Ki veszi komolyan a közvélemény-kutatókat?
2009.06.08. 01:39
A tegnap második legnagyobb vesztesei a magyar közvélemény-kutató cégek. Úgy is mondhatnánk, hogy pártpreferencia terén évek óta sikerül tökéletes baromságokat tippelgetniük. A 2002-es, viszonylag váratlan Fidesz-vereség óta gyakorlatilag minden olyan vasárnap fekete vasárnap volt nekik, amelyiken a többi ember pártok neve fölé ikszelgetett.
Ahogy a közvélemény-kutatók utolsó eredményeit összefoglaló táblázatból is látszik, szép nagy hülyeségeket jósoltak ismét. Nem arról beszélek, hogy senki sem találta el pontosan a végső mandátumokat - hiszen ezt nem is várjuk, sőt gyanús is lenne, ha valaki rendre százalékra pontosan mindent eltalálna.
De a Jobbik és az MDF eredményeit jelentősen sikerült ismét félrebecsülni. Az MDF-et ismét, a Jobbikot pedig most először, de most nagyon. A Gallup, a Medián és a Tárki ezzel párhuzamosan bőven felülmérték a Fideszt.
Ne felejtsük: 22 mandátumról van szó. Ennyinél kettőt, netán hármat - ráadásul 3 helyett 0 mandátumot jósolva - tévedni már nem kis dolog.
Jövőre bárki - és főleg bármely párt kampányvezérlője - elolvassa majd a Gallup, Marketing Centrum, Medián, Századvéd-Forsense és Tárki kifejezéseket tartalmazó politikai híreket?
Vagy teljesen leértékelődik a szakma, vagy néhány éven belül ezen a téren is beindulnak a kisebbek: jön a Nézőpont, a Publicus és a Republikon?
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Grundaktív 2009.06.11. 14:06:03
Trackback: Grundaktív 2009.06.11. 14:06:02
Trackback: Fideszfigyelő 2009.06.08. 15:56:48
Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.06.08. 13:20:00
Trackback: Konzervatórium 2009.06.08. 08:15:35
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
E-one 2009.06.08. 01:45:48
tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.06.08. 02:02:11
Ceglédi Zoltán · http://republikon.blog.hu 2009.06.08. 08:58:32
nemuccaszoc 2009.06.08. 09:14:09
sanyisanyi 2009.06.08. 09:29:24
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.08. 09:33:42
veny 2009.06.08. 09:34:46
Az egyetlen durva hiba, amit konzekvensen az összes cég elkövetett, hogy valamiért kb. negyedmillió jobbikos szavazót a Fideszhez mértek.
Ezen kellene agyalni...
telephone 2009.06.08. 09:38:16
Csak a fenti tablat nezve, 1-2 fos hibaval eltalaltak a partok bejuttatott kepviseloinek a szamat, es az MDF kivetelevel eltalaltak a bejuto partokat is.
Azt is latni kell, hogy egy olyan part eseteben, amelyik 5 szazalek korul van, egy korrekt mintavetelen alapulo bejutasi becsles kb. egy erme-feldobasnak felel meg: Azt mondja az elorejelzes, hogy 50 szazalek, hogy bejut, es 50, hogy nem.
Blogger Géza 2009.06.08. 09:48:03
1) Mivel azért jóval kevesebben mentek el, mint mondták (36% az 50-60%-kal szemben), számítoitt, melyik párt szavazótábora elszántabb, fanatikusabb, és ez szemmel láthatóan a Jobbiknak kedvezett.
2) Valószínűleg sokan nem merik kimondani még egy kérdezőbiztosnak sem ilyen-olyan okokból, hogy a Jobbikra szavaznak, de a szavazófülke magányában szabad a vásár.
3) A Jobbik szavazótábora nem egyenletesen oszlik el az országban, talán azokba régiókba nem jutott elég kérdezőbiztos, és nem volt megfelelő a korrekció, amit alkamaztak a kutatók.
