/>

Igen, újra szilveszter, ilyenkor pedig, ahogy tavaly is tettük, a Gulyásdemokrácia ismét zenét küld kedvenc politikusainak. Nem tévedés, a kedvenceknek, ilyen is van. Hiszen év végén, az ünnepek alatt mindenki szeret mindenkit, és egyébként is, ha nem volnának hülye, semmittevő, netán méretes balfasz politikusok a környékünkön, nem lenne kiről írnunk és olvasnunk, akkor pedig unatkoznánk, és az rossz volna. Úgyhogy szeressük a politikusokat, belőlük élünk.

Elsőnek tehát vegyünk elő egy olyan politikust, akit természetesen nagyon szeretünk, akárcsak a többieket, bár tavaly ilyenkor még arról sem tudtunk, hogy él. Ő nem más, mint Retkes Attila, az egyetlen naiv lélek, más megfontolások szerint az egyetlen balek, aki képes volt magára vállalni hivatalosan a menthetetlen SZDSZ megmentését, gyakorlatilag pedig a bűnbak szerepét. Ha nem lenne annyira agresszív, még sajnálnánk is, mégiscsak az ő nevéhez fog fűződni az a méretes bukás, amiért sok felelős közül ő a legkevésbé hibás. Azért a Parlament működésének szabályait picit majd olvasgassa, mielőtt újra fel akarná oszlatni a saját frakcióját, bár a nyártól sok ilyennel nem lesz problémája. Addig is egy kis előrejelzés áprilisra: Green Day - Nice Guys Finish Last.

Következzék a vesztesek vesztese, Hunvald György. Ő tulajdonképpen ártatlan, csak rossz papírokat írattak vele alá, ezt megmondták már a szimpátiatüntetésen résztvevő erzsébetvárosi nyugdíjasok is. Mi is ebben bízunk, mert mérhetetlen sokként érne minket, ha megtudnánk, hogy Magyarországon létezik a politikában korrupció. Az egykori ingatlancsászár most egy feltűnően kicsi ingatlant kapott, igaz, azt kimondottan jó pénzért. Megérdemli ő is a zenét, ne teljenek olyan egyhangúan a mindennapjai. System of a Down - Prison Song

Egy duó, Molnár Oszkár és Meggyes Tamás. Alapvetően kevés ember van, aki véghezvitte azt a bravúrt, hogy még a Fidesz számára is cikivé vált, de hogy egy évben ketten is legyenek, arra tényleg nem számíthattunk. Oszkár bácsi nyilván sok összeesküvés-elméletes horrorfilmet nézett, és ez megártott neki, de az igazi sikerember esztergomi kollégája, mégiscsak ő lett az első ember, aki javasolta a parlamentben, hogy a háza előtt az útfelújítást csinálják meg állami félmilliárdból, miután városi pénzen megépült a csónakázótó. Sajnos mindketten nehezen viselik a jobboldal aktuális bohóca szerepet, úgyhogy kapnak egy szívhezszóló balladát örökre érvényes üzenettel: John Lennon - Nobody Loves You.

Morvai Krisztina. Khm. A név hallatára sokaknak összeszorul a gyomra, pedig erre semmi ok, hiszen ő is nagyon megérdemli a szeretetet. A neonyilas szexszimbólum, az év feltörekvő politikusa, aki most már köztársaságielnökjelölt-jelölt is lett, ebbéli minőségében pedig nem nagyon érdemes ujjat húzni vele, hiszen magyargyűlölő blogként egyébként is felkerülhettünk már a választás utáni halállistára. Nem, mi nagyon szeretjük Krisztát, szerintünk csúnya dolog olyanokat mondani, hogy ő egy utolsó undorító náci féreg, akinek semmi keresnivalója normális országokban. Nem. Ilyet mondani rossz. Turbonegro - I'm in Love with the Destructive Girls

És utolsóként a két lábon járó kamikaze, Mesterházy Attila. Neki most különösen rossz lehet, hiszen vissza kell szoknia a napi rendszeres borotválkozásra, ráadásul ő is lehetetlen feladatot vállalt magára, bár igaz, ha véletlen egyharmad fölé kerülnének, akkorát nyerne rajta, hogy még évekig nézhetnénk őt. Erre azonban kicsi az esély, úgyhogy a megmaradt ezerötszáz MSZP-szavazó és a Kőbányai Nyugdíjasotthon nevében is küldjük neki az Elkeseredett Szocik Dalát - Bonnie Tyler: Holding Out for a Hero.

És boldog 2010-et mindenkinek!


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr461633757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ditti82 2009.12.30. 21:33:30

Hémár, a Bonnie Tyler-számot én is szeressem!
süti beállítások módosítása