/>

Méghogy a Fideszé lenne a köztévé? Ugyan már! Hát mi köze lehet a kormányhoz annak a médiumnak, ami az elmúlt idők legjobban felépített ellenzéki propagandáját viszi végig?

Igen, az éhségsztrájkolók kidobása.

Gondoljunk csak bele. Itt egy olyan megmozdulás, ami tavaly év vége óta tart, de minden érdemi eredmény nélkül. Ma hajnalban, amikor eltávolították a tüntetőket, egész pontosan ketten voltak ott tiltakozni. És egyébként is úgy őszintén, hányan tudtak vajon arról az országban, hogy ez a tüntetés még mindig tart? Hát most az MTVA megtalálta a megoldást, hogy minden az ellenük tiltakozókról szóljon újra. Nincs az a Bajnai, nincs egy olyan ellenzéki kampánytanácsadó sem, aki ennél zseniálisabb módszert ki tudott volna találni, hogy minél többek fülébe harsogja az üzenetet: hatalmas nagy bajok vannak a közmédiában.

Nehéz dolog lehet lakájnak lenni, az ember könnyen elveszti a kapcsolatot a valósággal.

De akkor már vissza lehet menni az ügy kezdetéig. Ami miatt az egész éhségsztrájk elkezdődött, Lomnici kiretusálása. Amikor egy túlbuzgó szolgalélek kitalálja, hogy satírozzák ki az arcát, mert valakinek odafent nem fog tetszeni - tessék, ha kibírták volna azt a tizenöt másodpercet, amíg ott van a háttérben, akkor a kutya észre nem vette volna, ehelyett hetekig erről szólt minden. De magban ugyanez volt a januári tüntetésről pár utcával arrébbról tudósítás is. Arról már nem is szólva, hogy valami bravúros időzítési érzékkel előbb tavaly karácsonykor kerítették körbe az éhségsztrájkolókat, most pedig halottak napján rakták őket onnan is ki, vagyis két olyan napon, amikor épeszű ember csak akkor olvas híreket, ha tényleg nagy esemény van. Így aztán gondtalanul elérték, hogy minden hír róluk szóljon.

Úgyhogy nyugodtan felvésheti magának mindenki vastag betűkkel, aki a média és/vagy a politika környékén él: a közönséget lehet egy ideig hülyének nézni, de az csúnyán visszaüt. Bár nincs kétségem, az MTVA-s fizetések és a hatalom langymeleg ölelése ezt most még elfeledtetik. Egy ideig.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr624885509

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit kérjen a kormánytól egy fiatal, hogy ne hívjam szervilis posztkommunista csökevénynek: 2012.11.02. 17:51:07

Észrevettem ám, hogy a rohadtmocsok, hogy mersz lelépni, mikor én akarlak kifacsarni, jogom van hozzá - retorikát leváltotta a  legalább gyere vissza utána, jó? Valahogy úgy képzelem, hogy a vonatkozó nemzetiminisztérium morning meetingjén körbeál...

Trackback: Hiszek egy Viktorban... 2012.11.02. 17:35:56

Van ugye politika, és van vallás. A FIDESZ és személy szerint annak vezetője esetében úgy látszik ez a határ kezd teljesen elmosódni. Fontos kijelenteni, hogy tudatosan irányított dologról beszélünk, ezek a dolgok nem csak úgy történnek. Azt szintén ér...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balt 2012.11.02. 17:48:51

Munkát, kenyeret! Ja, izéé, kenyérre már nincs is szükség, ha több, mint 1 éve éhségsztrájkolnak... :))

taecleau 2012.11.02. 17:52:01

Nincsenek hozzászólások.

magyar-magyar szótár 2012.11.02. 17:52:21

Előhang: Amidőn készülök írni, hát látom, nincsenek hozzászóláások, erről ismerszik meg a szájjalliberális jógyerekblog, moderálás, cenzúra (szavakra szűrés) kitiltás és hasoinlóak. Tiszta Tóta W, nála is ez ment, csak ő kintfelejtette a rizsát a "permanens fogadóórá"-ról :D

