/>

Válasz

E-one 2010.06.20. 20:33

Az új médiaszabályozás legérdekesebb része szinte mindenki szerint az, hogy ha valakinek nem tetszik a róla leírt vélemény, akkor válaszolhat rá. Sokan megírták már, hogy a vélemény kinyilvánításának szabadságát így korlátozni annyira nem divatos Európában, ezeken a sablonmondatokon most gyorsan túl is lépnék - a változtatás nem csak antidemokratikus, hanem szinte teljesen lehetetlen elfogulatlanul betartattatni is. Nagyon úgy néz ki, van pár apróság, ami elkerülte a jogalkotók figyelmét.

Ilyen például kapásból az internet. Mert oké, hogy konzervatív kormány, és hogy ezek a modernek már megint kitaláltak valami új huncutságot, de a nagy büdös helyzet az, hogy a net megkerülhetetlen, és a válaszadás joga itt konkrétan már megvalósult. A legtöbb helyen kommentelhető minden hír (az Indexen épp nem, de ezt bőven kompenzálja az, hogy az ország egyik legjobban működő fóruma az ottani), meg szokott történni, hogy az, akit kritizálnak, szintén reagál ott. Az eredmény viszont nem igazán az, amit a kormány elvár, merthogy a legtöbb esetben az sül ki az egészből, hogy a kritika tárgya csak még mélyebbre húzza le magát. Vannak persze kivételek is, de ez a ritkább. És a neten nincs meg az a terjedelmi korlát sem, ami a nyomtatott sajtóban kegyetlenül köti a szerkesztőket, és amiért ők majd vigyázni fognak a tollukra: Átlagos Hírportál majd lehoz néhány kijavító véleményt, és? Ha uncsi, legfeljebb nem kattint oda senki, egy kicsit lejjebb pedig jöhet a lényeg. Egyszerű dolgok ezek mindenki számára, aki nem 1990-ben él.

De akár nyithatunk is, és az online mellett foglalkozzunk a nyomtatott sajtóval meg a tévékkel, rádiókkal is. Ismeri-e a kormány vajon az olyan fogalmakat, mint mondjuk a gúny, az irónia, cinizmus, szarkazmus, és még pár hasonlót? És ha igen, mit akarnak kezdeni velük? Elég szürreális látvány lehet mondjuk egy gúnyos cikkre leadott válaszvélemény. Mindenesetre érdekes a gondolat.

És aztán ott a leginkább kínzó kérdés: arról szól ugye a szabályozás, hogy azonos terjedelemben, hasonló körülmények közt lehet válaszolni. Na most próbáljuk meg elképzelni a helyzetet, ahogy mondjuk egy tehetségesebb karikaturista rajzol valamit Szijjártó Péterről, ahogy éppen vadonatúj pulóverében egy csontváz társaságában forintot shortol. Ekkor Szijjártó megteheti, hogy visszarajzol valamit? Vagy a rajz néhányszor néhány centis méretében írott szöveggel reagálhat? Szóval igen, a szabályozás legnagyobb nyertesei nem a kormánypárti politikusok, hanem a karikaturisták lehetnek. Ilyenkor sajnálom, hogy soha nem volt rajztehetségem.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr852096390

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hülye, aki mondja! 2010.06.21. 17:52:14

Épül már a szép, új világ, a jobbolodali kultúrpolitika jobboldali ünnepekkel, lesz hozzá nemzeti sajtó is, habnak a tortán! De szép is lesz, amikor Szalay Annamária és polgári... akarom mondani: baráti köre határozza meg a köztévé és a közrádió műsors...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eml 2010.06.21. 02:21:52

Ne feledkezzünk meg az egyes orgánumokra jellemző alákérdezés intézményéről, majd vélemény, majd illető reagál.

Így lehet agyat mosni, bár szerintem hosszú távon pont az ellenkező hatást váltja ki.

Gondoljuk végig, ikor a HÍRTV-ben éppen tolvajozzák a Szocikat (ami igaz is), de ők erre akkor reagálhatnak? És akkor a HírTv-ben Gyurcsány fog beszélni?

Nem értem...

UtálomAzEsőt 2010.06.21. 12:55:25

Ha leírom, hogy Orbán Viktor egy f@sz és Gyurcsány Ference is egy f@sz, akkor külön-külön vagy együtt van lehetőségük reagálni?

Kisvárosi Fojtogató 2010.06.22. 23:31:14

Twitter. Azon aztán reagálhat ugyanakkora terjedelemben - ahányszor csak akar.

Kisvárosi Fojtogató 2010.06.22. 23:33:55

Egyébiránt az átkosban is kialakult egy nyelvezet, ami nem megnevezve, de elmondott mindent. Ez lesz megint. Ami nem öröm és nem jó. Működni meg csak addig működhet, ameddig lesz hozzá felület. Szóval nem 'tom.
süti beállítások módosítása