/>

Tarlós István nem ronda. Jó, nyilván nem a klasszikus férfiszépség ideáltípusának egyszemélyi megtestesítője, de mégsem az az arc, akiről első ránézésre egy láncfűrészes sorozatgyilkos jutna az átlagválasztó eszébe, akire aztán soha nem bízná még egy kisbolt vezetését sem, nemhogy a mi csöpp kis Budapestünket. Ehhez képest úgy tűnik, a Fidesz mégis vállalhatatlannak tartja a kinézetét - legalábbis másra nehezen lehet gondolni, amikor egy plakát nem sok, annyit nem raktak ki a főpolgármester-jelöltjükről.

Mert az nyilván a lehetőség szintén sem merül fel, hogy megint eljátsszák ugyanazt, amit tavasszal, hogy még csak véletlen sem mondanak semmi konkrétumot a választás előtt. Eszünkbe sem juthat, hogy megint csak az MSZP elleni szavazatok kellenének nekik, és azt majd hatalomra jutva elárulják, hogy mire is adott nekik felhatalmazást a hatalmas nagy fülkeforradalom. Mert egyébként mindenre felhatalmazást fog adni, efelől ne legyenek kétségek.

Amúgy vidéki olvasók elárulhatnák: náluk is ez megy? Itt, ahol a jobboldal sose volt átütően népszerű, és most is csak a szocik és a liberálisok totális önamortizációja miatt fognak nyerni, még talán érthető is, hogy nem tarlósozzák össze a várost. De ettől függetlenül egy rossz vicc.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr702263971

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2010. tán legszebb új kifejezése 2010.09.01. 15:04:55

Ma az allergiáról akartam írni, mivel az elmúlt néhány hétben, de kiemelten az elmúlt két napban úgy szétcsapott, mint az istennyila...Helyette viszont - miközben vadul kerestem valami Zyrtec-kel egyenértékű allergiagyógyszert, aminek azonos a hatóanya...

Trackback: Haldokló demokrácia 2010.09.01. 13:28:11

 Virág Árpád részére   Kedves Árpád!   Nagyon restellem magam, hogy ennyire elhanyagoltalak, pedig tudom, hogy a hazától távol élni milyen nehéz dolog, hiszen magam is éltem illegalitásban és tudom, hogy mennyire vártam az otthonról ...

Trackback: Még két nap... 2010.09.01. 13:18:06

A FIDESZ demokrácia-romboló húzása az ajánlószelvény-gyűjtés körül érdekes fejleményeket látszik hozni, és lehet, hogy talán még öngólnak is bizonyul. Az lassan már közhely, hogy az új szabályozás, mely szerint négyszer annyi cédulát kell összeszedni ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VR6 2010.09.01. 11:39:47

Kaposváron már '94 óta Szita Károly (fedőnevén Krakus Péter ügynök) uralkodik, nektek még csak most jön ez a korszak, már ami a jobboldalból önkormányzati szinten várható...

eloszto · http://eloszto.hu 2010.09.01. 13:32:30

@VR6: itt még csak most ér véget a Demszky-korszak :)

faqtya 2010.09.01. 13:36:23

talán nem azért, mert előbb még össze kell gyűjteni a kopogtatócédulát és hivatalosan is jelöltté váljon? mert amíg ez nincs meg, addig nem tehetik ki, hogy a fidesz polgármester jelöltje.

esef 2010.09.01. 13:45:56

Hivatalosan szeptember 10-én kezdik a kampányt. Azért...

venszivar 2010.09.01. 13:47:29

Talán mert egy vén szivar !?

Zoli 29 2010.09.01. 13:54:15

Pl. mert a Fidesz kampánya csak szeptember 10-én kezdődik hivatalosan?

Giedi 2010.09.01. 13:55:49

A fidesz győzelme úgy néz ki, ebben az esetben független a jelölt személyétől.
Pencroft "13. Pác" Tivald is simán nyerne (és lehet, nem lenne rosszabb, mint Tarlós).

bben 2010.09.01. 13:56:09

amúgy teljesen felesleges abszolút biztos győztes pozíciójú befutó kampányára pénzt pazarolni...

