/>

Veszprém után

E-one 2009.02.08. 23:55

A cigánybűnözéssel az az alapvető baj, hogy létezik, de nem úgy. Egy hatalmassá váló társadalmi problémával állunk szemben, amit mindenki vagy letagad, vagy teljességgel hibás - a szó orvosi értelmében őrült - megoldásokat kínál rá.

Hiszen cigánybűnözés abban a formájában, ahogy azt a szélsőjobb láttatni akarja, valóban nem létezik. Nem igaz, hogy minden cigány bűnöző, még csak az sem, hogy a nagy többségük az lenne, és ez most tényleg nem az "én ismerek rendes cigányokat" jellegű burkolt náci sablon. Mert persze kiragadott adatokat lehet mutogatni, de ugyanennyi erővel azt is lehet mondani a veszprémi gyilkosság gyanúsítottjait nézve, hogy mindenki bűnöző, akinek a neve úgy kezdődik, hogy Sztoj, aztán egy kicsinyítő képző, és úgy végződik, hogy Iván. Természetesen lehet ezt is fejtegetni, ebben az esetben viszont nagyon gyorsan kurva ideges leszek, és aki nem érti, miért, keressen rám Google-n.

Azt állítani viszont, hogy valami gond nincs, szintúgy hiba lenne. Nem kell ezt sem magyarázni senkinek, aki kicsit is nyitott szemmel járkál, még csak híreket sem kell olvasnia, elég ha körülnéz, és mondjuk nem a Rózsadombon lakik. Sajnos tény az is, hogy a bűnöző cigányok (és nem a cigánybűnözők!) egy jókora része csúnyán ráerősít az amúgy a magyarság egy nem kis része által is forszírozott elzárkózásra. A legrosszabbul természetesen azok a cigányok járnak, akik nem bűnözők, és esetleg nincs kedvük asszimilálódni, mert tisztában vannak azzal az egyszerű ténnyel, hogy cigánynak lenni nem valami felsőbb- vagy alsóbbrendű dolog, hanem egy tény, ami normális helyzetben pont annyira kéne, hogy befolyásolja az ember viselkedését, mint a vércsoportja.

Nem lehet erről a témáról hiba nélkül szólni, még a legnagyobb magyar írónak sem sikerült. Karinthy írt egyszer arról, hogy ugyan oktalan zsidógyűlölet valóban létezik, mégis el kell ismerni, megvan a zsidóságnak egy kis része, ami belülről építi a gettót, és ez mennyire rossz a normálisaknak. A baj ezzel az, hogy papíron leírva teljesen igaz, de amikor például az ő feleségét elgázosították (vagy ahogy vele tették volna, ha megéli 1944-et), annyira emlékezhetett mindenki a cikkből, hogy a zsidók is hibásak.

Iszonyú nehéz dolog az igazság. Főleg mert bonyolult, és általában senkinek nem tetszik valami más ok miatt.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr66931340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.02.09. 00:28:16

az utolsó bekezdéshez: és főleg, mert sok oldala van. viszont a "píszí"-ség megmérgezi ugyanúgy az egészet, mint ahogy a rasszizmus is.

coNore · http://conoreblue.blogspot.com 2009.02.09. 00:48:07

Tökre egyetértek veled. De Veszprémben párttól identitástól stb. függetlenül mindenki szereti és büszke a kézisekre. Lehet itt bármilyen párt hatalmon, a sportcsarnokban mindenki együtt szurkol nekik. Azt, ami ebből az országból a legjobban hiányzik, az összetartást, ebben a kis városban ez a csapat jelképezi. És most őket bántották. Ebben a helyzetben pedig a racionális gondolkodás a legutolsó, ami irányítani fogja az embereket. Sajnos persze bármi történik, semmi nem hozza vissza Marian Cosmát...

E-one 2009.02.09. 00:53:03

@coNore: Nyilván a normális helyzet az, hogy ha valaki szeret egy csapatot vagy sportolót, nem érdekli, milyen a nemzetisége, vallása, politikai véleménye. Sem azoknak, akik együtt szurkolnak vele.