főszöveg: Birom, amikor a stréber jógyerekek úgy hujjogtatnak a közmédiáról, csak azért, mert a górék orbán és fidesznyalóak, mintha velőig egy adta-teremtette rosszoldaliak lennének a közmédia hétköznapimunkásai. Ennek az az oka, hogy a jógyrekek szarnak a hagyományosmédiára, csak akkor foglalkoznak vele, ha pl Nagy Navarró őrjöng , láthatatlanfogyókúrázik és éppen egy pár melós, aki vastagon leszarja a politikát, orbánt meg az össze tóóvajjokat, arrébb tanácsolja az útból a szakállas dzsekis mituggyaőkit.
Igenis, a közmédiánál, ahogy a szocializmus idején ment a sorok közé fogalmazás, már most a múltjához hűen és a jövőjén aggódva tanúságát teszi politikai megbízhatóságának és a jóoldalnak, azaz a jelenlegi ellenzéknek dógozik. Vannak hírszerkesztők... csusszannak be azért az ellenzéknek is smakkoló üzikék. Ezért kockáztatják szegények minden nap az állásukat??- hogy ilyen guszticsek trotyikákban kakiljatok rájuk?? Érdemes is ezzel foglalkozni, hiszen lassan egy éve lesz annak, hogy a sajtómunkásság minden nap megbuktatta Orbánékat... csak éppen nem volt politikai erő, akinek... Szegény ZSeniális Ferencnek már úgy kellett magyarán megmondania idén Vízkereszt után, hogy egyelőre nincsen kész ellenzéki erő... Talán Dr MNodor Tibor örökaranymellénydíjas politológus ötletét kellett vpolna megvalósítani az import ügyvéd miniszterelnökkel... Bülbölszavú Ártatlan Goldont hallgatva azonban nagyján még egy év múlva se lesznek kormányzásra kész ellenzéki erők, akik a sajtómunkásság által lerogyasztott Orbánlktól sziveskednének a hatalmat elragadni.

Jó hír lehet okos gyermekeknek, akiknek ugyan a Felnőttasztal igazi információihoz coki és csak az efféle gumicsoncsikókat hajigálják le nekik az igaziak (azé a hatalom, akié a hírmegosztás, ugye, azaz a közmédia elmehet a kurzív anyucikájába...) szóval Zseniális Ferencnek 2007 óta van egy fasza kis kész alkotmánya, a magyar szellemiélet főbb eszetokjainak közreműködésével készült.

magyar-magyar szótár 2012.11.02. 17:53:00

@taecleau: Most kapcsolták be a "hozzászólhatóságot"

magyar-magyar szótár 2012.11.02. 17:53:56

@Balt: Ezen a Navarrón csontszövetből van a háj, hogy nem fogy szegény?

magyar-magyar szótár 2012.11.02. 17:56:32

Gondolom nem zavar E-Onka, hogy nemsokkal azután Lomnici 15 percet beszélt a köztévében, azóta meg volt már vagy másfél órája. Még szerencse, hogy vannak ilyen normális, nemtúlkönnyen befolyásolható emberek egy páran a nagyjaink között, mint Lomnici

magyar-magyar szótár 2012.11.02. 17:58:10

Másfél éve ez az első bejegyzés és lécci-lécci levél nélkül rögtön lecsapott a címlaptünci az ajánlásra? Ja, vagy hogy az aktuálisan ütős forrótartalom, öhön...

magyar-magyar szótár 2012.11.02. 18:18:06

Jut eszembe, minek az "ellenzéknek" televízió, amikor a flashmobiánus jutyúbizált faszbúkpárthoz már a blogolás is sok, és az elavult blogoszférából netokratív móccerokkal felhozott LMP is elvan felejtve meg lesajnálva?
A televízió a magamfajta 40 és a haláközötti, marketingszempontból szart se érő gennyzsákonak van kitanálva, mire megkezdődik a közszógálati nhiradó, mán alszunk a tyúkokkal...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.02. 18:24:10

A médiák közül manapság már csak a bulvármédiáknak van komolyabb befolyása, azok meg nem is foglalkoznak közéleti kérdésekkel.

komplikato 2012.11.02. 18:34:47

@magyar-magyar szótár: "magyar-magyar szótár"
Basszus ember téged nehezebb olvasni mint Lem-től az Úr hangját, pedig az sem volt egy könnyű szöveg. :D

Akkor most Lomnici for President?

