Kétezer-kilenc március tizenötödike volt A Nap, Amikor Tizenhárom Órát Álltam. Egy átlagos ünnepnap Budapesten, érdemes volt kinézni. És néha még tanulságos is.

Délelőtt

A város meglepő módon kihalt, ha valaki kíváncsi rá, hogy fog Budapest kinézni egy atomtámadás után, neki való egy nemzeti ünnep napja délelőtt tíz óra körül. Zuglói kerületi ünnepséggel nyitunk, kimondottan nagyon jó. Az a jó szokás maradt meg az évek során, hogy akármi is legyen a hétköznapokon, március 15-ét együtt ünnepli minden párt és szervezet, ami megtalálható a tizennégyes kerületszám alatt. Együtt a liberális polgármester, a Fidesz, a Jobbik, a baloldal, a civil szervezetek, a kisebbségek, mindenki. Tényleg jól tud esni, hogy az ember nyugodtan lesétálhat barátaival a Pákozdi térre anélkül, hogy bárkiben is az ellenséget keresné. Így lenne ez normális, és egyébként ez a fő vonala a polgármesteri beszédnek is, mintha az ellentéteink mellett mindannyian magyarok lennénk mégis, vagy mi a szösz. Nyugodt délelőtt. Aztán kicsit túl nyugodt is, az legalábbis elég zavaró, hogy amikor hazamenni már nincs kedvünk a délutáni program előtt, el kell metrózni az Aréna Plázáig, hogy valahol enni tudjunk. De ez van, irány a belváros.

Délután

Rendkívül hazafiatlan módon az Arénából is továbbsétálva egy KFC-ben ebéd (tudom, szégyelljem magam), majd kiverekedjük magunkat az Astoriáig, ahol a délelőttre a múzeumkerti programot választó tettestársakat kell összeszednünk. Meg is történik, onnan próbálunk eljutni a Petőfi-szobor felé (gond nélkül), majd a kordonon belülre (kis gonddal, de megoldjuk). A Váci utcában szembejön úgy száz árpádsávos, összenézünk, és úgy döntünk, majd ők lehúzódnak előlünk az utca szélére. Úgy is lesz. A Március 15. téren a kordon külső oldalán lelkes akciónyugdíjas panaszkodik nekem, hogy ki vannak zárva innen a magyarok. Megértően bólintok egyet, és enyhe megütközésére bemegyek.

A kordonon kívül nem túl sokan, a kordonon belül szintúgy. Irány a Duna felőli oldal, oda fészkeli be magát a sajtó és még páran, onnan lehet a legjobban látni. Kis darabig semmi különös, majd Himnusz, aztán egy rövid előadás, ami a nem rossz és a semmilyen kategóriák közül inkább az utóbbi felé húz, és Demszky. Az átlagosnál jobb, de azért nem egetrengető beszéd. Kimondottan erős nyitás után (mi a rossz időkben is itt ünnepeltünk, s ettől nem lehet eltántorítani) még jobban eltalált folytatás (pár intelligens szó az ellentüntetőkhöz), utána némi ellaposodás, bár ízlés dolga, amit mondott, nem mondta rosszul, de én nem igazán tudom szeretni azt, hogy minden évben újra megtalálja minden párt, mit üzen 1848, 1956 vagy 1989. Van, amikor ez tényleg elevenbe talál, mint tavalyelőtt, idén ez annyira nem jött be. Ami egyértelmű pozitívum viszont a beszédben: itt egy politikus, akinek sikerült egy értelmes mondaton belül összehoznia Veszprémet és Tatárszentgyörgyöt. Végre. A tüntetők ezen a ponton jellemző képet adnak magukról, mikor Demszky egy perc főhajtást kér az áldozatok emlékére, kint akkor is fütyülnek, ami azért finoman szólva is nehezen körülírható méretű tahóság. Aztán vége a beszédnek, éljen a magyar szabadság, éljen a haza, Oláh Ibolya, én pedig némi időre elmegyek nem politikai vagy ünnepi ügyeimet intézni. A Népszínház utcában megállít egy elég csúnyán lepukkant külsejú ember, és meglep azzal, hogy nem pénzt kér, hanem tanácsot, hova érdemes menni ünnepelni, ahol nem lesz balhé. Nem tudok neki tanácsot adni, javaslom a belvárost, valamit biztosan talál. Kicsit később SMS-t kapok azoktól, akik tovább maradtak a Petőfi-szobor környékén: "Novák Emőkével utazunk egy földalattin". Visszaírok: "Puszilom." Az eső eláll, a város egyben marad, az MTK 2-0-ra megveri a Diósgyőrt, jó napom van.

Este

Nyolckor találkozunk a Blahán, nézzük, mi érdekes fog történni. Ekkor már jönnek a hírek, hogy délután elkapták Budaházyt, Tóth László, alias Toroczkai, pedig meghirdette, hogy kiszabadíccsák. Irány a Bazilika, hátha lesz pár jó fénykép. Útközben kapjuk a hírt, hogy Tóthot is lecsukták, a tömegben zavarodottság van. Poénkodunk, hogy ha úgyis káosz van, át kéne venni a hatalmat, csak egy kis határozott kiállás, azt meg elég lesz holnap megtudniuk, hogy félig bolgár vagyok.

A Bazilikánál egy darabig gondolkozunk, mi legyen, annyira nincs semmi. Száz-kétszáz ember álldogál teljesen tanácstalanul, néha páran megindulnak valamerre, de a rendőrség kezeli őket. Aztán páran sipítoznak, ne bántsák a magyarokat, de láthatóan már ők is sejtik, ma se csináltak forradalmat. A tömeg lassan oszlik, és tényleg lassan, mert mindig van néhány kisebb csoport, akikben felbuzdul az adrenalin, és visszafordulnak. A rendőrség a helyzet korlátlan ura. Indulás haza. Nadrág mosásba, én a székre, és végre egy tűzforró tea. Március 16.