KiNG 2009.02.09. 01:01:57

@E-one: Csak össze ne tévesszen a neved alapján a szerb milicista azzal a kancigánnyal, aztán elkezdjen itt offolni :)

Annyira ki kellene takarítani ezt az országot. Valljátok be, mennyire jobb lenne mégis nem írni semmit ;)

Blau t 2009.02.09. 08:35:55

Nem lehet úgy tenni, mintha nem lenne ebben az országban egy több százezer fős népcsoport, amelyikkel foglalkozni kéne. Vitatkozgathatunk azon, van-e cigány bűnözés - szerintem nincs - de tény vannak cigány bünözők. A problémát azonban nem rendőri eszközökkel lehet megoldani. (Persze a konkrét bünügyeket igen, de az egész kérdést ez nem oldja meg.) 20 + 40 + 1000 éve nem történt semmi Magyarországon, ami a cigányság tartós beilleszkedését szolgálta volna. Az utóbbi fél száz évben semmi más nem történik, csak kapnak hol több, hol kevesebb segélyt. Ez egy-egy (megengedem sok) egzisztenciális problémára nyújt rész megoldást - annak sem biztos, hogy jót - de összességében semmit sem ér. Tudomásul kéne venni, itt csak évtizedek alatt lehet eredményt elérni. Ez az alapvető baj, mert a politika a gyors eredményekben érdekelt. Egyetlen kormány sem akar olyan intézkedéseket hozni, amit neki kell kifizetni, de a sikert majd az utódja aratja le. Amíg ezen a szüklátókörüségen nem sikerül túllépni, addig eredmény nem lesz. Addig csak a csodákban lehet bízni. Az meg oly ritka.
A megoldás nyilvánvaló a cigányság kulturáis szintjét és életszínvonalát kell randikálisan javítani. Pontosítom. Kultúra: Nem asszimiláció, hanem a saját értékeik meghagyása sőt erősítése melletti iskolázás. Ehhez persze cigány nyelvű iskolák kellenének, ahhoz meg cigány tanárok. Sajnos alig vannak. Alig van cigány értelmiség. Ez lenne többek között az állam feladata, a tehetséges cigány gyerekeket diplomához juttatni. Ha most elkezdik, 10-15 év múlva lesz eredmény. Akkor lehet nekiállni a cigányok oktatásának. Röpke 30-40 év alatt lehet radikális változást elérni. De ki kezd bele egy ilyen hosszútávú programba? Az életszínvonal egy kisé rövidebb távon is kezelhető gond, de az is 10-20 év. Nem (csak) segélyről van szó. Munkát kell adni nekik. Ahhoz viszont az kéne, hogy értsenek valamihez. Vagyis megint csak a képzéshez, a szakképzéshez jutunk. Tesék szakmát adni a kezükbe. Akár kényszerrel is. Én például a segélyt nem csak a gyerekek iskolába járatásához kötném, de ahhoz is, hogy a felnőttek vegyenek részt szakképzésben.
Ha már van szakképzett munkaerő, akkor jöhetnek a munkahely teremtő programok.
Furcsán hathat, de a mostani válság remek alkalom egy ilyen program megindításához. Munkahelyek tünnek el, rengeteg a munkanélküli. Ahelyett, hogy segélyt adunk nekik, munkát kaphatnának. Tanítsák - államköltségen a cigányokat - aztán mikor jön a gazdasági felvirágzás - mert minden válság után törvényszerűen jön - akkor lesz nekünk rengeteg új szakképzett munkásunk az új munkahelyekre.
Tudom, nagyon leegyszerűsítetem a dolgot, de ez az alap.

Mitya Ivanov 2009.02.09. 09:10:51

az egészet szegregált otatással kellene kezdeni, de úgy, hogy aki cigány osztályban tanít az kapjon több pénzt. Cigány tanárokkal, tanítónmőkel, igazgatókkal.

az a baj, hogy a diplomás cigányok menekülnek a sajátjaik elől, aki meg nem, az szociológus megélhetési jogvédő/ politikus lesz. Nehéz ügy

kogito 2009.02.09. 11:17:39

@Blau t:
A problémák mélyebbek, a megoldásoknak is annak kell lenni.

A fejétől büdösödik a hal.
No most nem csak Gyurcsány és csapata a fej.
Hanem csaknem az egész magyar ( és nemcsak magyar ) elit és értelmiség.

Már nem csak a hal feje büdös, hanem az egész teste.
Igaz, éppen a fej nem érzi ezt.

Ha érezné, akkor elpucolna és nem traktálná az embereket tovább saját rosszabbnál rosszabb, sose működött és sosem működő ötleteivel.

