Aprócska metélt
2009.06.04. 22:37
Azt mondja egy mosdatlan szájú utolsó náci, nagyon örvendene, ha a magukat büszke magyar zsidóknak titulálók szabadidejükben aprócska metélt farkincájukkal játszadoznának az ő gyalázása helyett. Ez így önmagában mehetne a Kommentár nélkül rovatba is, de nem megy, mert felvet néhány különlegesen érdekes kérdést.
Most itt leakadhatnánk részletkérdéseken, például hogy honnan tudja, hogy az összes büszke magyar zsidónak aprócska van - a válaszra nem feltétlenül vagyok kíváncsi, azt hiszem -, vagy hogy nem veszi-e vajon észre, hogy ezzel végső soron egy egész kellemes elfoglaltságot kívánt egy jókora csoportnak, akiket ő annyira nem szeret. (Nem mondom, van ennél jobb is, és persze őt gyalázni is egy tartalmas és élvezetes időtöltés, de a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Igazán elborult fanatikusok kipróbálhatják azt a verziót is, hogy nővel vannak és közben szidják Morvait, de hangsúlyoznám, ehhez már betegesen extrém ízlés szükséges, tehát ha közben véletlen nem a Jobbikra gondolnánk, ne érezzük magunkat rosszabb antifasisztának, nem vagyunk azok.) Az persze alap, hogy kultúrember ezután nem áll szóba vele, már ha eddig egyáltalán megtette, és hogy ezzel az egyetlen mondattal valószínűleg négyszámjegyű új SZDSZ-szimpatizánst vett rá, hogy vasárnap elmenjen szavazni, de valahogy a legfontosabb kérdés felett elsiklottak az eddigi reakciók.
A nagy jogvédő adott egy megszívlelendő jótanácsot. Azonban egy árva szót sem szólt arról, mit csináljanak a büszke magyar zsidó nők. Mi ez a diszkrimináció, Krisztike? Nagyon csúnyán néztek volna az ilyenekért a feminista barátnők és kollégák ott a nőjogi bizottságban. Nem szabad egyetlen embert sem meghagyni a kétségek közt. Legközelebb sokkal, sokkal precízebben.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Ficere Ödön hírei 2009.06.06. 09:18:02
Trackback: Fideszfigyelő 2009.06.05. 10:27:10
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vipemil 2009.06.05. 09:51:32
Kutyuu 2009.06.05. 09:52:12
Kaa 2009.06.05. 09:55:53
Kutyuu 2009.06.05. 09:56:08
Lehet, hogy a kurv@néni b@szta el, dehát ennyi esze van...
hamisnero 2009.06.05. 09:59:02
hammasz 2009.06.05. 10:02:19
bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.05. 10:06:44
(JQA-t hisztikének úgy egyébként...)
delano 2009.06.05. 10:15:25
en.wikipedia.org/wiki/Ron_jeremy
Alfonzhal 2009.06.05. 10:16:12
Ленина · http://szanalmas.hu 2009.06.05. 10:19:39
prüntyike 2009.06.05. 10:20:50
ged 2009.06.05. 10:22:15
ebből a kijelentésből csak az aprócska lehet sértő. vagy számodra sértő, ha azt mondják: magyar zsidó vagy? nem értem.
ellenben a "mosdatlan szájú utolsó náci" kifejezésed, nagyon sértő.
azt csak halkan jegyzem meg, hogy a zsidók, a nem zsidókat gójnak nevezik, aminél kirekesztőbb, antiszemitább és nácibbat nehéz elképzelni...
Jacques Ucca (törölt) 2009.06.05. 10:22:48
Bruno 2009.06.05. 10:23:53
prüntyike 2009.06.05. 10:24:42
bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.05. 10:27:14
prüntyike 2009.06.05. 10:31:15
Sájgec 2009.06.05. 10:31:28
dRm 2009.06.05. 10:33:20
Szanalmas vagy te kis hulyegyerek:)
kutty 2009.06.05. 10:35:46
Így van ez, ha egy nő agyára húzódik a krónikus apénia! Egyeben sem jár az esze, mint különböző méretű és fazonú farkincákon. Szerintem a gázspréből is csak a flakkon érdekli.