Mitya Ivanov 2010.09.01. 13:57:20

@Zoli 29: @esef:
talán lehet, talán igen (talán mert független), talán azért mert minek sokat költeni a kampányra

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.01. 14:00:57

@bben:
Legutóbb is Tarlós bá volt az abszolút várományos.
Ki gondolta volna, hogy Demszky ötödször is nyer?

walker57 2010.09.01. 14:01:43

Azért nem plakátolnak,mer felesleges.
Megnyeri így is,mindek költeni rá.
Ha Overdose Fidesz jelölt lenne, simán több lábon álló polgármesterünk lehetne.
Ne feledjük Caligula szenátorrá nevezte ki a lovát.
Ha egy bohóc lehet köztársasági elnök,megtörténhet bármi.

Elveszett légionárius 2010.09.01. 14:04:51

Talán mert egy "két lábon járó gumicsizma", és még a FIDESZ is szégyelli?

Devil 2010.09.01. 14:05:01

Addig jo ameddig a pestiek nem latjak hogy a fidesz fuggetlen jelioltje nem egy videki jo szanto-veto szajabol kiallo kapanyellel... Tarlos legjobb kampanya ha nem derul ki rola SEMMI. Abba nem lehet belekotni, a hulyeknek meg eleg hogy mszp fuj!

Hozzá Szóló 2010.09.01. 14:07:12

"Ne magyarázz.... ne magyarázz... mert leverem a szemüvegedet és rá is ugrok!"

:D

xtolzig 2010.09.01. 14:13:58

ez a blog akkor istenverte nyomorékság lett mostanában, hogy már a piroslap bloggal vetekszik komolyan..
rád jön valami eszement összefüggéstelen NULLA információalappal rendelkező agymenés is ideböfögöd?(a zsindex meg kirakja nyomja ki egyből persze, fika van há hogyne)
Csak annyit kellett volna megnézned(mint nagy gulyásdemokrata ha már aki aztán követi a közéletet), hogy a fidesz kampánya szept 10.én indul és nem kivánnak 324324 MrD költeni a kampányra mint Horváth ingyenbkv Csabáék. Addig miért lenne bárhol bármi mig kampány sincs??? De már szégyenlik..
nevetséges és egyre szánalmasabb..
(jah ugye nem az szégyenli aki pár plakátolja magát nagyba de az inditó pártja logóját nem meri rárakni a plakátra.. áhh..;))

Ballabás Dániel 2010.09.01. 14:18:23

@Devil: "a hulyeknek meg eleg hogy mszp fuj!"

Ezzel szemben mit látunk az MSZP plakátjain: "A Fidesz semmit nem tanult és semmit nem felejtett". Akkor kik is a hülyék?

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.01. 14:19:38

Felejthetetlen emlék: valamelyik korábbi választás kapcsán (már nem emlékszem, hogy Demszkáj ellen indult v. a parlamentbe készült épp a bunkócska) teli volt a város az öltönyös Tartós Istvánkával, amint zsebrebaszott mancsokkal, bodorított frizurácskával vigyorgott az arrajárókra. A statisztikák szerint jónéhány, a plakátot megnéző kisgyerek visszamaradt a fejlődésben a szörnyű látvány hatására. :D

Murderface 2010.09.01. 14:20:29

Minek csesszenek el egy zsák lóvét fölöslegesen plakátokra, amikor úgyis nyerni fog? Inkább elköltik kokóra meg kurvákra :) Szerintem ez állhat a háttérben :)

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.01. 14:20:41

@xtolzig: nácika! Tanújj meg mádzsár bezsélni, mielőtt okádni kezdesz! :D

kubatov_kommunista 2010.09.01. 14:21:22

Tarlós szépsége még az erősségei közé tartozik.
Van az a 'dögölj meg' nézése ami nem biztos, hogy az erőssége.
Na most ha ezzel a 'dögölj meg' nézéssel tekintene le sok ezer tarlós a savazóra akkor az a savazónak nem biztos hogy jó lenne.
Amúgy meg örülj neki, szerintem. Miért nincs inkább nagy mellű, fiatal nőkkel kiplakátozva a város? sarokba apró betűkkel odaírhatják, hogy tarlós/fidesz vagy mszp vagy bármi. ez lenne a legjobb.

esef 2010.09.01. 14:21:48

@Mitya Ivanov:
Tarlós nyilatkozta múlt héten az egyik újságnak, hogy csak 10-én kezdi a kampányolást.

