/>

Kirabolva

E-one 2011.01.14. 12:21

Rosszul érzem magam. Zsarolható vagyok, és most zsaroltak. És kénytelen voltam engedni. Megtörtént: nemrég írtam alá egy adópapírt, amiben többek közt kijelentettem, hogy februártól átmegyek az állami nyugdíjrendszerbe.

(Update: miután pár kedves kritikus kommentelő felfigyelt az egetrengető tényre, hogy erről elvileg külön senkinek nem kell nyilatkoznia, jelezném nekik: igazuk van, ez a papír nem az a papír, teljesen más ügy kapcsán kellett jeleznem sok más adat közt, manyupos vagyok-e vagy sem. Nyugi, nem az elvakult kormányellenes blogger vagdalkozását olvassátok.)

Azaz dehogy voltam kénytelen engedni. Ó, nem, felajánlották nekem a lehetőséget, hogy maradjak az eddig évi közel harminc százalék hozamot termelő magánpénztáramnál. Igaz, azzal elvesztettem volna a havi befizetéseim jókora részét a kormánynak hála, meg azt sem tudhatom, hogy próbálják a maradékokat tönkretenni a következő három évben, de ha úgy nézzük, a lehetőség fel volt ajánlva. Mindent meggondoltam, mindent átszámoltam. És úgy tűnik, a zsarolást elfogadni az egyszerűbb út. Még úgy is, hogy ezzel nem keveset elvesztek az eddigi befizetéseimből, a mostani és később megszerzendő pénzem odaadják másoknak, és csak egy halvány ígéretet kapok, hogy 2050 körül, ha nekem lesz szükségem rá, majd az akkori kormány gondoskodik rólam. Igen, a döntés az enyém volt.

Ez van. Ahhoz már hozzászoktam, hogy a kormány azt a pénzt, ami hivatalosan tőlem vagy a munkahelyemről jön, de soha nem láttam, nekem nem tetsző dolgokra költi el. De az, hogy azt a pénzem, ami fixen, egy saját számlán követhetően, kvázi kézzel foghatóan egyszer már az enyém volt, elvegyék, na, az azért új élmény. Nem vagyok hálás érte.

Ilyen megalázva érezheti magát, aki előtt a sötét utcán megvillantják a kést, és saját kezével adja oda a pénzt a rablónak.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr262583128

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Maradok 2011.01.14. 21:51:46

Kérem tisztelettel, én vagyok az a jogkövető állampolgár, aki a jövedelmét nem titkolja el, aki tisztességesen befizet minden adót és járulékot. Nincs szándékomban feketén dolgozni, nem akarom zsebbe kapni a fizetésem egy részét, és mindig betartom a j...

Trackback: Schmitt Pál: a büntetett előélet nem kizáró ok 2011.01.14. 20:17:49

A Magyar köztársaság elnökéről kínosnak tűnő adatok láttak napvilágot pénteken: kiderült, hogy Schmitt Pállal szemben 1964-ben jogerős elmarasztaló ítélet született egy büntetőügyben. A Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerős ítélete szerint négy hónap...

Trackback: Van Isten! 2011.01.14. 16:50:03

Tudtam és tudtam és tudtam! Jól döntöttem!Ma maga Orbán Viktor is elhitette velem, hogy jó döntés volt MNYP-ben maradni. Szép lassan kiderülnek információk a februári reformokról (hiszen meg kell nyugtatni a piacot) s mit látok benne? A nyugdíjkiadások...

Trackback: Mi lenne, ha mindenki maradna a magánnyugdíjnál? 2011.01.14. 16:39:11

Az új feltételek mellett soha nem látott pozitív kilátások elé nézne ekkor az ország.Hogy miért? Ha mindenki úgy nyilatkozna, hogy marad a magánnyugdíj rendszerben, akkor nyugdíjba vonuláskor senki sem kapna állami nyugdíjat, így 20-30 év alatt teljese...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 12:10:21

@Lumieres:

Hogy is mondtad délelőtt? Olvass vissza! Nincs kedvem ilyen idióták miatt mindent 1000x leírni.

Lumieres 2011.01.15. 12:10:58

@Schaf: Ugyanott megtalálod a válaszomat! Olvass vissza!

Lumieres 2011.01.15. 12:12:44

Mondjuk a nap poénja már megvolt... Kiderült, hogy legnagyobb pofájú "észosztóknak" NINCS is mnyp-i megtakarítása. Más faszával persze, hogy bátran kaszálják a csalánt.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 12:15:02

@azbest:

Az alap kérdés. Ahhoz, hogy neked a semmiből félretegyünk (merthogy anyáink és apáink nyugdíjának kifizetése után nem marad félrerakni való) vegyünk fel kölcsönt máshonnan?

Mert most ez zajlik-zajlott.

..és érdekes az, hogy ugyanazokkal az érvekkel próbálod támadni a régi törvényt, mint az újat. Összemosod a régi és az új szabályokat attól függően, hogy neked melyik kedvez.

Pedig mindenféle mellédumálás nélkül itt egyetlen kérdés van:

Fizesse-e AZ ÖSSZES munkavállaló tovább azt a lehetőséget, hogy nektek PAPÍRON saját megtakarításotok legyen egy MAGÁN cégnél.

Vagy te úgy gondolod, nem mindenki más fizeti? Hogy amit te befizetsz az a tied, amit más fizet az meg közös? Röhögtetsz???

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 12:16:18

@Lumieres:

Igen NINCs MNYP-am!

ÉS NEM AKAROM A TIEDET FIZETNI! HELYETTED!

..érted? Ha akarod fizess MNYP-at önkéntes alapon kedvedre.. annyit, amennyit akarsz.. oda, ahová akarod.

De a KÖZTERHEK alól ne bújj ki azzal, hogy "de hát nekem ezt anno egy szar törvénnyel megengedték!!"

sárkányfő 2011.01.15. 12:16:48

Hogy kicsit csökkentsük a fidesz fizetett manipulátorának népbutító hatását, nézzük a tisztességes adatot, a válság előtti évek hozamát:

www.privatbankar.hu/html/bef/6021.php

Mint látható, 7,5% - 10,7% között hoztak, átlagosan 9-10% között.

