/>

Az LMP Darwin-díja

E-one 2012.11.18. 06:07

A hősi halottakat tisztelni és kitüntetni szokás, de azért ha egy katona véletlen felrobbantja magát több száz kilométerre a fronttól, azt titokban inkább körberöhögik. Legfeljebb sajnálják, de azzal sokat nem ér senki. Kár az LMP-ért, még lehetett is volna belőlük valami.

A zöld küldöttek többsége úgy döntött, hogy nem is tárgyalnak az Együtt 2014-be belépésről, és nem véletlen, hogy a leghangosabban ez ellen az a Karácsony Gergely tiltakozott, akinek van egy, a választások előtt elég értékes tulajdonsága, nevezetesen hogy az országban ő ért a legjobban a választási matematikához. Lehet persze szimpatikus politikus valaki akkor is, ha nem konyít ehhez a témához, de eredményes, most legalábbis, biztosan nem. Jellemző az LMP-re ez - akik a kimaradás mellett döntöttek, azok nagyon elvhűek, karakánok, megingathatatlanok, és töretlenül kiállnak az elvek mellett, amikben hisznek, csak számolni nem tudnak vagy nem akarnak. Ilyen ember egyébként van máshol is, úgy hívják, hogy Matolcsy György, és látjuk, mire képes, ha hatalom közelébe engedik. Nem szabad, játsszon az elveivel otthon.

Ami itt van, az matek, egyszerű számolgatás. A végsőkig őrzött függetlenség szép elv, és működött is volna. A régi választási rendszer szerint. De annak vége. Új szabályok vannak, és ezek szerint fogják tartani a választást, amin egy pártnak csakis akkor lehetséges bármi eredményt elérni, ha ezeket elfogadja. Nem kell, hogy tetsszen a valóság, csak nincs más. És a valóság, az új választási törvénnyel az, hogy a nem a legnagyobb ellenzéki erőre adott szavazatok el fognak veszni.

Nagyon sokan gondolják ma úgy, hogy Orbán Viktort és kormányát le kell cserélni, és aki számára ez a fontos, annak a racionális döntés az lesz, hogy a legerősebb ellenzéki erőre szavaz. Mert ha nem, akkor a szavazata az egyéni körzetben semmit nem ért, a győztes - széttagolt ellenzék mellett a Fidesz - ott mindent visz. Ezt fel kell ismerni, ahogy azt is, hogy nem 2010 van. Tavalyelőtt nem volt kérdés, hogy a Fidesz nyer, akkor lehetett bátran protestszavazatot leadni. De most reális esély van a kormány leváltására, és valószínűleg több szavazó fog ebben a lehetőségben gondolkozni, mint abban, hogy egy szimpatikus, de nem csak ellenzékben maradó, hanem a kormányváltást gátló pártra voksoljon, csak mert itt-ott szép, amit mondanak.

És tudom, azt előző mondatomat szétszedhetnék a leglelkesebb LMP-sek, az opportunizmus pedig biztosan ronda dolog. De álljon intő példának: volt egyszer egy SZDSZ, még jó régen, ugyanúgy parlamenti ellenzéki pártként, ugyanúgy másfél évvel az Orbán-kormány lehetséges leváltása előtt, 2000 végén. Ugyanúgy kitalálták, hogy tartsanak egyenlő távolságot mindenkitől és ne a kormányváltás legyen az egyedüli cél, hanem önálló pólusként megjelenni - el is kezdett zuhanni a népszerűségük, és alig tudták csak visszahozni a választásra, azt is csak ennek az ötletnek a feladásával, de ezzel, hogy visszavonták a döntést, le is váltották Orbánékat, másképp maradt volna a Fidesz hatalmon és ők 5 százalék alatt. Aki lemarad, azt megeszik a dögkeselyűk. Szomorú, de ez van.

Az LMP döntésének egy esetben van értelme: ha képesek lennének népszerűségben felülmúlni az Együtt 2014-et és az MSZP-t egyszerre. Erre jelen állás szerint kevés az esély. Ha bejön nekik, akkor megkövetem őket, és tényleg hatalmasat nyernek - de nem hiszem azt, hogy ez most az a helyzet volna.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr344912369

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Levél Andráshoz 2012.11.18. 17:54:28

Kedves András,Szomorúan olvasom a hírekben, mi történt tegnap. Sajnos úgy tűnik az LMP-nek ezennel vége van, és bizonytalan időre megszűnik létezni a parlamentben egy önálló zöld formáció. Nem is tudom mit mondhatnék még. Sajnálom. Pedig olyan szé...

Trackback: LMP: jön a borotvaél 2012.11.18. 15:58:17

Fabius barátom a Varánuszon már temeti őket, turul_2k2 a Mandineren viszont irányváltást vizionál. Valóban, van még lépéslehetőség a játékban, még ha elég nehéz is elhinni a csapatról, hogy képes meglépni. A Mandiner szerzője által felvetett jobbközép ...

Trackback: Az LMP nem fog becsavarodni 2012.11.18. 15:45:15

Schiffer András bebizonyította, hogy vannak még kemény legények a gáton. Akiket nem lehet egyszerűen besöpörni az újonnan formálódó Együtt 2014 ökobarátságtalan, könnyen szakadó nejlozsákjába. Akik dacolva az új választási rendszer kihívásaival és alac...

Trackback: kezdetét veszi a lehetetlen: LEHET MÁS A POLITIKA !!!! 2012.11.18. 15:24:22

A forradalmak mindig elbuknak, az LMP pedig pontosan ugyanúgy nézett ki, mint valami forradalom. Már láttuk is a bukását, mindent láttunk, az összes képregény kockát, egyszerűen így volt megírva, megtervezve. Magyarország a legdrámaibb és mondjuk ki, l...

Trackback: Egyikre pártra sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2012.11.18. 13:35:26

Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási bojkott és feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek. Mert nem csak én, hanem egyre többen ebben, vagy hasonló változásokban látják a ...

Trackback: LMP 2012.11.18. 13:10:25

Az LMP nemet mondott Bajnaiéknak

Trackback: Az LMP jól döntött 2012.11.18. 12:55:24

Az LMP tegnap éjjeli kongresszusi döntése legfeljebb annyiban csalódás, hogy nem szavaztak még többen az Együtt 2014 elutasítására. Azt mondjuk előre tisztázzuk: sem az LMP, sem a 4K! nem azt döntötte el, hogy nem működik együtt a következő választá...

