/>

Ismét lement egy tüntetés az előrehozott választásokért – nem is téma, már rég megszoktuk. Néhány gondolatot azonban megérdemel a tüntetők egy nem kicsi és eléggé érthetetlen része. Nevezetesen az, hogy Magyarországon élnek olyan emberek, akik kitalálták, hogy ők addig nem fogják jól érezni magukat, amíg az MSZP van kormányon.

Szörnyű minden. Elfogy a nemzet. Meghalt a kultúra. Nincs minek örülni. Felvásárolnak minket. Hát ezt ne, álljunk már szóba egymással – ugyanabban az országban élünk, komolyan? Nem mondom, az a Magyarország, ahol én vagyok, az sem egy Kánaán, de az én barátaim legalábbis szoktak még mosolyogni.

Rendszeres olvasója vagyok a Magyar Nemzetnek – ez szakmai ártalom, egyébként mazochista betűfaló típusoknak szívből ajánlom, elolvasni egymás után egy Magyar Nemzetet és egy Népszavát, ritka nagy élmény. Komolyan mondom, csodálkozom, hogy akik azt és csak azt olvassák napról napra, még nem lettek tömegesen öngyilkosok vagy kivándorlók. Olyan helyen élni, mint amiről az a lap szól, lehetetlen, borzalmas rémálom.

És ha csak a sajtóról lenne szó! De nem, tényleg élnek köztünk olyanok, akik mindenben azt látják, hogy rossz, mert rossz a kormány, és ami véletlenül jó, az azért jó, mert kormányellenes. Bezzeg, ha majd jön Orbán! Még a fák is kirügyeznek. (Ami nagy valószínűséggel pont igaz lesz, legalábbis, ha az előírt időben tartják jövőre a választásokat, de a közvetlen összefüggést mindeddig csak Bayer Zsolt látta be.) Hát nem tudom, én elég jól emlékszem, milyen volt, amikor az az Orbán-kormány volt hatalmon, akikre nem szavaznék soha.

Érdeklődő gimnazista voltam, sokat foglalkoztam politikával, rendesen fel is idegesítettem magam a híradókon, valahogy mégsem úgy emlékszem, hogy folyamatosan rosszul éreztem volna magam négy éven keresztül. 1998 és 2002 között borzasztó sok olyan nagyon jó dolog történt, aminek semmi köze nem volt a politikához. A lányok szépek voltak már akkor is, rongyosra hallgattam a Californicationt és az All That You Can’t Leave Behindot (előbbi életem utolsó másolt kazettája volt, ezt is milyen furcsa most leírni), Schumacher, Zidane és Illés Béla voltak a hősök hősei, ekkoriban került be tőlem néhány sor újságba először, szerencsére nem utoljára, és még a rádióban is voltam párszor. Jó idők voltak, és ezeknek a megélésében még csak véletlenül sem zavart, hogy épp olyan kormány volt hatalmon, amit legszívesebben elzavartam volna Ugandáig, ha 2002-ben nem kellett volna még egy évet várni, hogy szavazhassak.

Hacsak nem lesz valami óriási meglepetés, jövőre négy évig újra olyan kormány lesz, amit nem támogatok. Na és? Már most írásba adom: óriási nagyságrendben lesznek jó napjaim és tökéletes pillanataim a második Orbán-kormány alatt is. És egyszerűen képtelen vagyok felfogni: attól, hogy valaki nem MSZP-s (ahogy én sem vagyok az), miért ne érezhetné magát jól MSZP-kormány alatt, amikor éppen nem híreket olvas.

Ez van. Ha nem tetszik a nagyfőnök, majd szavazhatsz róla. Ha nagyon nem tetszik, írhatsz ellene, kimehetsz tüntetni. Szíved joga, attól még lehet szép a világ neked is. És nem is érdemes letagadni, ha valamit rossznak tartasz. De mindenbe a politikát belelátni, az már beteges. Nyugi legyen, ennyit nem ér meg.

Eredetileg megjelent a tiaramagazin.hu-n.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr631051593

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.04.07. 17:13:49

Ezzel szemben a tény az... X. Korábbi részek A tragikomédia szerencsére véget ért (azt persze mindenki másképp ítéli meg, hogy jól-e, avagy rosszul), de ettől még nem változott az, hogy a reflektor továbbra is az új kormány körüli huzavonákon volt a bő eg…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stoney Hill Billy 2009.04.07. 12:58:28

pedig az embereid mindent megtesznek majd, hogy szarul érezd magad. ebben biztos lehetsz.

Mitya Ivanov 2009.04.07. 13:16:47

igazad van, de majd magyarázd el azt is, hogy miért zavartad volna el ugandáig az első fidesz kormányt. Ezt soha nem fogom megérteni, és azt sem, hogy a gyurcsány és megyesi kormányok ténykedése miatt miért nem videálod re (gondolod újra) az egykorvolt nézeteidet. Mert minden átértéklődött nagyon, de nem csak azért mert az idő mindent megszépít.

Most szar van, és ráadásul nincs Illés, csak Kanta van, de ő még nem az igazi

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.04.07. 13:26:30

Hát ez már csak így van, a jobberek sosem mosolyognak, genetikailag képtelenek rá. Miattunk szar ez az ország.

E-one: Orbánék alatt hányszor voltunk csődközelben? Orbánék lőttek az rád/anyukádra/barátaidra könnygázzal és gumilövedékkel? Hány ismerősödet mogyorózták meg egy sün után?

Lehet hogy ha nem is volt Kánaán, azért Orbán alatt tényleg jobb volt? Azért legyél csak büszke, hogy most a te szavazatod, vagy nemszavazatod miatt is szarabb mint valaha.

Mitya Ivanov 2009.04.07. 13:32:50

ja én is nagyjából a horn kormány alatt voltam egy évig gimnazista és majd egyetemista, és tényleg gondtalan volt az életem, pedig volt tandíj meg miegymás. de voltak csajok is, és ha már Illésnél tartunk akkor visszakerülés és bajnoki cím.
Viszont ma már más a helyzet. Az Ok, hogy mindenki saját maga irányítja az életét, de ami ma megy az országban az a szemlélyes egzisztenciára megy, lassan elkezdeném a családfői életemet, de most valahogy ez kilátástalan. És nem csak én vagyok ezzel így, és nem csak a fidesz szavazók vannak ezzel így

E-one 2009.04.07. 13:39:20

@TaTa86.: Nos, például a fél családom előtti belengetése annak, hogy búcsú a munkahelytől, ha a fidesz kerül hatalomra az önkormányzatban is, elég egzisztenciális zaklatásnak számít?
A tüntetésről annyit tudok mondani, nézd meg, úgy kell csinálni, ahogy most hétvégén. Nem verik szét a fél várost, nem kapnak verést. Szétverik a fél várost, kapnak verést. Egyszerű dolog ez.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.04.07. 13:47:29

@E-one: www.youtube.com/watch?v=OPn98lgOtuk

Az a lány a Szabadság téren mit vert szét, hogy le kellett ütni?

Ja hogy az önkormányzatban dolgozol (a 3200egyikében)? Az más, így már értem.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.04.07. 13:54:14

továbbra "sem értem", hogy engem vajon miért nem vittek még be vagy legalább ütöttek meg a rendőrök...

a poszt meg úgy igaz, ahogy van.

E-one 2009.04.07. 13:59:11

Nem én, több családtag dolgozott akkoriban még önkormányzatban, illetve olyan helyen, ahova a nagyfőnök kinevezésébe beleszólása volt az önrkormányzatnak (más városban polgármester nagyapámat nem is ideszámolva, de nála azért nem meglepetés, hogy ha nem nyert volna, ugrik a munkája:))
A szabadság teres akció meg tényleg annyira egyszerű, amennyire magyarázom. Rendbontás van, felszólítanak, hogy menj el - el kell menni. Pont. És ennek így konkrétan mi köze is van ahhoz, milyen a kedved négy éven keresztül akkor is, amikor nem politizálsz?

Pepe83 (törölt) 2009.04.07. 14:09:18

@TaTa86.:

Nagyon demagóg.

Orbán és Medgyessy a Bokros csomag hozadékát élte fel, azért tűnt jobbnak a helyzet.

Megint ez a gumilövedékes téma. Persze volt számos rendőri túlkapás, de azért valljuk be nem a rendőrök kezdték 2006-ban, nem ők dobáltak a tüntetőkre téglát, meg molotov-koktélt, hanem fordítva. Nézd meg egyszer, hogy hogy oszlatnak külföldön. Ott a tüntetők is tisztában vannak vele, hogy ha csak felemelnek egy téglát, akkor olyan verést kapnak, hogy egy hónapig szívószállal tudnak csak enni. Itthon meg sajnáljuk a várost szétszedő, primitív futballhuligánokat.

Én is pont 1998-ban lettem gimnazista, emlékszem akkor szembesültünk először azzal, hogy a politikai korrupció milyen gátlástalan tud lenni. Naponta derült fény a különböző botrányokra ( Happy-End Kft., Országimage központ, Vegyépszer, stb.)

Nem mondom, hogy jó volt ez a négy év, sok hibát követtek el, de azért mégis próbáltak tenni valamit.

Felőlem jöhet Orbán, de akkor vigye véghez azokat a reformokat, amelyeket az elmúlt években megakadályozott.

Mitya Ivanov 2009.04.07. 14:12:26

@Pepe83: 2002 óta pedig szembesülhettél azzal, hogy a politikai korrupció milyen gátlástalan tud lenni, ha nulla önkontroll nélkül csinálják. Azért ismerd el, a 1998-2002- közötti ÉS és Kende Péter által kiizzadott ügyek csak porszemek a maiakhoz képest.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.04.07. 14:13:28

Najó én vagyok a hülye hogy idejöttem. Remélem a jobbos kormány alatt is megőrzitek a cselédmentalitásotokat. Bégetni szabad (még), rúgni nem!

"És ennek így konkrétan mi köze is van ahhoz, milyen a kedved négy éven keresztül akkor is, amikor nem politizálsz?"
Mondtam, a jobberek genetikailag nem tudnak semminek sem örülni, ami nem jobbos. Mi SOSEM mosolygunk.

sourcerror 2009.04.07. 14:18:24

@E-one: "Nos, például a fél családom előtti belengetése annak, hogy búcsú a munkahelytől, ha a fidesz kerül hatalomra az önkormányzatban is, elég egzisztenciális zaklatásnak számít?"

