/>

Hát nem lesz idén adócsökkentés. Milyen szomorú. Pedig már megmondta a Viktor is. Akkor most a Viktor hazudott? Borzalom.

Na igen. Ez a kampány, ez már csak ilyen. Hazudott a Fidesz, mint ahogy négy éve az MSZP is. De mondok durvábbat. Ha a Jobbik vagy az LMP jutott volna hatalomra, róluk is kiderült volna, hogy mondtak olyan dolgokat a kampányban, amik nyilvánvalóan megvalósíthatatlanok.

Az igazán súlyos nem az, hogy kiderül valakiről, hogy hazudik. Hanem az átlag Fidesz-szavazó lélektana, aki 2006-ban lelkesen tiltakozott a szocik ellen, hogy hádehazudtak, most pedig egy legyintéssel elsétál a saját pártja ügyei mellett, és azt mondja, hogy nincs itt ellentmondás, hogy majd amikor javul az adózási morál, meg hogy azt Orbán nem is arra értette.

Kedves barátaim, így jártatok. El lehet hinni valakiről természetesen, hogy ő még soha nem hazudott, főleg, ha ő maga mondja, és aztán át lehet siklani azon, amikor tényszerűen kiderül, hogy mégis. Csak azt úgy hívják, hogy hülye. Mindenesetre már alig várom, hogy Orbán előjöjjön azzal, hogy ő a válságkezelő, aki majd bevezeti a reformokat, hogy attól minden jobb legyen. A jobbikos seggfejek meg mennek ki ellene tüntetni, csomó mostani Fidesz-szavazóval együtt, hogy az nem úgy volt megígérve, és egyébként sincs még itt a Kánaán, nem erről volt szó. Gyönyörű látvány lenne, ahogy a Fidesz ugyanazt megkapná az arcába, amit ők játszottak nyolc éven át. Lassan indul a show?


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr451939685

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Adócsökkentés 2010.04.21. 20:12:56

 Járai: Egy héten belül adócsökkentést! 2010. március 9."A választások után felálló új kabinetnek egy héten belül drasztikus adócsökkentést kellene végrehajtania és a mai több mint négytucatnyi adó- és járulékfajta helyett elegendő lenne aká...

Trackback: Nem azért de... 2010.04.21. 19:35:04

Üdv, mindenkinek! Nem azért de örülök, hogy olvashattok, mert azt jelenti, hűségesek vagytok. Persze ha nem lennétek, akkor egy remek törvényjavaslattal majd meg lesztek szankcionálva, mint a házastársak. Bevezetjük itt

Trackback: TOP 10 "Ne csináld már, bazzz!" 2010.04.21. 17:38:02

Az alábbiakban megpróbálom áttekinteni azokat az általam hibának vélt lépéseket, melyeket a Fidesz kormányzó pártként elkövethet az első évében "annak érdekében", hogy leamortizálja a most még meglehetősen nagy társadalmi legitimációját

Trackback: Nem lesz adócsökkentés 2010.04.21. 17:33:22

"Azonnali radikális adócsökkentésre van szükség!" Szajkózta négy éven keresztül a demagóg bullshitet a Fidesz összes vezetője. Sőt, azért kell az előre hozott választás, hogy meg tudják lépni. Azt hallgattuk, hogy ha jól lecsökkentik az adók...

Trackback: Két hír 2010.04.21. 16:36:02

A következő két hír között mindössze bő egy hét a különbség. No meg a tartalom.  Április 12. A leendő kormányfő hétfőn tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján három konkrét lépést ígért a kormány megalakulása után. Az első és legfontosabb intézked...

Trackback: Öszöd előszele kiszivárgott Kövér bajsza alól 2010.04.21. 16:19:40

"Lesz 2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés, ha a Fidesz kerül kormányra. A politikus arra nem válaszolt, hogy hány százalékos lesz a csökkentés. Mint mondta, ez attól függ, hogy hány "csontvázat találunk a szekrényben". Konk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pipas 2010.04.21. 22:00:59

@eml: Hát de most komolyan, nem így van!? Megmondom úgy ahogy van: ezek nem úriemberek, nem vagyok a barátjuk! ;)

@Frank99: Te meg egy oltári barom vagy, azért cseszegeted az embereket, mert idehozzák a külföldön megkeresett pénzüket elkölteni? A németeket meg azért, mert magyarországon a kormány ingyenes utazást biztosít az időseknek? Nézesd meg magad öcsém, hátha tudnak segíteni...

bda 2010.04.21. 22:02:24

@antitaxis:

Bocs Te nem vennél üzemanyagot vagy bármit nagyságrendekkel olcsóban? Gondolom Te is ott veszed kenyeret meg egyéb dolgot ahol drágább. Ő pl 200-ért kapta naftát mikor a kúton 280 volt. Írtam már mindenki csak saját magán tud segíteni, Ő magán így segített, abszolult nem ítélem el érte. Ne felejtsd el ha nem veszed el Te majd elveszi más. Rokon egyébként kis vásárló volt, van aki még külön terítette is az anyagot mérőórás autóval és érdekes mód még vámosoknak sem tűnt fel vajon miért, de hallottam olyant is pálya építésnél hogy a váltás nem tudta gépet beindítani mert a tank kiürült, úgy kiszpkázták.

Frank99 2010.04.21. 22:04:18

@eml:
szted az újak többet fognak?

alig várják a vállalkozóim!

MÉG ANNYIT SEM FOGNAK FIZETNI MINT EDDIG!!!!!!

Bárki elhiszi, hogy a vállalkozó ha teheti többet fizet?

Gőze sincs annak a morálról, aki így gondolja.
A vállalkozó fizet egy évben egy bizonyos összeget. Ha megszorítják, mondjuk ÁFA-val, akkor járulékot fizet kevesebbet. és így tovább....
pár!!! százalékkal hajlandó többet fizetni, de ennél magasabban NEM.
és ez így is marad... legalább egy (vagy kettő) generáció váltásig...

van egy vállalkozóm, aki igazán nem szeret fizetni, mondta tavaly, hogy EZEKNEK én nem fizetek! Kíváncsi leszek, hogy AZOKNAK 1 hét múlva fizet-e majd?

Szted?

Pipas 2010.04.21. 22:06:23

@szita szita péntek: Ja, értem, hogy mit mondasz, nagyjából egyet is értek vele egy különbséggel.

Pedig de! Igen, sajnos azt kell mondanom, hogy ennyire balfasz. Különben
(1) nem használt volna csúnya szavakat
(2) hagyott volna magának kibúvót
Ha előre megtervezte volna a kiszivárogtatást, akkor nem próbálta volna olyan elkeseredetten utólag kozmetikázni, hogy mit értett az alatt, hogy 'mi' meg hogy 'hazudtunk'.