Trackback: Az LMP Darwin-díja 2012.11.18. 12:42:01

A hősi halottakat tisztelni és kitüntetni szokás, de azért ha egy katona véletlen felrobbantja magát több száz kilométerre a fronttól, azt titokban inkább körberöhögik.

Trackback: LMP, a magányos primadonna 2012.11.18. 12:12:08

I. Felvonás „A stratégiáról az LMP kongresszus dönt majd, de abban mindenki egyetért, hogy egyedül indulnak majd, és nem érdekeltek egy „ellenzéki összeborulásban” Jávor Benedek II. Felvonás A kongresszus határozata az LMP részvételéről...

Trackback: A hét, amikor Bajnaiéknak kétszer is beintettek 2012.11.18. 11:58:04

Befuccsolt a baloldali egységfront nagy terve, hiába akart az Együtt 2014 mihamarabb Egyedül 2014-gyé válni. Az LMP azonban megmenekült az SZDSZ 2.0 szereptől. Kitalálják, hogy beállnak a húspult mögé és az audienciára elibük járulókat sorra leszalá...

Trackback: Bagóért eladni egy nemzet jövőjét? Igen, nekik sikerült. 2012.11.18. 11:22:46

A kényszerből történő kivándorlás, nemcsak a pénzről, pláne nem a hazafiatlanságról szól, hanem leginkább arról, hogy akik hazájuk elhagyása mellett döntenek, azok nem érzik úgy, hogy az ígéretekből valaha is lesz valami, hogy olyan jövő vár rájuk (a m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igényes 2012.11.18. 13:22:44

Elárulok egy nem nagy titkot!

Mi a családban 2010-ben nem az MSZP-re szavaztunk, hanem az LMP-re, de csak azért, hogy a FIDESZT ellensúlyozzuk (sikertelenül), most biztos, hogy a mi családi szavazatunk sem az LMP-re, sem a FIDESZ-re nem fog menni, ez az LMP-nek mínusz 5 db szavazat az Együtt 2014-en belül az MSZP-nek + 5 szavazat és még + 1 az unokám 18,5 lesz 2014-ben. Tehát az LMP mínusz 6 szavazat.

kalapácstollú 2012.11.18. 13:25:21

@Balt: Nem világos előttem, mivel szerintem nem azt jelenti a két dolog. Az együttműködésen BELÜLRŐL ugyanis lehetősége lett volna az lmp-nek meghatározni, kik azok, akik az asztolhoz leülhetnek.

kalapácstollú 2012.11.18. 13:26:17

@igényes: "...most biztos, hogy a mi családi szavazatunk sem az LMP-re, sem a FIDESZ-re nem fog menni,..."

Annál is inkább, mert MOST nincs választási helyzet. ;) Hogy mi lesz 2 év múlva, azt pedig ma még nem tudhatjuk.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2012.11.18. 13:31:11

Jól döntöttek, hogy mi nem, de még azt nem tudják, hogy mi igen. A közvetlen demokrácia felé kellene haladniuk, mint a kalóz pártnak és akkor bármi lehet.

Az a jó megoldás és nem vissza a kommunizmusba a többszintű, többkulcsos adórendszerrel.

Nem kormányváltásra van szükség, hanem politikai és erkölcsi rendszerváltásra.

Amelyik párt ezt nem tudja képviselni az lehet, hogy mind megbukik.

vilagnezet.blog.hu/2012/08/02/senkire_sem_ervenyes_szavazas

viperakapitany 2012.11.18. 13:47:56

@DR. DR. DR. rasztaparaszt: őfelsége lmp-je így törleszt őfelségének a korábbi kopogtatócédulákért.

kalapácstollú 2012.11.18. 13:50:03

@viperakapitany: Jaj, ez viszont nagyon fárasztó! Ráadásul teljesen hazugságnak számít!

viperakapitany 2012.11.18. 13:50:35

@igényes: szerintem az lmp döntése azt jelenti, hogy az Együtt2014 tegnap nyert kb. 200,000 - 800 (lmp tagság) szavazatot mindenféle lmp által támasztott feltétel nélkül

champagneM 2012.11.18. 13:51:43

@igényes: az írásid alapján sejthető volt, hogy a régi rendszerben szocializálódott idősebb fószer vagy... ("unokám")

dany82 2012.11.18. 13:56:13

@igényes: és mszp +6.

gratulálok.

nagyon helyes.

gyorsan visszatértek szanyi kapitányhoz, bajnaihoz, lendvai ildikóhoz. ahelyett, hogy esélyt adnátok egy új baloldalnak. Ahol ök nincsenek.

Nem az új kell nektek. hanem az mszmp.

igényes 2012.11.18. 14:03:08

@champagneM: Éles a látásod! Gondolom azt is látod, hogy a Fideszék is a régi rendszer szülöttei! TORZSZÜLÖTTEK!

igényes 2012.11.18. 14:04:07

@dany82: Az egész országot nem lehet leváltani!

énszerintem 2012.11.18. 14:08:35

A cikk igaz, nyilván. Viszont mi az elsődleges célja egy pártnak? Bejutni a parlamentbe, vagy képviselni az elveit és programját? Itthon, egyértelműen általában az első. Aztán hiába a rossz vagy jószándék, a pokolba vezető út apró jószándékokkal van kikövezve, mire valaki bejut, annyira felhígul, lobbiérdekek szorongatják, determinált kisebb nagyobb dealek miatt, hogy sokszor kevés marad meg az eredeti elképzelésből. Hiszek abban, hogy majd minden párt jószándéku és idealista indulóként rajtolt. Ha az LMP azt gondolja, ez a programom, másokért nem változtatok, és ha nem kell az embereknek és ezért nem jutok be, akkor a nép így döntött. valahol ez egészségesebbnek mint az általános, matekozós, bejutásért folyó küzdelem, ahol valahogy a végére mindig pont a lényel lesz másodlagos/harmadlagos.

tass-tass 2012.11.18. 14:09:42

Az LMP döntése után Bajnai dőlhet a kardjába.

A kampányban most már elég lesz visszafogottan csak a libákról, demokrataferiről, Kunczéről, mszp-ről, dk-ról, szdsz-ről, stb. beszélni.

Ha a gyerekek után járna plussz szavazat, akkor azt máris odaadnám az LMP-nek. 1,5 év alatt, ha tartják a most megszavazott irányt, akkor lehet, hogy meggyőznek, hogy az egyetlen szavazatomat is oda adjam.