Hálistennek viszont maradt az MSZP, így maradtak a családtagok is. Így már érthető a poszt.

Pepe83 (törölt) 2009.04.07. 14:21:27

@Mitya Ivanov:

Ezt nem tudjuk és valószínűleg soha nem is fogjuk megtudni.
Mind a két tábornak vannak csúnya ügyei, ez nem párt, hanem ember függő.

E-one 2009.04.07. 14:24:10

@sourcerror: Nem szeretné, ha arra az irányba mennének el a kommentek, hogy a személyes problémáimat elemezgessük, de gyorsan leszögezem: semmilyen közvetlen egzisztenciális érdekem nem fűződik sem nekem, csem a családomnak ahhoz, hogy milyen eredmény születik 2010 tavaszán és/vagy őszén. Zárjuk is le ezt a vonalat, ha lehet.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.04.07. 14:40:28

@sourcerror: pont ez a felfogás akadályoz meg minden reformot, ahogyan te gondolkozol. énénénén. ennek logikus folytatása az, hogy legyenek reformok, oldjunk meg mindent, DE úgy, hogy engem pont nem érint semmi, nekem megszorítások közben is legyen legalább (!) olyan jó, mint volt. hát ez így nem megy. szemléletet kellene váltanod, és akkor ráadásként talán másról sem feltételeznél hülyeségeket.

Dr Kangörény 2009.04.07. 16:29:02

He-he, vegyétek már észre, hogy azok szerint a jobberek szerint, akiknek nincsen agya, aki nem szopja az orbán faszát, az komcsi, vagy rosszabb esetben szdsz-es. Nekik magyarázhatod, hogy rühelled a rendőri túlkapásokat, de nem tudsz egyetérteni a gyújtogatással sem, mert szerintük nekik mindent szabad. És alapból azt hiszik azért nem tüntettek orbán alatt, mert mindenki boldogságban, elégedetten élt, nem pedig azért, mert valahogy a magyar szélsőbalon nem termelődött ki a gyújtogató fajta.

Bangjohansen (törölt) 2009.04.07. 16:30:04

Azért van ebben valami, hogy túl sok politika van mindenütt.
Én a Horn és Orbán kormányok alatt külföldön voltam, és mivel az ottani politika nem érdekelt, az itteniről nem tudtam nem volt semmi gondom. Aztán ez a hűlye internet meg az index elindult, elkezdtem olvasni az otthoni híreket és vége lett a jókedvemnek.
Le a médiával!

sprenczl 2009.04.07. 16:38:03

Azért mégiscsak az volt az eddigi legjobb 4 évünk. Ez meg egy gyenge poszt.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.04.07. 16:38:31

Valami nem tetszik, hát megmondom. Ha nem tudom megmondani, megveregetem a válladat. Ha hiába veregetem a válladat, akkor hátba csaplak, hátha rám figyelsz, és úgy beszélek hozzád. De ha hiába teszem ezt, akkor erőszakkal magam felé fordítalak, és közvetlen közelről üvöltök az arcodba, hátha végre felfogod.

Ezt csinálják a tüntetők. Sokszor, nagyon sokszor "csak" beszéltek, mondták volna a magukét, de senki sem figyelt rájuk. Hát erőszakhoz folyamodnak.

Igen, az őr (nem a rend őre), a sünöző vacak pedig a hatalom kénye-kedve szerint visszaüt, és (egyelőre) neki vannak ehhez megfelelőbb fewgyverei. Mondom: egyelőre.

Teljesen egyetértek azzal, hogy nem rongálni kell, mert ez felesleges. És undorító is egyben. Hanem abban az esetben, ha el akarok valamit mondani neked, és te nem akarsz meghallgatni, akkor bizony ertőszakkal magam felé fordítalak és az arcodba üvöltöm a lényeget.
Erre te megversz.
Erre én visszaütök.

Így kezdődött a polgárháború Magyarországon...

Fideszes 2009.04.07. 16:41:29

"Hát nem tudom, én elég jól emlékszem, milyen volt, amikor az az Orbán-kormány volt hatalmon, akikre nem szavaznék soha."

innentől kezdve nincs is miről beszélni...

ügyfélszolgálatos 2009.04.07. 16:51:12

@tsabeeka és @E-one: Tök mindegy nekik. Apámnak van egy betege aki szerint jó dolog, hogy a Fideszesek lopnak, mert a komcsik is loptak. A botrányokra meg nem emlékeznek. Engem a szellemi terror zavar, meg a mélymagyarkodás. A zsidózás és cigányozás. Nem baj egyszer már elviseltem őket mégegyszer el fogom.
Egyébként aki meg az utcán tör zúz, annak jár a mogyorózás. Én nem szerettem a Fidesz-t de nem törtem zúztam, nem gyújtogattam közintézményeket és nem dobáltam jobboldali megemlékezéseken tojást. Ellenben a Miépesek felírták a munkahelyemen a nevemet, mert zsidós (német és latin keverék egyébként). Nem ismerik az élni és élni hagyni elvet.

ügyfélszolgálatos 2009.04.07. 16:52:54

@Fideszes: Rólad is szól a poszt nyomingerkém. Pont az, hogy szerintetek aki nem veletek van az ellenetek.

Pepe83 (törölt) 2009.04.07. 16:53:33

@Tom Bobb:

Ezek szerint te is úgy érzed, hogy a jelenlegi kormány iránt érzett ellenszenv, vagy gyűlölet feljogosít bárkit is a randalírozásra?
A rendőrség pedig nem már elég régóta nem a hatalmat szolgálja, hanem a közbiztonságot hivatott fenntartani (Magyarországon több-kevesebb sikerrel)

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.04.07. 16:58:00

@sourcerror: ahogy olvasom a postot, meg a hozzászólásokat, ritka nagy barom lehetsz, ha neked ez jött le belőle.

Liberté__73 2009.04.07. 17:00:49

@Fideszes: "innentől kezdve nincs is miről beszélni..."

no comment ...
esetleg csak annyi: nomen est omen

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.04.07. 17:01:36

@sprenczl: Attól függ, mihez képest. Az azt megelőző négy év után például igen meredeket zuhant az életszínvonalam vitykáék alatt. Pedig csak egy sokadik senki rendszergazda voltam az egyik bankban.
De az elég nyilvánvaló régóta, hogy a jobbantaknak a memóriája, a felfogóképessége alulról közelíti a nullát. A fidesz csak szépet és jót tett, bezzeg a mocsok komcsik! (kár, hogy a vitykának vannak olyan echte rákosista allűrjei, hogy ihaj... :D )

mrs. white 2009.04.07. 17:07:36

@Pepe83: Ha öregebb lennél sokkal több korrupciós ügyre emlékeznél a honr kormány idejéből és akkor nem a happy end lenne a meghatározó élményed. A másik pedig az hogy akkor nem szopnád be azokat a legendákat, hogy a fidesz élte fel a horn kormány által megtermelt javakat.
ondjuk mennyiben megtermelt dolog 5 nap alatt 570 milliárdot privatizálni? Csak kérdézem ez tényleg ész kérdése vagy csak simán elhatározás.

sourcerror 2009.04.07. 17:13:56

"És egyszerűen képtelen vagyok felfogni: attól, hogy valaki nem MSZP-s (ahogy én sem vagyok az), miért ne érezhetné magát jól MSZP-kormány alatt, amikor éppen nem híreket olvas."

Hát nem is tudom: pl. gazdasági helyzet miatt?

Kisvárosi Fojtogató 2009.04.07. 17:18:03

Ha jól értem, a poszt az életszeretetről szól leginkább, amikor az ember napestig elbütyköl azzal amit szeret és azokkal, az aktuális külvilágtól függetlenül, amiről meglehet persze a szabad véleménye. A hozzászólásokat olvasva mintha nem ez a világ várna ránk. A bütykölgetés még megoldható, de a véleménynyilvánítás anélkül, hogy ne zuhanjanak rád, ne kezdjenek el egy feldobott témán úgy acsarkodni, hogy közben fröcsköl a genny a szájukból... Hááát....

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.04.07. 17:20:04

@sourcerror: a Duna parton, a cipőszobroknál borulj le. Lehetőleg közvetlenül a part szélénél!

@mrs. white: azért ennek számolj utána egy picit! Vitykáéknál addig tartott a hegymenet, amíg a Bokros csomag hatásai. Csomaghoz hozzányúltak, elindultunk szépen lefele... és tudod, az, hogy előttük is loptak/csaltak/sikkasztottak, még nem jelenti azt, hogy nekik szabad.
Más: mesélj, melyik kormány alatt volt olyan "hiteles" minisztere az országnak, mint a fidesz alatt a dajcs tompika! Úgy röviden összefoglalva: nem volt diplomája, mikor kinevezték. Ifjúsági miniszter és nős ember létére félrekefélt, szolgálati kocsival ment az akkor még működő csepeli kórház szülészetére az ebből született utódot és kedves barátnőjét meglátogatni. (történetesen a saját szememmel láttam)
Így mutatott példát az ifjúságnak.
Csakhát az ilyen nüanszokat a fideszfanok ignorálják.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.04.07. 17:22:36

@sourcerror: ennek semmi köze a gazdasági helyzethez. A ti őrjöngésetek gazdasági helyzettől függetlenül folytatódik minden létező fórumon, ha nem az aktuális kedvencetek ül a trónon. Amíg a fidesz egy majdhogynem szdsz ifiszervezet volt, addig a miép játszotta ezt a szerepet helyenként a kisgizdákkal összeborulva, aztán jött nemzetmegosztó viktátor és ti a lábai előtt fetrengtek azóta is. :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.07. 17:28:10

Mindig csodálattal tölt el, hogy milyen sokan gondolják azt, hogy ha Gyurcsány nem jó, akkor az Orbán automatikusan jó. Hát nem.

Ahogy így olvasom a kommenteket, majdhogynem korelnöknek érzem magam, mert én a rendszerváltás idején voltam gimnazista :-) Orbánék alatt én vőlegény voltam, szóval magánéletileg nem is panaszkodom arra az időszakra, de voltam én akkor kormányellenes tüntetésen, ami abban különbözött a mostaniaktól, hogy FEL SE MERÜLT az erőszak lehetősége részünkről. Hát így persze, hogy békeidőszaknak tűnik a mához képest. Ennek ellenére ez volt a a kétéves költségvetés, a csonkakuratórium, a háromhetenkénti, ellenzéki vizsgálóbizottságok nélküli parlament, a törvénytelenül elhallgattatott újságok, a FIDESZ-hez kapcsolódó bűnügyek elsikálása és a célzott adóvizsgálatokkal történő megfélemlítés ideje. Szóval fog még csalódást érni sokakat, akik a kánaánt várják egy esetleges FIDESZ kormánytól.

sourcerror 2009.04.07. 17:28:32

@bécsi pszicho: "A ti őrjöngésetek gazdasági helyzettől függetlenül folytatódik minden létező fórumon"

Erre egy tőled vett idézettel válaszolnék: "Te jó nagy barom lehetsz!"

Káposztakukac 2009.04.07. 17:39:23

gratulálok a szemmel láthatóan 95%-ban funkcionális analfabéta kommentelőknek, hogy nem sikerült (most se) realizálni, hogy mit akart jelezni a szerző az írásával, ehelyett megint megy a politikai párnacsata.

make love, not war. akkor talán nem depressziós zombikként járjátok a várost.

Delinquent 2009.04.07. 17:54:34

Fidesz vagy Mszp nem kurva mindegy?
Persze nem, de ne higyje senki hogy a Fidesztol jobb lesz. Attol lesz jobb ha valaki vegre megcsinalja a reformokat, es mondjuk pofazas helyett mindenki elkezd szepen adot fizetni.
Felolem utana johet barki.

kócoss (törölt) 2009.04.07. 17:58:27

Csatlakozom az iménti hozzászólóhoz (Káposztakukac).

Véleményedre a célközönség reagált, pont úgy ahogy várható volt. (Sajnos.)
Pedig vasárnap valódi majális hangulat volt a Hősök terén. Csodálkoztam és örültem is.

bubastis 2009.04.07. 17:58:39

Mi ez a szarhalom cikk, te szarrágó.

Kisvárosi Fojtogató 2009.04.07. 18:04:00

@erizo: egyre inkább úgy látom, hogy igazam van

attila1 (törölt) 2009.04.07. 18:05:00

@bubastis: jól esett? Igen? Remek, öblíthetsz... ne felejtsd, hányás után egy ideig nem ajánlott fogat mosni, mert rongálja a fogakat.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.04.07. 18:05:39

@sourcerror: picim, hogy nem tudsz magyarul, az érthető. Végülis egy méjjjmadjarrrkodó jobbant idióta vagy. Az őrjöngés kicsit más, mint egy magadfajta balfasz szimpla minősítése.

bubastis 2009.04.07. 18:06:33

@erizo: a feldobott téma maga nagyon szar. nincs szükség még egy semmitmondó műcinikus kis hülyeségre, tele velük az ország. valami értelmesről is szólhatnának a blogok néha. pl ez, a változatosság kedvéért. de persze én vagyok a hülye, mert elolvastam.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.04.07. 18:07:41

@Delinquent: naja... Egy kedves ismerősöm: rokkantnyugdíjas, mellette dolgozik. Családiház, két autó, stb. Ahol tud, adót csal és még büszke is rá. Megrögzött szokása, hogy habzó szájjal szidja a mocskos tolvaj komcsi kormányt. :D

BKV - Önnek megyünk 2009.04.07. 18:14:13

huhh mennnyi kis komcsi gyult itt ossze
apu anyu lenduletet hozva. gatulalok nektek :D

de jo hogy mar nem vagyok mo-n es nem kell koztetek elnem...

remelem estenkent az internacionale azert lemegy a bakelitrol, aztan mehet a cslad aludni :D

babraba 2009.04.07. 18:17:06

@BKV - Önnek megyünk: nekünk szerencsénk, hogy már elmentél közülünk :)

BKV - Önnek megyünk 2009.04.07. 18:18:15

@babraba: igaz igaz igy jobban elvagytok en csak varanalak benneteket az allando akadekoskodasommal :D

babraba 2009.04.07. 18:19:10

@BKV - Önnek megyünk: így van, és folyton beszólnál, hogy túl hangos az internacionálé és a bunkócska... :)

BKV - Önnek megyünk 2009.04.07. 18:20:27

@babraba: jaja csak veszekedes lenne kinek kell ez :D :D

babraba 2009.04.07. 18:22:31

@BKV - Önnek megyünk: nekem semmiképpen sem, igaz, én csukott ablak/ajtó mellett imádom Lenin képét, és csak az ágyam fölött van kirakva Sztálin és Kádár mellszobra... (Rákosi csak a konyháig jutott) :DD

VIKUNYA 2009.04.07. 18:22:47

van a jobboldalon egy hatalmas nagy slepp, akik folyamatosan nyomják a depressziós, máriaországás, nemzethalálos, antikumenista maszlagot. maszlagot, mert ezzel az erővel ezekről a dolgokról lehetne nem maszlagozni. de ezek roppant felszínes módon nyomják a témát, roppant depresszív, sekélyes, frusztrált és buta módon. ha a fidesz nem tudja a kormányzása alatt semlegesíteni, perifériára dobni, levezetni valahogy ezt az áramlatot, ha ez lesz a main stream megint, ha ismét ez a sekélyes szimbolikus rizsa uralja a közéletet, hát tökön szúrom magam. ismétlem, sokszor fontos kérdéseked dobnak fel ezek a frusztrált civilek, de hihetetlen blőd módon. mondjuk én nagyon jól fogom érezni magam, ha végre buknak a szocialisták, ha végre az szdsz és az mdf is kiesik a parlamentből, a haba a tortán az lenne, az idióta jobbik be se jutna, de émejegni fogok, ha megint elkezdik a máriaországozást. a hit komolyabb dolog, mintsem hogy cirkuszi performanszot gyártsunk belőle, stb...

Telepito · http://telepito.dolgok.com 2009.04.07. 18:24:09

Én meg majd akkor megyek tüntetni, ha előrehozott választás lesz!

bubastis 2009.04.07. 18:25:55

@attila1: jólesett! :) megszoktam a színvonalt itt a kommentrészlegen, ahol összegyűl az Osztály. basszátok meg gyerekek, én liberális vagyok, balos, internáci meg minden, eszembe nem jutna Orbánra szavazni, mert emlékszem rá, na de aki ma még képes az MSZP-t mentegetni, az egy idióta. ezért igen nagyon jólesett most őt leszarozni, ahogy igen jólesne (bár nem valószínű, h összejön) beleszarni Gyurcsány szájába, pontosan, ahogy ő szart a mi pofánkba, a miénkbe, akik megszavaztuk az MSZP-t, hogy bár lenne végre egy haladó szellemű kompetens kormányunk!!!

BKV - Önnek megyünk 2009.04.07. 18:27:56

@Telepito: szerintem ne legyen egyaltalan valasztas! miert ne lehetne az mszp ugy egy 100 evig kormanyon? mi a gond ezzel, hiszen tok jol csinalnak mindent es a tobbseg is mogottuk all.

bubastis 2009.04.07. 18:31:00

@BKV - Önnek megyünk: ja :D amennyire ezek az antidemokratikus inkompetens hataloméhes erkölcsi bűnözők ragaszkodnak a hatalomhoz, meggyaláznak mindent, ami baloldali. ha még lehet, egy ilyen évszázad után. soha többet utódpártot megválasztani.

babraba 2009.04.07. 18:31:01

@BKV - Önnek megyünk: szerintem se legyen, de én akarok lenni a kormány/államfő 100 évig! Ígérem, majd hagyom korrumpálni magam általad :)

babraba 2009.04.07. 18:33:09

@bubastis: ebben egyetértek Veled! az MSZP-nél szemetebb, hataloméhesebb, pozícióhoz ragaszkodóbb párt nem nagyon van... illetve mégis: a fidesz... ez egyik nem mond le, a másik meg azt akarja, hogy az egyik ne is legyen...
nos? melyik demokratikusabb?

BKV - Önnek megyünk 2009.04.07. 18:33:31

@babraba: hehe rendben! akkor csinalom a ceget! mi legyen csillagjoslás vagy hidepites? na mindegy ezt kesobb is eldonthetjuk... :D

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 18:34:24

"Orbán és Medgyessy a Bokros csomag hozadékát élte fel, azért tűnt jobbnak a helyzet."

Ősi legenda. Sima megszorítás volt ,a pörgető hatása se volt több 2 évnél.
68 óta azt tudjátok csak, hogy most megszorítunk egy kicsit, és utána jobb lesz. Valahogy nem sikerül.

babraba 2009.04.07. 18:34:56

@BKV - Önnek megyünk: foglalkozzon inkább sportolók: véraláfutók utánpótlásával :D

GL78 2009.04.07. 18:34:59

Mindenkit sajnálok előre is, aki a Fideszre fog szavazni jövő ilyenkor. Szerintetek az a kormány nem fogja megint összelopkodni megint az országot? Miből fogják visszafizetni azt a sok pénzt, amit kölcsönkértek innen-onnan a legutóbbi bukott választásra? Főként nem banki kölcsönre gondolok, hanem maffiapénzekre.
I love Bokros Lajos továbbra is.

babraba 2009.04.07. 18:36:50

@Őrnagy Őrnagy: óóóó, hogyne :) a fityesz féle gazdaságélénkítés sokkal jobb volt, kár, hogy Mo-n nem volt már akkor sem mit élénkíteni az importon kívül... (és a barátok/rokonok sóderbányáin kívül) :D

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.04.07. 18:40:00

@BKV - Önnek megyünk: de amint látom, megjöttek a neo nyilas párt legkevésbé sem tisztelt, kiskorú képviselői is. :D

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.04.07. 18:40:43

@GL78: és mi a helyzet a fidesz pártkasszával? Vajon miért van minuszban? És kiknek tartoznak?

BKV - Önnek megyünk 2009.04.07. 18:43:21

@bécsi pszicho: ez kedves :) csak szeretnek kiskoru lenni! de jo is lenne

igen egyebkent ez volt az indok regen is aki nem nem a szocikra szavaz az fasiszta...

nagyapamra is ezt mondtak 56 idejen amikor felvetette hogy esetleg az oroszok hazamehetnenek egy kicsit...

a mo azota se sokat valtozott...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 18:47:02

@babraba:
Gyűlölködő droidokkal nem vitatkozom.

Én azt vallom, hogy aki már nincs Velük, az Velünk van. Van több új balos párt, oda lehet nyugodtan szavazni. LMP-Humanisták, TGM Zöldpárt, Munkáspárt,MSZDP. Hajrá! 4.99%-ig legalábbis.:)

babraba 2009.04.07. 18:47:08

@BKV - Önnek megyünk: viszont az kifejezetten rendszerváltás utáni történet, hogy aki nem fidesznyi/jobbiknyik/miépnyik, az kommunista :) Mo tényleg nem változik: imád kirekeszteni :) nahhh! szerintem ezen kellene változtatni :)

babraba 2009.04.07. 18:50:12

@Őrnagy Őrnagy: hol gyűlölködtem??? kérlek, mutass rá... addig viszont Te gyűlölködsz, ahogy most is... ezen tényleg ne vitatkozzunk :) ráadásul,a droid Te vagy, különben elolvastad volna a kommenteket, ahol kiderül, hogy valszeg én sem az mszp rajongók táborát gyarapítom, sőt, de legalább annyira utálom a fidesz/jobbik/miép triádot is a máriázásért, és keresztényállamért :)

BKV - Önnek megyünk 2009.04.07. 18:50:21

hat aki olyanra szavaz aki az elozo rendszerben cenzurazo volt mondjuk... most erre mit mondjak hogy kedves kis baloldali?

az internacionale eleneklese mennyivel hangzik jobban mint az arpadsav latvanya (elnezest kepzavar)

Archenemy 2009.04.07. 18:51:13

a múltkor is hatalomra került orbán, és lebontotta a plázákat, hogy templomokat építsen a helyébe, hangosan volt kötelező gyónni mindenkinek, és a szőlőbányái zsidót ettek

én azért nem fogok rá szavazni, mert patája van, vért iszik, és azt is a bokros csomagból tudja csak

ráadásul állítólag cigány is

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 18:52:37

@GL78:
Akkor szavazz az MDF-re és ne itt gyűlölködj. Óriási sötétség gyűjteménye ez blog. Srácok, ti szavaztatok az MSZP-re, tessék tartással viselni a következményeket. Itt a Jóléti Rendszerváltás. Tessék. Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak.

BKV - Önnek megyünk 2009.04.07. 18:53:17

@Archenemy: najo de egy baloldaliaknak a kereszteny szora belso fajdalmai lesznek.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 18:55:25

@babraba:
Droidságokot írsz, és süt belőled a gyűlölet a Fidesz iránt.A Jobbikot meg kikérem magamnak. Olvass egy kis kurucot, jobban gyűlölik a Fideszt, mint te. A Miép meg mi?

Viszont akkor Velünk vagy! Üdvözöllek a klubban. Az LMP-t javaslom, vannak köztük tök jó fejek:)

babraba 2009.04.07. 18:56:37

@BKV - Önnek megyünk: nem, kiújul a vakbelünk (már akinek kivették, akinek nem, annak csak simán jön... ja, nem, ami kiújul, az a sérv!) Na akkor sérvünk lesz :DD

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.04.07. 18:57:45

@BKV - Önnek megyünk: nem hinném, hogy összefüggés lenne a nem maszopra szavazók és köztetek.

S. Annyi 2009.04.07. 18:58:40

A Hospinvest tipikusan azt csinálja, amit Bajnai a és édesapja azzal a 13 céggel, amiben benne voltak. Majd állami pénzen konszolidálják a dolgokat, ők meg kiszállnak időben. Tulajdonképpen szarul megy minden, de még hátravan egy év, ezalatt pedig még nagy szeleteket lehet levágni az elvtársaknak aból a bizonyos tortából. Előrehozott országvége, azt kaphatjuk.

BKV - Önnek megyünk 2009.04.07. 18:59:22

@babraba: huhh akkor ovatosan, nem is emlegetem tobbet a k*** dolgot :D

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.04.07. 18:59:42

@babraba: minden szavaddal, amiben
- nem zsidózol
- nem cigányozol
- nem nyalod a fidesz vezérkar ánuszát
- nem vernyákolsz trianon miatt.
Ééééérteeed? ;)

Archenemy 2009.04.07. 19:00:24

@AamonX: menj má a faszba én hármakat sebzek te meg ötszázakat

BKV - Önnek megyünk 2009.04.07. 19:00:41

@bécsi pszicho: ööö ki az a "köztetek"

marmint hogy kikhez soroltal be engem? csak kerdem hogy tudjam...

mehr luft 2009.04.07. 19:03:13

nem szeretnék senkit sem megbántani, de nektek SEGGSZAGotok van. mindannyiatoknak.
és ezt nem lehet lemosni, örökre SEGGSZAGotok lesz.

a poszt jó.

na szevesztok!

babraba 2009.04.07. 19:07:12

@Őrnagy Őrnagy: nem tudom kivel vagyok...nem vagyok senkivel, magammal vagyok és szeretek magammal lenni :)
megnéztem az LMP honlapját, tudnék kötözködni, de nem akarok :) Nem hangzik rosszul, amit írnak, de meglehetősen szkeptikus vagyok már minden politikai vonulattal szemben, pláne azzal, aki azt mondja, hogy én azért akarok ott lenni, hgoy Neked jobb legyen! Na ez HAZUGSÁG! A politikus mindenhol ma megélhetési politikus, ha nem így lenne, akkor visszatérnénk a feudalizmusba, az arisztokráciához... /ebbe is bele lehet kötni tudom :)/! De tudod mit Őrnagy? Legyen igazad, kívánom, hogy úgy legyen, az LMP ill a többi kis párt kerüljön be és csináljon vmit! bár én a következő választásnál érvénytelen szavazatot fogok leadni, és mindenkit erre buzdítok... Hátha lesz egy-egy őszinte pillanat a politikában :)

babraba 2009.04.07. 19:10:48

@BKV - Önnek megyünk: azt a k**-s dolgot ne is többet, mer' hívhatom a mentőt, de holnap még dolgoznom kell... :)
@bécsi pszicho: éééértem :D

lanyi 2009.04.07. 19:35:54

@Pepe83:

Te hülyegyerek elhiszed hogy az Orbán kormány a bokroscsomag hozadékát élte fel?

Ekkora egy marhát...

Nem a Széchenyi terv volt?
Nem a nagyberuházások óvatos kezelése?
Nem a magyar kis és középvállalkozások támogatása?

Nem sorolom , mert te egy degenerált hülyegyerek vagy úgysem érted...

lanyi 2009.04.07. 19:38:25

@Pepe83:

Tényleg vannak ügyei minden pártnak?

Jééé...

Miről beszélt te szerencsétlen?

Persze most jön kajaibrahim:)))

Szánalmas idióta vagy!

lanyi 2009.04.07. 19:39:55

@Kangörény_:

Az Orbánék gyújtogatnak???

Aztaaaaa:)

Seggfej!

lanyi 2009.04.07. 19:45:31

@Pepe83:

Jézusom neked agyad sincs, te egy faszfej vagy:)))

Szerited a zorbánviktor ellenzékből melyik reformokat tudta meghiúsítani.
Öcsém te egyáltalán tudod, milyen rendezvényen vagy?:)))

A reformokhoz nem kell az ellenzék.Az mszp töketlenkedte el. ( najó van olyan reform amihez kell az ellenzék, de az elenyésző számú és nem is mennék bele, mert te azt úgysem érted meg)

Ezt a faszfejet...:))

lanyi 2009.04.07. 19:52:08

@GL78:

Juj de jót mondtál...

Faszfej!

Pepe83 (törölt) 2009.04.07. 19:54:07

@lanyi:

A stílusodból ítélve nem lehetsz túl értelmes ember, de talán van még remény:)

A Széchenyi terv valóban egy jó kezdeményezés volt a KKV-k támogatására, ezt el kell ismerni, még az sem olyan nagy baj, hogy csak a pártközeli vállalkozók kapták.

A nagyberuházásokat tényleg óvatosan kezelték, olyannyira, hogy egészen véletlenül csak 8 km autópályát sikerült építeni a 4 év alatt.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy a gazdasági mutatók ismeretében én is túlzásnak tartom az elmúlt 7 évben megépített 400 km-t.

Volt még egy jó dolog abban az időben: azt kihagytad, (gondolom erről nem volt műsor a Hír TV-ben, vagy cikk a Magyar Nemzetben) hogy sok fiatalt segítettek lakáshoz.

Szerintem nyugodj meg, ne hergeld magad jövőre úgyis Viktor lesz a mi urunk és akkor majd meglátjuk, hogy mit tart be azokból az őrült ígéreteiből, amelyekkel a hozzád hasonló egyszerű emberkéket beetette.

yanchi345 2009.04.07. 19:56:49

Érdekes, olyat még egyik munkahelyemen sem hallottam választások előtt, hogy tessék a maszopra szavazni, mert ha nyernek, csak akkor lesz fizetésemelés. Viszont a fidesszel elhangzott ugyanez, nem is lett emelés hála a jó Istennek, ha ez lett volna az ára.

lanyi 2009.04.07. 19:57:05

@Archenemy:

Irigyellek..:)

Én már elvesztettem a humorom ettől a sok idiótától...

Pepe83 (törölt) 2009.04.07. 19:58:38

@lanyi:

Igazad van. Nem a Fidesz volt a fő bűnös, hanem az Alkotmánybíróság, amely utat engedett a népszavazásnak.

Egy kérdésre válaszolj kérlek.

Te is úgy gondolod, hogy az államkasszában terem a pénz és abba nem szükséges befizetni, ha pedig véletlenül fogyni kezdenének a húszezresek, akkor csak be kell indítani a pénznyomdát?

lanyi 2009.04.07. 20:01:10

@Pepe83:

Te faszfej hallottál a reformkörös seggfejekről?

Tudod mit mondtak, te marha?
"Állítsuk le a nagyberuházásokat"
Na miért?
Mert nincs rá pénz te baromarcú!

Ahogy nem volt pénz akkor sem ennyi autópályára sem a négyes metróra!
Ezért nem épült autópálya te marha!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 20:05:48

@yanchi345:
És a kampányban megígért 50%-os köztisztviselői béremelés? Meg minden nyugdíjasnak 13000 Ft, amit az Zorbán elvett? Ezek tények. Teljesen debilek kérem kíméljenek.
Értelmetlen ezen vitatkozni, a lényeget már megírták:
index.hu/velemeny/eheti/2009/03/30/butak/

lanyi 2009.04.07. 20:07:38

@Pepe83:

Azt te gondolod, hülyegyerek!

Több pénz gazdasági növekedésből lesz...
Kimutatható, mekkora gazdasági növekedés hány forint többletet hoz amit el lehet osztani.

De ugye azt te nem gondolod faszfejkém, hogy európában van olyan áporodott idióta vezetésű ország, ami az állami beruházásokat, külföldi cégeknek adja és azokat támogatja agyon.

Érted egyáltalán mire gondolok?

Pepe83 (törölt) 2009.04.07. 20:13:07

@lanyi:

Bízom is benne, hogy nem fogják szórni a pénzt.
Azért a 8 km enyhe túlzás, főleg úgy, hogy a papa bányája azért kapott egy kis előleget a többi szakaszra.

Figyelj, a szókincsed némi bővítésre szorul szerintem.

E-one 2009.04.07. 20:17:05

lanyi júzert ezúton szeretném megkérni, hogy a más kommentelők lefaszfejezése-marházása-hülyegyerekezése/komment arányt igyekezzen 1/1 alá szorítani...

Pepe83 (törölt) 2009.04.07. 20:19:14

@lanyi:

Persze, hogy be kell indítani a gazdaság motorját és ehhez szükséges a vállalkozói járulékok csökkentése, de a jelen helyzetben iszonyú demagóg azt állítani, hogy csökkentsük az adókat és mindenki fegyelmezetten be fogja fizetni azokat.
Az adócsökkentés jelenleg növelné a hiányt, ez a véleménye több gazdasági szakembernek is.
A válság meg nem a kormány hibája, bár szerintem sokan még ezt is elhiszik.

Pepe83 (törölt) 2009.04.07. 20:25:51

@E-one:

Kitiltottad Lanyit?
Pedig nagyon szórakoztató volt:)))

E-one 2009.04.07. 20:39:33

@Pepe83: Miután erre kértem, és a válaszát azzal kezdte, hogy lelúzerezett, meguntam. Felőlem kritizálják, amit írtam, meg szidják a kormányt, nem érdekel, de az már uncsi volt, hogy ki mennyire balfasz szerinte. Nyugi, csak egy napra raktam ki, a következő postnál visszajöhet, és folytathatja a népnevelést:)

Balt 2009.04.07. 23:24:32

"igazad van, de majd magyarázd el azt is, hogy miért zavartad volna el ugandáig az első fidesz kormányt."

Na meg azt, hogy miként. Isszuk a szavaidat... Nagy szükség van most a tettrekészségedre!

E-one 2009.04.07. 23:35:45

@Balt: Nem hiszem, hogy egy ilyen post kapcsán ez lenne a fő téma. Látom, te is elolvastad, miről írtam, ügyes.
De ha érdekel, miért - Torgyán, Simicska, Csurka, koronaúsztatgatás, zászló körbehordozgatása az országon tényleges cselekvés helyett, kollaborálás a nácikkal, ellenzék nélkül is működik a parlament, Európán kívül is van élet, háromheti ülésezés, vizsgálóbizottságok ellehetetlenítése, nem értenek a focihoz, Kaya Ibrahim és Josip Tot, Orbán apuka, maffiózó belügyminiszter, az első kormány, ami nem nyilatkozik a sajtó őt elvtelenül nem kiszolgáló felének, az addig színvonalas Magyar Nemzet megvásárlása és seggnyaló háziújsággá tétele, kirekesztés, aki nincs velük, az nem igazi magyar, kokárda kisajátítása, azóta is tartó hideg polgárháborús állapot megnyitása, hogy csak a legfőbb címszavakat soroljam.
Arra a kérdésre pedig, hogy hogyan, elég egyszerű fegyver van: két egymást metsző vonal a szavazólap megfelelő helyén.

E-one 2009.04.07. 23:37:04

@Balt: De egyébként szövegértésből kapsz egy egyest.

Balt 2009.04.07. 23:40:22

@ügyfélszolgálatos:
"Egyébként aki meg az utcán tör zúz, annak jár a mogyorózás. Én nem szerettem a Fidesz-t de nem törtem zúztam, nem gyújtogattam közintézményeket és nem dobáltam jobboldali megemlékezéseken tojást."

Erre a korlátoltságra tényleg nincs mit mondani... A Gárda - ami ugye korántsem Fidesz érdekvédelmi szervezet! - is otthagyta vasárnap a Kossuth téri anarchiát, holott még csak nem is a Fidesz szervezte a korábbi civil tüntetést sem a Hősök terén. De csak provokáljatok, annál inkább lesz félnivalótok, mert a Jobbik annál nagyobb teret nyer - meglehet, a Fidesz kárára, mondjuk valóban ez az egyetlen esélyetek a 2/3 elkerülésére...

Balt 2009.04.07. 23:46:12

@bécsi schizo: "Az azt megelőző négy év után például igen meredeket zuhant az életszínvonalam vitykáék alatt."

:)) Háppersze, minden tény erre mutat. De végre itt a Kánaán, hála fáradhatatlan MSZP-kúrmányainknak...

Balt 2009.04.07. 23:53:05

@Fedor: "Mindig csodálattal tölt el, hogy milyen sokan gondolják azt, hogy ha Gyurcsány nem jó, akkor az Orbán automatikusan jó. Hát nem."

Van más alternatíva? Márpedig a különbség elég pregnáns a 2002 előtti és utáni perspektívák között... (Jut eszembe: mi van, ha Orán nem is szeretne miniszterelnök lenni?)

"Ahogy így olvasom a kommenteket, majdhogynem korelnöknek érzem magam, mert én a rendszerváltás idején voltam gimnazista :-)"

Akkor jó úton vagy a felnőtté válás felé... :))

Balt 2009.04.07. 23:57:25

@VIKUNYA: Igazad van. Ill.: legyen igazad, de ne a balsejtelemben! :)

Balt 2009.04.08. 00:00:03

@bubastis: "eszembe nem jutna Orbánra szavazni, mert emlékszem rá, na de aki ma még képes az MSZP-t mentegetni, az egy idióta."

Tessék, egy hiteles, elfogulatlan vélemény. (És nagyon remélem, hogy ezek után az MSZP-re, SZDSZ-re se jut eszedbe szavazni.)

Balt 2009.04.08. 00:02:38

@babraba: "az MSZP-nél szemetebb, hataloméhesebb, pozícióhoz ragaszkodóbb párt nem nagyon van... illetve mégis: a fidesz... ez egyik nem mond le, a másik meg azt akarja, hogy az egyik ne is legyen..."

Ezt szerencsére elintézitek magatok is az elkövetkező 1-2 hónapban... :))

Balt 2009.04.08. 00:16:43

@Pepe83: "A nagyberuházásokat tényleg óvatosan kezelték, olyannyira, hogy egészen véletlenül csak 8 km autópályát sikerült építeni a 4 év alatt.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy a gazdasági mutatók ismeretében én is túlzásnak tartom az elmúlt 7 évben megépített 400 km-t."

OK, ha már így kibuggyant a "szenvedélyes igazság", akkor azt a 8 km-t is revideálhatnánk. Mondjuk az ELMKA (M1) kivásárlásával legalább. (Hogy a Medgyessy átadta szakaszokról most ne beszéljünk.) Nem mintha a "kié a hosszabb" olyan lenne, mert Kóka Csillaga óta tudjuk: több autópálya, több lopás... És akkor még a 4. metró szóba se került.

Balt 2009.04.08. 00:20:32

@Pepe83: "Te is úgy gondolod, hogy az államkasszában terem a pénz és abba nem szükséges befizetni, ha pedig véletlenül fogyni kezdenének a húszezresek, akkor csak be kell indítani a pénznyomdát?"

Wazz, nem ti tapsikoltatok a minimálbér adómentességének?! Tessék, még most se meri(te)k visszavonni! Elismerni az őselkúrás egyik lábát! (Azért a többi láb már meglehetősen visszeres és ingatag...)

Balt 2009.04.08. 00:22:18

@Őrnagy Őrnagy: Bocs, 19e, nem 13. Lendvai Ildikó ki is nyomtatta átutalási bizonylatokon, kampányszórólapként.

Balt 2009.04.08. 00:25:32

@E-one: Itt valami viszontválasz kimaradt. :) Mindegy, ebből is látszik, hogy megérdemelted. :))

E-one 2009.04.08. 00:47:12

Ez van, tudomásul kell venned a szomorú tényt, hogy amíg az én blogomon kommentelgetsz, addig tisztességesen beszélsz velem.

Mitya Ivanov 2009.04.08. 07:35:44

@E-one: ilyen ügyeket a balliberális kormányok mellé is lehetne hozni, és ezek azok, amelyek miatt 3 millió ember zavarná el az mszp-t nem ugandába, hanem a Holdra. sakknyelven szóla 1,5-0,5-re vezet a balliberális oldal.
Viszont a posztban a közösségi deperesszióról volt szó, és ami most folyik válságkezelés címén, az nem más, mint mint átgobndolatlan lépések sorozata, ami ténylge húsba vág.

Kisvárosi Fojtogató 2009.04.08. 09:10:31

@E-one: Jaja. És akkkor ez még csak néhány a sok közül. És nem is igazán az a riasztó, hogy ez megint visszajöhet és vissza is fog jönni sztem, bár eléggé az kétségtelen, hanem az, hogy az eddig többé-kevésbé élhető kisebb városokban Orbánnal együtt feljön a szar is.
Egyébként nem értem, a poszt körüli indulatokat, ennyire túl van politizálva tényleg minden? Nem szörnyű?

Pepe83 (törölt) 2009.04.08. 09:38:15

@erizo:

Sajnos 2002 óta minden át van politizálva. Remélem, hogy a választások után értelmét veszti a gyűlölködés, bár kétlem, hogy a sok futballhuligán lemond a kukagyújtogatásról:)))

E-one 2009.04.08. 11:27:20

@Mitya Ivanov: Az embernek nyilván megvan a maga szubjektív fontossági sorrendje, arról meg, hogy kinek mi a súlyosabb gond, nem érdemes vitatkozni. Nálam, aki politikával és médiával foglalkozom napi szinten, az átlagnál mélyebben, nem meglepő módon az vágja ki jobban a biztosítékot, ha egy kormány leszarja a demokratikus játékszabályok betartásának még csak a látszatát is, és tényleg elsőként a magyar politikában nem nyilatkozik a sajtó egyik felének, egyáltalán semmibe veszi az ország nem őt választó részét.
A poszt amúgy arról szólt, hogy mindennek ellenére is voltak akkoriban is jó, politikafüggetlen dolgok, meg most is vannak, és jövőre is lesznek, de úgy látszik, ez már senkit nemm érdekel:)

Mitya Ivanov 2009.04.08. 14:36:52

@E-one:
"nálam, aki politikával és médiával foglalkozom napi szinten, az átlagnál mélyebben, nem meglepő módon az vágja ki jobban a biztosítékot, ha egy kormány leszarja a demokratikus játékszabályok betartásának még csak a látszatát is, és tényleg elsőként a magyar politikában nem nyilatkozik a sajtó egyik felének, egyáltalán semmibe veszi az ország nem őt választó részét."

igen, jól látod, 2002-óta az MSZP-SZDSZ kormány alatt pontosan ez volt a helyzet és most is ez van. Tehát hova küldenéd őket? Ugandába ne, mert az már foglalt

E-one 2009.04.08. 20:09:21

Tehát szerinted 2002 volt az első év, amikor a kormányoldal nem nyilatkozott az ellenzéki sajtónak? 2002-ben tartott a kormány háromheti üléseket, nem engedték léterjönni az ellenzéki vizsgálóbizottságok felállítását, hangzott el, hogy ellenzék nélkül is működik a parlament? Nos, végülis 2002-ben is, április előtt...

E-one 2009.04.08. 20:10:16

...amivel nyilván nem azt akarom állítani, hogy az MSZP és az SZDSZ tökéletes lett volna kormányon (sőt), de a tényeket ne próbáljuk meg nem történtté tenni.

lanyi 2009.04.08. 20:59:21

@E-one:

Most hogy a száműzetésem véget ért, lenne egy tiszteletteljes kérdésem.:)

Szerinted, az általad felsoroltakon múlik a sikeres kormányzás?

Állandóan ülésezni kell?
Az ellenzék nelkül nem működik a parlament?
Van értelme a vizsgálóbizottságoknak?(Pláne azoknak)
Mindenféle buta mbereknek nyilatkozni kell akik kiforgatják a mondanivalót?

Arra nem tudom emlékszel-e hogy két évre tudtak költségvetést csinálni?
Most kb. két hétre tudnak.

Ha politikával foglalkozol, akkor tudod, hogy az mszp bajnai csomagja ( ami szerintük is nagyon fog fájni )kb fél évig teremti meg a költségvetés egyensúlyát?
Aztán újra megszorítások jönnek! ( csak azt nem tudom, hogy már mit...)

Azt tudod, hogy jelenleg, mivel a nem a válság valódi okát "kezelik" az IMF hitelt éljük fel?
Azt tudod hogy a kormány ( a leendő bajnai is )hibás hozzáállása miatt már jövő év elején újra IMF hitelt kell felvegyünk?

Na szerintem ezek a problémák, nem az hogy Orbán vagy Pokorni, vagy akárki nem nyiletkozik valami idétlennek aki BBC szintű újságírónak képzeli magát...

Tudod, én azt nem értem, hogy értelmes emberek ez miért nem látják...
Megmondom azt is őszintén hogy néha idegesít is:)

Mitya Ivanov 2009.04.08. 21:06:24

@E-one: nem véletlenül másoltam be azt az idézetet, ami bemásoltam. Ott nincs szó 3 hetenkéni ülésezésről, viszont lehetne a klientúraépítést felemlegetni, tudod, az olyan mint a Vegyépszer ügy, meg az Orbányszőlőbányák mellé a Nomentana és Veress ügyeit párba állítani. Kókáról és Weklerről már nem is beszélve
a kormány nem nyilatkozik az ellenzéki sajtónak, lásd magyar nemzet és hirtv és semmibe veszi az őt nem választókat, akik nagyjából 2,5-3 milliónyian vannak+az ő gyerekeik. Ilyen nem volt a fidesz kormány idején, én nem emlékszem olyanra, hogy a Magyar Hirlapnak, vagy a népszabinak akkor ne nyilatkoztak volna. sőt még elmentek a napkletébe is, bár az akkor az ATV-n elég peremelyzetben volt.

Tök jó amúgy hogy mindig elmondod, hogy az MSZP-SZDSZ kormány teljesítménye milyen siralmas, (mi mást mondhatnál, mert tényleg az), de a konstans fideszgyűlöletedet nem tudod levetkőzni.

Pepe83 (törölt) 2009.04.08. 21:17:22

@lanyi:

Miből gondolod, hogy a Bajnai féle csomag az IMF hitelt éli majd föl és nem az államkasszát próbálja egy kicsit feltölteni?
Én pont azt látom, hogy most megteszi azokat a lépéseket, amelyeket már évek óta meg kellett volna tenni.
A válság okát pedig nem Magyarországnak kell kezelnie, mert az amerikai ingatlanpiacra nem tud túl nagy nyomást gyakorolni...ezt persze csak vicc volt:)

Mitya Ivanov 2009.04.08. 21:29:07

@Pepe83: azért az IMF hitelt éli fel, mert azt a kamatokkal együtt vissza kell fizetni, ami jövőre az adósságállományt növeli, amit pedig bizonyos szinten belül kell tartani. lásd konvergenciaprg.
Csak sajnos ettől a gazdaság nem fog beindulni, most pedig az kéne

lanyi 2009.04.08. 21:29:51

@Pepe83:

Hűha...

Kezdem magam kicsit felidegesíteni:)

Megpróbálom neked ezt elmagyarázni.

A magyar gazdaság problémája az hogy csökken az ország "jövedelme", ezért költségvetési hiány keletkezik.
Amit a bajnai kitalált az arra szolgál, hogy ezt a hiányt kiküszöbölje, de ettől még nem áll növekedési pályára a gazdaság és újra hiány keletkezik.

Ezekre az " intézkedésekre " nem lenne szükség ha a világban tapasztalható tényleg kedvezőtlen folyamatok, nem egy gyenge gazdaságra hatnának.( Pl szlovákis stb.)

Szóval hidd el hogy a hitelt éljük fel...
Erre nem tudok mást mit mondani...

Legfeljebb azt tudnám javasolni, hogy amikor bekövetkezik az újabb IMF hitel felvétele E-one megjelentet egy " Lanyi a legnagyobb tanítómesterünk című írást"

Persze ez csak vicc volt:)
Vagy nem?:)

Pepe83 (törölt) 2009.04.08. 21:33:48

@Mitya Ivanov:

Ez igaz, de nem válasz a kérdésre. Eddig is tudtuk, hogy a hitelt vissza kell fizetni.

A gazdaság beindítása tényleg fontos, de az ehhez szükséges tehercsökkentés csak középtávon megoldás (a gazdasági guruk szerint). Addig sajnos nyelni kell még egy kicsit.

Mitya Ivanov 2009.04.08. 21:38:43

@Pepe83: nem a bajnai csomag éli fel, hanem most élünk belőle, amig érdemi válságkezelés nem kezdődik. Mindezt azért, mert egyrészt válság van, másrészt a válság nagyon szar helyzetben ért minket. Ugye tudod miért ért minket a válság nagyon rossz helyzetben?

Maga a csomag a kamatok és a hitel fedezete lesz, hogy tudjunk törleszteni

Pepe83 (törölt) 2009.04.08. 21:40:26

@lanyi:

Ahhoz nem kell nagy ész, hogy kitaláld: jön az újabb hitel. Ma nyilatkozták gazdasági szakemberek:)))

Amit leírtál az pedig nem magyaráz semmit, csupán általános megállapításokat tesz, mint a csökkenő bevétel egyenlő hiány.
Egy javaslat: ne idegesítsd fel magad ha valaki másként gondolkozik, mint te mert hamarosan gyomorfekélyed lesz:)))

lanyi 2009.04.08. 21:44:13

@Pepe83:

Kezdem érteni, hogy Te mit nem értesz:)

Szóval, szerinted a megszorító csomag a gazdaság élénkítését szolgálja.
Ebben tévedsz nagyot az csak a költségvetést hozza egyensúlyba, kb fél évre mint már mondtam.

Erre példát is tudok mondani:
Emlékszel, még gyurcsány csinált egy néhány százmilliárdos megszorítást, nem is olyan régen.

Na az eddig tartott:)

Pepe83 (törölt) 2009.04.08. 21:48:29

@lanyi:

Nem, félreérted.

Tudom, hogy a megszorítás nem élénkít, sőt.....

Én csak úgy gondolom, hogy előbb muszáj megszorítani, hogy utána élénkítsünk.

lanyi 2009.04.08. 21:53:10

@Pepe83:

Ezt most Te sem gondolod komolyan:)

" Előbb muszály megszorítani, hogy utána élénkítsünk"
előtte. " tudom, hogy a megszorítás nem élénkít sőt"

Ezt így nem lehet...

Felsorolnád hogy a bajnai csomag mely elemei élénkítik a gazdaságot?

Pepe83 (törölt) 2009.04.08. 21:57:46

@lanyi:

Ezt most nem értem.
Az írtam, hogy első a megszorítás....ezt teszi, illetve fogja tenni a csomag. Ha egy kicsit fellélegeztünk, akkor jön az élénkítés.

Emellett elfogadom azt is, ha szerinted a megszorítást és az élénkítést egy időben kell megkezdeni.

Én csak azért félnék az adó és járulékcsökkentéstől, mert szerintem nem javulna az adófizetési fegyelem.

lanyi 2009.04.08. 22:09:45

@Pepe83:

Figyu értsd már meg, hogy ez a bajnai féle csomag csak azért hogy a költségvetésben tátongó hiányt betömjék ettől még nem lesz itt fellendülés.

Hozzád csak az jutott el a kommunikációból, hogy járulékcsökkenés meg adócsökkenés?
Ezen kívül sok más is kellene.

De mondok egy példát erre is.
Namost itten unió van meg ilyenek.Itt már szabadság van:)
A környező országok enhítenek az adó és járulékprésen.
Tudod mit csinálnak a vállalkozások?
Odatelepülnek ahol kedvezőbb az adó.

Azt tudod hogy jelenleg is ezrével alapítanak vállalkozást magyarok pl. romániában?
Vagy a szlovákiai kocsivásárlások?

Szerintem ezért kellene az adó és járulékpolitikánkon igazítani.

Szerinted melyik kormány volt aki lehetővé tette, hogy polgárok százezrei kihátráljanak az adófizetés alól?

Pepe83 (törölt) 2009.04.08. 22:17:39

@lanyi:

Teljesen elbeszélünk egymás mellett. Lényegében ugyan azt magyarázzuk már negyed órája.
Természetesen a kommunikációból nem csak a járulékcsökkenés meg az adócsökkenés jutott el hozzám, azért hoztam fel őket példának, mert a Fidesz ezeket hangoztatja a leginkább.

Az sem újdonság, hogy az ember ott vállalkozik, ahol kedvezőbbek a feltételek.

Egyszer szívesen kifejtem neked teljes mélységében, hogy mit gondolok a jelenlegi helyzetről, de az nem ma lesz, mert holnap is munkába kell mennem.

U.I. nem jobb így vitázni, mint ahogy kezdted tegnap?:))

Jó éjt!

lanyi 2009.04.08. 22:20:37

@Pepe83:

Tegnap rosz napom volt:)

Jó éjt!

E-one 2009.04.09. 11:25:53

@lanyi: No, tegnap este eléggé nem tudtam erre nézni, úgyhogy válaszolok most első kérdéseidre.
Igen.
Igen.
Igen.
Igen.
És még arra is emlékszem, azért csináltak kétéves költségvetést, hogy utána kilökhessék a kisgazdákat a hatalomból. Ami persze nem baj, de tartsuk be a demokratikus játékszabályokat. Ez pedig nem az volt.

E-one 2009.04.09. 11:28:54

@Mitya Ivanov: Elbeszélünk egymás mellett. Simliben és sikkasztásban 2-1-re vezet a mostrani brancs, nyilván azért, mert pont kétszerannyi idejük volt rá. Nekem ennél fontosabb a politikai közérzet, a demokrácia elfogadása, amiben a Fidesz sokkal rosszabbul állt. Ezen meg hiába vitatkozunk, ez olyan alapálláspont, amin fölösleges is megpróbálni meggyőzni egymást.

E-one 2009.04.09. 11:30:48

@lanyi: Azt pedig külön köszönöm, hogy tudsz ilyen stílusban is kommentelni, így már tényleg érdemes vitatkozni.

Mitya Ivanov 2009.04.09. 11:47:41

@E-one: ha egymás mellett elbeszélünk, akkor az azért van, mert neked a politikai közérzet fontosabb, ami ha jól értem azt jelenti, hogy SZDSZ-es vagy, és mint ilyennek, nem tetszik a szélsőjobbal valamilyen módon összekacsintó jobboldal kormányzása. Ez érthető, én mint konzervatív és kommunistaellenes rühellem ugyanezt, de ugyanígy rühellem az MSZP-t, a kapcsolati tőkén meggazdagodott klineturáját és a kőbuta konyakszagú elvtársaikat az ország élén és felelős döntési pozícióban.
Csak az a baj, hogy ezen túlmenően van az amit lát az ember minden nap, hogy mi az amit rosszul csináltak a gazdaságpolitikában, és miért lettünk nevetségesek a világ szemében. Ez engem szintén nagyon zavar, mert szeretem a hazámat, és bánt hogy ezt tették vele, és igy bántak vele. tudom, egy SZDSZ-es másként szeretei a hazáját: az a haza nem terjed túl a az egyén magánszféráján.

Pepe83 (törölt) 2009.04.09. 12:00:32

@Mitya Ivanov:

A Fideszben épp úgy megtalálhatók a múlt rendszerből rajtunk maradt "kőbuta konyakszagú elvtársak", mint az MSZP-ben.
Biztos te is hallottad, hogy a Fidesz politikusok átlagéletkora ha nem is sokkal, de magasabb, mint az MSZP-é.

Az ország gazdasági hanyatlása pedig a 1998-2004-ig tartó pazarló vagy inaktív politizálásnak köszönhető.

Félre ne érts, nem védem a kormányt, mert számos rossz döntést hozott, de most nem ezeken kell lovagolni, hanem összefogva kihúzni az országot a szarból.

Mitya Ivanov 2009.04.09. 12:26:23

@Pepe83:
"Biztos te is hallottad, hogy a Fidesz politikusok átlagéletkora ha nem is sokkal, de magasabb, mint az MSZP-é"
ezt bizonyítsd be, persze lehet hogy igy van mert a fiatal baloldali kádernyikhajok és cuslág klónok biztos leviszik az átlagot.

"hanem összefogva kihúzni az országot a szarból."
ez meg sablonduma. Mi alapján fogjunk össze és kivel fogjon össze kicsoda?

E-one 2009.04.09. 12:29:33

@Mitya Ivanov: Nem pontosan, de nagyjából értjük egymást, szóval ha két banda egyformán lop-csal-hazudik, akkor már inkább azt fogadom el, amelyik eközben megpróbálja azt mutatni, hogy betartja a demokratikus játékszabályokat. Ami a gazdaságpolitikát illeti, 2000 és 2006 között volt egy botrányosan rossz időszak, azt bizony alaposan elkúrta az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány is, a bűn közös. A mostani helyzetért nem akarom a magyar politikai élet egyik szereplőjét se kárhoztatni (ahogy nem fogom emiatt a Fideszt se, ha ők lesznek kormányon), egy világgazdasági válság túl van azon a szinten, amire egy kis ország teljes politikai elitje ráhatással lehetne. A jelen helyzetben annyit látok, hogy az MSZP, az SZDSZ és az MDF előállt valami ötlettel, mit lehetne csinálni, a Fidesz meg csak olyannal, amit vagy nem fognak megvalósítani (és akkor médiával-kommunikációval foglalkozó emberként nem szívesen fogadnám ezt el), vagy pedig megvalósítják, de azt meg ötödéves közgázosként nem fogadom el.

E-one 2009.04.09. 12:32:27

@Mitya Ivanov: Pontos számokat most ne kérj, de azt biztosan tudom, hogy a 2004-ben felállt MSZP-elnökség átlagéletkora alacsonyabb volt, mint a Fidesz akkori elnökségéé. Nem tudom, most hogy néznek ki ezek az adatok, de ezt pont tegnap találtam (többek közt annak a korszaknak a politikájából írom a szakdolgozatom, ezért merem ennyire biztosan állítani, hobbiból nem nézetegnék elnökségi átlagéletkori adatokat:))

Mitya Ivanov 2009.04.09. 12:45:42

@E-one: milyen ötlettel állt elő az MSZP, az SZDSZ, és az MDF? vagy most mi van, 3 párti kolaíció vagy bajnai kormány lesz? Sajnos ez utóbbi, amiről megint nem tudjuk, hogy megszoritásokon túl mit szándékozik a gazdaság élénkítéséért és a strukturális reformokést tenni. Én 7 éve társadalomkutatással foglalkozom, tisztában vagyok a társadalmi folyamatokkalm, az életszinvonallal, úgyhogy én meg ezt nem fogadom el. De mindegy is mert legkésőbb 2010 ben mennek a levesbe a bajnaiék.

a fidesz meg akar szorítani, azaz racionalizálni, és gazdaságot élénkíteni. Azoknak a terheit akarja csökkenteni, akiknek a legnagyobb a szerepe a gazdaság élénkítésében. Már egyik posztodhoz kommenteltem, hogy mit ajánlok olvasnivalónak, hogy jobban megértsd a szándékaikat. Meg egy kicsit Barack Obama programját is nézegesd. ezt nekem is mondták, talán lehet benne valami.

E-one 2009.04.09. 12:56:17

@Mitya Ivanov: Obama politikája működik egy háromszázmilliós, az egész világot vezető gazdaságban. Magyarországon, ahol tízmillióan vagyunk, és csak követni tudjuk az USA és az EU többi részének mozgását, sajnos nem ilyen vegytiszta a helyzet.

Mitya Ivanov 2009.04.09. 14:23:13



most szar, a fidesz alatt meg jó volt. És kész

Pepe83 (törölt) 2009.04.09. 14:31:05

@Mitya Ivanov:

Ez ellen a meggyőző érv ellen nehéz bármit is felhozni:)))

Mitya Ivanov 2009.04.09. 15:05:41

ez az, nem kell bonyolítani a dolgokat

www.pettkoandras.hu 2009.04.09. 16:39:51

> Áldott Húsvéti Ünnepeket!
> www.pettkoandras.hu/01-legfrissebb-kibont.php?id=9925
> A Húsvét a keresztény hagyomány legnagyobb és legdrámaibb
> ünnepe, Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának
> ünnepe- Pettkó András videós köszöntője.

lanyi 2009.04.09. 20:15:17

@www.pettkoandras.hu:

Ezt most mi?

@E-one:

Azért ebben egy kis csúsztatást érzek:)

Most nem vágom fejből az adatokat, de gyanítom, hogy a gazdasági növkedés elfogadható szintű volt.
De azért arra pontosan emlékszem, hogy 2002-ben mikor a Fidesz elvesztete a választásokat a legpesszimistább elemzők is ( az mszp-hez közel állók is )2008-ra biztosra vette az euró bevezetését.

Azért az igeneken csodálkozom...

Szerinted ne legyenek választott képviselők? Csak pártlistás szavazás legyen?

Azt meg végképp nem értem hogy szerintetek mszp-sek szerint, miért kell ennyire az ellenzék?
Persze ez egy álkérdés volt:)
A felelősség elmaszatolására...

Azért azt remélem tudod, hogy a kormányzás kizárolagosan a kormányzó politikai erő felelősége, gyakorlatilag az elmaradt reformok és intézkedések bevezetéséhez, nem kellettek a Fidesz szavazatok.

Nem tudom hány éves vagy, de nekem rólatok mszp-sekről a hazafias népfront jut az eszembe:)
Ti mindíg tömörülnétek,de a demokrácia már nem erről szól, ha hiszitek ha nem:)

E-one 2009.04.09. 22:08:48

@lanyi: Nos, először is nem vagyok MSZP-s. Nagyon nem. Soha nem is voltam.
Igen, szerintem pártlistán választott képviselők kellenek, mert ha úgyis mindenki tudja, hogy nem a választókörzet, hanem a pártja érdekei mentén szavaz mindegyikük, akkor teljesen fölösleges eljátszatni, mennyire érdekli őket az otthon. Másrészt az arányosítás híve vagyok.
Hogy miért kell ennyire az ellenzék? Azt nem tudom, az MSZP-sek szerint miért kell, szerintem például azért, mert csak így biztosíthatjuk, hogy akármikor, akárki van kormányon, szóhoz jusson mindenki, aki a magyar választókat képviseli.
2002-re pedig emlékszem, és például emlékszem arra is, hogy mindezt annak köszönhettük, hogy a Fidesz még nem élt fel teljesen addigra mindent, amit a Bokros-csomaggal megspóroltunk magunknak.
(a posztot pedig tényleg elolvashatnád, ha már annyira lelkesen kommentelsz, mert pölö abból egész konkrétan azt is megtudhatod, hány éves vagyok most:))

Mitya Ivanov 2009.04.10. 07:43:52

szerintem a pártlistás OGY választás csak abban az esetben lenne jogos, ha valamilyen önkormányzati középszintet sikerülne politikai szintre emelni. Itt most nem a megyei közgyűlésekre gondolok, mert az ugyanolyan listás és ma már semmi értelme. Inkább legyenek régiós választások, a jelenlegi EVK-knál nagyobb egységekkel, ahol megvalósulhatna az egyéni képviselet.

lanyi 2009.04.10. 08:17:31

@E-one:

Tényleg benne van, de csak annyi, hogy gimis voltál.:)

Nem akarlak megbántani, de te már mszp-s vagy.Lehet nem is tudatosult benned, de a baloldali liberális média teljesen a saját képére formálta a gondolkodásodat.

Egyébként nagyon sok hozzád hasónló ember van aki nem is tudja, hogy a hatásuk alá került...

Pl: Ez a bokros csomagból élt a zorbán kormány... sorolhatnán a baloldali média (propaganda) hatásait.
Ez nagyon gáz:)

Egyébként azért írogatom le ide a véleményem, mert szeretnén , ha az azt olvasók elgondolkodnának kicsit, és a saját érdeküknek megfelelően döntenének saját életükről, nem a média
( Propaganda ) hatására.

Pepe83 (törölt) 2009.04.10. 08:34:01

@lanyi:

Politikáról vitatkozni azért nagyon nehéz és gyakran értelmetlen is, mert az ember úgy érzi, hogy csak neki lehet igaza és a másik az agymosott:))

Ahogy te írod, hogy: „a baloldali liberális média teljesen a saját képére formálta a gondolkodásodat” én pont az ellenkezőjét érzem: szerintem téged formált saját képére a Magyar Nemzet és a Hír TV, illetve komolyan elhiszed, hogy ma az országot gaz, kommunista emberek vezetik akik át akarják játszani az országot Izrael kezére.

Lehet, hogy ezt nem érzed, de így van: teljesen megfertőzött a jobboldali populizmus:)

Ezt nem bántó szándékkal írtam, csak, hogy felhívjam a figyelmed arra: teljesen felesleges a másik agymosottságára hivatkoznod, mert a mi szempontunkból te vagy az:))

Mitya Ivanov 2009.04.10. 08:57:57

@Pepe83: ez nem populizmus, hanem a tények egymás mellé rakása. valahogy ugy, hogy az egyik oszlopban vannak a 98-2002 közötti adatok, a másikban a 02-06, majd a 06-x adatok. Átlagkereset, reálbérek alakulása, makroadatok, mint pl államadóság, infláció, foglalkoztatottak száma, válakozások száma, megszűnések, majd lakossági szinten mérhet elégedettség, indexek, euró bevezteés céldátuma stb.
Nem kérdés az eredmény, Magyarország jelenleg európa sereghajtója, és ezt nem a jobboldali sajtó találja ki, ez tényadatokkla bizonyítható

Mitya Ivanov 2009.04.10. 08:58:58

az is egyfajta agymosottságot jelent, hogy ha egy liverális egyén azt feltételezi a konzervatívról, hogy ő csak azt gondolhatja, hogy "ma az országot gaz, kommunista emberek vezetik akik át akarják játszani az országot Izrael kezére"

Pepe83 (törölt) 2009.04.10. 09:12:27

@Mitya Ivanov:

Az is agymosottságot jelent, ha egy konzervítv egyén azt feltételezi egy liberálisról, hogy ő úgy gondolja, hogy az is egyfajta agymosottságot jelent, hogy ha egy liverális egyén azt feltételezi a konzervatívról, hogy ő csak azt gondolhatja, hogy "ma az országot gaz, kommunista emberek vezetik akik át akarják játszani az országot Izrael kezére"

és így tovább....:))))

Mitya Ivanov 2009.04.10. 09:21:49

ezért irtam, hogy nem kell túlbonyolítani, beszéljenek inkább a tények. A ballibek gaz nemzetellenes kozmopolita hazaárulók, a fideszesek meg igaz hazafiak
:))

lanyi 2009.04.10. 19:42:03

@Pepe83:

Ez azért érdekes, mert Magyar Nemzetet még életemben nem olvastam, és a Hírtévét sem nézem.:)

Megjegyzem Albert Györgyi pasija mintha Magyar Nemzetes vagy valami jobboldali újságíró lenne.
Elnézve a pasit nem sokat vesztettem:)

lanyi 2009.04.10. 19:46:46

@Mitya Ivanov:

Teljesen igazad van.

Erre hívnám fel mindenki figyelmét, ne a médiában ( propagandában) elhangzottak alapján alkosson véleményt, csakis a tények alapján.

lanyi 2009.04.10. 19:54:30

@Pepe83:

Most őszinte leszek:)

Az első három név ami eszembe jut,Heim Péter, Csaba László, és Tölgyessy Péter gondolataival értek egyet.
A tőlük származó gondolatokkal értek egyet.( leginkább)
Megjegyzem Heim Péter bevallottan baráti kapcsolatokat ápol Bajnai Gordonnal:)

Na ebből most mit tudsz leszűrni?:)

E-one 2009.04.11. 00:20:31

@lanyi: Azt azért megjegyezném, szerintem kettőnk közül csak én tudom jobban, melyik párttal szimpatizálok és kikre fogok szavazni:)
És igen, az már megvan, hogy gimis voltam, de még egy picit figyelmesebben, tízezres kérdésként a pontos születési évem kilogikázható a posztból:))

lanyi 2009.04.11. 12:26:49

@E-one:

Kitaláltam 2003-ban lettél választó és választható:)

Pontosan tudom, kire fogok szavazni.
Arra a politikai erőre, akik számomra szimpatikus jövőkép felé akarnak haladni.
Például viccesnek és primitívnek tartom, hogy a baloldal állandóan valami programot követel a jobboldaltól (Orbán Viktortól).
Programok nem léteznek ez jobb ha mindenki tudja, irányok vannak elvek vannak ami mentén lehet politizálni.
Például, az maga a rettenet, hogy a baloldal szinte mindent elvesz, amit a polgárok eddig kaptak.
Ez teljesen kiszámíthatatlanná, tervezhetetlenné teszi az emberek életét.
Ugyanez vonatkozik a gazdsági élet szereplőire.

Most hosszan sorolhatnán, ahogy már megtettem, hogy a polgári kormány idején
miért volt kiszámíthatóbb a jövő és mit rontott el 2002 óta a baloldal.

Az meg megint tény szerintem, hogy az mszp-n és a Fideszen kívül más politikai erő magyarországon nem létezik ami kormányképes.

Mdf: Sorolja már fel valaki, hogy egy mdf kormány hogy nézne ki?:)
szdsz: szintén nem kormányképes.( ezt bizonyította is:)
Jobbik: Jézus Mária ebbe még belegondolni is rossz..:)
Szóval vicc az egész csapat:)

Ezen szokás keseregni, de azért gondoljunk csak bele egy ilyen kis ország nem is tud több pártholdudvart fenntartani. Drága is lenne:)
Az egyesült államokban is két politikai erő van, mgsem sírnak, pedig többen vannak:)

E-one 2009.04.11. 13:32:17

@lanyi: Ügyes!:D Csak meglett az a megoldás, na:)
Elvitatkozhatunk ezen, hogy ki mit tart jónak, és mit nem, persze. Csak ebben a formában szerintem azért fölösleges pont itt, mert a poszt maga arról szólt, hogy attól függetlenül, ki van kormányon, érezheti magát az ember jól.
Ha pedig nekem nem elfogadható sem a Fidesz, sem az MSZP, akkor nem fogok rájuk szavazni, csak azért, mert vannak annyian, hogy kormányképesek lehetnek. De ez itt most tényleg sokadlagos részletkérdés. Ami a gazdaságot illeti, én koncepcióban gondolkodom, és azt látom, hogy az a posztkommunista gazdasági hozáállás tette tönkre az országot, ami a Bokros-csomag rövid időszakát leszámítva a teljes demokratikus időszakunkat jellemezte 1990 óta. (és azelőtt is sajnos, de még mennyire) Hogy az állam majd megad mindent, akkor is, ha nincs rá fedezet. Ezt 2000-ben az Orbán-kormány megtehette anélkül, hogy rövid távon baj lett volna, mert épp Bokros miatt még voltak az országnak felélhető tartalékai. De még így is hibás lépés volt, ahogy az is, hogy sem a Medgyessy-, sem az első Gyurcsány-kormány nem állt le vele. Persze 2006-ban láttuk, mi történik, ha valaki megpróbálja megállítani, iszonyú népszerűségvesztés.

E-one 2009.04.11. 13:33:09

Azt pedig te tudod jobban, kire fogsz szavazni, de azt ugye elhiszed nekem, hogy azt, hogy én kire, azt meg én tudom jobban?:)
süti beállítások módosítása