/>

Mintha csak újra 2005 lenne. Megint azon megy a vita, szabad-e Mohamedet ábrázolni, mi jár ezért büntetésül a nyugatiaknak, és jogos-e az öncenzúra. Ezúttal épp a Comedy Central nyúlt bele a jóba, amikor sikerült kicenzúrázniuk a South Park 201. részéből Mohamedet néhány elborult muszlim fenyegetéseinek hatására. A vita újra izzik - és már megint majdnem mindenki elkerüli a lényeges kérdést, ahogy öt éve is.

Mert értelmetlen azon vitatkozni, jó dolog-e ilyenkor cenzúrázni. Nem is szeretnék erről semmit írni; azt hiszem, ebben csak az szólalhat meg igazán hitelesen, akit már fenyegettek meg halálosan hasonló dolgok miatt. Az egy nagyon durva helyzet, és gondoljon bárki bármit elvben a cenzúráról, teljesen megérthető az is, ha a gyakorlat átírja a véleményét.

Értelmetlen arról is beszélni, ez kinek hogy sérti meg a vallásos érzelmeit. Ez itt ugyanis a Föld nyugati fele, ahol minden vallási tétel és személyiség megkérdőjelezhető és akár ki is nevethető. (És mielőtt bárki jönne a népszerű példával, hogy cseréljük fel a szavakat zsidóra: igen, természetesen a zsidó vallás is lehet kritika és vicc tárgya. Viszont azt mondani, hogy ki kéne irtani minden muzulmánt, azt sem illik errefelé.) Mondhatjuk, hogy egy muszlim számára a kultúra egyik legfontosabb lételeme sérül a Mohameden viccelődéssel, csak akkor meg mondhatjuk azt is, hogy de egy amerikai vagy európai számára meg a kultúra egyik legfontosabb lételeme sérül a szólásszabadság vallási alapú korlátozásával. És akkor mi van, 1-1?

És miközben ezzel vagyunk elfoglalva, ahogy 2005-ben, úgy most is elmegyünk a legfontosabb kérdés mellett. Ami egyszerűen annyi: mi közük hozzá? Nem muzulmán emberek rajzoltak valamit, még csak nem is muzulmán többségű országban, amivel megsértették a muzulmán vallási előírásokat - és? Rájuk azok vonatkoznak? Vagy akkor most nekünk is fenyegetőznünk kéne, amikor arab tévéműsorok nem tartják be akár a kereszténység szabályait, akár a szekularizált Nyugat erkölcsi normáit? Ha egy muzulmán sértené meg az előírásaikat, még érthető lenne a többiek felháborodása, de így? Vagy nem elég a tudat, hogy ha nekik lett igazuk és az ő istenük a valódi, akkor Allah majd személyesen fogja a pokolra vinni Kennyt?


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr921947009

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jézus szexelt? 2010.04.24. 12:05:43

Társadalmi kísérlet. Mi történik egy ilyen karikatúra hatására? Mivel mindig is érdekelt a nyilvánosság és a társadalmi tűréshatár maximumának a kutatása. "Lássuk nálunk mekkora balhé lesz, az ízlésvilágon uralkodni próbáló ókori mítoszalak pikáns...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobzen 2010.04.24. 11:05:48

@Yooha: A Koránnak nincs semmiféle racionális alapja, ellenben a gyilkosság bármilyen vallástól függetlenül helytelen és megvetendő tett, s szerintem minden épeszű ember tisztában van ezzel. Amúgy egy hithű muszlim minden további nélkül halálra kövezi a kislányát ha esetleg megerőszakolták (vallási előírás), s ha a fiacskája 10 évesen odaáll az apja elé, hogy ő már bizony nem hisz Allah-ban, rá is hasonló sors várna.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.04.24. 11:08:36

@Bobzen: A Korán Nekik racionális. Egy vallási fanatikust nem tudsz meggyőzni. Mint ahogy engem sem lehet meggyőzni arról hogy a gyilkosság nem bűn. Amúgy háborúban van önvédelemből ölni? Hm?

Jester 2010.04.24. 11:11:49

Egyébként aki látta a részt, annak világosnak kell lenni - ha tényleg értette -, hogy az egész "fenyegetés hatására cenzúráztuk" dolog egy óriási média-hack, ami pontosan az epizódok által taglalt problémára kívánja felhívni a figyelmet.

Aki nem látta volna: A celebek el akarják lopni Mohamed különleges képességét, vagyis hogy őt nem lehet fikázni. Az, hogy cenzúrázva jelenik meg, és kisípolva, pontosan beleillik a cselekménybe.

A probléma valós, és nem hiszem, hogy toleránsnak kéne lennünk azokkal szemben, akik nem azok. Ez orbitális hülyeség és hatalmas gondok lesznek belőle.A fejlett, liberális "mi különbbek vagyunk" nyugat pedig akkor döbben csak rá, mikor milliókat kéne deportálnia a probléma megszüntetéséhez.. Own Goal.

Mindemellett ez az évtized média-hackje.

Bobzen 2010.04.24. 11:14:53

@Yooha: "Egy vallási fanatikust nem tudsz meggyőzni."

Pedig ez lenne a cél. Az Iszlám esetében sajnos csak reménykedhetünk, hogy egy nap feltűnik a muzulmán Luther és reformjainak hála szétzilálja ezt a megingathatatlannak tűnő, életellenes, kártékony monstrumot. A háborút minden esetben (különösen napjaink "háborúit") elítélem és szerintem önvédelem során is a támadó lefegyverzésére, semmint életének mielőbbi kiírtására kell törekedni.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2010.04.24. 11:16:22

@Yooha: Ebben az esetben takarodjanak vissza oda, ahonnan jöttek. A fehér ember már nem sokáig tűri a szemtelenségüket, lassan csődbe megy a muszlimokat védelmező liberalizmus, és kezdődnek ellenük a progromok. Hiába harcosak az iszlám hívei, azt nem érdemes megvárni.

Martian (törölt) 2010.04.24. 11:17:22

@Bobzen: "A delikvens vagy aláveti az akaratát a fundamentalizmusnak, vagy legjobb esetben számkivetetté válik a saját közösségén belül, de általában megölik. Ez szerinted "normális"?"

Érdekes, mert az európai középkorban ez volt nálunk is, viszont akkoriban az iszlám tolerálta a keresztény és zsidó vallásgyakorlókat, hiszen a Korán szerint ők is a "könyv emberei".

Kalmár 2010.04.24. 11:19:41

Számomra nem olyan bonyolult kérdés.
Ahol találkoznak a különböző kultúrák, ott fellépnek a feszültségek is.
A globalizáció miatt, ha Dániában valaki pukizik egyet arra Új Zélandon felkapják a fejüket.

SZóval nekünk természetes a szólás szabadsága. Nekünk természetes, hogy Allahot, Istent, Jehovát gyalázzuk, mert azt teszünk amit akarunk. (nem hangzik valami emelkedett kultúrának....)