Megszopatták az elvtársai, ráverték a balhét, átcseszték. Éppen úgy, mint a Draskovicsot, akinek beadták, hogy azzal a robbantós videófelvétellel kiállhat a nyilvánosság elé. Kiállt és nagyobbat égett mint atomvillanás.

Frank99 2010.04.21. 22:09:05

@Pipas:

jaja.. biztos ismersz sok ilyet.

Én igen. Pofátlanok, ki ha én nem, tetűbbek, mint sok magyar, nem fizetnek, becsapják az embert. bizony a nagyja ilyen....

amúgy válaszolnál a kérdésemre: miért adunk az ilyeneknek előnyöket, ha nem itt fizettek járulékot? Milyen alapon?

szita szita péntek 2010.04.21. 22:10:28

@Pipas: Lehet igazad van. A kibúvóval ütős érvet mondtál! :)

Frank99 2010.04.21. 22:12:35

@Frank99:

és mi miért nem kapunk pl. Németországban hasonló előnyöket?

EU van vagy nem? Vagy ebben nincs? ja....

Frank99 2010.04.21. 22:13:36

@szita szita péntek:

:-)))

kibúvó... hehe. fidesz aktivistának ilyet mondani :-)))

eml 2010.04.21. 22:13:45

@Frank99:
"bár nem vagyok oda értük, de a most leköszönt kormány csökkentett legtöbbet..."

Ahhoz képest amit igértek, ahhoz képest nagyon keveset egyébként.

Ahhoz képest, hogy itt mekkora járulékcsökkentési mantra ment, ahhoz képest nem sokkal csökkentették a járulékokat, de legalább ők csökkentették.

bariga 2010.04.21. 22:15:45

@eml: Attól tartok szegény Szíjjártó fog eltűnni, mert ha ő most megjelenik mindenkinek a régi ígértek jutnak eszébe. Szegény szóvivő meg a békaemberek szindrómában fog szenvedni hamarosan

Pipas 2010.04.21. 22:16:14

@Frank99: Nem mondtam, hogy adjunk nekik előnyöket, azt mondom, hogy ne őket gyűlöld, mert a politikusaink nem úgy döntenek, hogy te szeretnéd. Nincs semmi értelme, de tényleg.

@szita szita péntek: Komoly szopatások mennek ott a háttérbe. Gondolod, hogy Gyurcsány elvtárs önként mondott le a hatalomról? ;)

Frank99 2010.04.21. 22:18:14

@Pipas:

ez jobban hangzik, ÖCSÉM...

(ha már te is öcséztél....)

bár nem őriztünk együtt disznót, de legyen...

szita szita péntek 2010.04.21. 22:18:50

@Pipas: Szerintem a botrány után nem önként maradt ott még egy darabig! :) Nem lehetett kellemes egy ország közutálatának tárgya lenni...

eml 2010.04.21. 22:19:37

@bariga:
Ha csak annyira javára változna mint a Kisrogán, akkor tűnjön.

Kisrogán jutalmul, mert elvitte a szóvivői balhét, megkapott egy polgármesterséget, amivel tud élni. Az V kerület kezd fejlődni, és ez zömében a Rogán Tóni pozitív hozzáállásának tudható be.

Pedig szóvivőként nem szerettem, de polgármesterként elég meggyőző, az alapján amit látok napközben.

sárkányfő 2010.04.21. 22:20:02

@eml:
"Jó reggelt az 52%-nak is."

:)

Frank99 2010.04.21. 22:22:11

@eml:

bizony, rokonaink laknak abban a kerületben, és pozitívan látják ők is....

pedig igencsak elmeszelte a főnöke 4 éve (vagy nyolc?, má' nem tom....) nem egy hülyegyerek, bizony, nem egy Dajcs Für, és nem is egy Kövérlacika

bariga 2010.04.21. 22:24:35

@eml: Igen ez igaz. Én is sétáltam a Főutcán, nagyon szép.

jeangabin 2010.04.21. 22:25:49

El sem kezdte tevékenységét a kormány és annak fője, de már hazudott, stb.
Kövér mondott valamit, korábban Orbán is, ezek nincsenek összhangban, ennyi.
Majd kiderül, hogy melyiknek volt/lesz igaza.
Még mozog, ne lapátoljátok a földet, legalább azt várjátok meg, míg a baj bekövetkezik.

Pipas 2010.04.21. 22:26:38

@Frank99: Vicces csávó vagyok. ;)

@szita szita péntek: Azt ő szereti, ha útálják, az útálat miatt nem lépett volna le. itt a forgatókönyv:

(1) Az IMF ad pénzt, de megmondja, hogy a 13. havi fizetést meg pár ilyen dolgot el kell törölni.
(2) A kormány eltörli a 13. havi fizetést.
(3) A közalkalmazottak fenyegetőznek
(4) Gyurcsány megígéri, hogy valamilyen formában visszadja a pénzt, amit elvett.
(5) Az IMF képviselője eljön magyarországra, a nyilvánosság előtt azt mondja, hogy minden fasza. Zárt ajtók mögött lebassza mint a pengős malacot és megmondja neki, hogy vele tovább nem tárgyalnak, mert hazudik és hülyének néz mindenkit. Megmondja neki az IMF, hogy ha nem lép le nem lesz következő segély.
(6) Gyurcsány kivár még pár hétig, aztán lelép mielőtt az IMF szankciókat vezetne be.
(7) Elérkeznek a választások és Gyurcsány ráébred, hogy azt megígérte, hogy lelép, de azt nem, hogy nem is fog visszajönni.
(8) Időközben a pártba mások vették át a hatalmát, Gyurcsány már kívül rekedt, ők is elküldik a csába.

Én valahogy így képzelem. ;)

eml 2010.04.21. 22:32:08

@Frank99: @bariga:
Azért teljesen nem kell hanyatt se esni tőle, de látszik rajta, hogy tudja jól is csinálni.

A német unokatestvérem szavaival élve Orbán bunkerpolitikus, Rogán nem.

Frank99 2010.04.21. 22:35:07

@Pipas:

egyet azért sztem szögezzünk le:

Gyurcsány Ferinek lesz még a politika színterén jelenése, nem véletlenül fosnak tőle.

Valamint Viktor sem akárki, ez tény! A szakmámból eredően engem nem igazán érdekel, ki van hatalmon, de pont a szakmámból eredően -valamint helyi szintem Fidesz helyettes voltam valamikor- én nem igazán felejtem el -mint az átlag 3 hónapon belül- hogy ki és mit ígért, és mit tartott be...

