A Magyar Rádió visszatér a tradicionális névhasználathoz minden csatornáján - így döntött az imént a rádiót felügyelő közalapítvány kuratóriuma.

Hadd gratuláljak: újra bebizonyítottuk, hogy magyarok vagyunk. Magyarok, akik még mindig Kossuthon meg Petőfin vitatkoznak, ahelyett, hogy a közszolgálatiság erősítésén törnénk a fejünket.

Önmagában semmi baj nincsen a nevekkel, én is úgy nőttem fel, hogy nagyszüleimnél a Kossuth hírei szóltak az ebédhez. A probléma ott kezdődik, amikor valaki vagy valakik abban látják a magyar közszolgálatiság mibenlétét, hogy "nevezzük el Kossuthnak meg meséljünk délben a harangról". Ez viszont már gáz.

Olvasom: elküldték a sürgősségiről, majd a wc-ben halt meg egy férfi. Tapasztaltam: amikor nem a békéscsabai Réthy Pál Kórház lett a súlyponti kórház, igen sok ember háborodott fel, hogy a (korábban egyébként a sárga földig szidott) intézmény miért nem kapta meg ezt a címet.

Van egy olyan dolog, ami most egyáltalán nem érdekel: a politika. Nem érdekel, hogy mennyi volt a súlyponti döntésben a politika. De az sem, hogy mennyi olyan ember volt/van, aki a döntés előtt szidta a csabai kórházat, utána pedig rögtön védeni kezdte. Aki politikai alapon ítél meg egy kórházat, azzal nekem nincs beszélni valóm: majd amikor a mentő viszi, ő sem a pártjára fog gondolni.

Két dolgot viszont értek, bár látszólag érthetetlen egyszerre a kettő.

Tény: dolgoznak itt jó orvosok. Ott van például rögtön az a Dr. Csanádi István, aki engem műtött, és ott vannak azok a számomra névtelen kollégái, akik a műtét után gondoskodtak rólam. Többek között miattuk lett a kórház 2004-2005-ben az Év Kórháza.

Van azonban egy másik tény is, amit a benne érintettek már ritkábban szoktak elfogadni: a csabai kórházban dolgoznak nagyon rossz, vagy munkájukat abszolút nem komolyan vevő orvosok. Legalábbis finoman így nevezem azokat a doktorokat, doktornőket és főorvos asszonyokat, akik miatt ugyanazt a műtétet ötször, netán hatszor végzik el valakin. Történetesen az én valakimen. Ide tartozik a biztosan sok szakmai elismerést begyűjtő Dr. Bayer Hedvig, aki néha kiabál a kedves beteggel, majd bosszúból nem ad neki érzéstelenítőt a műtét előtt. Merthogy már unja, hogy aznap ez a sokadik ugyanolyan műtétje.

Többek között miattuk nem lett súlyponti kórház a békéscsabai, és többek között miattuk hangzik el naponta többször az a mondat, hogy "á, nem, köszi, inkább elmegyünk Szegedre".
Főleg, ha komoly gond van az emberrel. No, meg az orvossal.

Gulyásdemokráciában élünk.

Közel harminc éven keresztül, valahol 1963 tájékától a dicsőnek indult '89-ig ahhoz volt szoktatva ez a jóval többre érdemes ország, hogy az emberek, az egy dolog, az állam meg egy másik. Kialakultak az ösztönök, hogy állam bácsi néha félrenéz, hogy a pénz és a munka között logikai összefüggés nincs, na meg hogy kicsit mindent szabad, csak sunyi módon illik ismerni a nemhivatalos határokat. Aztán ránk zúdult a szabadság, és az emberek egy jókora része hirtelen megijedt, hogy nem maradt senki, aki irányítaná minden lépését.