Nekik természetes, hogy ha ezt megtesszük a szentjeikkel, akkor idejönnek és egy kiló tnt-vel kifejezik kritikai észrevételeiket.
Ki a barbár?
Tényleg nem tudom.
Vicces ahogy 2000 év szokásait akarják megváltoztatni az amerikai fegyveresek és a muszlim hittérítők.
Minél többet lőnek le egymásból, annál biztosabbak lesznek egymás ördögi mivoltában.
Mi lenne, ha egyszer nem tudnánk jobban, és nem erőltetnénk rá a másikra azt, hogy mi a jó neki?
Worldpeace?
Na megyek mert lekésem a fürdőruhás felvonulást....

Bobzen 2010.04.24. 11:22:14

@Martian: A szolgák egymás között mindig is szolidárisak voltak. A muszlimok csőrét leginkább az bassza, hogy mi képesek voltunk felszabadítani magunkat a vallási elnyomás alól, pontosabban a vallásosság opcionálissá vált. Egy muszlim az esetek 99%-ban nem dönthet szabadon, éljen a Föld bármeny pontján is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.04.24. 11:23:41

Szerintem meg minden országban a helyi törvényeket kell betartani.
Ha itt vallásszabadság van, akkor hinni és művelni szabad.
Ha szólásszabadság van, akkor azt is.
Ha pedig a vallás akarja a törvényeket hozni mindenkire, akkor jusson kormányra, mert az a módja ittenség a hatalom megszerzésének.
Amíg nem a vallási törvénykezés van érvényben, addig jó lenne, ha az államhatalom fellépne az önbíráskodó csoportok ellen.
Például kizsuppolná azokat, akik nem vetik alá magukat a helyi jognak.

PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2010.04.24. 11:24:10

Jesternél a pont. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy a kisípolás cenzúra lenne, teljesen nyilvánvaló, hogy az alkotók direkt csinálták így.

Az egész iszlám kontra szólászsabadság ügyhöz meg csak annyit, hogy szélsőségesek úgyis lesznek mindig, nem kell vele foglalkozni. Amerikában minden nap van egy ilyen kiakadás egy-egy műsor miatt, csak a muszlimok 9/11 óta nagyobb figyelmet kapnak.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2010.04.24. 11:24:47

@Martian: Ez nem igaz. a legtöbb helyen irtották a keresztényeket. Ahol életben hagyták őket, ott magasabb adóterhekkel sújtották őket.
Manapság szintén a fehér ember adójából finanszírozzák a muszlimokat és a muszlimbűnözést. A helyzet tehát annyiban változott, hogy ezek még beljebb vannak.

Martian (törölt) 2010.04.24. 11:26:00

@fehéregér: "a művészet kizárólag öntörvényű lehet"

De mi van akkor, ha valaki nem tagadja a holokausztot, hanem művészi elgondolásból vígjáték formájában ábrázolja (Benigni - tudtommal Oscart is kapott rá)? És akinek ez tetszik, jelentéktelen színben tünteti fel és így törvénysértő?

Acsabi44 2010.04.24. 11:26:29

bazmeg, köcsög muzulmánok.
Helló! Isten hozott Nyugaton! Jaa, hogy nem tetszik valami? Vissza lehet menni a sivatagba homokot enni!

bryan 2010.04.24. 11:26:50

A szólásszabadság fontosabb, mint a vallásos emberek, holokauszttúlélők, vagy Marika néni érzékenysége. Nem érdemes becsicskulni, mert az rossz felé vezet. A másik nagy probléma, az az, hogy ha senki nem meri kritizálni az iszlámot, akkor azok a bátor (és ne gyakran de nem mindig gonosz és érzéketlen) emberek nagyobb veszélynek lesznek kitéve, mint ha az öncenzúra nem működne ilyen hatásosan.
Érdemes tudni, hogy azok a teljesen hülyék, akik egy ilyen karikatúra miatt őrjöngeni kezdenek viszonylag kevesen vannak. Érdemes Salman Rushdie esetét megnézni, akit a fatva hatására nem sokan próbáltak megölni, talán egy merénylet kísérlet sem volt ellene.
Pedig ott a siita iszlám aktuális vezetője személyesen adta ki az ukázt. Az itt kommentelők nagy része semmit nem tud az iszlámról, olvassatok kicsit, érdemes Giles Kepel Dzsihádjával kezdeni.

Martian (törölt) 2010.04.24. 11:29:31

@Cheradenine Zakalwe: Amikor Jeruzsálem iszlám hatalom alatt volt, általában szabad volt a zsidók és keresztények zarándoklata. Keresztény hatalom alatt viszont nem volt tolerancia.
Természetesen nem háborús viszonyokra gondolok, hanem amikor éppen béke volt.

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.04.24. 11:31:52

@Yooha: A gyilkosság sem mindig bűn. Egy háború maga is lehet önvédelem. Egy csikre elkészítése ebédre az is gyilkosság. Ezen még rágódj. Nem is másoknak kell ttéged meggyőzni dolgokról, hanem magad kell meggyőződj.
De egy olyan világban, mint a muszlim, ahol tűzzel vassal tartanak távol a birkanéptől külvilági információkat, ott nehéz az embernek magától rájönni valamire is. Nálunk legalább lehet kutatni, hogy istem létezik e vagy sem. Az más dolog, hogy sokan úgy akarják hinni, hogy létezik, mert gyenge jellemüknek kell egy támpont, különben értelmetlen lenne az életük.

lamb79 2010.04.24. 11:31:59

@Rókakígyó: válaszok a kérdésekre (szerintem).

- miért szükséges démonizálni egy másik világvallást? azért hogy a saját országában lévot erosítse, aminek segítségével (is) a vezeto a hatalmat kézben tartja.
- Miért kell provokálni? a csocsekéknek van rá szuksége. ha egyutt gyulolkodnek, akkor kiadják a gozt. egy muzulmán országban túl sok minden tilos és ok TUDJÁK hogy nekunk nyugatabbra mi mindent lehet.
- Miért kell azt gondolnunk, h több milliárd ember téved (többmilliárd légy sem tévedhet)? sok fanatikus nincs tisztában a tényekkel. ezeknek a nagy rész egyszeru és befolyásolható emberek akik úgy érzik hogy a korán tartalmat ad az életuknek. o számukra a nyugat ellenség, a számok nekik nem számítanak.
- Kinek jó, ha félünk? azoknak akik tolunk féltek/félnek. egy muzulmán ország persze hogy fél. hát mégis, ki ment eloszor oda keresztesháborúzgatni? az sem a vallás miatt volt hanem inkább hatalom és nyersanyag.

woodland 2010.04.24. 11:35:57

En nem ertem ezt az egeszet!Ugy tunik,mintha a muszlimok lennenek a bigott nepek,holott nezzuk csak meg mi a helyzet a holokausztal!Ha tagadod,bortonbe csuknak!Mivel egy borzalmas dologrol van szo,talan meg egyett is ertek,de akkor ne baszogassuk mar Mohamedet!Vagy,ha verjuk a nylunkat,hogy nekunk senki nem mondhatja meg mit csinaljunk,akkor meg kuss legyen holokauszt ugyben is!
Azt mondjuk nem ertem miert nem csinalnak a muszlimok valami jo kis poen abbol?
Talan ok nem akarnak ilyennel poenkodni es a masikat megserteni!