Frank99 2010.04.21. 22:36:52

@eml:
ez is egy taktika, nem?

látszik, hogy ki milyen ember.

sunnyogó vietkong, vagy fasza katona nem?
:-)))

Pipas 2010.04.21. 22:40:37

@Frank99: Igen, Gyurcsányt nem szabad leírni, vannak kapcsolatai, van tábora és nyilván ért a hatalom megszerzéséhez.

Azt is el tudom képzelni, hogy részben azért nem erőltette a választásokon való részvételt, mert pontosan tudta, hogy hatalmas bukta lesz. Az MSzPben most erősen a második kör nyomul, a profik kivárnak...

Frank99 2010.04.21. 22:46:20

@Pipas:
akinek van érzéke egy pici, az tudta.. nem kell ehhez sonda ipsos....

öszöd, válság, megszorítás...+ béna mszp kommunkáció

CSODA lett volna, ha ennél többet hoznak.
Viszont a zemberek azt hiszik, hogy VALÓBAN jön a Messiás, és víz helyett bort fakaszt, és a kóróról gyümölcsöt fognak szüretelni, ANÉLKÜL hogy tenné(ne)k érte.....és nem fog fájni.
dehogynem....igencsak fájni fog.

eml 2010.04.21. 22:46:43

@Pipas: @szita szita péntek:
Szerintem amikor jött a MP féle 100 napos program, és rájöttek a szocik, hogy rosszul sült el (Konkrétan a feleségem közalkalmazott, és ő az 50 %-ból semmit nem vett észre, maradt 100 alatt, ellenben az intézményvezető kapott 43% emelést.), csak ültek és tanakodtak mi legyen. Lehetett látni, hogy nincs elképzelés, mert csak az Orbán féle demokráciacsökkentő ámokfutást sikerült megállítani.

Mivel egy gazdaságpolitika hatásai általában 2 év után kezdenek mutatkozni, ezért pénz se nagyon volt, mert a Ffiúk elosztogatták.

Ekkor a háttérben ifjú technokraták egy csoportja megpuccsolta Meggyesit, és tegyük hozzá, ez nem volt egy rossz ötlet.

GyFeri egy jó gazdasági szakember, de nem látta át a MSZP-n belüli erőviszonyokat. Két évig ellavírozott, mert nem akart veszíteni a megszorításokkal.

A két év lejárta után szeretett volna dolgozni, mivel Ő tényleg ezt szerette volna (Hova lopott volna? volt 5 mrd Ft-ja). Elkezdte noszogatni az elvtársakat, akik fontosabbnak tartották az ÖK választások eredményét, a bizottsági helyeket, a pótlékokat stb, mint az ország sorsát. Öszödön ezért kirohant a sajátjai ellen, tök őszintén.
Mivel nem volt tisztában a belső erőviszonyokkal, ezért belefutott egy kalózfelvételbe. Onnantól mindenki izélgette hogy 'monnyonle!, meg takarodj!'.
Ő átlátta hogy közelítünk az államcsőd felé, de mivel csak piszkálták (értsd: belső puccsot készítettek elő ellene), ezért inkább otthagyta őket hogy egyék meg amit főztek.
Bajnai elvállalta, és a sok mocskos csököttagyú ingyenélő pótlékvadász álszoci belátta, ha megszavazza a Gordon intézkedéseit, akkor még egy évig élhetnek jól, különben már másnap menni kell.
Sajnos ezért harapódzott el szoci körökben a végkielégítési lopás, amit most a Fidesz jól tud kommunikálni.

Szerintem így volt.

Wolfram 2010.04.21. 22:47:23

Remélem meglesz a 2/3 és még több! ha kell, hazudjanak bátran (már rég itt lett volna az ideje). Sőt, már a diktatúrát se bánnám, csak végre elkussoljanak ezek az ostoba kommunisták és társaik*!!!!! Hajrá!

eml 2010.04.21. 22:52:56

@Wolfram:
Gondolod Vona Gabi őket nem fogja kiűzni a Paradicsomból?

Gondolod 2/3 után marad lehetőséged önállóan gondolkodni?

Gondolod ez volt az egyetlen hazugságuk?

Gondolod, ha veszélyben vannak akkor 2/3-al nincs lehetőségük a választási ciklusok 4-ről 40 évre történő meghosszabbítására?

Gondolod a négy éven keresztül végig íígy fogod isteníteni őket?

Bár ha így gondolod, akkor neked mindegy, mi azért érted is aggódunk, a te és a gyermekeid jogaiért, a jövőtökért.

A Jövőért, mely ma Kövér Laci nyilatkozatával elkezdődött.

Frank99 2010.04.21. 22:55:25

@eml:

valahogy így lehetett, bizony.

a húsosfazék körül üldögélők aztán szépen rábaxtak...(nak)

sztem ez aztán olyan lett, mint majom kezében a borotva: kétélű fegyver....

Frank99 2010.04.21. 22:57:07

@Wolfram:

na, valaki visszasírja Kádár rencert? Ez kell nektek? Nekem EZ nem kell, ez nem demokrácia.
1párt rencer?
vicces gyerek vagy...

Frank99 2010.04.21. 23:00:56

@Wolfram:

ja, hogy Vikiéknek lehet hazudni, az bocsánatos bűn?

Milyen zember vagy te, kisbarátom? Xarember? Mert aki hazudik, az xarember és takarodjon, nem?

Akkor miről beszélünk????

hú, édes magyar hon, ilyenné válik a magyar???? gondolkodás nuku?

2010.04.21. 23:04:32

Az átlag fidesz szavazót nem érdeklik az ígéretek. Ők megrögződéses voksolók, és most végre megnyugodtak, és pezsgőt bontottak, hogy a fidesz kormányoz. Ennyi elég is a kicsi lelküknek. Elszámoltatás Pintér Sándorral? Orbán Viktor igéretei? Ugyan már. Vicc. Ostoba, aki egy mondatot is benyel ettől a senem fiatal, senem demokrata, senem jobboldali, semmilyen párttól. Már az elveket is rég feladták, két dolog számít, a párt túlélése, és a konkurencia letiprása. Ismét boritékolhatunk 4 év teszetoszáskodást, reformokat meghagyjuk a hatalmát 2014-ben visszaszerző MSZP-nek. Mert az MSZP addigra már egy új baloldal lesz, MSZP-Reloaded. Szines szagos, újracsomagolva, ismét készen arra hogy a szavazók kegyeit visszanyerje. És a végtelen ciklus kezdődhet előröl.