Legalább nem kell két rossz közül a kisebbik rosszat választanom.

Lehet, hogy a 4K!-val (nem ismerem őket, csak azt tudom róluk, hogy mindenkit elakarnak küldeni a pics@ba) kellene összefogniuk. A millától már biztosan értelmesebb emberek alkotják.

dany82 2012.11.18. 14:09:56

sokáig az volt a gond, hogy valaki se a Fideszre nem tudott szavazni, se az mszpre.

de valahogy bárkire szavazott, tudhatta hogyha arra kerül sor, akkor melyik nagyhoz csatlakozott volna.

Na, most az lmp meglépte azt, hgoy "Tessék, itt vagyok. se Fidesz, se mszp".

és most hirtelen észbekapott minden böszme: akkor mégis inkább az mszp. :D

A baloldal tragédiája. Kelet-Európa minden más országa le tudta vetközni a saját kommunista pártját, nálunk úgy tünik még egy ideig megmarad.

Hála a magyar baloldali "értelmiségnek".

Nagyzee 2012.11.18. 14:17:04

@Gera: Én úgy tekintek az LMP-re, mint egy úttörő formációra. Ha sikeresek, azzal bizonyíthatják, hogy lehetséges új pártot felépíteni nulláról, a korábbi elitnél elvhűbben politizálni, és fityiszt mutatni nekik (mind az MSZP-nek, mind a Fidesznek). Szóval, ha nem buknak el, azzal érzésem szerint növekszik az esélye mindenféle új kezdeményezés megjelenésének, így akár egy centrista vagy enyhén jobboldali liberális formációnak is.

Én ezért érzem magam érdekeltnek a "zöld kommunisták" sikerében, és ezért szavaznék rájuk a jelenlegi választékból.

qwertzu 2012.11.18. 14:19:14

@kalapácstollú: Már hogy a lófaszba ne. Te se gondolod komolyan, hogy az egész milla-szolidaritás-E2014-DK-MSZP nem egy brancsba tartozik.

www.youtube.com/watch?v=pUAjMeqHH3A

chemorin 2012.11.18. 14:21:03

Szerintem az SZDSZ volt a lehető legrosszabb példa, amit a blog írója felhozhatott. Mert az SZDSZ hanyatlása, akkor kezdődött amikor beléptek a Horn-kormányba és onnantól már nem volt kiszállás, az MSZP felőrölte őket és persze ők is saját magukat.

igényes 2012.11.18. 14:21:40

@dany82:

Én ezt így képzeltem volna el:

Szavazz az Együtt 2014-re!

A szavazó cédulákon pedig ez lenne a nevek után:
Fidesz-Kdnp
Jobbik
Együtt 2014 tagja MSZP
Együtt 2014 tagja LMP
Együtt 2014 tagja MILLA
Együtt 2014 tagja MILLA

chemorin 2012.11.18. 14:22:17

@igényes: Akkor Bajnai és az MSZP melyik rendszer szülöttei? Kun Béláé?

bgp 2012.11.18. 14:22:44

Itt nem az LMP-t kell sajnálni, hanem az elvesztegetett szavazatokat amik miatt a fidesz nyer 2014-ben.

És ez nem csak az LMP 5%
Minden körzetben, ahol indulnak, az ellenzéki jelölttől vesznek el szavazatot.
Így biztosítva a fideszes jelölt győzelmét.

Gratulálok.

Martian (törölt) 2012.11.18. 14:24:03

Hosszútávon megérheti az LMP-nek, hogy - az SZDSZ-től eltérően - nem bújik bele a vörös bárók (Fletó, Gordonka, etc.) seggébe... és persze orbánékébe sem.
Hadd erodálják csak le a nagyok egymást...

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2012.11.18. 14:35:25

@dany82: "Kelet-Európa minden más országa le tudta vetközni a saját kommunista pártját, nálunk úgy tünik még egy ideig megmarad. "

Hát most él és virul, de remélem, csak 2014-ig van kormányon.

kalapácstollú 2012.11.18. 14:36:31

@bgp: Mert lmp nélkül talán az mszp-re szavaztunk volna? Komolyan azt hiszed?

2012.11.18. 14:52:35

Sokadszorra is, AZ EGYETLEN VALASZTASI PROGRAM az, hogy le kell cserelni az aktualis kormanyt.

Hogy egy masik part hogyan kezelne, illetve kezelte volna a fennallo helyzetet, arrol hallgat mindenki. Konnyen osztja az eszt az ellenzek, amig nem neki kell dontest hoznia, de hogy mi mast kene tenni arrol egyik okostojas partnak sincs fogalma.

Nemhogy jobb, meg tizszer rosszabb lesz ha a nagy kormanyvalto hangulatban olyan part lesz ismet hatalmon aki eleve ebbe a helyzetbe hozta az orszagot. Orbanek jol elcsesztek az biztos, de egy valamit el kell ismerni: *eddig* probaltak nem a nepre tenni az osszes terhet. A mi "baloldali" kormanyaink egy pillanatig sem haboztak ha szet kellett adoztatni a nepet.

Valaki KERDEZZE MAR MEG KONYORGOM Bajnait es tarsait: EMBER, NEKED AMUGY MIK A TERVEID AZ ORBAN LEVALTASAN KIVUL? VAN BARMI MAS EGYALTALAN???

Jo szorakozast, en szemely szerint orulok hogy mar nem ott elek. Az hogy a magyar nep 2 evtized utan sem tanult semmit, azt hiszem magaert beszel.

aranyláz 2012.11.18. 14:55:27

@vilagnezet.blog.hu: "Nem kormányváltásra van szükség, hanem politikai és erkölcsi rendszerváltásra.

Amelyik párt ezt nem tudja képviselni az lehet, hogy mind megbukik."

Nyilván, de ezt egyik párt sem tudja tökéletesen képviselni-mint ahogy az emberek közül is kevesen. Majd ha az emberek gondolkodása változik, a pártok is követni fogják(lassan). A változásnak alulról kell elindulnia, nem felülről. Ezért addig is a jelenlegi választékból kell a lehető legjobbat támogatni szerintem. De lehet finnyáskodni is, hogy ez se jó, meg az se jó, akkor marad a mostani.

idiesel 2012.11.18. 14:57:11

@Csigataposó: es az orszag rovifdu tavu jovojeert nem volt hajlando bealdozni a hoszutavot.

