Közöd?
2010.10.22. 12:06
A határon túli magyaroknak tervezett választójog belengetésével nem az a baj, hogy állítólag bebetonoznák a hatalomba a Fideszt. Egyrészt ezt nem igazolta senki és semmi (az ugyanis, hogy ott sokan vannak, ha megjelenik Orbán, nem jelent semmit, a Fidesz utcai mozgósító ereje itthon is nagyságrendekkel nagyobb volt még akkor is, amikor az MSZP simán verte őket), másrészt ha elfogadjuk, hogy döntsön a nemzet, akkor a döntésüket is tolerálni kell. Tessék, itt van lassan öt hónapja a második Orbán-kormány, aztán összeomlott eddig az ország? Nem.
Még az is mellékes ellenérv, hogy a Fidesz hazudott, ha kiderül, hogy mégis megadják az állampolgárságot. Nyilván eddig mindig ennek az ellenkezőjét mondták, még kormányra kerülve is, de ugyan tegye már fel a kezét, akit meglep, hogy egy politikai erő hazudik. Nem, nem itt van a gond.
A határon túli magyarok ugyanolyan magyarok, mint mi, határon inneniek. Egy dologban azonban lényegesen különböznek tőlünk: ők nem élesben tapasztalják meg a magyar kormány minden lépését. A szimbolikusokat, azokat igen. És persze azok is fontosak. De a gazdaság, az egy más téma. És hazudik, aki azt mondja, hogy az nem fontos. És ugyanígy fontos a mindennapi élet egy csomó aprósága, aminek semmi köze ahhoz, hogy piros-fehér-zöld. Nem a magyarságteljesítményről van itt szó. Hanem arról, hogy aki azon a területen él, ahol a magyar kormány döntései határoznak meg mindent, az kompetensebb a magyar kormány megválasztásában, mint aki ugyanolyan magyar, csak épp nem ettől a kormánytól függnek a szabályok körülötte. Nem kell attól még a határon túliaknak asszimilálódniuk - de ne is akarják megmondani, nekünk milyen legyen.
Azt ugyanis úgy hívják: más farkával verni a csalánt.
És nagyon veszélyes játékba kezd a jobboldal, amikor a szavazójog kérdését a magyarságteljesítmény szemszögéből világítja meg. Pedig itt nem akarja elvenni senki senkinek a magyarságát. Csak azt akarjuk: olyan emberek szavazzanak, akik a szavazatuk minden következményét a saját bőrükön élik meg.
· 5 trackback 47 komment
Címkék: politika magyar fidesz választójog
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Határon túliak választójoga 2010.10.26. 09:47:26
Trackback: A Fidesz a határon túli magyarok ellen? 2010.10.22. 16:40:40
Trackback: A Fidesz a határon túli magyarok ellen? 2010.10.22. 16:09:29
Trackback: Passzuskulcs! Adjátok vissza legyeinket! 2010.10.22. 14:05:02
Trackback: Választójogot a határon túliaknak? 2010.10.22. 12:45:43
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.22. 13:44:55
Másodrangú téma. (Cigánykérdés, demográfia, oktatásügy, egészségügy, kultúrpolitika stb csak áttételesen gazdasági kérdések.)
De egyébként igazad van.
Ráadásul nemzeti szempontból is rossz lépés: az emberből az irigységet, az önzést hozza elő(, most joggal), megint szembefordítja a htm-et a csonkamagyarokkal.
Úgyhogy nem csak fölösleges, nem igazságos, de kifejezetten káros is.
E-one 2010.10.22. 13:48:03
Widking 2010.10.22. 14:10:58
Ha a Fidesz most azt mondja, hogy a választójog feltétele, hogy felvegyék állampolgárságnak a magyart is, akkor a felvidéki határontúliak egy húsdarálóba kerülnek, egyik oldalról a Fidesz szorongatja őket, hogyha szavazni szeretnének, akkor fel kell venniük az állampolgárságot (és elvileg gyorsított eljárásban, némi papírmunkával megoldható), de a másik oldalról ott van a Szlovák kormány, mely egyenesen büntet minden olyan aktivitást, mely a szuverén magyar identitás megőrzésére irányul. Pont a napokban büntettek meg egy szlovákiai lapot, mert egy apróhirdetés szövegét csak magyarul közölték le. És akkor még mindig nem ejtettünk szót az olyan törvényeikről, mely szisztematikusan rombolja és tapossa a magyar nyelvet és a magyar nyelvhez való ragaszkodást. De ha keletebbre tekintünk, akkor a románoknál is megvan ugyan ez, csak velük általánosságban nem konfrontálódunk politikai szinten, illetve a sajtón keresztül.