"jobbikos seggfejek"

Kedves posztíró. Ezeknek a jobbikos seggfejeknek még mindig több eszük van mint neked. De legalábbis jórészük nem egyéni érdekből szavazott. A jobbik politikája -bár nyomokban utópisztikus- még mindig a legjobban átgondolt. Nem erre az alapjaiban elbaszott neomodern magyarországra akarnak újabb foltokat felvarrni, aztán sokadjára rájönni, hogy keletkezett közben 4 másik lyuk, és amit csináltak zsákutca. Struktúrálunk, reformolunk, azt közben ugyanaz az elit talicskával viszi haza az adófizetők pénzét, és gyakorlatilag minden változatlan. Elsősorban némi rendet kellene csinálni a fejekben, mert magyarország át van szellemülve egy kissé, ítélőképesség nagyjából egyszinten van egy masszív szipuséval. Jobbikon kívül ki foglalkozik ma a "nép" mentális egészségével? Már nép sincs, csak szavazók.

Frank99 2010.04.21. 23:14:05

@Jankove:
sok igazság van nálad (is)

ha valóban Pintér Sándor (Papa) visszajön, rendet teremt. De hogyan? Mikor hatalomra került, levágta az összes maffia-fejet egy cél érdekében...., rend is lett.

de a választások akkor elúsztak, és a maffiának fizetni kell, kamatostul.

Ennek jön el az ideje MOST hogy hatalomra kerülnek. Ha annak könyvnek csak a tizede igaz, akkor Pintér lehet belügyminiszter?????

eml 2010.04.21. 23:18:53

@Jankove:
A Jobbik sok kérdést feszeget, amit a többiek besepertek az ágy alá.

A Jobbikkal szemben van több fenntartásom:

- Mennyire demokratikus párt?
- Magyar Gárda
- Számonkérőszék említése az elszámoltatásokkal egy bekezdésben
- Morvai Krisztina, ex Baló Györgyné mennyire hiteles, aki az izralita libsi tőkének szakért pénzért?
- A pornós gárdistalány esetében kiemelték, szinte minden cikkben, hogy még leszbikus jelenetekben is szerepelt. Mintha a heteropornó megbocsájtható lett volna. Lásd hitelesség
- Zsidózás, cigányozás

Viszont a kopogtatógyüjtők közül a Jobbikos volt a legkultúráltabb, és legkevésbé erőszakos.
Köszönt, bemutatkozott, mutatott egy kitűzőt, elmondta hogy ő a Jobbiknak gyűjt kopogtatót, akarom-e odaadni. Mondtam nem. Erre elnézést kért hogy zavart, megköszönte türelmemet, majd 'Szebb jövőt' kívánt.
Nem erőszakoskodott, és nem jött vissza másnap, hátha meggondolom.

4 év múlva a Jobbik nem ígérgethet felelőtlenül. Egyébként már ma egy azonnali Fidesz bukta esetén kb 50%-a lenne a Jobbiknak. A gárdistalány és a szóvivő elvitt kb 5%-ot a mostani eredményekből.

Frank99 2010.04.21. 23:22:08

@eml:

bizony, sztem a népek fele azonnal adná a jobbiknak!

NA, így kormányozzatok, narancsosok!

Frank99 2010.04.21. 23:26:55

@eml:
hú, régen olvastam, talán Maffiaregény?
Bartus László

Frank99 2010.04.21. 23:31:14

@Frank99:

azonban papa nem pintér, mielőtt agyonvernének(jaj, ne!), de köze van hozzá rendesen....

jó kis olvasmány....

hakos2 2010.04.21. 23:51:22

Szánalmas erőlködés ez a poszt. Persze egy kampányba belefér. Persze baloldaliként lehet vigasztalódni azzal, hogy ők sem lesznek jobbak a mi kutyánk kölykénél, de hiába. Tőlük rosszabbak még direkt sem lehetnének....

Egyébként lesz adócsökkentés. Már rég kellett volna lennie. Mikor és mekkora lesz? Majd hamarosan kiderül. Szerintem alaposan meg fogják fontolni mind az időpontot, mind a mértéket. A lényeg, hogy pár éven belül a régióban versenyképesek legyünk ebben is, és ne Szlovákiába települjenek ezrével a magyar cégek, hanem lehetőleg fordítva.

Cserépszavazás (törölt) 2010.04.21. 23:55:34

@Eyesis: :)

Tulajdonképpen nagyon jókat nevetek itt :)
Olyan beszólások vannak..., csak aztán eszembe jutott, hogy én itt élek, ebben, én ez már tragikomikus. Sírvavígadok.

Azt mindenesetre kikérem magamnak, mert nem tapsolok annak, hogy megint a pofámba hazudtak, ezért rögtön komcsinak bélyegezzenek. Esetleg olyanok, akik még csápoltak a néggyel ezelőtti rendszerben.

Seregbontó 2010.04.22. 00:06:18

Nem olvastam el az összes hozzászólást, bocs ha már leírta valaki előttem, de:

Aki azt hitte eddig, hogy még az idén komoly adócsökkentés lesz, az vagy egyáltalában nem követte a politikai eseményeket az elmúlt fél évben vagy nagyon hülye.

A FIDESZ részéről már jóval a választások előtt elhangzott az a nyilatkozat, hogy legkorábban 2011-től lesz csökkentés. IMF gyámság alatt, vélhetően szétbarmolt államháztartással mégis mit vártok? Ez nem új hír, nem értem miért lepődik meg rajta bárki is.

Ami pedig Öszödöt illeti, ajánlanám a Gyurcsány-Orbán vitát megnézésre. Csöppet más volt a helyzet.

renhoek 2010.04.22. 00:21:02

egyetértek... sajnos :(

eml 2010.04.22. 00:21:26

@egy derék katona:
"Ami pedig Öszödöt illeti, ajánlanám a Gyurcsány-Orbán vitát megnézésre. Csöppet más volt a helyzet."

OV lebőgött, mint minden vitában.

94-ben el sem ment a Csiga2 szervezte pártelnöki vitára. Áder Angolul Hallgatag Jánost küldte.

Dr Smit Plagius 2010.04.22. 00:24:09

@eml: te vagy az első értelmes ember...

eml 2010.04.22. 00:29:16

@hakos2:

Nem lehetsz ennyire korlátolt, hogy egyik mondatoddal a másikat hazudtolod meg.

"Egyébként lesz adócsökkentés."
"Már rég kellett volna lennie.""
Mikor és mekkora lesz? Majd hamarosan kiderül."
- Na ez ma kiderült, KLaci megmondta

"Szerintem alaposan meg fogják fontolni mind az időpontot, mind a mértéket."
- Mit kell ezen megfontolni?
Szíjjártó Peti minden este a tévében belemondta a kamerába, hogy amennyiben a Fidesz aléakít kormányt, azonnali radikális adócsökkentést hajt végre, mert az MSZP szélsőséges nápnyúzó politikájának véget kell vetni, és homlokegyenest ellenkező politikát kell filytatni, mindezt az ország felemelkedése érdekében.