A váláság ezt nyilván rontotta, de azóta azt már bepótolták, no meg a váláság az államot is érintette, szóval...

Persze ez csak érdekesség, mellékvágány, ha 0% hozamot hoztak volna, akkor is rablás elvenni a pénzt.

A magyar állam nyíltan zsarolja a magyar embereket, ezt is megértük :(

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 12:18:08

@sárkányfő:

Bazmeg.. amit én idéztem az PSZÁF HIVATALOS kiadvány!!! hol van ehhez a te "privát bankár" oldalad?

Ne röhögtess...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 12:20:13

@sárkányfő:

...és kb. ezzel be is mutattad mekkora analfabéta vagy. Ugyanis a nettó hozamokra apellálsz a valós kézzel fogható HOZAM helyett.

Idióta vagy, de ezt már mondtam.. maradj a MNYP-adban 15.000 megvezetett barátoddal együtt, de egyiktek se jöjjön 20-30 év múlva kuncsorogni állami segítségért.

Lumieres 2011.01.15. 12:22:09

@Schaf: Ha geci választ akarsz, akkor szerintem anyád kiemelt nyugdíját fizeted, NEM AZ ÉN JÁRULÉKOMAT!

sárkányfő 2011.01.15. 12:22:20

@Schaf: amit te idéztél, faszfej szijjártó-tanonc, az 2009 év végi adat, tehát pont a 80 éve legnagyobb világválság csúcsán lévő adat.

ezt hívják tudatos manipulációnak.

de mindegy is, már annyit hazudtál, hogy biztos kapsz valami szép prémiumot szijjártótól.

Lumieres 2011.01.15. 12:22:38

@Schaf: @Schaf: Ha geci választ akarsz, akkor szerintem anyád kiemelt nyugdíját fizeted, NEM AZ ÉN JÁRULÉKOMAT!

Lumieres 2011.01.15. 12:26:33

És NEM tartom túl tisztességesnek a, hogy mikor konkértan az én 2,7 milliós megtakarításom a tét, egy olyan szarházi basszon le, akinek semmilyen vesztenivalója nincs.

Persze, elhiszem hogy kellemetlenül érint, hogy meg szívattalak és kiderült az igazság (nincs mnyp-i megtakarításod). De te ugrottál be.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 12:28:24

@sárkányfő:

Jé... balfaszkám.. van már 2010-es jelntés? hol olvastad???

sárkányfő 2011.01.15. 12:29:31

A menedzser Fórum is "hazudik" :)

www.mfor.hu/cikkek/21_milliard_forint_kiesest_jelenthet_az_uj_adotorveny_a_koltsegvetes_szamara.html

"A Költségvetési Tanács által az MTI-hez kedden eljuttatott dokumentum szerint a most tárgyalt szja-javaslat ehhez képest eredményszemléletben közvetlenül mintegy 300 milliárd, pénzforgalmi szemléletben 275 milliárd forint bevételcsökkenést jelent 2011-ben, ami körülbelül 500 milliárd forintra emelkedik 2012-ben."

Hazudik mindenki, kivéve Schaffot...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 12:29:57

@Lumieres:

Nem bazmeg.. az érint kellemetlenül, hogy azt gondolod a te megtakarításodat NEKEM kell kifizetni.

Hát nem... hiába törrtént eddig ez és gondolod, hogy ez a notrmális, most végre rendet tesznek ebben akérdésben is. Ha meg megtakarítást akarsz balfaszkám, akkor fizess MAGADNAK ÖNKÉNTES pénztárat és ne a közösből vegyél el egy részt mondván az a tied, mert te fizetted be!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 12:33:11

@sárkányfő:

fel bírod fogni a némtjuhász kutyánál kevesebb IQ-dal végre, hogy akárhányszor beidézed ezt, AKKOR SEM az SZJA csökkentés, hanem az összes munkabért terhelő kedvezmény fogja ezt a hiányt okozni??

...és hogy nem a kényed-kedved szerint kiollózott idézetet kellene felhozni, hanem a hivatkozott (és általam beidézett) T/1376. sorszám alatti Költségvetési Tanácsi becslést???

Érted?? Hehh??

2011.01.15. 12:38:29

@Schaf:
A manyupok által közzétett adatok megegyeznek a pszáf oldalán találhatóakkal és a ksh ugyanezen jelentésekből előállított adatokból dolgozik.

Én nem arról írtam, hogy a manyup tagok, majd fenemód meggazdagszanak nyugdíjas éveikben, hanem arról, hogy a legtöbb manyup esetében nem lesz szükség állami kiegészítésre.

Kijelentésemet az alábbiakra alapoztam:
1. A mindenkori nyugdíj kiszámításakor nem az állampapírok hozamát veszik alapul, hanem csak az inflációt igyekeznek követni.
2. Gazdasági növekedés várható.
3. A piaci eszközökben levő manyup vagyon a 2.-es pont miatt egyre nagyobb hozamot fog termelni (ami a tavalyi adatokból már látszik is).

Abban igazad van, hogy ha ma kellene elkezdeni a tömeges kifizetéseket, akkor az sokkal többe kerülne az államnak, de erről szó nincs.

Lumieres 2011.01.15. 12:39:23

@Schaf: Mindenki a SAJÁTJÁT fizeti. Én se fizetek helyetted, te se helyettem. Az meg hogy a kormány nem képes kijönni az állami nyugdíjkasszából, az BASSZA MEG A KORMÁNY! Ne vegye el a 10 éves megtakarításomat rövidtávú költségvetési hiány pótlására.

sárkányfő 2011.01.15. 12:39:32

@Schaf: nem a 2010-es számokat kértem számon, hanem a tisztességes, összehasonlítási alapnak korrekt számokat, amik nyilvánvalóan a válság előttiek.

elég egyértelmű voltam, de persze te szándékosan félreértetted amit írtam. a válság előtt számokat egyszerűen nem akarod meglátni, mert cáfolják a hazugságaidat. ugyanúgy teszel, mint az szja-csökkentésből fakadó ténnyel, ami csökkenti az állam bevételeit pár száz milliárdocskával, na ezt se akarod meglátni.

mire gyűjtesz, kocsira, tengerparti nyaralásra? jól haladsz, extra túlórapénzt kapsz szijjártótól.

azbest 2011.01.15. 12:41:38

"www.pszaf.hu/data/cms2127509/nyphozamok_2000_2009.pdf
Olvasgasd.. Az állampapírok 10 éves futamidejű kamata 7-8% körül mozog."