Elkeveredett 2010.09.01. 14:28:16

A Jobbik bezzeg tolja a plakátokat ezerrel.
Nagyon érdekelne, honnan van pénzük...

szárny 2010.09.01. 14:29:09

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Hadd idézzem neked a saját plakátotokat,
"Az idő igaz / s majd eldönti / ami nem az! (Petőfi Sándor)
Eldöntötte. Az MSZP, az SZDSZ, az LMP, a Jobbik és a Kétfaszú kutya együtt bírnak feleakkora támogatottsággal, mint a Fidesz egyedül.
Úgyhogy röhögtessétek csak nyugodtan magatokat a habzó szátokkal... És kíváncsi vagyok, október 4-én is lesz-e még kommentelő státusz maszopéknál...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.01. 14:33:35

@szárny: látod, micsoda seggfej vagy te is (mint minden fidesz és jobbik szavazó)? Semmi közöm egyik párthoz sem. :D
Egyébként meg ajánlom figyelmedbe a fidesz előző kampányát a "Rosszabbul élünk..." szöveggel! :DDD

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.01. 14:34:38

@Walter Melone: hová? És a sok kretén, húgyagyú fideszes nem veszi észre, hogy tartlós elvtárs nem csak a maszop szavazóknak lesz szopás, hanem az összes budapestinek.

Fáradt Vándor 2010.09.01. 14:36:59

Ha egyszer biztos befutónak ígérkezik, akkor tényleg felesleges promotálni sok pénzért...

faqtya 2010.09.01. 14:38:11

@ballada80: nemrég én is láttam ezt az mszp-és plakátot ("A Fidesz semmit nem tanult és semmit nem felejtett"), és én nem értem. elsőre lehet, hogy jópofának tűnik, de belegondolva szerintem semmi értelme. a mondat első fele érthető, de mit akartak a másik felével mondani? pl. az, hogy "a Fidesz semmit nem tanult, de mi nem felejtünk", az értelmesebb lenne. mit mond az, hogy "a fidesz semmit nem felejtett"?. nem azt, hogy a fidesz nem felejti az mszp hülyeségeit?
a másik plakát meg végképp érthetetlen: "Az idő igaz, s eldönti, ami nem az". az "ami nem az" szöveg az mszp négyzetébe van: img831.imageshack.us/img831/8397/azido.jpg
hát mekkora öngól már ez? szóval ők a nem igazak. az egyszerű népnek egyszerű üzenetek kellene, pl. "szavvazz rám!". mert ezek így túl intellektuális.

xtolzig 2010.09.01. 14:39:57

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: nácika... annyi eszed van.. istenem te nyomorék hogy neked mindenhol ott kell lenned.. hát a te anyádat én biztos nem nyuggernek hivnám, hanem egy szerencsétlen fasznak, hogy nem sikerült egyből megállapítania a tajgetosz-szindrómát nálad amint megszülettél és aszerint cselekednie........

eszkep 2010.09.01. 14:40:51

Ez a blog sosem volt egy IQ bajnok, de már a Piroslappal egy szellemi színvonalra süllyedt. Remélem agymenésében nem zavarja a bloggert az az apró momentum, hogy a FIDESZ kampánya 09.10-én indul, mint az a hírekből már ismert.
Az index meg rögtön kirakja az agybutítást...

napidev 2010.09.01. 14:45:55

Az idei tűzijáték fő kérdése az volt, hogy hogy lehet minél olcsóbban megúszni, és a spórolt pénz egy részét az árvízkárok segítésére használni. Ezzel nincs is gond, de most a kampánypénzek egy részéről miért nem kívánnak lemondani ilyen vagy bármi más célra? Nagyon sok pénz elfolyik (haverhoz?) most, amiből okosabb dolgokra is lehetne költeni, és még népszerű is lehetne, hogy lásd, mi ezt a pénz is jobb célokra fordítjuk.