Szóval büdös (bűnös) már az egész ország, az pedig teljesen közömbös, hogy mindenki, minden egyes ember, minden csoport fel tud hozni saját mentségére valamit.

Miben is áll ez a bűnfertő ?

A legzavaróbb bűnös tetteknek és megoldásoknak három alapvető típusát figyelhetjük meg.

Az első kategória : az üldözött, mindenki által bűnnek gondolt tettek és megoldások , amelyeket többnyire egyén követ el egyén ellen. Ilyen a lopás, rablás, erőszak, gyilkosság. A jellemző időtávlat a ma problémáinak megoldása.

A második kategória : a nem (eléggé) üldözött, a többség által bűnnek nem is tekintett megoldások, amelyeket egyének követnek el közösségek, és közvetve az egész ország ellen.
Példák erre : segélyen élni munka helyett, rokkant nyugdíjat felvenni egészségesen és munkaképesen, nyugdíjat felvenni az életerő teljében negyvenegynéhány évesen, haszontalan és értéktelen munkát vagy alibi munkát végezni jó pénzekért . A jellemző időtávlat néhány év túlélésének a biztosítása .

A harmadik kategória : a kettes kategória kiemelt esetei, sokszor egyáltalán nem üldözött, sőt többnyire bűnnek se tekintett tettek és megoldások , amelyeket jórészt intézményesítettek, törvényesítettek, amelyeket ilyen védelem mellett egyének követnek el nagy csoportok és az egész ország kárára. Ennek a pénz alkategóriájára példák : a kettes kategóriánál nagyságrenddel nagyobb összegek felvétele, bankárok, politikusok, csaló felszámolók, korrupt hivatalnokok, a pályázati rendszerek vérszívói, sok cégtulajdonos és cégek vezető menedzserei. Ennek a második, az eszmei alkategóriájához tartoznak a döntnökök és hangadók, akik ezt a rendszert kialakították, fenntartják, támogatják, a megváltoztatását akadályozzák, legyenek azok politikusok, pártfunkcionáriusok, a média vezetői és hangadói, a blogírókig vagy véleményt nyilvánítóig. A jellemző időtávlat : a jövő hosszú évtizedeire kiható rombolás.

Mindenki tudhatja, hogy az első leginkább ( de nem kizárólagosan ) a cigány, a második leginkább a magyar, a harmadik leginkább a zsidó (vagy a teljesen magából kifordult és elbutult magyar ) tipusú, szellemiségű , mentalitású emberekre jellemző.

Miért előnyös ez a felosztás ? Mert megadja a megoldási stratégiát.
Nem az elméletileg lehetséges legmélyebb szinten, a nulla bűnözés szintjén, ( ez éppen kétezer éve adott), mert ez a fertőnek ezen a szintjén szóba se jöhet.
És nyilván nem is a pillanatnyi megoldások, a napi túlélés szintjén, mert az minden középtávú esélyt leront, és továbbra is lefelé vezetne bennünket, és mert ez maga is három/kettes kategóriájú bűntett lenne.
A megoldásokat ugyan ma kell elkezdeni, de azoknak a jövő évtizedeiben kell hatniuk, semlegesíteni kell és meg kell fordítani az ezen időtávlatban már ható romboló tényezőket.

Ehhez a fej teljes egészsége szükséges.
Mindaddig, amíg a fej nem egészséges , vagy legalábbis nem kezd el radikálisan gyógyulni, a test maga sose lép a gyógyulás útjára, csak még mélyebbre süllyed.

A fej minősége nem az azt alkotó emberek bőrszínétől vagy fitymabőrük meglététől vagy hiányától függ.
Kizárólag a szellemiségtől és mentalitástól.

Pédaként, akik úgy gondolják, több rendőrrel és pénzzel a problémák megoldhatók, nos éppen ők a három/kettes kategóriájú bűnözők és a rohadás forrásai. Ezek az emberek a jövóben soha nem juthatnak a fej közelébe, soha nem juthatnak semmiféle hatalmi pozíció közelébe se, semmiféle népbutító média pozíció közelébe se.
Persze csak ha gyógyulást és kilábalást akarunk.

