/>

Ugyanazért, amiért 2002-ben. Gazdasági ügyek? Nem. Ahhoz ők túl jól kommunikálnak, bármit el tudnak adni. Komoly lépések helyett látszatmagyarkodás? Ugyan, imádná a nép. A sajtószabadság lábbal tiprása? Legyünk őszinték, egy szűk, de annál értelmesebb réteget leszámítva ez senkit nem érdekel, amíg megy a Barátok Közt. Nem. Ami történik, mindaz csak tünet. Ami miatt a Fidesz bukni fog, az ez a nézés:

(via tebege)

Ez a hatalmi gőg, az ellenfelet emberszámba sem vevő lenézése. Az undor, ahogy éreztetik mindenkivel, aki velük nem ért egyet, hogy ő nem létezik. Minden más levezethető ebből. Ez nyilvánul meg minden megszólalásukban és minden meg nem szólalásukban. Ahogy észérvet nem mondanak, csak átnyomják a törvényeiket. Ahogy hetek leforgása alatt féltucatnyi egymásnak tökéletesen ellentmondó váddal állnak elő, ahogy tették a nyugdíjügyekben. Ahogy maguk alá próbálják nyomni a médiát, és még el is magyarázzák, hogy az jó nekünk. És ez az, amit a magyarok nem képesek tolerálni, mellesleg teljes joggal. Meg lehet tenni ezzel az országgal szinte mindent. De a hatalmon lévők gőgös, lenéző cinizmusát nem szokás tolerálni. Kérdezzék csak meg Gyurcsány Ferencet.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr392532149

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A médiatörvény bírálóiról 2010.12.22. 14:14:38

A Fidesz által tegnap megszavazott médiatörvény rossz, mert gyakorlati megvalósítása korlátoz(hat)ja a sajtó- és véleményszabadságot, megrendszabályoz(hat)ja az információhoz jutás utolsó épp bástyáját, az internetes sajtót, blogközösségeket is. Tiltak...

Trackback: December 21.: Semmi. 2010.12.22. 13:45:03

A kortárs véleményformálók ritkán érzékelik a szimbolikus fordulópontokat. Mostanság mégis abban a kegyelmi helyzetben leledzünk, hogy akad egy mozzanat, amit már az itt és most is jelentősnek láttat.Lehet, hogy mégsem könnyű ebben az országban az amúg...

Trackback: Pálffy Pista, teljesen elment az eszed? 2010.12.22. 13:10:12

Meglehet, tréfának szánták, de a legkevésbé sem volt vicces, amikor az új médiatörvény-tervezetet kritizáló ellenzéki képviselőknek fideszes honatyák gyűrűjében kellett elmondaniuk a hozzászólásukat. A legtragikusabb az egészben azonban az, hogy ebben ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.22. 12:50:29

Tartalmilag egyetértek, valóban megvan ez a gőgös cinizmus, de azért tegyük hozzá, hogy ilyen képet bárkiről lehet csinálni, főleg egy egész éjszakás ülés után, valamikor hajnalban.

TacticalCommander 2010.12.22. 13:05:16

Jobban tennéd, ha az MTI-től vennél át híreket. A saját érdekedben. Lehet a kormányról kritikát mondani, csak épp nem vall túl nagy bölcsességre mindezt egy nyilvános blogon tenni. Persze ha van plusz pár milliód a bírságokra, akkor hajrá!

Terézágyú 2010.12.22. 13:05:59

Stimmt.
Ez a pálfi is ilyen tahó... azt tudtam, hogy seggfej, de hogy ekkora tahó is...

Terézágyú 2010.12.22. 13:07:04

@Fedor:
"de azért tegyük hozzá, hogy ilyen képet bárkiről lehet csinálni, főleg egy egész éjszakás ülés után, valamikor hajnalban. "

Nem, én nem állnék oda egy képviselőtársam háta mögé karba tett kézzel stb.
Egyébként ugyanerről az eseményről negatívabb fotók is vannak :)

reccs 2010.12.22. 13:07:26

Ezt én is figyeltem, Pálesz Pityu meg haverja úgy alltak ott végig, mint utolsó kocsmai kötekedők, akik arra várnak, hogy mikor kezdhetik ütni a másikat.

különvélemény 2010.12.22. 13:07:35

Egyre durvábbak a fityesz elleni vádak.
Már csúnyán is néznek.
Megáll az ész.

pistii 2010.12.22. 13:09:15

Ki néz csúnyán a képen? Nem látok ilyet. Mindenki hőbörög a médiatörvény miatt. Egyáltalán: ki olvasta már el, mi áll benne?

cbc 2010.12.22. 13:10:08

Pálffy Pista iszik még?

pandacsökiboborján 2010.12.22. 13:11:35

A hülye magyaroknak hülye politikusaik vannak,ezen mi a meglepő?
Azt kapjátok,amit megérdemeltek.

mrgumby1 2010.12.22. 13:11:49

@Fedor: nem az a lényeg, hogy ilyen képet lehet-e készíteni-e másról, vagy elkapni másnál is egy ilyen pillanatot.

a szerző azt állítja, hogy EZ a pillanat jellemzi a fideszt.

aki velük nem ért egyet, az rövidesen megkapja vagy ezt a nézést, vagy a szokásos jelzőit, esetleg azt, hogy nemzetáruló.

Kivlov 2010.12.22. 13:12:08

azért fog bukni, mert nem él a 2/3al. nem rúgja seggbe a naplopókat, a C-ket, a kamunyugikat, stb.
bár várjuk meg a februári bejelentéseket...

Várúr 2010.12.22. 13:12:16

A "nézés"... bukni fognak... könyökölnek... nincsenek észérveik.... Bezzeg Gulyásnak annyi érve van, hogy sok lenne egy teljes egyetemi tanszéknek is. A poszt a rossz vicc kategória
díjnyertese.

KG2000 2010.12.22. 13:12:28

Csak azok látják gőgösnek a Fidesz egészét, akik egyébként is utálják. A blogos is csak egy véleményt fogalmaz meg, nem mást. Én szavaztam a Fideszre, de elég butának tekinteném magamat, ha egy ilyen szubjektív dolog miatt nem szavaznék a Fideszre. A képen Pálffy egyébként legalábbis formálisan KDNP.

2002-ben a 23 millió románozás, az 50%-os béremelés és a 19 ezer Ft-os nyugdíjascsekk miatt vesztette el a Fidesz a választásokat.

schnee 2010.12.22. 13:12:34

K**va jó ez a kép. :)

NewWay 2010.12.22. 13:13:09

"De a hatalmon lévők gőgös, lenéző cinizmusát nem szokás tolerálni. Kérdezzék csak meg Gyurcsány Ferencet."

Gyurcány nem a cinizmus miatt bukott, hanem azért, mert elvette a 13. havi nyugdíjat.

MiKeyRuLeS 2010.12.22. 13:13:27

Gyorsabban megyünk a kommunizmus felé, mint Rákosi korában. Én már a választásokban sem hiszek, hiszen bármikor hozhatnak olyan törvényt, hogy az emberek 2010. áprilisában végérvényesen döntöttek, további választások nem szükségesek. Az EU-ból előbb-utóbb kinéznek bennünket, (persze erre a sok birka majd azt mondja, hogy mert az érdekeiket sértjük), így már az a korlát sem lesz meg, ami jelenleg még szabályoz és lefojt valamennyire.

És éppenséggel most is kelet felé tartunk, a nyugati modell már nem kívánatos OV szerint, példának pedig Kínát és Oroszországot ajánlja. Az ottani módszerek pedig ismertek: kivégzések, ellenzékiek váratlan meggyilkolása, eltűnése, börtönbe zárása, stb.

Roy 2010.12.22. 13:15:28

Nem fog bukni. A 2/3-dal át is lehet írni a választási törvényt úgy, hogy nem lesz választás 2014-ben.

Kivlov 2010.12.22. 13:15:31

@NewWay:
a 13. havi nyögdíjat oda sem kellett volna adni. ahogy az ingyenes utazgatást sem. meg a segélyek 90%-át, mert irreális...

nyekk 2010.12.22. 13:17:53

Perze azért a Fidesz előtti tökölésből, töketlenkedésből (meg persze a sok szemét hazudozásból, pofátlan tovajlásból) még inkább elege van az embereknek.

Jól írja a posztoló, hogy a lakosságot a boldogulása, a az anyagi helyzetének, napi gondjainek megoldása érdekli. az, meg hogy a médiának nevezett pőcegödröt Izraelből, Washingtonból, vagy máshonnan irányítják, senkit nem érdekel az ajweholókon kívül. (én ezt a csoportot tényleg nevezném szűknek, de nagyon műveltnek viszont egyáltalán nem) Tényleg; nem hallott valaki Orosz Józsiról?! :-)

luis5 2010.12.22. 13:19:04

Ez a poszt egy vicc.
Itt akkora kupleráj volt az elmúlt 8 évben hogy baromira nem árt rendet vágni mégha ez sokaknak nem tetszik. A Fidesz addig tartja meg törzsszvazóit amíg rendet tart.Ha nem, megy a levesbe.
A médiatv miatt a ballibek diktatúrát emlegetnek, de még nem olvasták el, melyik rész nem tetszik.
A luxemburgi klgyminiszter ( ki ne ismerné mint a magyar ügyek szakértőjét) bizonyára egész éjjel szótárazott hogy értse a mi média tvüntket. Na ne....

Bergeroth 2010.12.22. 13:19:49

Végignéztem ezt a videót tegnap és tényleg kirázott a hideg tőle.
Miközben Schiffer elmondja a beszédét, ami nagyjából 15 perc, addig Pállfy és az a másik pökhendi alak, szinte végig így állnak mögötte és tényleg látszik az arcukon, hogy vérig vannak sértve, és csak 1 hajszál választja el őket attól, hogy megüssék. Nem mellesleg Schiffer nagyon jól beszélt, talán ez sem tetszett nekik, ki tudja miért.
Egy olyan jelenet jutott erről eszembe, amikor 1 halálraítélt elmondja az utolsó beszédét, mögötte meg a kivégzőtisztek csak arra várnak, hogy mikor vihetik már a kivégzőhelyre az elítéltet.
Rossz volt nézni ezt az egészet, a gyomrom görcsbe rándult ettől, amíg ezt végignéztem. Tényleg rémisztő, ahogy ott állnak és pökhendi, lenéző stílusban legszívesebben felrúgnák azt a szerencsétlen Schiffer-t.
És ezeket választottátok be, gratulálok...

burguzu 2010.12.22. 13:20:15

Pálffy úgy látszik, szokása szerint megint seggrészegen ment be. Nemrég láttam az Auchanban, nagyon gáz, a képernyőről csak az jön át, hogy agyonszolizott, de valójában borvirágos orr, püffedt arc, a szeszegerek összes tünete látszik rajta.

luis5 2010.12.22. 13:20:26

@Roy: Ne röhögtess!!!minek átírni, ha amúgy sem lesz? - szerinted....
1994-ben ez a lemez már elkopott....

Alexease 2010.12.22. 13:20:56

Ez most mar lenyegtelen. 2002-ben el voltak szallva, tul magabzitosak voltak. Most mar elorelatoan, lebetonozzak az alapokat, igy esely sem lesz abrmit tenni.
Most bar biztositottnak latszik, Orban 20 evvel ezelotti, egypartrendszeres idealja...

Anti Anyag (törölt) 2010.12.22. 13:21:22

Ez a hatalmi gőg az MSZP-ben is megvolt, de az SZDSZ-t ebben a Fidesz sem tudja űberelni.

De ezért miért bukna meg, a választók nem haragszanak azért, ha szívatják a ballibet, sőt el is várják. Lám Tarlóst is azzal akarták megszívatni, hogy ballib embereket is alkalmaz komolyabb poziciókban.

A Fidesz akkor bukik meg, ha olyan állapotban lesz az ország, ahogy a ballib átadta.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.12.22. 13:21:46

"hatalmi gőg, az ellenfelet emberszámba sem vevő lenézése"

Emlékeztek még arra amikor 2006-ban mekkora adócsökkentést ígértek be a szocik?
Sőt már a törvény a parlament előtt is volt. Aztán a nyertes választás után visszavonták. Ha valami akkor ez a színtiszta cinizmus.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.22. 13:22:45

@mrgumby1: "aki velük nem ért egyet, az rövidesen megkapja vagy ezt a nézést, vagy a szokásos jelzőit, esetleg azt, hogy nemzetáruló."

Ó, ezt jól ismerem én is az elszenvedői oldalról :-) Mégegyszer: a poszttal teljesen egyetértek amúgy, csak a fotót elemezgettem.

Bergeroth 2010.12.22. 13:22:53

@mrgumby1:
Ez nem egy pillanat, hanem egy negyedórás anyagból 1 kép. Ahogy írtam is, szinte végig úgy állnak ott. Pökhendi, lenéző, a másik embert semmibe vevő beállással. Gusztustalan.

Terézágyú 2010.12.22. 13:23:09

@Várúr:
"A "nézés"... bukni fognak... könyökölnek... nincsenek észérveik.... Bezzeg Gulyásnak annyi érve van, hogy sok lenne egy teljes egyetemi tanszéknek is. A poszt a rossz vicc kategória
díjnyertese. "

Ha ugyanez a kép gyurcsányt ábrázolná, akkor te helyeselnél a legjobban :)

@KG2000:
"A képen Pálffy egyébként legalábbis formálisan KDNP."

Na bumm... :) akkor ez mentség a fidesznek :)

"2002-ben a 23 millió románozás, az 50%-os béremelés és a 19 ezer Ft-os nyugdíjascsekk miatt vesztette el a Fidesz a választásokat."

Tehát sosem a saját hibái miatt, SO-HA-SEM :)

levvente 2010.12.22. 13:26:17

1. A 2/3-os többség mélyreható változtatásokra jogosítja fel a kormányt már az ún. "rendszerváltás" óta. Ezt mindenki tudja, és tudta is.
Akkor is mikor '94-ben az MSZP és az SZDSZ együtt megkapták, és most is, amikor a Fidesz kapta. Sőt. Pontosan ezért kapták meg.
Itt mégis mindenki ajvékol, hogy diktatúra van.
Tetszettek volna kevesebbet hazudni, kevesebb szemet kilőni, és kevésbé mélyre süllyeszteni az országot.

- Rendi - 2010.12.22. 13:27:57

@KG2000: "A képen Pálffy egyébként legalábbis formálisan KDNP."

Saját jogán a KDNP távcsővel sem látná a parlamentet. Szóval Pálffy fidesz.

2010.12.22. 13:27:59

@Fedor: Na meg miért kell hajnalban erről ülésezni? Miért kell áthajtani a törvényeket tűzön-vizen keresztül? Ez is jó kérdés. Gondolom, mert éjszaka a kutya se nézi őket, azt hiszik, akkor nem tűnik fel.

Terézágyú 2010.12.22. 13:28:54

@levvente:
"Tetszettek volna kevesebbet hazudni, kevesebb szemet kilőni, "

Miért, mennyi a kvóta?

kewcheg 2010.12.22. 13:29:19

..Szerintem is nagyon durván néznek.Én konkrétan ezeknek a nézésétől magam alá könnyeztem az imént.Ilyen nézésű embereknek nem is lenne szabad nézniük szerintem.Olyan arrogáns a nézésük, hogy jóérzésű ember így néző embertől semmi jót nem várhat,milyen világ jön ránk az így nézők miatt...:((

Leonard Zelig 2010.12.22. 13:30:09

"A képen Pálffy egyébként legalábbis formálisan KDNP."

ööö, bent maradt a "formálisan" szó, eredetileg ki akartad törölni

cenzorvagina

s.e.c 2010.12.22. 13:30:10

Van egy lényeges különbség. Amíg a szocik voltak, szídtam őket mint a bokrot, annyira szerencsétlenek voltak, elbasztak mindent amit lehetett. De soha nem éreztem magam fenyegetve a kormány által. Most napi szinten jönnek elő olyan dolgok amik miatt tényleg úgy érzi az ember hogy vigyázni kell mit mondasz, nem biztos hogy nem lesz következménye. Lassan már kommentelni is csak óvatosan...
A post pedig nagyon eltalálta a Fidesz legellenszenvesebb oldalát. Aki nem velünk van az ellenség, az nem magyar, azt lenézzük, csak a mi véleményünk a mérvadó.

Én ebből nem kérek köszi(a szocikból sem, de ők nem is kormányoznak egy ideig hálistennek), balfasz banda mindegyik.

Nekem még mindíg nagyon fura hogy van aki ezekkel a módszerekkel, ezzel a hozzáállással egyetért. Siralmas mennyire hülyék a magyarok, ha nem lenne családom tuti nem maradnék a szellemi nyomorékok országában.

levvente 2010.12.22. 13:31:58

A kép egyébként késő éjszaka készült.
Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy egyik sem egy fogpasztareklám.
De ez nem fontos.
A fontos az, hogy mindig diktatúra van, ha nem egy jól körülhatárolható, elsősorban városi értelmiségi réteg diktál.
Ugye?

ökörpöröly 2010.12.22. 13:32:00

Tisztelt Médiahatóság, Népnemzeti Liberálbolsevikálkonzervatív Kormány, Tisztelt Bohózati és Magyar Here- és Pinavakaró miniszterelnöki megbízott!

