/>

Ki baja a tandíj?

E-one 2012.12.10. 20:27

Van még, aki azt hiszi, hogy ez a diákokról szól?

Nem róluk. Sőt, elsősorban nem a mostani egyetemistákról. Nekik már megvan a maguk jó helye. De szól mondjuk a középiskolásokról, mindenki másnál jobban. Azokról, akik most vagy jövőre vagy azután készülnek felvételizni, és iszonyatos akadályt állít eléjük a kormány. Szól a szülőkről, akik milliókat költenek a gyerekeik taníttatására, és ha a pénzüket visszalátni nem is vágynak, arra, hogy a gyerekeknek normális jövőképük legyen, na arra azért igen. És szól rólunk, a teljes magyar középosztályról és az értelmiségről, akik majd az évtized végén, amikor a most felvételizők pályakezdők lesznek, velük együtt szeretnénk dolgozni, egy olyan országban, ahonnan nem üldözik el a racionálisan gondolkozó fiatalokat.

És szól arról is, hogy végre valaki beleveri-e a kormány orrát a saját piszkába, amikor már sokadszor hazudnak a szemünkbe. Azt mondták, hogy nem lesz tandíj? Ennyit erről. Azt ígérték, hogy jobb lesz majd annak, aki dolgozni szeretne, és egy, a huszonéveseknek is élhető Magyarországot csinálnának itt? Hát tessék, ennyit ér, ha a kormány ígér valamit. Emlékeztessünk csak erre mindenkit, aki nem venné észre.

Közben pedig figyeljünk a hallgatókra. Mert ha csak ennyit megtenne mindenki, mint ők, akinek a szemébe hazudott a kormány, már nem itt tartana az ország. Maradna a kétharmad akkor is, mert ez egy demokrácia, de kevesebbet mernének az ámokfutásból. És ugyan tényleg különösen súlyos az, ami az oktatásügyben van, mert a kormány épp egy fél generációt próbál megfosztani egy normális jövőtől, ne feledjük el, hogy mennyi más téren okoznak kárt nekünk. És legyünk büszkék az egyetemistákra, amiért legalább ők kiállnak magukért, és azokért, akik utánuk jönnek majd egyetemre.

Ami pedig a politikát illeti: nyilván vannak bajok a felsőoktatás finanszírozásával, ez nem kérdés. Ahogy az sem kéne, hogy vitatéma legyen, hogy bizonyos fajta tandíjjal nem lenne semmi baj, ha az a minőséget szolgálná, és nem a legszűkebb eliten kívüliek kizárását. De nem volt még kormány Magyarországon, ami belekötött a diákokba és túlélte.

Kíváncsian várjuk a folytatást.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr984958706

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Milyen stratégiai megállapodás? 2012.12.11. 12:29:28

A hetedik nagyvállalati stratégiai megállapodást írta alá a minap a Kormány, melynek kapcsán csintalan nemzetgazdasági miniszterünk újabb emlékezetes performanszt adott elő.  Kínzó költői kérdések feszítenek.  Mi értelme van ennek az egésznek...

Trackback: Ha elég sokat magyarázzák, akkor majd megértjük? 2012.12.11. 11:00:26

A kormány csak magyaráz, meg magyaráz, az érintettek meg olyan csökött agyúak, hogy az istennek sem értik meg, hogy jó nekik, ami itt történik - kb. így foglalható össze Selmeczi Gabriella ma reggeli nyilatkozata  A Fidesz szóvivője szerint: "a l...

Trackback: Kakisztokrácia: a szarkupac, ahol élünk 2012.12.11. 10:07:30

A kakisztokrácia az a kormányzási forma, amelyben a hatalom a legdilettánsabb és/vagy legjellemtelenebb emberek kezében van. Görög eredetű szó, a κάκιστος (kakistos, “legrosszabb”), és a -κρατια (-kratia, “kormányzás”) összevoná...

Trackback: Mennyivel drágább idén a karácsony, mint tavaly volt? 2012.12.11. 09:50:22

Egymás mellé tettem a TESCO friss és egy éve kiadott akciós újságját az élelmiszer árakkal. 20 tétel árát néztem meg, amelyeket a városomban a tavalyi és az idén december elején kiadott újság is tartalmazott. A bejgli ára ugyanannyi, mint egy éve volt,...

Trackback: Irodalomi ajánló: Hogyan legyünk diktátorok? 2012.12.11. 09:40:19

Nem tudom megállni, hogy ne másoljak be ide egy rövidke részletet abból a történelmi regényből, amit épp olvasok. Hogy miért? Szerintem mindenki rá fog jönni, ha az idézet végére ér. A francia népet - jelentette ki Naudé - nagy elővigyázatossággal k...

Trackback: A tandíj inge 2012.12.11. 09:39:47

A felháborodást, amit a csökkentett támogatási számok és a tandíj bevezetése okozott, megértem. Senki sem szeretné azt látni, hogy őmaga, a gyereke, unokája (és egyéb rokonsági kapcsolatrendszerek szerinti hozzátartozója) nem tud tovább tanulni, mert a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 11:22:10

@céerem:
@Zabaalint:

Ugyanarról beszéltek ám ti mind a ketten.

Igen is, tessék dolgozni a kibaszott fősuli alatt (akkor is, ha nappalin van a delikvens).

Az pedig, hogy az "árufeltöltés" munkakör mire nevel a SZAKMAISÁG helyett, nos maradjunk annyiban, hogy EMBERnek.

Amúgy pedig én is háromm műszak mellett lettem mérnök. Voila.

2012.12.11. 11:22:17

@céerem: "Egyetértek a tandíj bevezetésével, én dolgoztam főiskola mellett és abból fizettem a diplomámat, aminek a megszerzésekor így jópár év szakmai tapasztalatom is volt."

Tudod, ez nem minden esetben működőképes alternatíva. Én nem büfészakra jártam, tanulni kellett, mint állat. Két munkahely mellett nem sikerült. Ezért kénytelen voltam egy másik szakra átjelentkezni. Ez se volt büfészak, de a másikhoz képest játék. Így nem az lettem, ami szerettem volna, sajnos.
A mondatod másik fele is sántít. Biztos van olyan szak, ahol diploma nélkül is dolgozhatsz a szakmában, de elég sok olyan is, ahol bizony nem.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.11. 11:22:37

@sudribunkó:

Mit szólnál egy harmadik variációhoz, amelyikben az orvosok itthon annyit keresnek, hogy megélnek belőle, és már nem is akarnak külföldre menni.

Csak tudod: "Az egészségügy nem üzlet."

Pedig az.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.11. 11:24:04

@Bal:

"Nekem úgy tűnik, csak olyanokat zár ki, akikért nem kár."
- TEhát aki nem milliomos, ne diplomázzon?

" Sőt, várhatóan épp hogy kevesebb lesz az országelhagyó diplomás miatta."
- Mennyiből?

Elstron 2012.12.11. 11:24:35

@Mrs.Columbo: Igen, tudjuk, mindenkinek van egy ilyen ismerőse... Nekem is, de a többség mégis rendes ellátást kap, és a TB kanyar nélkül kifizeti a kezelését. Szerinted miből?

Nem azt mondtam, hogy legyen bűntudatod. Csak azt, hogy amit idéztem tőled, az nettó f@szság, és bicskanyitogató.

gnme 2012.12.11. 11:24:58

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: a nappalin úgy hallottam este hétig is vannak órák, és akkor utána dolgozik nyolctól hajnali négyig? Végülis akkor belefér neki reggel hétig három óra alvás/nap. Hú. Ezt öt évig csinálni ... én nem bírnám.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 11:25:02

@céerem:
@Zabaalint:

Három műszak mellett saját zsebből.

Mrs.Columbo 2012.12.11. 11:25:21

@gnme: Cukorbeteg is van a családban, arról is lennének sztorijaim. :-P

gnme 2012.12.11. 11:26:34

@Mrs.Columbo: nagy a hozzáértés az orvosok részéről (én két embert ismerek az országban, aki ért hozzá)

Mourinho már nem a király 2012.12.11. 11:27:28

Én csak annyit tudok, hogy az utóbbi 10 évben sikerült tucatdiplomások százezreit nevelni. A sok btk-s 7-8 évig is elbohóckodott az egyetemen mire összekaparta a "borzasztóan nehezen" megszerezhető diplomáját, aztán rájött, hogy ezzel nem is tud elhelyezkedni sehol sem.
Most legalább aki felsőoktatásra adja a fejét az egy kicsit átgondolja, hogy ugyan va-e értelme 5-6-7 évet elszórakozni az életéből, mert később megtérül a befektetett munka, és apuciék pénze, vagy inkább nem kéne erőltetni.
Manapság minden a diplomáról szól, titkárnőt is felsőfokú végzettséggel keresnek. Csak tudnám minek?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.11. 11:28:01

@Con Storm:

"Azt meg már senki sem vette észre, hogy a jelentkezők száma a felsőoktatási helyekre a harmadára esett..."

- Mikor?
- Mihez képest?
- Mennyi gyerekből?

Én csak azt veszem észre, hogy idekajabáltál egy állítást, de nincs mögötte forrás.

A felvételik még zajlanak, a keresztféléves képzésben meg mindig is kevesebben vettek részt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.11. 11:28:54

@sudribunkó:

"szerintem azért valaki ne tanuljon hogy olyan tudást szerezzen amivel pár milliót később nemtud megkeresni..."

- Tanárok
- Orvosok

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:29:03

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:
Szerintem meg egy normális képzésnek az a célja, hogy főállású diákként a tanulásra koncentrálj, és csak a vége felé menj szakmai gyakorlatra. Ha nem ilyen a képzés és mellette dolgozni tud a többség, akkor az rossz, gyenge képzés a diákok színvonalához viszonyítva. A kétkezi munkát pedig nyáron is meg lehet tapasztalni.

Elstron 2012.12.11. 11:29:07

@Zabaalint: Pedig azon múlik. Mint ahogy az is, hogy kinek van ájfónja, menő kocsija, nagy háza, jó nője. A világ így működik. Próbáltunk mást (szocializmus), de az nem tetszett az istenadta népnek.

De felteszek egy találós kérdést: szerinted miért vannak várólisták az egészségügyben? Kettőt tippelhetsz, utána elmondom. :)

szintetikus 2012.12.11. 11:30:10

@gnme: bkv-nak kell, focistáknak
ha nincs bkv nem termelek a focistáknak gdp-t :D

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:31:16

@Anthony-Mourinho a király-:
Mondjuk a titkárnői munka sem ugyanaz, mint 20 éve, némileg változott a világ.

sudribunkó 2012.12.11. 11:31:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: oké azzal egyetértek hogy az orvosok itthon is keressenek tisztességesen. attól még a tandíjat jónak tartom. a kettő között nincs összefüggés, talán csak annyi hogyha ingyenes az oktatás akkor az orvosok fizetésére kevesebb pénz jut...

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 11:31:23

@gnme:

Jól van, hagyjuk a "baldoldaliasan egyénekre kihegyezett" szólamokat.

Azt mindketten tudjuk (Te is én is), hogy az egyetemi/fősulis évek (a vizsgaidőszakon kívül) nem a túlterheltségről szólnak. Természetesen NAPPALI képzésről beszélek.

Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az nem járt még ilyen suliban.

A másik pedig: miért is jobb a levelezősnek a sorsa? Ember, gondolkodj már egy kicsit...!

gnme 2012.12.11. 11:32:09

@szintetikus: szerintem inkább a balettot kéne támogatni foci helyett, nemsoká megválasztják tiszteletbeli tagnak kandzsibandit

debreceni.blog 2012.12.11. 11:33:45

"Szóval ez a „nincs tandíj, diákhitel van" duma azért mégiscsak a józan ész határának illegális átlépése."
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3496_orban_a_szarban

gnme 2012.12.11. 11:33:58

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: gondolkodtam (leves, sör, feles)

a levelezősöket mindig átengedik, míg a nappalisokat nem

Mrs.Columbo 2012.12.11. 11:34:36

@Elstron: "Szerinted miből?"

A kérdés számomra inkább az, hogy ha fizeted a járulékodat és odakerülsz és ha nem lennének hozzátartozóid, akik támogatnak, meghalnál, miből nem. :-D

"Csak azt, hogy amit idéztem tőled, az nettó f@szság, és bicskanyitogató."

Ez meg a te véleményed, ami spec. k.rvára nem érdekel.

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:35:58

@Elstron:
Ne keverj más dolgokat az oktatáshoz. Az, hogy egy gyári munkás és egy tehetős magánorvos gyereke is lehet orvos, a versenyt javítja, jobb orvosokat eredményez.

Zabaalint (törölt) 2012.12.11. 11:37:03

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:
"Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az nem járt még ilyen suliban."