(a képekért köszönet Moldova Gyurinak, tittiri.blog.hirszerzo.hu)

Tényleg ritka az olyan alkalom, amikor egy teljesen egyszerű politikai marketingötlet annyira jó, hogy már pusztán ezért, függetlenül minden háttértől megérdemelné a sikert. Semmi nagy dolog, nem akarja senki sem megváltani a világot, de nem is erre van szükség. Egyszerűen csak ilyenkor jön rá az ember, mennyire, de mennyire hiányoznak a politikai életünkből a jó ötletek. Kézhez kapjuk a pártoktól és a médiától az instant véleményt, igazán már ők sem törik magukat, hogy valami szokatlant csináljanak. Pedig ehhez sok minden még csak nem is kell, elég egy kicsit gondolkozni. Mondom, semmi különös. De ez most tényleg tetszik.

Március 16-án 15 órától
„LEMOSSUK A GYALÁZATOT!”
A Hősök teréről.

Ha te is úgy érzed, hogy a demokrácia, a béke, az elfogadás fontos és építő értéke Magyarországnak,
TARTS VELÜNK!

Az akció során a Hősök terének egy részét megtisztítjuk a március 15-i szélsőjobboldali rendezvények résztvevői által ott hagyott szeméttől.
Kérjük, hozz Magaddal valamilyen takarításra alkalmas eszközt!

Új Generáció

Ennyi.

Nyilvánosságra került a Nemzetbiztonsági Hivatal által titkosszolgálati eszközökkel rögzített, a veszprémi gyilkossággal vádolt Raffael Sándor és Sztojka Iván között folytatott beszélgetés hanganyagának gépelt változata.

Időpont: 2009. január 8. Helyszín: az Enying határában található sűrű bodzás rész.

Sz.I: Te hány vödörrel szedtél ma?

R.S.: Én? Én már a negyediknél járok.

Sz.I: Hogy a rák essen beléd, hogy csinálod? Én még csak kettőig jutottam.

R.S.: Rázd le a havat a bokorról, úgy jobban látszanak a szép érett bogyók.

Sz.I: Rázza a ló, így is majd' lefagy a kezem. Na, várj csak, véletlenül itt van a kabátomban egy szamurájkard, ezt direkt erre a célra vettem.

R.S.: Komám, azért az nem semmi, hogy a sok hülye gádzsó még nem jött rá, hogy egész évben milyen jó pénz van ebben a bodzázásban.

Sz.I: Ja. És még adózás után is milyen szépen marad!

R.S.: Mondtam, már? A múlt heti leadott bodzabogyóból vettem egy Audi4-est!

Sz.I: De szemét köcsög vagy! Miért nem mondtad, akkor nem az én BMW-mel jöttünk volna ki!

R.S.: Azért, mert az Audi csomagtartója nagyobb. Különben is a BMW-n nincs tetőcsomagtartó a vasaknak.

Sz.I: Hú, de jó, hogy mondod. A ménkő essen bele! Elfelejtettem bemenni a hivatalba a vállalkozói igazolványomba beíratni a bodzázás mellé a vasazást is.

R.S.: Nem baj, akkor még ezen a héten is az én nevemre kérünk számlát a vastelepestől.

Sz.I: Tényleg, a múlt heti számlát beküldted már a Tiszta haszon programra?

R.S.: Ja, ja, de nem nyertük meg az 1 milliót!

Sz.I: Fenébe! Nincs szerencsénk. A könnyen jött pénz nem a mi formánk. Marad nekünk a munka meg a verejték. Csak azt sajnálom, hogy télen ilyen korán sötétedik, pedig csinálnám egész este 10-ig is.

R.S.: Lehet, hogy holnap kihozunk néhány reflektort. Ha jól haladunk, februárra kész lesz az új rózsaszínű házam, meg a kőoroszlános kerítés.

Sz.I: Figyelj már! Ott az akácfa alatt milyen fain vashulladék van! Lehet vagy 20-25 kg. Így már talán nekem is sikerül majd befejezni a márványkandallót!

R.S.: Megy itt minden szépen rendben. Bodzázgatunk, vasazgatunk. Mindig megmondtam, hogy a becsületes munka meghozza gyümölcsét!

Sz.I: Így igaz, de a parasztok mégis utálnak bennünket.

R.S.: Ne is törődj vele. Irigyek meg rasszisták ezek mind!

via Évikati

Egy kis történelem: 1870. július 18-án a római Szent Péter Bazilikában, IX. Pius pápasága alatt az első vatikáni zsinaton elfogadták a pápa tévedhetetlenségéről szóló dogmát (Pastor Aeternus).

És egy friss hír: külön pápai levélben foglalkozik XVI. Benedek a holokauszttagadó Williamson püspök és társai kiközösítésének feloldása miatt kirobbant botránnyal, és a hamarosan megjelenő írásban beismeri, hogy komoly hibákat vétettek az ügyben.

Hogy néz ezután a pápa a saját szemébe?

Miért készül olyan párt az EU-t irányító egyik testületbe, amelyik EU-ellenes?

Az Orbán-évértékelő politikailag valóban érdekes volt, és ezt nem a cinizmus mondatja velem. Ha nem változik semmi, jövő tavasszal azt is megtudjuk, mit gondolnak valójában. Varga Mihályt, aki már tudja, mi vár rájuk, leragasztott szájjal hibernálják a Kövér család pincéjében. Az évértékelő értékelője, klikk ide érte.