A közismerten bolsevik, magyargyűlölő, idegenszívű, Gyurcsány Ferenc bábjaként nyilvántartott Asselborn, akit jelenleg a kommunista összeesküvés a luxemburgi külügyminiszteri székbe juttatott, azt a szörnyűséget merte kimondani, hogy a cigány Szaddam, alias Orbánc Viktor ugyan olyan diktátor, mint a fehérorosz Lukasenko!
A gaz rágalom, a magyargyűlölet, szentségsértés miatt azonnal forduljon a magyar nemzet a Hágai Bírósághoz! Amennyiben kiderül, hogy a Háhgai Bíróság is a magyargyűlölő, elmebeteg, kommunista-bolsevik-cionista sátáni összeesküvés mellett van, akkor a magyar nemzetnek kötelessége Luxemburg lerohanása, a nem magyarhű luxemburgi népesség gulágokba terelése, a legfőbb renitensek likvidálása!
Harcra magyar, gyalázzák a szentséges, istentől eredő hatalmú, az abszolutórium egyedüli birtokosát, Orbánc Cigány Szaddam Isteni Megtestesülést!
Fürödjünk talpig luxemburgi vérben! Lefejezett luxemburgi csecsemőket akarok látni ezért a szentségtörésért és nemzetgyalázásért!

Bergeroth 2010.12.22. 13:32:01

Egyébként nagyon egyszerű ez, tessék a testbeszédből olvasni.
Összezárt kezek, elhatárolódás, mögéállás, hogy az illetővel éreztessék a háta mögött is, hogy "szépöcsém, kussoj' vagy beverjük a pofád!" mentalitást.
Nem kell ehhez nagy tudomány, már a viselkedésükön látszik, hogy nem kompromisszumokra akarnak törekedni, hanem csak és kizárólag hatalomra. Pont.
A kérdésem csak annyi lenne, hogyha ezek után fogja magát egy bizonyos réteg, főleg a fiatalabbak a 20-30 éves korosztály, akiknek mondjuk most lesz tele a töke ezzel a helyzettel és elhagyják az országot, akkor tessék mondani, kin fogják gyakorolni a hatalmat? A nyugdíjasokon?

Terézágyú 2010.12.22. 13:33:08

@levvente:
"A fontos az, hogy mindig diktatúra van, ha nem egy jól körülhatárolható, elsősorban városi értelmiségi réteg diktál.
Ugye?"

nem.

levvente 2010.12.22. 13:35:12

@Terézágyú: melyikőtök blogolt itt diktatúráról amikor Kóka János kifejtette miszerint "nem szokták a békákat megkérdezni a mocsár lecsapolásáról"..?

Nem volt nagy tolongás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.22. 13:35:24

@iii: Félreértés ne essék, nem vettem én itt védelmembe a FIDESZ-t, csak túl sokszor volt már olyan, hogy egy kiragadott pillanatból messzemenő következtetést vontak le mind a két oldalon. Megnéztem amúgy a videót, és csak ebből én továbbra se vezetnék le többet, mint hogy egy fárasztó éjszaka után már egy kicsit lazábbak a képviselő urak.

Persze ismerve az egyébb körülményeket, már más a leányzó fekvése:

fedor.blog.hu/2010/12/21/pofadat_befogod_1

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.12.22. 13:35:48

Ma voltam nyilatkozni. Sietni kell, aki akar, sokan lesznek.

levvente 2010.12.22. 13:36:17

@levvente: javítom magam: "posztolt" természetesen, nem blogolt...

Terézágyú 2010.12.22. 13:36:31

@levvente:
"melyikőtök blogolt itt diktatúráról amikor Kóka János kifejtette miszerint "nem szokták a békákat megkérdezni a mocsár lecsapolásáról"..?"

Tyű, ezt mondta? És minek kapcsán mondta? Éppen cenzúrát vezettek be a szocik???

EMU 2010.12.22. 13:37:15

Mivel 2012-ben lesznek a választások, amikor a magánnyugdíjpénzek feléléséből még az utolsó elfogadható látszatéve lesz az országnak, és ezáltal ez sok birka még hajlandó lesz akár magasabb arányban is ezt a tetű bandát hatalomban tartani, mert az nem is kérdés, hiszen már itt-ott azért harangoznak arról, hogy a választási törvénybe is durván beleveri a fidesz, többek között a választások félidős kiírásával, úgyhogy nem fognak bukni, mert van annyi barmuk, hogy azoknak akár a szájukba is szarhatnak. Majd ez a sötét vidéki massza hatalomban tartja ezeket, erre kell készülni, meg hogy mindig kéznél legyen az érvényes útlevél.

levvente 2010.12.22. 13:38:03

@Terézágyú: Nem. Éppen a szociális népszavazás előtt voltunk 2008-ban, és nem értette, hogy az AB miért engedi hogy megtörténjen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.22. 13:38:36

@levvente: "A fontos az, hogy mindig diktatúra van, ha nem egy jól körülhatárolható, elsősorban városi értelmiségi réteg diktál."

Nahát, hogy ki mindenki nem tartozik bele ebbe a vékonyka rétegbe :-)

hirszerzo.hu/belfold/20101222_cenzura_mediatorveny_orban

NewWay 2010.12.22. 13:40:18

@ökörpöröly:

Ezt az ORDENÁRÉ CIGÁNYOZÁST kéretik nagyon gyorsan befejezni!

Terézágyú 2010.12.22. 13:40:36

@levvente:
"Éppen a szociális népszavazás előtt voltunk 2008-ban"

Ahol a zemberek megszavazták, hogy ne kelljen fizetni a vizitdíjat? :))))

Betelgeuse-2 2010.12.22. 13:41:31

Fletó nem is volt cinikus!
A macska rúgja meg!

levvente 2010.12.22. 13:42:16

@NewWay: pedig nincs más Orbán ellen. Suttogva az a bajunk hogy cigány, hangosan pedig az, hogy kirekesztő.
És ez a kettősség már elég ahhoz, mindent eláruljon rólunk...:)))))))

Dinsdale Piranha 2010.12.22. 13:42:51

@Anti Anyag: Hülyeségeket beszélsz. Elnézel mindent a Bölcs Vezérnek, mert azt hiszed, hogy a libsibolsikat szivatja. Pedig nem, nyugdíjpénztárügyben mindannyiunkat. A gyűlölet elvakít, tudtad?

levvente 2010.12.22. 13:44:10

@Terézágyú: "Elnök Úr, ön Úriember... senki sem akar gyógyszerfelírási díjat fizetni.....""

Milyen vizitdíjat???:)))))))))

kubatov_kommunista 2010.12.22. 13:45:02

Szerintem a nyugdíjpénztári buli új szín lesz a bukásban.
A választóknak ezidáig még nem estek neki. Zsarolás, lenézés. Ez új elem.

Egyébként egyetértek.
Parasztgőg.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.22. 13:45:33

Na, akkor szedjük ezt össze. És most a viccet tényleg félretéve:

1) A pálfi meg az elsimon azért állt oda, mert olyan kurva nagy zaj volt a teremben, hogy nem hallották a siffert. Ez oké, de egyrészt az én adómért kuss legyen meló közben a parlamentben, másrészt, még mindig az én adómért, beszéljen hangosabban, horribile dictu érdekesebben az a siffer. (A mesterházi nem érdekel, a jobbik meg náci, szal' neki lesz muszáj felnőni a feladathoz.)

2) Ettől függetlenül a pálfi meg az elsimon valóban arrgoáns szarházi majmok. Nemrég pölö azt mondta az elsimon a narancsnak cenzúraügyben, hogy attól még, hogy van ez a törvény, nem kell azt hinni, hogy majd alkalmazzák is az ellenzék ellen, hisz az apeh sem megy ki vagyonosodást vizsgálni felsőbb parancsra... Innen jelzem, hogy de, kedves nagyon hülye elsimon, kimegy az apeh. Csak az a különbség, hogy nem büntet meg azért, mert SZERINTE erkölcstelenül sokat költöttem jakuzzira, ha számlával és bevétellel tudom igazolni. A szalaannamari meg de, sőt, amihez kedve van. Szal pofa súlyba, eszetlen barátom.

3) A kép persze nekem is feltűnt, fel is tettem a blogomra. Ilyen a média: geci. Tudjuk Mickey Knox óta.

Ennyi. Bocs a pofázásért.

((Reakciókra nem válaszolok. A blogomon lehet baszogatni, itt nem én vagyok a főszereplő, bocs.)

gauche caviar 2010.12.22. 13:45:36

érdemes megnézni a videót is erről.
ott aztán jól látszik, hogy ezen a fotón elkapott grimasz még igencsak a szebbik arcát mutatja be a tisztelt képviselő úrnak...

pálffy szeszkazán meg hiába szolizik, attól még egy ugyanolyan szánalmas szarkupac marad, mint amilyen volt.
25 milla, bumm.

Várúr 2010.12.22. 13:45:47

@Terézágyú:
Ha anyukámnak kereke lenne, kocsi volna. Furcsány nemes egyszerűséggel "kurva országnak" nevezte Magyarországot. A képen fáradt képviselőket látok hajnalban, a többi szó, szó, szó...

Dub hadnagy 2010.12.22. 13:45:53

Asszem a Pálffy melletti jó erőben levő csávó L. Simon László író, a kulturális bizottság elnöke, aki azt nyilatkozta a médiatörvény miatt aggályoskodókra reagálva, hogy:

„Ha valaki tisztességesen írja az újságot, mitől tart?"

Bővebben:
es.hu/lapszam/486

panteon 2010.12.22. 13:45:56

Engem nagyon nem érdekel a fityesz (egyik sem), de azért vicces nézni, hogy mindenkiből a média tök hülyét csinál..
"El lopják a nyugdíjat", mint kiderült mindenkinek saját számlája lesz,
"Eltiporják a médiát", ha jól tudom ez csak arról szól, hogy ne csak pedofil, meg vér, legyen a hírekben, de ha valakinek ez hiányzik kicsit nézzen magába.
Az előző gyülevész banda azt mondta amikor megjelent az új influenza vírus a H1NW3G2 vagy meylik, hogy "nagyon sokan meg fognak halni!" kevesebben haltak meg mint a rendes influenzában.
Higgyetek el mindent, hogy utána itt az ilyen posztokon lehessen egymást rugdosni.

gauche caviar 2010.12.22. 13:48:10

@Humperdickk: (azért ha meghallgatod, schiffer getzi érdekeseket mond és leszámítva néhány kvantumcirkumstanciásparalelepipedon típusú szakszót, tényleg közérthetően magyarázza el, hogy mikor lehetne beavatkoznia a hatalomnak a médiába.)

szalámimária

Az igazi Trebics 2010.12.22. 13:48:56

@KG2000: Bocs, de szerintem a 23 millió román az 2005.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.12.22. 13:49:25

@NewWay: Csak szólok: nem Gyurcsány vette el a 13. havi nyugdíjat.

Kyrie Eleison 2010.12.22. 13:49:29

@TacticalCommander: Miért is?! Már itt tart a cenzúra?!
Nem demokráciában élünk??? Egy demokráciának szerves része ám a SZÓLÁSSZABADSÁG...
Ja, hogy itten az nem lesz...!Én kérek elnézést.

levvente 2010.12.22. 13:49:47

@Az igazi Trebics: nem.
Valóban 2002, elősírta: Kovács László.

gauche caviar 2010.12.22. 13:49:51

@panteon: esetleg te is kicsit többet informálódhatsz majd a világból, és akkor talán nem jutz el ilyen basic egyszerűsítésekhez, amiről most el kéne mondanom, hogy csak az nem úgy volt, és nem annyira mint ahogy te itt most leírtad.

levvente 2010.12.22. 13:51:51

@levvente: Ismét javítás: 2004. Akkor volt a kettős állampolgárságról népszavi.

Melee 2010.12.22. 13:51:54

@Humperdickk: Pálffy és LSimon kimentek mielőtt Schiffer befejezte volna a mondanivalóját. Ennyire érdekelte őket. A többivel egyetértek.

Jaffar 2010.12.22. 13:52:43

@panteon:
"El lopják a nyugdíjat", mint kiderült mindenkinek saját számlája lesz,"

Te még hiszel a mesékben? Ha valóban így lesz, akkor meg minek szüntetik meg a MNYP-at? Biztos azért, mert veszteségesek voltak.............

Ringlósztár 2010.12.22. 13:53:39

@luis5:
Milyen rendről beszélsz? Hogy minden havernak, gyermeknek és keresztgyermeknek csinálnak hivatalt, külön törvényt, alkotmánymódosítást?
Ez nem rend, ez síma depotizmus.

BruceTheHoon 2010.12.22. 13:54:22

@levvente: a 23 millió román munkavállaló a kettős állampolgársági szavazás kapcsán jött elő? Mert én úgy emlékszem, hogy korábban, valami balfék megállapodás miatt, amely szerint megkönnyítjük a Romániából Magyarországra jövő munkavállalók dolgát, nemzetiségre való tekintet nélkül.

levvente 2010.12.22. 13:55:16

@Schindler Pistája:

már nem zavarnak sok vizet.

Tudom erre majd az írod sajna a Dunát sem....

De nem érdemelnek annyit, hogy foglalkozzunk velük.

Steve31 (törölt) 2010.12.22. 13:55:18

@cbc:

Miaz, hogy iszik?
Annélkül be sem vették volna a brancsba.
Inni minimum kötelező.

A gyerekek megrontása az ugye csak választható kategória a katolikusoknál?

Kyrie Eleison 2010.12.22. 13:57:19

A Fidesz bukni fog. Akkorát, hogy soha a büdös életben nem fog többet labdába rúgni...
Egy dolog nem mindegy: magával rántják addig az országot, vagy hamarabb felakasztják magukat, és lesz még némi esélyünk kilábalni a sok évtizedes pöcegödörből..

levvente 2010.12.22. 13:57:30

@BruceTheHoon: nem esküszöm meg rá, de 98% hogy akkor volt, és azzal is riogattak, hogy nyugdíjat kell fizetni még 5 millió magyarnak, és tönkremegyünk.

A külföldi segget ugyanis csak akkor szabad nyalni, ha SOHA nem tudott magyarul.

Melee 2010.12.22. 13:58:43

@panteon: Az állami rendszerben vezetett egyéni számla annyit ér, mint halottnak a szenteltvíz, mert összeget nem vezetnek rajta, csak a befizetés tényét (ezt egyébként eddig is le tudtad kérdezni). Ez a nesze semmi fogd meg jól esete.
A médiatörvény a százalékos hírközlésen túl sok mindent tartalmaz - nekem is csípi a szemem a pakisztáni buszbaleset, 8 halott típusú hír -, például, hogy az újságíró köteles kiadni a forrását. Ezzel már elejét is veszik annak, hogy egy Sávoly-ügy elbukjon pár újságíró miatt, mikor Kovács adakozott pár százezret Orbán kedvenc focicsapatának, a kiszivárogtatót leültetik - ha az újságíró nem adja ki akkor őt -, a médiumot pár légből kapott bírsággal - amit Szalai indoklás nélkül kiszabhat csődbe viszik, és már mehet is a projekt.

Kivancsi 2010.12.22. 13:58:54

Igy lesz ahogy irjatok kiveve ha csak csoda nem tortenik addig..

azaz ezzel a hozzaallassal olyant csinalnak, hogy
- az embere jovedelme duplajara fog noni,
- rohogve konnyeden fogjak fizetni a hiteleiket,
- sot konnyeden ujjakat fognak kapni hozomra,
- a nyugdijasok arca kisimul 13/14/15 ik havi nyogdijtol

stb stb..

ha ezt megvalositjak a narancsos komcsis fiukak.. akkor
a nep az istenadta nep megvalasztja oket ujra!!

mir78 2010.12.22. 13:59:07

Elnézve az agymosott fütyeszeseket az echo-n meg a hír tv-n kívül mást nem is néznek. mindenki hülye európában csak a düddő vezérük a normális. Szánalmas szavazókhoz szánalmas vezetés tartozik.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.22. 14:00:27

Diktátornak nevezte Orbánt a luxemburgi külügyminiszter, teljes joggal!!!

Egy interjúban a magyar médiatörvényt bírálta a luxemburgi külügyminiszter, aki szerint kérdés, hogy Magyarország egyáltalán méltó-e az EU-elnökségre. Szerinte a médiatörvény életbe lépése után már nem csak Lukasenkót lehet majd európai diktátornak nevezni.

A luxemburgi külügyminiszter bírálta kedden egy interjújában a magyar parlament által aznap hajnalban elfogadott médiatörvényt. Jean Asselborn szerint az Európai Bizottságnak sürgősen fel kell lépnie a jogszabály ellen.

"A tervezet egyértelműen sérti az Európai Unió szerződéseinek szellemét és betűjét. Felveti a kérdést, hogy egy ilyen ország méltó-e az EU vezetésére" - mondta a Németországban tartózkodó Asselborn telefonon a Reutersnak, utalva arra, hogy Magyarország január 1-jén átveszi az unió soros elnökségét.

"(A törvény) közvetlenül veszélyezteti a demokráciát. Az állam ellenőrzést fog gyakorolni a vélemény fölött" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a jogszabállyal Magyarország hasonló csónakba kerül, mint amilyenben Fehéroroszország van. "Mostanáig Aljakszandr Lukasenkót (fehérorosz elnököt) tekintették az utolsó diktátornak Európában. Nem ez lesz a helyzet, amikor a törvény hatályba lép" - mondta Asselborn.

vénkujon 2010.12.22. 14:00:44

@Várúr: miért nem mégy az mno-ra inkább?
mennyé, és nézd a köldököd a többi cimbivel együtt.
mondjuk az mno nem olyan naprakész, de biztos csak a bírságot kerülgetik:)

levvente 2010.12.22. 14:01:00

Nicsak:

Kisz KB-s ifjúkomcsik, és MSZMP KB-s cenzorasszonyok állandó és egyetlen koalíciós partnerei komcsizzák a Zzorbánt.