Vagy legalábbis GDF-en nem, mint te :-)

Állam-vizsga 2012.12.11. 11:44:22

Ez a téma nem fekete-fehér, mind két oldalban van igaszságtartalom.
Tény hogy a főiskolák/egyetemek színvonala sokat romlott, illetve nem európa vagy világszíntű oktatás folyik (csak néhány kivétel van). Nagyon sok olyan diák van akik szinte versenyt űznek abból mennyi időt töltenek el egyetemen. Sok közöttük az olyan akiknek semmi keresnivalójuk sincs főiskolán mert egyszerűen nem jó tanulók, buták. Valóban az oktatás nem ingyenes, van költsége a tanároknak, épületnek stb. Nem egységes az oktatás és az elbírálás sem. Sokszor a diák a tanár kénye kedvének van kiszolgáltatva és ez alapján kap jegyet, ez alapján dől el további sorsa. Már a most megvan az hogy állami képzésen lévőt jobban szívatnak mint egy önköltségest, mert ő mégiscsak "fizető vendég". Valóban túl sok a főiskolák/egyetemek száma, egy központizálás ráférne (M.o.-n nincs olyan város amely nem hívná magát egyetemi városnak).
Szóval bőven van igény felsőoktatási reformra!
DE NEM ÍGY!
Első lépcsőben lehetett volna hogy csak az első diploma ingyenes.
Lehetne tandíj is egy megfelelő ösztöndíjjal. Bizonyos szint felett a tandíjból elengednek bizonyos százalékokat esetleg az összeset.
Kellene minden évben egy tanulmány hogy melyek azok a szakmák amikből hiány van és azokra jóval kevesebb tandíjat fizettetni (az orvosképzés milliós tandíjai úgy hogy nincs orvos az országban egyszerűen az agyrém kategóriát feszegeti).
A tandíj ne legyen több 100e Ft-nál évente, ösztőndíjjal meg könnyen kiváltható legyen.
Az hogy az egészet most módosítják és a februári jelentkezésekre már kihatással van egy hatalmas trógerség a fidesz részéről. Kitolás a mostani középiskolásokkal. Miért nem lehetett azt mondani hogy 2014-től érvényes? Ugyanaz mint a választási regisztráció, ha a fideszben lenne egy halvány korrektség is akkor azt mondanák csak a 18-as választásokra vonatkozik. De ugye nagyon jól tudjuk mind a két esetben mire megy ki a játék.
Tróger banda! Zavarjuk el őket!

zsg? 2012.12.11. 11:44:27

Az egyetem melletti munkavállalással kapcsolatban azt látom, hogy egy kényszermegoldást akarnak sokan felfényezni, csak azért, hogy megmutassák, mi/ők milyen tökösek voltunk egyetemistaként.

Nehezen tudom elképzelni, hogy egy műszaki egyetemi matek, vagy mechanika szigorlat hogyan egyeztethető össze a rendszeres munkavállalással. Ugyanígy nehéz elképzelni egy orvosi anatómia vizsgát a teszkós polcrakodás közben. ezek olyan kemény anyagok, hogy az átlagos képességű hallgatóknak nagyon meg kell küzdeni a hármasért, annyira, hogy abba nem nagyon fér bele, hogy amikor megcsörren a mobil, akkor elmegyek polcot rakodni. Lehet, hogy könyvtár szakos hallgatónak ez megy, de a kemény helyeken/időszakokban ez nem reális. Nyáron lehet dolgozni, meg lazább időszakokban alkalmi jelleggel, de az abből szerezhető jövedelem nem összemérhető a tandíjjal. Abból kijöhet a kaja, vagy az albérlet részben-egészben, de nem jön ki 600.000 Ft tandíj.

Elstron 2012.12.11. 11:46:13

@Mrs.Columbo: Ez egyszerűen nem igaz. 1-1 kirívó esetből pedig nem kéne általánosítani.

@Zabaalint: Ezt én sem vitattam sehol. Csakhogy ezek vágyak, a realitás pedig az, hogy nincs miből finanszírozni. Vagy honnan vegyék el a pénzt a 2 millió "minimálbéres" országában?

Ez a GDF duma pedig nagyon lejár már. Néhány szakot leszámítva az egyetem mellett simán lehet dolgozni. Az orvosi persze más tészta, de onnan nem is vonul ki az állam.

Mrs.Columbo 2012.12.11. 11:47:30

@gnme: Nekünk annyi a szerencsénk, hogy a háziorvos (aki egyébként eredetileg belgyógyász) nagyon szereti nagyanyám sütijeit és mindig beajánlja oda, ahová éppen kell.

gnme 2012.12.11. 11:50:00

szerintem azért van olyan sok minimálbéres, mert nem ér semmit a munka, amit csinálnak

ha érne valamit amit csinálnak, akkor rendes, magas fizetést adnának nekik a munkáltatók, aminek adóját tisztességgel kipréselnék magukból a zállam felé

ezzel a munkaadók (..vagy az állam? :-)) nézi semmibe a saját gdp termelő munkaerejét

Maxen1 · http://maxen.blog.hu 2012.12.11. 11:52:06

Pont az oktatás az, amit nem szabad a válság kierőszakolta megszorítási körbe bevonni (van még pár olyan dolog, ami az állam feladata, mert máshogy nem megy, pl egészségügy is).

Az oktatás és a K+F olyan dolgok, amikbe pont, hogy a pénzt kell invesztálni, befektetni, hogy később több pénz jöjjön belőle, annak egy részét is bfektetni, másik részét a társadalomra költeni. Mindenhol így működik ez. Ha csak feléljük és visszavágjuk azt, ami van, akkor ma-holnap már semmi sem lesz.

Az oktatásban reformra van szükség, társadalmi egyeztetésre, bevonni a döntésbe a diákokat, de néhány hónap, vagy hét alatt egy ilyen radikális változást egyoldalúan bevezetni, felelőtlen dolog, mert a rövidtávú túlélésen kívül semmit se segít.

Oktatni, kutatni, fejleszteni! Csak egy művelt társadalom tudja fenntartani a jólétet, az ostoba csak túléli az életet!

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 11:53:20

@Zabaalint:

A "GDF"-en ugyanis sok villamosmérnököt oktatnak, igaz féltudású hülyegyerek...?

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 11:54:29

@gnme:

"a levelezősöket mindig átengedik, míg a nappalisokat nem"

Hát persze.

873ujr3rk 2012.12.11. 11:54:31

"Egy jól azonosítható csoport a megszorítások közepette is a jövő évi költségvetés nyertese lesz: a közel hárommillió öregségi nyugdíjas. A nyugdíjakat nagyobb ütemben emelik, mint a most reálisan várható infláció: a 4-4,5 százalékosra kinéző átlagos drágulással szemben a nyugdíjakat 5,2 százalékkal emeli a kormány. Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint. A családi pótlék, a gyes, a gyed egy fillérrel sem nő, és sok munkavállalónak sem fog emelkedni a nettó bére.

Ezt a kedvezményezetti kört akarja tágítani legújabb ötletével a kormány a gáz, az áram és most már a távhőárak 10 százalékos csökkentésével is. Ami megint a munkát adó cégeknek fog fájni. Akik majd részmunkaidőbe tesznek át dolgozókat, vagy elküldik őket (bár nyilván kevesebbet, mint amennyi emberen, gazdagon és szegényen, nagy lábon élőn vagy szűkölködőn könnyít a rezsicsökkentés)."

Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint.
Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint.
Egy százalékpont nyugdíjemelés 30 milliárd forint.

www.komment.hu/tartalom/20121210-a-majdnem-valasztasi-koltsegvetes-kommentar-a-2013as-koltsegveteshez.html

gnme 2012.12.11. 12:00:45

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: én azt írtam le, amit tapasztaltam

szerintem akkor rosszul tapasztaltam, de mindjárt átállítom a tapasztalás potméteremet hogy jobban tapasztaljak

7esbusz 2012.12.11. 12:02:57

Az a furcsa, hogy ha ez a fos kormány csinál valami általam is támogatható dolgot, (1000-ből 1x) azt is olyan bénán, erőből próbálják letolni, hogy kinyílik a bicska akkor is ha részben vagy egészben egyetértek vele. (ilyen volt pl az egykulcsos is..) Mert azért lássuk be, annak semmi értelme, hogy fizessem a 40% körüli lemorzsolódó, lébecoló tandíját is. Mondjuk ez ellen lehetne egy olyan, hogy aki elvégzi a megfelelő szakot adott időre, adott osztályzattal, annak visszafizetik a tandíjat (nullázzák a diákhitelt...) vagy ilyesmi.
Amúgy ezek után kíváncsian várom az egészségügy (hivatalosan is) részben vagy egészben fizetőssé válását.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 12:05:18

@gnme:

"átállítom a tapasztalás potméteremet hogy jobban tapasztaljak"

Helyes.

7esbusz 2012.12.11. 12:08:42

@873ujr3rk:
Na ja, azért valaki csak kell, hogy rájuk szavazzon, és a békemenetes barmok, meg a tág oligarcha-i kör kevés lesz... kell az a pár milla nyugdíjas is... Végül is nekik a legkönnyebb a javukra tenni (gyógyszerártámogatás, rezsicsökkentés, nyugdíjemelés -- örö és bodottá.)

malanya 2012.12.11. 12:13:57

@sudribunkó: Gyurcsány akart tandíjat és vizitdíjat is...de te akkor Orbánra szavaztál :D az meg hogy 10 éve nem voltál orvosnál semmit nem jelent... ha holnap kiderül, hogy valakinek a családodból (soha ne legyen ilyen!) mondjuk kelleni fog egy komolyabb műtét, akkor annak az ára több lesz, mint amit 10 év alatt befizettetek... illetve több is lehet. Majd ha kiszámláznák neked ennek a fölét, akkor hogy állna a szád? Hmm? Agyaskám...

victor vacendak 2012.12.11. 12:22:37

@sudribunkó: szerinted egy magyar orvos, aki a legtöbbet fizeti hallgatóként, mikor keresi szénné magát? szerintem nem olvastad el, amit írtam, csak lehülyézel mindenkit. Nincs kedvező hitel ekkora tandíj fedezésére. a magyar orvosok biztos azért menekülnek, mert fenyegeti őket a "szénné keresés" veszélye...jóvan. okos vagy.

sudribunkó 2012.12.11. 12:26:16

@malanya: Látod ebben tévedsz, én sosem kifogásoltam a tandíjat vagy a vizitdíjat, sőt úgy általában elfogadom hogy a világban a dolgok pénzbe kerülnek. Gyurcsánynak viszont természetesen semmi helye a politikában hiszen éppen azt ismerte el hogy hazudott a választóinak, azoknak akiknek ő dolgozik, elméletileg. Így egy hiteltelen emberré vált, amin nem segít az sem hogy voltak jó döntései is.

Gastroger 2012.12.11. 12:28:16

Az "ezért hagytam itt ezt az országot", meg "jobb elhúzni innen" kommentelők vajon hány %-a végzett, vagy van jelenleg is államilag finanszírozott szakon?

Azok a kommentelők, akik mondjuk pld. a Hummeres rendőrgyilkos esetén, "az USAnkában bezzeg agyonlőtték volna ezért, az kéne ide is!" tudják-e, hogy ott mennyi az államilag finanszírozott képzés?

Gépészmérnök, vegyészmérnök kell ide, közgazdász is, de módjával, a büfészakokat fizetőssé tenni, aki ingyen tanul azt itt-tartani. Jogász az visszakeresi. Orvosokat előbb megfizetni, addig csak az agyelszívás működik, mennek ki, igen, sajnos jól teszik. Hány jogász keresett (nem politikai) állást külföldön?

A Diákhitel eddig is működött, annyira kedvező, hogy akinek volt pénze, az kifizette az oktatást, a pénzét meg ebbe fektette.

Méltányosságot persze nehéz lenne bevezetni, mert ki az aki mentesülhet? Ahol a család rendszeeres havi jövedelme x Ft.alatt van? Hmm. Kókler Bt. kültagja (anyuka) minimálbér alatt bejelentve, apu vállalkozása meg veszteséges, mert a nyereséget elvitte a céges vadiúj A6, meg a szakmai konferencia a Maldív szigeteken.

Ergo MAGA az ötlet, hogy bizonyos szakok, bizonyos feltételek miatt fizetőssé váljanak, teljesen reális.

Más kérdés, hogy nálunk egy törvény megszavazása alatt is van három politikus, aki állítólag utólag kijelentve, rossz gombot nyomott.
A háromból. Akkor mit is várnánk... ?

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.12.11. 12:29:31

Hogy ki baja a tandíj?

Egyszerű: ha rossz a képzési rendszer akkor mindenki baja. Tegyük hozzá gyorsan, tandíj most is van, adó formájában fizetjük minden megvett kifli után, SZJA és ÁFA befizetésként kerül be a nagy közös kalapba.

A kérdés most az, hogy ki fizesse a tandíjat és mennyit:
továbbra is az egész társadalom, vagy legyen egy bizonyos (esetleg teljes) rész, amit a diák (a családja) fizet előre, vagy diákhitel törlesztés gyanánt utólag?

Erről sokat lehet vitázni, az azonban bizonyos, hogy a felsőoktatást nem szabad amortizálni. Egyik karát/szakát sem, ez ugyanis közép és hosszútávon belátlhatatlan következnényekkel járhat. Lerombolni könnyű, újra szintre hozni irtó nehéz és többe is kerül, mint a most (más kiadások árán) megspórolt 27 Mrd HuF.

Aki most végzős, az persze vállat von, pedig rosszul teszi, ha vállat von: neki is lesznek gyerekei és nem mindegy, hogy ezek a gyerkőcök milyen felsőoktatási rendszerbe nőnek bele.