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2010.04.24. 11:48:45

@fehéregér: Kihagytad az iszonyat lóvét, amit ki lehet szedni az emberekből erre hivatkozva... (lásd MÁV elleni per)

Nincs még egy olyan csürhe a világon, amelyik pénzre váltja a halottait és bazmeg minden kibaszott nap erről kell olvasni.

valójábannemberci 2010.04.24. 11:51:04

@simonmondja.: Például a Vatikán helyi fiókintézményei sem vonnák ki magukat a világi törvénykezés alól, ha épp olyasmi történik a berkeiken belül. És nem kezdenének kapálózni, hogy mert a világiak tehetnek róla, és ők amúgy is szentek és sérthetetlenek.
A fagyi nyugaton is benyalhat. ;)

peti papagáj 2010.04.24. 11:52:42

@birca maxval: ezt becsületsértésnek hívják, és itt is büntetik, ha jól tudom.

JohnHenry 2010.04.24. 11:56:31

vagyis a buzik ne vonuljanak fel, minden pap pedofil, a cigányok genetikailag bűnözők, a muzulmánok meg mind terroristák és nincs bennük semmi tolerancia...

hogy is van? más szemében a szálkát, sajátjában az erdőt sem?

és mivel a válasz az lesz, hogy de mi nem robbantunk c4-et - valóban, mi inkább lerohanjuk az országukat és sokkal több embert ölünk meg.

legjobb lenne újrakezdeni az egészet egy másik állatfajjal.

peti papagáj 2010.04.24. 12:01:25

@JohnHenry: a másik állatfaj is valószínűleg vallásossá válna (mivel a korai fejlődésben az adaptív), és érvénybe lépnének a szociálpszichológiai csoportmechanizmusok a kirekesztéssel és miegymással, ugyanide jutnának

Bobzen 2010.04.24. 12:03:23

@JohnHenry: Ennek fuss neki még egyszer. Hová is szerettél volna kilyukadni?

roland_ 2010.04.24. 12:06:48

egy az egész egy nagy mediahack, az utóbbi időben sok esetben a nézettség növelésének érdekében műsorok, könyvek, filmek előtt meglebegtetik a mohamedet/iszlámot/ Allaht szidtuk benne és emiatt halálra fenyegettek minket, hirtelen kétszer olyan sikeres lesz adott dolog, kiváló reklám...
másrészt én ha nyugati muszlimként olvasnám ezt a blogot akkor szörnyen meg lennék sértődve, nem nem mohamed miatt, hanem ahogy itt egyesek írnak, menj a homokba, atomot nekik, bombát a seggükbe, alacsonyabb kultúra... mint a nácik úgy beszéltek, tisztában vagytok vele, hogy magyarországon kb. ugyanannyi vallásos muszlim él, mint vallásos zsidó, ezeknek 60%a magyar, nem bevándorló!!! ez a sivatag dolog meg... ember, az arabok már kisebbségben vannak az iszlámban, jelenleg 1.4 milliárd hivőből mindössze 400 millió arab a többi minden más...
harmadrészt, a nagy szólásszabadság és a törvények tisztelői itt írtak olyan kommenteket, amelyek kimerítik a gyűlöletbeszéd fogalmát, és ha nem egy blogon lenne, szépen mehetne a bíróságra.
végül pedig, kiváncsi vagyok, hogy ezek közül az iszlamofób idióták közül akik itt írogatnak hányan jártak muszlim országban, hogy beszéltek e már muszlimokkal, mert képzeljétek annyira nem irigyelnek minket a liberalizmusért, nem minden vágyuk hogy olyanok legyenek mint mi, boldogok a saját életükben, nem érzik magukat elnyomottnak...

JohnHenry 2010.04.24. 12:11:59

@Bobzen: :" Muzulmán országokban nem létezik olyasmi, mint "értékrend". Iszlám van. A delikvens vagy aláveti az akaratát a fundamentalizmusnak, vagy legjobb esetben számkivetetté válik a saját közösségén belül, de általában megölik. Ez szerinted "normális"?
2: Mit értesz "keresztény világ" alatt? Ha Európát és az amerikai kontinenst, akkor ki kell hogy ábrándítsalak: mi már réges-rég túl tudtunk lépni a fundamentalizmuson. Na jó, az USA déli államainak egy részére ez talán nem vonatkozik, de kit érdekel pár tanulatlan és jobbára ártalmatlan redneck? "

Ennek fuss neki még egyszer, mert tele vagy ellentmondásokkal. Bár ha nem értetted, amit írtam, akkor ezt se fogod :-)

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.04.24. 12:13:26

Nem a fenyegetés miatt cenzúráztak utólag, hanem eleve a rész poénja volt az állandó sípolás. Maga a direkt öncenzúra és az állandó sípolás volt az epizód kritikája, tehát senki nem maradt le semmiről - úgy tűnik, csak a lényeg siklott el.:)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.24. 12:15:34

A Zeusz hívőket qrvára zavarja, hogy az egyik porontyának, Jézusnak a mártíromságnak beállított öngyilkosságából ekkora giccsparádét csináltak:-)

standup 2010.04.24. 12:21:24

Én ezzel a véleménnyel értek egyet, ha ilyen kérdés van:
www.youtube.com/watch?v=scUsA4v7WgI

Vicces köntösben, de hatalmas igazság van benne.

MACISAJT 2010.04.24. 12:21:25

"(És mielőtt bárki jönne a népszerű példával, hogy cseréljük fel a szavakat zsidóra: igen, természetesen a zsidó vallás is lehet kritika és vicc tárgya."

Tényleg? HOL?

Egy aktuális konkrét példát adjak, innen a szomszédból.

Négyszáz évvel ezelőtti fogadalomból kinőtt passiójátékot rendez tízévente egy bajor település, Oberammergau , egy ötezres lélekszámú település (Münchentől Garmisch-Partenkirchen irányában).
Tízévenként Oberammergau májustól októberig egyetlen színházzá, lakói közül pedig nagyjából minden második színésszé változik, mert május 15-étől október 3-áig hetente ötször, délután fél háromtól este fél tizenegyig passiójátékot adnak elő. Jézussal, Máriával, az apostolokkal, Kajafással és Pilátussal, a jeruzsálemi népséggel és katonasággal. Mégpedig kétezren, akik mindahányan vagy Oberammergau szülöttei, vagy legalább húsz éve itt laknak. Ez a feltétele ugyanis annak, hogy valaki eme leghíresebb németországi passiójátékban akár főszereplő, akár kétszázötvenhatodik statiszta lehessen – a helybéliség és az amatőrség.