komplikato 2012.11.02. 18:36:36

Amúgy vicces dolog, hogy eredetileg letagadták a retusálós témát, most pedig, hogy utána zsinórban nagyobb szemétségeket csinált az MTVA, az MTI vagy a HírTV hirtelen szelektíven úgy teszünk, mint ha csak azért az esetért tartott volna a demonstráció.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.02. 19:11:24

és tényleg, elég sok újságot olvasok, de el is felejtettem ma reggelig, hogy ez még tart. :D

CyberChild 2012.11.02. 19:16:41

@magyar-magyar szótár:"Még szerencse, hogy vannak ilyen normális, nemtúlkönnyen befolyásolható emberek egy páran a nagyjaink között, mint Lomnici"
Akkor megnyugodtam, hogy nem Te retusáltattad ki, mert hosszú agymenésed olvasván még ez is felrémlett.

kigyurt álat 2012.11.02. 19:17:32

emlékszik valaki, miért is sztrájkolnak? a médiatörvény miatt, vagy mert kirúgták őket? Mondjuk kereshettek volna melót az elmúlt egy évben, jobban jártak volna.

zotyesz11 2012.11.02. 19:24:59

Milyen 2 fős tüntetés?!!?!?!!!
Azon legalább több százezren ott voltak, csak a rohatt közmédia leretusálta, meg elhazutta!
Mint a Lomnici fejét a testéről!

Részemről teljesen jogos, amikor 2 vagy 3 fő, tüntető jelleggel lezárja a közmédia bejáratát.
Ja akarom mondani több tízezer...

Carthamus tinctorius (törölt) 2012.11.02. 19:36:17

Egy éve éhségsztrájkolnak? LOL, ez az a pillanat, ahol a teljes ballib ellenzék hülyét csinál(t) magából.

Carthamus tinctorius (törölt) 2012.11.02. 19:38:00

@Balt: Ja, orvosi csoda. Nem esznek, nem isznak egy éve és mégis élnek. :D

dr kíváncsivagyok 2012.11.02. 19:42:15

@magyar-magyar szótár:
Fogd kicsit vissza magad...túl sok vagy !

dr kíváncsivagyok 2012.11.02. 19:43:14

Látom megjelent a sok droid....nincs más dolgozok ? ja ,..hogy ez a munkátok ....

is 2012.11.02. 19:53:35

gondolom még tavaly karácsonykor leszóltak, hogy valami ürüggyel _azonnal_ takarítsák el őket, valakinek beugrott ez a szobor, el is kezdték, egy hét után nem szóltak le a pártközpontból, hogy már nem aktuális, a csinyovnyikok hada pedig természetesen _azonnal_, _gyorsított ütemben_, 10 hónap alatt leszállította a kért megoldást. Gogoli történet.

GL-581 g 2012.11.02. 20:01:33

Én például már rohadtul el is felejtettem, hogy állandó tüntetés van az MTVA-nál. Köszönöm az MTVA hitbuzgó médialakájainak, hogy felhívták rá a figyelmemet ezzel a szánalmas húzásukkal! Ezek hülyébbek, mint a gazdáik! :D

@zotyesz11: "Részemről teljesen jogos, amikor 2 vagy 3 fő, tüntető jelleggel lezárja a közmédia bejáratát."

Ez elég csúnya csúsztatás. Habár a bejárat előtt sátraztak, semmiféle bejárat-lezárás nem volt. Az MTVA által kijelölt (!) helyen demonstráltak.

A húszezres tömeget kétszázezresnek hazudni pedig nem a mostani ellenzék szokott, hanem a narancsos fiúk. Tudod, akik már anno a Kossuth téren is kétmillióan voltak. :)

kigyurt álat 2012.11.02. 20:04:52

@Carthamus tinctorius: talán fényevők :)
A fényt azonnal megvonni tőlük, mert ez így csalás!

politikus-omm 2012.11.02. 20:18:36

@GL-581 g: húszezres tömeget kétszázezresnek hazudni pedig nem a mostani ellenzék szokott, hanem a narancsos fiúk. Tudod, akik már anno a Kossuth téren is kétmillióan voltak. :)

....LOLLLOL

A lényeg az hogy mindig legalább 10x annyian voltak mint ti.

tundrazuzmo (törölt) 2012.11.02. 20:28:33

12:00 Jó ebédhez szól a nóta.
Közben tekintsék meg, kedves nézőink, az éhségsztrájkolókról készült vágatlan felvételeket.