@Schaf:
na most kiderült mennyire hazudsz, ott van a listán... 6-9% körül voltak a válság ellenére. Ez pedig azt jelenti hogy 10 év mértani átlaga a tőkéhez képest éves átlagra ennyit hozott.

A bankbetétnél és a kötvénynél sem adják oda pluszban az infláció százalékát. Szóval reálérték miatt sem sírjál. Éppen azért jön ki alacsonra az átlépők reál hozama, mert a kormányok tucatnyi alkalommal döntötték be a forintot (egy éven belül is), csak mert annyira marakodtak a csontokon.

Szeretnélek megkérni, hogy hagyd abba a hozzászólásokat. Teljesen egyértelmű, hogy a célod a manipulálás és a bizonytalanság keltés.

Lumieres 2011.01.15. 12:46:06

@azbest: Az a furcsa, hogy pont az izgul a MI hozamunk miatt, akinek NINCS is mnyp-i megtakarítása. Az állami nyugdíjpénztár, nemcsak hogy HOZAMOT nem fizetett, de még egy kibaszott egyenleget se küldött még, pedig 4x annyi fizetek oda, mint a mnyp-ba.

Lumieres 2011.01.15. 12:47:50

Már majdnem olyan vicces, hogy az állam "megvédi" a nyugdíjamat (saját magamtól, ugyanis egy fillért nyugdíjat se kapok az államtól, ha maradok mnyp-i tag.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 12:51:04

@azbest:

Most neked is magyarázzam el mi a különbség a nettó és a reálhozam között??

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 12:56:28

Most komolyan abba az irányba akarjátok elvinni a beszélgetést és a vitát, hogy nekem nincs MNYP-an, tehát nem érint a kérdés?

Ennyire agyhalottak vagytok a témához??

Az állam a nyugdíjkassza egy részét annó kiszervezte magáncégekhez, bízva abban, hogy verseny és nagyobb hozam alakul ki. Ez nem történt meg, nem hogy verseny nem lett, de a hozamok is messze elmaradtak a várttól. A kötelező pénztárak rendszere akkor működne jól ha ez az államnak és az állampolgárnak nem kerülne extra pénzébe.

Márpedig most jelent. Ha anno nem magáncégekbe rakják, hanem az állam teszi neked "névre szóló" számlára és most azt élné fel egy szavad nem lehetne!
Pedig SEMMI különbség technikailag a két eset között.. csupán annyi, hogy a magáncég többet nem fér a mézes bödönhöz INGYEN!!

Érted?? Szarok én a magán számládra, ha mások hülyesége és egy magáncég érdekei miatt nekem kell annak egyéb költségit kifizetni-kipótolni.

Értsd, ezen az elven azt mondom, hogy mivel mindkettőnktől UGYANANNYI pénzt vonnak le UGYANARRA a célra, az én befizetésemet is rám költsék és ne anyádra, meg egyéb nyugdíjasokra.

Mit nem lehet ezen aggyal felfogni?? hehh?

Lumieres 2011.01.15. 13:01:45

@Schaf: Milyen kötelező? Neked se volt kötelező.

Lumieres 2011.01.15. 13:04:28

@Schaf: 2012-ben sokkal szarabb helyzetben leszünk, mint most.

Hogy egy szemléletes példával éljek, a kormány éppen most szedi fel a parkettát és azzal fűti a panelházat. És kiszámolják, hogy idén télen még lehet a parkettával fűteni és akkor úgyis jön a tavasz meg a nyár és az ősz.
Csak az a gond, hogy jövő decemberben ismét fűteni kell, és már a parkettát (mynp-i befizetések) is eltüzeltük...

Nem is tudom milyen mentalitás, vagy "gazdaságpolitika" ez, mert az biztos, hogy nem ezt tanítják a zegyetemeken a zembereknek.

Lumieres 2011.01.15. 13:05:44

Hogy is nevezzem? Ez Tücsök gazdaságpolitika (de La Fontain)
Egész nyáron hegedült (ment a propaganda és nem csináltak semmit), majd októberben elkezdték felszedni a parkettát.
- 2 havi járulék elterelés (nov, dec).
- majd ebből pár hét alatt 14 havi lett.
- Majd úgy gondolták, hogy az egészet felszedik, mind a 3000 milliárdot.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:06:14

@Lumieres:

A baromságokat terjesztened nem kötelező...

A járulékot TŐLEM IS levonják! Sokkal többet, mint tőled! KÖTELEZŐEN!! ha köll, ha nem, ha kérem, ha nem...

A különbség az, hogy a te befizetésed egy részét felcimkézték eddig és odaadták egy magáncégnek, hogy kezelje. ugy gondolom abban sincs vita, hiszen ideírtam a vonatkozó számokat, hogy a befizetésink nem fedezik a kiadásokat. Úgy meg pláne nem, ha a te befizetésed egy részét eleve odaadjuk valakinek és a hiányra kölcsönt veszünk fel, amit ketten másik adóból fizetünk ki.

Szal barátom, tisztán matematikai alapon ÉN JELENLEG SOKKAL TÖBBET VÁLLALOK A KÖZÖS TERHEKBŐL, mint te... Ráadásul nyugdíjam se nagyon lesz mert a megtakarítás helyett a te félretett pénzed által okozott lyuk betömésére költjük a bevételt és nem az én majdani megtakarításomra... és szerinted ez rendben van?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:07:14

@Lumieres:

Baszod!

Idén télen fagyjunk meg, vagy próbáljunk egy év alatt csinálni valamit, hogy jövőre hátha nem döglünk meg télen??

Melyik legyen? A te szinteden megy a példaértés?

Lumieres 2011.01.15. 13:08:00

@Lumieres: És hogyha finoman fogalmazok, a választások előtt NEM ERRŐL VOLT SZÓ.
Ha durván fogalmazok a kormány a választások előtt ÖSSZEVISSZA HAZUDOZOTT.

