/>

Az a szép a kampányban, hogy amikor azt hinnénk, ennél undorítóbb szintre már nem lehet lemenni, csak sikerül valakinek. Most épp Mesterházy rakott rá egy lapáttal, ezzel az MSZP visszavette a vezetést a ki tud többet ígérgetni a nyugdíjasoknak minden alap nélkül? versenyben.

A probléma egyszerű: adott Magyarország legnagyobb érdekérvényesítő rétege, a pár millió nyugdíjas, akiknek a szavazata kell mindenkinek, úgyhogy azt is megígérik nekik, amiről teljesen nyilvánvaló, hogy totálisan tönkrevágná a gazdaságot. Érthető érv az is, hogy megérdemel végre valami jót az, akinek az élete eddigi hat-hét-nyolc évtizede politikai és gazdasági értelemben egy nagy szopás volt. Csak hát az nem működik, hogy mindenkinek rossz, egy réteget pedig kiemelünk, és nekik majd jó lesz, bármi áron.

Mit hisz az MSZP? Hogy ezzel majd megnyerik a választást? Nem fogják. Még akkor sem, ha megtalálták az egyetlen olyan szavazói kört, akiknél előnyben vannak a Fidesszel szemben. És ami még érthetetlenebb: mit hisz a Fidesz és az MSZP, hogy kormányra kerülve/ottmaradva/visszakerülve nem kéne hozzányúlniuk a nyugdíjakhoz újra? Muszáj lesz, mert a mostani nyugdíjrendszer össze fog omlani elég hamar, ahogy öregszik a társadalom, mondjuk 10-15 éven belül. És a vita arról kéne, hogy szóljon, mi legyen a megoldás, nem arról, hogy kell-e valamit tenni.

Egy szempontból mégis okosnak tűnhet az MSZP húzása: belevinni a Fideszt egy olyan ígérgetésversenybe, amiről a választás után úgyis kiderül, hogy betarthatatlan. Akkor pedig a csúnya, gonosz Fideszben csalódott nyugdíjasok szavazatai lazán meglesznek 2014-re. Csak nehogy az új kormány megvalósítsa, amit ígér. Mert akkor itt összeomlás lesz.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr501717174

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tessék felvállalni a szükséges rosszat! 2010.02.01. 17:03:23

Bár nagyon adja magát, hogy az állítólagos FIDESZ indulót tűzzem tollhegyre (az megvan, hogy az azt előadó Mujahid Zoli mivel került be utoljára a bulvárhírekbe?), most mégis inkább bátorítani szeretném a FIDESZ-t, hogy ne legyen már olyan gyáva. Hogy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ÉrvénytelenSzavazat · http://esz2010.blog.hu/ 2010.01.31. 16:23:15

A józan ÉSZ nem ígér betarthatatlant

tibsi 2010.01.31. 18:03:00

Próbálkoznak a komcsik, de minek? Nagy zakót kapnak úgyis. Nyomatják a TV-ben az agit.prop. filmeket (pl. tegnap a Tizedes...), meg a sorozatokat is (pl. Bors, Láng Vince), így akarnak nosztalgiát ébreszteni a mocskos rendszerük iránt. Nem fog sikerülni!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.31. 18:08:27

Az a szomoru az egeszben, hogy rolunk aktiv keresokrol egyaltalan nem szol ez a valasztas.

gyík (törölt) 2010.01.31. 18:11:19

És még ígérjük azt is, hogy az MSZP a választások utáni időszakban az első 100 elhalálozottat biztosan a mennybe juttatja, ahol személyesen Szent Péter vezeti át őket az örökkévalóságba.
Ígérjük.

steflac 2010.01.31. 18:11:49

A Tizedes meg a többiek igenis penge volt, az imdb-n is ráadtam egy 10-est!

éshanem 2010.01.31. 18:12:06

Az egész nyuggerigéret dömping kibaszott unalmas, annak a koroszálynak mi a fasz jut akikből a nyugdij van? Én is szeretnék koporsópénzt mert az én hozzátartozoim is meghalhatnak, nekem nem jár miért?

Pierre73 2010.01.31. 18:13:52

sajnos a jobbikra kell szavaznom. ez van

klikk ide · http://www.ejatekok.com/ 2010.01.31. 18:15:55

magánnyugdíjpénztár a megoldás be kell látni.

S. Annyi 2010.01.31. 18:15:57

Mindenki kap tőlem egy milliárdot. Szavazzanak rám!

S. Annyi 2010.01.31. 18:16:54

Megnyugtató számomra, hogy a halálon gondolkodó nyuggerek döntenek a jövőről.

Tibike15 2010.01.31. 18:19:00

undorító ripacsok, koporsópénzt, halálsegély, mi jön ez után?
ingyen szívműtét? protézis vagy hasonló színvonalas dolgok. menjetek a büdös francba szocik, adjatok elég nyugdíjat és ne lopják el a közpénzt, akkor majd jut nyugdíjra is elég pénz, nem kell ilyen ostoba segélyeket kitalálni

hex.kelly 2010.01.31. 18:19:10

@eshanem: ja, igen, ez a koporsópénz csak a még élő házastárssal rendelkező nyugdíjasnál működhet.

atila68 (törölt) 2010.01.31. 18:19:39

A Fidesz, úgy veszem észre, nem megy bele semmilyen ígérgetésbe.

KCB 2010.01.31. 18:20:59

A legalja a temetési segély. Vagyis minden halottat a párt saját halottjának tekint? Pfff...

radír2010 2010.01.31. 18:22:30

Nyugdijasokat mindig átvágják a választások elött.Többet kivesznek a zsebükböl,mintamennyit adnak nekik.
Szavazzanak nyugodtan az emeszpére,és utánna fizethetik az ingatlanadótol kezdve a nyugdijadóig...stb...szánalom az egész hogy szerencsétlen öregeket kihasználják hogy megint hatalomra kerüljenek...

nazer 2010.01.31. 18:22:36

micsoda mocskos ember ez a mesterházy is,jó tanítványa a hazudós fletónak.

éshanem 2010.01.31. 18:22:47

A következő igérgetős brigád a cigányok lesznek már látom ingyen bérlet az uzsorásoknak a termbe, szabad megélhetési rablás mégtöbb segijj a szegény megélhetési bünözőknek.....

pakesz (törölt) 2010.01.31. 18:23:15

jajj en azt hittem ez a poszt arrol szol hogy a temetesre valot is kifizetik :)

S. Annyi 2010.01.31. 18:24:51

Emelem a tétet. Mindenki kap tőlem egy milliárdot és négy nyugdíjast!

radír2010 2010.01.31. 18:24:52

Mire elég az a 75000 ft? fejfára?

radír2010 2010.01.31. 18:26:51

Inkább a komcsik a saját temetésükre gyüjtsenek,mert olyan alkotmánymodositás lesz itt,hogy soha többet nem fognak parázni!

éshanem 2010.01.31. 18:26:54

@fantasztikus!: olcsókategoriás hamvasztásra kb

radír2010 2010.01.31. 18:29:34

@eshanem: én inkább nem kérek belöle!

Lenny 2010.01.31. 18:34:38

" Az a szomoru az egeszben, hogy rolunk aktiv keresokrol egyaltalan nem szol ez a valasztas. "

TELJESEN EGYETÉRTEK.

éshanem 2010.01.31. 18:41:15

@Lenny: Nem tünt még fel hogy kb 8 éve az aktiv keresők csak szopóágon vannak.....