Most érkeztünk el oda, ahonnan indulnia kellett volna ennek az egész reformnak: a kormány, a szakpolitika, az intézmények és a diákok szépen üljenek le és állapodjanak meg végre valami mindenki számára elfogadható, progresszív rendszerben.

Tandíj kell, csak a "hogyan?" a kérdés. Az persze tisztán látható, hogy a 2008-as népszavazósdi mekkora hazug demagógia volt - ez a leginkább gyomorforgató ebben az egészben...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:33:49

Ez az egész az MSZP-ről szól leginkább.

Tudniillik az MSZP tüzeli, és Gyurcsány leginkább a fiatalokat.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az az agyhalott Bendegúz nevű Gyurcsány csicska volt a leghangosabb, aki a Gyurcsány féle tandíjat éltette.

Azt az MSZP-s tandíjat, melynek 1 darab kedvezményezettje se lett volna, nehogy 10.000 diák.

Gastroger 2012.12.11. 12:35:44

Ja, igen és inkább amire fókuszálni kellene a drága kormánynak:
- hiányszakmák állami támogatása (akár szakmunkásképzés) Nem ám a sínbohóc iskolába kap egy valag pénzt a vasutas, ingyen közlekedés, stb.
- élethosszig tartó tanulás, és átképzés (nem a jelenlegi szirszar OKJ-s fasságok)
- nyelvtanulás támogatása! (Nemcsak felsőoktatásban, hanem már meglévő munkavállalóknál!) Itt némi összeesküvés elméletet szimatolok, lehet Viktor aszonta, ááá ne tanuljanak ezek nyelvet, még kimennek külföldre dolgozni.
- Adott szakmák/ szakok újratanulása, fejlesztése, kiegészítése.

kifordított nagyanyó 2012.12.11. 12:36:56

Lehet,hogy lesz itt forradalom,csak annak viki nem nagyon fog örülni.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:38:10

@Gastroger:

Menj ki légyszives, és magyarázd el a diákoknak, hogy te és társaid az MSZP-s tandíjat akarjátok bevezetni, azért tüzelitek cukkoljátok őket most.

4 év múlva meg majd lecsürhézed őket, mikor az MSZP-s tandíj ellen tüntetnek, esetleg a főnökeid a szemüket is kilövik gumilövedékkel.

Ennyit tudtok mocskos kis MSZP droidok meg a nevetek.

histerique (törölt) 2012.12.11. 12:41:56

@victor vacendak: az orvosi képzésben azért elég erő költségek vannak

abban igazad van, hogy a jól tejelő külföldi hallgatókat kevésbé vágják el vizsgán, nem nyírják ki az aranytojást tojó tyúkokat

azt viszont vedd figyelembe, hogy az orvosin nem csökkent drasztikusan az állami finanszírozott helyek száma, mint a közgázon és jogon
tehát senkinek nem kell félévenként milliós hiteleket felvennie ezután sem, hogy orvos lehessen

Gastroger 2012.12.11. 12:44:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nekem, aztán nem lövik, mert egy mocskos kis MSZP droid vagyok, egy fizetett bértroll, aki a gumilövedék másik oldalán áll. Ha ez így megnyugtat.

Nekem csak ez a véleményem. Egyik testvérem diákhitelből végezte el a fősulit, a másik állami finanszírozott volt, én meg munka mellett.

Csakelvégeztük, és szerintem mindenki jól járt.

Az MSZP-s diákhitellel, amúgy mi a gond? Egy kritikát fogalmaztam meg vele kapcsolatban, hogy annak akinek volt pénze bőven, az felvette, berakta állampapírba, a tandíjat meg kifizette. A hozam - kamat miatt meg plusszban zárt.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:47:59

@Gastroger:

Öröm látni a sok tandíj párti, tüntetést éltető sok marha MSZP droidot.

Menj ki ha mersz, és magyarázd el a diákoknak, hogy neked az MSZP-s tandíj a nyerő.

Meg is ideologizálhatod nekik,, hogy az miért jobb.
Lefetyelheted a Gyurcsány végbéltermékét ahogy tetted egész életedben.

MSZP-s tandíj párti, tudathasadásos tetvek vagytok.

Gastroger 2012.12.11. 12:48:38

@histerique: nincs rá statisztikám, de szerintem a másoddiploma nagy része közgáz, és jog.
Általában egyik a másikra épül, vagy mondjuk egy gépészmérnök még elvégez egy közgázt, vagy egy közgázos egy jogot. Jellemzően a többdiploma=jobb elhelyezkedési lehetőség, magasabb fizetés elvén. Másrészt van akinek csak kell a dr. cím a neve elé, a saját szakmájában nem tudja elérni.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 12:50:12

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"azért tüzelitek cukkoljátok őket most"

Ahogy ezt eddig tette ellenzékből a maffia vezér puccsista Viktorod?

Amit te teljes válszélességgel támogattál?

Vicces vagy provokátorkám. Nagyon vicces.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:52:10

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:

@_zulu_:

Ácsi pici Gyurcsány csicska..

Én nem mondtam hogy ez a tervezet jó, egy szóval se.

De ti akik csürhéztétek pár éve a diákokat, a tandíj ellenes megmuzdulásokat, ti milyen megfontolásból mertek megszólalni az ügyben.

Milyen szempont alapján, mikor Gyurcsány tandíját éltettétek akkor ?

Tudják szerencsétlen diákok, hogy azok a tetvek a legnagyobb támogatóik, akik alig várják, hogy az MSZP féle tandíjat a nyakukba sózzák ?

Kacsura 2012.12.11. 12:53:09

@Elstron: Lószart kap, nem rendes ellátást! Katasztrófa ami az egészségügyben van, pofátlanság és katasztrófa.

Gastroger 2012.12.11. 12:56:05

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Majd baszok kimenni ilyen hidegben. Másrészt mint mondtam, én önköltségesen végeztem, de semmi bajom a diákhitelessel sem.

Úgy egyébként neked mi a bajod a diákhitellel? A liberális gondolkodásodat és az én seggnyaló kis arcomat felfrissíthetnéd azzal, hogy mely országokban ingyenes a felsőoktatás.

Amúgy -részben- igazad lehet, több ismerősöm ment ki pld. Ausztriába/ Németországba tanulni, ahol kb. annyi az önköltséges suli mint nálunk. Persze a bérek nem ugyanazok.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 13:10:19

@Gastroger:

Meg kéne talán hallgatnod a tüntetésről szóló videót.

Ott nem azt mondják amit te, hogy az MSZP tandííj fasza...