1633-ban pestisjárvány pusztított ezen a vidéken is, az oberammergauiak fogadalmat tettek, hogy ezentúl „tízévenként passiójátékot rendezünk Jézus Krisztus urunk szenvedéséről és haláláról”. A legenda szerint az ünnepélyes fogadalom után nem volt több haláleset, a falusiak pedig 1634-ben hatvan szereplővel megrendezték az első passiót.

És akkor elérkeztünk a mához.
Az idei Passió előkészületei során a főszereplőkkel ellátogattak Jeruzsálembe, valamint tavaly ősszel vendégül láttak az antiszemitizmus ellen küzdő Anti-Defamation League (ADL) szervezet és az American Jewish Comittee(AJC) képviseletében három rabbit is. Ők a kóser pecsétet nyomtak volna az előadásra.

Hja kérem.
Így könnyü.

Bobzen 2010.04.24. 12:22:53

@roland_: Én speciel csupán a köztudottan "szekulárisabb" Egyiptomban jártam, szokás szerint magyar és egy helyi idegenvezetőnk volt, utóbbival egész jól összebarátkoztam a 10 nap alatt. A kezdeti túrista-ámító lózungok után egy idő után megnyílt és beszélt az országban zajló aktualitásokról. Ő maga is elismerte, hogy a demográfiai, illetve munkaerőpiaci problémák jó része azonnal megoldódna, ha lazítanának kicsikét az iszlám tradíciókon, s félve elismerte, hogy rendszeresek a helyi koptokat érő inzultusok és a turisták sincsenek mindig biztonságban a radikális fundamentalistáktól (pedig mindenhol katonák, rendőrök tömkelege, pár kilóméterenként határátkelőkre emlékeztető ellenőrzőpontok). Hogy az egyiptomiak irigyelnek-e minket a liberalizmusunkért? Nem tudom, de tényszerű, hogy minden alkalmat megragadtak arra, hogy a nagy liberalizmusban szerzett spórolt pénzünktől válogatott módszerekkel megkopasszanak és én őszintén szólva nem igazán irigyeltem őket a szegénységükért.

standup 2010.04.24. 12:23:06

@standup: Ha valakinek nincs türelme az egészet végignézni, akkor különösen 1:50-től ajánlom!

soleeroo 2010.04.24. 12:27:01

@melchi zadok:
+1

tomorebben en se tudtam volna kifejezni. a cikk fo kerdese pedig teljesen helyenvalo: mi kozuk hozza.

inautentikus 2010.04.24. 12:27:40

ebben csak az a vicces, hogy megnézvén a 201. részt még gázabb a "mohamed" elhangzása helyett a piiiiii, mint az előző részben a sima képi "censored"...szóval mennél jobban hisztiznek és cenzuráztatják az érzékeny pontot, annál feltünőbb és nevetségesebb...erre szokták SP-ben azt mondani: "Hey, just leave it."

Persze kérdés, hogy a fenyegetés miatt, vagy eredetileg lett cenzúrázva. Eredmény u.az.

mbaye (törölt) 2010.04.24. 12:31:17

Vallási fanatikusok a keresztények közt is vannak, csak messze kisebb számban, mint a muszlimok közt és egyáltalán nem kapnak szót a politikában, közéletben, illetve bohócot lehet belőlük csinálni pár keresztkérdéssel.
A fanatikussal nem lehet érvelni, vitázni, nem logikusan gondolkodnak, illetve teljesen más logikával. Rákényszerítik a felvilágosult emberiséget a legdurvább fellépésre (háborúba rángatják), mert máshogy nem kezelhetők.

inautentikus 2010.04.24. 12:33:58

@MACISAJT: nem értem az összefüggést, meg alapvetően a feltevésed sem látom bizonyítottnak.
Ha megnézed az említett sp részt, mindenkit nyíltan aláznak, jézus, mózes, joseph smith...csak hát piiit nem lehet.

Szóbeszéd szerint a legjobb zsidó vicceket zsidók mondják: nézd meg az old jews telling jokes-ot youtubeon.

szürke_tag 2010.04.24. 12:35:08

A muzulmánok nagyon egyoldalúan kezelik ezt a dolgot. Merthogy a Mohamedjük egy mindenek fölött álló személy. Azt nehogy valaki bántani gúnyolni merje. Nem ismerik a demokráciát és számukra ez nem vélemény nyilvánítást jelent, hanem gúnyolást. De kérdezem ők nem véleményt nyilvánítottak amikor templomokat vallási szimbólumokat romboltak le a világba? Vagy nekik szabad de másnak nem?

Pedró27 2010.04.24. 12:37:21

Sziasztok!

Hát igen, a szabadszájúságára oly büszke South Park is meghátrál, ha a muzulmánok szólnak be neki.

Következtetés: annak lesz igaza, aki agresszív és fenyegetőzik, ahelyett, hogy csendben tűrné, ha alázzák a vallását.

Kérdésem általános, nem konkrétan a South Parkra vonatkozik: a hatvanötezredik hasonló meghunyászkodás után nem kellene esetleg abba az irányba elindulni, hogy a nem muzulmánok hitét sem gúnyoljuk/alázzuk/támadjuk nyilvánosan? Vagy csak a nem muzulmánokkal szemben vagyunk "bátrak" és "szókimondók"?

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.04.24. 12:39:09

@Pedró27: Nem volt meghunyászkodás, ez a poén lényege volt. Szerintem érdemesebb lenne megnézni az epizódot, és aztán okosnak lenni.:)

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.24. 12:47:35

@Bobzen:

Nem erről van szó. Olvasd még egyszer!

Itt arról van szó, hogy a gyalázkodás nem elengedhetetlen része a szólásszabadságnak.

Pl. a dán bulvárlap miért úgy demonstrálta a szabadságszeretét, hogy Mohamedet kóborkutyáként ábrázolta, s miért nem merített mondjuk egy közelebbi, hazai példát, mondjuk ábrázolhatta volna kurvaként a dán királynőt, amint a dán zászlóval törli éppen a seggét. Vajon ilyet miért nem jelentettek meg?

Szóval itt arról van szó, hogy van egy nyugati cinikus, lényegében fasiszta kampány az iszlám ellen, s ezt a szólásszabadság címszó alatt próbálják eladni a bulvársajtó nagyon buta olvasóinak.

Pedró27 2010.04.24. 12:48:26

@_Venom_: Idézet a cikkből: "Ezúttal épp a Comedy Central nyúlt bele a jóba, amikor sikerült kicenzúrázniuk a South Park 201. részéből Mohamedet néhány elborult muszlim fenyegetéseinek hatására."

A "sikerült kicenzúrázniuk" és "fenyegetéseinek hatására" - ezt hívtam meghunyászkodásnak. Ez volt a poén lényege?

Egyébként azt is írtam, hogy "kérdésem általános, nem konkrétan a South Parkra vonatkozik".