:)))

BruceTheHoon 2010.12.22. 14:01:16

@levvente: megtaláltam, a riogatás az Orbán-Nastase paktum ellen folyt. Link: www.mno.hu/portal/375660

2010.12.22. 14:02:18

Ha minden jól megy, a "bukás" előtt még jó sok érzékenyke követi Orosz Jozefinát.
Annyi haszna legyen a Fidesz kormányzásának, hogy megtisztulunk picit a ballib mocsoktól.

Melee 2010.12.22. 14:02:20

@ökörpöröly: Januárban a Kedves Vezér rendet tesz majd Luxemburgban is, nem lesz semmilyen ostoba sajtószabadság, hogy őt csak úgy ekézzék.

mir78 2010.12.22. 14:02:24

@levvente: Majd szójál ha a fejed napvilágra kerül ama bizonyos ánuszból:)

ob.szerver 2010.12.22. 14:03:20

@ökörpöröly:

Tartalmilag egyet szoktam érteni azzal amiket írsz, de a stílusod visszataszító. Ez az ő stílusuk. A Pravdáé, a rémHír TV-é, Bencsiké, Bayeré, a kommentelőiké és a fórumozóiké. A legelső és legszembetűnőbb dolog ami megkülönböztet bennünket tőlük, az a stílus. Ha átveszed a stílusukat, közéjük tartozol, tartalomtól függetlenül.

szvsz 2010.12.22. 14:03:44

"egy szűk, de annál értelmesebb réteget leszámítva ez senkit nem érdekel, amíg megy a Barátok Közt"
Hatalmi gőg, mi?! Felsőbbrendűségi érzés, ja? Pöcs.

röhögő 2010.12.22. 14:04:02

Merkel is a jogállamiságra figyelmeztetett a média törvény kapcsán, a nyugati lapok Fehéroroszországhoz hasonlítják Magyarországot és röhögnek rajtunk.
De biztos ők a hülyék!

Kivlov 2010.12.22. 14:04:49

@Álszent Szalai Annamária pornóújság főszerkesztő!:
ezt a majmot meg s*ggbe kéne kúratni valami 30as niggerrel! mi a f*szt ugat a kánaánból, ahol az EU átlag 2,5szeres a jövedelem. foglalkozzon magukkal. féreg...

levvente 2010.12.22. 14:05:19

@mir78: látszik, hogy az ánusz jut először eszedbe.

Te is fel szoktál vonulni, ugye....?

Kivlov 2010.12.22. 14:05:47

"Elnézve az agymosott fütyeszeseket ..."

te mit okoskodsz? volt 8 évetek, h tegyetek valamit. elqrásnál többre nem futotta. úgyhogy most egy ideig kuss a nevetek...

vauvauvau 2010.12.22. 14:05:52

Én is karbatett kézzel állnék már, ha még nem ittam volna aznap meg 1 liter pálinkát.

mir78 2010.12.22. 14:06:03

@röhögő: Nem baj majd a hívek is más véleményen lesznek ha megkapják a februárban a januári bérüket :)

parttalan 2010.12.22. 14:06:34

@KG2000: "2002-ben a 23 millió románozás"

Annyira röhejes és végtelenűl szánalmas már ez a 23 milliós románozás...a jobboldal kedvenc mantrája.

Valóban szerencsétlen megfogalmazás volt, de ha összevetjük az MSZP hazugságait a Fidesz 1998 óta egészen máig szült gyalázatos, vérrforraló, ordenáré hazugságaival, és csúsztatásaival ("a Parlament működik ellenzék nélkükl is", "a Haza nem lehet ellenzékben", stb.) az eredmény valahol 1:100!!

A Fidesz 2002-ben és reményeim szerint már 2014-ben is azért vesztette, ill. veszti el a választást, mert állandóan bebizonyosodik róla, hogy hatalmon, mint egy agresszív kismalac csak az erő szavát érti, aztán ellenzékben meg úgy viselkedik, "mint egy durcás kisgyerek, kinek elvették a játékát".

mir78 2010.12.22. 14:06:49

@levvente: A fotódat már láttam valahol csak nem az egyik kocsin? :)

Melee 2010.12.22. 14:06:54

@levvente: Ő legalább fel szokott...

mir78 2010.12.22. 14:07:45

@Kivlov: Na megint az eccerű gondolkodásmód ami jellemez benneteket. Aki nem nyal nektek az csak szoci vagy zsidó lehet ezt benézted rendesen :)

Erdőtársulás 2010.12.22. 14:09:08

"ez senkit nem érdekel, amíg megy a Barátok Közt"

Itt az igazi ok. Rátapintottál, de nem érezted meg...

2002-ben a Fidesz azért bukott meg, mert megszüntette a méltán népszerű Szomszédok telesorozatot.
2014-ben pedig azért fog megbukni, mert addigra megszünteti a Barátok Közt-et, és helyére a KDNP fog kitalálni valamit...

Kivlov 2010.12.22. 14:09:29

@mir78:
én nem szavaztam a fityiszre. de örültem a 2/3nak.
ezenkívül vagy vörös vagy, vagy zsidaj (elempé)...
még egy lehetőség van.

lütty 2010.12.22. 14:10:01

vesszen orbán, vesszen schmit, vesszen a fidesz!

mir78 2010.12.22. 14:10:24

@Erdőtársulás: A kdnp új sorozata szintén "Barátok" közt lesz de mint vallási vonalon :)

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.12.22. 14:11:03

Mondjuk ezzel az erővel citálhatnánk Szanyi elvtársat, aki miután elfogytak a valós érvei Tomcat ellen, annak "fasiszta szagáról" értekezett egy nagyívűt.

Fasiszta a szagod, csúnya a nézésed - ezek mióta politikai, méginkább észérvek?

mir78 2010.12.22. 14:11:46

@Kivlov: Esetleg normálisan gondolkodó? Mert szavazni nem voltam mert nincs olyan párt aki szalonképes lenne számomra de azért te örüljél ha ettől jobb lesz neked :)

Vegyi Ali 2010.12.22. 14:12:26

"Ez a hatalmi gőg, az ellenfelet emberszámba sem vevő lenézése." Szerintem neked nincs kisgyereked. Én is megnéztem a kapcsolódó index-videót, és itt nem arról van szó. Itt durcás kisgyerekek vannak. Azért mentek oda, hogy közelről ugassák le Schiffert, csak ezek itt nullabélák, Schiffer meg olyan jogi szakszöveget nyomott le, hogy ezek a szerencsétlen 1.0-s pártkatonák köpni-nyelni nem tudtak. Az arcukon az ül, hogy "miajólófaszt beszél itt ez a csávó? Picsábamá, el akartam küldeni a f.szba, hogy mit rinyál itt." Baromi jó volt nézni, még akkor is, ha pusztába kiáltott szó volt az egész.

Kivlov 2010.12.22. 14:14:08

@mir78:
az a szánalom a 4zeten.
ezért verték a nyálukat emberek évekig, hogy demokáré legyen tessék. itt van. nem szavazol? akkor mit emberkedsz pl itt is?
nem tetszik egyik sem? ez van. ez a választék és kész.

mir78 2010.12.22. 14:14:10

@aetna: Látom nagyon rá vagytok kattanva a témára. :)

gauche caviar 2010.12.22. 14:14:54

@Humperdickk: ez már nem biztos, hogy schiffer hibája. a magyar parlamenti ellenzékben steve jobs is lenyomhatna egy 2012-es keynote-ot, azt se figyelné a kutya se a helyszínen.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.22. 14:15:12

@Bergeroth:

Nézd, abban igazad van, hogy a jobboldalban az arrogancia mindegy inherensen be van kódolva. ( Én sem vagyok kivétel :D ).
Sőt, saját fülemmel hallottam, amikor Pesti Imre a nem neki tetsző módon szavazó XI. kerületi fidesz tagokat ( a függöny mögött ) lecsőcselékezte.

De ez nem elég ok arra, hogy ne szavazzak a Fideszre. Az adócsökkentéssel annyi pluszt szereztek nálam, amelyet az összes többi húzásukkal ( AB, mnyp, matolcsi, az a szétszolizott nyugdíjkurva, stb ) nem tudnak hatástalanitani. Egyszerűen az mszp a boldogulni akaró embereknek anyagilag úgy keresztbe tett, hogy a jelenlegi jobb boldali kormány jobbnak tűnik ( bár mondjuk a bankszámlák zárolása az mnyp után nekem is megfordult a fejemben ).

Az mszp ott baszta el, hogy volátot akart. Amit elbukott.

röhögő 2010.12.22. 14:15:26

@mir78: "Nem baj majd a hívek is más véleményen lesznek ha megkapják a februárban a januári bérüket :) "
- Igen, mindenkitől ezt hallom, hogy majd a februári bérpapírok és az MNYP végelszámolások kézhez kapásánál jönnek rá hogy a kolbászkerítés nem az ő portájukon épül.

levvente 2010.12.22. 14:15:53

@Schindler Pistája:

Igen, ez a szerencse.

és ezért van a Fidesz és a Jobbik együtt még bőven 70% felett.

Ez is sok minden elárul.

Kerek négyszög 2010.12.22. 14:15:57

Most éppen Németország és Luxemburg adta a felcsúti roma tudtára, hogy kurvára nem szeretik az arrogáns komcsikat.

Agymosott zombisereg nem veszitek észre, hogy a civilizált világban már a szagotokat sem bírják? Nem ciki? (Bár Észak-koreában sem pironkodnak a hasonszőrűek emiatt)

Ennél a tolvaj államosító rablóbandánál még Gyurcsányék is sokkal jobbak voltak.

Éljen Gyurcsány!

mir78 2010.12.22. 14:16:07

@Kivlov: Kit érdekel hogy neked mi a véleményed rólam? Magasról leszarom.Szólásszabadság van még egyelőre amíg az adót fizetem addig nyilváníthatók véleményt is nem kell ahhoz szavaznom, hogy a véleményemet leírjam.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.22. 14:17:22

@Erdőtársulás:

Csak te ne akard, hogy a fidesz megbukjon.

Jön helyette mszp, elkúrás, magas adók, cigánybabusgatás, sikkasztás, lopás, szürke zoknis káderek, az abszolut koncepciőtlanság, a multik gátlástalan kiszolgálása a lakosság kárára.

Nos, ennél még a fidesz is jobb.

Ja igen : az ingatlanadóról el is felejtkeztem ...

Ejoy 2010.12.22. 14:17:51

Megnéztem a felvételt, és nálam is az verte ki a biztit, ahogy a hájfej papmpogott, meg nézett. Gusztustalan tuskók. Schiffer pedig bár nem kedvelem egyáltalán, rohadt jól beszélt!

magyar ember teli szájjal 2010.12.22. 14:18:45

Javaslok egy testvérposztot is, "Miért nem fog bukni a Fidesz?" címmel, ott a fotón szerepelhetne Fletó és az MSZP mostani és közelmúltbeli vezérkara.

levvente 2010.12.22. 14:18:50

Tessék.

Ébresztő, demokraták!!!!!

A Kááá anyját annak aki a magyarságomat kétségbe vonja.....

Üldözési mániás, beteg fostalicskák, ittr van Feri báá, Ő a ti Vezéretek:)

Kivlov 2010.12.22. 14:18:52

@mir78:
ennyi. engem se érdekel, mit kábítasz itt.
csak olyannak tűnik a kamudumád, mint amikor a tag meg sem kóstolja a kaját, de rámondja, h sz*r. eléggé hiteltelen. igyál meg inkább pár liter bort. jobb lesz...

Terézágyú 2010.12.22. 14:19:37

@Várúr:
"Ha anyukámnak kereke lenne, kocsi volna."
Ennyi az összes véleményed arról, hogy "Ha ugyanez a kép gyurcsányt ábrázolná, akkor te helyeselnél a legjobban :)" ?????

" Furcsány nemes egyszerűséggel "kurva országnak" nevezte Magyarországot. A képen fáradt képviselőket látok hajnalban, a többi szó, szó, szó... "

na iiiigen, te pusztán munkában megfáradt fideszes képviselőket látsz... és hozod a mentségeket, hogy miért is NEM viselkednek tahó módon :)

De gyurcsányra nem találsz mentséget, amiért egésznapos ülésezés után, fáradtan, hajnalban, olyasmi csúszott ki a száján, hogy "rázzuk gatyába ezt a kurva országot" vagy valami ilyesmi... :)))
Úgyhogy megismétlem még egyszer: Ha ugyanez a kép gyurcsányt ábrázolná, akkor te helyeselnél a legjobban a cikkírónak.

rocky_ramone 2010.12.22. 14:21:07

@luis5: "A Fidesz addig tartja meg törzsszvazóit amíg rendet tart."

Való igaz, ugyanakkor az általuk értelmezett rend ismerős lehet valahonnan. Pl. Castroék már évtizedek hasonlót gyakorolnak Kubában, és majdnem 100%-os eredménnyel nyerik a választásokat.

Terézágyú 2010.12.22. 14:21:53

@légycsapó:
"Most éppen Németország és Luxemburg adta a felcsúti roma tudtára, hogy kurvára nem szeretik az arrogáns komcsikat."

Ugyanmár, ezek csak a komcsik által fizetett vélemények, amikre nem kiváncsi senki, csak pár ballibsi.

levvente 2010.12.22. 14:22:26

@rocky_ramone:

mégis Ti járkáltok Che Guevara pólóban.

Dr. No 2010.12.22. 14:24:42

@Scaramella va alla guerra: "Egyszerűen az mszp a boldogulni akaró embereknek anyagilag úgy keresztbe tett, hogy a jelenlegi jobb boldali kormány jobbnak tűnik"

Válaszol erre Szász Károly: "Azok a nyugdíjpénztári tagok, akiknek a jogosultsági viszonya folytonos, és messze az átlag feletti jövedelemmel rendelkeznek, áldozatként élik meg a "visszalépési alternatívát". Úgy vélekedett azonban, hogy az átlagnál jobb helyzetben lévőknek a társadalmi szolidaritás jegyében nagyobb terhet kell vállalniuk."

Azaz: akinek az mnyp létrejötte óta folyamatos a munkaviszonya, az nem boldogulásra törekszik, hanem "az átlagnál jobb helyzetben lévő", és a szolidaritás jegyében nagyobb terhet KELL vállalnia.

Good for you!

parttalan 2010.12.22. 14:25:05

@Scaramella va alla guerra:

Arrogáns kormány nem kell. Bevalottan te is arrogáns vagy, úgyhogy szállj csak le a magasból.

Gazdagkám, a Vezéred pusztulni fog, neked pedig boldog elszegényedést kívánok az elkövetkező években!

sas70 2010.12.22. 14:25:52

Ebbe a képbe persze bele lehet sok mindent magyarázni, csak értelme nincs. Az írás viszont valóban ül egy mértékig. Az emberek nem szeretik, ha hülyének nézik őket. Hagyják magukat hülyíteni egy pontig, aztán viszont kimondják, hogy meztelen a király! Persze lehet nem mondják hangosan, csak tollal a kezükben, máshova húzzák az x-et!

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 14:26:21

@Anti Anyag: Te beteg vagy ! " Ballibfóbiás "! Észérved nincs ?! Zombi .

M11an 2010.12.22. 14:26:37

Valaki mondja el pls nekem, hogy mi volt 8 évvel ezelőtt! Mert mindenki az elmúlt 8 évet emlegeti, de az előtte lévő 4év akkor biztos maga a Kánaán volt ugye?

Ugye? :)

mir78 2010.12.22. 14:27:19

@Kivlov: Nem a levegőbe szoktam beszélni és a másikakról (kocsik, zisdók vagy ahogyan híjjátok őket) is leírtam a véleményem véleményem veled ellentétben. Tudom szokatlan lehet neked ha valakinek saját véleménye van és nem az amit mondanak neki. Egyébként a bort rühellem a sört jobban kedvelem :)

levvente 2010.12.22. 14:27:22

@M11an:

sőt, elszegényedés is csak most jön....

bruhahahaha

nemecsek ernő áruló 2010.12.22. 14:27:36

@Prof. William: Eeeegen. És őszödön Fletó el is mondta, hogy miért. Hallgasd figyelmesen végig. Kiváló észérveket mond, ha el tudsz vonatkoztatni attól a 3 ocsmány, undorító szótól.

tomi888 2010.12.22. 14:27:36

Pálffy István számomra elérte a VILÁG LEGALJA szintet. Fogalmazhatnék durvábban is...

Vegyi Ali 2010.12.22. 14:28:23

@levvente: Nekem 18 évesen volt egy "retro" szovjet sportmezre emlékezető pólóm CCCP felirattal. Egyszer szólított meg miatta valaki, egy öreg bácsi. Azt hittem elsőre, hogy zavarja, de csak annyit mondott, hogy szerinte az a jó, hogy olyan világ van, hogy mindenki felvehet, amit akar... Baromira szánalmas dolog ellenséget keresni egy pólóban..

mir78 2010.12.22. 14:28:53

@Terézágyú: Ja mindenki fizetett provokátor a szemetekben. :)

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 14:29:35

@magyar ember teli szájjal: Visszamehetsz akár Kossuth - ig (mert Ő is el....ta , úgy-e ,) , attól viktorod még nem kompatibilis az EU - val...., inkább Lukasenkóval ....na igen , az keletre van , amerre tartunk !