"A lényeg, hogy pár éven belül a régióban versenyképesek legyünk ebben is, és ne Szlovákiába települjenek ezrével a magyar cégek, hanem lehetőleg fordítva."
- Pár év múlva bacchatod a versenyképességet. Most azonnal kell a versenyképességet növelni, hogy ne maradjunk le. Ez a pár év múlva dumád olyan, mint amikor Mozambikban bejelentik, pár év múlva felzárkóznak HongKonghoz.

eml 2010.04.22. 00:31:58

@Cserépszavazás:
Sírvavígadok.

Vona már szeret téged. Sírva vígad a magyar.

A Fidesznél nincs olyan hogy szürke, se olyan hogy fekete vagy fehér. Náluk minden színes. Narancs.

ügyfélszolgálatos 2010.04.22. 00:43:48

Vicces, hogy a sok hülye fideszes négyszögesítí a kört nagy igyekezetében, hogy nyaljon... :D

Cserépszavazás (törölt) 2010.04.22. 00:53:19

@eml: Engem többen szeretnek, lehet, hogy a Vona is, de még nem futottunk össze.

Abban esetleg hasonltok hozzá, hogy jobban szeretem/szerettem a magyar jonatán almát, mert édeskés, mint a savanykás narancsot - mindenfajta ideológiai, pusztán ízbeli megfontolás alapján. Egyébként is, az ökológiai lábnyomom miatt is inkább a helyben termelt almát támogatom.
És ha megnézel egy igazi jonatánt, az sokkal színesebb, szivárványosabb, mint egy narancs.
A narancs színe szép, de ...

@egy derék katona: akkor én jajdehülyevagyok, mert elhittem. Nem vagyok sem gazdasági, sem poltikai elemző, titeket olvaslak, és sokatok azt mondta, hogy igen, ez az, ez kell, ők jól tudják, jól mondják, megcsinálják.
Én meg unom már, hogy mindig, mindent megmagyaráznak mindenkik, hogy most mit, miért nem lehet - mégse.
Ebből már tele van a padlás. Csak termény nincs rajta.

eml 2010.04.22. 01:17:18

@pesti lokista: @Eyesis: @kamasuka: @zoli29: @nemezisazis: @egy derék katona: @hakos2: @Jankove: @Wolfram:

szelkakas.info.hu/index.php?gcPage=public/index

Hazug a párt
Hazudnak ezek alsó felső szinten.
Csak a portás nem hazudik,
Mert fél hogy elhiszik,

A piál a Föld ritmusára.

Veér Farkas 2010.04.22. 01:25:31

@Frank99:
A Papa nem Pintér Sándor volt, hanem Sándor István.

@bariga:
A Fő utca az I. kerületben van. Ott nem Rogán a bakter.

Egyébként ne tévesszen meg senkit Rogán, ugyanolyan tahó polgármesterként is, mint szóvivőként volt.
Aki meg végigmegy a Petőfi Sándor utcán, nézze meg a burkolatot... Átadás után 1 hónappal olyan, mint ami most szorulna felújításra. Kopott, repedezett.
A Kecskeméti utca lezárásával meg nem lehet felhajtani az Üllői út felől az Erzsébet hídra, ami ugye az M1-M7 bevezetőjének kapuja.
Mielőtt dicsérni kezdenénk arRogáns Tónit, azért gondolkodjunk el ezen is.

Veér Farkas 2010.04.22. 01:27:18

@Jankove:
A Jobbik politikája átgondolt? A kötelező hittanoktatással és hasonlókkal?

Viccnek is rossz.

eml 2010.04.22. 01:34:31

@Veér Farkas:
Ott laksz?

Én csak az alapján dícsérem, amit napközben arra járva látok.

De hidd el jobb polgármester mint szóvivő.

Hefe 2010.04.22. 01:43:20

Nem ertem ki tud ezen meglepodni, hogy a fidesz hazudott. Pont ugy hazudott mint a tobbi part, hiszen minden partban politikusok vannak. Azok pedig hazudnak. Meg lopnak meg csalnak is.
A fidesz gyakorlatilag program nelkul tud 2/3-dal valasztasokat nyerni, mert a szocikat elsoporte a gazdasagi valsag: nem tudtak osztogatni, csak megszoritani.
Ugyanez fog tortenni a fidesszel is. A szociknak semmi mast nem kell csinalniuk csak hagyni a fideszt hogy kormanyozzon, es jo 19% szazalekra csokkentse a sajat nepszeruseget.

Veér Farkas 2010.04.22. 01:46:02

@eml:
Nem, de kb. naponta járok arra. Néha naponta többször.

Mercyful Fate 2010.04.22. 03:22:06

azért itt az indexre kikerült blogok 90% óriási nagyot csúsztat.

Adócsökkentés..valahogy azt minden kedves blogíró elfelejti megemlíteni kétlem h véletlenül, h úgyhangzott az ezzel kapcsolatos kijelentés persze más szavakkal,h a csökkentés mikorja akkor derül pontosan amikor az új kormány belelát mindenbe,és tudja pontosabban h El Qro mennyire is kúrta el a dolgokat.:)
De hát elég csak Viktor mondandójának a felét megemlíteni és rögtön jöhet az a duma h mekkorát hazudozott..ez így szerintem egy nagyon gusztustalan csúsztatás.

mindegykivagyok 2010.04.22. 06:05:31

Hallo még nem is kormànyoznak,de màr a nyàlatokat veritek!Vagy talàn MSZP-s oldalra tévedtem?Talàn korektebb lenne megvàrni,hogy mi történik és azutàn fecsegni!

Pipas 2010.04.22. 06:36:16

@Mercyful Fate: 2009.11.10 20:38.40: Lesz 2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés, ha a Fidesz kerül kormányra - jelentette ki Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedd este.[1,2]

A google a te barátod, használd nyugodtan. Nekem kb. 15 másodpercig tartott előkeresni, valószínűleg rövidebb ideig, mint neked leírni azt, hogy hazudnak azok, akik azt mondják a Zorbán nem ígért ilyet. Javaslom a youtube-ot is, ott még kép is van hozzá, gondolom.

[1] www.mitortent.hu/sztori/wywyf9x/nagy-aranyu-adocsokkentest-iger-orban-viktor.aspx
[2] www.magyarorszag.ma/modules.php?name=News&file=article&sid=12679

Pipas 2010.04.22. 06:37:24

@Pipas: Akarom mondani 'hazudnak azok, akik azt mondják a Zorbán ígért ilyet'. Nagyon korán van még nekem. ;)

redriot77 2010.04.22. 06:59:22

CSÖKKENTJÜK AZ ADÓKAT!!!
hát igen, meg fogjuk vizsgálni a lehetőségét, de az idén még biztos nem...