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.01.31. 18:42:06

szánalmas basszus az egész. Ráadásul a nyuggerek csak a tévéhiradóból értesülnek ezekről, ilyen "felvilágositó" posztok közelébe se kerül a nagy többségük. Ezáltal amit először hall (és többször) azt hiszi el.

radír2010 2010.01.31. 18:43:37

Bezzeg az állami cégekbe pumpálják a pénzt,ahonnan a haverok meg zsebrerakják végkielégités cimén.BKV mi? A nyugdijrendszer meg hamarosan összeomlik,nem véletlenül hangoztatták a fidesznél is hogy tarthatatlan a mostani rendszer.Ja,ott szakemberek ülnek ám!

moncayo 2010.01.31. 18:44:36

Állítólag a Mesterházy azért is brusztolt, hogy apárt igérjen minden nyugdíjas:
férfinek: Havi 5 szem Viagrát
nőknek: Évente 1 db. vibrátort (max.7500 Ft-ért)

Szerintem jövő héten közzéteszik.

ifjLL 2010.01.31. 18:45:32

Reményeim szerint a választók fogják megadni a "kegyeleti segélyt" áprilisban az MSZP-nek. (Nem mintha majd a FIDESZ..., de ez most más lapra tartozik). Kávékakaó

radír2010 2010.01.31. 18:46:49

Bárki jut hatalomra,a korrupciot meg kell szüntetni,és a nép kezébe kell adni a döntések lehetöségét! Pl:menesztés,számonkérérs
Többé nem saját magukra gondolnak a képviselök,ha bekerülnek a parlamentbe...

moncayo 2010.01.31. 18:47:50

Három általam kiválasztható politikus gyors temetését én is megfinanszíroznám, akár szintén 75.000 FT/holtest erejéig.

zizizuzu 2010.01.31. 18:50:36

@Tibike15: Ostoba vagy fiam. Tudod te mennyi az átlagnyugdíj? 90e/hó. Tudod hányan vannak? 2300e. (normál nyugdíjról van szó, a 800.000 rokit már nem is említem) Szorozzá, tanújjá.
Tudod, mennyit kell keresni ahhoz, hogy 1 nyugdíjasnak kitermeld az nyugdíját? 260.000 Bruttót. Ehhez még jön az ingyenjegy, ingyenorvos. Szóval már tényleg csak az ingyentemetés hiányzott.

Na, fáj az igazság mi?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.31. 18:51:04

@tibsi: "Nyomatják a TV-ben az agit.prop. filmeket (pl. tegnap a Tizedes...), meg a sorozatokat is (pl. Bors, Láng Vince), így akarnak nosztalgiát ébreszteni a mocskos rendszerük iránt. Nem fog sikerülni!"

Paranoiás meg majd én vagyok...

éshanem 2010.01.31. 18:51:14

Azért kinézem az MSZP-ből hogy a 75eftos temetési segély után a nyugisokra kilövési engedély lesz, igy olcsóbban megússzák..

S. Annyi 2010.01.31. 18:55:44

Tovább emelem a tétet. Mindenki kap tőlem egy milliárdot és négy nyugdíjast, és Lendvai Sipánka elvtársnő, valamint Vadai Nagytőgyűcelvtársnő (őket utálom a legjobban)kilövési engedélyét. IS.

dukeekud 2010.01.31. 18:56:06

"Az a szép a kampányban, hogy amikor azt hinnénk, ennél undorítóbb szintre már nem lehet lemenni, csak sikerül valakinek."

Erre sajnos számítani lehetett,hogy ez lesz minden idők legmocskosabb kampánya.

Az mszp azért nagyon veszélyes,mert nincs mit veszíteniük,nekik nem kell a jövöre gondolniuk,ezért bármit mondhatnak,bármit tehetnek.Ha elveszítik a választást,akkor mennek a börtönbe,és kész.Ezert sarokba szorított vadálatként küzdenek,minden mindegy alapon.

radír2010 2010.01.31. 18:56:30

Nem a nyugdijakat kell emelni,hanem munkahelyeket kell teremteni,és máris lesz aki befizesse a járulékot,és akkor lesz nyugdij.Ilyen egyszerü.

Trejo 2010.01.31. 18:58:24

@fantasztikus!: Ezt mondd el a leendő miniszterelnöknek is!
Szerencse, hogy vannak még hozzád hasonló géniuszok kis hazánkban! XD

beszélő 2010.01.31. 18:59:21

Az MSZP. 8 éves késedelemben van a nyugdíjasokat illetően.
Mivel 67 éves vagyok, életszerű tapasztalatom van az elmúlt nyolc év alatt az MSZP lopakodó stílusáról a hazudozást és a gyűlöletkeltés tekintetében.
A nyugdíjasok csak látszólag számítottak eddig, és most sincs másképpen.
Csak egy mazsola az MSZP ígérgetéséből.
Megőrizzük a 65 év felettiek ingyenes utazását.
Azt nem tették hozzá, hogy a BKV vonalain.
Mert a VOLÁN és a MÁV vonalain bevezetik a regisztrációs jegyet.
Kérdés miért van szükség ilyen jegyeket nyomtatni árusítani stb.
Miért nem elegendő, ha bizonyos időszakokban a buszvezető vagy a jegyellenőr "regisztrálja" a jogosultak számát.
Mert ha valójában kíváncsiak az ingyenes utasok számára nyilván elegendő ezt bizonyos reprezentativnak tekinthető időpontokban az alkalmazott személyi állománnyal ezt felmérni, nem költséges regisztrációs jegyek árusításával.
Mennyi ideig tart a "felmérés" regisztrációs jegyekkel?
Miért nem kell a BKV-ra regisztrációs jegyet váltani?
Miért hazudják, hogy megmarad az ingyen utazás, ha a költségek árán jegyeket nyomtatnak, és a költségeket valószínűleg megtérítik az utazókkal?
Ha nem térítik meg, akkor milyen alapon és (elfogadható) indokkal csapolják meg a költségvetést?
Ki vállalja ezért az orbitális felelőtlenségért a felelősséget?

radír2010 2010.01.31. 19:00:06

És van olyan ember aki bedöl a Mester-nek?
Szerintem ö nem komolyan akar miniszterelnök lenni,ott a háttérben vannak az igazi hunyók,mögötte a listán....ébredjetek nyugdijasok!!!!!!
A kész átverés az RTL-en van!

Trejo 2010.01.31. 19:00:36

@dukeekud: Azt hiszed majd eljön az igazságszolgáltatás ideje? Tökmindegy, hogy jobbos vagy balos. Magukat nem fogják börtönbe csukni!

Mitya Ivanov 2010.01.31. 19:13:56

múltkor reklamáltam egy MSZP-s posztért. Mit mondjak, adott témát a mesterházi gyerek. Bele akarják hajszolni a fideszt egy olyan igérethalmazba, amit a költségvetés összedőlése előtt számon lehet kérni a leendő kormányzópárton. Jól ki van ez találva a részükről, de ezzel senki más nem jár jól, csak a Jobbik és kisebbrészben a madöfszadi.
Most azonban én kezdek egyet fideszezni. Az elmúlt 1 hónapban komolyan elgondolkodtam azon, hogy szavazzak-e a fideszre? Persze a végkifejlet nem kizárt, mert úgyis rájuk szavazok, de jelenleg úgy gondolom, hogy rossz szájízzel fogom ezt megtenni. A fidesz rossz választ adott azzal, hogy a nyugdíj ügíben felült az MSZP-s prpvokációnak, és visszakozott egy olyan lépés megtételétől, amely végre nem csak oly módon reformálja meg a nyugdíjrendszert, hogy eltörlik a 13. havit, hanem valódi szerkezeti változások csíráját és lehetőségét is magában hordozza.
a másik ilyen rossz válasz Mádi László reptetése volt. Remélem, hogy a fideszben mindenki számára nyilvánvaló, hogy szükség van egy társadalmi egyeztetésen átment, jól előkészített, sávos vagyoni tipusú adónemre, ahhoz hogy ne boruljon a költségvetés és meg lehessen lépni azt, ami a gazdaságot és a fogyasztást felpörgetné, az SZJA további csökkentését. Nem mellesleg ezzel kampányol a fidesz már egy ideje. Ha beváltják ezt az igéretüket, akkor vagyoni tipusú adót nem vezethetnek be, mert Szijjártó Péter szájából mást se hallunk, hogy a vagyonadót eltörölni. Ha bevezetik, akkor meg jön az MSZP-s össztűz, Gyurcsány Ferenc vezetésével, hogy a fidesz is hazudott a kampányban. Nem mintha sokerkölcsi aklapja lenne egy ilyen bírálatnak, de szerintem az a majdani ellenzéket nem fogja érdekelni. De ami a legjobb: minden megszólalás előtt egyeztetni kell Szijjártó Péterrel. Szuerintem ez a legalja mindennek. Értem én hogy választást kell nyerni, de ez olyan Feltós hogy ide bűzlik.

redriot77 2010.01.31. 19:17:00

@atila68: "A Fidesz, úgy veszem észre, nem megy bele semmilyen ígérgetésbe."

