/>

Hír: Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal (KKH) létrehozásával, a bejelentővédelem intézményének megalkotásával, valamint átláthatósági megállapodások megköttetésével lépne fel a kormány a korrupció ellen, jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök vasárnap Budapesten. (via index)

Azért milyen jó dolga lehet majd a Hivatal dolgozóinak. Érdemes elképzelni, ahogy hetek alatt feláll a korrupcióellenes intézet, a megvesztegethető politikusok és közszereplők elleni harc bevehetetlen bástyája, élén a szocialisták által kinevezett feddhetetlen elnökkel. Aki maga a megtestesült tisztaság, a kérlelhetetlen hadvezér a megvesztegetések elleni harcban, majd munkához lát. Szívós munkával ellehetetlenít minden állami korrupciót; igaz, időközben minden gyanúba keverhető szervezet óriási pénzekkel próbálja megvásárolni őt is, de ő és hasonlóan gerinces alárendeltjei ellenállnak a könnyű pénz kísértésének. Így a megtisztult Magyar Köztársaság és kormánypártja büszként, emelt fővel várhatja 2010 tavaszán a választásokat.
 
Amit természetesen megnyer a Fidesz, és eljön az ideje, hogy saját embereiket ültessék be minden kulcspozícióba. Ugyan a hivatal vezetőjét elvileg hat évre választanák, de láttunk már olyat az első Orbán-kormány alatt, hogy ezzel nem sokat törődtek. Átveszi tehát a hivatal irányítását az elődjéhez hasonlóképp makulátlan múltú és jelenű Fidesz-delegált, nyilvánvalóan leginkább arra odafigyelve, hogy a saját pártjának embereit ne fertőzhesse meg az újonnan jött hatalom, és egyetlen fillér se kerülhessen illetéktelen kezekbe. Magyarország pedig - hosszú évszázadok reménytelen korrupcióellenes harcai után - végre boldog lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr91473849

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: [Hazai] Megtisztuló ország 2009.10.27. 00:36:02

Nagy fába vágná a fejszét a kormány a korrupció ellenes hivatal felállításával. Lehet így-úgy magyarázni a létrejöttét, meg már előre vizionálni, hogy ez lesz a legkorruptabb banda, de ami tény, hogy a korrupcióban élen járunk és ez fertőzi meg legjobb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

schnee 2009.10.25. 17:59:52

és után felébredünk és kiderül, hogy ez a hivatal a legkorruptabb.....

BéKu 2009.10.25. 19:30:15

Ha betartanánk a jelenleg is érvényben lévő szabályokat, és korrektséget, akkor nem lenne korrupció.

Nem az a baj, hogy nincsen rá szabály, hanem az, hogy ezt nem tartják be.

Ez az intézet meg röhej. Már eleve az, hogy eddig szétloptak mindent, most meg így a regnálásuk végén úgy tesznek, mintha feltalálták volna spanyol viaszt. Különösen érdekes mindez, hogy az a Bajnai találta ki ezt az izét, aki nyakig sáros például Sukoró ügyében.

Egyébként meg egy ilyen hivatal felállítása csak növeli a korrupciót. Ugyanis MINDIG lesz az a pénz... Mindenkit meg lehet venni, aki azt állítja, hogy őt nem, az hazudik. Maximum így egyrészről a szerencsétlen lúzerek majd spiclit játszanak, az okosabbak meg megvetetik magukat. A szerencsétlen spiclik helyében nem lennék, mert aki egyik-másik korrupt akárkit lebuktatja, azt keményen megfogják torolni. És úgyis ki fog derülni, hogy ki volt.

Mondom: a mostani törvényeket ha betartatnák, akkor jóval jobb lenne a helyzet mindenféle hivatal nélkül is. Teljesen meg úgyse számolják fel a korrupciót, mert az azóta létezik, mióta kitalálták a pénzt. Sőt, még régebbtől...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.25. 20:47:09

Egyrészt elég nevetségesnek tűnik a szocik részéről ez a nagy korrupció-ellenes felbuzdulás (nem csak erre a hírre gondolok, hanem budapesti történésekre is), másrészt viszont az optimista énem reménykedik, hogy hátha, talán most... Elvégre sok vesztegetnivalójuk már nincs, ha elzárják a csapokat, leginkább az utódaiknak tesznek keresztbe ezzel.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy már az ellenzéki létre készülnek, és folyamatosan formálják a hivatkozási alapot amelyről majd a FIDESZ kormány korrupcióját fogják támadni "Bezzeg mi" alapon. Mert hogy lesz mit támadni, abban nem kételkedem...

BéKu 2009.10.26. 07:51:16

@Fedor: Nyilván lesz mit támadni, hiszen támadni mindent lehet. A céljuk is egyértelmű, csak igen nevetséges, tekintve, hogy mivel is indokolják ennek az izének a létrehozását?
Ha azzal, hogy nagy a korrupció, beismerik, hogy mennyire korruptak voltak, ergó elismerik a bűnösségüket. Ha viszont tagadják, hogy korruptak voltak, akkor minek is a hivatal?

Egyébként meg egy tollvonással meg lehet majd szüntetni ezt a hivatalt, aminek a korrektségéről már most nem vagyok meggyőződve, pedig még csak létre sem hozták.