"Szerintem érdemesebb lenne megnézni az epizódot, és aztán okosnak lenni.:)"

A cikkhez bátorkodtam hozzászólni.

1x1 2010.04.24. 12:48:40

mennyire egyetértek a posztíróval...

ezzzel is:
"Mondhatjuk, hogy egy muszlim számára a kultúra egyik legfontosabb lételeme sérül a Mohameden viccelődéssel"

és ezzel is:
"...mi közük hozzá? Nem muzulmán emberek rajzoltak valamit, még csak nem is muzulmán többségű országban, amivel megsértették a muzulmán vallási előírásokat - és? Rájuk azok vonatkoznak?"

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.24. 12:49:43

@pedoform:

A muzulmánok számára Mohamed gyalázása becsületsértés. Tehát kettős mérce nélkül!

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.24. 12:51:23

@szürke_tag:

Tessék megnézni azért az iszlám országokbeli keresztényeket. Érdekes módon 10-15 század óta megvannak.

Bal 2010.04.24. 12:55:55

@birca maxval: Buta vagy és csúsztatsz. A blogíró megsértődhet, kimoderálhat, mert neki tényleg sérted az érzékenységét.

Akkor rinyálj majd - és az analógiád akkor állná meg a helyét - ha e helyett halálos fenyegetést küld a címedre.

Senki sem kötelezi a muszlimokat arra, hogy bemutassák vagy megnézzék a South Parkot.

Netuddki. 2010.04.24. 12:56:21

Mivel Mohamedet nem lehet ábrázolni, senki nem tudja hogyan néz ki. Ebből kifolyólag ha egy kép alá az van írva, hogy ez Mohamed, nyilván a kép nem mond igazat mivel senki nem tudja megmondani ez valóban Mohamed-e vagy nem. Tehát Mohamedet képen ábrázolva egyszerűen lehetetlen bármiféle bűnt is elkövetni.
Csak ezt valahogy el kéne már árulni a mohamedánoknak is.
Ééééérteeeeem?

Az SP pedig csak gúnyt próbált űzni ebből az értelmetlen helyzetből. Tom Krúz hiába vette át Mohamed "erejét", nem ért vele semmit, mert amit rá montak az nem gúny volt, hanem valóban igaz volt. Ki nem érti eztetet?

Bobzen 2010.04.24. 13:00:08

@birca maxval: Nem elengedhetetlen része, de minek kellene elengedni ~ tiltani? Mindenki saját magát is minősíti a megnyilvánulásaival, s vállalnia kell a negatív kritikát, azonban van különbség kritika és halálos fenyegetés között. Utóbbit általában büntetik, azonban a muszlimok sok esetben még ebben a tekintetben is "sérthetetlennek", hasonlóan sok más vallás radikális hiveihez.

"miért nem merített mondjuk egy közelebbi, hazai példát, mondjuk ábrázolhatta volna kurvaként a dán királynőt, amint a dán zászlóval törli éppen a seggét. Vajon ilyet miért nem jelentettek meg?"

Talán merített, talán nem. Kit érdekel? Amúgy a brit karikatúristák gyakran közölnek politikusokról vagy más közéleti szereplőkről (igen, a királyi családról is!) olyan alkotásokat, amiért itthon simán perbefoghatóak lennének becsületsértésért. De itthon is, elég belelapozni a Mórickába pár pikánsabb képért, mondjuk az exnáci, pedofilbújtató pápáról (nem tudom van-e ilyen kép, de mérget vennék rá, hogy volt/van/lesz).

"Szóval itt arról van szó, hogy van egy nyugati cinikus, lényegében fasiszta kampány az iszlám ellen, s ezt a szólásszabadság címszó alatt próbálják eladni a bulvársajtó nagyon buta olvasóinak."

Megfenyegettek egy csatornát és a sorozat alkotóit és még mi vagyunk a fasiszták. No, elmész te a picsába :D

Bobzen 2010.04.24. 13:02:48

@Bobzen: ... bocsánat: mi folytatunk fasiszta kampányt. Amúgy mióta bűn a cinizmus?

tundrazuzmo (törölt) 2010.04.24. 13:06:37

@roland_: "tisztában vagytok vele, hogy magyarországon kb. ugyanannyi vallásos muszlim él, mint vallásos zsidó, ezeknek 60%a magyar, nem bevándorló!!!"

Nem vagyunk tisztában, mert ez nem igaz. Magyarországon 100.000 fő feletti a zsidóság létzsáma, amelyből tavaly 4773 fő ajánlotta fel adója 1%-át a zsidó hitközségnek. A vallásos muszlimok pár száz főt számlálnak.

Szándékos a torzítás, vagy csak véletlen?

Bal 2010.04.24. 13:06:41

Egyébként itt a probléma nem a pár száz millió muzulmánnal van. Túlnyomó többségük normálisan reagál; kicsit dühöng, elégedetlenkedik, elmormol pár "rohadt keresztények" átkot és megy a dolgára. Pont mint a katolikusok reagálnának mondjuk egy Iránban lehozott Krisztust fikázó karikatúrára (vagy ahogy most is reagálnak néhány vitatott filmre).

A probléma azzal a néhány ezer barommal van, aki életét hajlandó áldozni arra, hogy felkutassa és megölje a Mohamedet gyalázókat.

Ez pedig inkább kulturális probléma, nem is vallási. A bosszú és a vérbosszú mai napig a közel-keleti törzsi, primitív társadalmak alapköve, és ebből sokan nem nőttek ki. Ha egy begőzölt arab férfi úgy érzi, férfiasságában sértették meg, sokkal erőszakosabban, harsányabban reagál, mint egy európai; Mohamed ennek csak néhány beteg agyban lezajló kiterjesztése.

Ez a viselkedésminta általában törvény nélküli közösségekben jelenik meg. Európai kultúrában is ismert, hegyi pásztoroknál, cowboyoknál. Oka az, hogy rendőrség hiányában a becsület és a bosszú válik biztonságot garantáló a visszatartó erővé.

Magyarán várni kell még egy kicsit - sok muzulmán közösség még nem elég civilizált. Száz éve még teveszart lapátoltak.

spänot 2010.04.24. 13:07:16

Ez, itt, nem szólásszabadság meg jog, hanem ízlés és empátia kérdése.
Egy vallási, törzsi kultúrát nem ekézek szekuláris, liberális szemüvegen keresztül, mert nettó nagyképűség és bunkóság. Sőt, a reakciót sem minősítem a fenti okokból.

tundrazuzmo (törölt) 2010.04.24. 13:10:53

Egyébként sem a zsidó, sem a kersztény, sem a muszlim vallás államra való ráerőszakolásának nem vagyok a híve. Magyaroszágon sem erőszakos szentkorona kultusz nem kell, sem mindenki erőszakos körülmetélése nem kell, sem muszlim erőszak előtti meghajlás nem kell.