Jó étvágyat kívánunk!

eßemfaßom meg áll 2012.11.02. 20:31:48

azért az jó, hogy 2011. február óta nem volt mit írni a gulyásdemokráciáról, aztán most elsőre cimlapos ez a zseniális poszt

stf! 2012.11.02. 20:57:09

Ott a sztyeppén milyen szobor lesz?
Testvért építenek a távfűtő toronynak, hogy ne unatkozzon?

Link Elek 2012.11.02. 21:03:15

nem az eszuk miatt valogattak ki az MTVA-s dolgozokat, a fo valogatasi szempontok:
1. érdes-e a nyelve
2. nyelvcsapás szám seggnyaláskor

hetyke81 2012.11.02. 21:44:05

Éhség sztrájk 1 éve?? Az nem éhség sztrájk, hanem legfeljebb reklám...
Egy évet tuti nem bírsz ki kaja nélkül...

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.11.02. 22:46:36

@hetyke81:
@Carthamus tinctorius:

Nyilvánvaló, hogy nem teljes éhezésről, és még csak nem is részleges böjtről van szó.

Magam nem követem oly nagy figyelemmel az eseményt, de ettől fügetlenül nem valósztínű, hogy viccet csinálnék abból, hogy valaki "éhségsztrájkol".

ON:
Egyébként szerintem is teljesen világos, hogy a Lomnici-retusálás ellenzéki behatásra történt, és Nagy-Navarro akciója valójában egy jól felépített dramaturgia része, amiről egy év alatt kábé kétszer tesz említést a média. Na oké, kaptak Lipcsében egy díjat, de ez sem lett különösebb hír itthon.
Szóval: aha, na persze.
Más egyéb?

Mondjuk, a konzervatív Angela Merkel titkársága tájékoztatva lett erről az ügyről, az Orbán Viktorral való hivatalos talákozó előtt nem sokkal.

nol.hu/belfold/a_magyar_sajtoszabadsag_tiszteletben_tartasara_kerik_orban_viktor_es_angela_merkelt

Gandhi szellemében 2012.11.02. 23:28:21

A személyi kultuszra építő struktúrák gyengéje épp az, hogy kockázatos dolog önállóan gondolkodó embereket pozícióba emelni. Nem véletlen, hogy minden képviselő- és polgármesterjelölt személyes vizitre volt hivatalos Felcsúton.

Az egyszemélyi "vezér" rendszerébe csak olyanok illeszkednek zökkenőmentesen, akik elfogadják az ő személyét, akik nem kérdőjelezik meg a gondolatait. Azok, akik a saját képességeik és munkájuk alapján soha nem érhettek volna el ilyen magaslatokat, azok most jellemzően maguknál jobb képességű, szakmailag felkészültebb embereket irányíthatnak, isteníteni fogják a "vezért", és utolsó cseppig kiállnak mellette. A többiek állása és fizetése pedig ezektől az emberektől függ.

Így jutottunk el oda, hogy már egy polgármester sem nyilatkozik önállóan, vagy ha mégis megteszi, legjobb esetben is mosolyt fakaszt,
és jutottunk el oda, hogy nem vezér-fanok is kimennek felvonulni, mint 1957 május 1-én,
hogy tombol a hülyeség és a megfelelési kényszer mindenben.

Nem kell ide ellenzéki összeesküvést képzelni, ez a helyzet ezt eredményezi.

GL-581 g 2012.11.03. 01:25:06

@politikus-omm: Mint "mi"? Ki az a "mi"? Mindig mulattat, hogy a fidesznyikek fekete-fehérben látják ezt a világot. :D
Utoljára Rákosi pajtás vallotta, hogy "aki nincs velünk, az ellenünk van".

kamill77 2012.11.03. 03:07:00

"MTVA-s fizetések" ???

van még olyan? tudtommal etéren is oltári agy gázok vannak.

persze, ha majdnem ötvenmilliós domborműre telik, erre is kéne...

magyar-magyar szótár 2012.11.03. 05:22:09

@komplikato: Megpóbálom basic talky-talky-ban.
Tehát én nem értek egyet a magyar politikaiÉLET jobb/bal felosztásában. A Csúszás miatt ...nagytömbökben 1986-ot meg még 77-et is mutat a naptár, aztán vannak 2002-es meg 2008-as [Kiscsillag_: Menetszél:] nagyonfejlettrégiók... de társadalmilag is efféle rianások szabdalják az országot.

