/>

Viktatúra

E-one 2010.01.29. 17:16

Helyesen cselekszik-e a Fidesz, amikor nyilvánosan demonstrálja: a párton belül a legkeményebb orbánista parancsuralmi zsarnokság van?

Mert azzal, hogy Mádi Lászlót egyik pillanatról a másikra kirúgták, még csak nem is burkoltan ezt bizonyították. Egy olyan embert tettek ki egyetlen, a pártvezetés irányvonalától eltérő nyilatkozatáért, aki az első napoktól kezdve ott volt a Fideszben, nem jelentéktelen ügyről van tehát szó. Lehetett persze látni a kockázatot, rögtön kapják is a szidalmakat, milyen diktatúra van ott, néhányan már Rákosi nevét emlegetik, én inkább maradnék Horthynál, ő mégse gyilkoltatta le az ellene beszélőket, csak a karrierjüket törte kettőbe. Ahogy azt most Orbán is teszi.

De nem szabad elfelejteni, hogy a Fidesz az előző két választást többek közt azért is vesztette el, mert fontos, megbízhatónak vélt emberei elkezdtek hülyeségeket beszélni. Kötél meg szinglihordák, és búcsú pár tíz-, százezer megnyerhető bizonytalan szavazótól. Idén láthatóan nem akarnak kockáztatni. És valószínű az is: a kirúgás nem csak a kampányról szól. A választást megnyerték, gyakorlatilag biztos, hogy meglesz a kétharmaduk is, bármennyire ne ismerjék el - természetes dolog, ha ilyen helyzetben megindul a helyezkedés a pozíciókért. Nem tudjuk, milyen hatalmi meccsek vannak a Fideszben, de elképzelhetetlen, hogy ne legyen a háttérben semmi. Ilyen helyzetben érkezett egy jelzés az erősebbtől: az van, amit Orbán (és kiskutyája, Petike) mond. És pont.

Mégis azt kell mondani: Mádi kirúgása nem szimpatikus, de helyes volt. Kampány van. A Fidesz kevesebbet vesztett ezzel, mint ha hagyta volna a nyilatkozatot. Az ingatlanadó a kommunikációjuk egyik legfontosabb kulcspontja, rendes párt nem engedheti meg magának, hogy kampány alatt a legjelentősebb kérdésben egyetlen politikusa is az ellentétét mondja a hivatalos álláspontnak. A Fidesszel nagy baj van, mert kampányidőszakon kívül is ilyenek, olyankor pedig ez megbocsájthatatlan. De ez most más helyzet. Most téma lesz ez két napig - ha nem így léptek volna, az ingatlanadó újra bevezetése lett volna téma egész áprilisig. Vagyis bár kegyetlen és valószínűleg nagyobb visszatetszést kiváltó döntést hoztak, a saját szempontjukból mégis helyesen tették.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr751712975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.01.29. 18:02:29

"Kötél meg szinglihordák, és búcsú pár tíz-, százezer megnyerhető bizonytalan szavazótól."

Azért egy racionális gazdasági megnyilvánulást ne kezeljünk egy szinten ilyen nettó faszságokkal.

Egyébként meg szerintem Mádi úgymond kirúgásának rosszabb az üzenete, mint Mádi megnyilvánulásának.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.29. 19:17:42

Inkáb ba Viktor magabiztossága (pökhendisége) miatt vesztették el. Persze voltak akik hülyeséget beszéltek. De az emberek azért érzik, hogy a diktatúra nem valami jó dolog. És már nem is titkolja...

@Vérszegény éjszakai dúvad: Bizony ne, és bizony rosszabb

kkp · http://mkkp.hu 2010.01.29. 21:50:31

Nálunk ilyen soha nem fordulhatna elő.

Mitya Ivanov 2010.01.30. 08:01:40

igaz, de azért górcső alá vehetnéd már az MSZP-t is.

Vidéki 2010.01.30. 09:17:10

„ párton belül a legkeményebb orbánista parancsuralmi zsarnokság van?”

Legalábbis a szerző elvtárs szerint.

Ha a Fidesz nem törli Mádi urat az országos listáról (nem kirúgva a Fideszből), akkor viszont utat engedne az MSZP-s lejárató propaganda támogatásának (egy képviselőjelöltje által).

A Fidesz ugyanis kiállt a vagyonadó bevezetése ellen, Mádi úr viszont egy konferencián bejelentette, hogy a Fidesz bizonyos feltételek mellett bevezetné a vagyonadót.

„Isten mentsen meg az ilyen barátoktól, ellenségeimmel magam is elbánok” jelentette ki régen egy híres ember.

Ahhoz, hogy a szerző elvtárs ne „a legkeményebb orbánista parancsuralmi zsarnokság”- ról regéljen, a Fidesznek úgy kellene viselkedni, mintha a szellemi fogyatékosok közül válogatták volna ki őket.

Blau t 2010.01.30. 16:43:11

Két dologban sincs igzad.
1. A cél nem szentesíti az eszközt. Olyan nincs, hogy a választások megnyerése érdekében most pár hétig diktatúra van, de aztán áttérünk a demokráciára. Innen már csak egy lépés uyanez álami szinten. Csak a választási fordulók két napjára beszüntetjük a demokráciát, elenőrizzük a szavazatokat - a Fideszben mintha már ilyen is lett volna - de ha nyerünk (diktaturában más nem nyerhet) utána újra demokratikusak leszünk. Négy évente két nap diktatúrát csak ki lehet bírni. Akinek meg nem, az menjen addig szabadságra.
2. Ez a döntés totál jogszerűtlen. A képvislők jelölése minden pártban testületi döntésen múlik. Jelen esetben a döntés a beszéd elhangzását követően 5 percen belül nyilvánosságra került. Az alatt ugye nem ült össze semmiféle testület. Ez Ovi egyszémélyi döntése volt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.31. 17:51:22

Nem igazán értek egyet, de jó poszt.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.01. 14:12:40

@Blau t: Ha valaki kampány során olyan dolgokat mond, ami ellentétes a saját pártja álláspontjával, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy mit keres ott.

Blau t 2010.02.01. 14:34:30

@latte: Így van. De a normális (jogszerű, demokratikus stb.) megoldás, hogy össze kell hívni az ügyben illetékes testületet - ez talán az elnökség a Fidesz esetében - meg kell hallgatni az érintettet és utána lehet dönteni. Mert ami Mádival történt az leginkább arra emlékeztet, amit katona koromban - a bolsi rezsim idején - tanítottak nekünk. Az őrség dolga: előszőr lelőni azt aki gyanús, utána két figyelmeztető lövést leadni a levegőbe. Az ügyészség meg majd állapítsa meg melyik volt előbb.

greybull 2010.02.04. 10:54:13

Szerintem Varga is megérdemelt volna egy nagy seggberugást, Mádi pechje, hogy nem elsővonalbeli politikus, egyébként azt kapta, amit megérdemelt. A választás harc, háború ha még valaki nem tudná és a fegyelmezetlen katonát agyonlövik. Pá kis aranyom pá...
süti beállítások módosítása