Persze, távol áll tőlük az ilyesmi. Nem ígérik, hanem garantálják hogy a nyugdíjak nem fognak veszíteni az értékükből.

Nem ígérnek semmit, csak olyasmiket mondogatnak, hogy lecsökkentik az adókat, talpra állítják a magyar gazdaságokat, erős Magyarországot csinálnak, ismét a régió éllovasai leszünk stb. Mindezt úgy, hogy nem fog fájni senkinek, mindenkinek több fog jutni a bőségkosárból. Tök reális gondolatok, ja.

Rwindx 2010.01.31. 19:20:17

Ha a fidesz vissza akar emelni ebben a gusztustalan játékban akkor csak annyit kell neki replikáznia, hogy az mszp a nyugdíjasok halálából a költségvetés keretében pénzügyi spekulációt csinálna.

zetorov 2010.01.31. 19:23:08

Amíg ez a szerencsétlen, Kádár alatt szocializálódott nyugdíjasréteg ki nem hal, semmit sem lehet kezdeni ezzel az országgal. Minden fejlődés kerékkötői ezek a nyomorult, vén idióták.

Trackback 2010.01.31. 19:24:20

Azért azt sem kéne elfelejteni, hogy nem kötelező egyik elmebetegre sem szavazni.

Másrészt pedig akik enyire pofátlanul hülyének nézik a saját választóikat, el kéne kergetni a bús pics*ba, így a 21. századi űrkorszak kellős közepén.

Elég komolyan pszichopatának kell lennie minden aktív politikusnak ahhoz, hogy induljon a választáson az elmúlt 20 év impotenskedései ellenére.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.01.31. 19:32:26

Azzal értek egyet, aki szerint az a szomorú, hogy az ilyen posztok és egyebek nem fognak eljutni a nyugdíjasokhoz csak úgy. Viszont mi, a gyerekeik ezt megtehetjük, továbbíthajuk feléjük, hogy etetik őket.

redriot77 2010.01.31. 19:36:02

"megérdemel végre valami jót az, akinek az élete eddigi hat-hét-nyolc évtizede politikai és gazdasági értelemben egy nagy szopás volt"

Ezzel azért vitatkoznék. A nagyapám ózdi kohász volt az ötvenes évek elején, aztán szénbányász volt vagy 25 évig. Dolgozott keményen, keresett annyit amiből tisztességesen fel tudta nevelni anyámat. Nem volt tanult ember, nehéz fizikai munkát végzett, de nem nézte le senki sem ezért, akkor még nem volt ciki a meló. Sőt! A munkanélküliség egy percig sem fenyegette, nem volt benne a pakliban az "ugrik a meló -> nem tudod a hitelt törleszteni -> csöves leszel" kártya. Elérte a nyugdíjkorhatárt, és tisztességes nyugdíjat kap. Jó élete volt, és ehhez bármilyen hihetetlen nem kellett komcsinak lennie.

Helyesebben jó élete volt eddig, mert most 81 évesen elkeseredve látja minden nap, hogy az ország a veszte felé rohan, idióta és felelőtlen vezetőkkel a kormánynál. Pár éve már nem néz híradót, mert jobban megterheli a szívét mint annak idején egy kemény műszak a bánya mélyében.

A mostani politikusok felelőltlen ígérgetése, ez a szopás mind a mai, mind a jövő nyugdíjasainak.

Trejo 2010.01.31. 19:36:12

@zetorov: Mit fikázod a nyugdíjasokat? Te is retardált vagy, mégis szavazhatsz!

beszélő 2010.01.31. 19:37:27

@zetorov: Mekkorát tévedsz, amikor egy kalap alá veszed a birkákat a farkasokkal.
Én 67 évemmel azok közé a farkasok közé tartozom akik soha nem keveredtek a korpa közé, akkor sem, amikor 79-ben személy szerint kapacitáltak, hogy lépjek be az élcsapatba.(pedig háromszor annyit kereshettem volna.)
Soha nem tudtak kilóra megvenni, mindig tudtam, hogy ezek a maffiózók akkor is hazudnak, amikor kérdeznek.
Remélem vannak a nyugdíjasok között elég sokan azok akik a szezont a f.....tól megtudják különböztetni.

Robis 2010.01.31. 19:37:43

Minden tiszteletem a nyugdíjasoké, de nem kéne törődni azokkal az emberekkel akik befizetik a nyudíjasok pénzét? Érdekes eddig senki nem ígért nekünk, dolgozó 25-60 év közöttieknek semmit. Ellenben a szaros félkész házunkat is meg akarták adóztatni súlyos százezrekre. Mi nem vagyunk fontosak? Pedig mi tartjuk el ezt a szaros országot és a benne élő NEM KERESŐKET (nyugdíjas, politikus, gyerek, munkanélküli, cigány).

kriglis 2010.01.31. 19:38:25

hiteltelen és hazug. a híradásban tudósítás arról, mennyit loptak az mszp-s főmuftik /zuschlag,kabai,stb.stb/,következő hír ,mesterházy taglalja lelkesen mennyire becsületes párt az övé.soronkövetkező hír ujjabb mszp-s ek buktak meg/bkv,bábólna,malév máv cargo,stb stb/hát ennyit az ő igazságáról,és az mszp szavahihetőségéről.csepp a tengerben korrupedia.hu

plb 2010.01.31. 19:42:33

Éljen! Én egy nagyon beteg nyugdíjas vagyok. A gyerekeimnek legelább nem kell a temetésemet fizetni. Majd a férjem kap 75.000 Ft-ot. Köszönöm Attila, köszönöm MSZP!

tölgyes 2010.01.31. 19:43:12

Mesterházy igér.. végül is igéretben gazdag akárki lehet... valahogy be kell rángatni az embereket az MSZP táborába.. A Bajnai kormány odafigyelt a nyugdíjasokra...mondja Mesterházy.. Szerintem is odafigyeltek: elvették a 13. havit!!

zetorov 2010.01.31. 19:47:51

@beszélő: Ha nem is kívánom a nyugdíjasok halálát - ez tényleg embertelen lenne -, azért a szavazati joguktól megfosztanám őket, mert

ad1) ha van alsó korhatár -érthető okok miatt-, akkor lehet felső is, a szellemi leépülés okán;

ad2) az akinek már csak néhány év van hátra, az ne döntsön önző módon, még akár közvetett úton se, olyanok életéről, akinek jó eséllyel még évtizedek vannak hátra az életéből.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.01.31. 19:55:41

Ez az ember hülye.
Ahelyett , hogy rávennéa nyugdíjasokat arra, hogy havonta rakjanak félre pár forintocskát arra az esetre, ha baj lenne, és meghalna a párjuk, temetéspénzt igér...
Csak Besenyőék szavait tudom idézni: Noooormáááális?

a megmondóember 2010.01.31. 19:56:14

na végre minden nyugdíjas vehet otthonra egy kisebb méretű plazmatévét! már csak ki várni, hogy a másik bedobja a törülközőt. remek húzás, ezzel Proliországban választást lehet nyerni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.01.31. 19:59:32

