/>

Eddig

E-one 2008.12.04. 01:12

Ha egy ember új blogot nyit, általában ír egy gyönyörű első bejegyzést arról, mit is akar ő itt most csinálni. Ha két ember nyit új blogot, akkor különösen. A mi helyzetünk viszont az, hogy bármennyire is újnak tűnik ez az oldal, egyáltalán nem az. Röviden pár szó a múltról mindenkinek, aki most találkozik először a Gulyásdemokráciával, na meg azoknak, akik majd amikor már történelmivé vált az oldal, lapozgatják, és a régesrégi, 2008-as archívum legaljára érve szeretnének még tovább olvasni. Lehet.

Valami véget ért címmel csak a legbátrabb bloggerek postolnak első bejegyzésként, tsabee-nak ezt sikerült megtennie 2006 áprilisában. media.blogter.hu néven futott kedves blogunk akkortól, két év fél éven át. Persze nem csak médiáról volt szó, közélet, politika, meg néha teljesen más dolgok is helyet kaptak a kiinduló média téma mellett. Hogy nem is rosszul, azt jól jelzi két Golden Blog-jelölésünk két és fél év alatt, szebb időkben a napi néhány ezres olvasottsági mutatóink, és természetesen mindenek felett visszajáró olvasóink, akik kommentáltak, egyetértettek és vitatkoztak, dicsértek és szidtak, egyszóval ami a lényeg: érdekelte őket, mit írunk és mit írnak arra mások.

Két és fél év viszont sok idő, és úgy láttuk, a blog megérett a váltásra. Ezt egyrészt a névben kell megejtenünk, hiszen amennyire media voltunk, ugyanannyira lehetnénk politika.blog.hu, kozelet.blog.hu, poltikaesmedia.blog.hu, névadási ötletelgetéseink közben arra is gondoltunk már, hogy eztacimetadtukamikornemjutotteszunkbesemmi.blog.hu, de végül a gulyásnál maradtunk, amilyen a demokráciánk, és amilyen vegyes a blog és a leves is. Másik változtatásunk pedig a blog.hu-ra való átállás, és persze az a kinézetcsere, amit magára adó oldal így is, úgy is megejt időnként.

Botrányosan sablonos lenne azzal zárni most, hogy gulyás, höhöhö, jó étvágyat, höhöhö, túl egyszerű megoldás, úgyhogy csakazértse választom. Csak azt tudom ígérni, most, minden elején, hogy ahogy eddig igaz volt mediás mottónk, "minket minden érdekel, mi mindent megmondunk, néha meg ezek közül egyik sem igaz", úgy lesz ez igaz ezután is, reméljük, tetszeni fog. Akit pedig az érdekel, mit alkottunk 2008 decembere előtt, az kattintson a media.blogter.hu-ra, és merüljön el nyakig az élvezetekben.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr21802766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2008.12.04. 01:20:48

erre mondjuk művelten, hogy váltottunk: nem kormányt, nem stílust, csak blogszolgáltatót :)

E-one 2008.12.04. 01:23:17

De ez nem jó, mert ilyenkor kultúrhelyeken azt szokták beírni, hogy ELSŐ!!!:)
süti beállítások módosítása