Nem értem, hogy jobbik Gábor miért nem Vona magára ezt a nőt, akkor talán lehiggadna kissé.
Morvai szerintem nem egyszerűen cinikus, vagy fasiszta, hanem beteg. Ez ma már olyan világos, mint a Nap.
Ja, és hogy még tanít is közben? Hát ez már inkább arról az egyetemről szól, amelyik katedrát ad egy ilyen embernek...
Ami pedig az említett népcsoport női tagjait illeti, hát, ha elég picike, talán ők is játszadozhatnak...
Hózentróger 2009.06.05. 10:46:58
Nincs valami ötleted?
bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.05. 10:52:05
Ugyanis lassan tényleg ott tartunk, hogy az ország lakóinak fele agymosott, náci barommá válik. :(
És aztán lehet sírni, hogy a külföldi sajtó miket firkál Magyarországról.
Alfonzhal 2009.06.05. 10:55:35
Hogy az SZDSZ-nél nincs jobb, ezért szavaz valaki rájuk? Azt az embert, aki így szavaz, én nagyon sajnálom. Aki viszont az SZDSZ-re szavaz ilyen alapon, azt sajnálni is csak nagy megerőltetéssel tudom. Lehet, hogy néhány oldalacskát lehetne írni arról, miért szavaz valaki az SZDSZ-re, de szerintem a "miért nem"-ről is születne egy-két sornyi szöveg...
Mindegy, a lényeg, hogy megint mehet a puffogás meg az okoskodás arról, hogy akkor most mit írt vagy nem írt Morvai valakinek. (Az például _jellemzően_ nem derült ki, mi volt az előzmény, de holmi demokraták efölött elsiklanak, ugye.)
Vincenzo90 2009.06.05. 10:56:07
LuiKang 2009.06.05. 10:57:45
Alfonzhal 2009.06.05. 10:59:01
2009.06.05. 11:00:58
8^])
bgp 2009.06.05. 11:02:22
kaszakő 2009.06.05. 11:03:08
nina2000 2009.06.05. 11:03:32
prüntyike 2009.06.05. 11:04:02
Muad\\\'Dib 2009.06.05. 11:04:14
Joe84 2009.06.05. 11:04:25
Tetszik ez a nagy felháborodás, mindenki benyala zsidóknak...
prüntyike 2009.06.05. 11:05:32
wacak 2009.06.05. 11:05:45
hát persze, mindenki náci, még szerencse, hogy te vagy egyedül mosógép (az is a Rózsadombon)
Viktus 2009.06.05. 11:06:45
"Morvai dühét az váltotta ki, hogy a levelezőlistán Barát Gábor, egy New York-i radiológiai intézet pénzügyi igazgatója pszichés esetnek, a magyarság ellenségének és szörnyetegnek minősítette őt. Az önmagát "büszke magyar zsidóként" meghatározó Barát Gábor szerint Morvai gyűlöletet kelt: veszedelmes uszításai miatt ki kellene tiltani a politikából.
Minden ember, ha levlistán hosszan baszogatják elküldi a picsába az illetőket egy idő után ... ezért érdekes a háttér. Egyébként jobb levlistákon, fórumokon eleve nem személyeskedni szoktak, hanem érveket ütköztetni.
A büszke magyar amerikai zsidók stílusa sem jobb egy fikarcnyit sem, mint a nemzetesasszonyság fütyielemzése ...
Mezőbándi 2009.06.05. 10:39:31
Valaki, aki magat zsidonak tartja, csunyakat mondott egy levelezo listan valakire. A fenti idezet alapjan raadasul nem politikai vonatkozasban, hanem szemelyeskedo modon. Szamos internetes forumon eleve kimoderaljak azt, aki "psziches esetnek" nevez masokat, de nyilvan ahany haz, annyi szokas.
Az, hogy valaki ezek utan elkuldi melegebb eghajlatra az illetot, es annak a sajat bevallasu identitasahoz kapcsolodo jelzoket hasznal, az se nem szokatlan, se nem kulonosen felhaborito.