Apropó sajtó: Ez talán a legfontosabb, hiszen a politikai és gazdasági kérdésekben az átlagos polgár ezen keresztül érintkezik. Egyetlen országban sem létezik a 100%-ig szabad sajtó intézménye, sem Szlovákiában, sem Romániában, sem a többi országban a világunk, még nálunk sem. Épp ezért a határontúliak egy sokkal torzítottabb képet kapnak a belpolitikai és gazdaságunkat érintő kérdésekről, ezért sem szerencsés nekik szavazójogot adni. A másik kérdés, amit a bejegyzés írója is említ, az az, hogy a határontúli szavazók nem saját magukról döntenek, hanem rólunk. Mi sem szavazunk arról, hogy a szlovák kormány mit tegyen velük, nem is tehetnénk, sem diplomáciailag, sem erkölcsileg. Ez nem a magyarság és kivagyiság kérdése, ez egyszerűen a józan ész: Nem szabad a határontúliaknak szavazójogot adni. Mindenki csak a saját feje felett döntsön, ne másokén.
wow12 2010.10.22. 16:08:32
Amúgy Horvátország esetében működik már ez az állandó lakcím nélküli szavazati joggal járó kettős-állampolgársági megoldás.
ZöldMarci 2010.10.22. 16:12:21
“Bár elvileg lehetséges lenne, a Fidesz elképzeléseiben nem szerepel, hogy a kettős állampolgárság mellett szavazati jogot is adjon a határon túli magyaroknak. Ha a más országokban élő magyarok szavazati jogot kapnának, akkor leértékelődne a lakóhelyükön nekik járó választójoguk. Ez gyengítené ottani parlamenti képviseletüket, márpedig a budapesti országgyűlés nem fogja tudni megoldani az ő minden problémájukat. A kettős állampolgárság csak Magyarországon jelent jogokat vagy kötelességeket. Az állampolgár lakhelyén a másik – például román vagy szlovák – állampolgárság az irányadó.”
(Trolloknak: Répássy a Fidesz egyik fő jogász-képviselője).
bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.10.22. 16:39:00
Amúgy ez a határon túliaknak is problémásabb lenne, mivel akkor kétszer szavazhatnának - egyszer a saját országukéra, egyszer meg Magyarországéra? És, ami talán fontosabb, ez EU kompatibilis lenne?
magyar ember teli szájjal 2010.10.22. 16:42:49
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.22. 17:02:04
Így októberben.
Spontán spongyát rá.
Akvyr 2010.10.22. 17:15:18
p.a.r.t.i.z.a.n 2010.10.22. 17:23:01
kukahontas 2010.10.22. 17:24:43
kérjünk pedigret legközelebb
vakvarju 2010.10.22. 17:29:31
ca2 2010.10.22. 17:34:23
Rengeteg ország esetében működik és nem csak Kelet-Európában.
Ez az írás megint olyan jóféle antimagyar-libsi poszt, mert persze "elismerjük, hogy egyenlőek" meg"nagyon fontosak nekünk, csak hát a gazdaság...", de azért nehogy már magyarként kezeljük őket.
Az meg, hogy aki itt él az kompetensebb az ország ügyeiben egy óriási baromság, hiszen ilyen alapon minden bevándorlót az első napon meg kéne illessen a szavazati jog, tehát akkor ezek szerint a tegnap idetelepült kínai kompetensebb a magyarság ügyeiben, mint egy határon túli magyar... Nagy ész!!
Mint írtam a világ számos országában az állampolgárság állandó lakóhely nélkül is szavazati jogot jelent, olyan ország viszont alig van ahol a lakhely állampolgárság nélkül szavazásra jogosít és ahol van is ilyen ott is csak a helyhatósági választásokon.
ca2 2010.10.22. 17:36:16
ca2 2010.10.22. 17:38:28
Még soha sem adózott, és hogy hol fog az meg még nyitott kérdés...
Veder1 2010.10.22. 17:48:48
Hosszabb ideje itt élő kínai igenis kompetensebb lehet mint egy határontúli magyar.
l4m4ntin 2010.10.22. 17:48:55
l4m4ntin 2010.10.22. 17:52:09
Veder1 2010.10.22. 17:52:17
ca2 2010.10.22. 17:53:39
Veder1 2010.10.22. 17:54:33
ugyan...
ca2 2010.10.22. 17:58:44
Lehet, hogy akkor már érdekelne a szavazati jog is.
ca2 2010.10.22. 18:02:57
Ezt a baromságot honnan vetted.
Tudomásom szerint 6-8 listás helyről lenne szó, ami azt jelentené, hogy ha még az itthoni szavazati arányokat vetítem is külföldre, akkor is mondjuk a 7-ből legfeljebb 4-et vinne a fidesz,
Veder1 2010.10.22. 18:03:41
ca2 2010.10.22. 18:04:24
ca2 2010.10.22. 18:06:45
karikaV43 2010.10.22. 18:08:50
Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2010.10.22. 18:09:40
Persze nem vagyok jós.