Joaquin 2010.04.24. 13:13:34

Nekem az egészben inkább az zavar, hogy vajon megelégednek-e ennyivel? A muszlim terrortámadásoknak Oroszo.-on kívül gyakorlatilag nincs reálpolitikai alapja. A szegénység és kilátástalanság termelte terrorizmus max Afganisztánon belül probléma, a világ többi részén középosztálybeli, frusztrált elmebetegek találnak maguknak ideológiát a gyilkolásra. Ok, nem ábrázoljuk Mohamedet, kb leszarom, de mikor fogják kitalálni, hogy mást is megmondhatnak nekünk, hogy hogy csináljuk? Mikor fog egy terrortámadás először egy szerintük erkölcstelen ember ellen irányulni? Egy bíróság/bíró ellen, aki nem a korán szellemében döntött (egy nyugati országban)?

Bobzen 2010.04.24. 13:16:20

@tundrazuzmo: Ámen. Részemről Bill Maher szavaival zárnám a témát, amit a George Carlin-ról emlékező Larry King Live-ban mondott:

"Good comedy always offends someone"

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.24. 13:16:45

@Bal: Ha kimoderál a blogtulaj, akkor nem következetes, hiszen ha nem gyalázhatom szabadon édesanyját, akkor ezzel ő ellenzi saját maga által megállapított szabadságideálját, mely szerint minden szabad, amit nem tilt jogszabály.
Egyébként pont ezért örülnék, ha kimoderálna, mert ezzel jelezné, hogy elgondolkozott és felülvizsgálat eredeti téves álláspontját...

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.24. 13:19:52

@Bobzen:

Pedig a fasizmus terjed Európában. Svájcban a náci többség mecseteket tilt be. Máshol letépik a diákok nyakáról vallásuk jelképeit, tiltják hagyományos öltözéküket. Ennek a modern neve fasizmus. Európa tévúton van: miután tönkrette saját vallási alapjait, s helyette egy gyökértelen ateista kultúrát talált ki, most az egész világon ugyanezt szeretne, s ha nem megy demokratikusan, akkor jön a fasizmus.

Joaquin 2010.04.24. 13:30:44

@birca maxval: muszlimellenesség nem egyenlő a fasizmussal.

mildi 2010.04.24. 13:31:49

@Martian: szted az élet szép az vígjáték?!

Bobzen 2010.04.24. 13:32:30

@birca maxval: Hazudsz, hazudsz és hazudsz. Kezdjük azzal, hogy nem vagy tisztában a fasizmus fogalmával Svájcban nem engedélyezik MINARETEK építését, mecsetből pedig továbbra is annyi van mint a tenger. Nagymamáméknak meg nem engedélyezték a tervezett háromszintes ház építését a vásárolt telkükön. Fasiszta várostervezés! Ahhoz pedig, hogy néhány agresszívan antiklerikális kereszteket és fejkendőket tép le, az államnak már megint kurvára semmi köze sincs (a franciaországi fejkendő-tiltást én sem helyeslem, de a kötelező jelleggel hordandó burkáról is hasonló véleménnyel vagyok).

SZERINTED tévúton van, SZERINTED ateista kultúrát erőltet nem csak önmagára, a világra. Szerintem tévedsz. Szerintem afelé haladunk, hogy minden ember rendelkezzen a szabad döntéshozatal, illetve a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságával (a vallásszabadság sem utolsó). A probléma az, hogy az iszlám természetéből adódóan nem csak vallásként, de feltétlen és kizárólagos autoritásként kizárja mindezen elveket. Európa országai nagyon helyesen teszik, ha minden erővel védeni próbálják az állampolgárokat ettől.

Bal 2010.04.24. 13:35:24

@birca maxval: tévedsz. A liberális "mindent szabad, ami nem tilos" nem azt jelenti, hogy az állampolgároknak nem lehet ízlésük, így a sértődés joga is szabad. Annak viszont korlátok között kell maradnia, és nem jelenthet számodra halálos fenyegetést.

Ezenkívül a liberalizmus is ismeri a magántulajdon védelmét, a blogot ő felügyeli, az ő tulajdonába rondítottál bele, tehát teljes joggal moderál ki. Egyetlen liberális demokrácia sem engedi, hogy mecseteket dekoráljanak ki Mohamed-ellenes rajzokkal.

Joaquin 2010.04.24. 13:36:21

@birca maxval: Nagyon nem érted, mi? Ha a blogtulajdonos azonos eszközöket alkalmazna, mint (egyes) muszlimok, akkor az életedet féltenéd egy ilyen megjegyzés után. Már kint lenne a fejlécben a címed és a neved, alatta vmi ilyesmivel: "vigyázz magadra!". Akkor megnézném mi lenne a véleményed :)

mildi 2010.04.24. 13:38:01

@birca maxval: nem, nem gyalázhatod szabadon az édesanyját, mert az becsületsértés. az anyukája egy élő, létező személy (ahogy a holokauszt áldozatai is létező személyek voltak, ergo a holokauszt tagadása létező személyek emlékének meggyalázása.)
mohamed pedig vallási kitaláció.
ha nem vágod a különbséget, ostoba vagy mint a földön elszáradt tök.

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.24. 13:38:54

@Bobzen:

Dehogynem... ez a kezdődő fasizmus... kettős mérce: amikor Mohamed-gyalázó karikatúra, akkor az ugye a szólásszabadság kifejezése, amikor meg megtiltjuk muszlimoknak, hogy éljenek vallásszabadságukkal, amit állítólag garantálunk, akkor meg az szabad döntéshozatal... kicsit furcsa...

Bal 2010.04.24. 13:39:54

@mildi: anyám. Mohamed élő személy volt ám, majd nézz utána.

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.24. 13:40:44

@mildi:

Természetesen Mohamed egy létező személy volt.

Én úgy fejezem ki teljes szabadságomat, hogy gyalázom bárkinek az édesanyját. Ez csupán véleményszabadság. Ha ezt ellenzed, akkor te egy középkorban ragadt fasiszta muszlim vagy!!!

spänot 2010.04.24. 13:41:13

@Bal: Tartózkodnék a meghitt "primitívezéstől", mielőtt egy pillantást vetnék a Nyugat "fejlett" kultúrájára. Elég csak az elmúlt száz évre gondolni, de lehet messzebb is...

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.24. 13:42:08

@Bobzen:

Az, hogy x vallás mit hisz és mit hirdet, az az ő dolga. Ezért van vallásszabadság. Érdekes, ezt az USÁ-ban még értik... Európában már nem, Európa ismét fasizálódik...

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.24. 13:43:10

@Bal:

Igen, x-nek joga van megsértődnie, s y-nak meg gyalázkodnia, ugye?

Bal 2010.04.24. 13:44:09

@birca maxval: nem. Ettől csak azt gondoljuk rólad, hogy primitív barom vagy, de senki sem akar megölni ezért. Felfogtad végre? Hányszor kell még leírni?

