz rengeteget kell dolgozniuk, és a mostani amatőr allűrjeiket is maguk mögött kell hagyni - közép és hosszútávon a világszerte felértékelődő ökopolitikai programjukkal még egy esélyes kihívók is lehetnek.

A Fidesznek meg nem a középtávú kihívóktól kell félnie, hanem jól kell kormányoznia. Akkor - talán - nincs félnivalójuk.

xunilo 2010.09.03. 13:03:06

Én mondjuk nem értem ezt a sírás-rívást h így felemelték a küszöböt, meg úgy felemelték.
A választásra jogusultak 2 (azaz KETTŐ) százalékának az ajánlására van szükség. Tehát 100 választóból KETTŐÉRE. Avagy 50-ból egyére.
Ha valaki komolyan veszi az indulást, akkor támogassa már őt 2%, nem?
Kisebb helyeken az azt jelenti ám, h egy faluban pl elég 10 ajánlócédula a polg mesteri jelöltséghez. Ha egy párt ennyit nem tud összeszedni, mi a fenét akar elérni a választáson?

Na ennyit arról , h mennyire sérül a demokrácia.

xunilo 2010.09.03. 13:06:27

@csak ezeket ne:
"Ehhez kepest Budapesten 2 posztkommunista fopolgarmester kozul lehet majd valasztani, hala viktatornak."
Na lám, a Fidesz egyből két posztkommunistát is indít?
Tán nem az MSZP indítja a másikat?
Tán nem ők szabadították ránk a Demszkyt?
Tán a lakosság max 10-15%-nak szimpátiáját bíró LMPs jelöltnek kellene nyernie? Vagy a Jobbikosnak?
Mégis mi ebben az Orbán hibája?

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2010.09.03. 13:07:05

Egyébként nem értem a szerzőt, tavasszal nagyon sokan azt várták, hogy csak 3 párt legyen a parlamentben.

Azért nem olyan könnyű megvetnie a lábát egy új (5-7%) pártnak a Parlamentben, lásd. a MIÉP is kiperecelt egyből.
Ráadásul az LMP sokkal szervezetlenebb még a sok átvett szadissal is(pl. BAZ megyei listavezető), iszonyat nagy bukta érik, mivel a megyék közel felében nem is lesz listájuk (még egy Makói Porfelhófúvók Egyesülete is szervezettebb tőlük), ehhez képest Jávor elbukása csak hab a tortán.
Vidéki 20ezer fölötti városok kb. 40%-ában sem lesz egyéni körzetes LMP-s, ez mag a kompenzációs listát ítéli halálra, pl. Miskolcon az LMP-s szimpatizánsok a "SzEMÉ"-re fognak szavazni, mert azoknak van esélyük bejutni és minden körzetben állítottak jelöltet és polgármesterjelöltállítás sem volt gond.

is 2010.09.03. 13:11:50

olvasom Javor Benedek interjujaban, hogy az elsodleges szempont megakadalyozni a FIDESZ-tobbseget. ejnye, tavasszal meg nem ez a szolam ment, amikor a ketharmad megakadalyozasarol volt szo. ha meg mejott idokozben a bolcsesseg, akkro mi ez a Kaltenbach Jeno sztori? Miert nincs egy Solyom-fele civil jelolt, aki felallna Tarlossal szemben, mint annak idejen Solyom Szilivel szemben? mi az a logika, ami ezt most megakadlyozta, hiszen Solymot is az LMP jogelodje inditotta.

is 2010.09.03. 13:15:11

@xunilo: a valasztasi rendszer, errol pampog a poszt, meg mi is. mi nem vilagos meg? szivesen elmagyarazzuk meg egyszer is.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.09.03. 13:15:53

@xunilo: aszonta a csak ezeket ne, hogy a fidesz indíccsa az egyiket, a szocik meg a másikat. Mongyuk asztat nemtom, hogy igaza van-e, de konkrétan ezt mondta. Ércsük?

kalapácstollú 2010.09.03. 13:17:13

@xunilo: Bizonyára gyűjtöttél már kopogtatót életedben, hogy tudd, mit jelent a 2% összegyűjtése. Mert az emberek fele még szavazni csak elmegy, de a kopogtatót leadni már nem nagyon. Úgyhogy egyesével mindenkit fel kell keresni: becsengetni, megvárni míg kijön és elmondani neki mi célból kerestük fel. Egy kertvárosi övezetben ez ingatlanonként 3-5 perc. Panel esetén ingatlanonként mondjuk 2 perc. Átlagosan legyen 3 perc, ami a főpolgármesterire 1500 munkaóra. Nem kipálya ennyit letalpalni, munka után.
Ja, és a példánál abból indultunk ki, hogy minden ingatlan esetén kapunk egy darab kc-t. Pedig a valóságban nem így van, hanem az LMP esetében Bp-en is kb. minden 10-20. ingatlannál jön a kc (a lakások felében nincs otthon senki, a másik fele esetén sokan kidobták, elhagyták, lekeverték a kc-t).
vagyis máris 15-30 ezer munkaóránál tartunk.
Szerinted könnyű ez, bő két hét alatt?