Ha májusban tudom, hogy a mnyp-i vagyont akarja felélni 0rbán, akkor NEM SZAVAZOK RÁJUK.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:08:16

@Schaf:

A te példáddal élve qrva jó lesz, ha marad a parketta és megdöglünk. hiszen legalábba parkettát megmentettük.

Röhej..

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:09:40

@Lumieres:

Ebben egyetértünk! De nem volt alternatíva! ...és most majd nem lehet azt mondani, hogy: "az ellenzék miatt" megy hogy "nem volt elég felhatalmazás", stb.stb.

Mint azt már tegnap este is mondtam, legfeljebb vállvetve fogjuk őket ruhaszárítókötéllel halomra lövöldözni 1-2 év múlva.

Lumieres 2011.01.15. 13:09:54

@Schaf: Nem volt kötelező a mnyp-ba való belépés. Te se léptél be. Most meg azt akarod, hogy dögöljön meg mindenki, aki eddig öngondoskodott és megtakarított 10 év alatt valamennyit.

Lumieres 2011.01.15. 13:11:47

@Schaf: Több is lesz a nyugdíjad. Mer' azt a befizetéseid arányában kapod. Ráadásul én egy fillér állami nyugdíjat se kapok mivel maradok mnyp-i tag. ÉN FOGOM FIZETNI A TE NYUGDÍJADAT.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:13:16

@Lumieres:

Mi nem volt kötelező?? Ne röhögtess..

A nem kötelezőt az ÖNKÉNTES-nek hívják...

Lumieres 2011.01.15. 13:14:30

@Schaf: Nem kellet volna az egész nyarat és az őszt is elbasznia a kormánynak! A tücsökkormány egész októberig csak "hegedült" és nyomta a propagandát. Simán elkerülhető lett volna, ha VAN A KORMÁNYNAK RENDES GAZDASÁG POLITIKÁJA. A TE ADÓCSÖKKENTÉSED ÜT KIBASZOTTNAGY LYUKAT A KÖLTSÉGVETÉSE, AMIT AZ ÉN MEGTAKARÍTÁSOMBÓL FIZET 0rbán.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:14:45

@Lumieres:

Helyes... eddig én fizettem a te megtakarításod által keletkezett hiányt (kvázi a te nyugdíjadat).

Gondolom mindkét verziót rendben lévőnek találod.

Lumieres 2011.01.15. 13:16:27

@Schaf: DE VOLT ALTERNATÍVA. CSAK A KORMÁNYNAK NEM VOLT PROGRAMJA.
A kibaszott gazdag "vállalkozók" (mint te és 0rbán) adócsökkentését kell kipótolni a 10 éves megtakarítások összegével (3000 milliárd)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:16:55

@Lumieres:

...tudod én még elviselem, ha elvesznek a fizimből plusz 20-30e adót. te elviselnéd?

Ha anno azt mondják, hogy megszorítás, 30% ÁFA, meg +30% külön új nyugdíjadó, akkor nem hisztiznél??

ne röhögtess... de ezt szajkózza az mSZP is amit most te... én meg azt kérdezném, hogy 8 évig MI AZ ANYÁTOKAT CSINÁLTATOK srácok?? :-))

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:17:47

@Lumieres:

Hogy is mondta Feri? :-) "..el lehet menni ebből a qrva országból" :-))

A KMNYP pénzed úgy is itt marad. :-))

Lumieres 2011.01.15. 13:19:40

@Schaf: Neked nem volt kötelező belépni a mnyp-ba. Nem is léptél be, szóval NEM VOLT KÖLTELEZŐ A MNYP-i tagság. Az önkéntes pedig EGÉSZEN MÁS. Az a III. pillér. Én a II.-ról beszéltem ahogy MINDNEKI MÁS RAJTAD KÍVÜL.

TE KEDVERED EGYEDÜL A MNYP-t és az ÖNKÉNTES nyugdíjpénztárat. Valószínűleg azért, mert egyik SINCS NEKED.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:20:00

@Lumieres:

Csak a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy a 2010-es költségvetést a FIDESZ NEM FOGADTA el és nem ő csinálta. No meg azt is, hogy a 2010-es költségvetés számadatai köszönő viszonyban sem voltak a valósággal. A tervezett hiány pl. már júliusban elérte a 80%-os szintet.

mégis milyen reformra gondoltál menet közben, elfogadott számok mellett?? hmm?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:21:26

@Lumieres:

jaaa. te elhitted, hogy valakinek lesz pénze neked nyugdíjat adni??

na látod erre rábasztál... én már akkor sem hittem el. ;-)

azbest 2011.01.15. 13:21:29

@Schaf:
az államkötvény sem reálhozamot hoz... mindig tereled a témát, mindig mással jössz... mindig előről kezded.

"Idén télen fagyjunk meg, vagy próbáljunk egy év alatt csinálni valamit, hogy jövőre hátha nem döglünk meg télen??"

Idén húzzuk meg a nadrágszíjat hogy jövőre se fagyjunk meg. Csak a pazarlásból és a korrupcióból kéne egy picit visszavenni. Trollnokok helyett szakembereket fizetni.

Lumieres 2011.01.15. 13:21:41

@Schaf: Helyen a büdös lófaszt. Egyébként NEKED se lesz állai nyugdíjad, mert 2012-ben elfogy a 3000 milliárd és akkor majd az állami nyugdíjrendszer is széttárja majd a karját. Járni jár majd neked is nyugdíj, de NEM JUT!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:23:20

@Lumieres:

Erről beszélek! Cskahogy én már akkor tudtam, hogy nem fog jutni, amikor téged birkát betereltek egy másik rendszerbe, hogy majd az jobb lesz.

:-)) egy hajóban evezünk, csak nekem már régen van saját mentőcsónakom, te meg most jössz rá, hogy ami a hajón van, az lyukas. :-))

Lumieres 2011.01.15. 13:25:21

@Schaf: Csak az gond, hogy neked az ADÓKEDVEZMÉNYED lesz, vagyis nem TÖBBET, hanem KEVESEBB adót fogsz fizetni.
Azt az adót amit NEM FOGSZ befizetni 2011-ben azt AZ ÉN MEGTAKARÍTÁSAIMBÓL és az átlag alatti fizetésből élők ADÓTERHEINEK NÖVELÉSÉBŐL fedezi a kormány.