Az apró probléma az, hogy eltelt tizenkilenc év, és olyan lett a demokráciánk, mint amilyen a kommunizmusunk volt, gulyás. Az ország egy súlyos hányada még mindig képtelen mit kezdeni azzal, hogy nincs egy új Kádárunk vagy Horthynk. Hogy is mondta Kennedy? A szabadság nehéz és a demokrácia nem tökéletes. Hát tényleg. Szabadnak lenni nehéz, mert nem árt hozzá tudni gondolkozni. Magyarország nagy része bármit elnéz kedvenc politikusának, ha lát egy magyar zászlót vagy egy fizetésemelést. Elvárja, hogy hadd lehessen adót csalni és bemenni a buszsávba, mert csak. Hiszi, hogy minden extra juttatás alanyi jogon jár neki. Istenít és démonizál. 2006-ban, és különösen 2002-ben Magyarország legkevesebb 80%-a azért szavazott arra, akire, hogy ne a másik nyerjen. Mindeközben a legösszeszedettebb tiltakozási forma nemzeti ünnepenként szétverni Budapestet. Hogy ki a hibás? A tyúk vagy a tojás, a szavazók vagy a pártok - passz. Az ember ilyenkor vagy kétségbe esik és sírdogálni kezd, vagy nem érdekli az egész, vagy pártot alapít és azt hiszi, megváltja a világot, vagy pedig ír, és reméli, hogy amíg olvassák, addig is eszükbe jut páraknak, mit lehetne tenni, hogy más legyen. (Mert ugye szabadnak lenni bármilyen nehéz, alapvetően ennél jobb dolog nincs, és az ott kezdődik, hogy gondolkodhatsz és beszélhetsz magadtól.)

Nos, ez a gulyásdemokrácia. És mindent bele - előző blogunk úgy indult, csak a médiával fog foglalkozni, ami koncepció persze körülbelül másfél hét alatt túlhaladottá vált, ezért is váltottunk most már nevet is. Ez nem csak média, nem csak politika, nem csak közélet, nem csak kis más, hanem minden egyben, igazi gulyás. Krumpli, húsdarabok, paradicsom, brutális fűszerek, de hogy mi lesz az erős pista, Hiller, Kovács vagy Stumpf, az ízléstől függően változtatható. Ebből jön ki a finom leves. Igazi hungarikum, akár a politikánk. A világon semmivel össze nem téveszthető, és még finom is, ha jól van fűszerezve.

Mindent bele!

Ha egy ember új blogot nyit, általában ír egy gyönyörű első bejegyzést arról, mit is akar ő itt most csinálni. Ha két ember nyit új blogot, akkor különösen. A mi helyzetünk viszont az, hogy bármennyire is újnak tűnik ez az oldal, egyáltalán nem az. Röviden pár szó a múltról mindenkinek, aki most találkozik először a Gulyásdemokráciával, na meg azoknak, akik majd amikor már történelmivé vált az oldal, lapozgatják, és a régesrégi, 2008-as archívum legaljára érve szeretnének még tovább olvasni. Lehet.

Valami véget ért címmel csak a legbátrabb bloggerek postolnak első bejegyzésként, tsabee-nak ezt sikerült megtennie 2006 áprilisában. media.blogter.hu néven futott kedves blogunk akkortól, két év fél éven át. Persze nem csak médiáról volt szó, közélet, politika, meg néha teljesen más dolgok is helyet kaptak a kiinduló média téma mellett. Hogy nem is rosszul, azt jól jelzi két Golden Blog-jelölésünk két és fél év alatt, szebb időkben a napi néhány ezres olvasottsági mutatóink, és természetesen mindenek felett visszajáró olvasóink, akik kommentáltak, egyetértettek és vitatkoztak, dicsértek és szidtak, egyszóval ami a lényeg: érdekelte őket, mit írunk és mit írnak arra mások.

Két és fél év viszont sok idő, és úgy láttuk, a blog megérett a váltásra. Ezt egyrészt a névben kell megejtenünk, hiszen amennyire media voltunk, ugyanannyira lehetnénk politika.blog.hu, kozelet.blog.hu, poltikaesmedia.blog.hu, névadási ötletelgetéseink közben arra is gondoltunk már, hogy eztacimetadtukamikornemjutotteszunkbesemmi.blog.hu, de végül a gulyásnál maradtunk, amilyen a demokráciánk, és amilyen vegyes a blog és a leves is. Másik változtatásunk pedig a blog.hu-ra való átállás, és persze az a kinézetcsere, amit magára adó oldal így is, úgy is megejt időnként.

Botrányosan sablonos lenne azzal zárni most, hogy gulyás, höhöhö, jó étvágyat, höhöhö, túl egyszerű megoldás, úgyhogy csakazértse választom. Csak azt tudom ígérni, most, minden elején, hogy ahogy eddig igaz volt mediás mottónk, "minket minden érdekel, mi mindent megmondunk, néha meg ezek közül egyik sem igaz", úgy lesz ez igaz ezután is, reméljük, tetszeni fog. Akit pedig az érdekel, mit alkottunk 2008 decembere előtt, az kattintson a media.blogter.hu-ra, és merüljön el nyakig az élvezetekben.