/>

Az EurActiv készített egy tanulságos interjúsorozatot az EP-választáson induló pártok listavezetőivel. Már a cikkek leadjéből sok dolog kiderül.

Schmitt Pál: Ha uniós ügyekről beszélnénk, csökkenne a részvétel

"Ha kizárólag EU-s kérdésekkel foglalkoznánk, akkor a részvétel valószínűleg nem haladná meg a 25 százalékot, sőt 20 százalék alá csökkenne" - mondta az EurActiv.hu-nak adott interjújában Schmitt Pál, a Fidesz-KDNP EP-választási listájának vezetője. A képviselő az előtte fekvő 280 oldalas dokumentumból olvasta fel lapunknak a párt prioritásait.

Morvai: A 100 százalékig magyarok döntsenek!

Az EP-be készülő Morvai Krisztina elmondta, a Jobbiknak nincsen álláspontja az Unió napirendjét uraló klímaváltozási kérdésekről. A büntetőjogász szerint a környezetvédelem, az energiapolitika és a gazdasági válság problémáira elegendő majd akkor kidolgozni a választ, ha már Brüsszelben vannak, reméli, minél többen. Az EurActiv a következő öt évben várható munkáról és a párt ellentmondásosságáról beszélgetett a Jobbik EP-listájánal élén álló Morvai Krisztinával, aki kifejtette, „lehetőleg 100 százalékig magyar, felnőtt embereknek kell eldöntenie, hogy az ország milyen irányba haladjon”.

Göncz Kinga: „Nem lógjuk el a munkát” az EP-ben

A volt külügyminiszter szerint a Fidesz képviselői ellógják a munkát az Európai Parlamentben, ezért a szocialisták részéről azt ígéri, ők nem tesznek majd így. Az EurActiv-nak adott interjú során az MSZP EP-választási listáját vezető Göncz Kinga többször is kritizálta az ellenzéki pártot, de leszögezte, az MSZP „következetesen a mögöttünk álló EP-s időszakról és a leendő feladatokról beszél”.

Thürmer Gyula: A mostani választás egy próba

Az uniós szakértők pesszimizmusát igazolja, hogy a Munkáspárt listavezetője szerint az idei EP-választás egy próba a 2010-es országgyűlési választásokra. Az EurActiv Thürmer Gyulával, a párt elnökével és EP-listájának vezetőjével beszélgetett, aki ráadásul úgy véli, hogy az EP-választásokon „ugyanazokra a kérdésekre kell választ adni”, mint a nemzeti választáson.

Ezek persze csak a legérdekesebb interjúk, a teljes lista az összefoglaló cikk alján böngészhető. Érdekes megfigyelni, hogy a válaszok mennyire kiölik egymást (illetve Göncz Kinga esetében saját magukat is), lásd például Morvai vs Thürmert - amiben persze nincs túl sok meglepő.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr241158958

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az én kampányom 2009.06.02. 19:45:08

Csütörtökön Élő Szívdobbanás az Országgyűlés előtt!Többszáz ember részvételével szív jelet alkotunk, és létrehozzuk az Élő Szívdobbanást.Jelentkezz résztvevőnek! Vagy vállalj el egy "pitvart", és töltsd fel, hozz még 9 embert! Jelentkezni az ep@…

Trackback: Ficere Ödön hírei 2009.06.02. 17:11:22

Törvénysértő Fidesz kampány!Beindult a kampány finis. Ezt mindkét oldal nyilatkozatai jól mutatják, de Mesterházy Attila kijelentéseit érdemes alaposabban megvizsgálni, mert jól példázzák, hogyan lehet aprócska ferdítésekkel hatalmasat lódítani. &nbs…

Trackback: Az én kampányom 2009.06.02. 14:44:54

Csütörtökön Élő Szívdobbanás az Országgyűlés előtt!Többszáz ember részvételével szív jelet alkotunk, és létrehozzuk az élő szívdobbanást.Jelentkezz résztvevőnek! Vagy vállalj el egy "pitvart", és töltsd fel, hozz még 9 embert! Jelentkezni az ep@…

Trackback: Az én kampányom 2009.06.02. 14:39:56

Csütörtökön Élő Szívdobbanás az Országgyűlés előtt!Többszáz ember részvételével szív jelet alkotunk, és létrehozzuk az élő szívdobbanást.Jelentkezz résztvevőnek! Vagy vállalj el egy "pitvart", és töltsd fel, hozz még 9 embert! Jelentkezni az ep@…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.06.02. 15:51:40

@sajt: nem, csak a többi interjúban nincs túl sok érdekes. illetve az mcf-től például nem volt hajlandó nyilatkozni a listavezető.
süti beállítások módosítása