Hosszútávú jövő? Ember, nyisd ki a szemed, ha a Fideszt nem váltják le, nem marad ebből az országból semmi! Ezért pofoznám fel az egész ződ bandát, mert Önző gyökerek és csak magukra gondolnak. Ha egy kiherélt tevére szavazni fog biztosan 1000 ember, akkor az is kurvagyorsan lépjen be az Együtt-be, mert minden szavazat kell. Mert jelen állapotban az országunk egy 90 éves, végkimerülés határán lévőidős emberre hajaz, akin 8 éves gyermekek próbálnak szívátültetést végezni, csak nem tűnik fel, hogy bokáig állnak a vérben és a bácsi éppen leheli ki a lelkét...

idiesel 2012.11.18. 15:01:28

@tivA: Hát sajnálatos módon, az olyanok, mint Te sodorták ide az országot, mert benyeled tövig azt a bullshitet, amit ezek mondanak. Méghogy nem az emberre tolja az adókat. Gondolkozz legalább ember! Mindenki a fogyasztón fogja, és már veri le az egészet... A multik rosszak, akiknél lehet úgy ahogy dolgozni ebben a szar országban, de vonulnak ki, emberek kerülnek az utcára azért, mert egyesek úgy gondolják, hogy lehet sarcolni őket.

ITT PÖRGETNI KÉNE A GAZDASÁGOT, NEM ELFOLYTANI! Menj ki külföldre, nézz körül és utána okoskodj.

Ja és hogy mit fog tenni Bajnai? Ha hátradől és nem csinál semmit, akkor is kevesebbet árt az országnak, mint ezek!

Gatinho 2012.11.18. 15:01:45

Nem értem miért aj az, hogy az lmp nem paktál le az mszp(E2014)-vel. Csak a hülye nem látja,hogy a kettő ugyanaz.

qwertzu 2012.11.18. 15:02:41

@kalapácstollú: Végül is bárkivel előfordulhat, hogy egy MSZP-s kongresszuson a pódiumon énekli az internacionálét az elnökséggel. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy az illetőnek bármi köze van az MSZP-hez. Elhamarkodott következtetés lenne kapcsolatba hozni őket. :)

Parajpuding 2012.11.18. 15:05:06

"ha képesek lennének népszerűségben felülmúlni az Együtt 2014-et és az MSZP-t egyszerre". Erre annyi az esély, mint arra, hogy sajtból van a Hold:)))

A jelenlegi választási rendszerben arra szavazok - és tökmindegy, hogy minek hívják -, akinek van esélye elzavarni ezt a mocsadék nemzetáruló bandát. Az LMP csak legyen gerinces hulla, ha ezt akarja. Annak aztán van értelme.

magyar ember teli szájjal 2012.11.18. 15:06:23

Ha az lmp jutna hatalomra, éppannyira lennénk ki a vízből, mintha hirtelen királlyá ütnék matolcsit.

Gatinho 2012.11.18. 15:07:14

@igényes:

Hú de nagy titok volt! :)

Parajpuding 2012.11.18. 15:07:21

@tivA: "de egy valamit el kell ismerni: *eddig* probaltak nem a nepre tenni az osszes terhet. A mi "baloldali" kormanyaink egy pillanatig sem haboztak ha szet kellett adoztatni a nepet."

Te időnként kihúzod a fejed a saját s*ggedből?

Mr. Waszabi 2012.11.18. 15:10:32

Az LMP tulajdonképpen az SZDSZ elveskedő, kifogáskodó, ám tehetetlen és töketlen politikáját adta elő eddig is. Elődjének is, ah lehet ezt mondani, az okozta vesztét, hogy kritikus helyzetekben, amikor dönteni kellett volna, odaállni valami mellé, akkor elővették a hangzatos elveiket és képtelenek voltak a startégiára - és végül a süllyesztőben kötöttek ki. Nagy hiba, hogy ők se nézegetik még a közelmúlt történelmét sem, így nem is tanultak abból egy szemernyit sem. Amellett, hogy a nagy pártoknak megvan maguk rothadtsága, tudható korrupciója, nos, amellett azért azt is látni kell, hogy itt nem építhető fel egy-két év alatt pusztán szimpátia alapon egy országos támogatottságú nagy párt. Eleve a megközelítésük rossz, miként a poszt szerzője is írja: nem értették meg, mit jelent az összefogás.

agyameldobom42 2012.11.18. 15:12:49

Az mszp a valtopart, nem ellenzek.
Kar, hogy a parlamenti kuszob magasabb, mint az ertelmiseg aranya a lakossagban...

Mszp-re az szavaz, akinek kenyelmesebb elete volt a diktaturaban, fideszre az, aki melldongetos keresztenykedessel probalja leplezni, mekkora kollaborans volt.

Viszont lassan felno egy generacio, akinek mar semmi koze az elozo rendszerhez, es ok lesznek egyre tobben.
Kozuluk az utcagyerekek szavaznak a jobbikra, mert ezzel jol "megmutatjak" a ciganyoknak, sokan senkire mert minek. Na oket tudhatna megszolitani egy protestpart.

Hülye aki elolvassa! 2012.11.18. 15:13:58

Füves Juhász egy vicc, pláne, hogy az a zűrös amerikába szakadt szélhámos tolja neki a zsozsót.
Pityinger, Bartos Mestör stb.
Libajnai, mint hiteles név? Muhahaha

Parajpuding 2012.11.18. 15:20:56

@Tita nick: "Aki nincs velünk, az ellenünk van. Rákosi ...
és tipikus liberális fos."

K*rva nagy zavar van a koponyádban.

draft22 2012.11.18. 15:23:09

Az LMP egy Fidesz kreálmány, mindig is az volt. Nekik egy esélyük van a FB helyekre, ha a Fidesz marad. Az E4 meg baromirta örül, hogy az LMP nem szívárog be közéjük (nem véletlenül őket keresték meg először, így lehetetlen helyzetbe hozva őket). Az E14-ne3k csdak az LM-s szavazóktas van szüksége azokat pedig 90%-ban SA nélkül is megkapják, az ócska szélsőbalos-fideszes LMP ideológiára pedig nincs szükségük.

almodhi 2012.11.18. 15:27:05

@==T==:

"és ha összefogás van, és nyer az összefogás , mi fog jönni helyette?"

Semmi. Nyer az összefogás. Miért kellene valki a nyertes jelyett?

"OV és a fidesz tényleg nem kormányozzák jól az országot?"