Ha egy "buszke amerikai" azt irna rolam egy forumon, hogy egy orult szornyeteg vagyok, en meg azt valaszolnam, hogy menjen a hamburgerzabalo anyja p...-ba, akkor is ilyen felhaborodas lenne?
Ugyanakkor, egy kozszereplotol elvarhato az ilyen dolgokkal szembeni nagyobb tolerancia. Sot, ezt a birosag is kimondta mar nehanyszor. A politikai esszeruseg azt diktalna, hogy erzelmek nelkul viszonyuljon a sertesekhez.
Masreszt viszont nem biztos, hogy a teljesen erzelemmentes politizalas - legyen szo akar norol, akar ferfirol - sokkal szimpatikusabb lenne. Barat leszornyetegezte, Morvai elmondta neki mivel szorakozzon, ennyi. Most perelte volna be becsuletsertesert, ahogyan az mostansag szokas, vagy mi?
-
Ennyi.
okostojgli (törölt) 2009.06.05. 11:07:36
A pirézek az okai mindennek.
Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2009.06.05. 11:09:32
Viktus 2009.06.05. 11:09:42
Kedves E-one szdsz aktivista ne is reménykedj a magyarországi büszke magyar zsidóknak elege van belőletek ... ők is látják mit műveltetek ezzel az országgal. Az amerikai magyar büszke zsidók meg más tészta pár ezer kilométerről fincsi okoskodni abszurdisztánról ...
2s1én 2009.06.05. 11:13:23
Reggie 2009.06.05. 11:15:17
2009.06.05. 11:16:47
2009.06.05. 11:18:12
2s1én 2009.06.05. 11:19:19
Loránd az az Eötvös!
Walter Melone (törölt) 2009.06.05. 11:20:13
átlátó 2009.06.05. 11:20:27
Te bécsi pszihi, vagy mi az izé! Mindenkire szükség van. A hülyékre is, meg a nem hülyékre is. Tehát maradj köztünk.
icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.06.05. 11:20:37
Ha csak a fél lenne, az jó lenne. De lassacskán az ország 90%-a neonácinyilasfasisztarasszista. Ezeknek mindenki náci, a náci ma már csak azt jelenti: magyar ember aki nem neoliberális. Ennyi.
Dr Gregory House 2009.06.05. 11:22:08
Egy bunkó perverz állat vagyok, de nekem még mindig inkább Morvai, mint Lendvai Ildikó!
átlátó 2009.06.05. 11:28:04
Amúgy meg mindenkire szükség van. A hülyékre is, meg a nem hülyékre is. Maradj köztünk.
Agagag 2009.06.05. 11:28:38
prüntyike 2009.06.05. 11:29:03
magyar állampolgár 2009.06.05. 11:29:50
Mert zsidózott? Nem zsidó az illető?
Mert metéltezett? Nem metélt?
Mert kisfarkúzott? Sértettség miatt nácizni?
Vihar a biliben.
star77 2009.06.05. 11:34:32
elmebeteg ez a nő.
nina2000 2009.06.05. 11:37:17
átlátó 2009.06.05. 11:38:23
netsrot7 2009.06.05. 11:40:00
M@tek@ · http://www.dusza.sk 2009.06.05. 11:41:15
Megáll az eszem, még van aki fel van háborodva. Persze, ha cigányokat osztotta volna ki, akkor senki sem szólal fel. Kétszínű hazug banda vagytok... Ennyi...
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.06.05. 11:44:42
Nem akarom, hogy ilyen színvonaltalan emberek bármilyen formában bárhol képviseljenek!
Ron Jeremy magyar?
Art Mooney 2009.06.05. 11:48:12
1. az index nem sokat valtozott, kimondottan gusztustalanul tematizal/manipulal a cimoldallal. vicces h a "fontos pillanatokban" mindig "helyukon van a szivuk", ugye
2. morvai cseppet bunko volt, igen, de A) a reakciotok eltulzott es alszent B) homany fedi h mivel is b_tak fel az agyat ennyire C) mocskos csusztatassal eltek, elferdititek a szoveget.
gondolom ti is buszkent fogjatok veregeti a vallatokat, mint gyurcsany baratunk a koteles beszed felremagyarazasa es spammelese utan.
a rendszer talpnyaloi vagytok.