kalapácstollú 2010.09.03. 13:21:34

@election sc.monitor:

off
Érdekes az a SZEME is. Listavezetőjük volt MIÉP-alelnök később Jobbikos. Más tagjuk az SZDSZ-ből érkezett.
De helyi erő és valóban, szervezetten megcsinálták, mind a 20 körzetben van jelöltjük, míg az LMP-nek kb. csak 15 lesz.
on

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.09.03. 13:22:00

Ráadásul ha a másik párt 4 millát akar összeszedni (teljesen felslegesen), máris csak a maradék 50% 3%-a marad.

Samuzia 2010.09.03. 13:37:35

@is: Xunilonak igaza van, ha valaki nem képes összegyűjteni a cédulákat, akkor el se induljon.

Samuzia 2010.09.03. 13:39:34

@kalapácstollú: Ha olyan népszerű a párt, akkor nincs elég embere?

Samuzia 2010.09.03. 13:40:07

A kc előszűrő, helyesen.

kalapácstollú 2010.09.03. 13:44:55

@Samuzia: Szerinted egy párt esetében minden szavazó aktivista?
Szerinted melyik pártnak könnyebb összegyűjteni a kc-kat: amelyik 20 év alatt többmilliárd állami támogatást kapott, aktivista-hálózata van és támogatottsága mondjuk 40% fölötti országosan vagy annak, aki még egy fillér támogatást nem kapott, kevesebb tagja van országosan, mint a másiknak csak a fővárosban és országos támogatottsága 5% körüli?
OK, hogy a kc előszűrő. De szerinted mindegy, hogy mekkorák a likak a szűrőn?

anynick 2010.09.03. 14:14:56

A kc gyüjtés logisztikai kérdés, viszonylag (értsd: a céljához képest) kevés köze van a támogatottsághoz. Az LMP egy Budapestről épülő párt, kevés pénzzel, és lassan gyarapodó önkéntes szervezettel, ezért megy nehezebben. Pl. Szarvason tavasszal nem tudott indulni a jelölt, most, hogy lehetett máshonnan átcsoportosítani aktivistát, lett elég kc.

anynick 2010.09.03. 14:15:45

Egyébklét nem emelték a bejutási küszöböt 5%-ra ? A cikkben 4% van.

nestrot10 2010.09.03. 16:08:42

a Taplós István talicskájáról leesett egy pár ezer ajánló....(szerdán még jajogtak, ma már megvan a majdnem 30 ezer..milyen érdekes....a vizenyős tekintetű Taplós Istvánnak ki lett adva a felsőbb utasítás, adjon át az állítólag 100 ezerből 10 ezret legalább...és hopp leesett a " talicskáról" az LMP székházánál...Ugye hogy nem lehet más a politika?????????

Michael Corleone 2010.09.03. 16:11:50

@tothh:

"A Fidesznek meg nem a középtávú kihívóktól kell félnie, hanem jól kell kormányoznia. Akkor - talán - nincs félnivalójuk. " - teljesen egyetértek.

Ezt kellene. Csak akkor miért nehezítették nyolcszorosára mégis a főpolg.m. jelölt-állítási küszöböt? Mert mégiscsak félnek.

Miért úgy csinálták, hogy a kitűnő adatbázissal és rengeteg pénzzel rendelkező MSZP-nek ne legyen gond; az LMP-nek (és az összes többi kicsinek) viszont igen? Mert az LMP-től félnek.

kopogtatógyűjtéshez pénz kell, aktivisták és információ arról, hogy hol laknak a választóid. az MSZP-nek és a Fidesznek ezek mind megvannak, az LMP-nek viszont egyik sem.

Grafter · http://grafter.blog.hu 2010.09.03. 17:00:15

Ez azért meglepő, hogy még Pesten sem elég. Ezek szerint nem jött be a fővárosiaknak a mezítlábas kampány? grafter.blog.hu/2010/09/03/tiszta_labbal_budapestert

2010.09.03. 17:47:55

@Grafter: Lehet, hogy mégis bejött?

kisa 2010.09.03. 21:00:08

@kalapácstollú: És persze ne feledkezzünk meg kubatov gáborról se...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.09.04. 20:17:17

"Magyarul a Fidesz azzal, hogy megpróbálja a pillanatnyilag gyengébb ellenfeleit már az indulás előtt kizárni a versenyből, " - belekezdett a demokrácia, egyenlőre még jogállami eszközökkel történő felszámolásába.
süti beállítások módosítása