Mellesleg itt , Londonban a legolcsóbb lakásra is van council tax. A legolcsóbbra is, ami egyféle ingatlanadó... Kb egy ember egy havi keresete az éves council tax. (800-1200 font)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.01.31. 20:00:45

Pontosan. Az MSZP megígérhet bármit, kormányozni úgy sem fog, mit számít neki? AZt is ígérhetné, hogy a választások után minden egyes magyar állampolgárnak átutalnak egy millió forintot. Ennyi erővel...
Addig is a következő a taktika: ha ők megígérnek 5% nyugdíjelemést, a Fidesz meg csak négyet, akkor máris jön, hogy *nagylevegő* Orbánviktorelakarjavennianyugdíjasokpénzét.

lekvárzsibbasztó 2010.01.31. 20:13:11

Hát ennyire hülye ez a maszop?
Dödölj már meg te vén szaros nyugger, majd MI segítünk elkaparni!?

radír2010 2010.01.31. 20:19:05

@zetorov: Igazad van,némelyik öreg már kiszámithatatlan gondolkodásu,és az ilyenek döntenek az én jövömröl! Maradjanak otthon!

Pszt! 2010.01.31. 20:22:36

@beszélő: "amikor 79-ben személy szerint kapacitáltak, hogy lépjek be az élcsapatba.(pedig háromszor annyit kereshettem volna.)"

Na, ezért leszel te mindíg lúzer!

@tibsi: "agit.prop. filmeket (pl. tegnap a Tizedes...), meg a sorozatokat is (pl. Bors, Láng Vince)"

Ennyire sötét nem lehetsz. Ezek alapfilmek, mindenkinek látni kell! Sokkal több ilyet kéne adni a tv-ben, nem maunikasót, meg benkő-győzikét!

Mitya Ivanov 2010.01.31. 20:23:00

@fantasztikus!: az a nyugdíjas, aki a korából kifolyólag, vagy az állapota miatt nem képes dönteni, az otthon marad.
a baj az, hogy könnyen befolyásolhatóak, ilyen temetési segélyekkel és adócsökkentési rémhírekkel, és mindennel, aminek köze van a svédhez. Pl ha volvóval támadunk rájuk, akkor elszaladnak.

tölgyes 2010.01.31. 20:28:23

ELVTÁRSAK !!!!!!!

NEM ÉRTIK A LÉNYEGET!! VAN FELELŐS ÍGÉRET. Ilyen Meterházy ígérete.. és van FELELŐTLEN ÍGÉRET.. Mindaz felelőtlen, amit a fidesz ígér!!HA MEG A FIDESZ NEM ÍGÉR, ABBÓL CSAK AZ LÁTSZIK, HOGY MÉG ÍGÉRNI SE TUD...!!!Kéretik a jövőben a híreket így olvasni!!

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.01.31. 20:28:50

Aki jobban hat a jutalomra, az jut hatalomra. :)

És mikor mondják azt a nyugdíjasok, hogy az ő életük már el lett cseszve, de a gyerekeié, meg az unokáké ne legyen? Mikor mondják azt, hogy arra fognak szavazni, aki tisztes megélhetést ígér az utódoknak?

S. Annyi 2010.01.31. 20:38:35

Házmestery Attila....

Kalmár 2010.01.31. 20:40:37

Lehetne, hogy aki vállalja az eutanáziát, annak temetési extra pénz is jár?
Végül is szép gondolat.
Ezek elmebetegek.

S. Annyi 2010.01.31. 20:46:26

@Pszt!: Ízlések és pofonok. Láng elvtárs és Bors elvtárs speciel mehetne a süllyesztőbe.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.01.31. 20:51:55

De aki kap temetési segélyt, az ugye nem veheti igénybe az önkormányzati temetést?

tölgyes 2010.01.31. 20:53:41

@ReWriter: Na és az életösztön???

7esbusz 2010.01.31. 20:59:10

Egyet mondjatok már meg, melyik párt képviseli az az 1.8m embert aki eltartja az országot? Nézzük sorjában. Fizetem a nyuggerek nyugdíját, eü ellátását, gyógyszereit, ingyenes utazgatásaikat, gáz vagy távhő támogatásaikat,stb és senki ne jöjjön azzal, hogy ezt majd nekem is fizetni fogják, mert addigra vagy összeomlik az egész, mert egyszerűen nem lesz aki fizesse, vagy 85 lesz a korhatár, aminek elérésére nem sok sansz van. Már ma is csak 10 hónap nyugdíjat fedeznek a befizetések egy évben. A maradék vajon honnan megy?

éshanem 2010.01.31. 21:01:23

Mi lenne ha a koporsópénz a leköszönő kormánynak járna? tetszés szerint egy évig beváltható....

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.01.31. 21:01:40

@redriot77: Ha most válaszolok erre, akkor már jár neked a bögre?
Riszpekt a nagyfaternak, de ugye azért annak örült volna, hogy ha keményebben dolgozik, mint a többiek, akkor talán jobb házat/finomabb kenyeret/kellemesebb nyaralást kaphatott volna érte?
Nem kell ez a hazug Kádáralattbezzegnemvoltmunkanélküliség propaganda: abba rokkant bele nem csak ez az ország, hanem a teljes keleti blokk.
Érdekes módon, a szabad világban is keményen dolgoztak a bányászok, ők is becsülettel nevelték fel a gyermekeiket, mégis egy picit jobb életszínvonalon élnek. Meg tudja mondani, mi a hiba az ábrán?

magichorze 2010.01.31. 21:02:38

A csúcs nálam eddig az, mikor nyakó megmondta a tutit: az mszp a következő ciklusban SEM támogatja az ingatlanadó bevezetését. Mindezt nem sokkal azután, hogy megszavazták, majd az AB elkaszálta.

pallerr 2010.01.31. 21:06:08

nemzetközi hitel-kampány - igéret- temetési segély

anyám nyugdíjas és leszarja mit adnak halála után

Aldobói Feldob 2010.01.31. 21:23:05

Mesterházy mester, kérdezném, ez a "temetési segély" szöveg, nem az etetési segély ötletéből formálódott véletlenül?

stratez 2010.01.31. 21:23:17

Temetési pénzt ígérgetnek, ha nyugdíjas lennék, ez az a pillanat, amikor lehánynám őket...

dömper 2010.01.31. 21:27:38

@Mitya Ivanov:

nyugdíjasbalhé: ez egy rettentesen szar elszólás volt A Varga MIhály részéről a kampány legelején mindjárt, nyomban rá is ugrott az emeszpé ( lásd mi zajlik most nyugdíjügyben : hányás ). nekem az jött le a V.M. nyilatkozatából, hogy agyalnak a megoldásokon, de kampányidőszakban ilyenekről nem ajánlatos beszélni, nem kész tervekről meg pláne.

vagyonadóbalhé: ez is egy nem szerencsés elszólás volt, de politikailag a legjobb (!) húzás volt a fidesz részéről, hogy a szakpolitikust levették a listáról, és megmondták, hogy így jár aki a stratégiai kérdésekben ellentmond a pártnak. ezzel elejét vették annak, hgoy ebből is olyan botrány legyen mint a nyugdíjasbalhéból. szerintem sikerült. az más kérdés hogy MÁdi Lászlónak meglesz a helye, nem kell félteni.

az elmúlt választások előtt a felelőtlenül és meggondolatlanul nyilatkozgató fideszes politikusok nagyon sok ( értsd: választás kimenetelét jelentősen befolyásoló mennyiségű ) szavazatot vittek az mszp -nek. Ezt szeretnék most elkerülni.