Tényleg

"De az eltávolításuk vajon megér bármilyen árat?"

Meg.

"És vajon az "összefogás" mögött felsejlő figurák egy szemmel is jobban kormányoztak mint a maiak?"

Igen.

vgab 2012.11.18. 15:28:47

A Darwin-díj elég találó. Nem tudnék hirtelen példát mondani pártnak ennyire ostoba döntésére komoly szituációban. A támogatók döntő többsége szeretné leváltani a Fideszt, tehát nem fognak listán az LMP-re szavazni, mikor a közvélemény kutatások szerint nem fognak bejutni, akkor meg pláne nem. Egyéniben pedig semmi esélyük sehol.

A döntés következményei tehát:
1. A párt kikerül a parlamentből, legkésőbb egy ciklussal később már költségvetési támogatást sem kapnak.
2. Segítenek a Fidesznek megőrizni a hatalmat.
3. Az ellenzéki összefogásban nem jelennek meg a szempontjaik.

A legmegalázóbb az lesz, hogy a választások előtt majd a Fidesz segít nekik a jelöltállításban, hogy megossza az ellenzéki szavazókat.

aranyláz 2012.11.18. 15:29:52

@tivA: hazaeshaladas.blog.hu/

Talán előbb keresni kellett volna, mielőtt ideböfögsz valamit. Ja, hogy az fárasztó?

"Jo szorakozast, en szemely szerint orulok hogy mar nem ott elek. Az hogy a magyar nep 2 evtized utan sem tanult semmit, azt hiszem magaert beszel."

Nagyobb örömöd sose legyen. Tudod nem csak akkor ez a hazánk, ha éppen jól megy.

flort 2012.11.18. 15:32:11

@tivA: Kedves tivA, ha választ vársz, még kb 1,5 éven át tudatlanul fogsz élni, távol innen. A helyzet az, hogy ha most előállna bárki egy gazdasági programmal, kb. Matolcsy színvonalon lenne kidolgozva. Szerinted egy kisebb cég stratégiáját mennyi idő alatt lehet elfogadható/megvitatható szintre felhozni?

Psyman 2012.11.18. 15:35:19

Én az LMP-re fogok szavazni.
Orbánékra nyilván nem. DE a Bajnai-Gyurcsány kombótól még jobban iszonyodom, és szerintem saját magát köpi szembe az, aki, miután Elkúrtuk/Rendőrattak Ferit végre sikerült kiebrudalni, most megint hajlandó rá szavazni. Ja, hogy Bajnai is ott van? Ő egy csendes, jelentéktelen oligarcha.

vgab 2012.11.18. 15:56:21

@Psyman: Én másképp gondolom, de ez elfogadható olyan valakitől, aki szerint Bajnai nem jobb, mint Orbán. Ilyenből azért nincs túl sok a nem fideszesek között. Ugyanakkor jobban jársz, ha az LMP-re szavazás helyett kirándulni mész a családoddal, hiszen 1% alatti pártra meglehetősen fölösleges szavazni.

flort 2012.11.18. 15:57:05

Egyébként össze tudná számolni valaki, hogy hány időközi választáson nem indult lmp-s jelölt (vagy kapott kevesebb szavazatot, mint ahány szavazókorba lépett családtagja van)?

Így akarnak ezek az amatőr lepkevadászok választáson szerepelni? Hogy el sem indulnak? Már csak kb 1 évük van.

Másrészt, aki a gerincességet ünnepli, hogy kiálltak az elveik mellett, és hogy morálisan micsoda katarzist élhettünk át, annak javaslom, nézze meg a Napok romjai c. filmet (óriási angol színészekkel). Különösen azt a részt, ahol a fiatal amerikai profi diplomata beszél a nemzetközi öregúr-találkozón.

kalapácstollú 2012.11.18. 16:03:10

@dalida: Írod: "Az E4 meg baromirta örül, hogy az LMP nem szívárog be közéjük (nem véletlenül őket keresték meg először, így lehetetlen helyzetbe hozva őket)."

Nem lett volna egyszerűbb és kevésbé kockázatos az E4 részéről, ha meg sem keresik őket?

:)))

Jaj, te is jössz ezzel a buta konteóval!

kalapácstollú 2012.11.18. 16:05:22

@qwertzu: Bajnainak a saját magánélete során volt kapcsolata az mszp-vel. Ami nem önmagában baj, hanem azért, mert az mszp de jure a kommunista párt utódpártja.
A jelenlegi mozgalom (E4) azonban semmilyen közösségben nincs már az mszMp-vel. Ahogyan Bajnai sem.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.11.18. 16:10:57

@Psyman:
A fideszen kívül ki beszél bajnai gyurcsény kombóról??
Beszopod a karaktergyilkos kommunikációt, téged keresnek a pártok !

qwertzu 2012.11.18. 16:14:57

@kalapácstollú: Hát persze.
Ugyanúgy, ahogy a békemenetnek sincs semmi köze a Fideszhez, teljesen független civil felvonulás, teljesen független civil szervezéssel.. :)

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.11.18. 16:20:17

@Mr. Waszabi:
Nekem a kesztyűben farkat verő kényes lotyó jut eszembe az LMP-ről.
Rugalmatlanok, képtelenek váltani,alkalmazkodni, észre sem veszik a változást. Az ilyen kreálmányokat ette meg legelőször az evolúció. És most is ezt fogja tenni.
Mert arra nemet mondani, hogy tárgyaljanak, az több, mint ostobaság, az kreténség.
Sokkal többre jutottak volna, ha elkezdenek tárgyalni, de már eleve úgy, hogy tudják, nem fognak belépni a szövetségeb, hiszen akkor tudtak volna karakán, az elveikért(a belépéshez szükséges feltételek) kiálló párttá magasztosulni a közvélemény szemében.
Igen erős damoklészi kard lett volna az E14 feje felett az a kitétel, amit tett volna Javor javaslatára az LMP: Vétójog, így a szocikat a közelbe sem engedték volna a Millások... A LMP lehetett volna az erős és meghatározó ezzel -és a többi- a feltétellel,
de ezek a durcás, összefüggéseket meglátni képtelen arcok aláírták a végüket. És még csak észre sem vették szerintem.
Sebaj, a törikönyvekbe ez úgyis úgy kerül majd be, hogy az LMP nem akarta leváltani az Orbán rezsimet.
És az nagyon nagy gáz lesz a jövő gyerekeinek szemében.