Bal 2010.04.24. 13:46:51

@birca maxval: Igen, pontosan. Mi ezzel a baj? Kommunikációnak és beszédnek hívják. A fundik azt szeretnék, hogy csak ima legyen.

Bal 2010.04.24. 13:49:20

@spänot: ha a világháborúkra gondolsz, az messze kevésbé volt véresebb, mint egy amazóniai törzs átlagos csetepatéja.

lorenzlammens.com/wp-content/uploads/2009/12/MaleDeaths.png

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.24. 13:49:21

@Bal:

Én nagyon is felfogtam. "Ti" nem fogjátok fel. A fasizálódó átlageurópaiak elszakadtak gyökereiktől, s nem képesek értelmezni sem a szavakat már. Pl. a szólásszabadság már számukra csupán a szabad gyalázkodást jelenti.

Le lehet nézni Amerikát, de erkölcsileg magasan feljebb állnak, pl. komolyan veszik saját elveiket... Ott valóban van vallásszabadság, s szólásszabadság. Európában egyre kevésbé.

Bobzen 2010.04.24. 13:51:12

@birca maxval: A minaret nem alapfeltétele a muszlimok szabad vallásgyakorlásának, elég a mecset is (ideje lenne egy kicsikét tanulmányoznod az iszlámot), és Franciaországban csupán az állami iskolákban tiltották meg a demokratikus keretek között megválasztott vezetők a fejkendő viselését. A muzulmán iskolákra nem vonatkozik a tiltás. Nem tudom eldönteni, hogy szándékosan csúsztatsz állandóan, vagy valakinek tényleg sikerült ilyen tisztára mosni az agyadat.

tundrazuzmo (törölt) 2010.04.24. 13:55:16

@spänot: Miért is nem? Be lehet bizonyítani, hogy a szekuláris világnézet éppen olyan mély, mint a vallásos. A vallástalanság is lehet egy vallás, és ebből a szempontból a szólásszabadság a szekularizmus Mohamed prófétája, és mi ugyanúgy sírhatunk amiatt ha megsértik, mint a muszlimok ha az ő prófétájukat sértegetik.

Bobzen 2010.04.24. 14:01:18

@birca maxval: Az imádott Amerikádban a keresztény fundik "sértőnek" veszik, hogy az evolúció oktatása mellett egyre ritkábban szorítanak helyett a keresztény teremtésmítosz tudományként tálalt verziójának, a kreacionizmusnak, sokuk még gyalázatosnak is tartja. A te logikád mentén tiltani kellene a vallási téziseket így vagy úgy cáfoló oktatást. Gratulálok.

Bal 2010.04.24. 14:07:58

@birca maxval: simán hazudsz és terelsz. A szólásszabadság sokkal több mindent jelent Európában, és a te definíciód lesz valami obskurus butaság. Miután nem szokványos és nem adtad meg, így amíg ki nem fejted, mit értesz szólásszabadság alatt, nem kívánok róla vitatkozni.

Örülök, hogy Amerika példaképed, tekintve, hogy a South Park amerikai rajzfilm, tehát az ott megjelenő Mohamed-utalással semmi bajod sincs.

Bobzen 2010.04.24. 14:11:56

@Bal: Kis magyar abszurd: a szólásszabadaságot hibáztatni az állítólagos Európában terjengő szekuláris (~ateista) fasizmusért... egy internetes blogon (birca maxval).

Dupla (tripla?) fail.

MACISAJT 2010.04.24. 14:12:22

@inautentikus: ("nem értem az összefüggést")

Ha a leírt példa nyomán az összefüggést nem értetted- akkor annak megértésére
hogy miért NEM szórakozunk más népek vallási jelképeivel(pláné ha még nyilvánvaló is hogy ennek komoly következményei lesznek- láttam én már "intifádát" egy idióta provokáló sétálása miatt kirobbanni)- szóval akkor ennek megértése nem is látok esélyt.

Pedig nem nehéz látni hogy egyfelöl van egy (több) világszervezet, amelyik a helyi ötödik hadoszlopokkal még négyszáz éves színházi(!) Passiók ellen is "engedélyeztetési háborút" vív(mert valamiért a SAJÁT, de mindig csak a sajátjainak "imídzsét" fényezné)...

másfelöl meg kb. UGYANAZOK ha MÁSOKRÓL van szó farizeus módon sápítoznak hogy "európai számára meg a kultúra egyik legfontosabb lételeme sérül a szólásszabadság vallási alapú korlátozásával."

MACISAJT 2010.04.24. 14:17:22

@Bal: ("A probléma azzal a néhány ezer barommal van, aki életét hajlandó áldozni arra, hogy felkutassa és megölje a Mohamedet gyalázókat.")

Lehet.
De ez így egyoldalú.
Ha valóban így van, akkor a "probléma" legalább ugyanannyira azzal a néhány száz barommal van, aki életét hajlandó áldozni arra, hogy "humorként" Mohamedet gyalázhassa.( No és azzal a pár ezer hasonlóképpen barommal, aki ezt a fajta "humort" igényli.)

Bobzen 2010.04.24. 14:20:21

@MACISAJT: A probléma az Iszlámmal van. Humorosan rámutatni az Iszlám abszurditására nem csak hogy nem problematikus, de szükségszerű is.

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.24. 14:35:31

@Bobzen:

Akkor ezen az alapon mindent be lehet tiltani. Ez a kommunista logika. Akkor is azt mondták, hogy lehet mindenki otthon vallásos, de minek húsvéti körmenet, s minden egyéb. Az állam fentről eldönti, hogy mi szükséges és mi nem... A vallásszabadság nem ezt jelenti, hanem azt, hogy ha XY megvesz egy telket és beszerez építési engedélyt, akkor ugyanúgy építhet minaretet, mint ahogy pl. irodaházat vagy emeletes sztriptízbárt. Ha a minaretre külön tiltás van, akkor ez fasizmus, ez vallási alapú diszkrimináció, semmi egyéb. Márpedig Svájcban ez történt. Minden építhető szabadon, csak minaret nem. Svájvban ébred a fasizmus.

Bal 2010.04.24. 14:36:21

@MACISAJT: Nem öregem. A nyugati társadalmak kidolgozták az együtt élésnek azokat a szintjeit, amelyek messzemenően segítenek elviselhetővé tenni az életet, és lehetővé teszik, hogy nagyon különböző csoportok éljenek egy országban. Nagyon hézagosan van a verbális szint, van a cselekvés szintje, és van a fizikai erőszak szintje. Ezek között gyenge az átjárás, speciális esetek azok, amelyeket társadalmi veszélyességűnek ítélnek, pl. a holokauszttagadás néhány országban (hozzáteszem, hogy szerintem baromság büntetni).

A gyenge átjárás garantálja, hogy az emberek nagyfokú biztonságban érzik magukat. Ez akár tetszik, akár nem, évszázados európai vívmány, amire büszkék lehetünk, és őrizni kell, mint a kincset. A rossz ízlésű karikaturista ebből indul ki, ezt alkalmazza. Tudja, hogy amíg csak pofázik, nagyon nagy baj nem érheti.