Te KEVESEBBET én meg TÖBBET FOGOK adózni. És még neked jár a pofád!!! Remélem már nem sokáig.

azbest 2011.01.15. 13:27:16

@Schaf: éppen te próbálod most rábeszélni az értelmesebbeket, hogy dobják el a biztos manyup pénzüket, hogy cserébe semmit se kapjanak.

Elég csak visszanézni az utóbbi hónapokat, hogy milyen aktivitásod volt:
blog.hu/user/235836/tab/activity
Magáért beszél.

Lumieres 2011.01.15. 13:27:35

@Schaf: De azér' mindenkit rá akarsz beszélni, hogy "menny'en át a ZÁLLAMIBA, mert ott olyan jó (neked)..."
Nem vagy te egy kicsit geci?

Lumieres 2011.01.15. 13:30:04

@Schaf: A lüfaszt tudtál te bármit is. Még most se tudod, hogy mi lesz. Nemhogy a választástok előtt.

Elárulok valamit, még a kormány se tudja mi lesz 2 hét múlva. 1 hetes intervallumokra improvizál gazdaságpolitikának látszó hagymázas baromságokat a kormány. Azt hiszed van "rendszere" az állami nyugdíjkasszának?

Lumieres 2011.01.15. 13:33:34

@azbest: Egyszerre gondoltuk ugyanazt.

A sok hazudozásba nemcsak a kormány, de azok is belezavarodnak, akik a kormánypropagandát fújják.

"Gyere az állami rendszerbe! Tuti nem kapsz nyugdíjat."

Nagyon meggyőző...;)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:37:11

@Lumieres:

faszkalap.. senkit nem beszéltem rá semmire.. egyszerűen megpróbáltam veled megértetni, hogy MIÉRT NEM JÓ a jelenlegi rendszer.

A kutya nem beszélt arról, hogy mi lenne jó, vagy hogy melyik a jobb.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:40:32

@Lumieres:

Dolgoznod kéne és többet keresni. Nem fél fizetést bejelenteni, másik felét meg feketén felvenni.

...és főként nem rinyálni ezügyben. :-)

Lumieres 2011.01.15. 13:43:57

@Schaf: Azt nem is vitatom, hogy NEKED JOBB az a rendszer, ahol te adókedvezményt én meg adóemelést kapok és a magtakarításaimat is államosítják.

Azt nem is vitattam, hogy a sok gazdag zsíros gecinek jobb.
Csak a 3 milliónak szar, aki bérből és fizetőséből él és akinek rámegy a 10 éves megtakarítása a TE ADÓKDEVEZMÉNYEDRE.

Lumieres 2011.01.15. 13:45:13

@Schaf: Te mint vállalkozó biztos jobban tudod hogy kell... ;) Taniccs'á meg minket is.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 13:45:23

@Lumieres:

Látod? tudtam, hogy ha szándékosan nagy fizetést írok ide be és az ahhoz tartozó számokat, akkor előbb-utóbb elviszed a dolgot ebbe az irányba.

Összeroskadnál, ha megtudnád valójában mennyi a bérem.

..de nehogy arról beszéljünk, hogy maga a rendszer jó-e vagy rossz-e.

azbest 2011.01.15. 13:45:45

@Schaf:
az egy hosszútávú lekötött befektetés. A PSZÁF szigorúan felügyeli. A pénztáraknak közös garanciaalapjuk van. Legalább olyan biztos, mint egy bankbetét, csak valamivel jobb a hozama.

A befektetésnél nem egy-egy ember tőkéjét használják, hanem a közös tőkét fektetik rengetegféle helyre, nagy arányban kötvényekbe. Egy-egy befektetés bebukása a nagy átlagot csökkenti, de komolyabb problémához államcsőd vagy a világgazdaság teljes bedőlése kellene. Nem néhány évre kell tervezni, hanem évtizedekre. Az időszakos gazdasági válságokra tekintettel más országban későbbre is lehet tolni a nyugdíjba menést, pont azért hogy ne legyen kötelező éppen gazdasági mélyponton kiszállni.

A gazdasági válságok után általában durván meggazdagszik az, aki az alacsony árfolyamoknál bevásárol, de hosszabb távú befektetéseket sem érinti komolyan.

Egy bankár célja a profit, míg a politikusok célja az ellenfelek kikönyöklése bármi áron. Inkább bízok egy bankárban, mint egy politikusban.

Lumieres 2011.01.15. 13:45:50

@Schaf: Gondolom "tapasztalatból" beszélsz...

Lumieres 2011.01.15. 13:48:07

@Schaf: Én meg azt hittem, hogy tényleg ennyit keresel.
Bár nem csodálkoznék, amilyen agresszív bunkó fasz vagy, simán elmehetnél "mágyár kis és középvállálkozónkák", te szinesfémkereskedő!!!

Lumieres 2011.01.15. 13:49:24

@Schaf: Tudtam, hogy egy kibaszott nagy kamu vagy. Csak azt vártam meg mikorra gabalyodsz bele teljesen a saját hazugságaidba...

azbest 2011.01.15. 13:50:28

@Lumieres: nagy levegő :) kár felidegesítened rajta, neki a trollkodás a munkája. Legyőz a rutinjával.

Lumieres 2011.01.15. 14:00:29

@azbest: Egyszer legalább helyre kell tennie valakinek ezt a f@szt.

Tegnap vettem bérletet és beálltam a sorba szépen. Jött egy ugyanilyen fakabát és a sort szépen kikerülve odament egyenesen a pénztárhoz. Én a második voltam és előttem egy kicsit "teszetosza" ürge volt, aki nem "mert" szólni a köcsögnek amikor beállt elé (persze klasszikus kamuszöveg, hogy ő "csak kérdezni akar valamit"...)
Énmeg elküldtem a "kurva anyjába" a sor végére. Pampogott egy kicsit, meg magarázott, de látta hogy 6-8 dühös emberrel áll szembe és elkotródott.
Csak akkor tudják ezek a gecik megcsinálni a geciségeket, ha nincs aki elküldje őket a picsába, mer' mindenki csak lesütött szemmel be van fosva!

