/>

A nemzetközi folyamatok is azt mutatják: a liberalizmusnak vége, beteljesítette küldetését, és most átadja a helyét másnak - mondta sok magyar liberális, amikor az SZDSZ az agóniája végső fázisához érkezett. Ugyanezzel jött elő sok jobboldali is, persze nem kevés kárörömmel. És való igaz, a tavalyi EP-választáson az egész kontinensen leszerepeltek a liberálisok. Mégis, már három hónappal később, amikor a német libpárt elérte története legjobb eredményét, el kellett gondolkozni azon, tényleg vége van-e. Ha pedig valaki még mindig annyira szeretné a külföldi trendeket figyelni, azok kedvéért íme egy nagyon friss, konkrétan tegnapi hír.

Két és fél héttel a brit választás előtt a legújabb közvélemény-kutatásnál a liberális párt átvette a vezetést a népszerűségi listákon.

Anélkül, hogy túlzottan belefolynánk az angol belpolitika mindennapjainak elemzésébe, néhány gondolat szigorúan Magyarországra vonatkoztatva:

Kényelmes dolog áthárítani a felelősséget. Nagyon egyszerű lehetett azt mondani, hogy a hiba nem az SZDSZ-ben van, és nem nekiállni megkeresni a bajok okát a lehetséges megoldásokkal együtt, hanem a nemzetközi irányzatokra mutogatni.

A sorscsapás szeretnivaló, vakhitszerű a kötődés a felsőbb erőkhöz. A magyar liberálisok széttárták a karjukat, és azt mondták, nincs mit tenni a nemzetközi folyamatok ellen. Fel sem merült, hogy nem azért lettek vizesek, mert esett az eső, hanem mert nem vittek magukkal esernyőt.

Az általánosítás jó, egyetlen választásban képtelenség gondolkozni. Abból, hogy 2009 nyarán a liberálisok egész Európában rosszul szerepeltek, egyértelműen következik sokak szerint, hogy soha többet semmi esély nem lesz szabadelvű sikerekre, és egyáltalán, meghalt az egész eszmerendszer. Természetesen ugyanezek az emberek, ha mondjuk 2014-ben az EP-ben a Néppárt bukik egy nagyobbat, ugyanezzel a mély meggyőződéssel fogják megmagyarázni, miért nincs többet a világnak szüksége konzervativizmusra.

És az ellenfél nem legyőzendő, hanem megsemmisítendő. Senki nem arról beszélt tavaly itthon, hogy a liberalizmus meggyengült, megújításra szorul, hanem arról, hogy meghalt. Ahogy az is csak az LMP megerősödésével jutott sokak eszébe, hogy az SZDSZ vége nem jelenti automatikusan a magyar liberalizmus végét is. A kárörvendő antiliberálisok szerint nem az a kívánatos világrend, ahol a saját kedvenceik irányítanak, és az, ami nem olyan, mint ők, ellenzékben van, hanem az, ahol nincs ellenzék. Jókora örömmel elemezték ki a liberalizmus halálának okait, és lelkesedésükben csak egy apró logikai hibájukat nem vették észre - hogy a liberalizmus még mindig él.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr411934311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kosinva 2010.04.19. 19:25:08

A baloldali liberalizmus tényleg az utolsókat rúgja, hisz majdnem teljesítette küldetését, manapság Európában a zöld illetve a jobboldali liberalizmus van felemelkedőben.

2010.04.19. 21:40:41

az lmp-nek max. az emberjogi kérdésekben liberális az álláspontja, a gazdaságot tekintve kifejezetten nem.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.04.19. 23:11:16

Az SZDSZ szétkorhadása nem a magyar liberalizmus vége. Épp ellenkezőleg. A kezdete.

Blau t 2010.04.20. 12:53:19

A liberalizmussal szemben pillanatnyilag nem nagyon van más társadalom politikai alternatíva. A világ civilizált országainak valamennyi pártja - ideértve a Fideszt is - a szélsőségeseken kívül liberális társadalom politikát folytat. A gazdaságpolitikában már vannak ekltérések, de még itt is érvényesül a liberalizmus, csak a gazdaságban vannak egymástól nagyon különböző válfajai. De a liberalizmus alapértékeit szinte mindenki elfogadja. Ilyen az emberek egyenjogúsága, a vallási, etnikai, nemi, stb. diszkrimináció tilalma, az általános és titkos választójog. Az egyetlen kényes kérdés az állam és egyház szétvállasztása, de komoly ellentétek ebben sincsenek. A gazdaságban is a szabad vállalkozás szellemét mindenki elfogadja.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.04.20. 16:39:47