Szóval szinte minden "oldalon" vannak progresszív, elölrevivő emberek meg... retrográdok. Retrográdok még a néhai, azu igazi ős SZDSZ-ben is voltak.

Nálunk semmi nem az, ami és még nem is helyén tárgyalt. Minden el cvan csúszva, a "liberális"-aink vagy csak posztmaóisták voltak vagy rendesen komntzervatívok inkább

szegényjó Tokfalvi mester konzlib-jét ki érti??

Liberális alig van az országban... a legtöbb liberálisnak cimkézett politikusunk csak szájjalcsináló, pont a politikai jóoldal igyekezett kinyírni a közéletből (ollóval, a sziluettjét is!) a valóban is liberálisoknak. Lányi Andrást ignorálják, elhallgatják ma a legjóoldalibbjaink is. Sokan pusztán a "jobberek" ballibsiző köpedelmeitől ragyonak "liberális" vagy baller fényben!

Igen, Lomnici for President, igen! Nem sérült be azon, amit csináltak vele .. nem ragozom, mert túlhosszú, de szerintem ez irtt érthető talán, amit írtam, ha bonyolult is maradt...

magyar-magyar szótár 2012.11.03. 05:30:01

@kamill77: Az internetes média fizetéseiról tudunk valamit? Pl egy bérblogger mennyiért teszi a szerénke közülünkvalót? Egy politikai payola mennyiért nyomja valamelyik Intézet kinek-a-pénzén kracháccsát?? A portfólióbloggerek?
Egy néhai blog tér, ami lemondott a piaci részéről és pozíciójáról az index javára, a bloghú javára, a Báthory utca-Szalay sarkán bérelt luxusirodát, a gépháznak még külön egyet a Szalay'n. KURVASOK pénz van az internetesméiában, a papírmédia honorai ismerhetőek, kicsit a tévésé is. Nagyon áélságos, hogy a Legsötétebb Hely ek szemforgató farizeus módon foglalkoznak az elavultmédiák honorjival, közben ők úgy mutyiznak, ahogy akarnak! Tudom, hpogy a Dohánygyárban játszák a közülünkvalókat, de ez nem jeleti azt, hogy az "ááátattlan" mókinccok kevesebbet kaszálnának a letűnt blogterek netokratáinál!

Ha meg "nyilvános": Hát Török Vidor KÉSZ-apanázsa ugyan mennyivel is jószagúbb, mint egy KÖZGÉPes??

magyar-magyar szótár 2012.11.03. 05:33:58

@dr kíváncsivagyok: Így is nagyon tömören fogalmazok és még keveset is mondtam, tekintettel a netokratív nemzedék olvasásiképességeire. Bár az igaz, hogy nem sok ismert panelt tartalmaz a szóképes olvasáshoz [ami takarékosan onnan, hpogy Orb... kurv már kiegészíti Orbán kurvaanyád! ra és akkor tudja, hogy jóoldali, ha Orb zsid cig kurv.. akkor rosszoldali )

nu pagagyí 2012.11.03. 06:02:33

Ha ez a disznóság nem történt volna meg a köztévé épülete előtt, akkor nem is tudtam volna, hogy van még olyan. Amióta a jobboldal szokása szerint elfoglalta az összes közpénzből fenntartott médiafelületet, nem foglalkozok velük, számomra nem léteznek.

nu pagagyí 2012.11.03. 06:13:03

@magyar-magyar szótár: Igyekszem lefordítani érthetőre, amit idevetettél. Szerinted jobboldalon is vannak tiszteletre méltó emberek, amolyan belülről bomlasztók. Ehhez annyit, hogy a Kádár-rendszert is töménytelen beszari alak bomlasztotta, miközben nagyon figyeltek arra, hogy személyesen kib*tt jól járjanak. Én jobboldalon sajnos csak ilyeneket látok, de szólj majd, ha alakul egy Orbán-nélküli pártcsíra.