TEREMTÜNK EGYMILLIÓ ÚJ MUNKAHELYET!
hát az úgy lesz, hogy nem mi teremtünk, hanem megpróbáljuk a magyar vállalkozásokat olyan helyzetbe hozni, hogy új munkavállalókat vegyenek fel. (Ja, és a következő tíz évre vállaltuk mindezt, tehát akkor sem csinálunk segget a szánkból ha ebben a ciklusban egyetlen munkahelyet sem "teremtünk".)

Készül már a szaros kenyér, amiből jó nagyokat kell majd harapni a kisembernek...

Roy 2010.04.22. 07:11:24

Melyik párt nem hazudik, hogy hatalomra kerüljön.
Adóccsökkentés, munkahelyteremtés?
Az adócsökkentésből már kihátráltak, A munkahelyteremtést, meg úgy oldják meg, hogy több mint 10.000 közalkalmazottat az utcára tesznek.
Bravó!
Fogunk még szívni.

MARKED ONE 2010.04.22. 07:29:55

Jó reggelt!
Értem én, hogy kemény érzés lehet levenni a vörös inget és behajtogatni a szekrénybe...és motyogni hogy qrvafidesz... de lenne egy kérdésem!
Hogy van az, hogy a fél Komi párt meg exszdsz,bíróságra jár, vagy már ül? Ferenctestvérrel egyetemben? Mindenki téved? Ártatlanul vannak ők meghurcolva? Vagy tényleg nyúlták a pénzt ti meg kis red-ek még tapsikoltatok is hozzá és énekeltétek az "igen,igen,igen-t?" Adócsökkentés, ill járulékcsökkentés kell? Ok! Nekem is! Csak sajna két lehetőség van! 1.) Leköszönő párt visszafizeti a lenyúlt pénzt /muhahaha/ 2.) megint betejeled meg én is! Aztán kiderül. Ja és légyszi most ne gyertek a mer a Fidesz dologgal... 8 éve a környékén sem jártak a kormánynak. Szóval kispofáim az 52% tény eddig! Gyugyóék most tényleg el lettek küldve a pics@ba ez is tény! Most meg fejeket le! Dolgozzál! Fizess adót! És ne zúgolódjál! Volt rá 8 éved!A kormány meg még meg sem alakult! Üdv mindenkienek! Jah és tényleg jó reggelt az 52% nak :-)

hááááát 2010.04.22. 07:36:44

Aki azért szavazott a FIDESZ-re, mert elhitte az adócsökkentést 2010-ben, annak azt is be lehet adni, miért nem lesz.A FIDESZ-es legnagyobb ismérve, a Viktorban való feltétlen hit.Németh Sándor semmi hozzá képest.
Egyébbként sokan a HIT gyülekezetét az SZDSZ-hez csatolták, pedig felépitése a FIDESZ-re hasonlit.Egy az ország, egy a fönök.
:)

Caravallo · http://nimfoman.blog.hu 2010.04.22. 07:52:56

Nem igaz, hogy nem lesz adócsökkentés. A sok baromarcú már megint ködösít. Kell itt az elszámoltatás, de nagyon.

Terézágyú 2010.04.22. 07:59:04

@Mercyful Fate:
"De hát elég csak Viktor mondandójának a felét megemlíteni és rögtön jöhet az a duma h mekkorát hazudozott..ez így szerintem egy nagyon gusztustalan csúsztatás."

Érdekes, amikor a fidesz azon lovagolt évekig, hogy "arról vót szó, hogy nem lesz gázáremelés, oszt mégis lett", akkor valahogy nem mondogattad, hogy csúsztatás :))))

pedig ugyebár az mszp se azt mondta akkor, hogy soha többet nem lesz gázáremelés, csak azt, hogy "rögtön a választások után" nem lesz - ahogy a fidesz kijelentette...

icceman 2010.04.22. 08:24:20

A kérdésre válaszolva: nem hazudtak.

Csak nem bontották ki az igazság minden részletét:))))))

Magg (törölt) 2010.04.22. 08:29:19

@Caravallo: na ja, de mikor?
A kampányígérgetésben azonnali, drasztikus adócsökkentést emlegettek, nem a jövő évezredről volt szó!

Viktorka is hazudik éjjel, hazudik nappal.... - de legalább azt várta volna ki, hogy kormányt alakít!

Magg (törölt) 2010.04.22. 08:34:43

@MARKED ONE:

"Adócsökkentés, ill járulékcsökkentés kell? Ok! Nekem is! Csak sajna két lehetőség van!... "

Ja és amikor összevissza ígérgetett Viktorka és bandája, hogy megcsípjék a zsírosbödönt, akkor még nem vették észre, hogy 8 év alatt a büdös komcsik lenyúlták az összes pénzt, mi?
Szegénykék, most kellett ezzel szembesülniük és hát most sajnálkozva széttárják kezüket - bocsi, mi akartuk, de nincs mani!
Muhahaha...

Végvári József 2010.04.22. 08:37:23

2010. március 8. a VOSZ konferenciáján jelentette be, az adócsökkentés időpontjait. Ehhez tartja magát, utána lehet nézni.

NGA 2010.04.22. 08:59:22

Nalátod. És most mi a teendő? Természetesen monnyonleakormány. Nem lehet mást tenni. Ez akkora hazugság, hogy ehhez képest ferkó csak füllentett!

Dübörög a gazdaság, most pont azonnali (április 26-ai!) adócsökkentés kell, mert a patásördög azt igérte, hogy azonnal adót csökkent. Azonnalmondjonleafidesz!!!!

gabcigirl 2010.04.22. 09:17:42

@hááááát:

Bocs, de hülyeségeket beszélsz. Amúgy is az a kedvencem, amikor Bibliát meg hiteseket az életben közelről sem látott emberek annyira tudni vélik, mi van a hiteseknél...

deflorator 2010.04.22. 09:19:37

Ha Demszkyt valahogy börtönbe juttatják akkor életem végéig rájuk fogok szavazni!

kova78 2010.04.22. 09:19:45

Üzenem a poszt irójának, meg az összes elme-roggyantnak aki valamilyen szinten egyetért vele, hogy ne próbáljuk már az elmult 8 év mocskát elsikálni vagy káros hatását kissebbiteni az ilyen érvelésekkel, hogy most a FIDESZ is hazudott. Azért azt remélem Ti sem gondoljátok, hogy ebben a pillnataban az ország valós gazdasági állapotát mint egy nyitott könyvet a FIDESZ elé tárta a jelenlegi kormány. Pont az ilyen megtévesztő gondkoldás és álszent agyalás vezet oda hogy megingatja az emeberek demokráciába vetett hitét.

gabcigirl 2010.04.22. 09:19:49

Nem tudom min vannak meglepődve ennyire az emberek. Hazudnak a politikusok, jééééééé, mik vannak!