Lolita999 2009.06.05. 11:49:00
Pipas 2009.06.05. 11:49:45
papamaci1 2009.06.05. 11:50:53
Tárgyszavak: "Elkúrtuk !", "Hazudtunk reggel, éjjel meg este !", "Négy évig nem csináltunk semmit..."
Dezsőjóska 2009.06.05. 11:51:14
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.06.05. 11:53:16
Politikusnak nincs magánlevelezése, magánbeszéde, magánvillaépítése.
Gyurcsány is feleslegesen hivatkozott arra, hogy Őszödön csak a cimbiknek szónokolt.
Normális országban ahogy sem Gyurcsánynak, úgy Morvai Krisztinának sem lenne helye a politikai életben.
magyar állampolgár 2009.06.05. 11:56:08
Nem írtam semmi durvát és mégis kimoderáltak. Vicc ami itt megy, mégsem tudok nevetni.
papamaci1 2009.06.05. 11:56:47
Nos igen: a "Mónika show", "Győzike" és a "Barátok közt" sokat tett az agymosásért.
Másfelől az SZDSZ minden emberileg lehetségeset megtett létezése alatt a homofóbok, antiszemiták és rasszisták "előállítására". Hogyne tett volna.Ebből élnek. Ez a létalapjuk....
GregTaylor 2009.06.05. 11:59:34
nick_007 2009.06.05. 12:00:10
Kérdés: Ön jobban örülne a Jobbiknak "harmadik erő"-ként, mint az SZDSZ-nek?
Szavazás: wita.hu/index.php?show=wita&wita=125
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.05. 12:02:09
Kedves szerző: mi a náci általad használt definíciója, ami szerint Morvai az? Antiszemita=náci? Sztem nem.
Várom szíves válaszod
Sájgec 2009.06.05. 12:03:41
Meg ez a "lassan a fél ország velünk" című őrület... Ezek szerint a Jobbik vagy egyéb hasonló formáció legalább 40-50%-ra számíthat a választáson? Ezt már Rákay Philipnek sem tudtam elhinni, pedig ő tényleg nagy tömeg előtt bohóckodott.
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.05. 12:04:53
játszál pöcsöddel a porban!
Pffúúúúúú, botrány. Hülye náci ovis
@Bruno:
"Nagyon sajnálom, hogy nincs egy megfelelő szervezet arra, hogy ezt a mocskos nácit vascsővel elvégzett kezeléssel móresre tanítsa"
GRATULÁLOK hülyegyerek, te vagy a másik oldal nácija, és még észre sem veszed...
Peter Blau 2009.06.05. 12:05:15
Peter Blau 2009.06.05. 12:07:14
neeskens 2009.06.05. 12:08:32
Én a magam részéről gratulálni tudok, ahhoz, hogy nem leírni sem tudod helyesen az egyetem nevét, mégis fikázod. Vicces.Az ilyeneket nagyon bírom.
bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.05. 12:20:10
bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.05. 12:20:44
papamaci1 2009.06.05. 12:22:07
Milyen furcsa hogy se Orbán se Antall kormányzása alatt nem volt egyik se...... Talán nekik nem volt érdekük hogy legyen ? Őket nem ez legitimálta ?
moszkvicsslusszkulcs 2009.06.05. 12:22:58
bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.05. 12:23:47
papamaci1 2009.06.05. 12:24:06
bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.05. 12:25:23
dzsi85 2009.06.05. 12:30:51
"@Alfonzhal: írhatnék oldalakat, de a rövid válasz az, hogy még mindig nincs jobb."
ennél viccesebbet/elkeserítőbbet még soha nem hallottam... ember, te ebben az országban élsz?!
(persze ha a haver szadeszes tisztviselő által szerzett túlárazott állami megbízásokból, a szétlopott állami vagyonból, a szalonkisebbségvédelemből élsz, akkor a kérdésem természetesen tárgytalan...)