qwertzu 2012.11.18. 16:21:23

@ideologia: Ha a Fidesz következő miniszterelnök jelöltje Navracsics Tibor lenne, akkor gondolom mindenféle Orbánozás okafogyottá válna, nem? Aki ezt tenné, az beszopná a karaktergyilkos kommunikációt.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.11.18. 16:23:28

@tivA:
Mi is örülünk, hogy nem itt élsz.
Biztos azért hiszed azt, hogy nem a népre tette a terhet a fidesz mert te is bekajálod a MTI párthíreket és a Dunatv ből szerzed az ismereteidet az itthon helyzetről.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.11.18. 16:27:15

@qwertzu:
Én remélem, hogy az E14 minelnök jelöltje ha nem is Navracsics(ő ellőtte a nevét ezzel a kormánnyal), de mondjuk Bod Péter vagy Róna, Vagy Mellár szintű jobboldali ember lesz.
Még akár Pokornit is szívesebben látnám, hiszen ő látványosan nem kedvence a rezsimnek, lenne mit "visszaadnia" nekik a mellőzöttségéért, ezen kívül bár nekem túl nyájaskodó jellem, de értelmes.
Csak túl régóta orbánista.
Tényleg, ki lenne a mostani fideszesek közül, akikből jó E14 tag lehetne?

DSityu 2012.11.18. 16:27:33

@==T==:
"OV és a fidesz tényleg nem kormányozzák jól az országot?" Szerintem tényleg nem.

"De az eltávolításuk vajon megér bármilyen árat?" Nem írtam olyat, hogy bármilyen árat, de most hogy felvetetted...

"És vajon az "összefogás" mögött felsejlő figurák egy szemmel is jobban kormányoztak mint a maiak?" Eddig nem láttam köztük félszeműt. Viszont figyelmedbe ajánlanám Matolcsy performanszát, amit HMVhelyen előadott a minap. Szerinted egy ország felelős gazdasági minisztere így beszél?
Sajnos én már ott tartok, hogy a jelenlegi kormánynál még egy gyűrűsfarkú makimajom is jobban csinálná.

DSityu 2012.11.18. 16:31:05

@Totof: Ez ok. De szem előtt kell tartani a választási matekot és ez a legfontosabb. Egy forduló lesz, és győztes mindent visz.

makacs szennyeződés 2012.11.18. 16:35:29

én elfogadtam, hogy ha az mszp az alternatíva, akkor nincs alternatíva.

az lmp jól döntött, ez az egyedüli hiteles, egyenes út, akkor is, ha ez kieséssel jár.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.11.18. 16:38:19

@makacs szennyeződés:
Nem kieséssel jár, hanem eltűnéssel. Szerintem.
Az LMP-t eddig kik alkották, kikre támaszkodott?
ÉS most, hogy beállt Orbán zászlaja alá tolni a fidesz szekerét ezek a szavazók hova mennek?
Mert bármit is mondanak, ez egyértelmű NEM volt az fidesz megbuktatására összeálló szövetségre. Ergo....

Mr. Waszabi 2012.11.18. 16:41:02

@ideologia: ugyan nem számoltam utána, de pár, ortodox matekot valló ember kiszámolta, hogy mindegyik ellenzéki párt kell a 2/3-os többséghez. AZ MSZP is. Félni valója padig egyik társulónak sincsen, mert az MSZP-nek sincs akkora támogatottsága egymagában, hogy irányíthatná az E14-et vagy később a parlamenti koalíciót. Pont ez lenne a garancia az összefogás sikerére.
Nem tudom, Mesterházyék mire számítanak, de senki nem kér az ő többségükből az előzmények miatt, tehát nekik sem célszerű ilyesmire törekedni, mert azzal alávágnak az egésznek, elveszítik a szimpátiát.
Ne feledjük, ez az egész projekt csak akkor sikeres, ha együtt tudnak az ellenzékiek 2/3-ot képviselni a 2014-es parlamentben, különben nem érnek célhoz.
Nem vitás persze, hogy lehet enélkül is sikeres gazdaságpolitikát csinálni az országban, és nem szükséges megszorításokat sem alkalmazni, ha hatékonyan tudják csökkenteni az állam költségeit. Szóval lehet 2/3-ad nélkül is evickélni egy darabig, javítani a dolgokon, mert a Fideszt nehéz lesz alulmúlni rombolásban, képtelen és tehetetlen intézkedésekben, ebben verhetetlenek.

álomás 2012.11.18. 16:41:37

Mile Lajos az LMP Retkes Attilája.Hol van már és a pártja is?

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.11.18. 16:44:24

Most jutott eszembe egy találó hasonlat, Edisontól származik aki a nagához felveendő állasra jelentkezőket elhívta ebédelni és ha a delikven az előtt sózta meg az ételt, hogymegkóstolta volkna, már elbukott.
A LMP ugyanezt tette most: rendelt egy sültkrumplit és elkezdte állat módjára sózni, holott azt se tudta milyen ízű. --> még csak le sem ültek tárgyalni a az E14-gyel,hogy jelezzék a feltételeiket, úgy utasították el a velük való összedolgozást.
Mert ha hossza tárgyalások után teszik ezt, simán erős, karakteres párt lettek volna. Így egy döntésképtelen, akaratgyenge csapatnak tűnnek, mindenféle karakteres megynilvánulás nélkül.
Mert ez nem megynilvánulás volt, ez megijedés volt, hogy valahova oda kell állni, nem lehet a langyos vízben tovább lubickolni.
Pedig ezzel is odálltak valahova, a fidesz mellé, csak passzívan.

Arch$tanton 2012.11.18. 16:47:03

Végre egy normális párt ami pofára ejtette a kapzsi hataloméhes pesti parasztokat. Meg is van kire fogok szavazni 2014-ben, hajrá LMP!

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.11.18. 16:47:09

@Mr. Waszabi:
Szerintem nem csak a 2/3dal lesznek sikeresek., Ha leváltják a korményt, az is siker, nem is kicsi.,
A 2/3 tekintetében én osztom a 4K véleményét, hogy kell egy alkotmányozó nemzetgyűlést kiírni, megszavaztatni a népet és majd UTÁNA lehet elkezdeni a mostani ellenzékieknek a marakodást, az önállóskodást. Előtte ha ezt csinálják, biztos bukta lesz, és még leváltani sem sikerül a fideszt.

szobatars 2012.11.18. 16:49:39

@MolnarErik:

"Mellesleg már a fidesz 2/3-ért is sokat tett az LMP."