nanena · http://nanena.blog.hu 2009.02.09. 13:43:56

Mindenki jön a megoldási javaslataival, de igazi megoldást senki sem tud adni. Egy részünk gyors, agresszív megoldást akar, másik részünk lassú, integratívat. Miközben az emberek nagy része már teljesen elkeseredett. És igaz, hogy bánt, sért, zavar bennünket a cigánybűnözés. De igazán az okozza félelmünket, dühünket, hogy állandó létbizonytalanságban élünk. Dolgozunk, miközben azt súlykolják belénk, hogy többet költünk mint amennyit megtermelünk. Mi? Nem az állam? Nem a segélyezési rendszerbe ölt milliárdok, a korrupció miatt tartunk itt? Eljutunk abba az állapotba, amikor azt gondoljuk, hogy ennél már minden jobb, legyen háború, legyen összeomlás, s az temessen mindent maga alá. Mert ebben az anarchiában nem érdemes élni. Mi egy szebb, egy békésebb világot képzelünk el. Ez a mostani nem élhető.

mildi 2009.02.09. 15:38:12

@nanena: mki tudja -aki cseppet is hajlandó gondolkodni- hogy itt a leszakadó rétegek felzárkóztatása lenne a megoldás. ez hosszú folyamat. és nagyon sok pénz. így is az a közvélekedés, hogy ezeknek/re ne adjunk pénzt. a politika pedig meghajlik a nép előtt. pedig csak úgy lehet érdemben tenni vmit, ha rászánjuk a pénzt, és leszarjuk a hőzöngő közvéleményt. mert hosszú távon igenis megéri. politikailag nem, de a politikusok lelkivilága nem igazán érdekel.
gyors és agresszív(?) megoldás csak a bűnözőkkel szemben működik. mondjuk, ott szükség is lenne rá.
de szép volna, ha az összes probléma csupán a rendőrség létszámának növelésével megoldható lenne...

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.02.09. 17:13:13

@mildi: idő és pénz - ez az, ami erre most (már) nincsen. a cigányság felzárkóztatása pontosan olyan, mint a gazdaságunk rendbetétele. eddig mindegyik kormány mindegyik (!) pártja, csak beszélt róla. senki nem mer egy épkézláb döntést meghozni. így viszont már nincs idő. 20 éve lett volna, most nincs, azonnali "reform" kell, ha úgy tetszik.

mildi 2009.02.09. 18:15:08

@tsabeeka: pedig muszáj, hogy legyen. azonnali megoldás ugyanis nincs. ez min 2 generáció, mire látszódik vmi eredménye. addig még belebukhat pár kormány. a lényeg a következetesség. ha az egyik elkezdi, akkor a másik is folytassa, ha 6 kormány bukik bele, akkor a 7. is. nem érdekelnek. de meg kell csinálni. már a felzárkóztatást.
leültetni a bűnözőket gyorsabb. de a kettőt külön kell kezelni, bár gondolom, ez nem kérdés.

lanyi 2009.02.18. 11:49:48

Egy valamit nem értek...
Illetve több dolgot nem értek...

Az miért baj hogy valaki kimondja nálunk,hogy van cigánybűnözés?
Miért talán nincs?

Kedvenc példám USA. Ott volt Olasz, vagy Szicíliai maffia.Észlelték, kimondták tettek ellene.Elgondolták, hogy mit lehetne tenni ellenük, és megtették visszaszorították.

Szerintetek nálunk a védelmi pézek, uzsora kölcsönök, lakásmaffia ügyek és még sorolhatnám, kihez kötődnek?
Mondjak pár mindenkinek ismerősen csengő cigány hangzású klánnevet?

Persze most lehet mondani hogy vannak köztük magyarok és más nációk is.Igen de a szicíliai maffiában sem mindenki volt olasz.
A cigánybűnözés kifejezés azért sem rasszista, mert a cigánybűnözők ugyanúgy fellépnek a szerencsétlen sorsú cigányok ellen is.

Új vezetők kellenek a cigányok élére, akik tiszták jól elhatárolhatók a bűnözői rétegtől.
Megemlíteném, hogy a vajda résztvett a siófoki erődemonstráción.Számomra ez egyértelmű.

Véleményem szerint csak a totális szigorral lehet fellépni a jelenség ellen és a cigányság felzárkoztatásáért.
Addig amíg a siófokihoz hasonló erődemonstráció válasz nélkül marad a társadalom részéről, semmi jóban nem reménykedhetünk.
A társadalomnak fel kell ismerje, hogy meg kell védenie magát.
A társadalom része a cigányság is!!!!!
süti beállítások módosítása