Mike36 2010.12.22. 14:29:47

@Scaramella va alla guerra: vagyis megvettek kilóra
gratulálok

rocky_ramone 2010.12.22. 14:30:01

@levvente: Jah, hogy rosszat szóltam az alcsúti messiás módszereire, és most kommenista vagyok. Gratulálok, a vezír által betanított bégetés már mesterfokon megy neked.

levvente 2010.12.22. 14:30:10

@Vegyi Ali:
nyilván ugyanígy érvelnél ha valaki Himmlert, vagy Eichmannt viselné a szíve fölött.

bruhahahaha

mir78 2010.12.22. 14:31:28

@levvente:Nem egészen ugyanaz a kettő de oda se neki :)

levvente 2010.12.22. 14:32:17

@rocky_ramone: most akkor ki a komcsi? Orbán-Castro vagy Te?

én nem minősítek, csak kiröhöglek titeket.

Jobbos emberkéken 1 Guevara pólót sem láttam.

Most meg Ti komcsiztok.

levvente 2010.12.22. 14:33:28

@mir78:
Guevara is koncentrációs tábort épített tündérbogár. Igaz, ott "csak" a másképp gondolkodókat irtották, nem a kisebbségeket.
úgyhogy az PC!!!!!!!

rocky_ramone 2010.12.22. 14:34:21

@levvente: Jól van, látom, sikerült leszűrnöd a mondandóm lényegét.

knowledge tree 2010.12.22. 14:34:59

@Várúr: jézusom, Ön mekkora egy gyökér!

Take-it-Easy 2010.12.22. 14:35:08

@pistii: nekem például k...ára zavarja a szememet a bűnügyi hírek 20%-ban történő maximalizálása. Jaja, persze, elfelejtettem, hogy csak éves szinten és csak a "demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló" bűnügyi hírekre vonatkozna.... Definiálták a fenti hírek mibenlétét? Nem. Naugye. Röhej,bazze. Aztán majd a Józsibácsik meg Márinénik a következő választásokkor (ha lesznek egyáltalán) is a fideszre szavaznak,mert nézdmá, hogy mennyivel csökkent a bűnözés kishazánkban, hiszem lám-lám, a tévében is alig hallani róla...?

Szépen, lassan, módszeresen készítik elő a totális diktatúra kellékeit. Hiszen ha a békát beledobod a forró vízbe, akkor kiugrik belőle, de ha hideg vízbe teszed és lassan kezded el melegíteni, akkor megfő a béka...

@ökörpöröly: Ámen. :D

TetraB 2010.12.22. 14:35:50

Akkor fognak tízezrek az utcára menni, ha nem lesz több választás.

Ugyanis a magyar népnek ez az egyetlen hobbija, a másik szar pártra való bosszú szavazás.

Mike36 2010.12.22. 14:36:11

@Scaramella va alla guerra: ami jön helyette, az egy valódi konzervatív párt, nem ez a nemzetszocialista komcsik gyülekezete

Vegyi Ali 2010.12.22. 14:37:02

@levvente: őszintén szólva, olyat még nem láttam. De nem nagyon zavarnak a gárdegyenruhák sem, pedig olyanból láttam eleget. A NSDA közepű logók sem zavarnak, pedig azokat köztudottan azért hordják, mert majdnem NSDAP. Nemrég láttam pár német neonácit a Moszkva téren, konkrétan SS-katonának voltak öltözve, de az sem érdekelt. Szerintem mindenki (beleértve magamat is) akkor öltözhessen bohócnak, amikor akar. Ha mondjuk egy nénit, vagy bácsit zavar a CCCP, vagy a náci-egyenruha, azt meg tudom érteni. Nekik lehetnek ezekkel kapcsolatban rossz emlékeik, és nem biztos, hogy tudják viccként kezelni.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.12.22. 14:37:35

egyetértek a cikkel. kibaszott gőgösek ezek a fideszesek. sajnálom, hogy rájuk szavaztam. inkább a jobbikra kellett volna

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 14:39:44

@Vegyi Ali:

Meg fogsz lepődni, de azok a neonácik majdnem biztos, hogy oroszok voltak, ugyanis vannak számomra teljesen elképesztő és hihetetlen módon orosz nácik, akik a germán felsőbbrendűséget hirdetik és Hitler születésnapját ünneplik, meg hasonló nyalánkságok. Maga az anakronizmus, de tényleg vannak ilyen elmebajosok Oroszországban.

Sherpa_1 2010.12.22. 14:42:18

Sajnos a tömegek a zemberek reakciója nagy pontosággal megjósolhatóak. A muzsiknak a Rettegett Iván is cáratyuska volt. Az 56-os forradalom leverése után néhány hónappal már 3 milló ember integetett lelkesen a tribün előtt.

2010.12.22. 14:43:43

Tessék megnézni a Magyarországot kritizáló tisztelt újságírók nevét, és rögtön látszik, kik és miért izzították be őket (nem először)!

Cselo 2010.12.22. 14:44:07

Vazzeg f@szikám, csak szeretnéd, hogy bukjon a Fidesz. De nem fog, nem ám! Mert azt valósítja meg, amit a választói elvárnak tőle. A liberósok álszabadsága, ami valójában leginkább szabadosság, erkölcs és nemzetrombolás, ezennel véget ért. És mi szavazók ezt akartuk. Nem akarjuk többé, hogy a szabad tájékoztatás álságos köntösébe bújva azt tegye a magyarországi sajtó, amit a liberálbolsevik hatalom évei alatt tett, illetve amit most is tenne, ha nem akadályozná meg az új médiatörvény. Az én mércém szerint a törvény még túlságosan megengedő is, sokkal szigorúbbra venném. Lehet siránkozni, kedves liberósok, de a ti időtöknek vége és ne is reménykedjetek Orbán megbuktatásában, mert ahhoz kevesek vagytok!

Vegyi Ali 2010.12.22. 14:44:45

@Lófasz Hadnagy: Nem, ezek németek voltak, hallottam is őket, mert egy irányba mentünk egy darabig. Egyébként irtó nagy tapírok voltak: be voltak nyomva, mint a rajzszög, köpködtek, kiabáltak, a csajoknak szólogattak be.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.22. 14:45:32

@parttalan:
"Gazdagkám, a Vezéred pusztulni fog, neked pedig boldog elszegényedést kívánok az elkövetkező években!"

Köszönöm szíves jókívánságaidat. neked is hasolóan kellemes Karácsonyt és eredményekben gazdag Új Évet kívánok.

@Mike36:
Azért álljon meg a menet.
A fideswz adótörvénye miatt A SAJÁT KERESMÉNYEMBŐL több marad nekem, és nem kell például velem ellenséges illetve nekem közömbös emberekkel ( mint a @parttalan: olvtárs ) a jövedelmemet megosztani. A közösből az ég egyadta világon semmit nem kapok, sem stallumot, sem megrendelést, sem olcsó áron Sukorói telket sem pedig öszödi üdülőt.
Én úgy értelmezem, hogy a világ a fejéről a talpára állt sé az ostoba egyenlősdit egy kicsit korlátozzák.

@Dr. No: Ott a pont, engem is idegesítenek ezek a megjegyzések. P.l. Matolcsié is, meg mindenki, aki a szolidaritás ürügye alatt engem is el akar szegényíteni.
De ha megnézem, hogy effektive mit is tett a Fidesz, akkor az összkép nem olyan rossz. Megértem, hogy nekik is kell a szavazat, amit p.l. így lehet összeszedni. Ez legyen a legnagyobb baj, amit a fidesz tesz.

klacus 2010.12.22. 14:45:33

@Lófasz Hadnagy: Az SS -nek voltak orosz egységei. Ahogy volt Holland is. Méghozzá elég sok önkéntessel.

Erről ennyit.

Viktor a királyunk lesz vagy már tán az is.

A fenti kommentár kiváló, de amíg megy a bari közt addig tényleg nem lesz forradalom.

Kyrie Eleison 2010.12.22. 14:45:58

@Cselo: Megnevettettél:)))))))))))))

2010.12.22. 14:46:09

@E-one: újságírót írtam.

Kivlov 2010.12.22. 14:47:29

@aetna:
a tiédnek, te féreg...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.12.22. 14:48:22

Schiffer egy Pető Iván klón. Nem vettétek még észre?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.12.22. 14:48:23

@Cselo: Komolyan azt hiszed, hogy attól, hogy a médiában nem jelenhet meg, hogy a kisebbség a saját járókeretével veri agyon a nyugdíjas nénit 200 ft-ért, attól a jelenség majd megszűnik?

Kyrie Eleison 2010.12.22. 14:49:06

@Kivlov: Hú, de ráharaptál:))) Gyerüüünk, csináld magadnak a reklámot:)
A link csak most, csak neked, picinyem:DDD

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 14:49:36

@Vegyi Ali:

Akkor azok speciel tényleg németek lehettek. Egyébként meg persze, hogy taplók voltak, buta náciktól nem is várhat mást senki.

E-one 2010.12.22. 14:50:21

@tálca nélküli miniszter: oké. Michael Stürmer a konzervatív Weltből? Georg Paul Hefty a dettó jobboldali FAZ-ból? a konzervatív Corriere della Sera perpill nem is tudom, melyik újságírója?

Kyrie Eleison 2010.12.22. 14:50:34

@Kivlov: Hajrá, nyomjaaaad, béééébiii!:)))
Imádom az ösztönből butákat a saját kardjukba dönteni, és most nagyon ráérek:DDD

Kivlov 2010.12.22. 14:52:27

@aetna:
:)))
orvos látott már?
több érdemi iskolám van, mint az egész családodnak, te tetű.
az a baj, h nem azért fogy a magyar, mert ilyen hozzád hasonló felesleges egyedeket a dunába lőjjük...

fitball 2010.12.22. 14:52:47

Mér vagytok ugy betojva??Azt írtok le amit akartok Uszitás gyalázkodás emberi méltóság sértegetése ebből áll a tudomány!Meg az ellndrukkerség Semmi se jó de ne is legyenA minél rosszabb annál jobb az elvetek.Hagynátok békében dolgozni a kormányt legalább 2 évig utána lehetne számot vetni és hőbörögni

Cselo 2010.12.22. 14:53:51

@newtehen: olvasd el a törvényt, értelmezd és meg fogod látni, hogy mekkora butaságot írtál!

Cselo 2010.12.22. 14:55:05

@aetna: Örülök neki, hogy jókedvre derített az a véleményem, ami egyébként a Fidesz szavazók 99 %-ának a véleménye! :-)

Kyrie Eleison 2010.12.22. 14:55:13

@Kivlov: Nos, megest kiállítottál magadról valamit....egy újabb bizonyítványt?:))) Ha már oly tanult vagy?:D
Tudod, hogy ezt azok szokták hangsúlyozni, akik elvégezték a nyóc "ellemit"...hét elsőt, meg egy másodikat...Tapsvihar neked, komám:)

Cselo 2010.12.22. 14:56:27

@Kóser Malac: Az egész LMP a Szadesz átmentésének a halva született próbálkozása.

Droidfigyelő (törölt) 2010.12.22. 14:57:25

@Kivlov:

Ez nagyon buta érv. Az előző kormányzat arroganciája és impotenciája nem jogosítja fel a következő kormányzatot az arroganciára és arra se, hogy impotens legyen.

Kyrie Eleison 2010.12.22. 14:58:33

@Kivlov: Prímán látszik, mennyire tanult és intelligens vagy:) Mutogasd még, hátha elhiszi valaki!

commontalk 2010.12.22. 14:59:02

@légycsapó: Na, ezt sem gondoltam volna egy hónapja sem. Majd térdepelhetsz a sarokban:)

Kyrie Eleison 2010.12.22. 14:59:27

Elalszok, ha ilyen fucking lassan reagálsz...Na, majd visszanézek, ha unatkozom!

Kyrie Eleison 2010.12.22. 15:00:26

@Kivlov: Jaaa, hogy most elvagy a linkkel, amit küldtem...! Bocs, majd törölj kezet, mielőtt a klaviatúrához nyúlnál:DDD

Hungeralien 2010.12.22. 15:00:50

De igaz...
Hiszen a komcsik is emiatt buktak, Gyurcsány is.

Sőt, a sarki kocsmában is az arrogáns lesz a kiközösített. Először idegeskednek a társak, majd kifigurázzák, utána meg sem hívják sörözni.

Vegyi Ali 2010.12.22. 15:02:03

@Scaramella va alla guerra: Arra azért kíváncsi lennék ,hogy mit is tett összességében eddig a kormány, mert több mint fél éve kormányoznak, és szerintem ezalatt ennyit tudtak összehozni: kétszer félig bedöntötték a forintot, csináltak egy adócsökkentést, ami az emberek 70%-ának adóemelést jelent, én nem keresek olyan nagyon rosszul, és azt hiszem, úgy 10ezerrel fogok jövőre többet hazavinni havonta. Persze minden durván fog drágulni, úgyhogy reálértéken (jó ha) nulla. Belenyúltak az egészségügybe? Nem. Nyugdíjrendszer: semmit sem tettek, ami fenntarthatóvá tenné. Most egyszer lesöpörték a padlást, de az néhány évig fog kitartani. BKV, MÁV: semmilyen átalakítás nem történt, csak kinevezték főgurunak a Dávidkát. Megígérték, hogy csökkentik a vállalkozások járulékterheit: ebből gyakorlatilag semmi sem lett. Ha megemelik a minimábért, az még inkább növeli a vállalkozások költségeit. Ezzel szemben: csináltak egy báb-parlamentet, báb-államfőt, báb-alkotmánybíróságot, báb-PSZÁF-t, báb-legfőbb ügyészt, báb-médiahatóságot, ellehetetlenítették a költségvetési bizottságot, korlátozzák a sajtó véleménnyilvánítási szabadságát, megemelték a pártok költségvetését, százmilliárdos tételeket írtak a költségvetésbe, aminek az elköltését nem ellenőrzi senki, csak a kormány. Ennek kellene örülni???

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.12.22. 15:02:16

@Cselo: Elolvastam, sajnos nem butaság. Erősen limitálva vannak az ilyen erőszakos megnyílvánulásról szóló hírek.

igazságos 2010.12.22. 15:02:36

@szvsz: nem értem a problémádat, mi köze ahhoz. Szerintem inkább magadban kéne keresni a hibát, hogy miért vontad le abból, amit írt, ezt a következtetést. Most írhatott volna Jóban - Rosszbant, nem mindegy? Ilyenbe belekötni, pfff....

Hungeralien 2010.12.22. 15:04:41

@mir78: "A kdnp új sorozata szintén "Barátok" közt lesz de mint vallási vonalon :) "

LOL. Túlságosan vizuális vagyok ahhoz hogy ezen ne röhögjek hangosan XD
Klaudia az apáca, Miklós mint egy ájtatos barát :)))

Cselo 2010.12.22. 15:09:01

@newtehen: szerintem 20 %-ba minden ilyen hír bőven belefér, nincs semmi szükség arra, hogy a vér fröcsögjön a képernyőkről, pláne nincs szükség a depresszív hírek túllihegésére, pusztán a nézettség érdekében. Sajnos a médiák "elblikkesedtek", ahelyett, hogy objektíven tudósítanának.

2010.12.22. 15:10:08

@E-one: Kedves Szerző! Az utóbbi időben nem bírom a tv-híradókat nézni, mert állandóan begörcsöl a gyomrom attól a töméntelen, perverz gyönyörűséggel ecsetelt szörnyűségről, amit hallani bennük. Ha az az egyetlen hozadéka az új törvénynek, hogy ezen hírek nagy részét a Kék fény-jellegű műsorokba száműzik - már megérte!

Hungeralien 2010.12.22. 15:11:29

@Cselo: "liberálbolsevik hatalom évei alatt tett, illetve amit most is tenne, ha nem akadályozná meg az új médiatörvény"

Igazad van. Jobb az, ha nem szivárog ki olyasféle katasztrófa, ami az elvbarátokhoz köthető. Pl Csernobil.

Követeljük a sajtószabadság eltörlését!
Ezt akarták a márciusi fiatalok is!
Éljen '48 szelleme!

2010.12.22. 15:12:34

@Vegyi Ali: Úgy tűnik, eredményes volt a szoclib agymosás, ami még most is uralja a médiákat.

Cselo 2010.12.22. 15:13:00

@Vegyi Ali: Én örülök neki, mert azt teszik, amire a felhatalmazást kapták. Akiknek nem tetszik, azok mind a liberálbolsevik hatalomhoz kötődnek, vagy annak a kegyeltjei, haszonélvezői voltak. Persze, most nem tetszik neki, hogy vége a hazugság 8 évének és az történik, amit a választók akarnak. Nem tetszik nekik,hogy a nemzeti érdekek felülírják a marginális, de a pénzhez annál közelebb helyezkedő kisebbség érdekeit. El is hiszem, hogy nem tetszik, lehet siránkozni, bőröndöt elővenni, stb. De most ez van, mert az Istenadta nép erre szavazott! :-)

Hungeralien 2010.12.22. 15:13:44

@Cselo: "szerintem 20 %-ba minden ilyen hír bőven belefér"

Jó, akkor most egy kicsit hallgass el, mert túllépted a kereted.