@Blau t:
Egyház és állam szétválasztása miért lenne kérdés? Rég megtörtént, senki nem akarja visszacsinálni.
Az egy (szándékos) félreértés, hogy a kereszténydemokratákat és a úgy általában a jobboldalt itthon ezzel vegzálták. Egyház és állam szétválasztása nem azt jelenti, hogy a hívő emberek ne kapjanak képviseletet a parlamentben, vagy hogy ne érvényesülhessenek a szempontjaink, vagy hogy le kellene tagadni keresztény gyökereinket, vagy értékrendünket.
Én nem vagyok hívő, de azért az feltűnt, hogy Ámerikában, ahol (demokrata elnökség alatt) referenciaszintű (sőt: túlhajtott) a liberalizmus, ma is bibliára tett kézzel esküsznek fel az elnökök, és a legfontosabb alapszövegeikben is emlegetik Istent, mégsem pampog senki emiatt (pedig boldog karácsonyt már nem is szabad kívánni, mert az kirekesztő, van helyette "season's greeting".

Az igazi liberalizmusban nem a vallásos meggyőződés üldözendő, hanem a vallási/világnézeti meggyőződés üldözése üldözendő. Ezt is csak az SZDSZ értette félre...

Blau t 2010.04.21. 15:19:25

@Udo von Raumschiff: Ne akarj meggyőzni, olyasmiről, amivel nem vitatkozom. Ezt írtam: "Az egyetlen kényes kérdés az állam és egyház szétvállasztása, de komoly ellentétek ebben sincsenek." Ha ez nem volt egy értelmű, akkor bővebben kifejtem. A demokratikus pártok mindegyike az egyetért az állam és az egyház szétválasztásában. Értelmezésbeli eltérések vannak, de ezek sem meghatározó jelentőségűek. Ilyenek pl. a hitoktatás választhatósága, az egyházak támogatása stb.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.04.21. 18:53:23

Termeszthessek génmanipulált kendert a farmomon, és saját fegyveremmel lelőhessem, aki betör, hogy megdézsmálja. Fogadhassanak örökbe a homokosok gyereket; legyen szabad a kereskedelem, de ne a szociális háló szétszaggatásának árán; álljon a pápa bíróság elé a pedofil ügyek eltusolásáért, Erdélyt és a többi magyarlakta területet vissza, a fasiszta Szlovákia maradék területe osztassék fel Lengyel- és Csehország között. Én egy ilyen Európában szeretnék élni.

Surko 2010.04.21. 23:32:18

@Kosinva: " A baloldali liberalizmus tényleg az utolsókat rúgja, hisz majdnem teljesítette küldetését, manapság Európában a zöld illetve a jobboldali liberalizmus van felemelkedőben "

Megjegyzem a "zöld" jelenség tulajdonképpen tekinthető "baloldali liberalizmusnak".

A "baloldali liberalizmus" ugyanis nem más, mint liberális társadalompolitika + baloldali (kollektivista) gazdaságpolitika.

Ez nem más, mint a zöldmozgalom maga.

Az SZDSZ ilyen szempontból egy érdekes párt volt, hiszen bár jobboldali gazdaságpolitikát folytatott, mégis a "szocialistának" nevezett párttal kormányzott együtt, aki ugyanakkor szintén erősen jobboldali gazdaságpolitikát folytatott, különösen Gyurcsány színrelépését követően.

Jómagam csak egyetérteni tudok E-One értékelésével, miszerint egy igazi liberális pártnak koalícióképesnek kell lennie mindkét irányba.

Ez erősíti a saját alkupozíciójukat is, megőrzi a saját arculatukat, hiszen nem tekinthetők egyértelmű és állandó csatlósnak. Azt segítik hatalomra, aki többet vállal be a programjukból.

Bár nem liberálisok, de ilyen szempontból az RMDSZ viselkedése példaértékű. Ha kell a szocdemekkel, ha kell, a jobboldallal is képesek kormányozni.

Jómagam már alig várom, hogy létrejöjjön egy igazi jobboldali-liberális pártalakulat.

Egy ilyen szervezet építésében szívesen részt vállalnék.
süti beállítások módosítása