/>

Halálos fenyegetést kapott John Emese a Magyarok Nyilaitól. Hm. Innen is csak gratulálni tudok: névtelen fenyegetőink megtalálták a magyarságra leselkedő talán legnagyobb veszélyt, egy kilencedik hónapos terhes nő személyében.

Néhány tanácsom azért lenne a Magyarok Nyilaihoz. A koncepciójuk, mely szerint John Emese a jelenkor egyik legveszélyesebb közszereplője, minden kétséget kizáróan igaz. Mégis, csupán a tisztán látás érdekében, kívánatos volna, ha összeállítanának egy listát, mondjuk pontozásos rendszerben jelölve rajta, a valódi ellenségek közül ki mennyire veszélyes. Természetesen azért is jó lenne ez, mert így maguk közt versenyeket is tudnának szervezni. Egy átlagember megfenyegetése lehetne a bázis, ez ér egy pontot, a veszély szintjeivel ez a pontszám nő. Bárki igaz Magyar nevezhetne, akár egyéni, akár csapatversenyben, ez utóbbiban a csapattagok három legjobb eredménye adódik össze. Tehát:

A Magyarságra legnagyobb veszélyt jelentő csoportok

átlagember: halálos megfenyegetése esetén 1 pont

átlagember, ha Fidesz-szavazó: 2 pont

átlagember, ha MSZP-szavazó: 3 pont

átlagember, ha SZDSZ-szavazó: 5 pont

képviselők: 3 pont

SZDSZ-es képviselők: 6 pont

bárki a médiából: 7 pont

nők: az eredetileg hozzá rendelt pontszám + 2 pont

terhes nők: a terhesség hónapjának megfelelő pontérték

gyerekek: 8 pont

70 év felettiek: 8 pont

tolókocsisok: 8 pont

70 év feletti tolókocsisok: 9 pont

értelmi fogyatékosok: 10 pont

70 év feletti tolókocsisok láb nélkül: 11 pont

70 év feletti tolókocsisok két láb nélkül: 12 pont

Mit kíván a magyar nemzet: 12 pont

Göncz Árpád, aki ugyan egészséges, de idős, kultikus alakja a liberális oldalnak és elég védtelen: 20 pont

nálad nagyobbak: 0 pont

bárki, akivel szemben nem vagytok létszámfölényben: -10 pont

Jó játék lehet ez valakik szerint. Egyedül az értelmi fogyatékosok kategóriánál kell vigyázniuk. Nehogymár véletlen bántsanak egy Job Nyilaskeresztes Párt-tagot.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr13882517

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: benefits of yoga for students 2018.12.03. 15:25:07

Creative labs sound card model ct4810 - latiticoo

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya Ivanov 2009.01.16. 22:53:07

azért az NBH nak illene lenne már valamit felmutatni ezzel a szervezettel kapcsolatban, különben azt kell hinnünk hogy a MaNyil olyan valami, ami ilyen posztok születését generálja

Semp 2009.01.16. 22:58:41

Azért első blikkre, ez inkább jól jött a rettenetesen komoly jelöltnek. Hogy nézett volna már ki, hogy: "Hát igazából már várnak a szülőszobán, meg úgyse választanának meg, és tényleg nem is gondoltuk komolyan, szóval visszalépek, de azért kösz a választók bizalmát." Na, de ha megfenyegették, az már valami! Akkor még szélsőjobbos veszély is van, ébresztő, demokraták!

Ha jobban belegondolok, tiszta mázli, hogy nem választották meg, ha minden fenyegetésnek ilyen készségesen engedelmeskedik.

Még jó, hogy "sem a jelöltet, sem családját, sem születendő gyermekét nem teszi ki ilyen fenyegetettségnek." Nem kellett volna erre már akkor rájönni, amikor valaki (remélem, legalább eredetileg csak viccből) aszonta: indíthatnánk mondjuk egy 9. hónapos kismamát is, nem?