Cselo 2010.12.22. 15:14:22

@Hungeralien: ez még viccesebb! :-)))

tapangász 2010.12.22. 15:16:11

@www.Bisex.hu:
Persze, ők imádják a biszexuálisakat a keresztény ómagyar hitmixükkel...

Hát még ha nem firkálnád össze a xii kerületi postaládákat, buszmegállókat stb. a biszex.hu felirataiddal!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.12.22. 15:16:22

Azon röhögök, hogy a [modoros] kommentelők nagy részének nincs már rég TV-je, nem olvas már rég nyomtatott sajtót és ezt nem győzi hangoztatni úton-útfélen. Ehhez képest a legnagyobb baja a médiatörvény... :)

Parajpuding 2010.12.22. 15:18:00

Kádár és Adolf sem bukott meg sajnos sokáig. Nincs kétségem, hogy Orbán is bukni fog csúfosan. Az a kérdés, hogy mikor és az a kérdés, hogy addig beledöglik-e az ország?

Erdőtársulás 2010.12.22. 15:20:33

@Scaramella va alla guerra: Én nem mondtam azt, hogy kedvemre való lenne a fidesz bukása. Csak jeleztem, hogy ha hozzányúl milliók mindennapi életét meghatározó sorozathoz - mint ahogy hozzányúlt 2002-ben -, akkor vége lesz, mint a botnak. Persze ennek a gondolatnak absztrahálásához némi humorérzék és intelligencia szükségeltetik.

Cselo 2010.12.22. 15:21:51

@Parajpuding: Ebbe nem az ország fog beledögleni, hanem - reményeim szerint - a globálgazdik kölykei. Orbán meg biztosan bukni fog, méghozzá felfelé, mert már kinézték Barroso utódának.

Hungeralien 2010.12.22. 15:26:26

@tálca nélküli miniszter: "Ha az az egyetlen hozadéka az új törvénynek, hogy ezen hírek nagy részét a Kék fény-jellegű műsorokba száműzik - már megérte! "

És akkor mi lesz a hírekben?
Az, hogy hogy épül a Nemzeti Együttműködés Rendszere?
Boldog embereket fognak mutatni, akik éltetik a Nemzeti Ügyek Kormányát?

Én úgy emlékszem volt már ilyesmi híradó itthon régebben.

Persze ki lehet találni, hogy nálunk legyen egész más a híradó mint a világ többi részén, csak az a baj, hogy ez a kísérlet már egyszer elbukott. Emiatt én személy szerint nem hiszek benne.

Lehetne ma egy új Orbán Viktor '89-eshez hasonló beszédét élőben közvetíteni?
www.youtube.com/watch?v=4YybjROUMu0

2010.12.22. 15:27:13

@Terézágyú: azt nem a sajtószabadság kapcsán mondta, ne keverd a szezont a fazonnal. Az kb. olyan szintű kijelentés volt, mint Orbánnak az, hogy a fülkeforradalom jogán nekik minden meg van engedve, mert ez a nép óhaja. Egyhülyeség.

csillámpóni 2010.12.22. 15:27:56

Azért nehéz valakinek a figurák felállításából megítélni a sakkjátékát. A fidesz eddig nagyjából úgy állítgat ahogy szokás.
A forintot nem lehet majdnem bedönteni. Vagy bedöntötték, vagy nem. A helyes megfejtés a nem.
A kultúrháborúban pedig atommal se lehet kifüstölni az olyan virulens kis nyikhaj ballibsiket, mint amilyen a média 99.786789 százaléka. Talán fontolgatják az atomot, de nem kell félni, marad a heti hetes, Robika a nemzeti generalisszimusza, és még legalul a jó kis tanszékeken, és szerkesztőségekben se kell fenni a kardot a harakirihez.

hogolyo78 2010.12.22. 15:28:19

Most komolyan: ez a Gyurcsány-farok mire jó minden blogbejegyzés végére? Tényleg minden sz.rt utána kell dobálni, akkor is, ha teljesen igazságtalan? "gőgös, lenéző cinizmus" - Azért GyF-et éppen ezzel vádolni elég narancsízű dolog. Miközben évekig vért izzadt, hogy elfogadtassa a legapróbb döntéseket is (amikből aztán az a sok rossz kompromisszum is lett) és közben naponta leköpette és nyilvánosan megaláztatta magát és sosem tért ki a szemtől szembe konfliktusok elől. Nincs talán elég valós ok, amiért kritizálni lehetne?
Ez főleg amiatt lenne fontos, mert a jelenlegi helyzet egyik egyre valószínűbb kifutása az, hogy ő lesz a következő miniszterelnök. Ha nincs józan és értelmes kritikája, csak a rajongás és a gyűlet, akkor ő is teljesen el fog orbánosodni. Kell nekünk abból kettő?

JohnHenry 2010.12.22. 15:28:44

ha emlékeim nem csalnak, abba a bizonyos 20%-ba nem csak a bűnügyi tudósítások tartoznak bele, hanem az MTI-n kívül bármilyen más hírügynökségtől beszerzett akármilyen más hír is.

azért remélem, hogy rosszul hallottam.

Vegyi Ali 2010.12.22. 15:31:28

@tálca nélküli miniszter: @Cselo: Mondjatok már BÁRMIT, amit a kormány tett, vagy megjavított. Komolyan, bármit, ami jobban, hatékonyabban, olcsóbban, a társadalom számára előnyösebben működik. Nekem nem kell a propaganda, mert az előző kormányoktól is behánytam, nálam jobban nem utáljátok se gyurcsányt, se medgyessit, se kókát, stb. De nem fogok Orbántól asra esni, csak azért, mert azt mondja, hogy mostmár nemzeti együttműködés van. Ne az legyen, hanem működő gazdaság, kiszámíthatóság, tervezhetőség, megbízhatóság. Amúgy az jó, hogy bőröndelővételre buzdítotok, mert úgy emlékszem, épp ti ajvékoltatok, mikor feribá azt mondta, hogy akinek nem tetszik, el lehet menni. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy ketten együtt nem állítotok elő annyi GDP-t, mint én egyedül. Én minden este győzködöm a feleségem, hogy ne menjünk el itthonról, mert magyarok vagyunk, és azt akarjuk, hogy a gyerekünk is az legyen...

Hungeralien 2010.12.22. 15:32:56

@hogolyo78: "Most komolyan: ez a Gyurcsány-farok mire jó minden blogbejegyzés végére? "

Azért, mert Gyurcsány a hibás!!!
Nem tudtad? :)

Ha lemondott volna és új választások lettek volna, nem lenne a Fidesznek kétharmada. Tehát emiatt is Gyurcsány a hibás! Ha a Fidesz elkúrja, amiatt is. Ő hazánk mumusa, strigája lett. Gyerekeket riasztgatnak vele, voodoo varázslatokhoz használják fényképeit.

DArchAngel 2010.12.22. 15:33:32

Egyébként mi a faszért kellett felállni és körbevenni, mint egy kocsmai bunyó előtt? Mi a lócsöcsért nem tudták megtisztelni a képviselőt, azzal, hogy a seggükön maradtak? Ha rájuk jött a cifrafosás, akkor nem álltak volna ott tíz percet.
Röhej, abszurd és szégyellnivaló, hogy ezek az alakok "képviselnek" minket. Ukrajnában legalább verekednek néha...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.12.22. 15:33:39

@Vegyi Ali: Tényleg? Nem arab vagy? Vagy esetleg valami más, nem fehér??? :P

sancho panza 2010.12.22. 15:34:26

Ez nem az óvoda: Óvonéni, csúnyán nézett rám Pisti.

Id. Lencsés István 2010.12.22. 15:34:33

Az EU-hoz történő csatlakozáskor egyébként garantáltuk, mindenki kap nyugdíjat életútja aktív részét követően. 1, 2, vagy 3-10 pillér teljesen mindegy. Kérhette volna a kormány a nép segítségét, de az önkéntesség alapján. Csodálkozom, hogy éhenhalásra ítélnek embereket.

Beszariak vagyunk, és nem nagyon hallani még híreket.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.12.22. 15:35:19

@DArchAngel: Lemaradt a képaláírás: "Szegény kis zsidó a gonosz nácik gyűrűjében". :)

Tita nick 2010.12.22. 15:37:10

simán lehölyézted az országot a barátok közttel, te szűk, de annál értelmesebb értelmiségi rétegbe tartozó tapló.

Bundili 2010.12.22. 15:39:59

Az EU 2006-ban nem szólt, amikor szemeket lőtt ki a hatalom, akkor most mit pofáznak. Náluk hogy van? Ott lehet szabadon megjelentetni pedofil cikkeket, meg délután gyerek adás idő alatt pornót, hát csak ne kiabáljanak, és ne szóljanak bele a mi belügyeinkbe!

Dr Smit Plagius 2010.12.22. 15:43:05

ha a jelenlegi médiaszabályozás lett volna érvényben az elmúlt nyolc évben, csupa liberálbolsi ellenőrrel, akkor a bayer zsolti meg a magyar nemzet kifizették volna az államadósságot!
fideszrajongók! minden fidesz-intézkedésnél tessék végiggondolni, ha maszop hozza az adott intézkedést, akkor is védnétek-e a jogosságát?
az országnak akartok jót vagy magatoknak?
ha válaszotok az, hogy magatoknak, mert megérdemlitek végre az elmúlt 8-20-40 vagy X évért, akkor pont olyanok vagytok, mint akiket itt mocskoltok!
a pálffy meg egy szégyen! a mi adónkból él és ennyit képes egy szakmájába vágó törvénytervezet vitájához hozzátenni!

Hungeralien 2010.12.22. 15:43:19

@Vegyi Ali: "Mondjatok már BÁRMIT, amit a kormány tett, vagy megjavított. "

Számos hőstettet vitt véghez mióta ő a vezérünk:
- elűzte a csontvázhadat
- erősítette a forintot
- csökkentette a benzin árát 40Ft-tal, ahogy ígérte
- megvédte a nyugdíjakat
- elszámoltatta a bűnösöket
- megjavította a sajtót '48 szellemében ti.: "Követeljük a sajtószabadság eltörlését!" - márciusi ifjak
- véget vetett a hazugságbeszédnek, végre nincsen kétség hogy miről beszélnek politikusaink, a hülye is érti
- egy második Mátyás Király nagyságú, igazságosságú embert ültetett a köztársasági elnöki székbe
- minden eddiginél közelebb hozta az eurocsatlakozás dátumát
- megszilárdította a jogállamot
- végre elkezdődtek az államosítások, hogy a felelőtlen emberek helyett a gondoskodó, felelős állam kezében összpontosulhassanak az erőforrások
- Nem a zemberekkel fizetteti meg!
- Megregulázta a külföldöt és a karvalytőkét
- SOHA NEM HAZUDOTT!!!

Soroljam még? Komolyan nem értem az ilyen liberálbolsevik, zsidóbérenc, idegenszívű antimagyarokat mint te!

bebe tv 2010.12.22. 15:44:01

@légycsapó: beleolvastam a mai die Welt Online magyar médiatörvénnyel foglalkozó cikk kommentárjaiba. Elszomorító, hogy a német kommentelők hogy reagáltak a cikkre.
Csak néhány:
1. Megvan a Lukasenko 2.
2. Az ilyen országnak nincs helye az EU-ban.
3. Az EU-ban le kéne nyomni a reset
gombot és mindent előlről kezdeni, mediterrán és kelet-európai országok nélkül.
A legnagyobb meglepetés az volt, hogy
a médiahatóság emberei azonnal beszemtelenkedtek a kommentelők közé, és magyarázni kezdték, hogy ez egy jó
törvény. Vajon hány nyelvet beszélő fazon kommentel hatósági megrendelésre nem kis fizuért.
Hát így már hihető az 1 millió új munkahely. Ezer bérkommentelő. 10000 TEK munkatárs stb. Csak az a baj ebben, hogy ezek mind a mi pénzünkből élnek.

pepin_nymburk 2010.12.22. 15:44:38

@Vegyi Ali: 3 intézkedést mindenki elismer és örvendezik neki:
1. bolti lopásért elzárás-40%-kal csökkentek a bolti lopások
2. Iskolakerülő gyerek esetében felfüggesztik a családi pótlék folyósítását
3. A magyar érdekek hatékonyabb képviselete vámügyekben az EU-nál(mondjuk ezt eddig vámos ismerősök dicsőítették, az egyszerű köznép mit sem tud arról, hogy ez a kormány többet tett az ország vámérdekeinek védelmében, mint az MSZP 8 év alatt)

Cselo 2010.12.22. 15:46:56

@Vegyi Ali: nagy emberektől pontosan kellene idézni. Fletó a szlovákokra történő hivatkozás során mondta azt, hogy lehet Szlovákiába menni és ott "élvezni" a magyarországinál sokkal alacsonyabb szintű szociális ellátást. Valójában én a bőröndözésnél azokra utaltam, akik mostanában folyamatosan azt emlegetik, hogy a bőröndjük az ágy alatt van becsomagolva, mert olyan veszélyes és borzasztó hely ez a Magyarország.

Hungeralien 2010.12.22. 15:48:16

@Bundili: "Az EU 2006-ban nem szólt, amikor szemeket lőtt ki"

Még jó hogy nem szólt, hiszen a fideszbarát Gergényi volt a rendőrfőkapitány akkor. Féltek, hogy a Nemzeti Együttműködés rendszere a körmükre csap!

Azóta végre minden jó irányba megy. A KT-tól elvett 800 millát megkapják a cigók hogy felzárkózhassanak. A tűzoltóknak pedig nem fizetik ki a túlórapénzt, mert azok nem magyarok!!!

hogolyo78 2010.12.22. 15:48:50

@Kóser Malac: Hogy Mi? Most kezdünk csak igazán élni! ;-)
Orbánt megbuktatni nem kihívás. Az már annál inkább, hogy a bukása tanulságos legyen mindenki számára.

Cselo 2010.12.22. 15:50:55

@pepin_nymburk: én még mondanék néhányat:
- határon túli magyarok állampolgárságának megadása,
- bankadó bevezetése,
- magánnyugdíj pénztárak felszámolása,
- egykulcsos adó bevezetése (februától kb 10 e Ft-tal többet viszek haza)
- családtámogatási rendszer reformja (a két gyermekem után jelentős kedvezményt kapok),
- stb-stb, sorolhatnám hosszasan.
Ezek mind olyan intézkedések, amelyek nagyon fontosak és jelentős javulást eredményeznek. Nem mondom, hogy ez elegendő, de jó úton jár a kormány és még van ideje bőven.

Dr Smit Plagius 2010.12.22. 15:52:03

@Vegyi Ali: egymillió új munkahely?
(egymillió nyilasházmester, sztem, de mindegy), azonnali nagyarányú adócsökkentés? növeljük a belföldi vásárlópotenciált! megvédjük a termőföldeket? 3 éves moratórium!
sajtótörvény? elszámoltatás!
a mindennapi gyűlölségünket add meg nekünk, ó uram! amen

pepin_nymburk 2010.12.22. 15:53:16

@Cselo: No igen, de a MNYP-k felszámolását nem tekintem mindenki által ünnepelt lépésnek, ezt nem mindenki fogja fel pozitív döntésnek, és valószínű hogy az idő fogja majd eldönteni, hogy az-e.

egyszerüen 2010.12.22. 15:53:58

Csodálkozom a fidesz droidokon.

A fidesz semmit se tett, pedig már 2 éve mondták hogy nekik programjuk van. Na talán majd márciusba előrukkolnak vele.

A benzinár a csucson (én emlékszem mikor a fityiszesek hogy tajtékoztak mikor magas volt a benzin, háát akkor most mi van)

Az élelmiszerárak emelkedtek, nem is kicsit. Fideszdroidkáim ti nem jártok boltba??

A valuta az egekbe (mindent dollárért veszünk)

A banki költségek emelkedtek

A gazdagoknak lassan már adot se kell fizetni, mig a kisjövelmüek belerokkanak

Most olvastam 2 számjegyü lesz a gázemelkedés, most akkor mi van drága fidesz komcsiaink

Felhivom a szives figyelmét mindenkinek, hogy a fideszbe ülnek a régi káderek, régi pártitkárok, illetve komcsi vezetők
Ugyhogy ha már komcsiztok ne tegyétek, mert megsértetitek a pártotok szellemét, azért már a saját pártotokat ne szidjátok a komcsizással

A nyugdijrendszert rendesen bedöntik. Nem baj majd a gyerekeitektől kérhettek száraz kenyeret, mert a cigány töbsség majd cseszik eltartani titeket.

Semmi se változott, max annyi hogy iszonyatosan arrogánsak a vezetők, legszivesebben ilyenkor egy tárat engednék beléjük.

