/>

Hunvald Györgyöt február 12-én vették előzetes letartóztatásba. Ma, augusztus 18-án a budapesti MSZP bejelentette, hogy előreláthatóan 24-én visszahívják minden gazdasági társaságban betöltött helyéről.

Az avatatlan érdeklődőben ezen a ponton felmerülhet a kérdés, nem több-e kicsivel a minimálisan szükségesnél az a fél év, ami a két esemény között eltelt. De ez nem így van. Gondoljunk csak bele, milyen lehet a hetedik kerületi MSZP időrendje, rögtön világos lesz minden!
 
Február 12.: Hunvald előzetes letartóztatásba kerül.
 
Február 13.: A VII. kerületi MSZP-iroda titkárnője morogva veszi tudomásul, hogy a főnök még nem nyitotta ki a tegnapi leveleit, és aznap se jött be dolgozni.
 
Február 14.: Hunvald továbbra sincs bent, valaki szól az irodába, hogy letartóztatták, de az nem probléma, onnan úgyis kijön, még csak előzetes. A kerületi MSZP-s Valentin-napi buli kimondottan jóra sikerül.
 
Február vége: Az ügymenet továbbra is normális, a fővárosi frakcióban viszont nagyon hiányzik Hunvald szavazata. Megbeszélik, hogy valamit kéne csinálni, március elejére össze is hívják az MSZP-s válságstábot, hogy kitalálják, mi a teendő ilyen esetben.
 
Március: Sajnos a válságstáb nem ülhetett össze, mert ketten nem értek rá, a többiek dugóba keveredtek, amikorra pedig odaértek, már délután négy óra lett és el kellett indulni a gyerekekért az oviba. Hosszas mailváltás vette kezdetét, hogy találjanak egy olyan időpontot, ami mindenkinek jó. Ezzel egy időben Burány Sándor megpendíti, hogy lehet, Hunvaldnak le kéne mondania.
 
Április: A hónap végére Hunvald lemond a fővárosi képviselőségről. Egy nemhivatalos beszélgetésen elhangzik a gondolat, hogy esetleg az egyéb tisztségeiről is vissza kéne hívni, és abban maradnak, még visszatérnek a témára, csak előbb át kell gondolni.
 
Május: Senkinek nem jut eszébe, mindenkit lefoglal az MSZP bravúros EP-kampánya.
 
Június: A VII. kerületben 21,18 %-os eredményt ér el az MSZP, alig kevesebb, mint 23 százalékponttal lemaradva a Fidesz mögött. Hunvaldon még mindog gondolkoznak.
 
Július: Még mindig gondolkoznak. Néha nyaralnak is közben. Ettől elfelejtik Hunvaldot, és jól érzik magukat.
 
Augusztus: Tévedésből valaki előveszi a március elején kiküldött körlevelet, és egy reply all segítségével megkérdezi a többi döntéshozót, ne mondassák-e le Hunvaldot. Miután két héten belül összegyűlik a három igenlő és a tíz "felőlem aztán" válasz, úgy döntenek, most már ideje lépni. Egy alig egyhetes végső procedúra után pedig, jelen állás szerint legalábbis, a hónap legvégére meg is fog történni a visszahívás, a gyors ügyintézés és a haladó magyar baloldaliság legnagyobb büszkeségére.

A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr171320853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.08.19. 03:25:08

majd még a szeptember lesz érdekes.. :)

Vidéki 2009.08.19. 09:42:46

Hunvald elvtársnak/úrnak pechje mellett nagy szerencséje is van.

Néhány pénzkereseti lehetősége mellett (a börtönben) felügyelő bizottsági tagságát is képes volt megtartani.

Ha a felügyelő bizottsági tag tevékenységét az jellemzi, hogy nem lát, nem hall és nem beszél, nem is tűnik annyira abszurdnak a dolog, mint első hallásra.
süti beállítások módosítása