Veder1 2010.10.22. 18:09:41
hol írtam én ilyet?
ca2 2010.10.22. 18:13:31
Ezek szerint ugye akkor az egyetemisták, nyugdíjasok, rokkantak, gyes-en lévők sem kompetensek, mivel nem adóznak, tehát a nemterhez ugyan tartozhatnak, de szavazati jog nem jár nekik...?!
igényes 2010.10.22. 18:14:35
Pendemonda 2010.10.22. 18:21:10
Szóval közöm? Nem szeretem a primitív véleményt akkor sem, ha újságíróé.
hhh. 2010.10.22. 18:21:41
Az adózás szerinti szavazás ("aki itt adózik...") érv nagyon gyenge, mint a mellékelt ábra mutatja.
A szavazati jog kérdése elvi: hogyan definiáljuk a "magyarságot". Mit kezdünk azzal a furcsa, és talán a világon egyedülálló helyzettel, hogy a határaink körül, Magyarország majdnem mindenhol magyarok laknak, akiket, vagy akiknek a felmenőit megfosztották az állampolgárságuktól.
Ez messze nem gazdasági kérdés...
És aki szerint 4 évente szavazással a "gazdaságról" döntünk...hát, ez a gyakorlatban azért nagyon nem igaz...
ca2 2010.10.22. 18:26:16
Mert ház az sem mindegy, hogy valaki évi néhány tízezret vagy néhány tízmilliót fizet a kasszába. Az utóbbi kompetensebb, nem?
Vagy esetleg visszatérhetnénk a "vagyoni cenzus" fogalmához a választójogban, ami csak bizonyos vagyoni helyzet elérése esetén jelen választójogot...
Vagy olyan rendszer is létezett, ami legalább technikusi végzettséghez kötötte a szavazati jogot...
Ezekben mind volt egyfajta logika, csak az "általános választójog" pont azt jelenti, hogy nem a hozzájárulásod mértékétől függ a szavazati jogod.
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.22. 18:40:01
Veder1 2010.10.22. 18:40:31
Ez nem igaz, én ilyet sehol nem írtam, ezt csak te feltételezed rólam, rosszul.
Itt nem adózási kérdésről van szó, hanem arról, hogy az adott döntésem következménye nem érint engem, ha külföldön élek. Ebből a szempontból a külföldön élő magyar állampolgárok szavazata is problémás számomra, de azok nagyrészt ideiglenesen élnek más országban.
De vegyünk egy fiktív példát: jogosult vagyok külföldön szavazni, bár nem ott élek, indulna az adott országban egy eu ellenes elveket valló párt, én rájuk adnám a szavazatomat, az adott ország kilépne az euból, de ez engem nem, csak az ott élőket érintené. Szerinted ez fair lenne?
canis 2010.10.22. 18:42:28
Hiszen nem az ő bőrükre megy a játék.
Nekünk meg így is szar, meg úgy is szar.
:D
canis 2010.10.22. 18:46:11
Őszinte Őrült 2010.10.22. 22:34:57
mennyivel kerülne többe a választás ha külföldön is szavazhatnának? hány tízezer szavazókör kéne a szórványmagyarságnak? vajon román-szlovák-szerb-ukrán szomszédaink vidáman tapsikolnának annak hogy szavazóköröket állitunk fel a területükön?
az hogy van külföldi példa miért jelentené hogy a példa követendő?
ha megcsinálják a valamikor emlegetett felsőházat valamiféle társadalmi reprezentációs céllal (döntési jog 0, mondjuk válasszák ők a következő egérképűt), ott elférnek a határon túliak is. normál parlamentben nem jó ötlet. vö. kibicnek kuss.
trendo+ 2010.10.24. 07:56:29
yda 2010.10.25. 10:44:26
Hidd el nekem,hogy nem fogunk a ti komcsi vezetőitek ellen szavazni,sőt egy általán nem mert,egy pár állaton kívűl nem kell az állampolgárság ,mert ilyen súrmók vagytok azt hiszitek ,hogy majd fulladozva szaladunk szavazni.Jelzem,hogy legalább annyi jogom van az állampolgársághoz mint a magas kutyasz....r személyednek ,mivel az én állampolgárságomat elvették és nem önszántamból lettem más ország állampolgára.Jelzem,hogy apád az alsónadrágjában hordott(vagy még őt is ott hordták)amikor én magyar állampolgárnak születtem.Biztosítalak,hogy nagyon kevesen akarnak beleszólni a ti komcsira hajló életetekbe.
canis 2010.10.27. 13:06:02
Ha tudnál olvasni és értenéd miről írtam a korábbiakban is...
A komcsizást meg jólenne már abbahagyni: kommunista Jézus volt utoljára, a többiek jobbról és balról haszonleső, fasszopó diktátorok mind a mai napig, akik a saját bandájuk (értsd pártjuk, érdekcsoportjuk) dolgát képviselik.
amiről szó van