Lumieres 2011.01.15. 14:06:19

@Lumieres: Valakinek országos szinten is be kell vállalni, hogy HELYRETESZI 0rbánt! De DURVÁN! A finom jelzésekből a f@szkalapok soha nem értnek.
Jó volt a tegnapi tüntetés a sajtószabadság mellet, de ez sajnos harmat kevés, ezekkel a gecikkel szemben.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 14:13:04

@Lumieres:

Hívd segítségül az állítólagos 3,7 millió tagból a magán rendszerben maradt mintegy 15e tagot. :-)))

Szánalmas vagy...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 14:15:48

@azbest:

Értem.. gondolom a politikusok okozták a gazdasági válságot is és a politikusok lopták el a postabank pénzét is, a brókerbotrányban érintett K&H esetét már ne is említsük...

...továbbá a politikusok baszták át a hitelszerződések zömével a hozzá nem értő embereket, stb.stb. zseniális érvelés. Remélem azért veled majd kivételt tesznek, amikor az "ő hasznuk" és a "te hasznod" kerül majd mérlegre. :))

azbest 2011.01.15. 14:20:24

terelj csak terelj kedves birkapásztor...

a bankárok a pénzért teszik, a politikusok meg a szomszéd tehenének megdöglesztéséért.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.15. 14:30:58

@azbest:

nem terelek.. egyszerű kérdést tettem fel neked: Szerinted a politikusok, vagy az áldott bankárok okozták a válságot?

Lumieres 2011.01.15. 15:07:06

@Schaf: Még az is lehet, hogy ebből a 2.7 millióból egyet rászánok arra, hogy eltakarodjon a rezsim.

gorcsev54 2011.01.15. 15:12:11

@sárkányfő: Én csak a közszájon forgó 3,6 mill írtam de ha akarod akkor pontosítom 3.870 ezer munkavállaló 2.985 ezer MNYP tag , mégis mi a kérdés? Inkább legyen az a kérdés ,hol van kb 2 millió!Hány százezer őstermelőnek mondott (hav 4-5 ezer járulékot fizető )hány egyáltalán nem fizető ,hány szintén 4-5 fizető stb. létezik.

sárkányfő 2011.01.15. 15:22:39

@gorcsev54: ezt biztos nekem akartad írni? :)

kzolika 2011.01.15. 15:24:37

@Schaf: "Ne keverjük a dolgokat. A jelenlegi cafetériában szereplő rendszer messze nem az aminek lennie kellene és nem is él vele szerintem szinte senki. Mindenki inkább welnes-el. :-))"

Az én cafeteriám épp az étkezési utalványra elég.
Amikor több volt, akkor ept. és önypt. befizetést kértem még. Üdülési csekkem sose volt. Épp az ilyenek miatt, mint te. Inkább sétálok a Duna-parton, de egy ilyen tudálékos, okoskodó faszkalappal nem szívesen találkoznék, amikor pihenni akarok.

Goompah 2011.01.15. 15:28:36

@Mészáros Laci:

"a tőkefelhalmozás SEMMIT nem segít a korfából adódó problémákon."

Ezt kifejtenéd?

kzolika 2011.01.15. 15:54:57

@Lumieres: " Valszeg matekból már elkaszáltak az első félévben."
Matekból általános isiben kaszálták el. Első félévben analízisből volt 3 uv-ja, meg egy dékáni.

kzolika 2011.01.15. 16:01:00

@Mészáros Laci: "1. van megtakarítási életbiztosításom. ha úgy döntök, hogy elkölteném hawaii nyarlásra, odamegyek a biztosítóhoz és kérem a pénzem.

2. van önkéntes pénztári számlám. annyit utalok rá évente, amennyit szeretnék. ha úgy döntök, hogy kell a zsé autóra, odamegyek az önyuphoz és kérem a pénzem."

MNP szar, ÖNYP jobb? Miért nem magad veszel a pénzből dkj-t, meg részvényeket?
Fenti két pont is ordas hazugság. Egyik helyre sem mehetsz oda BÁRMIKOR felvenni a pénzt. Az előnyeik bizonyos feltételekkel érvényesek. Vagyis odamehetsz bármikor, csak ráfizetsz. De ha te ráfizetésből szeretnél nyaralni...

azbest 2011.01.15. 16:10:14

@Schaf:
hirtelen ezt találtam, már 2008-ban volt 2.9 millió manyup tag
www.pszaf.hu/data/cms1418807/Mag__nnyugd__jp__nzt__ri_t__bla.xls

Mielőtt hazudozni kezdel, az önkéntesek ebben nem szerepelnek.

Olvasgass... vagy folytatni akarod a hazudozást?
www.pszaf.hu/fogyasztoknak/bal_menu/leglatogatottabb/elso/mnyp

gorcsev54 2011.01.15. 20:42:22

@sárkányfő: Valószínű nem, de mindenképp annak aki az ellenkezőjét állította.

pazola 2011.01.15. 21:18:37

Schaf:

Ha jol ertem, amit leirtal, akkor az EN gyerekeim fogjak fizetni a TE nyugdijadat.

Igy nem latom realisnak, amit irsz.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.15. 22:32:39

@Goompah:

1. a GDP-t az aktív népesség termeli.

2. a pénzt nem lehet megenni.

3. a mi generációnk nem szült elég gyereket. évente kb 140 ezren mennek nyugdíjba (még vagy ötven évig) és kb 90 ezren állnak munkába.

4. bármilyen nyugdíjrendszer nem több egy mechanizmusnál, ami az aktív népesség által megtermelt GDP-ből juttat valamennyit az idősek számára.

mivel a reál GDP-t megtermelő aktív népesség aránya csökken, a nyugdíjasok száma pedig növekszik, bizony a nyugdíjasoknak kevesebb jut majd. egy kirovó-felosztó rendszerben az történik, hogy az egyre kevesebb járulékbevételt egyre több éhes száj között kell szétosztani. a nyugdíj forintban kifejezett összege csökken.

egy tőkefedezeti rendszerben a nyugdíj forintban szép nagy lesz (láttunk itt milliós számokat), csak épp az infláció megeszi a reálértékét.

merthogy a nyugdíj reálértéke annyi, amennyi GDP-t az aktív réteg hajlandó átadni a nyugdíjasok számára.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.15. 22:34:54

@pazola:

igen, egy felosztó-kirovó rendszerben ez fog történni.

egy tőkefedezeti rendszerben pazola gyerekei sütik meg azt a kenyeret, amit schaf a tőkefedezeti nyugdíjából megvásárol majd.

a lényeg az, hogy pazola gyerekei kenyeret sütnek, schaf pedig megeszi. a pénz csak elszámolási eszköz.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.15. 22:36:06

@kzolika:

szánalmas, amikor nem érted, amire válaszolsz, de azért kiabálsz meg ordasozol...