Niebur 2012.11.03. 07:08:52

@magyar-magyar szótár:
Az internetes média abból él, amit megkeres.
Ne keverje össze a 77 milliárdos közpénzből fenntartott közmédiával. Sajtószabadságon nem azt értik, hogy az interneten bárki bármit mondhat. Sajtószabadság az, ha a közpénzből fenntartott média függetlenül, politikai befolyástól mentesen tudósít mindenről és mindenkiről. Ettől pedig nagyon messze állunk.

rezvez 2012.11.03. 08:18:31

A kuruc.info üldözése ellen tüntettek?

légügyi megfigyelő 2012.11.03. 08:21:03

Ha csak attól lenne a közmédia a közé, hogy felfújja a demonstrálók ügyét, akkor lehetne igazad, blogíró.
Ám nem erről van szó. Egyszerűen balf@llikus kommunikációjuk tanúsága ez, és legkevésbé sem a tisztességes tájékoztatás igényén alapul.

Nem ismétlem a retusálós-tévestudósításos hozzászólásokat, és azt sem, hogy milyen szinten hülyíti a választópolgárokat az MTVA, vagy mi a fene. Elég erre gondolni a köztévé-közmédia pártszolgálatossá vedlése kapcsán.

magyar-magyar szótár 2012.11.03. 09:25:22

@Niebur: Nagyon jól hangzik ez a szép mentség -csak nem mindegy, hogyan-mivel keresi és egy feketepénzekkel vastagon rakott alapozású (ja és lipettlopott HTML-ű) felületen eléggé necces olvasni írott malasztokat bizonyos politikai oldalak gazdasági kakijairól. Olyan gazdaságikakis kézzel belnaszatolva a tabletbe, hogy!
És hagyjuk már - a Wallis pénz megsétáltatása az index-ben mi volt? A Szabad Sajtó Alapítvány zsebbeadott jutalmai? -azok a pénzek honnan származtak?
A netoratív spekulalistáknak sokkal gennyesebb praktikáik vannak az államipénzek sima lehúzásánál és pont ilyen jólhangzó lózungokat kopipasztáznak flastrom gyanánt, mint maga is.

magyar-magyar szótár 2012.11.03. 09:31:18

Az egész Lomnici Lufi, de tokkal vonóval ám és úgy, ahogy történt, a felfújása, a pifi-pufuzása majd a leeresztődése is pompás történet és ugyanolyan dicsőséges, de pont ugyanolyan dicsőséges a jóoldali médiának is, mint a rosszoldalinak.

Adásban LIVE! a hiradóban ugyanis shoppolás nélkül ment, de egyébként Sólyomszem lett volna, aki arra figyel, ki hajol be a háttérben. Aztán az Online változatban fent volt a retusált egy negyedórára, kb amíg a jógyerekek le tudták másolni. Aztán a barmok visszajavították a retusálatlanra de már minek...

Az egész egy stréber majom miatt volt és melyik oldalon nincsenek lakájok? A jóoldalon is rakásra vannak az efféle stréberek: ők dobálóztak jó sokáig a Lomnici lufival hujjogatva

De mint minden esetben meglett a cimke és mostmár ezzel lehet stemplizni negyedszázadon át.

magyar-magyar szótár 2012.11.03. 09:41:36

@nu pagagyí: ki mit akar látni. Van egy üde ábrázolásom erre, A m-m-sz Nagy Fing szabályzata. A nékem kedves, a számomra ártatlan vagy az én fingom tkp semmi, természetes és eü, ártatlan szénhidrogén, metán. Debezzeg az ellenségem fingja, akit útálok. Olyat nem purcantott Francis P. Broccoli se!

magyar-magyar szótár 2012.11.03. 09:45:39

Annyit még: aki élt a Kádár-korban, az tudja, mit jelent politikailag megfelelő -nek lenni. Ezt útáltuk a legjobban a Kádár-korban, hogy politikailag kellett megfelelőnek lenni, a kettős beszédet meg efféléket. És mi van most? Megint a politikaimegfelelőség számít [mindenoldalon] és ha ez számít, akkor kontraszelekciós tényező lesz. Pokorny Lia elkapta a pillanatát a politikai megfelelőség tanusításának és jól járt. És ez IS az oka annak, hogy a jóoldali médiában több a tehetség. Hosszútávú befektetésként érdemesebb jóoldalinak lenni, mint rosszoldalinak.
A mai magyar publicisztikai esszé írás egyik legjobbja ... rettegve írom le a nevét, ja, mi éri majd ezért... Ambrus Lajos. Nem politizál direkt, nem foglal állást még jóformán nemszélsőségesen sem, csak nemjóoldalon publikál. És vannak mmég páran ilyenek.
Nagyon érdekes az átállók helyzete, mihelyst a jóoldalra áll, azonnal jó is lesz szakmailag. (A Debreczeni József -Ángyán szindróma)