Orvos már látott???

baliquez 2012.11.18. 16:55:40

Orbán Viktor és bűntársai ma Schiffer András egészségére koccintanak.

Totof 2012.11.18. 16:57:05

@DSityu: Persze, de a választási szövetségnek a választások előtti 2-3 hónappal kell megköttetni. Addig hadd erősödjön ami életképes és pusztuljon, ami nem.
Ha az LMP belép az összefogásba, erősíti a kétpólusú politikai palettát.
A választásokon meg mindegy, hogy 45+10% vagy 40+15%-nyi szövetségi/LMP-s képviselő lesz, a lényeg, hogy ketten együtt többek legyenek, mint ez az ámokfutás.
Sok idő van még hátra ahhoz, hogy leírjuk az LMP-t.

kalapácstollú 2012.11.18. 17:00:41

@qwertzu: Nekem úgy tűnik, te még nem döntötted el, mi is a véleményed. Ehelyett panelekkel dobálózol.

makacs szennyeződés 2012.11.18. 17:02:57

@ideologia:

pont fordítva gondolom. szerintem, ami az mszp-fidesz ping-pongon kívül van, az lehet csak alternatíva.

olvasd el az mszp választási stratégiáját, pont, mint a fideszé. el kell hitetni, hogy csak ők ketten vannak. ez egy nagy 20 éves paktum. egy választásokon átívelő koalíció.

ebből kimaradni megszűnéssel jár?
hö-hö. :) ez van.
te bajod.
legfeljebb elmegyek innen a többi évi többszázezer társadalmi megszűnttel együtt.
nektek lesz rosszabb.

tölgyes 2012.11.18. 17:03:23

Az LMP hitele akkor veszett el, amikor Karácsony és Jávor elkezdte riszálni a farát a ballib előtt és közben monmdogatta: más a politika.. és közben nagyon nem volt más.

kalapácstollú 2012.11.18. 17:03:53

@álomás: "Mile Lajos az LMP Retkes Attilája.Hol van már és a pártja is?"

Ennek így semmi értelme. retkes Attila ugye az szdsz-ről híresült el. Mile viszont egyáltalán nem a sírásója az lmp-nek. Korábbi pártja, az mdf valóban eltűnt. De nem az ő közreműködésével, irányításával.

pástétom 2012.11.18. 17:05:32

A Parlamentbe jutáshoz elég, ha pártlistán elérik az 5%-ot. Ha a híveik tömegesen úgy gondolják, kösz, de a kormányváltás esélyét növelően inkább egy összefogásra szavaznak, akkor vége a dalnak. Ha viszont az eddigi szavazóik nagy részét maguk mellett tudják tartani, akkor jóesélyel bent lesznek a következő országgyűlésben is.

Mr. Waszabi 2012.11.18. 17:06:16

@ideologia: én is ezt mondtam, hogy az is valami. Viszont a demokratikus intézményrendszert, annak funkcióit, a kontrollokat és jogokat visszaállítani, azt nem lehet 2/3-ad nélkül.
Az érem másik oldala, hogy ha nem sikerül a 2/3-ad senkinek, akkor a mostani fidesz-kdnp-s képviselőket bottal fogják agyonverni az utcán a megváltoztathatatlan 2/3-ados törvények miatt. Mondjuk, amikor ezek miatt EU-s szankciókat kapunk utólag.
Szerintem erre ők se gondoltak, amikor ész nélkül nyomkodták az igen gombot a hevenyészett törvényjavaslatokra.

pástétom 2012.11.18. 17:14:16

@kalapácstollú: Szóval te olyan szelektíven fognál csak össze? Esküszöm, az ilyeneket jobban útálom, mint a hithű fidesszavazókat.

duggongg 2012.11.18. 17:25:48

@dany82: "A baloldal tragédiája. Kelet-Európa minden más országa le tudta vetközni a saját kommunista pártját, nálunk úgy tünik még egy ideig megmarad."
Könyörgöm, Magyarország kommunista pártja a fidesz. Egyszerűen nem értem hogy ez hogyan nem nyilvánvaló mindenkinek. Hát Rákosi óta nem voltak akkora államosítások és központosítások mint most.
Csak ez számít, a többi csak retorika.

kalapácstollú 2012.11.18. 17:41:59

@pástétom: Igen, én nem fognék össze például a fidesz-szel sem. Te igen?

Miért is gond az számodra, ha valaki nem akar összefogni avval, akinek (tehát itt elsősorban a fideszre és az mszp-re kell gondolni) a baromságai miatt hozott létre egy politikai erőt?

pástétom 2012.11.18. 17:57:58

@kalapácstollú: Ha nem akarsz összefogni ideiglenesen az mszp-vel (bár ezt nem neked, szavazónak kell, te ezt max szavazóként nem támogatod), akkor erőssen csökken az esélye a kormányváltásnak. És akkor én rátok, finnyás "jaj, az mszp nem, mert inkább otthon maradok" fóbiásokra nagyon fogok haragudni. Ti lesztek az okai annak, ha ez az orbán-csürhe hatalmon marad!

nordas 2012.11.18. 18:14:59

@Mr. Waszabi:
Igazad van, 2/3 nélkül teljesen meg lenne kötve egy baloldali kormány keze,pl ász elnök, obh elnök, legfőbb ügyész..stb ezeket mind 2/3-al választják meg, és 9 évre vagy még többre, a számtalan törvényről nem is beszélve, amit 2/3-ra alakítanak/pl földtv, választási eljárási
A probléma csak az, hogy jelen pillanatban kizárt, hogy a baloldal még egyszerű többséget is szerezzen. Ha az lmp nem lesz rugalmas az egyéni jelöltek állításánál, akkor biztos h bukik a baloldali többség. Ugye jelenleg már csak 1 forduló lesz, és nem kell abszolút többség...
A másik kérdés az, hogy a jobbik hogyan viszonyulna egyes 2/3 kérdésekhez. Úgy tűnik megkerülhetetlenek lesznek, és rendre alul mérik őket. Ráadásul a bázisuknak számító északi régiókban továbbra is megoldatlanok a problémák/2014-re tuti összekaparnak 10-15 %-ot.

political ideology 2012.11.18. 18:34:32

"Az LMP döntésének egy esetben van értelme: ha képesek lennének népszerűségben felülmúlni az Együtt 2014-et és az MSZP-t egyszerre."
Apám baszod.Ti tényleg ennyire telibe baszott sötét barmok vagytok? Tényleg számotokra többet jelent az a kéj hogy Viktort elkapjátok a választásokon bármi áron...és ebben benne van hogy bukott miniszterelnökök, libajnások, füvesek és egyéb magát lejáratott közszereplők oldalán hupákolnátok? Szánalmas kis szarok vagytok. Jól döntött az LMP hogy kihagyja ezeket a bohócokat. Tényleg vicc az egész...ha nekem mondja valaki hogy egy olyan X év gyurcsány kuncze libajnai Puch laci stb kombó után pár majom azért csadott az index blogon mert nem történt meg a paktum....