Robusto 2010.09.01. 14:56:27

Próbálták ugyan plakátra nyomni, de mindig kilógott a kapanyél...

Publius Decius Mus 2010.09.01. 14:56:29

Hát, Jávor Benedekről láttam plakátokat pl.Úgy néz ki mint egy olyan arc akivel meghitten el lehet szívni egy füves cigit. De polgármesternek?

Az LMP vajon mi?

Tarlós jó arcnak tűnik, dehát majd meglátjuk...

szárny 2010.09.01. 14:59:33

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Semmi közöd egyik párthoz se, amelyikről írtam? Hát akkor? Thürmer Gyuszi vagy Schmuck Andor? Vagy Dávid Ibi? Vagy csak nehéz gyermekkorod volt?

labi 2010.09.01. 15:10:50

Érdekes post...

Egyrészt még csak kopogtatógyűjtés van, jelöltek majd csak később lesznek.

Másrészt meg ha telereklámoznák vele a várost, akkor meg azért nyafognál, hogy mennyi pénzt elbaxnak. :)

drukkker 2010.09.01. 15:13:23

Tarlós dolga sem lesz egyszerű.
Ő volt a III. kerület első szabadon választott polgármestere, az SZDSZ szineiben. Ha jól tudom 3 cikluson keresztül. Ő volt aki megtorpedózta a főváros szándékát maikor az Újpesti Vasút Összekötő mellé közúti hidat akartak építeni. Olyan feltételeket szabott Demszkynek, amik tejesíthetetlenek voltak. Nincs is híd. Pedig nagyon kellene. Úgy fog járni, mint Orbán. Amit meggátolt az előző kormánynak, kényszerből neki kell megoladnia. Gondolok az összes reformra, mely nem fog menni fájdalmak nélkül.
Tralós rég elhagyta az SZDSZ-t és legjobb tudomásom szer int nem lépett be a Fideszbe sem. Persze ez csupán formalitás. Gondoljunk Schmitt esetére amikor főpolgármester jelöltnek jelentkezett Orbánnál. Aztán mégis.....
igaz, akkor alelnök hiány volt a fidesznél, most minden poszt betöltött.
Egyébként mélységesen ráfér erre a városra a frissítés. Most olyan a helyzet, hogy a fidesz mindent visz alapon, győzni fog. Ha tarlós valóban egy független ember, (amit kétlek) jól fogja vezetni a várost. Kérdés, hogy mennyire éhesek a fiatal keselyűk, milyen módszerekkel fogják kipumpálni a pénzt. Szerintem tanultak és sokkal rafináltabbak lesznek, mint mondjuk Hagyó, meg a korifeusai voltak. Tarlóson múlik mennyire engedi a koncot. Mert ez a város most az!!!!!

MACISAJT 2010.09.01. 15:14:13

Most tegyük egy pillanatra félre az (ál?)hülye szerző által is nyilvánvalóan ismert , sajtóban bejelentett tényt, miszerint a Fidesz szeptember 10-én kezdi kampányát.

Nézzük egy picit az "ellenfeleket".
Momentán kettő közülük, az LMP és a Jobbik ugyan teleplakátolta Demszkigrádot-ehhez képest még a 28 ezer kopogtatócédula gyűjtésééért folytathatnak-még két napoig-egyre reménytelenebb harcot.

Marad az MSZP és az ő ingyenbékávés jelöltje, aki hagyó társa volt.
Neki kb. annyi az esélye mint Kósáné Kovács Magdának a manilai Miss Universe döntőben.

És végül, a liberális csodafegyver, olyanok akik "valamiért" jó ötletnek tartják tízmilliók kiszórását a semmiért- ez a kutyafarkúak pártja.

Ilyen mezőnyben, minek kéne Tarlósnak akárcsak egy darab billboard?