Azt skandálják tudniillik, hogy "Le a tandíjjal"

És rohadtul nem kérnek a diákok MSZP-s tandíjat se,

Csak azért szólok, nehogy valami féreértés folytán megint lecsürhézd majd őket, ha kedvenc MSZP-d bevezeti a tandíjat, és ugyanezek a diákok küldik majd el őket a picsába.

hoesett 2012.12.11. 13:18:16

"mely országokban ingyenes a felsőoktatás"

Egyrészt a sógoréknál, másrészt ha elszedik a pénzt adóban, akkor nem ingyenes. Vágod?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.11. 13:21:27

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Menj ki légyszives, és magyarázd el a diákoknak, hogy te és társaid az MSZP-s tandíjat akartátok leszavazni, azért tüzeltétek cukkoltátok őket.

Gastroger 2012.12.11. 13:23:38

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Már bocs, de nem értelek, a tüntetők, nem most ébredtek fel, hogy a Gyurcsány féle tandíj egy kalap fasz, és abból ők nem kérnek, hanem az általad favorizált kormány (döntése) ellen tüntettek.

Lehet, hogy a régi rendszert, meg a jó kis diákhiteles időket sírják vissza. :)

Gastroger 2012.12.11. 13:33:57

@hoesett: a sógoréknál is, az igaz. Az orvostudományin is 740 hely ingyenes Bécsben. Az a lehetséges jelentkezőket tekintve nem túl sok, dehát kérem aki a helybeli az előnnyel indul, a többieknek még vannak azért apró-cseprő költségei. Mondjuk nemhiába, szippantják el az orvosokat tőlünk.

gnme 2012.12.11. 13:36:37

@Kacsura: az egészségügyet a hálapénz tartja életben

viszont az jó benne, hogy vannak még akik értenek benne valamihez, hozzájuk személyesen oda lehet menni, lehet velük beszélgetni, rendes emberek, segítenek stb. (és hetven felé közelítenek vagy túl vannak rajta)

hogyaszongya: "..csókolom doktorúr, azé' gyüttem ma ide vidékrű, mer maga ért hozzá a zországba egyedű' asztá' azé' gyüttem azé' olvastama könyveit is azé' .. izé', hát kihéz ménnnyek körzeti ó'rvosohoz? ... az vérnyomást szokott méé'rni néha.."

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 13:59:39

Egyszerűen túl sok diák őrlődik a felsőoktatás malmaiban. Nem a tandíj a lényeg, hanem az, hogy kevesebb ember legyen diplomás. Itt ismét nem a diplomával van a gond, hanem azzal a szubkultúrával ami sajnos ma az egyetemi életet kevés kivétellel jellemzi. Óriási a lemorzsolódás és óriási számokban nem a keretidő alatt végzik el a hallgatók a választott szakot. A gond ott van, hogy ebben a szeretett, de csökevényes országban azt tartjuk valakinek, akinek diplomája van. Ezért is jelentkeznek sokan, ha tudják hogy mit szeretnének az élettől, ha nem.

Hogy mi ennek a következménye?
Részint két fontosabbat is látok:
1. Munkanélküliség problémájának kitolása 5-6-7 évvel. Nem 18 évesen leszel álláskereső, hanem 25-6-7 évesen, nulla tapasztalattal. Ekkora mennyiséget ennyi fehér munkás nem tud eltartani az adójával.
2. Az aktív korú lakosság nem 18 évesen kezd el termelni, dolgozni, hanem 25-6-7 évesen, ennyivel kevesebb adó, ennyivel kevesebb tapasztalat és használható tudás.

Valóban az egész felsőoktatást szükséges megreformálni, bízom benne (naivan), hogy ez ennek csak első lépése lesz.

De azt le kell szögezni, hogy tarthatatlan állapot a közpénzből finanszírozott tömegesen bulizó, szülői vagy szociális eltartást igénylő életképtelen kora-harmincéves fiatalok gyártása a felsőoktatásban.

Kivlov 2012.12.11. 14:03:35

@hoesett:
hoesett2012.12.11. 11:01:14

Tudod, mit? legyen úgy!
Csak mikor ezt akarja, azaz kiadáscsökkentést!, azonnal hőbörög mindenki. A tanárok tüntetnek, a 40 éves nyugdíjasok pártot alapítanak. Ha pl nem lenne ingyenes utazás, a nyugik mennének tojást dobálni. Stb stb.

hoesett 2012.12.11. 14:06:19

"De azt le kell szögezni, hogy tarthatatlan állapot a közpénzből finanszírozott tömegesen bulizó"

Közpénzből buliznak? Ez új :)

Ugyanakkor mi a közpénz? Adó. Namost ha elvon a kurmányzat pénzt az oktatásból, eddigi feladatait lepasszolja, akkor a dolog adóvonzatát is át kéne beszélni, mert nem megy az, hogy megcsinálni nem hajlandó a kormányzat amit eddig, de az adót ugyanúgy szedi, mint eddig...

hoesett 2012.12.11. 14:06:58

@Kivlov: Dobáljanak tojást, az is pörgeti az ÁFÁ-t :)

sanyix 2012.12.11. 14:09:43

micsoda? voltak hasonló tüntetések, aztán feri megmondta hogy "majd megunják és hazamennek" ide bizony fizikai agresszió kell az elvtársak ellen, különben pont úgy legyintenek mint fletó. De ha a szaros életük és a vagyonuk van veszélyben akkor lehet hogy a következő ámokfutásnál elgondolkoznak.
Evvan, normális rendszerváltozás, forradalom még nem történt békésen, magyarország gyönyörű példa rá, ahol kurvára békésen átadták önmaguknak a stafétabotot az elvtársak...

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 14:10:11

@hoesett: Igazad van, általánosítottam. Budapestről és csak ELTE-ről tudok nyilatkozni. Jártál-e mostanság (bár én is csak 2008-ban utoljára) ELTE kollégiumban? Nem a hallgatók zsebéből pottyan ki, ami ott folyik. Ismétlem, tisztelet a kivételnek, de sajnos az 5 év egyetem és kollégium alatt ez volt a ritkább.

HgGina 2012.12.11. 14:30:05

Nyissuk meg újra a recski rézbányát a felesleges bölcsészekkel és közgazdászokkal. Na meg a kommunikáció szakos blabla-művészekkel. Félévismétlés helyett 2 év kényszermunka mindegyiknek.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.12.11. 14:32:07

@sanyix:

"De ha a szaros életük és a vagyonuk van veszélyben, rendszerváltás...stb"

Helyes meglátás.

A napokban Ángyán Józsi bácsi éppen erről beszélt.

www.youtube.com/watch?v=LE4JQP4kXa4

Cartman (ex Cartman) 2012.12.11. 14:52:35

@Zabaalint:
"Vagy legalábbis GDF-en nem, mint te :-)"
A GDF mellett nekem volt alkalmam megtapasztalni több(!) állami főiskolát is, és mindezzel a hátam mögött állíthatom, hogy a GDF biztosan nem marad el az átlagtól.