Mire számítottak mégis ???

steve85a 2010.04.22. 09:22:10

Nem csak a show indul, hanem kezdik listázni az ide beírók nevét, címét is.

Aztán majd szép, nagy táborok fognak nyílni.

SiKom 2010.04.22. 09:34:26

Mi ez a baromság poszt?

Eddig folyamatosan azt ismételgette mindenki, hogy a Fidesznek nincs programja, nem lehet tudni, hogy mit csinálnának.

Most akkor mégis lehet? Mégis lett program?

Döntsétek már el!

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2010.04.22. 10:04:41

Na akkor tisztázzunk valamit hogy minden magyar jól megtanulja.

A POLITIKUS HAZUDIK.

A POLITIKUS NEM A TE JÖVŐDET ÉPÍTI HANEM A SAJÁTJÁT, A TIEDET CSAK ROMBOLJA.

NEKED, KEDVES VÁLASZTÓPOLGÁR NEM LESZ JOBB AZ ÉLETED A FIDESZ (VAGY MÁS KORMÁNY) ALATT SE.

Ezt pártsemlegesen állítom. Tudod ki javíthat a te sorsodon? TE MAGAD.

kova78 2010.04.22. 11:20:21

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Most tudod, hogy mekkora baromságot mondtál?

Ha TE MAGAD nem ugy alakithat a saját sorsán, ha elmegy szavani egy olyan politkust juttat be parlamentbe akiről ugy érzi hogy az érdekeitképviseli?

Szerinted akkor mi a megoldás? Mindenki hazudik szarjunk bele ne menjünk el szavazni?

Pont erről beszéltem, hogy ez a post erre buzdit, hogy szarjál bele ug yis mindeegyik hazudik. Fogadd el a sorsod.

eml 2010.04.22. 11:55:49

@Mercyful Fate:
"az új kormány belelát mindenbe,és tudja pontosabban h El Qro mennyire is kúrta el a dolgokat.:)"

Belelátnak
Varga Mihály a költségvetési bizottság elnöke.

Szíjjártó Peti minden este a tévében belemondta a kamerába, hogy amennyiben a Fidesz aléakít kormányt, azonnali radikális adócsökkentést hajt végre, mert az MSZP szélsőséges nápnyúzó politikájának véget kell vetni, és homlokegyenest ellenkező politikát kell filytatni, mindezt az ország felemelkedése érdekében.

eml 2010.04.22. 11:59:11

@MARKED ONE: Jah és tényleg jó reggelt az 52% nak :-)

Az 52% még nem ébredt fel, egy darabja tán sose ébred fel.

Addig is egy kis orbán féle gerinc:
szelkakas.info.hu/index.php?gcPage=public/index

eml 2010.04.22. 12:04:00

@kova78:

"hogy most a FIDESZ is hazudott."
Helyesen: a Fidesz most is hazudott.

Varga Mihály a költségvetési bizottság elnöke.

Szíjjártó Peti minden este a tévében belemondta a kamerába, hogy amennyiben a Fidesz aléakít kormányt, azonnali radikális adócsökkentést hajt végre, mert az MSZP szélsőséges nápnyúzó politikájának véget kell vetni, és homlokegyenest ellenkező politikát kell filytatni, mindezt az ország felemelkedése érdekében.

szelkakas.info.hu/index.php?gcPage=public/index

eml 2010.04.22. 12:04:51

@gabcigirl:
"Nem tudom min vannak meglepődve ennyire az emberek. Hazudnak a politikusok, jééééééé, mik vannak!

Mire számítottak mégis ???"

Akkor most mindenkinek szabad hazudni, vagy csak I Orsós Emánuelnak?

eml 2010.04.22. 12:06:19

@steve85a:
"Nem csak a show indul, hanem kezdik listázni az ide beírók nevét, címét is."

Eddig is megtették.

Egyébként lehet leeseik az álluk majd a döbbenettől, mert az 52%-ból járnak ide nem kevesen.

nyafnyaff 2010.04.22. 15:17:32

Az EU-nak nem érdeke, h nálunk jól menjen.
Ha csökkentik az adót, melyik termelő és üzlet nem fogja megemelni az árakat a profit érdekében? Válság van világon mindenhol infláció, mégis milyen csodákat várunk?
Nem kell be***ni a 2/3-tól sem, mert MSZP+MDF+SZDSZ-FIDESZ hány harmad volt? Aztán még van sok hátralék az EU felé, azt sem a FIDESZ találta ki, hogy össze kell vonni kerületeket, megyéket, sok lehűtő köztisztviselő számát csökkenteni, ezeket már 2003- ban kérte az EU.

MARKED ONE 2010.04.22. 20:13:30

@Magg: Édes Cicám hát felb&sztalak?! Magadra vetted?? /jelzem ez volt a célom! :-) Egy kis vörös terror! Tetszik:-) Nó arrol van a szó, hogy a Fidesz igérhet neked bármit! Ami pillantnyi infón alapuló igéret amit a Red Devil kiad mint jelenlegi Cash a széfben! Nó mármost ezt a pénzt te kis te befizetted adó formájában! Mert tudod az állam nem termel pénzt! Az a tiéd már ha adózol meg az enyém mert én sajna adóztam 8 évig... bár ne tettem volna... Szóval azt a pénzt amit ők tudtak hogy bent van az nincs! Mert lopják ki Gordon Brown és Ferenc testvér plusz az elvtársak javára! még a második forduló illeteve a kormány alakítás előtt! Így aztán nehéz azonnali intézkedéseket tenni.... Érted? Nem érted! Mert csacsi kis Feri For Prezident Fan vagy... De egy jó tanács! Gondolkodni ér! Meg olvasni! Hid el az elején furi:-) Aztán elgondolkodsz az életeden, később a pártvezéreid tettein... de hányás után ha mákod van lehet még értelmes gondolatod, ha ez nem jött össze akkor sorry 4 évig minimum szopni fogsz!! Sok sikert! :-)

MARKED ONE 2010.04.22. 20:21:50

@eml: Eml! Pls! Tényleg nagyon szépen kérlek!!!! Ez egy szánalmas lap! De megnéztem kérlek , kérlek tényleg szépen és tisztelettel az én linkemre vmit mondj! Szeretném! Akarom! Legyen szived! Had röhögjelek ki!!!!!:-))))

www.youtube.com/watch?v=wxxWAAF6FqY

eml 2010.04.22. 21:03:17

@MARKED ONE:
Ma azt mondta OV újságírói kérdésre, hogy még az idén lesz adócsökkentés.

eml 2010.04.22. 21:07:13

Ma azt mondta OV újságírói kérdésre, hogy még az idén lesz adócsökkentés.

Akkor okos Fidesznyikek, mégse lopták el a vörösök a pénzt? Letagadták a fiúk, hogy van pénz? Ezek után kit kell kibaszni a Fideszből? Kövér Lacit!

MARKED ONE 2010.04.22. 21:10:12

@eml: Amen édes pajtás! Úgy legyen! Az remélem neked sem rossz! Vagy de? Esküszöm ha de elintézm neked a külön adót! Csak, hogy neked jó legyen ok?! De tényleg kérlek a látott vidre kommentárrrrrr!:-) Pls! Légyszi! Magyarázd meg! Had röhögjek már! Elég szopás napom volt! Dobdfel kérlek!:-)
Üdv

eml 2010.04.22. 21:18:00

@MARKED ONE:
A linkelt film kicsit csúsztat, pld 5,9-nek a duplája nem 10,3 hanem 11,8. Változott-e közben a nyilvántartás szabálya. OV idejében a nyilvántartásból kiszorítottak egy pár embert, ezáltal a hivatalos számadat kissebb lett. Ám hogy megnyugodj, a TÉNYLEGES munkanélküliség kb 25% körül lehet. Már régóta!

Cégfelszámolások: Ebben benne vannak a kényszervállalkozások is? Mennyi alakult közben?

Az államadósság növekedésének üteme pont Gyurcsány alatt lassult, ki hozta a gazdaságpolititkai intézkedéseket, melyek egyébként két év múlva kezdenek hatni, amik miatt még 2004-ben a másfélszeresére nőtt az államadósság.

Az elvonások régóta ilyen magasak, Gyurcsányék csökkentettek rajta, no nem sokat.

A vonaljegy azért ilyen magas, mert OV sértődöttségből minden forrást elvett a fővárostól.

Ki állította le a 4-es metró munkálatait? Orbán Viktor.

Nem folytatom, mert ez bukta nekes, hogy feltétel nélkül olyan adatfolyamnak, ami már ránézésre sem stimmel. Főleg olyan adatfolyamoknak, amit nem tudsz ellenőrizni, illetve az ellenoldalát nem látod. pl cégfelszámolások.

MARKED ONE 2010.04.23. 11:05:24

@eml: Beszarsz eml ne máááár:-) Isteni vagy! Zseniális! Köszönöm! ez mindent vitt "A vonaljegy azért ilyen magas, mert OV sértődöttségből minden forrást elvett a fővárostól."
Mikor csillagom? Mikor volt ilyen szemét?Fővárosod Demszky barátod mert gondolom szerinted az is egy remek ember nem volt ott Hagyó pajti sem lopott nincs BKV/FKF botrány meg Margit híd 4szeres szórzóval?

eml 2010.04.23. 14:10:07

@MARKED ONE:
Te primitív hülye!
98-2002 között uralkodott Viktor Emánuel Orsós, Hagyipapi csak 3 éve játszik a talicskával.
De figyelj oda, mert a te haverjaid is lopnak ám, tudom nekik szabad, ügyelj, nehogy a tiedét lopják.

Sajnállak, szar lehet hogy nem tudsz észérvékkel érvelni, de nem is nagyon vártam mást.

NGA 2010.04.23. 14:24:07

@eml: "Te primitív hülye!" Ez igen. Gratulálok hozzá. Azt hiszem ezzel mindent elárultál magadról.

eml 2010.04.23. 15:10:37

@NGA: Kicsit olvass előrébb is, a köcsög előbb utóbb mindenkinél betelik.

MARKED ONE 2010.04.24. 16:04:23

@eml: "Tisztelt" eml:-) Egyéb ovis sérelmeid is vannak? Már csak hogy én primitív hülye azért azt tudom hogy jelenleg 2010-et írunk... nincs sok hátra eml... még pár óra és minoriti leszel:-) Halgass a vezíredre tudod menni...el... vagy kussolni...nagyon :-) Szokd meg most ilyen évek következnek!

eml 2010.04.24. 17:38:42

@MARKED ONE:
Örülj bakki, ha orsósék elbaccák, akkor a tefélék már csak a Venyige SC edzőmeccsein rúghatnak labdába.

Egyébként nem azzal van a baj, hogy a szoccereknek menni kellett, hanem azzal, hogy a Király se lesz jobb(ik).

MARKED ONE 2010.04.24. 18:21:51

@eml: Nyugodj meg emel... a szocik mennek! Hála Istennek:-) És hogy még nyugodtabb legyél ennél szarabbul meg amúgy sem lehet csinálni! Vagy ugyan ilyen szar lesz vagy jobb:-) Nekem jobb lesz hidd el.. Elég szar volt azzal a tudattal élni hogy azoknak a komiknak tejelem az adót hogy lenyúlhassák akik már lenyúlták a gazdaságunkat, földjeinket javainkat... Érted kispofa?!Ez az egy amihez van hozzáértés! a lenyúláshoz.. és ennek most vége korrupció lesz ezután is tudom... csak nem mindegy hogy a pékséget lopják el vagy egy zsömlét! Az álltalad Orsóséknak nevezett Orbán család pedig üdvözöl téged is! Kérték adjam át!

MARKED ONE 2010.04.25. 20:23:04

@eml: Legalább gratulálhatnál:-)

MARKED ONE 2010.04.25. 22:23:35

@eml: hiányzol.... aggódom érted:-) Remélm niincs bajod,,,

lew046 2010.04.25. 23:28:04

Mszp(2002):
NEM LESZ GÁZÁREMELÉS!!!
lett......
stb....
mszp sucks! :P hahaha

Frank99 2010.04.26. 22:02:06

@asus696: haha
és szted egy piacgazdaságban ezt megmondhatja bárki??

hahaha

borigabi 2010.05.04. 07:39:03

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Nem büszkeségből, nem is anyagi okokból költöztem ki öreg - magánügy, hogy miért. De azért az elgondolkoztató lehet, hogy itt, Lengyelországban (nem US, Anglia vagy Németország!) jóval stabilabb lehetőségekkel találkozom, mint odahaza. Amúgy kíváncsi lennék, hogy Te, Nagy Megmutató, állami alkalmazásban állsz, vagy vállalkozol. Erős két véglet...
süti beállítások módosítása