A 2007-re kikelőtavaszú télben a rosszoldali (a "sztálinista!!") írószövetség székháza fűtetlen volt, fagyos falak, akiknek szerkesztőségekben elgémberedett a keze, a Deák étterembe ült be. Pártsemleges, politika iránt érdektelen titkárnők fáztak föl. És volt ez úgy? nem volt ügy, mert rosszoldaliakat sújtott.

Most jön a poen:
Azért volt sztalinista ez az írószövetség (a régi, az eredeti) mert az írók 40%-a nem író volt benne.
Akkor nézzük meg a Szépírók Társasága, az üde, a jóoldali társulatot, ahol ezzelszemben az írók 40%-a nem író. (hanem fordító vagy valami rokon melóban dógozik, kritikus eszteta, az irodalom vonata kerekének pumpálója!) És a Szépírók Társaságába sok stréber éppen a megfelelő politikai irányultságát tanusítandó kéretszkedett!

magyar-magyar szótár 2012.11.03. 09:49:42

@rezvez: A kuruc infost támogatják. Sőt, tiltakoznak, pl közepes képességű jóoldali újságírók, icc. Szakonyi Péter követelte a kuruc-in-fos bánthatatlanságát. Pl egy közepes jóoldali újságíró eladhathatja a cikkét (blogoszférául címlapos mlesz, a cmlapossághoz E-Onka most ilyen trükköt alkalmazott) ha valami ütősen aktálisra stréberemn robbant vagy a kuruc-in-fost vagy a bájerzsótot valahogy a bevezetésbe vagy az elvégelésbe a vagy a szöveg nagyátlójába beteszi. A kuruc in fos nem csak témaszegénység esetén jó halász-pecahely... de "jegyet is biztosíthat" a megjelenéshez, publikációhoz.. Azaz: kádár[meg rákosi]-kori pol-újságírói reflex!

magyar-magyar szótár 2012.11.03. 09:56:20

A stefánia kisasszony hoaxális jógyerekhomokozó sikere mutatja, hogy már nem is az az érdekes, hogy valójában mi a fidesz ideológiai katyvasza, hanem a sima pimf, amit TGM vagy Ujkihívástkereső Péter is kifogásol, a sima érzelmekkorbácsolása, azért jó, mert Stefi a Hitler-ánuszos nyelvével nyalja pofin Lévai Anikót... ez az ideológuii katyvasz? Nem, azzal a Felnőttasztalnál a komolybácsik foglalkoznak, ez a gyerekasztalra leosztott szörpike, hagy élvezzenek a butább jóoldali politikailagmegfelelőgyerekek is!

Az a baj, hogy csak egyféle, egyosztatú jóoldali média van. jaj lenne itt, ha lennének liberálisok és pl liberális média,. az leszedné a kersztvizet a másik 'jók'-ról is!

de itt nincsen liberalizmus
csak brancsizmus. Egybrancs, egy lájn, brancser brancser szemét nem vájja

magyar-magyar szótár 2012.11.03. 10:46:22

@Niebur: Ráadásul persze maga, okos gyermek , a 77 Mrd-ot bruttóbruttóban számolja, mintha a közmédia másból sem állna, mint a hiradóból és a rosszoldali agymosoda másrészeiből.
Hasonlatos ez, mint ama jóoldali faszagyerek, aki az államiünnepségek mind a 450 milliójának a bruttóellopásáról még az augusztus 20-i tűzijáték nézése azaz 250milla máshova elpukkanása közben is beszélt ,.

Valamint: Amidőn jóoldali TEHÁT jókormányzás volt éstehát a jóközmédia a jókormány szekerét tolta is, nem csak a vonórúdját egyszál6tangában és üvegbőlvaló holdjárócipőben vonaglva szoptanyalta, tehát a kérdésre azt válaszolták, hogy az államvezetésért a jókormány felelős és ezért a közmédiának erről a szüntelenjobbításról tudósítania kötelessége is, nem csak illik.