Ja és a kedves fidesz vezetők jobban hazudnak mint gyurcsány:DD ez már nagy teljesitmény tulszárnyalni. Lásd a nyugdijkasza nyilatkozatokat:DDDD

Nem baj majd 1-2 év mulva kiderül mikor 1 kg kenyér 500 ft lesz, mikor a benzin 500 ft lesz stb stb

Meg is érdemli a magyar hogy ilyen kormány vezesse az országot. Egyesek annyira vakok, hogy nem látják, vagy nem akarják látni hogy itt nagy baj lesz

Ja van egy történetem, és ez igaz.
Van ismim, elvakult fideszhivő. És ezt komolyan irom, hozzá képest Orbán sehol nincs. A boltba találkoztam vele és panaszkodott hogy milyen drága lett minden. gyurcsány hibája az egész:DD
Na ja.
Mondom neki január februárba vettél valutát, mondom mennyi is volt?? 200 alatt volt a dodo??
nyaraltál és vettél még a nyáron mennyi is volt 220-230 ft??
Most mennyi is??
Azt mondta gyurcsány hibája ez is, elcseszi a nyaralását. Na az ilyennek a szavazojogát venném el és kényszergyogykezelésre küldeném

Az országot megyo 100 napos programja vágta haza, gyurcsány hibája annyi volt hogy nem tett semmit. csendben megjegyzem a 100 napos programot a fityesz is megszavazta

Komolyan ti már agymosottak vagytok, ha 1000 Ft lesz a kenyér és a fizitek meg semmi akkor is boldogan megkönyezitek ha orbán fotoját látjátok. Gondolom a együtmüködési papir előtt is leborultok és imát morzsoltok, pedig abba aztán semmi program nincs

Programot szeretnék látni végre. Vagy legalább három programot mondjatok amit a fityesz megcsinált. Elég ha 2-öt leirtok

Hungeralien 2010.12.22. 15:58:08

@gattamorte: "egymillió új munkahely?
(egymillió nyilasházmester, sztem, de mindegy), azonnali nagyarányú adócsökkentés? "

Igenis meglesz az egymillió munkahely!
Figyeld csak meg, áprilisig időarányosan 100.000!!! Orbán megígérte, és ő tiszeletreméltó úriember, sosem hazudik!

Cselo 2010.12.22. 15:58:32

@egyszerüen: neked, aki ilyen elfogult gyurcsányfan, nehéz lenne bármit is elmpndani, valószínűleg teljesen hiába tenném, ezért nem is teszem. :-)

pepin_nymburk 2010.12.22. 15:59:28

@egyszerüen: ezt a Fideszben ülnek a régi pártitkárok hazug dumát el kellene felejteni végre, hiszen a Fidesz rendszerváltó párt, a vezetőség, Orbán, Kövér, Varga Mihály, Áder, és a többiek nem voltak párttitkárok.
Karrierista, MSZMP vagy HNF múltú szakemberek csapódtak a párthoz(Martonyi, Mikola, Járai) de ők az MSZP-hez is csapódtak volna, ha kapnak melót...nem kaptak. Nekem jó a memóriám, Járai 1995-ben a lehetséges pénzügyminiszter jelöltek között volt...

eiffelke 2010.12.22. 16:03:33

Kizárólag bulvármédiával nyomtató lóvá varázsolt buta népet lehet jól megvezetni. Hát, most jól össze is zavarják őket, és ebből is csak a gőgösek és a pénzmágnások profitálnak.
Megvezetett népre van szükségük. Mint a politikai hatalmak legtöbbikének.

sityak 2010.12.22. 16:03:56

20 évvel ezelőtt Orbán küzdött a (sajtó)szabadságért. Hihetetlen, milyen rongy lett belőle.

moncayo 2010.12.22. 16:06:07

Az eredi videón látszik, hogy Pálfy olyan részeg, hogy alig áll a lában. Gyanús folt is van a gatyáján. Tán behugyozott?

Cselo 2010.12.22. 16:08:12

@sityak: szerinted. Szerintem meg a liberálbolsevik, hazaáruló, népnyúzó, hazudozó, globálbankár barát offsor banda a rongy.

egyszerüen 2010.12.22. 16:10:42

@Cselo:

te nagyon hülye vagy, vagy jo a humorod

- határon túli magyarok állampolgárságának megadása,

ennek örülök, föleg mikor az erdélyi román nyilatkozik hogy ez neki azért jo mert igy ingyenes lesz az oktatása neki
Ezt mi fizetjük ki. zerintem adjuk meg az afrikaiaknak is az állampolgárságot. Sööt szavazojogot minden olyan magyarnak aki nem a hazánkba él. Tök jo hogy majd ö dönt a szavazatával én hogy szopjak. Nem tudom sirjak e vagy nevessek

- bankadó bevezetése,
Emelkednek a banki költségek. Gratulálok ehhez a lépéshez. Egyre több hitel omlik be
Keveslem van még ott pénz mégtöbb bankadot az a biztos.

- magánnyugdíj pénztárak felszámolása,
Ez már komoly program. Ott van 3 ezer milliárd ideje államositani és 1 év alatt van mit seggrepacsizni. És a kiflilopo aszony mikor is teszi meg a feljelentést hogy eltünk a pénzem?? Nagyon bejelentette hogy büntetőjogi feljelentés lesz

- egykulcsos adó bevezetése (februától kb 10 e Ft-tal többet viszek haza)
A feleségem és sok más meg 2-4000 Ft-al kevesebbet visz haza, ezt nevezem. Ez már program

- családtámogatási rendszer reformja (a két gyermekem után jelentős kedvezményt kapok),
A 2 gyermeket fel kell nevelni eszem a lelked, a feleségem 4000 Ft-al kevesebb jövedelemmel menjen el gyesre a 12 ezer forint családipotlék tudod mire elég??
De ha a fityesz ezt mondja akkor ma éjjel belecsapunk csinálunk vagy 10-et, oszt majd Orbán felneveli. Nekem a ygerköc iskolaindulása kb 30 ezerbe került, hál istennek ingyenes, és havonta 7-9 ezret pengetni kell
Még 3 gyereket akarok, adjunk a csürdöngölösnek. a gyereknek nem kell kaját adni, ruháztatni

- stb-stb, sorolhatnám hosszasan.

Soroljál lelkem, soroljál ugy szeretném inni a programot
Amiket fennt irtál kb csak az ország szivatása. Nem mindenki kap feketén zsebbe. Haver biztosnági ör egy muzeumba fegyveres, kap kb 62 ezret kézbe. Ö is inná a szavaidat, hogy biztos legyen benne hogy a reform már elindult. Mondjuk elment feketén ez mellett melozni, mert kevesli a nagy adocsökkentést:D

Programot akarok, nem pedig szociális higulást. Olcsobb valutát olcsobb benzint és már én boldog leszek. Ja meg ne annyit és akkorákat hazudjanak. Csak piciket, azt még lenyelem

Cselo 2010.12.22. 16:10:54

@pepin_nymburk: elfogadom, hogy az MNYP-k felszámolását nem ünnepli mindenki. Főleg nem ünneplik a haszonélvezői. De ünnepelheti az ország, mert akkora teher, amibe belerokkanna a nemzet. Persze sokan szeretnék, ha belerokkanna.

Tita nick 2010.12.22. 16:11:46

Liberókák! Annyira habzik a szátok, mint a veszett kutyáé. Orvoshoz menjetek el, mert veszélyes a veszettség.

Cselo 2010.12.22. 16:13:13

@egyszerüen: tudod mit? Én inkább maradok a hülyénél, bár egyesek szerint elég jó a humorom, de ezt speciel nem annak szántam. Minden szavamat fenntartom és a hely, valamint az időm véges ahhoz, hogy megmagyarázzam.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.12.22. 16:14:17

@Vegyi Ali: Pedig sajna lehet, hogy hallgatnod kellene az asszonyra, ha nem Magyarként, hanem Emberként akarsz majd élni. :-(

kangep 2010.12.22. 16:14:43

@Cselo: engem is megnevettettél. mindig jókat derülök azokon, akik azt hiszik, politikusainkat foglalkoztatja, mi a jó nekünk, mi a jó az országnak.

az igazság azonban az, ahogy a rendszerváltás óta senkinek, úgy orbánéknak sincs lövésük arról, miből lesz pénze az országnak. mert abból nem lesz több pénzünk, hogy azt a keveset átcsoportosítják, ami van.

attól nem marad itt a külföld pénze jobban, hogy korlátozzuk a médiát. nem fognak több pénzt itt hagyni csak azért, mert keményfaszút vagy éppen full libbert játszanak az ország élén.

de a politikai elitünknek (balos, jobbos, mindegy) fingja nincs a makrogazdaságról, és nincs gyakorlata abban, hogy kell egy országot sikerre vinni. bazmeg, ha egy családnak anyagi gondjai támadnak, csak egy darabig lehet a nadrágszíj meghúzásával kihúzni. a hosszútávú megoldás úgyis az lesz, hogy apu másodállást vállal vagy jobban fizető meló után néz (azaz növeli a bevételeket).

de nekünk lófasz bevétel jön külföldről. a saját szarunkat kenjük a kenyérre már évtizedek óta, és ha van egy kis pénzünk, külföldön költjük el (vagy itthon, külföldi árura), mert úgy olcsóbb minden.

a saját sírunkat ássuk, ez a töketlen brigád meg (mondom, hogy mindegy, melyik pártról van szó), csak a vérünket szívja, ahelyett, hogy tervekkel állna elő.

öcsi55 2010.12.22. 16:14:53

SZOC-LIBEK!
A Fidesz soha nem fog bukni!
2014-ben is nagy győzelmet arat,kiabálni
lehet csak felesleges!

csárli hárper 2010.12.22. 16:16:23

@fitball: "A minél rosszabb annál jobb az elvetek.Hagynátok békében dolgozni a kormányt legalább 2 évig utána lehetne számot vetni és hőbörögni"

Ezek szerint te nem itt éltél az elmúlt években.A Kedves Vezető és díszes társasága pont ezt az utat járta be.....

egyszerüen 2010.12.22. 16:16:23

@pepin_nymburk:

orbán apja mi volt?? Vagy az a tanárember aki bögve könyezve mondta az apja besugo volt. vagy soroljam még??

Hagyjuk, feleslegesen beszélünk rola.

NEM AZ A LÉNYEG MI VOLT 30 ÉVE, hanem hogy mi lesz holnap

Cseló te meg ne szövegelj. Én gyurcsányt a dunába lövetném, az összes politikussal együtt. Mondjuk most mehetne az egész parlament aki nem a mi érdekeinket védi

A magas energia, a magas gáz, a növekvő munkanélküliség, az emelkedő valuta az nem az én érdekem. Tehát bumm

Én magyar vagyok (na jo hazudtam, mert eredetileg sváb vagyok), és nem érdekel hogy valaki fityesz, vagy mszp, vagy jobbik vagy akárki
Elsőnek legyenek magyarok és védjék az én érdekemet

A susmus ami a hátérbe megy az nem az én érdekem. A BKV és a MÁV se a helyreállitás a lényeg, hanem hogy egyesz fidesz vezetők hogy tudjanak onnan pénzt kisajtolni. Pl Pintér:DD

Hopp megállt egy fekete auto, lehet értem jöttek??:DD

2010.12.22. 16:18:11

@Roy: 200.000 aláírással bármit meg lehet oldani. Benne van az alkotmányban. Ha esetleg megváltozna, még mindig ott a skuló... annak semmi nem áll ellen.

sityak 2010.12.22. 16:18:25

@Cselo: Kezelés előtt vagy? Vagy nincs időd, mert feljelentéseket írsz? Boldog 50-es évek, igaz?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.12.22. 16:18:32

@Cselo: Akor lehet, hogy a 38 éves rendőrök 280 eft-s nyugdíjával, és a kamurokkantnyugdíjasok felszámolásával kellett volna kezdeni, és utána államosítani a magánvagyont. Lehet, hogy jobb lett volna az optikája.

egyszerüen 2010.12.22. 16:23:47

adjuk meg a fityesznek a lehetőséget

ok adjuk, de szoljatok már a boltba hogy most a lehetőség kapuja van, adják már januári áron a cuccost.
Vagy akinek valutahitele van (nekem nincs), a bankok is csökkentsenek, mert most lehetőségek vannak

Kedvesz droidkáim, Orbán kinn volt elmondta hogy micsoda lehetőség van most az országba, és a külső piac beárazott minket
Ezt elkurtuk , magas a valuta. Itt bármit mondhattok, lehettek nagy magyarok is söööt szembe a világgal, csak az a baj a valuta fenn van , mert a többi hülye külföldi nem látja hogy micsoda programunk van, micsoda reformok vannak és tévesen leminösitenek minket. Nem Orbán hibája , csak az egész világ nem látja hogy orbán a megmentönk.

Szerintem rohanjuk le öket, küldjünk hadüzenetett. Mit pattognak itt nekünk

Rettegett Ignore 2010.12.22. 16:25:49

Cselo
Bazmeg! Az a baj,hogy szerintetek, aki nem fideszes az egyből bolsilibsi. Pedig a dolog nem ennyire egyszerű. Most az a gond, hogy aki egy picit is okosabb, mint egy marék zeller, nyilván nem rád gondolok, az látja, hogy szar van a palacsintában. Neked nem nőtt ki az agyad, pedig azt mondják, az létfontosságú szerv, te magad vagy a cáfolat, kicsire vagyunk a gondolatrendőrségtől, ami szerintetek nagyszerű dolog lesz, mert ne gondolkozzanak már az emberek! Te a farkasokkal üvöltesz, mert ez a biztonságos. Olvasni, tájékozódni, az luxus. Egyszerűbb bolsilibsizni, mert aki nem ért egyet, nyilván az is. Igazi hülye vagy.
Nem vagyok szoci szavazó, de a fideszt is utálom, soha nem szavaznék rájuk, ahogy a jobbikra se. Vajon libsi-e vagyok. Szerinted, nyilván igen. Pedig nem, csak nem hagyom abba a gondolkodást pártutasításra, ahogy ti. Egyébként nem vagyok abban biztos, hogy a fidesz szavazók 99%-a egyetért ezzel a szarral.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.12.22. 16:26:47

@egyszerüen: Az a helyezt, hogy igazad van. Pénz beszél, a kutya ugat. A számok nem hazudnak, ennek a kormánynak 7 hónap alatt sikerült megbukni, csak kell még legalább 3, amíg ez egyeseknek leesik. A februárban kiosztott januári fizetés nagy vízválasztó lesz.

Rettegett Ignore 2010.12.22. 16:26:48

@öcsi55:
Igen, a hülyékre mindig lehet számítani.

Prussia 2010.12.22. 16:29:08

@öcsi55: Igen öcsike nem fog bukni..hat lábbal a föld alatt már csak feküdni fog.

Kyrie Eleison 2010.12.22. 16:29:14

@öcsi55: Kiskezed beleért már a bilibe?

pepin_nymburk 2010.12.22. 16:29:18

@egyszerüen: Aha, tehát a svájci frank magas árfolyamát nem az eurózóna gyengélkedése, hanem Orbán mozgatja. Zseniális. Sajnálom a devizahiteleseket, de sokan messze túlvállalták magukat(új autó, nagy ház), én pedig inkább otthon ültem és vártam, minthogy kockáztassak. Cserébe nem rettegek mint te, igaz nincs is nagy házam, vagy lakásom, csak kicsi.

Kyrie Eleison 2010.12.22. 16:30:26

@Cselo: Kívülállóként mi a véleményed az intelligenciáról...?

sityak 2010.12.22. 16:31:38

@Cselo: "Akiknek nem tetszik, azok mind a liberálbolsevik hatalomhoz kötődnek, vagy annak a kegyeltjei, haszonélvezői voltak."
-.- tényleg így gondolod? őszintén?

Kyrie Eleison 2010.12.22. 16:32:13

@pepin_nymburk: Ebben van valami. Mármint a túlvállalásban. Nekem is van 56.000 frank hitelem a lakásomon, anyázok, amikor látom az árfolyamokat...DE: amíg kb. 450 Ft nem lesz 1 CHF, addig nem idegeskedek.
De azért éves szinten nem kellene kidobnom az ablakon százerzeket...!

potyus 2010.12.22. 16:33:11

Gratulálok a cikk írójának. Tökéletesen megjósolja a bukás okát.
Ennél a képnél szemléltetőbbet ki sem lehet találni.
Én mai napig csodálattal nézem Orbán Viktort, képes majd húsz éve lefogadtatni magát a fidesszel, annak tagságával. Nincs ebben a "demokratikus" pártban pár ember, netán alapító tag, aki azt észrevéve, hogy diktátumok szerint dolgozik, azt mondaná, "Öreg elég volt belőled, ne basáskodjál felettünk, menj a fr...ba", és egyszerüen elkrgetnék?
Azt hiszem Orbánnak abban van a fantasztikus karizmája ezen az ilyen helyzet elkrülésre, hogy hatalmas ejtőernyőkkel vesz le a lábáról mindenkit. Belső ellenfeleinek jórészét "deportálta" Brüsszelbe, aki meg valamilyen szinten konkurencia lehetne, el lett helyezve valamilyen zsíros pozicióba, Pokorni, Rogán, és a többiek. Ez az a bizonyos ejtőernyő, ha kinyitod a szádat, azonnal megkapod, te dumálsz, én hagylak pénzt keresni.
Viszont ez is fogja okozni a bukását is. Annyira öntelt, mint volt 2006 ban is, a mikor a választási kommunikációjuk nyilvánvaló hazúgság volt, (roszabbul élünk) de nem váltottak időben. Most sem látják a fától az erdőt.....

sityak 2010.12.22. 16:36:40

@Cselo: így van, ez is egy vélemény. csak legyen szabad kimondanod. kötelező is legyen?

Megmondtam má nemértő? 2010.12.22. 16:37:35

Minél több az ajvékolás a teljesen unmorális "Nyugat" részéről (élén a zsidók seggét folyamatosan fényesre nyaló Merkellel), annál biztosabb, hogy jó úton járunk. Nem kell a nyafogással törődni, meg kell csinálni.

Napkutya 2010.12.22. 16:39:31

@Tita nick: Egyszerű lelkű barátom/ barátnöm!