Teljesen nyilvánvaló, hogy kampányidőszakban sarkallatos kérdésekről értelmes, őszinte vitát nem lehet folytatni az mszp -vel szemben, mert annak riogatás, fasisztázás, félremagyrázás a vége. Ha meg eleve hülyeséget mondtak, arra meg pláne ugrott mindenki a másik oldlaról ( pl :köteles beszéd ). Ennek fényében tökéletesen érthető, hogy konzultálni kell Szíjjártóval. Tulajdonképpen itt a 'stáb' a lényeg, nem az hogy Sz.P vagy Orbán vagy akárki mással konzultálnak.

Egy biztos: jól látod, hogy az mszp nek nincs veszítenivalója, az a helyzet állt elő, hogy kvázi azt mond amit akar. Arra ugrik amire akar, azt ígér amit akar. Ezt ők ( mszp ) is nagyon jól tudják, a háttérben ott sem buta emberek ülnek. Nem véletlen a mostani kampány 'mocskossága'. Egy bázisuk lehet ahol sikerrel szerepelhetnek, és azok a nyugdíjasok. Nyerni nem tudnak velük, de veszteséget minimalizálni igen. ÉS ez nagyon fontos, mert rettegnek a fidesz 2/3 -tól.

Az meg hogy mit mondanak a politikusok a kampányban és mi valósul meg a valóságban az mint tudjuk teljesen különböző dolog, legalábbis a tömegpártok esetében ez igaz. A rétegpártoknál kcisit másképp működik ( jobbik, plm, mdf, stb ).

KCB 2010.01.31. 21:29:25

@beszélő: "amikor 79-ben személy szerint kapacitáltak, hogy lépjek be az élcsapatba.(pedig háromszor annyit kereshettem volna.)"

@Pszt!: "Na, ezért leszel te mindíg lúzer!"

Gyakorlatilag ezen kevesek miatt maradt fent Magyarország, mert ugye ha mindenki lop akkor nem lesz kitől elvenni.

Gratulálok, kiállítottad a szegénységi bizonyítványod!

misinator 2010.01.31. 21:30:06

Az egyik@tibsi: Írtad: "...Próbálkoznak a komcsik, de minek? Nagy zakót kapnak úgyis..."
Így van, s így helyes.
A baj csak az, hogy végső soron az egész ország kapja a zakót, ha a húsz éve basáskodó politikai "elit" /igen, mi választottuk/ fog továbbra is országolni...:-(

Kivlov 2010.01.31. 21:32:50

Annak a kb 1,5-2 millió dolgozónak (adófizetőnek) kéne valami összehangolt engedetlenséget csinálnia egy időre. Akkor mehetne a p*csába az összes nyugger, segélyes c., meg egyéb naplopók...

scooby0821 2010.01.31. 21:38:34

@tibsi: Te egy igazi IQ ninja vagy ... :o(

scooby0821 2010.01.31. 21:41:12

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Az bameg , hogy ők nem népszavaztak amikor a társadalmi elosztó rendszerek reformjáról volt szó , ahnem tudták , nem az álalm dolga kizárólagosan gondoskodni róluk. Így tudatosan tettek félre mindig pénzt (magán nyugdíj , befektetés stb.) , így most van miből jobban élniük.

Galván_Tivadar 2010.01.31. 21:43:13

A nyugdíjasokat egyelőre még nem sikerült aktivizálni, hűséges MSZP szavazó Nagyim sem hisz el semmit ebből a nyugdíjharcból és még mindig nem akar elmenni szavazni. Ráadásul ha az agya már nem is forog úgy, mint hajdanán, de arra még emlékszik ki volt kormányon az elmúlt 8 évben és ő sem szereti, ha hülyének nézik. Ezzel a hasonló korú ismerősei is így vannak.
Remélhetőleg a választásokig hátra levő időben már nem is sikerül megpuhítani őket, ha lejár ez a svéd modell lemez.

tölgyes 2010.01.31. 21:53:10

@stratez: Jó meglátás! Való igaz, hogy van egy olyan olvasta is, hogy MÉG FIZETEK IS AH VÉGRE MEGDÖGLESZ..:::(((

Sword 2010.01.31. 21:55:56

Lehet bunkó parasztnak fognak sokan nevezni, de az a véleményem, hogy koruknál fogva sajnos ezt a réteget lehet a leginkább palira venni. Igaz megoszlik, hisz vannak 55-60 éves nyugdíjasak meg vannak teljesen szenilis 75-80 évesek is.
Meg persze fordítva... de be kell látni, hogy többségük sajnos hiszékenyebb, mint egy fiatalabb, aktív ember. Bezzeg olyat nem ígérnek, hogy 10%-kal nő a bérek reálértéke, meg kevesebb lesz az adóteher az élőmunkán.
Ezeket már senki nem hisz el. Cserébe majd olyan emberek juttatják be ezeket a bűnözőket ismét a parlamentbe, akiknek annyi jön le az egészből, hogy: "milyen borzasztó ez a politika, de azért ez a házmester vagy mesterházi vagy kicsoda az egy jóképű becsületes fiatalembernek látszik, még az apus temetésre is ígért pénzt" Hát f@sza...

S. Annyi 2010.01.31. 21:57:47

Most őszintén. Melyikőtök puszilná meg Lendvait? Brrrrrrrrrrrrrr!

Orson 2010.01.31. 21:59:11

Sok problémát írtok, de megoldást egyet se látok.

Azoknak, akik adóznak, dolgoznak, össze kell fogni és egyöntetűen közös egyetértésben nem adózni 1 hónapon át.

Higgyétek el egyből tudnák odafent ki is itt az aki számít és ki nem.
Nevezzétek el Sztrájknak és még jogotok is lesz hozzá.

Nem kell várni a választásokra mert egyrészt most kell lépni ,másrészt ha a nép egyszerre mozdul akkor nem lehet megállítani.

A talpnyalóknak és egyéb létformák persze akadnának de azok is a erősebbet támogatnák végül.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2010.01.31. 22:03:39

Ez igen! Ezek után biztos mszp szavazó lettem!

Aldobói Feldob 2010.01.31. 22:07:37

@S. Annyi: Még egy milliárd HUF-ért se. Viszont valami égésgyorsító anyagot szívesen löttyintenék a képébe, aztán megkérdezném tőle, adhatok-e tüzet?

hmx 2010.01.31. 22:15:32

"Melyikőtök puszilná meg Lendvait? "

ÉN!

Aligator Alfred

Aldobói Feldob 2010.01.31. 22:30:56

@hmx: ...Aligátor Alfréd, biztos nem ijednél meg tőle?

átlátó 2010.01.31. 22:47:03

Ez a jósvádáju fiatalember, igen Mesterházy úrra gondolok, még igen tapasztalatlan. Majd rájön, hogy bár igen lent van, van ennél lentebb is. Sőt még annál is, az az anál.

RustySpoon (törölt) 2010.01.31. 22:57:57

@Orson:
"Azoknak, akik adóznak, dolgoznak, össze kell fogni és egyöntetűen közös egyetértésben nem adózni 1 hónapon át."

jah ez tényleg jó ötlet.. nem tűnt fel, hogy évente kell bevallani az szja-t? :S Próbáld ki inkább te is..

stratez 2010.01.31. 23:00:51

Sok van mi undorító, de a szocialistáknál nincs semmi undorítóbb. Erről a temetési pénzről így elsőre ez a klasszikus jutott eszembe.

stratez 2010.01.31. 23:04:30

Sok van mi undorító, de a szocialistáknál nincs semmi undorítóbb. Erről a temetési pénzről így elsőre ez a klasszikus jutott eszembe.

Trejo 2010.01.31. 23:07:15

Jaj, de szánalmas a sok vitya talpnyaló! Várjátok már a szebb jövőt, mi?

S. Annyi 2010.01.31. 23:10:36

@Aldobói Feldob: Görögtűz a megoldás. Az víz hozzáadására jobban ég.