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2009.01.17. 12:56:33

Valószínű, hogy egy terhes anyát szeretnek fenyegetni(omg). Véletlenül sem azért, mert a szadesz kopogtatókat vett, és ennek ellenére elindulhatott. Ha meg annyira jól szerepelt volna (kvázi nyert volna), nem lépne/léptetnék vissza.
(az már egy másik, hogy aki terhes, az nem tudja maradéktalanul betölteni a szerepét, tehát talán nem őt kellett volna jelölni)

molaris 2009.01.17. 13:08:10

Köztudott dolog, hogy a várandósság bizonyos tudatmódosulásokkal jár együtt. Ezt egyrészt a megváltozott hormonális háztartás, másrészt a módosult anyai anyagcsre okozza. Az anyai szervezet csak bizonyos tűréshatárok között tud adekvát választ adni a külvilág ingereire, mivel működése korlátozott, és elsősorban a leendő újszölött védelmére rendezkedik be.

De az, hogy ezt egy egész pártvezetést érintsen?- eddig nincs rá példa a szakirodalomban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.01.17. 13:49:46

E-one: Hány éves vagy te, hogy hiszel még a mesékben? Persze persze, Magyarok Nyilai meg északi boszorkány...
Egészen biztos, hogy nem erről van szó: magyarinfo.blog.hu/2009/01/15/a_demokrata_john_ervenytelen_valasztasra_jatszik

dzsuhesz 2009.01.17. 14:09:13

Hagyjuk már a hülyeségeket... Pont azt akartam belinkelni, amit belinkelt előttem TaTa86.

Valaki tényleg képes komolyan venni, hogy megfenyegették Johnt? Mégis, kit zavarna? Azt állítja, hogy a Magyarok Nyilai voltak. Ebből az a valószínű, hogy a Jobbikot zavarhatta. Egészen pontosan miért is? A Jobbik teljesen simán megverte az SZDSZ-t, mondhatni lealázta. Csak rosszabb lett volna nekik, ha John nem indul, mert akkor nem mondhatják, hogy megelőzték.

Egyszerűen félt a még nagyobb kudarctól, azt meg nevetséges lett volna mondani, amit elsőre terveztek, hogy a szülés miatt lép vissza, mert hát azt elég régóta lehet tudni, hogy körülbelül mikor fog szülni. Így aztán kapóra jött a szokásos nácizás.

Mitya Ivanov 2009.01.17. 15:50:36

mintha tényleg ez lenne a legfontosabb ebben az országban. Igaz, hogy már vagy huszadszor bukott meg a költségvetés, és újat kell csinálni, igaz hogy nincs(enek) meg a kiskunlacházi gyilkos(ok) és erőszakoló(k), igaz, hogy stb stb.
viszont valóban nem tudjuk sokezer napja, hogy kicsoda kaja ibrahim és joszip tot. És azt sem fogjuk tudni, hogy kik a magyarok nyilai nevű szervezet.
Játékszer ez az ország:(

E-one 2009.01.17. 16:39:43

@Hitetlen (ex)Bérgyilkos: Tehát jól értem ugye, szerinted ha véletlen nyert volna (amire ugye kis párt jelöltjeként alapból nem lett volna esélye), akkor a négyéves ciklus teljes időtartama alatt terhes lett volna?

Mitya Ivanov 2009.01.17. 16:44:28

@E-one:
választások 2010 ben lesznek, addig másfél év van hátra, 0-1,5 éves gyerek mellett azért nem 100% hogy el tudta volna látni a feladatát. De szerencsére ez csak fikció, mivel az SZDSZ egy esélytelen törpe párt.

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2009.01.17. 17:59:48

@E-one: nem jól érted:)
ha nyert volna, maradt volna "uralkodni", a fenyegetés ellenére is. természetesen elment volna szülni, de azt feltételezem, hogy (sajnos) rögtön visszatért volna, a gyerek érdekeit erősen figyelmen kívül hagyva.

de szerencsére a vége jó, így minden jó:) remélhetőleg a gyerekkel fog foglalkozni jóóó sokáig.

E-one 2009.01.17. 21:51:17

Mindenki szerencséjére elég sok nő képes közel teljes értékű munkát végezni kisgyerek mellett úgy, hogy az nem megy a gyerek rovására sem.

szmoker (Homo Trollicus) 2009.01.21. 14:58:06

@E-one:

Hála Istennek, John Emese nincs közöttük.

molaris 2009.01.22. 05:10:33

@E-one:
Azért biztos ami biztos, orvosnak gyorsan mutasd meg Magad.
süti beállítások módosítása