Kétezer-kilenc március tizenötödike volt A Nap, Amikor Tizenhárom Órát Álltam. Egy átlagos ünnepnap Budapesten, érdemes volt kinézni. És néha még tanulságos is.

Délelőtt

A város meglepő módon kihalt, ha valaki kíváncsi rá, hogy fog Budapest kinézni egy atomtámadás után, neki való egy nemzeti ünnep napja délelőtt tíz óra körül. Zuglói kerületi ünnepséggel nyitunk, kimondottan nagyon jó. Az a jó szokás maradt meg az évek során, hogy akármi is legyen a hétköznapokon, március 15-ét együtt ünnepli minden párt és szervezet, ami megtalálható a tizennégyes kerületszám alatt. Együtt a liberális polgármester, a Fidesz, a Jobbik, a baloldal, a civil szervezetek, a kisebbségek, mindenki. Tényleg jól tud esni, hogy az ember nyugodtan lesétálhat barátaival a Pákozdi térre anélkül, hogy bárkiben is az ellenséget keresné. Így lenne ez normális, és egyébként ez a fő vonala a polgármesteri beszédnek is, mintha az ellentéteink mellett mindannyian magyarok lennénk mégis, vagy mi a szösz. Nyugodt délelőtt. Aztán kicsit túl nyugodt is, az legalábbis elég zavaró, hogy amikor hazamenni már nincs kedvünk a délutáni program előtt, el kell metrózni az Aréna Plázáig, hogy valahol enni tudjunk. De ez van, irány a belváros.

Délután

Rendkívül hazafiatlan módon az Arénából is továbbsétálva egy KFC-ben ebéd (tudom, szégyelljem magam), majd kiverekedjük magunkat az Astoriáig, ahol a délelőttre a múzeumkerti programot választó tettestársakat kell összeszednünk. Meg is történik, onnan próbálunk eljutni a Petőfi-szobor felé (gond nélkül), majd a kordonon belülre (kis gonddal, de megoldjuk). A Váci utcában szembejön úgy száz árpádsávos, összenézünk, és úgy döntünk, majd ők lehúzódnak előlünk az utca szélére. Úgy is lesz. A Március 15. téren a kordon külső oldalán lelkes akciónyugdíjas panaszkodik nekem, hogy ki vannak zárva innen a magyarok. Megértően bólintok egyet, és enyhe megütközésére bemegyek.

A kordonon kívül nem túl sokan, a kordonon belül szintúgy. Irány a Duna felőli oldal, oda fészkeli be magát a sajtó és még páran, onnan lehet a legjobban látni. Kis darabig semmi különös, majd Himnusz, aztán egy rövid előadás, ami a nem rossz és a semmilyen kategóriák közül inkább az utóbbi felé húz, és Demszky. Az átlagosnál jobb, de azért nem egetrengető beszéd. Kimondottan erős nyitás után (mi a rossz időkben is itt ünnepeltünk, s ettől nem lehet eltántorítani) még jobban eltalált folytatás (pár intelligens szó az ellentüntetőkhöz), utána némi ellaposodás, bár ízlés dolga, amit mondott, nem mondta rosszul, de én nem igazán tudom szeretni azt, hogy minden évben újra megtalálja minden párt, mit üzen 1848, 1956 vagy 1989. Van, amikor ez tényleg elevenbe talál, mint tavalyelőtt, idén ez annyira nem jött be. Ami egyértelmű pozitívum viszont a beszédben: itt egy politikus, akinek sikerült egy értelmes mondaton belül összehoznia Veszprémet és Tatárszentgyörgyöt. Végre. A tüntetők ezen a ponton jellemző képet adnak magukról, mikor Demszky egy perc főhajtást kér az áldozatok emlékére, kint akkor is fütyülnek, ami azért finoman szólva is nehezen körülírható méretű tahóság. Aztán vége a beszédnek, éljen a magyar szabadság, éljen a haza, Oláh Ibolya, én pedig némi időre elmegyek nem politikai vagy ünnepi ügyeimet intézni. A Népszínház utcában megállít egy elég csúnyán lepukkant külsejú ember, és meglep azzal, hogy nem pénzt kér, hanem tanácsot, hova érdemes menni ünnepelni, ahol nem lesz balhé. Nem tudok neki tanácsot adni, javaslom a belvárost, valamit biztosan talál. Kicsit később SMS-t kapok azoktól, akik tovább maradtak a Petőfi-szobor környékén: "Novák Emőkével utazunk egy földalattin". Visszaírok: "Puszilom." Az eső eláll, a város egyben marad, az MTK 2-0-ra megveri a Diósgyőrt, jó napom van.

Este

Nyolckor találkozunk a Blahán, nézzük, mi érdekes fog történni. Ekkor már jönnek a hírek, hogy délután elkapták Budaházyt, Tóth László, alias Toroczkai, pedig meghirdette, hogy kiszabadíccsák. Irány a Bazilika, hátha lesz pár jó fénykép. Útközben kapjuk a hírt, hogy Tóthot is lecsukták, a tömegben zavarodottság van. Poénkodunk, hogy ha úgyis káosz van, át kéne venni a hatalmat, csak egy kis határozott kiállás, azt meg elég lesz holnap megtudniuk, hogy félig bolgár vagyok.

A Bazilikánál egy darabig gondolkozunk, mi legyen, annyira nincs semmi. Száz-kétszáz ember álldogál teljesen tanácstalanul, néha páran megindulnak valamerre, de a rendőrség kezeli őket. Aztán páran sipítoznak, ne bántsák a magyarokat, de láthatóan már ők is sejtik, ma se csináltak forradalmat. A tömeg lassan oszlik, és tényleg lassan, mert mindig van néhány kisebb csoport, akikben felbuzdul az adrenalin, és visszafordulnak. A rendőrség a helyzet korlátlan ura. Indulás haza. Nadrág mosásba, én a székre, és végre egy tűzforró tea. Március 16.

(a képekért köszönet Moldova Gyurinak, tittiri.blog.hirszerzo.hu)

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.03.16. 10:10:09

én csak annyit mondok, hogy SÜN!
tsabeeka.wamma.hu/2009/03/16/sun-ajandek-csengohanggal/

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: