/>

Exit poll

E-one 2010.04.11. 15:36

A kreatív jogértelmezés gyönyörű, Magyarországon is bevezetésre alkalmas mintapéldája volt az, ahogy az exit pollokat bemutatta még a szavazás alatt a bolgár sajtó a tavalyi választásuknál. Akkor azt a délutánt ezen röhögtük végig, őszintén kíváncsi voltam, itthon tanul-e valaki a bolgár kollégáktól, de a válasz egyelőre nem. Na nem mintha azt szeretném, hogy mindenki törvényt sértsen a médiában, de egy kis kreativitás soha nem árt.

A bolgár újságok ugyanis borzasztó egyszerű titkosírójátékba fogtak, miközben a jónép még nagyban szavazott. Nem mutattak ők exit pollokat, dehogy. Hiszen az ilyesmi szigorúan tilos arrafelé is. Ellenben feltűnően sok slágerlista jelent meg aznap az online sajtóban, aminek minden számáról rá lehetett ismerni valamelyik párt nevét rejtő üzenetre. Más azt kérdezte az utca emberétől, neki mi a kedvenc színe. Megint mások a kedvenc ételkülönlegességekről kérdezgettek, és hát tehettek ők arról, hogy kis fantáziával mindegyikből ki lehetett hozni valamelyik párt nevét? Netán arról, hogy a hova menne idén nyaralni kérdésre a miniszterelnök-jelöltek szülővárosai közül lehetett választani?

Ugyan. És én nem biztatnék senkit arra, hogy játssza ki a törvényeket. De ettől függetlenül tényleg aranyos volna idén itthon is arról olvasgatni, melyik szerkesztőségben ülnek a legfantáziadúsabb emberek, akik a legelképesztőbb baromságok mögé bújtatják a valós adatokat. Engem például tényleg érdekelne, ki az olvasóink kedvenc focistája. A felcsúti támadó? Esterházy Márton, azaz M.esterházy? Bárki, aki jobbszélső? Netán Lionel Messi for President?

Három és fél óra múlva megtudjuk.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr401912112

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Polgári engedetlenség - UPDATE 2010.04.11. 16:29:57

UPDATE A polgári engedetlenséget úgylátszik nem csak én gyakorlom, hanem a CBA vezetősége is, csak kissé nagyobb tételben és konkrétabb céllal: Most voltam az egyik áruházukban, ahol ma is osztogatják azt az elvileg kereskedelmi célú reklámújságjukat, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.04.12. 20:27:41

Szerintem van abban valami sátáni, ördögi, hogy a Jobbik éppen

16,66 %-kal a harmadik... Miért pont ennyi?!!

"... a 7 isteni szám, hiszen az Úr hét nap alatt teremtette a világot. A 777 abszolút tökéletes, a szentháromságot jelképezi.

Ezzel szemben a 6 az ember száma, Isten a hatodik napon teremtette az embert. A 666 is hármasságot fejez ki, ez azonban a tökéletlen, emberi eredetű hármasság, amely soha nem érhet fel a 777 kiválóságához. A gonosz tehát Istentől független, emberi eredetű dolog." (forrás nat.geo.)

No és mikor volt a nagy londoni tűzvész?

Ki kapott 16,66 % szavazatot?! :-)
süti beállítások módosítása