átlátó 2010.01.31. 23:13:33

@Trejo: Mert te nem várod mi? Neked jó ez? Nem hagyunk téged se a szarban... viszünk a hátunkon is.:)

antonov 2010.01.31. 23:21:27

A fidesz 2006-ban 14. havi nyugdíjat is ígért a nyuggereknek, most a saját maguk által meghonosított stílus -ami valljuk be, elég otromba- nyilván nem fog tetszeni nekik. Mi meg azt kapjuk majd, amit megérdemlünk: a fideszt

ki kicsoda 2010.01.31. 23:23:44

Röviden: fidesz szavazó az, aki apja, anyja szájától elvenné a falatot, mert nem általuk rontja e világ levegőjét és nem általuk létrehozott világban él. Jó alanyok a fidesz számára, mert a mát sem értik, a holnap, meg hol van még?

sannya 2010.01.31. 23:23:56

arra leszek kíváncsi,hogy az mszp mikor fogja bejelenteni,hogy ŐK bezzeg eltörölték az ingatlanadót,amit a zorbán és a fidesz akart bevezetni...
:)))

hunsly 2010.01.31. 23:57:12

@klikk ide: De gyökér vagy úgy mellékesen. Valami egymondatosat beböffentesz. Oszt jól van. De lényegében spammelsz. Okos... De kitilthatnának már.

Surko 2010.02.01. 00:10:13

Á, hogy ez is a te kezed munkája...

Gratula!

Szóval E-One mit gondolsz az LMP-ről?

Surko 2010.02.01. 00:12:04

E-One, ha van pár perced, látogass el felénk is:

lehetmas.blog.hu/2010/01/25/miert_hallgat_mindenki

müszi 2010.02.01. 00:23:29

én már nyugdijas vagyok.ennek ellenére azt mondom ,hogy a dolgozó fiatalok határozzák már meg az országunk képét! a nyugdijasok élvezzék az életet !ne ők határozzanak! a cigusokat csipjék fülön!a zsideszt zavarják ki az országból!a sok-sok apró fizetnivalót töröljék el!az zavar minket.ott viszik el a pénzünket.parkolási dij,rendelkezésre állási dij,regisztrációs dij ,biztositás, autóút használati dij ,helypénz....stb nem kell nekünk nagy politika!
a határon tuli állampolgárokat hagyjuk békén .van nekik is országuk ,ne avatkozzunk bele az életükbe!ők sem akarják!!!

potyka22 2010.02.01. 00:25:09

8-év az életünkböl ? Ha kérdeznek akkor is hazudik az mszp ! Miröl beszélünk..

azértmertcsak 2010.02.01. 00:33:33

A szadesz meg az mdf már rájött, hogy vége a bulinak... Az elvtásaknak mi kell vajon, hogy eljusson szerény térfogatú agyukig, hogy OVER? Mit fognak a hős pártvezérek kapni a választmánytól, ha csúfos lesz a vereség? Ha a tagok, ügynökök, kitartottak elvesztik befolyásukat, hatalmukat, nem férnek hozzá a közpénzekhez, mi lesz? Tömeges öngyilkosság vagy a kedves párttagok kard(kasza)élre hányják a drága KISZ kormányt meg a pártvezetést?? Én nem lennék mszp-s szemben többezer csalódott rémült riadt szocialista jómunkásököllel.. Lehet el se jutnak a börtönig... Mit kap majd azért feri meg piri, hogy nagy sikerrel tönkretették a baloldal egyetlen pártját: leépítették az állampártot, elvették a szoci szavazók hitét, kirabolták az országot, majd kiárusították, aztán belenyúltak a pénzügyi rendszerbe, hogy forintgyengüléssel milliókat keressenek miközben a hitelesek tönkremennek?

Kuss, és figyelj! 2010.02.01. 00:49:57

Veletek, fideszesekkel az a baj, hogy ti még a lócitromot is megeszitek, ha Orbán tálalja.

maythebetter · http://www.szuperakcio.hu 2010.02.01. 00:55:41

Remélem minden józan ember (nyugdíjas is) látja, hogy a fidesz és az mszp nem kínál megoldásokat, a "miből?" kérdésre valahogy nem látom az utalásokat a nagy igérgetőshowban.
Gyökeres változásra van szükség, többen fizessenek a mostaninál kevesebb adót.

stratez 2010.02.01. 01:51:12

Szocik, mint temetkezési vállalkozók, nem is rossz, minél jobban megy a bolt, annál kevesebb nyugdíjat kell fizetni.

Picitures doktor 2010.02.01. 03:25:08

@zetorov Gondolkozz mielőtt leírsz valamit,te vélhetően,fiatal,nyomorult idióta vagy.

Picitures doktor 2010.02.01. 04:51:24

No mégegyet.Vegyétek már észre,hogy nem a nyugdíjas itt a főszereplő.De ez a rengeteg szenny,amit itt ránkszórtok,elkeserítő.Mi közünk a választási kampány igérgetéseihez?Valami gyökér elböfögi magát,és rögtön indul a nyugdíjasok szarozása.Valamint:a sok nyugger,aki a maszopra,fityiszre,mdf-szdsz-re,jobbikra szavaz.Kire kellene?Valaki írja már le a tutit,és garantálom arra fogok szavazni.Annyi itt az okos ember,és érdekes módon,az ország egyre mélyebben süllyed a mocsárba.Attól,mert ti még fiatalok vagytok,élhettek a gondolkodás lehetőségével.Basszus.

nehülyéskedj 2010.02.01. 05:54:08

@Picitures: "Annyi itt az okos ember,és érdekes módon,az ország egyre mélyebben süllyed a mocsárba."

Ez csak az elmúlt évekre igaz. Előtte azért mindig volt valami fejlődés, sőt a fidesz alatt a térség éllovasai voltunk. Az elmúlt éveket meg a maszopnak köszönhetjük.

"mester" hazy 2010.02.01. 06:22:35

A 75000Ft temetesi penz,ami kb.1-2 havi nyugdij osszege,es ha nyugdijas "hajlando" ennyiert meghalni,mar megerte az MSZP-nek!(Tobbet nem kell ennek a szerencsetlennek nyugdijat fizetni!)
Ha ennek sem dol be a nyugdijas,marciustol
ingyen atmehetnek a piros lampanal!
Ha ezek utan meg marad nehany beloluk,
azoknak pedig a valasztas utan (esetleges
MSZP gyozelem eseten!)kotelezo lesz atmenni a piros lampas keresztezodesnel!
Tessek tisztelt nyugdijasok,ime ez a kozeli perspektiva!

nojelka 2010.02.01. 07:02:19

Azt sem kell elfellejteni, hogy a fidesz a rendeletben megszabott nyugdíjemelést sem hajtotta végre amikor hatalmon volt. Remélem sokan nem felejtették ezt el.

nehülyéskedj 2010.02.01. 07:08:39

@nojelka:Ha te emélékszel, meséld el, hogyan is volt, de az egész történetet ám, nem csak annak bolsi változatát!

marós 2010.02.01. 07:24:34

A szocik mindent elkövetnek, hogy a nyolc évig élvezett hatalom gyönyörét ne veszítsék el, közben akkora hibákat követnek el, ami a bíztos bukásukat egyértelmüsíti, már nem csak a nyugdíjasok, a közalkalmazottak, a nagycsaládosok, a munkanélküliek érzik a szocik hatalmának a fenyegetetését, hanem a versenyenyszférában dolgozók is. Ettől a korrupt, primitív rablóbandától már a nagy többség megundorodtt.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.01. 07:42:18

Nagyon forrongnak az indulatok.
Csak egyet ne felejtsünk el, hogy vidéken rengeteg 30 000 Ft-ból tengődő nyugdíjas él aki kb. azért nem halt éhen mert ott a háztáji és a gyerekek besegítenek.
Aki létminimumon tengődik azt meglehet nyerni ígérgetéssel, aki jól él azt már kevésbé...
Persze nem helyes ez az ígérgetés, csak épp van helye

nojelka 2010.02.01. 07:45:02

@nehülyéskedj: Mit bolsizol?
Családomban érezték a nagyszüleim, hogy nem kapták meg a rendeletben előírt nyugdíjemelést. Arról beszél inkább, hogy a "vezéretek" mit utalt ki a családjának?? "csak ne mi nyerjük a legtöbbet"...Az apukájának ki adta oda az egyik legjövedelmezőbb bányát ? Ki intézte el, hogy csak az apuka szállithatott a vasműbe?? ki tette tönkre az apuka ellenfelét?? hát erre is gondolj. Ja.. meg az apuka jó kommunista volt, de a többi pusztuljon?? meg a fideszben helyet foglaló, hatalmat megkaparintó kommunisták jó kommunisták voltak, de a többiek tünjenek el???
Gondold végig ezeket is.