Győzz meg, hogy ez, ami most van, neked jó! Győzz meg arról, hogy ettől jövőre jobb lesz!

Tudod, több tízezren, -nagyon-nagyon sokan- vannak ebben az országban, akiknek többe került eddig a FIDESZ, mint amennyit Te valaha is láttál.

Nem a multik. Ez tévedés. A sarki zöldséges, vagy netán a műköröm építőd... Az autószerelő, vagy a kukásautó sofőrje...

Ők buknak.

Havonta csak öt-tízezer forintot, hol a boltban, hol a benzinkúton, néha az étteremben, legtöbbször a hiteleiken, de ez még egy kis országnál is k.va sok pénz!

Mindegy, ne legyenek kétségeid, jövőre behajtják rajtad.

Nézem a képet, tényleg felér ezer szóval... Bár, a vége úgyis az lesz, hogy ezután majd csak birodalmi fotósok fotózhatnak majd...

Az a rettenetes, hogy odabenn nem látják be, azzal, hogy nyertek, csupán lehetőséget kaptak arra, hogy jobban csináljanak valamit, ami másoknak talán rosszabbul ment.

DE! Tízezreket képeztek ki arra, hogy hogyan lehet kifejezni, ha valami sz.r.

Ezért nyalnak, fenyegetnek most az elárult, lepribékezett rendőrségnek. Tudják, hogy ketyeg az óra...

Most már bizonyítani kellene!

Ma már, kevés a "nem mondom meg", a "majd meglátjátok", sőt, "az ennél csak jobb lehet" is. Európa tanácstalan. Már röhögni sem mer, mint régen, Torgyánnál...

Csak egy záró gondolat, -talán jó tanács- a "szenátor" csapatnak:

Uraim!
Lehet, hogy a nagy nevek, a narancsos kőzet megússza, ezt az ámokfutást, -úgy, ahogy Deutsch, vagy Pokorni-, de ennek megint az lesz az ára, hogy a törpéket beáldozzák.

Nem kell túl messzire visszatekinteni.

Szerényíteni kellene! Legalább,ott, ahol látszik! A jövőre gondolva...

egyszerüen 2010.12.22. 16:40:31

@pepin_nymburk:

nekem nincs valutahitelem. Leirtam, olvasni luxus??
De van ismim akiknek van és csak nő csak nő a hitele

Arrol nem beszélve hogy az energiát a benzint is dollárért veszük

Ülj otthon szépen imádkoz hogy te milyen ügyes vagy , de a benzin neked is drága, nem???
Amikor a szállitok bejelentik hogy emelni fognak és 10% felett lesz ez az emelés. Vagy pl a kenyér a mosopor a boltba termelődik??

Nagyon szomoru vagyok a szemléleten amit mutatsz

És igen föleg a fityesz komunikácioja a hibás. Folyamatosan leminösitenek minket, sajnos lassan az államkötvény még Wc papirra se lesz jo

Ki a turo akar adni majd pénzt az állampapirokért?? Márol holnapra él a kormány, mint az emberek többsége

Csendben megjegyzem van aki a valutát ugy vette fel hogy egy 20-40%-ot lazán bekalkulált. No de nem 200%-ot:DD

potyus 2010.12.22. 16:41:08

@pepin_nymburk: Kis tévedést szeretnék kiigazítani. Orbán KISZ titkár volt az egyetemen, Kövér László apukája területi párttitkár volt Pápán, ahol tanított a középiskolában, valamint édes testvérbátyja a Veszprém megyei KISZ KB. oszlopos tagja volt anno.
Tényleg rendszerváltó párt voltak, és a többi akit eltapostak, az nem?
A fidesz alapító tagjai közül ki van még tűzközelben? Kövér? Varga ugyanis nem alapító tag.

Rettegett Ignore 2010.12.22. 16:42:19

@Megmondtam má nemértő?:
Mert a fideszben csak hithű árják vannak, mi?
A magyarnak addig jó, amíg a nyomorát van kire fogni, most a zsidókra. Mindenről azok tehetnek. De mi egy tökéletes nép vagyunk, szeret mindenki minket, elismernek, komolyan vesznek. Nőjünk már fel!

egyszerüen 2010.12.22. 16:47:09

Cselo

nyertél 10 ezer forintot. Picit számolgattam. És ugye jo neked igy. Nem tudom hogy élsz meg miegymás, de számoljunk csak

a gáz 10%-al drágul ez havi 2-3000 Ft. A villany a viz meg minden. Legyen ez összesen 5000 Ft. Legyunk alapállapotva

A banki költségek emelkedtek ez is pár 100-as

Az élelmiszer is emelkedett. Most vagy én járok rosz boltba, de még ez a legolcsobb a környékemen. 1 árut tavasszal 199 Ft-ért vettem. Most ez 320 Ft és ez csak 1 termék. Vagy akartam venni fél kilo kenyeret azt mondja 280 ft, de ez tavasszal 180 Ft volt
Mondom lehet hogy én nézem rosszul, de ezek tények

Szerinted tényleg elég a 10 ezer forintod?? Tényleg nyertél te rajta?? Te kaptál 10 ezer forintot, de akinek az adocsökkentés, az adonövelés az mit nyert??
egyszerü matek csak

DArchAngel 2010.12.22. 16:47:20

@Cselo: Tehát, ha Te jobban jössz ki, akkor minden oké. Az a pár millió, aki rábaszik meg így járt. Biztos, hogy nem képviselőnek tetszel lenni? Ha nem, akkor gondolkozz el róla...

potyus 2010.12.22. 16:50:50

@pepin_nymburk: Szerinted mikor indult el a frank ármozgása?
Szerintem a hatalomba kerülés legelső Fidesz manipulációján. Ugye emlékszel Kósa meg Szíjjártó országcsődölésére?
Na ha tudni akarod azon a bejelentésen sokan hatalmas pénzt csináltak. Hogy a fidesznek vagy saját zsebre, ezt nem tudom, de azt, hogy a bejelentést követő napon irtózatos pénzek forogtak a forint romlására fogadva, az biztos. Szerinted?........
Egyébként ki nem szarja le a hiteleseket... Majd elmondjuk nekik, hogy megvédjük őket, .. vagy nem.
Ez a fidesz arspoétikája!

sityak 2010.12.22. 16:51:33

@Bundili: Hol is? Szeretném pontosan tudni.

egyszerüen 2010.12.22. 16:55:44

Ja celo

elfelejtettem mondani hogy én 18 ezerrel fogok jobban járni. Magas a fizim, de akkor is azt mondom ez baromság amit csináltak
Na most mi van ilyenkor???

Na büdös komcsi vagyok tudom, nekem még igy se jo

nekem igen, de az országnak nem és pl aszonypajtásnak se, meg sok olyan embernek aki alacsony bérbe van

Engem még érdekel az hogy haver ne szopjon, vagy más, mert 3-4 év mulva nekem is rosz lesz majd

Mondjuk most elveszik a nyugdijam ugyhogy minuszba vagyok

egyszerüen 2010.12.22. 16:58:35

@potyus:

ezt pofázom eter éve, de a fideszeseket nem érdekli. Itt kosa és szijjárto hatalmas pénzt akasztott le

195 Ft helyett 230 lett a dollár egyik naprol a másikra. De mondjuk visszament 220-223-ra ugyhogy a fidesz megmutatta hogy meg tudja tartani a forintot.
Igaz hogy 20 Ft-ot bukunk rajta, de az ugyis gyurcsány hibája.

Köne szolni nekik hogy Bajnaitol vették át a hatalmat, nem gyurcsánytol. Nagyon feledékenyek

sityak 2010.12.22. 17:01:18

@Megmondtam má nemértő?: Hehe, újabb lenyűgöző intelligenciájú hozzászólás. Köszönettel vettem, egész éjjel gondolkozni fogok rajta.

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2010.12.22. 17:07:00

@posztoló
a bírság, 25 millió.
azonnal fizesd be.
fellebbezésnek helye nincs

potyus 2010.12.22. 17:08:03

@egyszerüen: Ezt úgy híjjják a pszüchológusok: CSŐLÁTÁS !!!!

Parasztosan meg: falrahányt boró.

Napkutya 2010.12.22. 17:11:25

@potyus: "Parasztosan meg: falrahányt boró. "

A legtöbb "paraszt" idehaza írástudó.

Csak emlékeztetnélek... :)

rakaz 2010.12.22. 18:05:30

Hölgyeim és uraim! Ma van az év legsötétebb napja: Dzougasvili bocsánat
Sztálin születésnapja. Vannak akiknek a
grúz postarabló a példaképük.

blue moon 2010.12.22. 18:10:53

Ezzel a kormánnyal az utolsó esélyünk van arra, hogy az ország ne süllyedjen el.
Tessék elolvasni a médiatörvényt, majd pedig pontról pontra beidézni ide azt a részt, amivel gond van.
Az egész EU ki van akadva, komolyan nem értem, miért. Mi az, ami korlátozza a sajtószabadságot? De most komolyan. Konkrét szöveget írjatok.

Itt évekig (40+20) nagyüzemben ment az ország lezüllesztése. Tavasszal a nép értelmesebb része azt mondta, hogy elég.

Dr. No 2010.12.22. 18:48:32

@Scaramella va alla guerra: Az a baj, hogy ez nem "egy megjegyzés", hanem maga a politikai irányvonal. Ezt a megjegyzést ugyanis a PSZÁF elnöke mondta a felügyelete alá tartozó szektorról és annak finanszírozóiról, vagyis a magyar (bejelentett) munkavállalókról.

Meggyőződésem szerint a Fidesz most azért a magántulajdon és a "magánérdek" ellensége - jól megválasztott kivételekkel -, mert pontosan tudják, hogy a polgári szabadság valódi záloga a magántulajdon. Nem pedig a mégoly hangzatos politikai deklarációk.

A Fidesz-politikának ezt az aspektusát - ti. a magántulajdon-ellenességet - a szerencsétlen TGM egyébként rendszeresen szokta üdvözölni.

makacs szennyeződés 2010.12.22. 18:57:06

@bebe tv: annak a cikknek a címe egyébként:

"Magyarország Európa szégyene"

www.welt.de/debatte/article11783509/Ungarn-Eine-Schande-fuer-die-Europaeische-Union.html

a cikkben lévő szavazás állása szerint egyébként a szavazók pont 2/3-a szerint Magyarországnak nincs helye az EU-ban.

2010.12.22. 19:23:37

A tisztelt luxemburgi külügyminiszter, aki volt kedves beleszólni a magyar belügyekbe, a sajtóból és magyar barátaitól értesült a magyar médiatörvényről: szocialista (ó, minő véletlen...).

makacs szennyeződés 2010.12.22. 20:32:17

@tálca nélküli miniszter: a Nemzet Óvodása mindent alulmúló reakciójából kiderült, hogy mit kell ismételgetniük a papagájoknak. :)

egyszerüen 2010.12.22. 20:50:28

Ha kibasznak az EU-bol akkor Orbán ide Orbán oda , az ország csödbe megy, ment

Max egy verzio lehet, hogy orbán Putyinnak felajánlotta magyarországot

egyszerüen 2010.12.22. 20:57:15

@tálca nélküli miniszter:

Az EU szempontjábol lehet akárki. Mondjuk az még nem baj hogy ö pofázik, de hogy már a németek is pofáznak az már elég nagy probléma. Persze szijárto lenyilatkozta hogy ezek nem hivatalos vélemények, meg felfujják.

Na ja a német kancellária nevébe nyilatkoznak az nem hivatalos. Akkor vajon mi a hivatalos??

Ez a szijártó sötét egy ember. Ennyire nem lehet már hülye.

Lassan ki kellene állni ezeknek az embereknek
szijártó, rogánnak és a nagysaszonynak és elnézést kellene kérni hogy ennyi hülyeséget mondanak

Mondjuk én értem a csizziot. Ezek az emberek mondanak valamit ami rosz, majd egy idő után jön orbán és elmondja a véleményét és tompitja az előtte szolokat.

zseniális, csak éppen tul átlátszó

Kyrie Eleison 2010.12.23. 06:59:38

@egyszerüen: A lovat hiába akarod rántotthússal etetni, nem kér belőle..!

Kyrie Eleison 2010.12.23. 07:01:06

Én 39ezerrel fogok jobban járni, de már idén ennél többet emelkedett a lakásom törlesztőrészlete havi szinten. Most jól jártam?
Ha a többi költséget is számításba vesszük, a 39ezremmel is kurvára mínuszos leszek jövőre.

Kyrie Eleison 2010.12.23. 07:04:13

@blue moon: Te tényleg ilyen naiv vagy, vagy csak szimulálsz?
És elhiszed magad...! Ez a szép ebben.

Kyrie Eleison 2010.12.23. 07:07:49

@blue moon: Ha csak odáig tekintünk, hogy a királyi médiumok élére pártkatona került, már el van toszva az egész. És, ha valaki akár szelíd módszerekkel is ki meri fejezni az ellenérzéseit, fogják, oszt elhallgattattják. Egyelőre még csak jogilag, később jön a többi. Az új alkotmány majd gondoskodik róla, annak meg te olvass utána.

Kyrie Eleison 2010.12.23. 07:08:37

Ja, bocs, nem csak a királyi médiumokról van szó..

blue moon 2010.12.23. 07:39:19

@aetna: Értem az aggályaidat. Sajnos a világon mindenhol így megy. Hatalomra kerül egy kormány és a fontos posztokra a saját embereit teszi. Ezzel nincs gond. (Vagyis gond, de ez többezer éves hagyomány, nem tudunk mit tenni ellene).
Gond azzal van, ha ezt túlzásba viszi. A kérdés az, hogy hol a határ. Ezt nagyon nehéz megítélni.

Ugyanakkor továbbra sem látok egyetlenegy betűt sem az általatok szidott új médiatörvényből. Nem olvasok itt konkrét szöveget, ami alapján elítélhető lenne.
Nem olvasok érveket, csupán vagdalkozást látok. Mert az utóbbi 15 évben divat "a Viktort" szidni. Az, hogy miért, nem tudni. Ebből a kommentfolyamból semmiképp nem derül ki.
Jön egy új törvény és reflexből elkezdik szidni. Csak azért, mert a viktorék jegyzik.

A lux. kül.miniszter pedig iszonyatosan "szakértője" a témának. Nagyon fontos volt most megszólalnia.

Kyrie Eleison 2010.12.23. 08:54:25

@blue moon: Pozitívan csalódtam a reakciódban, már megérte visszanézni.
Előrebocsátom, hogy nem vagyok mszp-szavazó, fanatikus sem. Nem reflexből szitkozódom, ez az utóbbi hónapokban fejlődött ki az attitűdömben...!Hm.
Meg kell nézni pl. az origo.hu-t. Meg kell nézni az MR1-et. Az sem baj, ha pártkatonákat raknak médiumok élére, az viszont bűn, ha ők rögtön befogják a száját annak, aki velük ellentétes véleményt fogalmaz meg.
Az origo-t próbálgatom pár hete, ott "átnéézik" a kommenteket, mielőtt beteszik egy cikk alá. Láss csodát: tartalomtól függően jelennek meg a vélemények. És most nem trágárságokról beszélek. Ez sem így volt még néhány hónapja. Ez a lényeg.
És nem csak a média terén indult el a más-véleményűek ellehetetlenítése, de az írás, ami alatt kommentelünk, erről szól.

Kyrie Eleison 2010.12.23. 08:56:17

A külföldi (tökmindegy milyen zászlajú) véleményeket pedig érdemes legalább meghallgatni, mert príma tükröt tartanak a folyamatok elé. Luxemburg ide vagy oda, ott van Németország, a Times... Nem hiszem, hogy csupán rosszindulatból fogalmaznának kritikákat.

Kyrie Eleison 2010.12.23. 08:57:59

A "mindenki hülye, csak én nem"- mentalitás mindig csúnyán visszaüt.

"Nagyon vigyázz, mert a világot teszed is azzá, aminek látod."

Kyrie Eleison 2010.12.23. 09:05:38

"A médiatörvény a sajtó és a média teljes újraszabályozásának utolsó állomását jelenti. A törvény széles jogosítványokkal ruházná fel a csak fideszes delegáltakból álló Médiatanácsot, de lehetőséget adna arra is, hogy bizonyos esetekben a szakmai szervezetek járjanak el a hatóság helyett (erről itt olvashat). A jogszabály elvonja a közszolgálati médiacégek szakmai és anyagi önállóságának jelentős részét: a hírgyártást az MTI végzi, a pénzt egy külön alap kezeli majd." origo.hu, mert úgy szeretem...

kaszandra55 2010.12.23. 09:59:05

@blue moon: Hogy arról a "mellékes" dologról ne is beszéljünk, hogy én például kötve hiszem, hogy elolvasta volna mind a 180 oldalát a törvénynek, bokros külügyminiszteri teendői közepette...Szerintem vannak fontosabb teendői is mint 180 oldalas magyar törvényeket olvasgatni... (jut eszembe egyáltalán fordították már angolra egyáltalán, mert, ha nem akkor hallomásból beszél), amúgy nyilatkozik, de ő sem idéz egy nyikkanást a törvényből amivel úgymond nem ért egyet...

t.lala 2010.12.23. 10:24:23

"@Cselo: Akor lehet, hogy a 38 éves rendőrök 280 eft-s nyugdíjával..."

Ez mekkora baromság! Ilyen a világon nincs! Ilyen kapitális ökörségeket elhinni és még terjeszteni is....