Az előítélet még abból a korból származik, amikor a tandíjas oktatásra úgy tekintettek, hogy az illető "fizet a diplomájáért". Ráadásul a GDF-en sokáig el lehetett lébecolni, mert már indulástól egyfajta kreditszerű rendszer működött, így sok idióta járogatott oda hosszú éveken keresztül. Viszont érdemes megnézni, ebből hányan végezték el valójában... (A "mi időnkben" kb. 15%!)

Cartman (ex Cartman) 2012.12.11. 14:59:52

@Ponyva Mester:
Nagyon szépen sikerült összeszedned a felsőoktatással kapcsolatos fideszes mémeket. Gratulálok hozzá!

Azért, ha a _tényekre_ vagy kíváncsi, hasonlítsd össze nyugodtan a magyar (végzettségi) statisztikákat a nyugatiakkal. Tudom, ehhez némi munkát is be kell fektetni és nem elég visszaböfögni, amit vitya megcsócsál és a szádba ad, de talán lesz értelme is a mondanivalódnak. Már, ha ez egyáltalán szempont nálad...

Gastroger 2012.12.11. 15:05:52

Azért a "miidőnkben bezzzzeeegg"
- nem kreditrendszervolt (ahol évekig lehetett lébecolni).

- a tandíjas oktatás is ugyanaz volt mint a nappalis (velük együtt írtuk a ZH-t), de akkor az ember elgondolkott, hogy bazmeg, egy kispolák ára múlik azon, hogy tanuljak, és meg ne húzzanak...

Nem mondom, hogy jó, de az ember "rá volt kényszerítve" a tanulásra.

Másrészt a sulik is kaszáltak rendesen. Első évre vagy 600 közgazdászt felvettek, aztán az első vizsgán kiesett 400. Nálunk pld. a kezdő osztály (kb 70-80 fő), kb 10% volt akivel együtt végeztem. A tandíjat viszont első évre befizette mindenki.

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 15:07:27

@Cartman (ex Cartman): Van értelme a mondanivalómnak és nem vagyok fideszes sem. Ha nem kívülről nézed a felsőoktatást vagy a munkaerőpiacot nem statisztikákból próbálod megérteni, akkor tudod miről beszélek. Nem fideszes mém, hogy 120 fővel indultunk és 20-an végeztük el a szakot. Ezek szomorú tények.

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 15:10:23

A nagy többség nem azért nem végezte el, mert dolgoznia kellett és nem tudta összeegyeztetni a kettőt, hanem mert kocsmában ült az éjszakai tanulás helyett. MERT BÁRMILYEN MEGLEPŐ nem csak móka és kacagás a felsőoktatás, ahogy ezt a plakátokon látod.

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 15:14:09

(ex Cartman): Vegyenek fel "mindenkit", majd egy szemeszter után eredmények szerint szórjuk ki a gyengébben teljesítőket. Ez is egy megoldás. A másik, adminisztráció és bürokrácia mentesebb, hogy eleve fel sem vesszük,aki gyengébben teljesít. Illetve aki menet közben gyengén teljesít, fizethet.

Az a gond, hogy a sárdobálásban hajlamos vagy elveszni. Ha az ingyenes felsőoktatás a cél, azt felejtsük el, mert nem az. Nem ingyenes. Pont, téma lezárva. Ezért fölösleges tüntetni vagy ágálni.
Ha az a cél, hogy a hátrányos anyagi helyzetűek is továbbtanulhassanak kiváló eredménnyel, arra megmarad a lehetőség.
Akkor miről beszélünk?

Cartman (ex Cartman) 2012.12.11. 15:25:25

@Ponyva Mester:
Azért egy pár évig én is nézegettem belülről a felsőoktatást... És nyilván láttam ezeket a jelenségeket, de erre pont nem megoldás a tandíj (ilyen módon és mértékben legalábbis). A megoldás - szerintem - az lenne, hogy csak az első diploma legyen ingyenes (vagy legalábbis jelképes árú). Az "első diplomát" nem úgy értem, hogy azt viszont "el lehet birtokolni" akár 10 év alatt, hanem hogy aki nem teljesít a (szigorú) kereteken belül, az fizessen. Sokat.

Másrészt a szakképzés is megért már egy _igazi_ reformra. A tipikus diák simán megszerez két OKJ-s végzettséget állami dotációval, ráadásul - ugye - mindezt érettségi után. Tehát 22-23 évesen kezd(ene) el dolgozni (ha lenne mit), többnyire minősíthetetlen színvonalú, középfokú végzettségekkel. Ez legalább akkora nonszensz, mint a 26-27 éves egyetemista...

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.12.11. 15:31:27

@Cartman (ex Cartman): Ezzel már lehet azonosulni. Én úgy gondolom, talán jó lehet az irány, de az elképzelés megvalósítása rossz. Ha valaki jól tanul, legyen lehetősége adóssághalmozás nélkül folytatni azt és támogassuk is.
Én azokról beszélek, akik miatt reggel 8kor üresen tátong a több száz fős előadó, mert lusták 8-ra megjelenni.
A főiskola/egyetem a diákok munkahelye. Hasonló szigorral és fegyelemmel kellene ezt átszőni, akkor lenne eredmény és nem kidobott pénz.
Nem a szorgalmastól "sajnálom" a tandíjmentességet, hanem attól aki bulinak tekinti az egyetemi éveket.

Cartman (ex Cartman) 2012.12.11. 15:39:28

@Ponyva Mester:
"Ha az a cél, hogy a hátrányos anyagi helyzetűek is továbbtanulhassanak kiváló eredménnyel, arra megmarad a lehetőség.
Akkor miről beszélünk?"
Túl szűk a keret. Mindenki a társadalmi mobilitásról beszél a táma kapcsán, nem véletlenül. Az úgy nem OK, hogy a szegényebb rétegből csak a "zseni" kategória jusson be a felsőoktatásba.

Mára a felsőoktatás majd' mindenhol tömegoktatássá vált (ez nem feltétlenül baj!), mert egy modern társadalomnak _sok_ diplomásra van szüksége. És az - gondolom - vitathatatlan közös érdek, hogy ne legyen kontraszelektálódott a jövő értelmisége... Azt is vedd figyelembe, hogy a diplomások gyerekei már most is eleve kedvezőbb helyzetből indulnak (otthonról hozott - pl. nyelvi - készségek, különórák, számítógép, stb.), amit nem kéne tovább fokozni. A magyar oktatás az ide vonatkozó vizsgálatok szerint csak egyvalamiben igazán jó: nagyszerűen konzerválja a társadalmi viszonyokat. És mi most ebbe az irányba teszünk egy újabb lépést...