NightLord 2010.02.01. 08:06:22

@nojelka:
Milyen rendeletben megszabott nyugdíjemelést, te szerencsétlen? Ostoba vagy, de rettenetesen.

Miután látom nem vagy tisztában vele, elárulom, hogy Magyarországon az Országgyűlés alkot törvényeket, köztük azt a törvényt is, amelyik a nygudíjak emelését hivatott szabályozni. Az Országgyűlésnek alkotmányos joga bármikor bármilyen törvényt hozni, vagy meglévőt megváltoztatni.
Az 1999-es nyugdíjemelések teljesen szabályosan, az éppen hatályos törvény szerint mentek végbe. Nem mellesleg az azévi 13,7%-os átlagos nyugdíjemelés meghaladta a nettó átlagkereset 12,7%-os emelkedését.

Kéretik a "zorbánelvetteanyugdíjasok19ezerforintját" című óbégatást sürgősen befejezni.

NightLord 2010.02.01. 08:08:03

@nojelka: Te minden este elalvás előtt a kende-féle viktor könyvet olvasgatod? Igencsak szar lehet neked.

Jaffar 2010.02.01. 08:43:48

Azért erre már elég nehéz lesz a fityisznek rávernie, bár azért, ha az emlékezetem nem csal, akkor ök sem piskóták. Szánalmas és egyben bizonyítandó, hogy mennyire megvezethetöek a magyarok. A jobbikos szavazókat részben megértem (bár kiráz a hideg tölük), hiszen ök már egyik "nagy" pártban sem hisznek. Sezmély szerint inkább szavaznék az MDF-re, mint a fideszre. 4-5 éve még másképp állt a zászló és Ibolyka a fidesz seggét nyalta, de úgy látszik a válság alatt, rájöttek arra, hogy itt az idö és változtatni kell. Ezt a fidesznél még nem láttuk. Ott vasfegyelemmel HAZUDNAK, s ha valaki ki is böki az igazs+ag lufiját, azt rögtön eltávolítják. Na ja, milyen politikus az, aki még hazudni sem tud? A fidesz simán nyeri a választást és 4 év múlva simán (csakúgy, mint most az mszp) elveszti azt. remélhetöleg nem a jobbik és nem az mszp ellenében. Bár ez csak álom, de remélem, hogy 4 év múlva már lesz olyan politikai párt is a porondon, ahol nem találunk sem "szociból ittragadt kádereket" (mszp, fidesz,mdf), sem IDIÓTÀKAT (lásd fideszt) sem rasszistákat (lásd dzsobbik). Mielött betámadnának a dzsobbikosok, nem a pártotok programjával vagy az általatok felvázolt problémákkal (pl cigányság helyzete és jövöje), hanem az ere kínált megoldással és eszmékkel van gondom.

Orson 2010.02.01. 10:18:13

@RustySpoon: Bocs, nekem havonta kell adózni.Szja CSAK 1 a sok közűl.Megint egy kifogás, gratulálok az egyéb kategóriába való besoroláshoz.

Attilajukkaja 2010.02.01. 10:36:09

Ugyan mar! Most mondjatok meg, az MSzP mit veszithet ezzel az igergetesevel? A hitelesseget, az eselyesseget, a szavazo tomegek tobbseget?

Attilajukkaja 2010.02.01. 10:43:43

@Jaffar:
Egyetertek :o)
Az MDF "sem piskota", csak Ibolya tudja, maskepp nincs eselyuk a Parlamentben maradasra. Sosem hittem volna magamrol, hogy egyszer meg az MDF-re fogok szavazni,...de most megfontolom!

greybull 2010.02.01. 11:15:16

Egyetértek a cikk írójával. A nyugdíjas probléma egy Gólemként tornyosul a magyar társadalom fölé. A Newsweek pár éve egy félig-meddig tematikus számába hosszasan cikkezett a problémáról európai vetületben. Ez a probléma gyakorlatilag az összes többi eu-országot kőkeményen érinti, Németo-t legalább annyira, mint minket. Nos, pontosan ezért elképzelhetetlenül gyalázatos az MSZP réséről a nyugdíjaskártya előhúzása.Nem könnyű erre tromfolni, de talán nem is szabad. Ha a Fidesz helyében lennék, akkor a következőt tenném:
1. kimondanám, hogy ez egy irtózatosan ócska trükkje az MSZP-nek, azaz a "nyugdíjaskártya előhúzása"
2. megmondanám, hogy nem tudunk belátható időn belül semmit sem ígérni ennek a rétegnek.
3. megígérném, hogy abban az esetben, ha a gazdaság és az aktív korú társadalom állapota ezt lehetővé teszi, akkor mindenképpen foglalkozni fogunk ezzel a problémával.
4. Megígérném és meg is tenném, hogy a nagy nyugdíjakat legalább 4 évig nem emelem, de a kisnyugdíjakat minimum valorizálom, esetleg ott emelek egy kicsit feltéve, hogy a 3.pont teljesül.
5.apellálnék a nyugdíjasok gyerekeire, és kérném a megértésüket.
Lehet, hogy mindez kissé balgán hangzik, de ebbe az ördögi körbe nem lehet belemenni. Utólag a becsületes hozzáállás meg fog térülni, ebben biztos vagyok.

Attilajukkaja 2010.02.01. 11:24:58

@greybull:
Ez egy becsuletes es hosszutavra utalo gondolkodasmodot tukrozo hozzaallas lenne, ami mostansag nem divat nalunk. De abban igazat adok neked, hogy az MSzP-nek felesleges rovidtavu terveket szonie. Legalabb Mesterhazy, az "uj" generacio belathatna ezt es mar most kezdhetne megalapozni a negy ev mulva esedekes kampanyukat, mert "Utólag a becsületes hozzáállás meg fog térülni..."!

Attilajukkaja 2010.02.01. 11:48:11

Az ESz egy rovid hatosugaru fegyver. Adott pillanatban celszeru alkalmazni, de nem nyujt megoldast a bajokra. Es ha nem eleg korultekinto az ember, mandinerbol meg jol pofan is vaghat!

Attilajukkaja 2010.02.01. 11:51:21

Hm. Akkor pontositok: ervenytelen szavazat = ESz.
(Amugy csak udvozolni tudom az ilyen cenzurat!)

E-one 2010.02.01. 11:56:19

@Attilajukkaja: én kérek elnézést, amiért kiszedtem, de nem szeretjük itt a reklámot, akkor sem, ha önreklám. lesz majd post a közeljövőben az érvénytelen szavazatról, ott majd lehet ezt is, egyébként nem nagyon van tolerálva, ha valaki bejön, mond egy mondatot nem a témába vágva, bedob egy linket, és ezt játssza bármikor, bármihez kapcsolódva

nojelka 2010.02.01. 12:02:59

@NightLord: Ezek vagytok ti, nem bírjátok a kritikát, s ilyenkor illetlen szövegeket, "szerencsétlen" titulusokat írtok. Igen még a Horn idejében az Országgyülés hozott rendeletet semmisitette meg a zorbán

nojelka 2010.02.01. 12:08:16

@NightLord: Ha nem lett volna igaz amig a Kende leírt a könyvében, akkor a Viktorotok azonnal perelt volna. Hát nem perelte be sem Kendét, sem senki mást a könyvekben megjelentekért, mert mind igaz amit írtak.