A Mohamed-fenyegetések semmibe veszik ezeket a kategóriákat, és fizikai erőszakot ígérnek verbális támadásért cserébe. Ahol ez lehetséges, ott az állampolgár kevésbé érzi magát biztonságban.

Bocs, de nem akarok egy olyan helyen élni, ahol egy rossz mondatért késelnek. Ez van. Ha ennek az az ára, hogy zárt körök egymást rossz viccekkel szórakoztatják, inkább az utóbbit választom. Legfeljebb nem megyek oda.

Bobzen 2010.04.24. 14:43:34

@birca maxval: Már megint hazudsz. Svájcban szavazni fognak a minaretek építésének tilthatóságáról. Az építési engedély és a helyi várostervezési hivatal által kiadott engedély pedig megintcsak két különböző dolog. Végeztem veled, eleve nem kellett volna az időt pazarolnom egy ilyen tájékozatlan fajankóra, aki innen-onnan összelapátolt félinformációkból eszkábált össze egy ostoba konspirációs teóriát.

Bobzen 2010.04.24. 14:53:34

@birca maxval: 2009 novemberében volt népszavazás, a három kérdés közül az egyik a további minaretek építésének tilalmáról szólt. A kezdeményezés, és az igennel való voksolás legnagyobb ellenzője éppen a regnáló kormány volt és csupán a Svájci Néppárt támogata a parlamenti pártok közül. 57,5 % szavazott igennel, tehát a tilalom bevezetésére.

Tehát... hazudsz, különösen a "fasizálódó Svájccal" kapcsolatban.

Bobzen 2010.04.24. 14:56:47

Kedves birca, ideje lenne más vizekre evezned. Ezzel a szintű felkészültséggel, illetve annak hiányával, nem fogsz senkit meggyőzni arról, hogy bármilyen alapja lenne az elszállt felvetéseidnek.

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.24. 15:10:14

@Bobzen:

A népszavazás tény és az eredménye is tény. A tényekkel kár vitázni. Ahol ilyen népszavazás lehetséges, az fasiszta állam. Legközelebb arról fognak népszavazni, hogy humánusan le kell ölni a vakokat.

Bobzen 2010.04.24. 15:14:07

@birca maxval: Majd ha ez bekövetkezik talán megfontolom a sületlenségeidet, addig is további sok sikert a konteo-gyártáshoz. :)

mildi 2010.04.24. 16:16:49

@Bal: nem szó szerint értettem :) én is tudom, hogy élő személy volt.

mildi 2010.04.24. 16:19:41

@birca maxval: ez nem véleményszabadság, ez egy kitűnő jellemrajz rólad.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.04.24. 16:24:48

@Pedró27: A bejegyzés írójának értelmezés failjéről van szó.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.04.24. 16:27:47

@Pedró27: Mármint: nem volt fenyegetés, nem volt "fentről jövő cenzúra", hanem a direkt öncenzúra (készítők általi) volt a poén lényege.

napielem 2010.04.24. 18:01:30

A muszlimok nagy részét messze nem érdekli az egész ügy, ott is vannak fosalakok, ők csinálják a fesztivált.
A cc vagy gyáva, vagy csak azt akarták, hogy nagy legyen a felhajtás és mindenki megnézze a cuccot.
A múltkor (dánok miatt) az volt a fő para, hogy bombával ábrázolták, azaz terroristának nevezték a csávót, medvéskedni még akár lehet is.
De ha már a másik törvényeibe ki beszél bele, hááát, kőkeményen nyomul ugye a nyugati rend. Egyik ilyen ügy pl. a nők egyenjogúsága.

roland_ 2010.04.24. 20:16:51

@tundrazuzmo: 100.000 fő a halachikus zsidók száma, a vallásosság fokmérőjének tekintsük a péntek esti zsinagógába látogatások sázmát ez az egész országban 1500 főt jelent, na most pont ennyi muszlim jár mecsetbe is péntek délben magyarországon, ha nem többen, szal nem torzítottam szándékosan, a 100ezres szám nem a vallásosokat hanem a származást jelent.

baliquez 2010.04.24. 20:36:13

Mivel moszlim báhátaink tudván tudják hogy a mai modern nyugati kultúrának fontos tartópillére a szólásszabadság, lehetnének olyan toleránsak hogy nem olvasgatják az újságainkat, nem nézik a filmjeinket ésatöbbi. Ha pedig mégis, akkor tegyék azzal a tudattal hogy abban nem csak a vallási elöljárójuk által láttamozott hanem bármilyen, esélyesen valaki számára kellemetlen témakörök, gondolatok ls felmerülhetnek, felmerülnek.

Ez olyan mintha hithű moszlim kikölcsönözne valami aberrált pornót (mittudomén, mondjuk Kökény szkatofil házigyűjteményéből), aztán miután VÉGIGNÉZTE elkezd sivalkodni hogy micsoda kiirtani való fertő.

Ez a vad, beteges sértődésvágy amúgy nem csak az iszlámra jellemző, sőt. Moszlimék hisztiben meg durcában már kezdenek fejlődni de még mindig nem tartanak ott hogy milliárdokat keressenek az aggresszív önsajnáltatással.

Blau t 2010.04.24. 21:34:24

Az alapkérdésekre, amit felvetsz, viszonylag egyszerűek a válaszok.
1. Természetesen a szólásszabadság érték és jogilag semmi akadálya nincs és nem is lehet Mohamed vagy bárki más kifigurázásának.
2. A terorrnak nem szabad engedni, így az öncenzúrázás is hiba .
De nem ezek az alapvető kérdések. Az igazi kérdés az, hogy etikus-e bármi olyat tenni, mondani amivel szándékosan mások lelkébe gázolunk, másokat megalázunk, mások vallási meggyőződését sértjük. Úgy gondolom, nem! Mondok egy példát: Szerintem, a mai tudományos ismereteink alapján nem eldönthető van-e Isten, de számomra egyértelmű, ha van, akkor Isten, a világ teremtője, de nem a hétköznapi dolgok intézője. (A felvetett kérdés szempontjából mindegy, igazam van-e ebben.) E gondolatok alapján értelmetlennek tartom, ha valaki akár otthon, akár templomban imádkozik sorsa jobbra fordulásáért. Mégis engem háborítana fel leginkább, ha valaki az imádkozó embereken viccelődne, kivéve ha ezt maguk az érintettek teszik és/vagy az adott vallás, az adott közösség ezt elfogadhatónak tartja.

Bebé 2010.04.25. 10:16:27

@spänot: Örülök, hogy valaki rávilágított a lényegre. Egyet is értek, és sajnálom, hogy mások elfeledik, hogy ez alapvetően kultúra, DE akkor sem szabad megfeledkezni az abból eredő politikáról, az amabból eredő fegyverkezésből stb. Önmagába visszatérő ösvény.
süti beállítások módosítása