Kivlov 2012.12.11. 15:51:19

@hoesett:
a magyarnak alapvetően semmi nem jó.
Ha adót emelnek, azért sír. Ha kiadást akarnak csökkenteni, akkor azért.
Egy valamit szeret nagyon: az ingyenességet. Meg azt, hogy mindig valaki más fizessen helyette, ő meg csak kivegye a részét a közös kasszából, amibe nem tesz be (eleget)...

Gastroger 2012.12.11. 15:56:44

@Ponyva Mester: Hát igen, a betyárromantika, a "fősulis évek", bebaszni a koleszba, ellébecolni, másnaposan bemenni előadásra. Van egy romatikája.

Hát elmúlt. Lehet persze, de már sajna nem az a világ van, kőkemény a kapitalizmus, a világ, és az oktatás is. Ehhez kéne egy kicsit igazodni minden TANULNI vágyónak.

A fősulis bulik, az egyetemi klubbok, nem mennek ki a divatból, a kocsmák meg virágoznak a sulik környékén.
És nem arról van szó, hogy néha nem férne bele, de azért tessék tudomásul venni, hogy a diploma nem ingyen van.

Fizetsz, tanulsz, majd ezért kapsz jó állás baszod. Nem romantikázni kell odamenni.

Cartman (ex Cartman) 2012.12.11. 15:58:47

@Ponyva Mester:
"Jogos."
OK, akkor én kérek elnézést. Te tényleg nem vagy fideszes... :)

Bal 2012.12.11. 17:09:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Aki nem milliomos, de tehetséges, annak az állam kifizeti a képzését. Tízezer hely sem kevés, az átkosban ennél nem volt sokkal több, és azóta felére - harmadára esett a generációk létszáma.

Aki nem milliomos és átlagos képességű vagy gyengébb, az válasszon egy olyan szakot, ahol a diplomás fizetéséből ki tudja fizetni a diákhitelt. A diplomások felét az állami szféra szívja fel, akiknek ki fogják fizetni a tandíjat.

Aki nem milliomos, nem tehetséges, és egy olyan szakra akar járni, amivel a végén keveset fog keresni, az meg bocs, de szimplán hülye, és nem tudok igazán együttérezni a problémájával.

Róka Róka 2012.12.11. 17:12:40

@Gastroger: Én fizetnék a tanulásért, de nem ebben a tandíj rendszerben... 200-400e ft/félév ???
(mikor még nappali tagozat voltam, akkor is dolgoztam hetente 8 órát, és még is meglett a diplomám...)
A kormány ezekkel a lépésekkel elriasztja a diákokat az iskolákból, kiküldik őket külföldre dolgozni vagy tanulni. Magyarországon meg öregedik a népesség, vajon ki fogja majd fizetni a sok nyugdíjasnak, a sok munkanélkülieknek, meg a jó politikusoknak...

Róka Róka 2012.12.11. 17:13:31

@TűzRóka: csak pontosítok: dolgoztam heti 5 napot, naponta minimum 8 órát...

Sárga Király 2012.12.11. 17:18:34

Nem nagyon kerül szóba, hogy Orbán, Kövér és a többiek egy fityinget nem fizettek az egyetemért, s nem is dolgoztak mellette. Az oxfordi képzést nyilván apu fizette O.V. esetében, de az ELTE, a Bibó-kolesz ingyenes volt.

Sárga Király 2012.12.11. 17:21:09

@Bal: az átkosban, a 60-as években épphogy 50 ezer körül járt az államilag finanszírozott helyek száma - Kádárék ezzel is fényezték magukat, felemlegetve a Horthy-éra 10 ezres keretét.

Psyman 2012.12.11. 17:30:03

Megjegyezném egynémely, nálunk öt-tízszer nagyobb lakosságszámú országban szám szerint ugyanannyi egyetemistát támogatnak államilag, mint ahányat nálunk terveznek. És valahogy mégis működik...

dr. Balta$ár 2012.12.11. 17:33:58

nincs itt semmi látnivaló, osszojjunk kérem !

1) párszáz romkocsmatöltelék diák BAJNAI ellen tüntetett

2) jelenlegi 50 000 hejett 100-120 azer fog INGYEN tanulni ezután

3) 200-200 milliárd ... .... felsőoktatás vs. KÖZGÉP...
legyen népszavazás mejiket választyuk...
pont anyit l*p a közgép évente mint amibe az összes ingyenes felsőoktatás kerülne...

schlumbergerna 2012.12.11. 17:34:09

Hogy védik a védhetetlent...

SPYD3RM4N 2012.12.11. 21:54:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Menj ki ha mersz, és magyarázd el a diákoknak, hogy neked az MSZP-s tandíj a nyerő."

Te nem mertél kiállni 2008-ban a fidesz által szervezett tandíj-ellenes népszavazáskor az emberek elé, hogy csak kampányfogásról van szó, és négy évvel később bevezetitek a tandíjat.

Akkor meg mire fel ugatsz?

SPYD3RM4N 2012.12.11. 22:18:38

@Bal: "A diplomások felét az állami szféra szívja fel, akiknek ki fogják fizetni a tandíjat."

Tyű, tényleg minden évben ötvenezer frissdiplomást vesz fel az állam? Azt a mindenit!

Ja és ki is fogja kifizetni nekik a diákhitelt? Valami külföldi alapítvány? Ja, vagy megint csak a magyar adófizetők? Remek!

Bal 2012.12.12. 02:25:53

@SPYD3RM4N: akár hiszed, akár nem. Ugye állami szféra a teljes egészségügy, az önkormányzati rendszer, az egész oktatás, pedagógusok, óvónők stb. Pl. 20. ábra itt:

www.felvi.hu/pub_bin/dload/DPR/Frissdiplomasok_2011_kutatasi_zarotanulmany.pdf

Amúgy azért annyi kezd lejönni, hogy a tandíj ellen hőbörgőknek általában halvány lila fingjuk sincs a felsőoktatás valódi helyzetéről. Pozitív gondolkodás, tehát hogy ha ezt nem, akkor mit igen vagy mit kéne máshogy, nyomokban sem jön elő. Egyetlen dolgot tudnak: fizetni nem akarnak.

A diplomát most is a magyar adófizető fizeti, meg a diákhitellel is az fogja. Az a nagy különbség, hogy ha a munkahelyed juttatásáról van szó, akkor garantált, hogy az ország érdekében dolgozol, és nem pl. külföldön.

sudribunkó 2012.12.12. 19:23:18

@Bal: "Aki nem milliomos, nem tehetséges, és egy olyan szakra akar járni, amivel a végén keveset fog keresni, az meg bocs, de szimplán hülye, és nem tudok igazán együttérezni a problémájával." remekül összefoglaltad a lényeget
süti beállítások módosítása