CSÉ 2009.06.05. 13:19:23
Blau t 2009.06.05. 14:59:28
Amúgy krisztike és a hozzá hasonlók nyugodtan kostolgathatják a metélt farkincámat. Kb. erre alkalmas.
malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.05. 17:23:39
Barát Gabi írta:
Andras,
Egy csoppet udvarias voltal. Morvai Kriszta egy elvetemult orult es ez hianyzott a leveledbol.
Psziches eset es korhazban a helye. Morvai a Magyarsag ellensege, semmifele tiszeletett es szeretet nem erdemel.
A Magyar nepben pollaritast es gyulloletet kellt. Kikene minden szabad forumbol, politikabol tiltani a veszedelmes uszitasai miatt.
A demokracia mellekbetegsege az ilyen szabadlabon rohangalo hazug emberek csillogasa.
A forum teljes elhataroldasat kernem ettol a szornyetegtol.
Tisztelettel,
Barat Gabor
Egy Magukfajta Magunkfajta = Buszke MAGYAR ZSIDO
MenyétAKasztanyét 2009.06.05. 19:04:30
Ez nyilván nálam is kiverné a biztosítékot. Mást semmiképpen sem!! :)
De: akkor sem írnék olyat, amit MK írt. Egyrészt mert kulturált européer vagyok, másrészt, mert tudnom kéne, hogy az említett levél tartalma sajnos az utolsó betűig igaz. Azt hiszem, rögtön orvoshoz fordulnék a sorozatosan problémás megnyilvánulásaim miatt. Pláne, ha belegondolnék, hogy a férjem is zsidó. Lehet, hogy neki is aprócska?
2009.06.05. 21:29:51
Épelméjű 2009.06.05. 22:58:10
Aki ezen felháborodik, hát muhahahahaaa!
"Az persze alap, hogy kultúrember ezután nem áll szóba vele"
Az is alap, aki ilyen kultúrember, az tuti SZDSZ-re szavaz.
Nosza rajta, szavazzanak a kultúremberek az SZDSZ-re, hát egy ilyen "farkincás" mondatért megéri PÁRT SZIMPÁTIÁT vallani és SZAVAZNI!
Gyerünk, SZDSZ, SZDSZ! Nem lehet ilyet mondani, írni ma Maon! BÖRTÖNBE a "farkincát" kiáltókra!
Börtönbe azt aki farkincáz (ez alap)!
LoL ez a poszt.
Én meg már csak azért a Jobbikra szavazok mert valaki ezért az SZDSZ-re szavaz! Bebebebeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!
"Az persze alap, hogy kultúrember ezután nem áll szóba vele"
"Az persze alap, hogy kultúrember ezután nem áll szóba vele,"
Az milyen alap, hogy azzal nem állsz szóba aki korrupt?
Az milyen alap, hogy azzal nem álsz szóba aki képviselő létére a képedbe "hazudik"?
Az milyen alap, hogy aki párt érdekeket ország érdek helyett részesít előnyben?
Az milyen alap, hogy valaki jogtalanul ussza meg a büntetést?
Kedves POSZT író, te melyik képviselővel állnál szóba ma Maon? Ez alap?
Alap?
Épelméjű 2009.06.05. 23:05:34
A Fidesz, MSZP és a Jobbik bejut az EP-be.
SZDSZ, MDF kimarad.
Káosz lesz úrrá az országon, összekakálja magát minden korrupt polihisztikus. Előrehozott választás, Fidesz, MSZP, Jobbik bejut parlamentbe.
A többit gondolja tovább ki-ki így-úgy.....
Inkább szavazok a Munkáspártra, OCÖ-ra vagy Jobbikra, mint az SZDSZ-re!
Aki "alap" az SZDSZ-re szavaz!
Így én nem vagyok, leszek "alap"......
ercsitercsi 2009.06.06. 13:02:02
De zsidó! így a jobbikos.
De nem is magyar zsidó, mert azokét már mind ismerem, így Krisztike ártatlanul.
Az utolsó 100 komment: