Álláslehetőség: pártszervező (végzettség kizárva!)
2009.04.16. 00:41
A Magyar Köztársaság Párt megvalósítani látszik a már fogalmilag is kissé zavaros politika nélküli pártpolitizálást.
A párt vezetője Haffner Roland, aki legutóbbi posztjának tanulsága szerint egyet ért, de kettőt már nem biztos. Jól látszik, hogy a nemzettudat önmagában nem késztet a helyesírási szabályzat megvásárlására.
No, de nézzük a forma mellett a tartalmat is. A pártprogramot nem idézném be, de azért vannak benne agytornával felérő, érdekes logikai menetek.
A diplomaellenes párt honlapjának több aloldalán is kifejezetten jelzi, hogy a diploma ellenség, az iskolarendszerben eltöltött évek mindannyiunk esküdt ellenségei.
Meggyőződésünk, hogy a dolgozók érdekeit olyan emberek tudják képviselni, akik nem diplomával rendelkeznek.
Hisz láthatjuk: egyetemet végzett emberek teszik tönkre az országot, és használják ki a dolgozó embereket.
Az erős munkásmozgalmi beütést némiképp ellensúlyozni látszik, hogy a párt első embere gyakorlatilag rabszolgaságnak nevezi a közmunka programokat. Újabb huszárvágással ugyanitt az is kiderül, hogy a kommunizmus mégis rossz.
A kommunizmusi időben börtönnel büntették, ha valaki nem dolgozott valahol. Hát ugyanott tartunk.
Gyors tegyük hozzá: a magyar állam nem bünteti, ha valaki nem dolgozik. Csupán pontosan annyit ad neki cserébe: semmit.
A Köztársaság Párt azért egy állásajánlattal is szolgál: egy fő beszervezéséért egyszeri, 2000 forintos jutalékot kínál.
Határozott, ambiciózus, jó beszédkészséggel rendelkező embereket keresünk szervezői "munkára". Végzettség nem szükséges.
A jutalékot az új tag 3960 forintos éves tagdíjából fizetik. Ha tehát beszervezel magad mellé még 2 embert, akkor már nullszaldósra jön ki a párttagságod. Ha közben eladsz nekik egy kis aloe verát is, akkor már te vagy a király.
Lesznek akik nem csak a politikai program miatt csatlakoznak, hanem csupán, vagy kizárólag pénzért, de mint mondják a párt vezetői: ez miért lenne baj: a politika pénzről szól, eddig a nagy emberek pénzéről, most a kisemberek pénzéről.
Igen, igen: a politika pénzről szól, és most a kisemberek pénzéről. Egészen pontosan 3960 forintról.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
E-one 2009.04.16. 00:58:30
Pepe83 (törölt) 2009.04.16. 09:13:30
Tényleg az.
Hogy ez eddig még nem jutott eszembe.
Nemzeti piramisjáték 100 százalékig magyar embereknek:)))
Mitya Ivanov 2009.04.16. 12:53:15
entos (törölt) 2009.04.16. 14:19:58
Pl. arról, hogy mennyi a minimálbér...
Mitya Ivanov 2009.04.16. 14:21:01
meg arról, ,hogy akarsz-e egyszeri 19 ezer Ft-ot kézhez kapni.
mildi 2009.04.16. 19:39:34
de az angol blog okés naon, én is pont angolul tanulok. asszem rá fogok járni a táblázatokra.
Csabi, látod, csak keresni kell, mindenhol van egy kis jó is :D
lanyi 2009.04.16. 22:44:21
Ez most mi?...
Most őszintén, kit érdekel ez?
Arról kellene írni,és közvéleménykutatni, hogy mit csinál majd a társadalmi kapcsolatokért felelős miniszter.
Az szerintem sokkal viccesebb:)
Vagy tragikusabb...:(
E-one 2009.04.16. 23:19:57
"Egyetlen különös, az utóbbi időben elharapózó lelki torzulást emelek ma ki, a sorskérdés-mániát. Ennek elszenvedői azok, akik szinte bármilyen témához, amely nem szalagcím-témáról szól, azt a kérdést fűzik hozzá: tényleg ezzel kell most foglalkozni? Szerinted ez a legfontosabb? Sőt: el akarod terelni a figyelmet. Néha azt is megmondják, mit kellene tárgyalni ahelyett, hogy távoli országok háborúiról, külföldiekről, ufókról vagy Istenről legyen szó.
De akármekkora sorskérdés, hogy mi lesz Magyarországgal ebben a válságban, vagy hogy takarodik-e Gyurcsány, senkinek sem ajánlom, hogy a legfontosabbon kívül semmi egyébbel ne foglalkozzon, már ha nem pont ez a feladata. Emellett ugyanis egy csomó minden történik, ami nem lesz a történelemkönyvben. Ugyan mit érlel annak a sorsa, aki csak a történelemkönyv anyagát éli meg? Hiszen közben gyerekek születnek, könyvek és filmek jelennek meg, ébredezik a mesterséges intelligencia, Jézus él vagy nem él, tévéműsorok és csatornák buknak, Tom Cruise buzi.
Van okunk aggódni, vér, veríték és könnyek várnak ránk. De ha kizárólag horrorfilmeket nézünk egész nap, akkor emós köcsögökké leszünk, akik tényleg hiába élnek. A sorskérdések nem szoktak néhány év alatt megoldódni. Aki egy sorskérdéssel köti össze az életét, aki megfogadja, hogy ő addig nem örül semminek, amíg az úgy marad, az magának kereste az életfogytiglani boldogtalanságot."
amiről szó van