/>

Óriási a balhé Görögországban, a képek feltűnően hasonlítanak arra, amit nálunk a szélsőjobb szokott csinálni, bár ott most éppen a szélsőbal parádézik. Ugyan nem kívánom egyetlen ember halálát sem azért, mert megtámad pár rendőrt, nem egészen érthető, mire fel is a nagy felzúdulás.

Nagyjából harminc ember megtámadt egy rendőrautót. A rendőrök védték magukat, majd visszatámadtak. Az egyik támadót, egy tizenöt éves fiút lelőtték. Kínos, és valószínűleg súlyosan szabálytalan rendőrségi eljárás volt ez. De könyörgöm, azért ne állítsuk már be azt a gyereket valami tragikus hősként!

Persze, ki kell vizsgálni, miért lőhettek a rendőrök egyből azután, hogy a könnygáz nem volt elég. Felelősségre kell vonni azokat, akik ezt megtehették, ahogy természetesen a politikában is súlyos következményei kell, hogy legyenek az esetnek. De minden jogi felelősségvizsgálaton túl csak ott van a kérdés: minek utána Athén, Szaloniki és pár más város módszeres szétverése bosszúból? Egyáltalán miért a bosszú? Aki rátámad a rendőrökre, az min csodálkozik? Azok az emberek harcolni mentek oda, és amikor látták, hogy itt a túloldal is harcol, csak néztek, mint a Télapó, amikor megtudta, hogy nem létezik.

Mondom, az más kérdés, hogy a rendőrök is bűnösök. Is. Mert azt azért véssük a fejünkbe, hogy aki megtámad néhány rendőrt, az nem nagyon lepődhet meg, ha ezután valami rosszat csinálnak vele a zsaruk. Persze, attól lelőni nem kellett volna, de nem hiszem, hogy bármi oka lehetne ezeknek a szélsőbalos csoportoknak most úgy reagálni, ahogy.

Nem sikerült megtanulni, hogy vannak, akikbe nem érdemes belekötni? Aki provokál egy nála másfél fejjel és negyven kilóval nagyobb embert, miközben azt ordibálja neki, hogy üssél, bazmeg, az ne lepődjön meg, ha tényleg megütik. De ha meg is lepődik, legalább ne trombitálja össze a barátait bosszúra szomjazva. Igen, ez nem szép dolog. De aki azt választja, hogy rámegy a rendőrökre, mert azok úgyse támadhatnak vissza komolyan, tényleg ne lepődjön meg, ha egyszercsak azt veszi észre, hogy a túloldal is elvesztette a fejét.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr77812023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2008.12.08. 21:54:26

ez kb olyan, mintha valaki beszól, cserébe ("bosszúból") szétverem a sarki boltot. egyébként mit csinál egy 15 éves gyerek egy tüntetésen?

E-one 2008.12.08. 21:57:53

Mondjuk nem egészen olyan, mert mégsem öltek meg, na de akkor is.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2008.12.08. 22:04:50

na de hogy is mondjam, ha az illető rendőr(öke)t verik meg, akkor "megértem". nyilván nem, de legalább a logikájukat érteném.

E-one 2008.12.08. 22:11:50

Hát én mondjuk egyáltalán nem értem meg, mert előbb minimum egy figyelmeztető lövést muszáj lenne leadni (az elég szánalmas mentegetőzés, hogy az volt, csak gellert kapott valamin), de azért szélbalról tiltakozni most meg csodálkozni nem kéne...

Meghívó 2008.12.09. 09:01:55

Kedves Blogíró!

Meghívunk szeretettel a www.erepublik.com címen található játékba, ahol
A játékban Románia már szinte a teljes országot elfoglalta! eMagyarországnak szüksége van a Hozzád és kommentelőidhez hasonló emberekre.
Politika, gazdaság, nemzetek, országok, hatalmi szövetségek egy a földről mintázott világban!
Lehetsz képviselő, kormányfő, cégvezető, újságíró.
Üdv és várunk! Katt a linkre!

www.erepublik.com/en/visit/acea269a1e3aad041dda2a4571a3c30a

Vidéki 2008.12.09. 09:17:27

Nem ismerem a pontos szituációt, de el tudom képzelni, hogy egy rendőrre, aki egyetlen társával a kocsijában ül rátámad, egy harminc fős társaság kövekkel, botokkal, molotov koktélokkal, könnyen előfordulhat, hogy a „zabszem próba” negatív lesz, és életét féltve fegyveréhez nyúl.
Lehet, hogy sokan vannak, akik ezért bírálják, de ha ők kerülnének ilyen helyzetbe, talán ők sem tudnának mást tenni!

Arkhimédész 2008.12.09. 10:02:25

Ha egy rendőr nem teheti meg, hogy fegyvert használjon a csoportosan rátámadók ellenében,
akkor a rendőrség képtelenné válik funkciója betöltésére. Ha nem teheti meg, akkor azt a bűnöző csoportok könyörtelenül ki fogják használni. Mint teszik ezt időnként a fővárosban randalírozók, vagy annál jóval nagyobb gyakoriságban a vidéki, munkát hírből sem ismerő, védettséget élvező jellemzően jól körülhatárolható személyiségjegyekkel rendelkező bűnözők.

Úgy látom Görögországban is tobzódnak az emberi jogok. Szabad intézkedő rendőröket megtámadni, azoknak nem szabad hatásosan megvédeni magukat, viszont szabad a védekezésükön felháborodva törni zúzni, rabolni...

Bromwyn 2008.12.11. 12:15:58

A nemeslelkű forradalmárok a véleménnyilvánítás közben véletlenül az összes belvárosi üzletet is kifosztották. Akkor most mi is van?

E-one 2008.12.11. 13:22:03

Csak a csokiautomatákhoz ne nyúljanak hozzá, az a szélsőjobb felségterülete.
süti beállítások módosítása