Én a Fidesz helyében első körben megváltoztatnám ennek az izének az szmsz-ét úgy, hogy visszamenőleg is működhessen. Akkor aztán igazán izgalmas lenne :-))

Azért az is érdekes, hogy csak 2010 márciusától fog működni...Biztos nincs politikai szándék a létrehozása mögött...

Fedor te meg naív vagy :-)) Mi abban a jó, hogy azok, akik szétlopták az országot most teszik az agyukat, hogy ők mekkora májerek, mert harcolnak a korrupció ellen. Szerintem inkább nevetséges próbálkozás. 8 éven át is csinálhatták volna ezeket a dolgokat, de nem tették, pedig ha akkor is így tevékenykedtek volna, akkor nem is jut el az ország ide, ahol most van...

Márciustól működik majd a hivatal, addig lenyúlják még azt, amit le lehet nyúlni. Utána meg mossák kezeiket. Undorítóak...

2009.10.26. 08:21:10

Ha nem tudsz, vagy nem akarsz megoldani egy problémát, akkor hozz létre bizottságot, majd albizottságot és annak az al-albizottságát!Tedd ezt kormányzati vagy önkormányzati szinten és megoldottál mindent.Ha netán megkérdeznék, hogy miért nem tettél semmit a korrupció megszünéseért semmit, nyugodtan mutogathatsz a meghozott kormányzati-önkormányzati-parlamenti határozatra.De amikor a politikai elit--ebbe minden eddigi parlamenti párt és képviselö benne van-lop, csal, hazudik akkor mi értelme van? Semmi! De ezt jól csinálják! A kormányhatározat vagy törvény ellen inkább már azt szeretném látni, hogy mikor vonják felelöségre a bünösöket a BKV, a MÁV, stb, stb vezetöi közül azokat, akik loptak , csaltak, hazudtak! Addig csak duma az egész! Csak porhintés! Mert a politikusoknak nevezett " megélhetési trógerek" eddig is loptak és ezután is fognak!De meddig lehet ezt engedni?

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.10.26. 09:30:42

A nyolcszázadik hivatal helyett talán inkább feljelentéseket kellene írogatni. Tényleg, olyan hivatalnak örülnék, amelynek az a dolga, hogy bíróság elé viszi az erőteljesen gyanús embereket. Ja, hogy ilyen már van, és rendőrségnek hívják? Miről is beszélünk?

Vidéki 2009.10.26. 10:38:33

@Fedor:
„másrészt viszont az optimista énem reménykedik, hogy hátha, talán most...”

Mindesetre most, szorult helyzetben vannak, sok racionális tervezet is készült.

Ilyen a legutóbbi, ami törvényben maximalizálná például a hitelkamatokat, nagy (ha nem is megsemmisítő) csapást mérve az uzsorásokra.

A „Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal” is lehet sikeres, ha megtalálják a feladatra alkalmas személyeket, akiktől nem fogadják el azt a magatartást, hogy a tulajdonos érdekei ellenében tevékenykedik.

Nagy gazdasági társaságok, amelyek megosztott tulajdonosi háttérrel működnek és ezért szintén kényszerűen menedzsereket alkalmaznak, szintén szemben találják magukat a feladatra alkalmas és a cég érdekében tevékenykedő menedzsment problémájával, többnyire sikeresen megoldják a feladatot.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.26. 10:46:01

@BéKa: "Én a Fidesz helyében első körben megváltoztatnám ennek az izének az szmsz-ét úgy, hogy visszamenőleg is működhessen. Akkor aztán igazán izgalmas lenne :-))"

A jogbiztonság meg scifi a kategória...

"Fedor te meg naív vagy :-)) Mi abban a jó, hogy azok, akik szétlopták az országot most teszik az agyukat, hogy ők mekkora májerek, mert harcolnak a korrupció ellen."

Nem vagyok naív. Én is azt írtam, hogy nevetségesen hangzik pont az ő szájukból. Csak annyit írtam, hogy egyrészt az csak jó lenne, ha komolyan is vennék (erre persze kicsi az esély), meg hogy próbálnak ravaszok lenni, és az utánuk jövőknek keresztbetenni. Mi ebben a naív? A várható eredményt nézem, és nem a motivációt. Ennyi.

Vidéki 2009.10.26. 13:51:44

A parlamenti felszólalásokat hallgatva kiderül, hogy a „Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal” csak 2010 márciusától kezdve kezdene működni, olyan hatáskörrel, ami messze felülmúlja a bíróságok kompetenciáját és módja lenne olyan esetekben is nagyon kemény szankciókkal lesújtani, amikor a korrupció törvényileg nem bizonyítható, csupán olyan erkölcsi aggályok merülnek fel ,melyek nehezen definiálhatóak.

Óriási kár, hogy egy ilyen törvényjavaslat a bal liberális jogalkotóknak 2002-ben, mikor átvették a kormányzást nem jutott eszébe.

Ezzel a szigorú jogalkotással a következő kormánytól követelnék meg kötelezően azt az erkölcsi tisztaságot, amit elfelejtettek maguktól megkövetelni!
süti beállítások módosítása