Frick László Emlékzenekar 2012.11.03. 12:29:02

Ez az egész akkor vált egy kis viharrá Aprajafalva bilijében, Nagy Navarro meg Ügyifogyivá és E-On meg Okoskatörppé, amikor Lendvai , 54 éve töretlenül politikailag alkalmas jónéni az első nagylevegőt vette a kajabálásához. Márpedig az mikor volt? Tavaly decemberben? Tavaly, az biztos, így aztán E-On kommcsitanárbácsija Törpapa, s valahány név itt hozzászóló Dulifuli, meg Törpilla és hasonló hupikékségek...
Ha Nagy Navarro csak egy kicsit kevésbé egzaltált és merészel észnél lenni, azt javallja a farvizére gyűlő politikusoknak, amit Dr Wilbur Swainnek, az Egyesült Államok elnökének a 13-asok klu8bjának kidobóembere.

És mennyivel jobb lenne azóta nekünk, hogy ezek ott swingereznek a Fééényességes Telihóóóóódban meg a Göncölszekéren...

El Hombre Muerto 2012.11.03. 21:40:04

Mi van, mégsem olyan büdös már a blog.hu?

hetyke81 2012.11.03. 21:59:48

@De hol van Columbo felesége?:

Tudod mi az amikor valaki tényleg éhezik?? Nézegess etiópokról képeket... És hát ez ha valaki valamit csinál, akkor csinálja tökéletesen! Az meg, hogy naponta 1x eszik nem éhség sztrájk, mert rengeteg ember van ezzel így! Nem jut ideje, pénze, hogy naponta többször kajáljon.
Egyébként nekem arra sincsen pénzem, hogy sztrájkoljak,meg tüntessek... ez a gazdagok kiváltsága! Ha annyira szarul élne, nem sztrájkolna, hanem hajtaná a melót... de úgy néz ki nem szorul rá... talán mert pénzelik? Rengeteg ember tényleg nem él meg, mert 28ezerből semmire sem futja... nekik sincsen módjuk rá, hogy ott üldögéljenek... szóval kamu, politikai szarság az egész.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.11.03. 23:57:26

@hetyke81:

Figyelj, tökéletesen értelek, de kérlek, ne rám zúdítsd elégedetlenkedésedet! A munkaügyi, s az abból fakadó anygai helyzetet illetően tessék szíves Orbán Viktor kormányánl reklamálni.
Őszintén szólva életemben nem éheztem, és reményeim szerint sosem fogok.

Arról, hogy Nagy-Navarro lassan egy éve "kvázi-éhségsztrájkol", s mégsem etióp-csontsovány, nem én tehetek (ha valódi lenne éhságsztrájkja, tutti vinnék neki egy tál bablevest füstöltcsülökkel, akkor tehetnék). Valamiért fontos neki ez (vagy másnak is, nem tudom), így valahogy megoldja, hogy sem ő, sem pedig családja ne éhezzen, amíg a "kvázi-tüntet".

Szerintem nincs ezzel semmi gond: történt egy elég csúnya dolog a közmédiában (amit a te, meg az én befizetett adónkból tartanak fenn), ennek a fickónak meg nagyon nem tetszett, s ezt a módját tartotta jónak, hogy szót emeljen ellene.
Megjegyzem, valójában helyettem is teszi, mert azt hiszem, ha csak 1 Ft adót fizetek, akkor ebből egy fillért se költsön a közmédia arra, hogy bárkit is kiretusáljon - banyek, sz Sztálin bevett módszere volt.

Hogy e mögött politika áll?
Persze, de ki mondta, hogy nem?

Hogy hogyan merészel ez a fickó nem éhezve "éhségsztrájkolni"? Ez sokkal inkább egy permanens tüntetés, mint éhségszrtájk, s azt hiszem, leginkább az ő dolga. Ő legalább kiáll valamiért, ami nem tetszik neki.
Nézz rá a tanásokra: szerinted nyvalyognak emiatt:
nol.hu/belfold/20121102-az_allamositas_celja_az_elitcsere

Ugye nem, egyedül az életpálya modell teljesülése okán boltolnak Hoffmann Rózsával.
Na ugye.

A híres Antall-féle szlogent másolva:
- Tetszettek volna nem retusálni! - most nem éhségsztrájkolna (pardon, tüntetne) Nagy-Navarro.
süti beállítások módosítása