Goompah 2011.01.15. 23:33:07

@Mészáros Laci:

Igen, valami ilyen válaszra számítottam. Közben én is elgondolkodtam a dolgon és igazat kell adnom neked. Ez persze azt is jelenti, ha jól értelek, hogy a manyup-rendszernek elvileg sincsenek előnyei a mostani állami rendszerrel szemben.

Szerinted ebből kiutat jelenthet, ha a tőkefelhalmozási rendszer nem elsősorban államkötvényekbe fektet, hanem részvényekbe, főképp az adott országban működő vállalatok részvényeibe? Így a nyugdíjasok a manyupokon keresztül lényegében a működő vállalatok rész- vagy akár többségi tulajdonosaivá válnak, ez némi egérutat jelenthet, hiszen ily módon nemcsak a bérek, hanem a tőkejövedelmek is részben nyugdíjjá válnának.

Azért erős a gyanúm, hogy ez a jelenlegi kapitalista gazdaságban nehezen működne, lényegében komoly társadalmi változások lennének szükségesek. (Innentől aztán már az egész gondolatmenet átcsap utópiába. :( )

Na meg egy szűkülő gazdaságban ez sem működik. :(

Kandabula 2011.01.15. 23:47:49

Szégyenlem, de nekem, mint nyugdíjasnak most az az érdekem, hogy a magánnyugdíj-pénztárakban felhalmozódott pénz kerüljön át az államiba. De nem értek egyet vele.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.15. 23:57:53

@Goompah:

mivel a probléma nem a nyugdíjrendszerben vagy az újraelosztás mechanizmusában gyökerezik, hanem a demográfiában, kevés sikerrel kecsegtet az újraelosztás mechanizmusainak átszervezése.

ha a manyup rendszer teljes egészében a reálgazdaságba fektet, akkor kb arról van szó, hogy a központi költségvetés hitelt vesz el a reálgazdaságból (a manyup miatt a felosztó-kirovó rendszerből hiányzó pénz pótlására), és ezt odaadja a manyupoknak, hogy azok fektessék be a reálgazdaságban.

szóval egy (mai magyar viszonyok között) kb 6% elvonást (féket) a reálgazdaságnak egy évi kb 350 milliárdos szeletébe. nem gondolom, hogy ez fogja megoldani a demográfiai eredetű gazdasági lassulást.

az én tippem az, hogy ha a probléma demográfiai, akkor a megoldást is az. mivel az elmúlt kb húsz évben összesen 600-700 kevesebb gyerek született, mint amennyi a népesség szinten tartásához szükséges, a csúnya visszaesést megúszni már nem lehet, legfeljebb abban bízhatunk, hogy 2030-2040 magasságában már felfelé kunkorodunk. ezt a két-három évtizedet még meg lehet oldani emberevés nélkül. mert ha nem teszünk semmit, akkor a gyerekeink számára leghasznosabb befektetés a pusztakezes önvédelmi sportok. egyébként optimista típus vagyok, csak tudok gondolkodni.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.16. 00:00:46

@Goompah:

álmos vagyok. kimaradtak szavak, biztos aludtam közben :-)

kb 6% elvonást (féket) iktat be

600-700 ezerrel kevesebb gyerek

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.16. 00:02:51

@Goompah:

az utópia kapcsán az ókori róma jutott eszembe -- elég sokan látták a rendszer strukturális problémáit, és azt is, hogy maga a renszder nem enged kiutat. csak közben bíztak abban, hogy rosszul látják :-)

Goompah 2011.01.16. 16:52:27

@Mészáros Laci:

Szerintem itt keveredik két dolog. Az egyik a mostani nyugdíjasok pénzének kifizetése, a másik a tisztán tőkefedezeti rendszer (akár állami, akár magán) alkalmassága ill. jobb vagy rosszabb volta a felosztó-kirovó rendszerrel szemben.

Az első világos, a kifizetésekre nincs semmi tőkefedezet, ezért abból kell fizetni nekik, ami ideális esetben kizárólag a tőkefedezet létrehozására szolgálna. Ezt a problémát semmilyen rendszer nem képes megoldani, mert a korábbi évtizedekben elherdált pénzek hiányoznak most.

De most arra kérlek, vonatkoztassunk el ettől az amúgy megkerülhetetlen problémától. :) Vagyis tegyük fel, hogy valamilyen ismeretlen forrásból megoldódik a mostani nyugdíjasok ellátásának gondja. Ekkor nem merül fel az a gond, amire utaltál, hogy az állam azt a pénzt adja oda a manyupoknak a reálgazdaságba történő befektetésre, amit hitelre felvett épp a reálgazdaságtól. :)

A nekem írt első válaszodban meggyőztél arról, hogy a korfából fakadó problémákat nem lehet az újraelosztás pepecselésével megoldani, vagyis erre a tőkefedezeti rendszer éppúgy alkalmas, ahogy a felosztó-kirovó sem.

Mivel a mindenkori aktív korosztályok nehezen vehetők rá arra, hogy jövedelmük igen jelentős részéről lemondjanak a náluk (legalábbis az elkövetkező pár évtizedben) sokkal számosabb nyugdíjasok javára, egyedüli megoldásként a társadalmi rend, pontosabban a társadalmi tulajdonviszonyok jelentős átrendezését látom. Erre gondoltam akkor, amikor az előbb azt javasoltam, hogy a nyupok (akár állami, akár magán) szerezzenek minél nagyobb tulajdonrészt az ország gazdaságában. Ez lényegében a termelőeszközök sokkal egyenletesebb elosztását eredményezné, természetesen nem a szocialista-kommunista módon, ezt erősen hangsúlyozom. Mindez - a nyupokban felhalmozott tőke örökölhetőségének ELTÖRLÉSE mellett - lényegében azt jelentené, hogy a társadalom a nagy tőketulajdonosokat tőzsdei tranzakciók révén jelentős részben KIVÁSÁROLJA a vállalataikból, ezáltal téve egyenletesebbé a társadalmi újraelosztást. Vagyis a társadalom mondjuk legfelső 10%-ának jelentős plusz fogyasztásának nagy részét kapnák meg a mindenkori nyugdíjasok, mindenféle államosítás vagy kisajátítás nélkül, pusztán tőzsdei felvásárlások révén. Mivel pedig a tőkéből származó jövedelmet (mínusz természetesen a fejlesztések, beruházások, hiszen az üzletnek tovább kell mennie) nem használnák fel az aktív lakosság fogyasztására, senki nem érezhetné úgy, hogy elvesznek tőle valamit.

A nagy kérdés persze az, vajon a felső 10% fogyasztásának említett jelentős része elegendő lenne-e a mindenkori nyugdíjkifizetések deficitjének fedezésére.

Tudom, utopista vagyok. :)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.16. 18:37:20

@Goompah:

operaminivel képtelenség erre válaszolni, és még dolgoznom is kell, de este, később még benézek.

A kérdés az, hogy a tőkére vonatkozó operatív döntéseket ki hozza. Joe Sixpack, aki megtakarításainak egy részét bef.alapokra bízza, vagy az alapkezelő?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.16. 18:37:56

@Goompah:

operaminivel képtelenség erre válaszolni, és még dolgoznom is kell, de este, később még benézek.

A kérdés az, hogy a tőkére vonatkozó operatív döntéseket ki hozza. Joe Sixpack, aki megtakarításainak egy részét bef.alapokra bízza, vagy az alapkezelő?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.16. 20:03:24

@Goompah:

szóval ott érzem a bökkenőt, hogy a manyup által kezelt tőke nem különbözik a jelenleg is létező befektetési alapok által kezelt tőkétől. a tőke működtetésére vonatkozó döntések az alapkezelők, általuk pedig a cégek menedzsmentjének kezében vannak.

a menedzsment nem tulajdonos, abban az értelemben, ahogy én tulajdonosként gazdálkodom a házammal, kertemmel, autómmal vagy akár a saját kis kft-mmel. a menedzsment teljesítményét valahogyan mérni kell és ösztönözni. mi a mérőszám? a cég hosszú távú stabilitása, vagy a tőzsdei árfolyamok mozgása a következő negyedéves jelentés közzétételekor? költői kérdés volt.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.16. 20:26:15

@Kandabula:

nekem, mint dolgozónak, akinek kb 25-30 éve van hátra a nyugdíjig, az az érdekem, hogy a manyupok tőkéje (köztük a nekem kiküldött egyenlegértesítőn szereplő 5.9 milka) kerüljön az államhoz.

a manyupok fenntartásának költségei ugyanis engem mint adófizetőt terhelnek.

Goompah 2011.01.16. 20:54:05

@Mészáros Laci:

Mondjuk igazad van, lehet, hogy feltaláltam a langyos vizet? Még kicsit járatom rajta az agyam, mert nem értek a közgazdasághoz. Bár úgy érzem, nagyságrendi és minőségi változás lenne, ha egy ország teljes lakosságának nyugdíjalapja kezdené felvásárolni a jó nemzeti vállalatok részvényeit.

Azt azért újra kihangsúlyozom, nem manyupban, hanem nyupban gondolkodom. Nyugodtan legyen csak állami tulajdonban, már csak ezáltal is jelentősen csökken a működési költség (mert azért a mostani felosztó-kirovó rendszernek is van működési költsége, csak biztos kevesebb nem 4.5%-nál). Pl. elmarad a sok reklám költsége, nem tizen-x menedzsmentet kell fizetni stb.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.16. 21:13:41

@Goompah:

van pár ország, ahol nincs valamirevaló állami nyugdíjrendszer. ilyen például az USA, csak nyugdíjalapjaik vannak. németországban van állami nyugdíjrendszer, de vannak jelentős önkéntes magánnyugdíjpénztárak is.

úgy tűnik, a gazdaság szerkezete sokkal inkább tükrözi a társadalomban uralkodó egyéni attitűdöt, mint a tényleges belső transzfer-mechanizmusokat, adórendszert stb.

egyébként az ONYP működési költsége az éves járulékbevételnek 1-2%-a (ezt a költségvetési törvény mellékleteiben pontosan meg lehet találni), és ennek jelentős része a folyósított nyugdíjak postázása. a manyupok meg úgy számolnak el 5% körüli költséget, hogy folyósítaniuk még nem is kellett.

Kandabula 2011.01.17. 02:43:02

@Goompah: ha tudnád, hogy én mennyit fizettem be eddig, elsírnád magad. És nem látom a jövőt. Ez a gondom.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.17. 10:00:15

@Kandabula:

Ahhoz, hogy nyugodtan élj öregségedre, lényegében két feltételt kell teljesíteni fiatal korodban:
1. te sütöd a kenyeret, de adj belőle az öregeknek.
2. gondoskodj arról, hogy amikorra te is megöregszel, legyen elég fiatal, aki süt majd kenyeret és ad belőle neked.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.17. 10:01:54

@Kandabula:

Ahhoz, hogy nyugodtan élj öregségedre, lényegében két feltételt kell teljesíteni fiatal korodban:
1. te sütöd a kenyeret, de adj belőle az öregeknek.
2. gondoskodj arról, hogy amikorra te is megöregszel, legyen elég fiatal, aki süt majd kenyeret és ad belőle neked.

Kandabula 2011.01.17. 19:12:24

@Mészáros Laci: Sütöttem a kenyeremet, megosztottam, és van három gyerekem. És nem látom a jövőt. Mármint a gyermekeim jövőjét. Én már nem vagyok érdekes.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.17. 19:20:03

@Kandabula:

nekem is van három (két fiú, egy lány), és én sem látom a jövőjüket -- mert hiába hoztam meg én azt az "áldozatot", az adórendszer kifejezetten büntette ezt a gondolkodást. ezért aztán a népesség fogy-fogyogat.

annyit tehetek, hogy szeretem a gyerekeimet, így nem engedik majd, hogy éhenhaljak.
süti beállítások módosítása