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2012.11.18. 18:39:54

Nagyon fájhat az LMP döntése az Együtt2014-eseknek, ha ennyire kiakadnak azon, hogy valaki nem áll be mögéjük.

turulpina 2012.11.18. 18:54:47

@Dr. Morcz: Fájhat is, mert növeli az esélyét, hogy a tolvaj hazaárulók maradnak kormányon.

Rákosi Mátyás onlájn 2012.11.18. 19:05:07

Az egyetlen párt, amely szilárdan állt, amely ... kivezető utat mutatott a nemzetnek, ... az Együtt 2014 volt.
Az (Együtt 2014) vette a kézbe a kezdeményezést, hogy az elalélt demokratikus pártok újjáélesztése, a nemzeti bizottságok megszervezése, az államszervezet új alapjainak lerakás útján ... megteremtse a feltételeit a ... Kormány megalakulásának. Ezekben a hetekben és hónapokban az (Együtt 2014) rázta fel dermedtségéből és aléltságából a nemzetet.

szobatars 2012.11.18. 19:54:10

Az E2014 megalakulásakor Bajnai elmondta,hogy olyanokat keresnek, akiknek van programjuk és tömegbázisuk.

Azaz, neki sem programja, sem tömegbázisa nincs, de szivesen vezetne másokat.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.11.18. 20:19:30

@makacs szennyeződés:
Igen, megszűnéssel jár, bár nem szűkíteném le fidesz-szoci párharcra, hanem politikai küzdelemnek nevezném. Aki ezt nem ismeri fel, az nem tud reális képet alkotni a mai magyar társadalomról, ergo nem való az emberek képviseletére.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.11.18. 20:23:00

@Mr. Waszabi:
Nem a hosszútávú gondolkodás a mai kormányzati elit erőssége:)
De igen, lehet a mostani 2/3-okat,a 9 éves kinevezéseket semmissé tenni. Jogilag és erkölcsileg is és szerintem ennek mikéntjét tudják is néhányan rajtam kívül, csak cselekvőképes pozícióba kerülésére várnak. Akár +1 szavazattal is.
Addig meg hülyék lesznek ezt a lehetőséget nagydobra verni.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.11.18. 20:26:23

@szobatars: Tömegbázisuk már van, amikor mondta még et nem tudta. Program minek, a fidesznek sem volt és úgy nyerte szénné magát.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.11.18. 20:27:59

@eManuel:
Ha kivennénk a politikai erőket megnevező szavakat a beírásodból is lehetne tudni, pusztán a stílusodból, hogy orbán nyalonc vagy.
:)

kamill77 2012.11.18. 20:41:17

az lmp most játszik a török kártyával, ahogy arra valaki okosan rávilágított.

míg a függetlenek közt sokan a párt fennmaradása miatt voksoltak az E14 ellen, a csatlakozni vágyók éppen ugyanezért az E14 mellett!

azt gondolom, hogy míg a függetlenségpártiak kimondottan saját pártérdekeikre hivatkoztak döntésük kapcsán, addig a csatlakozni vágyók mindemellett az ország érdekéről értekeztek.

ez egy óriási különbség.
részemről az ország érdekére hivatkozó politizálást szimpatikusabbnak tartom, mint az ócska pártérdekek mentén folytatott játszadozást... persze bizonyosan a függetlenségpártiak köreibe is sok az elvhű ember az lmp-n belül. mindenesetre a függetlenek indoka többnyire Bajnai személye. ami nevetségessé teszi a függetlenség pártiakat. nem ésszerűségi alapon gondolkoznak, nem az ország érdekeit tartják szem előtt, hanem érzelmi averzióik vezérlik és az ország helyett a pártjukkal vannak elfoglalva. ja és a paksi atomerőművel. nem mellesleg a választási törvény helyett!

kamill77 2012.11.18. 20:44:59

egyébként lehetséges, hogy már nincs szüksége a fidesznek saját kreálmányára, saját ellenzékére az lmp-re, az meg szófogadóan kivégzi magát, hogy mégtöbben szavazhassanak a jobbos lmpsek közül a fideszre. a fidesznek fogy az ereje. nem tartom elképzelhetetlennek, hogy szándékos a függetlenek inkább "semmisüljünk meg 2014re, mint hogy bajnaihoz csatlakozva befolyásolhassuk Magyarország sorsát" - féle gondolatmenete...

aranyláz 2012.11.18. 20:48:03

@szobatars: sztem van tömegbázisuk: azok, akiknek nem kell se a fidesz, se az mszp, se a jobbik-ez elég nagy tömeg, sőt, ha így megy tovább, a belgák lesznek legtöbben

kamill77 2012.11.18. 20:58:44

@aranyláz:

szerintem a legnagyobb tömegbázist a "végre üljetek le egymással és ne a fejünk felett veszekedjetek" - féle párt kaparinthatná meg.

hát senki sem veszi észre, hogy mindenkinek azért van elege mindenkiből, mert nem képes senki egy asztalhoz ülni?

vagy ez az opció olyan hihetetlen???

álomás 2012.11.19. 08:34:19

@kalapácstollú: A szerepük hasonló,mint végelszámolók.

komplikato 2012.11.19. 08:58:22

@énszerintem: A dolog egyetlen szépséghibája az volt, amikor a kis hölgy a szavazás után olyan "kemény" érvet hozott fel, hogy nem ismerik az E2014 programját! Na ha most október 23 óta tudni, hogy az áprilisban lesz kb. kész, akkor MIRŐL is szavaztak?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.19. 23:48:47

Az elempé mit akar? Demokráciát? Vagy a saját útját? Ez erről szól.

Számomra, mivel én demokráciát.

sóskatáska 2012.11.21. 23:34:00

@dr. Balta$ár: igyál kevesebbet,irj olvashatóbban
süti beállítások módosítása