Attilajukkaja 2010.02.01. 12:09:06

@E-one:
En az elso pillanattol kezdve ertettem :o)
Nem mondom, hogy az ervenyetlen szavazas nem vag a temaba,...de a tobbi resze nekem sem volt szimpatikus. Nem is kellett volna ra reagalnom.

Attilajukkaja 2010.02.01. 13:16:20

@nojelka:
Nem, nem mindig igaz, amit leirnak. Persze mas az, ha igaznak akarjuk hinni. Es nincs az az ember, aki ne esne bele ebbe a csapdaba. De muszaj sajat torzsalkodasotokra hasznalni fel a temat?

greybull 2010.02.01. 14:05:30

@nojelka: minek perelte volna? Járt volna évekig bíróságra? A kutya ugat, a karaván halad, oszt az ilyendebreczenicsahosok előbb utóbb lemaradnak, még kutyába se lesznek véve, megmondom azért (is sem) vettem meg a könyvet, mert túl hosszú, beleolvastam, hülye locsogás, szószátyárkodás, menjen debreczeni az annyába...

Najólvan 2010.02.01. 14:13:52

@nojelka: Nem beszélsz igazat, és a nagyszüleid sem, ha ők mondták. Nagyobb volt a nyugdíjemelés, mint az átlagkeresetnövekedés. És milyen volt az a "rendelet", amit megszegett a fidesz? Írd már ide légyszíves, mert ez így nagyon bolsi propagandaszövegnek hat!

Vagy csak a szicietas bögrére nyomulsz?

Najólvan 2010.02.01. 14:15:15

@nojelka: Az örszággyűlés törvényket hoz, nem rendeleteket. Tanulj még, azután szólj bele a nagyok dolgába!

Najólvan 2010.02.01. 14:16:27

@Najólvan: örszággyűlés=országgyűlés

Attilajukkaja 2010.02.01. 14:49:05

@Najólvan:

"Tanulj még, azután szólj bele a nagyok dolgába!"

Nojelka nincs mindennel tisztaban,...en sem. De ha ilyen hangon oktatnanak ki, kedvem sem lenne a tanulasra.
Tenyleg nem lehet ezt normalisabb hangon tenni? A "nagyok" sem tudnak okosabban vitatkozni?
Tudom, hogy ezek csak formai kifogasok, de akkor is komoly gondom van a hozzaallassal. Nojelka nem egy ellenfel!

NightLord 2010.02.01. 15:00:26

@nojelka: nem a zorbán semmisített meg rendeletet, hanem az Országgyűlésváltoztatott meg egy, az Országgyűlés által korábban hozott jogaszabályt, ami a mindenkori Országgyűlés alkotmányos joga, fogd már fel a borsónyi agyacskáddal!

nehülyéskedj 2010.02.01. 15:09:16

@Attilajukkaja: Nekem biztos nem ellenfél. Ahhoz több kéne. Vitatkozni meg nagyjából egyenrangúak szoktak, különben kioktatás lesz belőle. Mit vitassak meg, egy analfabéta, hatvanas IQ-val rendelkező taggal? (Itt nem nojelkára gondolok, hanem általában.)

Mindensetre, aki többszöri kérésre sem hajlandó konkrétumokat írni, csak handabandázik, az nálam nem érdemel mást. Ha meg nincsenek konkrétumok, akkor ne is kezdjen bele!

Attilajukkaja 2010.02.01. 15:15:03

@nehülyéskedj:
Ez jogos. Fegyvertelen emberre viszont nem illik loni. Egy tasli meg elmegy,...de ez mar picit tobb. Az egesz Mesterhazy urugyen felhozott tema pedig elsikkad.
Lehet, hogy nem is er tobbet. Akkor pedig mit keresunk meg itt?

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.01. 15:58:04

@Attilajukkaja: Én pl. mások véleményére vagyok kíváncsi. ha el is megy off-ba akkro is mondanak sok érdekeset a hozzászólásokban... Ha témánál marad, akkor meg pláne :)

Attilajukkaja 2010.02.01. 16:09:46

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:
Velemenyed szent. De ez nem az en blogom. Aki mas temaban kivancsi masok velemenyere, az bizonyara a boseg zavaraval kuszkodik,...de vegul is megtalalja a sajat forumat. Ha a temanal marad, akkor meg plane!

Attilajukkaja 2010.02.01. 16:16:14

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:
Meg mielott kimoderalnanak mindkettonket: MOST nem te vagy a tema, hanem Mesterhazy. Capice, Maestro?

E-one 2010.02.01. 17:42:15

@Attilajukkaja: nyugi, ezt nem fogom moderálni. sőt, alapvetően semmi bajom, ha más irányba megy el a téma, mondom, itt az nincs tolerálva, ha valaki kb. minden második hsz-ében a témától függetlenül reklámoz. arra ott a nick melletti rész, ki lehet használni

Attilajukkaja 2010.02.01. 18:12:18

@E-one:
A valodi neved ugye I-van?
Nyugodjunk bele, Mesterhazy mar Nejlonkat (vagy Nojelkat) sem izgatja.
Szegeny fiu. Meg el sem kezdodott a karrierje, maris befejezodott. Letezik ennel szomorubb politikai palyafutas?

Surko 2010.02.01. 22:30:33

@Attilajukkaja: "Sosem hittem volna magamrol, hogy egyszer meg az MDF-re fogok szavazni,...de most megfontolom!"

Én ugyanígy vagyok ezzel.

Én nem az MDF-re szavazok, hanem személyesen Bokrosra és az általa felvázolt programra.

Az egyetlen felelős és őszinte programra ami ma a politikai palettán elérhető.

Surko 2010.02.01. 22:31:02

@Attilajukkaja: "Sosem hittem volna magamrol, hogy egyszer meg az MDF-re fogok szavazni,...de most megfontolom!"

Én ugyanígy vagyok ezzel.

Én nem az MDF-re szavazok, hanem személyesen Bokrosra és az általa felvázolt programra.

Az egyetlen felelős és őszinte programra ami ma a politikai palettán elérhető.

Surko 2010.02.01. 22:31:47

Ajjaj. Ez úgy tűnik kétszer ment el...

Sebaj. A lényeg, hogy Bokrosra akarok szavazni. :))

Uff.

E-one 2010.02.02. 00:43:29

@Attilajukkaja: pontosan, tegyél még a megfelelő helyre egy ékezetet, és akkor tényleg úgy hívnak:)

Attilajukkaja 2010.02.02. 12:52:37

@Surko:
Jobb, ha ketszer megy el a cuccos, mintha egyszer sem ;o)
En nem akarok Bokrosra szavazni, de nagyon ugy nez ki, hogy az lesz a vege!!!!
Ennek a valasztasnak az lehetne a mottoja, hogy "Tul sokan voltak, de nem volt valasztasom!".

@E-one:
Jo nick! Tecccik! Rovid, frappans es abszolut fedi a "funkciodat". Fantaziadus, amde szintetikus elmere vall.
(Eszembe jut rola Ajven /Marty Feldman/ az "Ifju Frankensteinbol", aki az AB-normalis agyat hozza el spirituszban a raktarbol :o))). Elnezest kerek azoktol, akik nem lattak a filmet! Potoljak be!)
www.youtube.com/watch?v=mOPTriLG5cU

E-one 2010.02.02. 20:58:07

@Attilajukkaja: na, akkor ezt majd átadjuk annak is, aki kitalálta ezt a nicket, bár sztem olvas itt
süti beállítások módosítása