Vincenzo90 2009.06.08. 10:15:04
Unbiased 2009.06.08. 10:28:10
Aradebil 2009.06.08. 10:35:28
Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2009.06.08. 10:37:50
Egyszer egy matematikus a Minden tudás egyetemében magamfajta "számidióta" számára is érthetően elmagyarázta.
Ha jól emlékszem, 50000-es reprezentatív megkérdezett szükségeltetik, ezért nem lehet pontosabb prognózist készíteni önkormányzati választásokról.
És persze van a pszichés torzító körülmény még akár exit poll ankét esetén is, bizonyos preferenciát az emberek hajlamosak nem bevallani még a kérdezőbiztosoknak sem, pl. USA-ban egy fekete polgármester jelöltet talán Los Angelsben v San Franciscoban a hetvenes években így fölé becsültek, mivel PC "illemből" sokan azt mondták, hogy rá szavaztak, holott valójában nem.
veny 2009.06.08. 10:38:49
Az egyirányba tévedés viszont azt jelenti: a mérési módszer (ami nagyjából egyféle van erre) adott esetben valamiért hibát visz be, amit kompenzálni kellene.
Tomcat meg igazoltan hülye, ami persze nem zárja ki, hogy nyerjen a lottón. :)
Minarikede 2009.06.08. 10:39:43
Ha valaki tisztában van a magyar viszonyokkal akkor tudhatná, hogy a most megjelenő kb 500.000 jobbikos szavazó nem fogja kérdésre bevallani pártszimpátiáját, de a fülkében bátran behúzza. Ki büszkélkedik egy "fasiszta" (ez szerintem még eldöntendő kérdés) párt támogatója ként. Ezt valójában tudták a közvélemény kutatók, de amit nem tudnak mérni azt nehéz megmondani. A jósolt egy pedig kevésbé volt kockázatos, mint a nulla.
Mert az egy közelebb van a háromhoz, mint a semmi az egyhez, ha képviselői helyekről beszélünk...
Az szdsz és az mdf esetében pedig a tévedés a hibaszázalékon belül van.
veny 2009.06.08. 10:40:07
mook 2009.06.08. 10:41:05
Amúgy meg a közvélemény-kutatók arról számolnak be, amit nekik mondanak. Ha nem mondanak igazat, vag a mérés óta megváltozik a véleményük/részvételi hajlandóságuk (vihar?) az nem feltétlenül a közvélemény-kutatók hibája, bár rajtuk csattan, főleg, ha szisztematikus a hazugság/véleményváltozás.
Nem egy nagy "hiba", hanem ok kis "hiba" eredője a tévedés.
De még egyszer: nem itt lehet a valós tévedést tetten érni, hanem szavazati jóslások/eredmények összevetésével.
Az EP-választás amúgy is képlékenyebb, kevéssé megfogható, mint a nemzeti parlamenti választás, sok ok miatt.
veny 2009.06.08. 10:42:09
Blogger Géza 2009.06.08. 10:42:23
rowi 2009.06.08. 10:46:16
2009.06.08. 10:49:09
gitáros 2009.06.08. 10:51:45
Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2009.06.08. 10:59:02
Ez telefonos közvéleménykutatásnál igen valószínű... :))
Különben egy 5 % körüli pártnál tényleg nagyon nehéz belőni, hogy bent lesz-e vagy sem. Simán lehet különben, ha du. nincs az a nagy vihar, és néhány kevésbé elkötelezett MSZP-s vagy Fideszes (jellemzőbben ezek a kevésbé elkötelezettek) még elmegy, akkor már nincs bent az MDF.
Nagyon sok dolog befolyásolhatja a választást, amit nehéz előre jósolni.
Különben szerintem sem tévedtek nagyot.
Baszki, nincs már mit ellopni... 2009.06.08. 11:04:05
Ha valakinek eddig nem esett volna le hogy kik azok, akik ezeket a pöcsfejüeket pénzelik, esetleg irányítják, talán mára már kirajzolódhatott!
Mely pártnak írnak többet, kiket bagatelizálnak el?
Vagy rossz a kérdés: Kiket keresnek meg a közvéleménykutatás kérdéseivel? Mert engem nem. Igaz, a Népszabadság a postaládámban van, és Kövér Laci ezt nagyon jól tudja...
Száz szónak is egy a vége: Viktorunk általános ÖNFÈNYEZÈSÈSÈT láthatjuk minden egyes Tárki-Gallup-Forsense-Medián "közvélemény-kutatásban"...
...vagy inkább ÖNVÈLEMÈNY-KUTATÀS...?
Viktus 2009.06.08. 11:05:35
A Jobbikra a polgárok 19,4, az MSZP-re pedig csak 18,9 százaléka szavazna az EP-választáson, így találta a Véleménybank Alapítvány. A magyarországi véleménykutató szervezet eredményeit az Index ismertette.
-
Persze az indexről anno ez gyorsan lekerült pedig a véleménybankosok jártak legközelebb a valósághoz.
budai zöld 2009.06.08. 11:05:46
A legszebb, hogy most ezekhez a szánalmas elörejelésekhez képest magyarázgatják az eredményeket. Hogy a Fidesz kevesebbet kapott a vártnál, lol. Meg hogy a fideszesek szavaztak át a Jobbikra. Ózdon, meg Szabolcsban a fideszesek, gratulálok.
Ha józan észböl hasraütve pontosabban lehet elörejelezni, akkor van mit csiszolni módszertanon.
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.06.08. 11:14:46
talán ha a drágalátos baloldal nem tette volna az országot, és egyáltalán nevén merné nevezni az embereket érintő legnagyobb problémákat! (fékevesztett agresszív cigánybűnözés, elvtelen nagytőkés gyarmatosítás, kizsákmányolás)
manócska 2009.06.08. 11:16:01
Egyébként nem csak egy kérdésből lehet mérni a kérdezett pártszimpátiáját, és ezek az intézetek sem a "Ha most vasárnap..."-kérdésből mérik csupán a pártszimpátiát.
manócska 2009.06.08. 11:16:59
prometheus_X 2009.06.08. 11:17:20
Sebaj, jövőre már lehet fasisztaveszéllyel ijesztegetni a nyuggereket és akkor a Jobbik is oda fog kerülni, ahová való: az 5% környékére. Az SZDSZ-t viszont az istenek se mentik meg a pusztulattól, Fodort a népek jóval többre tartják mint a mögötte húzódó apparátust, így ha a háttér nem változik, az LMP fel fogja szívni magát az eddigi libsi szavazókból, illetve a sikertelenséget kellő aktivitással és jó kommunikációval meglovagolva az LMP reálisan képes lehet megvalósítani az áttörést, mivel a balos szavazók kivárnak, és az LMP-n kívül számukra nem nagyon kínálkozik alternatíva. A baloldal feltehetően végleg kidőlt a sorból és ennek nagyon sok oka van.
Blogger Géza 2009.06.08. 11:23:23
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.06.08. 11:29:00
mert az odáig oké, hogy ha pl. elsöprő Fidesz győzelmet jósolnak, mint ugye 2002-ben és 2006-ban is, akkor több tízezer ember otthon marad, aki amúgy a Fideszre szavazna, mert "úgyis megnyerik"..(vagy bármelyik nagy pártra igaz ez)
de az, hogy alábecsülik egyik vagy másik szélsőséges, radikális, kicsi pártot, az kinek jó? azzal csak azt érik el, hogy BIZTOSAN elmennek a párt támogatói, és a sok buta hivatásos rettegő otthonmarad, mert nem retteg eléggé.. ha az mszp és az szdsz manipulálni akarná, akkor éppen, hogy 10-15%-ot jósoltatott volna a Jobbiknak, és másról sem szólt volna a balliberális lakájmédia örjöngése, mint a vélt "fasiszta veszélyről" (amivel persze lehet, hogy öngólt lőttek volna, mert szerintem ebből már nagyon sok embernek elege van - de azért még mindig nagyon sok ostoba ember van, aki elhiszi)
És miért nyalnának a közvéleménykutatók a pártoknak? Nem értem. Abban mi a jó, ha egy adott közvéleménykutató cég az őt pénzelő pártot hozza ki jobb eredménnyel?
Viktus 2009.06.08. 11:29:49
Bocsi te melyik országban élsz? ránéztél a választási térképre? nem ártana megtekintened www.valasztas.hu , és klikkelj a Fidesz-Jobbik között ...
A Jobbik nem éppen a Fideszes körzetekben tört fel, hanem a szocik rémálmaiban elveszett HEVES ! Borsod, Nógrád, Szabolcs ...
Blogger Géza 2009.06.08. 11:34:18
Viktus 2009.06.08. 11:38:29
Akkor Budapesten is jobban kellett volna szerepelnie a Jobbiknak. Itt ilyesmi kampány nem volt egy szadis plakát sem jelent meg errefelé a szocik sem igazán ilyesmikre építettek, hanem az utóbbi évek fejlesztéseit csomagolták be Göncz Kingus neve alá.
Igaz csináltak sok szépet új korzókat, csatornázást csak sokra nem megyünk vele, ha nem lehet nyugodtan élni ...
jazzcool 2009.06.08. 11:42:26
vizipipa 2009.06.08. 11:42:37
A valóság persze más. Közismert, hogy minden közvélemény kutatónak van "kapcsolódása". Ultra Ibolya kizárólag a Political Capitalra hallgat.
Mert kérdezni tudni kell, és megfelelő kérdésekkel bármely irányba tolhatjuk az eredményt néhány százalékkal.
A Jobbik kapcsolatos mellélövés azonban nevetséges. Úgy tűnik a közvélemény-kutatók kartelleztek. Már vagy két éve megegyeztek: Jobbik nincs.
Tavaly őszre (válság) már annyira tarthatatlan lett ez a kartell, hogy egyesek elkezdték felrúgni. Már találtak 1-2 %-ot a Jobbiknak. Aztán jött Gyurcsi bukása és a Cosma gyilkosság. Kiborult a bili. Kötöttek egy új egyezséget: senki sem mehet tovább annál, hogy a Jobbik "talán" eléri az 5 %-ot. Ehhez tartották is magukat az időközi választásokon kapott 8-10-12 %-os Jobbik eredmények ellenére is.
Vegyünk el a Jobbik mostani eredményéből 8-9 %-ot, osszuk vissza a Fidesz/Mszp-nek, a fenti táblázatban szereplő adatok teljesen rendben lesznek.
Az MDF felülről söpörte az 5 %-ot, az SZDSZ+LMP-HP alulról.
A többi eltérés meg tényleg belefér a kb. 3 %-os mérési pontosságba.
Hozzá Szóló 2009.06.08. 11:46:19
No de a Jobbikosok eleve idióták voltak már kezdettől fogva :(
is 2009.06.08. 11:49:56
az emberek a győzteshez akarnak tartozni, ezért érdemes manipulálni a közvéleménykutatást, és egy pártot erősebbnek mutatni (ez a tény, nyugodtan olvass utána, választás után pl. többen mondják, hoyg a győztesre szavaztak, mint amennyit kapott). ha tehát manipulálva van a kuatás, akkor az az erősebbnek kihozott pártra nézve kedvező, ebből 6 éves gyereknek is kijön, hogy melyik manipulál. a Századvég (szellemi) vezetőjét ma is Stumpf Istvánnak hívják.
"talán ha a drágalátos baloldal nem tette volna tönkre az országot,"
szerintem meg, ha a tavalyi népszavazással nem tetszett volna a FIDESZ szelet vetni, kiengedni a 70EQ-s érzelmi indulatokat a palackból. cigány volt a szocializmusban, és akkor se szerette senki. albert gazda az indexen is azzal jött, hogy milyen hirtelen derült ki, hogy 15% rasszista van. ja, amíg három évig folyamatosan mondták mások, addig meg felesleges riogatás volt. most döntsd el, hogy nincs veszély, és csak riogatnak, vagy hogy van, csak másra kened. vagy esetleg gondolkozz egy kicsit tovább is.
a világválságot ne is említsük.
sok dolgot kell elhalgatni/elfelejteni, hogy ezt szimplán a kormányzásra lehessen kenni.
@Blogger Géza: én is ezzel nyugtatnám a lelkiismeretem a tavalyi népszavazás miatt, lásd fent
2009.06.08. 11:59:48
APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.06.08. 12:05:10
A belső mérések jók, de amit nyilvánosságra hoznak, azokkal csak befolyásolni akarnak.
Az MDF-et már harmadjára "felejtette ki" mindegyik...
A Jobbik méréséről meg szó se essen.
Valami elemzést nekem is kéne írnom. :)
Viktus 2009.06.08. 12:15:38
A szociban kicsit más volt a felállás tetszettek volna hallgatni pl. a borsodi vajdára ők maguk is elismerték tenni kell v.mit a felnövekvő cigány generációkat nem lehet kezelni ...
átlátó 2009.06.08. 12:25:11
nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.06.08. 12:25:14
www.hvg.hu/image.aspx?id=f9ada198-6381-428a-b6e3-77d872c4828c&view=b6333124-9826-47d3-a3af-444f232f24c2
tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.06.08. 13:03:41
@jazzcool: ilyen "egész jól" ráérzésre is be lehet mérni. rosszak a módszerek / rosszak a kérdések - mindenesetre valami nem stimmel. és nem csak a kicsiknél mértek félre - 22 mandátum esetében szerintem a fidesz 2-vel való félremérése is gáz, főleg, úgy, ha eközben a jobbiknak meg 0-t mérsz (tárki).
tothistvangyorgy 2009.06.08. 13:26:41
A közvéleménykutatók előrejelzéseinek értékeléséhez javaslom a közvéleménykutatók előrejelzéseit alapul venni. A Tárki előrejelzése a www.tarki.hu oldalon található, "mandátumbecslés" címmel. Idézem:
"Adataink alapján a 22 EP mandátumból a FIDESZ 14-16, az MSZP 5-6 helyet szerez majd meg. A Jobbik Magyarországért
Párt nagy valószínűséggel küldhet majd képviselőt az Európai
Parlamentbe, ám az SZDSZ és az MDF esetében mandátum megszerzésére
már kisebb az esély. Szakértői becslésünk szerint a végleges
mandátum-megoszlás erősen függ a majdani részvételtől, amelyet a
jelenlegi kutatásban mért aránynál magasabbnak várunk."
A Jobbik választási eredményét senki sem jelezte előre pontosan, a Tárki sem, a bekerülését viszont előre jeleztük mi is. Azt, hogy az MSZP gyengén szerepel és a Fidesz meg jól, mindenki előre jelezte. Az MDF-re vonatkozó előrejelzés a hibahatáron belül van, az SZDSZ kiesését pedig valószínűnek ítéltük meg.
Hogy a Népszabadság miért közölte azt a rossz tábázatot, amelyet a blog tetején idéznek, nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy azt a helyreigazítást, amelyet természetesen még pénteken kértünk, miért nem közölték ma (bár a NOL-on már szombaton kitették). Javaslom a topik kiterjesztését erre is. Hátha a tisztelt bloggereknek lesz ötlete, miért viselkedett így az említett lap.
Tóth István György
Tárki
tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.06.08. 16:11:30
tehát a bejutást valószínűsítették, de 4%-kal (+/- hibahatárral). a jobbik eredménye 14,77% lett. ez 10%-nál nagyobb félremérés. nem vagyok közvélemény-kutató, de ez rengeteg.
az mdf-nél pedig az elmúlt 3 hónapban csökkenő tendenciát mértek (3-2-1%), ami láthatóan szintén nem stimmel. mondom még egyszer: ebben az esetben nem a konkrét adat a "furcsa", hanem a mért tendencia, amely látványosan ellentétes a valósággal.
Viktus 2009.06.08. 17:54:47
Az MSZP hat, az elmúlt 20 évben „elidegeníthetetlennek” tűnő választási bástyáján is az országos átlagot jelentősen meghaladó Jobbik-eredmény született – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésében. A vasárnapi eredmények a vizsgálat szerint rácáfolni látszanak arra, hogy a Jobbik elsősorban a Fidesz szavazóbázisára jelentene veszélyt.
Honnan gyűjtötte össze 426 ezer szavazóját a Jobbik? – így hangzik az EP-választás értékelésének legfontosabb kérdése a Nézőpont Intézet elemzése szerint. Bár az előzetes várakozások szerint a radikálisok elsősorban a Fidesz szavazóbázisára jelentenek veszélyt, a vasárnapi eredmények erre rácáfolni látszanak. Az EP-választáson a szavazók négyötöde voksolt az elmúlt 7 évben kormányzó két baloldali párt ellen – olvasható a Nézőpont Intézet hétfői közleményében. Nem meglepetés, hogy az MSZP-vel és az SZDSZ-szel elégedetlen, a résztvevők közel 80 százalékát kitevő tömeg rendkívül heterogén, így a Fidesz mellett az MDF és a Jobbik is megtalálta a számításait – vélik. Jelentős újdonság azonban, hogy a radikális párt épp a baloldal összeomló fellegváraiban alapozta meg sikerét. Az előzetes várakozásokkal szemben a Jobbik eredménye jelentős részben a legszegényebb térségekben élő, kiábrándult szocialista választók átpártolásának köszönhető az elemzés szerint.
Az MSZP hat, az elmúlt 20 évben „elidegeníthetetlennek” tűnő választási bástyáján is az országos átlagot jelentősen meghaladó Jobbik-eredmény született. Mivel ezeken a településeken a Fidesz nagymértékben növelte választóinak számát, a radikálisok szimpatizánsai elsősorban az MSZP egykori hívei közül kerülhettek ki. EP-eredményével a Jobbik magasra helyezte a mércét a következő parlamenti választásra. Sikerének megismétléséhez azonban meg kell küzdenie azzal a kihívással, hogy egyben tartsa a politikai mező jobb szélétől a bal szélig tartó bázisát. Az MSZP kiábrándult választóinak elhódítása természetesen a szocialisták számára is létkérdés – áll a közleményben. Bár kommunikációs szempontból a Jobbik lehetőséget jelent, hiszen „jobboldali blokként” továbbra is megkísérelhetik összemosását a Fidesszel, az átpártolt szavazók visszaszerzésére mindenképp szüksége van az MSZP-nek. Váratlan fejlemény, ám az EP-választás helyi eredményei alapján valószínű, hogy a választói csoportokért folyó legújabb küzdelem akár az MSZP és a Jobbik között is kibontakozhat.
(MNO)
tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.06.08. 22:40:15
Blogger Géza 2009.06.09. 00:48:29
Blogger Géza 2009.06.09. 00:50:32
Blogger Géza 2009.06.09. 01:04:53
Blogger Géza 2009.06.09. 01:13:11
nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.06.09. 09:09:19
Egyszerű matek: ha a miép-jobbik 2006-ban 2,20%-ot kapott, és csak 19%-át alkotják a jelenlegi jobbik szavazóknak, akkor minimum 10%-on kell, hogy álljanak. Mivel az ő szavazói bázisuk a legelszántabb, ezért a más pártokhoz való elvándorlással ebben az esetben nem számoltam.
tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.06.10. 12:00:04
A Nézőpont volt a legpontosabb
www.nezopontintezet.hu/olvass_politikai.php?cid=131&PHPSESSID=8223ce23d37963763afa02eeafd12912
amiről szó van