Kicsi Kacsa 2010.09.01. 15:16:21

Nálunk se plakátolt eddig a mostani polgármester kisasszony. Pedig indul ő is, sőt, mi több, meg is fogja nyeri. Sajnos...

Kicsi Kacsa 2010.09.01. 15:18:55

@Kicsi Kacsa: Ja, 8 éve független volt, 4 éve asszem nyíltan Fideszes, de lehet, hogy független volt még. Jön a következő 4 év vele. Rémálom...

2010.09.01. 15:23:47

@faqtya: Az nem az mszp négyzete, azért narancs. Mondjuk így is hülyeség, totál pénzkidobás. Úgy látszik, náluk fussa erre is.

almee 2010.09.01. 15:24:47

Az LMP is teleplakátolta a várost, meg Horváth ingyenbékávé Csaba is 3 hónapja jelölt volt. Attól még jelölt, ha nem lesz meg a kopogtató.

Viszont tényleg minek plakátolni? A választás 4 hét múlva lesz, elég kicsit felhívni a figyelmet az utolsó 3 hétben.
Érdekes, ha kampányolnak az a baj, hogy mennyi pénzt szórnak, ha meg nem, akkor meg az a baj...

2010.09.01. 15:28:06

@Publius Decius Mus: Kinek mi jut eszébe, nekem nem a füves cigi, hanem ez, hogy olyan, mint én vagyok, vele meg lehet beszélni a dolgokat. Ilyen főpolgármester kellene.

Az LMP egy ökopárt, amelyik 15%-ot ért el Pesten, akinek a legkomolyabb Budapest-programja van, és momentán hiányzik 7000 cédulája, hogy indulhasson, a fideszes demokrácia legnagyobb dicsőségére.

lehetmas.hu/budapest

Bundili 2010.09.01. 15:28:40

Nem kell a sok plakát, mindenki ismeri már, nem egy rosszarcú, miért kellene óriásplakátokra költeni a pénzt. Úgyis lefutott a meccs!

Dr Kangörény 2010.09.01. 15:29:36

Tarlós? Emlékeztek rá, amikor kiállt a 30 milliárdos hídfelújítás mellett???

Ez az alak semmivel sem jobb, mint demszky.

A fidesz most akár egy majmot is indíthatna a főpolgármesteri székért, tuti befutó lenne. Miért nem indítanak egy normális embert? Pokornit péládul? vagy a kisgeci rogánt, aki eddig jól teljesített polgármesterként?

Prala 2010.09.01. 15:30:42

az MSZP ugyanezt csinálja: sehol egy ember, sehol egy arc, csak a blőd ellenségkeresés: "a FIDESZ semmit se tanult és semmit sem felejtett"....meg hasonlók....

kettős mérce, kedves posztoló...köhömm

Tarlós egyébként a lehető legjobb választás főpolgármesternek szvsz.

csárli hárper 2010.09.01. 15:30:53

hát itten mán megint báncsák a fideszet he? hát hogy jössz te ahhoz hogy ezeket a rendes, becsületes, sosem hazudó, csak a köz javát akaró, jóelvtársakat a szádra vedd he? :)

ivrilider 2010.09.01. 15:34:19

@simonmondja.: nem egészen - Tarlós nagyon megszorongatta, de azért arra lehetett számítani, hogy Demszky nyer

almee 2010.09.01. 15:39:00

@Prala:
Arról ne is beszléjünk, hogy szocik megint titkolják mivoltukat, zöld csíkos plakátokon jelentetik meg a jelöltek és a piros szín max a vörösszem-effektustól tűnik fel. (jó, van egy 1 pixeles piros négyzet és egy próbetűs MSZP felirat mellette a sarokban)

faqtya 2010.09.01. 15:39:12

@iii: jé, tényleg. én mindenesetre nem asszociáltam volna a fideszre, akármeddig nézem. akkor miért nem egy narancsra tették azt a szöveget? az a négyzet eddig az mszp-t jelentette számomra, pláne, így ferdén.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.01. 15:44:53

@szárny: most készülök pártot alapítani "Komcsigyűlölők Pártja" néven! :DDD

(bocs, de arról nem tehetek, hogy ti nem veszitek észre, hogy egy rákosista utódpártnak csápoltok! :DD - az meg egy külön szám, hogy a szavazásra hajlandóak több, mint fele akkora segg, hogy még azt sem fogja fel, hogy aki fidesz-komcsi ellenes, az nem feltétlenül rajongója az ellenségeiknek - mert ugye fideszeseknél nem ellenfél van, hanem ellenség... )

Zoli 29 2010.09.01. 15:45:59

@simonmondja.:

Nem volt abszolút várományos. Közel sem volt olyan biztos befutó, mint most.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.09.01. 15:51:39

@ivrilider: es milyen szanalmas is volt a "bp tobbe nem liberalis varos":-)

de. az. es az is marad, mint altalaban a vilagvarosok. akkor is, ha egy tarlos ul az elen:-)

szárny 2010.09.01. 15:52:08

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Komcsigyűlölők pártját alapítasz? Jéééé! Az biztos olyan lesz, mint az SZDSZ volt 1994-ig, ugye? Amikor aztán fölmászott faroknak a kommunisták gerince végére?

Muster Mark 2010.09.01. 15:53:17

@simonmondja.: Most azért igen nagy csoda lenne... ugyanis nem indul. :-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.09.01. 15:53:19

@Prala: te lattal olyat az irasban, hogy "bezzeg az mszp!"

nem?

akkor bizony ezt te kepzelted bele ellensegkeresesi buzgosagodban, ahogy azt fentebb Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? kommentelotarsunk oly' bolcsen megemlitette:-)

v. jókormányzósember 2010.09.01. 15:58:28

Neeem... Dehogy szégyellik! Józan ésszel viszonyulnak hozzá! Nézzük meg, Balázst, a Bús-ban!

"Beindítjuk Óbudát!" - így reklámozza magát még most is- pedig- MIKOR IS kell "beindítani" valamit? Ugye, nem akkor, ha (többévi Tarlós- uralom után)-az lerobbant?

De megnézhetjük T. István kis FÜZETKÉIT is- hát, hogyan mondja majd erről a nép egyszerű gyermeke, Bendegúz, hogy:

"Olyan szíp színe van, olyan szíp sárga!"

(Gy.k.: T. István kis (s nyilván, olcsó!) füzetkéje- KÉK! SZADESZ-/DEMSZKY/KÉK! Ejnye, Pista bá! A gyógyszerei? A szemüvege? Színtévesztő lett? E' mán a sárgaság első jele!

De ugyanez dettó a II. kerületi pógármester es. Ő sem tudja, hogy "Ollan szép színe van, ollan szép sárga!" Mi lesz itt, gyermekeim?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.01. 16:09:54

@faqtya: "talán nem azért, mert előbb még össze kell gyűjteni a kopogtatócédulát és hivatalosan is jelöltté váljon? mert amíg ez nincs meg, addig nem tehetik ki, hogy a fidesz polgármester jelöltje."

Már bocs, de ez hülyeség. Ha nem jelöl, akkor milyen minőségben gyűjt cédulát? A jelölti pozíciónak nincs köze ahhoz, hogy az illető elvérzik -e vagy sem a nulladik fordulóban...

öcsi55 2010.09.01. 16:16:07

Vörösök halványodni kellene,az elmúlt nyolc év után.Az őszi választások után,
csendes téli álmotokat alhatjátok.

Sznob 2010.09.01. 16:17:15

@Publius Decius Mus: Tarlós jó arcnak tűnik, dehát majd meglátjuk...
Ugye ez most irónia volt?

EMU 2010.09.01. 16:28:30

Talán azért szégyellik a tarlóst, mert kicsit régebben még egy köztörvényes bűnöző, bizonyos Klivinyi Zoltán volt az óbudai kampányfőnöke, akivel akkor kerültek szoros szakmai kapcsolatba, amikor a III. ker. Tve-nek szánt önkormányzati 40 milliókról kellett megállapodniuk egymás közt, ugyanis Klivinyi akkor a Kerület elnöke volt. Aztán meg a tarlós kampányfőnöke. Utána meg körözött szélhámos, ma meg ki tudja, lehet, hogy metro mérnök.

gaga 2010.09.01. 16:37:33

Szeged tele van ragasztva egy Bénagy nevű fideszes polgármester jelölt vigyorgó képmásával:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.09.01. 16:39:05

@öcsi55: "csendes téli álmotokat alhatjátok. "

tavasszal elorehozott valasztasok lesznek?:-D

zoldx 2010.09.01. 16:44:00

...Sokadszor írom le !Ez nem focimeccs,ahol nyugodtan lehet "hüjje bíró"-k'va anyád" stílusban,büntetlenül gyűlölködni!Akinek nincsenek értelmes,mások számára is megszívlelendő gondolatai,az inkább otthon a WC-kagylóba kiabálja bele a minősíthetetlen véleményét!Hála a szifonnak,mást nem zavar...

egerészölyv 2010.09.01. 16:50:11

(A poszt jó, de hazugság, számos Tarlós-plakát van.)

fitball 2010.09.01. 17:05:59

enszivar: mér hány éves??

Triple Seven 2010.09.01. 17:20:21

Ezért kár volt egy posztot indítani. A kampány még nem kezdődött el, majd 20-án fog, ezért nincs plakát.

Kandabula 2010.09.01. 17:20:59

Úgy tűnik, mindegy.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.09.01. 17:24:55

mer' a parakovács aszt monta rája, hogy faszista. azóta szégyenlik őtet.

vakvarju 2010.09.01. 17:25:28

@eloszto: Hát a Demszky mellett úgy néz ki, mint egy túlkoros dzsigolo.
@öcsi55: Hát nem sokan fognak örülni, ha az önkormányzati választások után Budapestet narancsvidéknek fogják hívni.
@ezittenkéremmagyarország: Igen éljen az Én még sohasem hazudtam a választóimnak nevű szeretett vezér. Szűnni nem akaró, dübörgő taps. Istenem, hogy ezt is megértük.
@Prala: remélem a megválasztása után sem csalódnak benne! Úgy legyen! Bár Óbuda polgárai nem sírják vissza az ő polgármesterségét.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.09.01. 17:35:44

@zoldx: est te dontod el, hogy kinek a velemenye megszivelelendo es kinek wc-be valo?:-)

miert? ki a fene vagy te?:-)

vörike 2010.09.01. 17:36:22

Háááát, Tarlóssal én sem dicsekednék.....

radiris 2010.09.01. 17:40:37

@vörike: a számból vetted ki a szót.

Jamesboci 2010.09.01. 17:46:22

@walker57:
nem is lenne rossz a paci.....
ha már demszkájt elviseltétek ennyi ideig.

sivatagi n. 2010.09.01. 17:58:08

@öcsi55: A vörösbolsi trollok most akkor kapják a bögrét, ha azt hazudják, hogy egyik pártnak sem csápolnak. Ja, csak habzó szájjal fröcsögnek minden Fideszes és Jobbikos posztnál, a nyelvük meg közben kilóg a maszop seggéből.

pakesz (törölt) 2010.09.01. 18:11:40

felolem lehet Tarlos a pogimester, csak kulfolgiekkel Demszky talalkozzon
kulonben meg azt hiszik, hogy itt mindenkinek a kapanyel kilog a szajabol

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.01. 19:15:05

@öcsi55: picim, tán egy fidesz rajongó ne ugasson itten "vörösökről", mert Rákosi elvtárs még kikel a sírjából és könnyekre fakad a meghatottságtól... :DDD
(bár mondjuk ritka állatfaj a fideszes, mert egyformán nyal komcsinak-nácinak egyaránt)

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.01. 19:16:07

@pakesz: Demszky nem fog, ő állítólag kiszáll a buliból.

nestrot10 2010.09.04. 07:04:36

Taplós a vizenyős tekintetű, hideg gyilkos tekintetű, szemtelenül válaszolgató, ..na és krákog állandóan beszéd közben... a monoton unalmas hangján.
Gusztustalan vénember!
süti beállítások módosítása