A másik:
Egyszer és mindenkorra tisztázni kéne már (és pontosan idézni) Gyurcsány "el lehet menni" szövegének történetét.
Ez ugyanis azt követően hangzott el, miután hazánk egyik milliárdos férfiúja bejelentette: kivonul Magyarországról, és cégeit áthelyezi Szlovákiába. Gyurcsány ezt követően mondta a - természetesen e tény elhallgatásával hamisan hangzó - idézetet.
Ez ugyan sokakat nem érdekel, de mennyivel jobb érzés így beállítani a történéseket. Persze ezt csak azok teszik akik eleve így akarják hallani azt, amit hallani akarnak.

2010.12.23. 10:41:20

@blue moon:
12.§ (3) A médiaszolgáltató hírszolgáltatást és politikai tájékoztatást nyújtó műsorszámaiban
műsorvezetőként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen közreműködő munkatársai bármely
médiaszolgáltató által közzétett műsorszámban szereplő politikai hírhez véleményt, értékel ő
magyarázatot — kivéve a hírmagyarázatot — nem fűzhetnek.

16.§ (1)
Audiovizuális médiaszolgáltató nem gyakorolhatja a kizárólagos közvetítési jogot olyan módon ,
hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokhoz hozzáfér ő hazai közönség jelentős részét — több mint
húsz százalékát — kizárja a társadalom számára kiemelten nagy jelent őséggel bíró eseményeknek az
eseménnyel egyidőben vagy későbbi közvetítés útján, előfizetési díj megfizetése nélkül is
hozzáférhető audiovizuális médiaszolgáltatáson keresztül történ ő figyelemmel kíséréséből.

20.§ Maga az egész paragrafus

28.§ Maga az egész paragrafus

Meguntam... olvasd át magadnak!

fantasy_boy 2010.12.23. 11:05:28

1848

Mit kíván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Sajtó szabadság a cenzúra eltörlésével. ;
2. Felelős minisztérium Budapesten. ;
3. Évenkénti országgyűlés Pesten. ;
4. Törvényelőtti egyenlőség polgári és vallási tekintetben. ;
5. Nemzeti őrsereg. ;
6. Közös teherviselés. ;
7. Úrbéri viszonyok megszüntetése. ;
8. Esküdtszék, képviselet alapján. ;
9. Nemzeti bank. ;
10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. ;
11. A politikai státusú foglyok szabadon bocsátása. ;
12. Únio"

Egyenlőség, szabadság, testvériség!

-----------------------------

2010

Mit kíván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Sajtó szabadság a cenzúra eltörlésével. A kormány törölje el az önkényuralmi hatalmat biztosító médiatörvényt. Szabad sajtót és internetet! ;
2. Felelős kormányzást Budapesten. Fejezzék be a gazdasági ámokfutást, a jövő felélését. Állítsák vissza a Költségvetési Tanács funkcióit. ;
3. Hetenkénti országgyűlés Pesten. ;
4. Törvényelőtti egyenlőség. Állítsák vissza az ügyészség függetlenségét. ;
5. A magánvagyonok államosításának azonnali megállítása, teljes kárpótlás mellett. A tulajdonhoz való jog alkotmányos védelmének azonnali visszaállítása ;
6. A szakszervezeti jogok visszaállítása. Szabad sztrájkjogot a munkavállalóknak! ;
7. A gazdagok terheit ne a szegények fizessék! A kormány adótörvényei a leggazdagabbakat támogatják a legszegényebbek terhére. ;
8. Az új alkotmány népszavazásra bocsátása. Az alkotmánybíróság hatalmának visszaállítása ;
9. Nemzeti bank. A kormány tartsa tiszteletben a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. ;
10. Az egészségügy védelme. Biztosítsák a tisztességes ellátást. Magyar orvosainkat ne kényszerítsék külföldre az áldatlan állapotok miatt. ;
11. Az önkormányzati és állami dolgozók politikai tisztogatásának azonnali leállítása. ;
12. Az Európai Únió alapvető értékeinek tiszteletben tartása. A diktatórikus, öntelt, minden együttmúködést félretevő és megfélemlítő kormányzati stílustól meg kell szabadulni.

Védjük meg a demokráciát, állítsuk vissza a jogállamiságot!

2010.12.23. 11:07:05

@kaszandra55: Ne légy naív! Van erre apparátus, aki azzal foglalkozik, hogy elemzi ezeket a híreket a tagországokból és utánanéz.

blue moon 2010.12.23. 11:25:47

@Kilo166: Köszönöm, hogy végre vette valaki a fáradságot és utánanézett.

Vegyük sorra ezt a két paragrafust.
12-es: Értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy amikor bemondják, hogy "Meghalt Kovács bácsi!", akkor a bemondó nem fűzheti hozzá, hogy: "Végre, megérdemelte".
Ezt a változtatást (ha egyáltalán az) furcsállom, mert úgy tudom, hogy eddig sem lehetett.
Volt egy eset pár éve a Kossuth-on. A csaj nehezen tudta felolvasni a hírt és a végén azt mondta, hogy "Na végre!". Valami büntetésről volt szó, így furán jött ki, utána magyarázkodhatott.

16-os: Ez szerintem azt jelenti, hogy amikor a Debrecen BL meccset játszik -nemzeti ügy ugyebár :-) -, a DIGI TV nem teheti meg, hogy kizárja a nem DIGI TV előfizetőket a közvetítésbő.
Ez viszont fura számomra. Ha nézni akarja, akkor fizessen elő. Más kérdés, hogy nem tud, mert nincs kapacitása az új előfizetőkre a tévének (Asszem ez volt tavaly ősszel a gond).
Ugyanakkor olyasmit akar elérni a törvényhozó, hogy egy csatorna ne tudja megszívatni az egész országot csak azért, mert felvásárolta a közvetítési jogokat.

2010.12.23. 11:38:26

@blue moon:
Tényleg nem csak ennyi a baj a törvénnyel, de 175 oldalt nem fogok összeollózni.
Sok szabályozással egyetértek, sőt, a 12-es paragrafus tartalmával is. DE!!! Ezt soha nem akarom törvényben látni. Ennek a szabályozása teljes mértékben az adott médium belső politikája és szabályzata. Minden médiumnak joga van értelmezni és véleményt fűzni a hírhez.
A 16.§ azért gáz, mert piaci folyamatokba avatkozik be. Egy kis médium szeretne terjeszkedni, és ezt egy nagy esemény kizárólagos közvetítési jogával próbálja meg. Piacot akar robbantani. Nem teheti meg a törvény szerint. Az ellenérved értem, de ezt majd piac a cég a elsüllyesztésével fogja honorálni.

blue moon 2010.12.23. 12:05:31

@Kilo166: Igen, igazad van a 16-ossal kapcsolatban.
Én sem tudtam nézni annak idején a BL meccset, mert nem digi-s vagyok.
Ugyanakkor elfogadtam azt, hogy a cég ezzel szeretne új előfizetőket szerezni. Ezt ne akadályozza törvény.

Viszont!!! Teremtse meg a lehetőséget, hogy aki akar, az tudjon előfizetni. Nem 1-2 héttel a meccs előtt kell fejet vakargatni és karokat széttárni.

Összességében a meglátásom:
Ami eddig volt: Egy totálisan szétzüllesztett Európa, ahol szellemi szabadrablás folyik. A régi értékeket már régesrég (sok évtizede) a porba alázták. Rendben, akkor mutassanak új értékrendet. Nem tudtak, nem akartak, nem akarnak.
Mert az a lényeg, hogy az egyén kétségek között sodródjon, úgy lehet a legjobban irányítani. Ne legyen kapaszkodó, ne legyenek elvek, ne legyenek egyetemleges irányok.

Ami ezután jön: Legalább is, ami Európa ezen országában jön. Egyrészt a ló túloldala. Megértem, hogy ez sokaknak nem tetszik. Nem így kellene. Engem is bosszant, hogy semmi tájékoztatás után egyszer csak bejelentik, hogy ugrott a magánnyugdíj. A médiatörvényről még ennyi szó sem esett.
Igen, szájbarágós tájékoztatást kérek én is, ti is. Nem kapjuk meg. A fidesz a marketingben mindig is béna volt. Lehet, hogy ez fogja okozni a vesztét 14-ben.

Ugyanakkor adjunk időt a kormánynak, hogy iszonyat drasztikus lépésekkel kihúzza az országot a mocsárból.

Ha más ötletetek van (politikai párt), akkor szavazzatok arra. Van jobb náluk jelenleg? Nincs. Egy most vasárnapi időközin tudnátok valaki másra szavazni? Kötve hiszem.

Utóirat: Európa ugat ám ezerrel. Ne hallgassatok rá. Mint fent írtam, egész ajrópa egy félresikerült liberális kísérlet utóhatásaitól rángatózik. Nem tud mit kezdeni a bevándorlókkal, a múltjával. Nincs jövőképe, pedig 10 évenként leírják (Lisszaboni Szerződés pl.) Európa vezető országai a saját határaikon belül jobban kínlódnak, mint mi itthon.
Higgyétek el, GB-ben, D-ben, Fr-ben SOKKAL nagyobb bajok vannak, mint nálunk. Belgium pár évente felveti, hogy szét kéne válnia, de sem ereje, sem lehetősége nincs rá.
20 év és ha így folytatódik, élhetetlenné válnak az egykor irigyelt nyugati országok.
Tehát: Kussoljon csak a nyugat és ne diktátorozza Viktort. A saját dolgaikat, a saját népeiket sem értik meg. Hát akkor hogyan értenék meg egy ezer sebből vérző térség (KK-Európa) problémáit?

2010.12.23. 12:22:21

@blue moon:
Az egyik fő gond Mo-n, hogy a lakosság túlnyomó többsége még mindig nem hajlandó mélységében foglalkozni az személyét érintő dolgokkal. Én pl. megvizsgáltam, hogy maradjak mnyp-ben vagy nem. B*szta a csőröm, ahogy a pofámba dobták a választás lehetőségét, de rólam van szó, így utánanéztem. Eredmény: maradok, szimplán csak a számok miatt. De félek, hogy az érintettek 1-2%-a tette ezt ugyanígy meg. Nem számít, hiszen az állam úgyis gondoskodik mindenkiről. Hát nem fog. Az EU nagy problémája, hogy a nemzeti önállóságra való hivatkozással blokkolja a további integrációt. El kell felejteni. A nemzeti gondolkodásmód az emberben kell éljen, nem az államban.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.23. 13:03:27

@egyszerüen:
"Programot akarok, nem pedig szociális higulást. Olcsobb valutát olcsobb benzint és már én boldog leszek."

namegpersze toronyórát lánccal.
Szociális hígulás ?
Olcsóbb benzin ?

hmmm ... érdekes ... most maradjunk ennyiben.

@Dr. No:
Nézd, bizonyos tekintetben igazad van.
Nekem viszont az a meggyőződésem, hogy pont az mszp a magántulajdon ( na nem a sajátjáé, meg a multikéé, hanem a középosztályé ) ellensége.

A szolidárás nekem sem nagyon tetszik.

Mnyp ügyben viszont a következőket gondolom.
Az ország likviditási csapdahelyzetben van. Az alternativák :
1. Átütemezés.
2. Piaci hitel
3. Adóemelés
4. Privatizáció
5. mnyp államositás
+1. Kiadáscsökkentés.

Igazság szerint én a +1et lépném meg. Ez azonban @egyszerüen: kollegának, a "szociális felhígulás" jegyében biztos nem tetszene. Ha tehát ezt nem lépheted meg, akkor honnan vonnál be olcsó forrást. Extraadó kilőve. Privatizálni nincs mit, a CDS spread 4XX BP, lakosságot nem lehet direktben tovébb nyúzni. Átütemezés ebben a helyzeben öngyilkosság.

Tehát ?

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.23. 13:14:24

@hogolyo78:
"Ez főleg amiatt lenne fontos, mert a jelenlegi helyzet egyik egyre valószínűbb kifutása az, hogy ő lesz a következő miniszterelnök. Ha nincs józan és értelmes kritikája, csak a rajongás és a gyűlet, akkor ő is teljesen el fog orbánosodni. Kell nekünk abból kettő? "

Na, háét attól mentsen meg az Isten.
Az Orbánt sokmindenért lehet szidni, de olyan mocskosan nepotista kivételezéseket nem csinált, mint ez az idióta bohóc.
Kedvenc példám az ingatlanadó. A Szemlőhegyi utca azon oldala, ahol őkelme lakott, a luxusadó megállapitásánál több sávval olcsóbb kategóriába került, mint a másik oldala.

Egyéébként soha a büdös életben nem lesz miniszterelnök, kár is reménykedned.
Ha jelöltetné magát, egyszerűen az őszödi beszédet kell lejátszani, a "világgazdaság pénzbősége" rész ( azaz a hitelfelvétel ) rész kihangsúlyozásával.

Látatlanban egyeetértek a Fidesz minden léplsével, hogy ezt a tragédiát ( és a gyakorlati részt : az ingatlanadó bevezetését, az adó felkőrását 52%ra, c igényok meg a "szociálisan rászorulók" babusgatását, meg a nokiásdobozokat ) megakadályozza.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.12.23. 13:16:35

@Napkutya:

Konstruktív javaslat ( napersze a kiadáscsökkentésen kívül ) ?
Abban viszont egyetértünk, hogy
1. a fidesz káderpolitikája tragikus
2. sajnos a fidesz igeencsak arrogáns ( különösen a nem megfelelően kiválasztott, gyenge káderei. )

fantasy_boy 2010.12.23. 14:20:58

Leminősített minket a Fitch is!
www.portfolio.hu/gazdasag/leminositett_minket_a_fitch_is_esik_a_forint_es_az_otp.143327.html

Mivel indolja a Fitch a leminősítést?

A leminősítés a közép távú költségvetési kilátások érzékelhető romlásával magyarázható, miközben az ország viszonylag magas államadóssága és magas banki deviza és belföldi adóssága továbbra is sérülékennyé teszi az országot a negatív sokkokra - fogalmazott Ed Parker, a Fitch feltörekvő európai országokért felelős szakértője.

A magyar gazdaság jelentős alkalmazkodáson ment keresztül az elmúlt években az IMF-hitelcsomag keretében és helyreállt a gazdaság egyensúlya - áll a közleményben. A hitelminősítő prognózisa szerint az idei évben 0,5%-os GDP-arányos többlet alakulhat ki a folyó fizetési mérleg többletben a 2006-os 7,6%-os hiány után. Eközben a költségvetés hiánya 3,8%-ra csökken a négy évvel ezelőtti 9,4%-os szintről - emeli ki az elmúlt év legfontosabb eredményeit a Fitch közleménye.

Ám az új, kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz-kormány költségvetési terve rossz irányba mutat a fiskális konszolidációt illetően - emeli ki a Fitch. A kormány tervei a hitelminősítő értékelése szerint 2011-12-ben a GDP 4%-ával rontják a közép távú kilátásokat.

A hitelminősítő költségvetési kilátások kapcsán kiemeli, hogy a kormány adócsökkentése jövőre a GDP 2,5%-át éri el, és ez a "kiesés" 2013-ra 5%-ra kúszik fel. A kieső adóbevételeket viszont átmeneti jellegű intézkedésekkel pótolja a kormány - figyelmeztet a Fitch, amely szerint így jelentős lyuk marad a költségvetésben még akkor is, ha megvalósul néhány kiadáscsökkentés és strukturális reform, illetve ha javul a gazdasági növekedés. A Fitch ugyanakkor túlzottan optimistának tartja a kormány által remélt 5%-os GDP-növekedést.

A nyugdíjreform visszafordítása és a koherens közép távú fiskális stratégia hiánya aláássa a közpénzügyek hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatos hitelességet - fogalmaz lesújtóan a közlemény.

A finanszírozási pozíciója miatt az ország a piac bizalmára van utalva, igaz a meglévő betétei tartalékot jelentenek Magyarország számára - áll a közleményben.

Dr. No 2010.12.23. 15:10:08

@Scaramella va alla guerra: Amit írsz, logikailag hibás. Az ugyanis, hogy a Fidesz magántulajdon-ellenes, nem jelenti azt - miért is jelentené? -, hogy az MSZP ne lenne ugyanolyan ebből a szempontból. Hiszen a Fideszes visszamenőleges adókivetés öt évére ők nyolccal kívántak rátromfolni.

Sőt, még az SZDSZ bizonyos képviselői is magántulajdon-ellenesek voltak. Kizárólag az MDF képviselt tisztán magántulajdon-párti politikát, az is csak akkor, amikor a támogatottsága már nem volt mérhető.

Vagyis azt leszögezhetjük, hogy jelenleg magántulajdon-párti, sőt, a polgári jogegyenlőséget képviselő politikai alakulat a magyar Országgyűlésben nincs. Ha nem értesz vele egyet, akkor légy szíves konkrétan megjelölni, melyik párt és milyen intézkedésével (vagy annak tervezetével) bizonyította ennek ellenkezőjét.

Dr. No 2010.12.23. 15:12:05

@Scaramella va alla guerra: A magyar politikai osztály úgy, ahogy van, teljes egészében 150 éve képtelen bármit is kezdeni a magántulajdon fogalmával. Konkrétan a magántulajdonnak azzal a lényeges elemével, hogy ahhoz bizony az állam SEM nyúlhat hozzá, bármilyen fontos okból jusson is ez eszébe.
süti beállítások módosítása